JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 9. NAGYBÖJT 3.

Jézus Krisztus Urunk:

Az irgalmas Jézus

Az irgalmas Jézus

Köszöntöm a mai napon a bűnbánat harmadik Golgotáján testvéreimet.

Köszöntöm mindazokat, akik elfogadtátok a meghívást, és a meghívásban a mai napon egyek lettetek.

És köszöntöm mindazokat, akik ma lélekben vannak jelen, imával, szentmise áldozatával a bűnbánat Golgotáján.

A mai nap tanítása, az első tanítását, ha felétek tárom, hisz ha nézzük a Szentírás tanítását a mai napra, az előrészben így írnak: Jézus Krisztus azért jött a küldetésében, hogy tanítást adjon a farizeusoknak, a pogányoknak is.

De Én, Jézus Krisztus Uratok a mai napon a jelenben így szólok felétek: hogy valóban a farizeusokhoz és a pogányokhoz szóltam. Vagyis nekik is szólt — helyesbítve — a tanításom, és szól minden testvéremhez, aki megnyissa szívét a felismeréshez és az elfogadáshoz.

És a tanítás hogyan is szól?

Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, ahol nevelkedtem, vagyis Názáretben.1 És ott bemegyek a zsinagógába. És sok mindent beszélnek, és sokan mások felett ítélkeznek. De az ítéletet a múlt tanításán épp kiemeltem számotokra, hogy ne ítélkezz, nehogy téged is megítéljenek.

Így a mai napon ezt mondottam nekik:

— Bizony, bizony, mondom nektek, egyik prófétának sem könnyű saját hazájában.

S ezt a szót vagy ezt a mondatot nem csak így kell értelmeznetek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem voltam kedves abban a városban, ahol nevelkedtem, ahol ismertek.

Hisz ha arra figyeltek a jelen tanításában, kiválasztott Mária testvérem, ő sem ezen a helyen nevelkedett, de mégis megvetik. Épp úgy, ahogy abban a faluban, ahol nevelkedett.

De a megvetés nem kimondottan erről szól, hanem a megvetés arról szól, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok is jelen vagyok most a jelenben, és jelen vagyok a tanítás része által számotokra.

Hisz Én sem voltam kedves azon a helyen. Mert Rólam azt mondották:

— Egyáltalán valami jöhet jó Názáretből?2

Ezt a mai nyelvre fordítva, egyáltalán, ha csak a falvak megjegyzését az ítéletben mondom:

— Pont ő tud nekünk valamit mondani? — a szülőfalujában is így beszélnek.

Pedig ők azt mondják: „Mi egy vallásos falu vagyunk. Járunk a templomba, és imádkozunk.”

Rólatok is azt lehetne mondani, ahogy a tanítás jelenében, ott is jelen voltak az írástudók, a farizeusok, a pogányok is, kik megjelentek, de nem azért, hogy nyitott legyen a szívük, és a szív nyitottságával: „Én hiszem, hogy Uram, Te, itt e tabernákulumban jelen vagy. Én hiszem, hogy a Szentmise áldozatában, e szentségben jelen vagy, és hozzám jössz.”

Mert ha ezt el tudnátok hinni, akkor nem ítélkeznétek oly könnyen másokról és mások felett. Hanem akkor talán ti is megértenétek mindazt, ami a tanítás részében van jelen.

Hisz hogyan is szólt?

Sokan éltek Izraelben, de mégis a Próféta csak egy özvegyasszonyhoz ment.

Sokan voltak leprások Izraelben, de mégis csak egy tisztult meg, akihez Elizeus próféta elment.

A három nap, hat óra elteltével besötétedik az Ég a Földhöz.

Most ezt a jelenben sokan így képzelik, hogy „három napos sötétségre készüljünk”.

Holott akkor három év és hat hónapról van szó.

Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott testvéremet szintén elküldöttem szülőfalujába. Akik most itt jelen vagytok, ha megnézitek így önmagatokat és a melletted lévőt, rádöbbensz, hogy azért még talán mi vagyunk a (…), akik akkor ott jártunk, akik elkísértük.

Akik szintén akkor nevettek, és csúfolták, hogy:

— Mit nekünk?! Majd a Mari parancsol! Majd a Mari tanítást ad!

Holott nem ismerték fel, hogy nem a Mari szólt, és nem a Mari parancsol, s nem a Mari adja a tanítást, hanem őáltala Én, Jézus Krisztus Uratok.

Most már megtapasztalták egyre többen és többen, amit e testvér által számotokra megadtam, annak már tanúi vagytok.

És hányan fogadtátok el azóta saját falujának — mondhatod — prófétáját?

Nem próféta, csak kiválasztott.

De a régi időben, ha visszamegyünk, az Őskereszténységben az ilyen kiválasztott testvéreket nevezték időnként prófétának.

Ahogy elküldöttem az özvegyasszonyhoz vagy a lepráshoz a prófétát, ami miatt Názáretben az írástudók és a farizeusok mit csináltak? Haragra támadtak, mert:

— Mit?! Nekünk pont annak az Ácsnak a Fia fog beszélni?! Ő ad számunkra tanítást?!

Ők sem fogadták el. És nem ismerték fel, hogy Ő nem csak egy egyszerű ácsnak a Fia.

Így a mai tanítást így adom nektek.

Hisz először beszéltünk a megbocsátásról, hogy ne legyél haragban senkivel. Szívből és szeretettel tudjál megbocsátani.

Majd jelen az irgalmasság, hogy légy te is olyan irgalmas, amilyen a Mennyei Atya az irgalmasságban felétek.

Utána jött a tanítás szeretete, hogy hogyan szeresd felebarátodat, és hogyan szeresd ellenségedet. Ami miatt azóta többen és többen így gondolkodnak, nem mindig merik kiejteni e szót: „Hát, Uram, ez egy kicsit nehéz. Talán nem is kicsit, hanem nagyon-nagyon nehéz. Hogy én szeressem ellenségemet?!”

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a példa, ahogy mondottam már nektek máskor is.

Én nem parancsolok, Én nem követelek, Én nem utasítok.

Én, Jézus Krisztus Uratok voltam a példa a tanítványaimnak, a nép sokaságának, és vagyok a példa most a jelenben.

Ha csak a mai fájdalom-szenvedés Golgotáját nézed?

Megaláztak.

Kicsúfoltak.

Arcul ütöttek és köptek.

Megkötöztek.

Elítéltek.

Végül keresztre feszítettek.

És mégis, hogyan szólottam?

— Ó, Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Szeretem-e ellenségemet?

Imádkozok-e érte?

Kérem-e számára a feloldozást, a segítséget?

Úgy-e, milyen könnyen meg lehet érteni a tanítás mondanivalóját?

De utána folytatódott a tanítás, hogy ne ítélkezz, mert téged is megítélhetnek.

Most a jelenben, ha csak kitérünk erre az országra, amelynek ti a lakói vagytok. Erre az országra, amelynek Édesanyám a Királynője.

Hányan hisztek ebben?

Hányan reménykedtek a segítségében?

Hányan bíztok a jelenlétében?

Hányan fogadjátok el szívvel és szeretettel az Ő szeretetét, amit az Édesanya, a Királynő az Ő gyermekeinek áraszt, ami által elindulhatsz a szebb és a jobb jövő reményébe?

Oly könnyen ítéletet mondotok mások felett. A harag, az indulat, a gyűlölet vezérel néha benneteket. Majdnem olyanokká váltok, mint ahogy Názáret zsinagógájában szinte Nekem támadtak az írástudók, a farizeusok, a pogányok, a zsidók. Mert szinte mit csináltak?

Kiűztek.

Holott Nekem ott, az Isteni Második Személynek helye van.

De elfogadtam a megaláztató jelenetet. Hisz kiűztek.

De ez nem volt számukra elég. Felvittek arra a hegyre, ahol a városom épült, egészen a szakadék széléhez:

— Lehet, hogy csak egy ujjal meglökjük, és lezuhan!

De Én, Jézus Krisztus Uratok, kinek nincs félteni valója, kiben a szeretet és az irgalmasság van a kegyelemben, reájuk tekintettem, és elindultam, és elhaladtam, és ott hagytam őket.

Érezni kell azt a szeretetet és azt a kegyelmet, amivel oly sokszor megajándékoztalak benneteket. Mert a tanítás csak így lehet teljes a testvéreim számára a felismerésben és az elfogadásban. Mert akkor tudod értékelni mindazt, ami számotokra itt jelen van e tanítás, kegyelem által. És akkor valóban hiszel, bízol és reménykedsz, hogy nincs miért haragra gerjedned, nincs miért gyűlölködnöd, nincs miért kiabálnod, és nincs miért ítélkezned.

Mert ha lehet, hogy jobban önmagadba nézel, rádöbbensz, hogy terád is haragudhatnak, téged is gyűlölhetnek, feletted is ítélkezhetnek. És akkor mivé válsz, mikor szembetalálod mindazzal magad, amelyeket ti néha oly könnyedén megtesztek mások felett?

Akkor azt mondod: „Jaj, de fáj!”

Pedig csak megtapasztaltad mindazt, amit lehet, hogy te önmagadból könnyedén kiadtál a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor tudod értékelni mindazt, ami a jelen tanításában is itt van.

Én, Jézus Krisztus Uratok senkire sem erőltetem rá Magamat, Jézus Krisztus Uratokat.

Senkire sem erőltetem rá kiválasztott Mária testvéremet a szolgámban.

Mindenkinek meghívással fordulok.

A meghívás részében nyitott vagy-e, elfogadod-e, eggyé válsz-e vele?

De majd ne válj akkor szomorúvá, amikor rádöbbensz, hogy: „Számunkra is, Uram, Jézusom, eljöttél, tanítottál, üzentél, neveltél és meghívtál. És nem értékeltük, nem ismertük, és nem fogadtuk el.”

Mert valóban saját hazájában senki sem lehet se próféta, sem kedves, sem elfogadott.

De ez nem azt jelenti, hogy ez mind haraggá, gyűlöletté és indulattá váljék. Hanem éljen bennetek a szeretet a kegyelem békéjével és örömével, mert így meg tudsz bocsájtani, szeretni, elfogadni, változtatni.

És akkor érzed a felemelkedést, érzed a felebarátodat, érzed a testvéred jelenlétét. Érzed, hogy szükség van egymásra, mert így tudunk teljessé válni a tanítás mondanivalója részében.

De ha átmegyünk a második tanításra, amely szintén más formájában elevenedik meg előttetek. Itt már e tanítás törvényéről van szó és a prófétákról.3 Mert sokan azt hitték, hogy azért jöttem a küldetésben, hogy megváltoztassam a törvényt és a prófétákat.

Holott nem azért volt és van a küldetésem, hanem épp azért, hogy azokat kifejtsem számotokra, hogy még tökéletesebbek legyenek.

Ahogy, ha figyelitek a tanításokat, most, ha csak ennek az esztendőnek tanítását veszed — először hónapról hónapra, most a bűnbánat időben hétről hétre —, hogy a tanítások nem ismeretlenek előttetek, mert a tanításokat már más esztendőkben, bűnbánat-időkben megadtam számotokra. És akkor is így könyveltétek el, hogy „csodálatos ez a tanítás, mert meg tudom érteni könnyedén most, hogy ez az Evangélium-tanítás valójában mit rejt, és mit sugall és mond számomra”, és számotokra.

De mikor már egy tanítást többször veszünk elő, és még mindig Én, Jézus Krisztus Uratok a törvényben vagyok jelen, és a törvényt tökéletesítem, más szavakkal adom, ezt nem úgy kell értelmezni, hogy talán elvettem belőle egy betűt vagy egy vesszőt. Én inkább a tökéletességében kibővítettem számotokra a felismeréshez, az elfogadáshoz, az eggyé váláshoz. Mert ha ezeket így meg tudod érteni, és e szerint éled életed, és e szerint adod a tanítást, és e szerint szereted testvéreidet. és e szerint fogjátok meg egymás kezeit, és haladtok az élet útpályáján, akkor, ha majd eljön az idő, nagyokká váltok Atyám Országában.

De ha valamit elvettek, mert az ítélet, a harag, a gyűlölet erre vezérelt benneteket, hogy: „Ez így nem jó. Ezt meg kell változtatni. Ezt nem akarom elfogadni. Ez nem kedves előttem. Én nem e szerint szeretnék élni.” — És megpróbálnak benneteket így tanítani, és e szerint nevelni és vezetni.

Mindazok, akik ezt így cselekszik, nagyon-nagyon kicsik lesznek Atyám Országában.

De hogy ez ne így legyen, ezért van számotokra jelen a tanítás a megtapasztalásában. A tanítás mindahhoz, hogy milyen testvér legyél a földi élet emberében, ennek az országnak egy gyermeke. Mert Édesanyámban ti mind gyermekei vagytok.

És ha nem tudsz hinni elsőként önmagadban, akkor hogy akarsz hinni másban?

Ha nem tudsz te példát mutatni, akkor hogyan várod el mástól?

Ha nem tudsz imádkozni nyitottan, őszintén és szeretettel, akkor hogyan akarsz imádkozni másokért?

Ha nem tudsz megbocsátani elsőként önmagadnak, akkor hogyan akarsz megbocsátani másoknak?

Ha nem tudsz szeretni, mert nem tudod saját magadat szeretni, akkor hogyan akarsz szeretni másokat? Hogyan legyen tökéletes benned az irgalmasság szeretete?

És ha még saját magadat is időnként megítéled, és a megítélést úgy kell értékelni, érzékelni, hogy nem vagy kibékülve önmagaddal, s ez által megítélsz másokat. És mikor szembetalálod önmagad netán azzal az ítélettel, amely tőled származik, és éppen feléd megy vissza, akkor talán haragossá és gyűlöletté válsz. És akkor rádöbbensz, hogy nem találod helyed ebben a világban vagy ebben az országban.

Hányan és hányan zúgolódtok. Hányan és hányan ítélkeztek. Hányan és hányan azt mondjátok, hogy nem jó. És akik ezt teszik, olyanok, mint a farizeusok, olyanok, mint az írástudók. Ha nekik nem jó, és nem fogadják el, akkor másnak se legyen jó.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok itt, ebben az országban, ahol jelen vagyok, ahol Édesanyám a Királynő, ahol jelen számotokra a tanítás — hogyan indul el az irgalmasság szeretete a megbocsátó kegyelem révén?

Hogyan fogadod el felebarátodat, testvéredet?

Hogyan szereted ellenségedet?

És hogyan nem akarsz élni a gyűlölet, irigység, kapzsiság, indulat részében?

Mert ilyenkor nézz önmagadba, és nézz Édesanyámra, és nézz Reám, Jézus Krisztus Uradra, aki a példában a tanítást megadja számodra és számotokra.

És próbáljatok szeretettel összekovácsolódni, és így élni.

Mert ha ítélkeztek, gyűlölködtök, haragszotok, szemben álltok, mondhatom azt, mint a farizeusok, mikor kitaszítani akarnak valakit, akkor hogy várjátok, hogy Édesanyám, a Királynő és Én, Jézus Krisztus Uratok e jelen tanítása által segítséget nyújtsak számotokra, ha ti nem ismeritek önmagatokat, értékeiteket, a szeretet kegyelmének ajándékát?

Mert akik oly haragosak, indulatosak vagytok néha itt ezen a helyen is, azoknak a jelenben boldogan lehetne mondani:

Menj oda, és mutass példát! Mert te írástudó vagy. A másik talán farizeus, és ti majd megmutatjátok, hogy mi jó nektek, és hogyan kellene élni és cselekedni.

De ha még nem tudtok önmagatokból szeretettel, örömmel, békével, türelemmel, megbocsátással, a kegyelemmel elindulni, addig ennek a mai tanításnak is jelen van minden betűje a tökéletességben; de hogy megérinti-e szíveteket a felismeréshez, ez rajtatok múlik a cselekvésben.

Ennek reményében árasztom felétek áldásomat kiválasztott Mária testvér által, hogy a mai nap tanítása mutassa meg e bűnbánatban, hogy: „Hogyan, miképpen szeretnék szeretettel és örömmel élni. És elfogadni felebarátomat. Elfogadni saját falum kiválasztottját. Elfogadni általa kapott tanításokat. Mérlegelni. Mert a tanítás, az a tökéletes törvény által árad felém. És ha mind elfogadom, és a szerint tanítok és szólok másokhoz, idővel, ez által, majd naggyá válok Atyám Országában.”

És így áradjon reátok e Fény-áldás, a tökéletességhez, hogy az irgalmasság szeretete megmutassa mindazt, amit már a bűnbánatban e tanítás által felétek árasztottam.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, fénye áradjon reátok, és mutassa meg számotokra továbbra is a meghívott utat, amelyen elindultál a meghívásban, hogy haladhassál, és „a tanításokat felismerve, elfogadva tökéletessé tegyem szívem szeretetének jelenlétével”.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK RENDKÍVÜLI TANÍTÁSA

A SÜKÖSDI SZERETETKÖZÖSSÉGHEZ

ÉS A MAGYARSÁGHOZ

Nem szoktam számotokra a tanítást belevenni az országotok jelenlétéhez és helyzetéhez. Ezek általában mindig a magyarság ünnepéhez szoktak kapcsolódni. De mivel ma olyan tanítást árasztottam felétek Szívem szeretetével, hogy ne legyen már bennetek ez a mérhetetlen nagy harag, gyűlölet, indulat, kapzsiság, féltékenység, mert ha ezeket engeditek, hogy jobban és jobban elhatalmasodjon bennetek és rajtatok, mivé váltok?

Hisz hányan és hányan csak úgy próbálják élni az életüket, hogy „Nekem legyen jó. Mit törődöm én a szomszédommal, felebarátommal vagy családtagommal?”

Akkor hogyan éled és értékeled a tanítás szavait a törvény tökéletességében?

Hisz a bűnbánati idő, megfigyelhettétek, másképp van jelen számotokra a tanításban. Másképp van jelen számotokra a fájdalom-szenvedés Golgota átélésében. És másképpen van jelen számotokra a kegyelmek ajándékában, hogy ki hogyan és miképpen részesül a kegyelem, ajándék elfogadásával, hogy elfogadja-e, értékeli-e és eggyé válik vele. Mert az elfogadás a tanításban, ha tanúságtételhez hívlak. Elfogadás a tanításban, ha éppen egy látást vagy egy hallást tapasztalsz meg. Elfogadás a tanításban, ha érzékelsz valamit a fájdalomból a felismerésben; ha elfogadsz, és érzékeled a meghívást bármely szolgálathoz a szolgálat tételében.

Ezek mind-mind másképp ábrázolják számotokra e bűnbánat elkezdését a mindennapokban, a mindennapokhoz, amely előtt álltok.

Fontos, hogy érezd a felismerést a szeretethez, az örömhöz, a békéhez. És ha megnyitod szívedet e kegyelmi ajándékokhoz, és befogadod, és eggyé válsz vele, akkor nem a harag, a gyűlölet, a kapzsiság, a féltékenység, az indulat fog vezérelni, hanem érzed a különbséget, hogy mennyivel más, ha a szeretet örömében, megtapasztalása révén éled az életed; a mindennapokban és a reményben bízol a Királynő jelenlétének segítségében, aki soha nem hagy el, aki soha nem fordít hátat, aki soha nem haragszik, nem gyűlölködik, aki mindig jelen van, és elfogadja mindazt, amivel a gyermekek a nemzet által e Királynőhöz fordulnak, ha szükség van a segítségre, a megtapasztalásra.


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 16. NAGYBÖJT 4.

Jézus Krisztus Urunk:

Kormenet közben az évforduló ünnepén 2011. április 25-én

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, kik meghallottátok és elfogadtátok hívásomat.

És köszöntöm mindazokat, akik a mai napon a lélekjelenlétükkel próbáltak eggyé válni a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

Ma a bűnbánat negyedik Golgotája volt jelen számotokra a felismerésben és az elfogadásában. Hisz ha visszamegyünk az elmúlt hétre, akkor, úgy-e, arról volt a tanítás, hogy senki sem lehet saját hazájában próféta. De ha a mai tanítást vesszük, ma pedig arról szólt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elmentem Jeruzsálembe, és ott a Juh-kapunál bementem a fürdőbe1, amely magas, a csarnokában öt oszlopa van, és Betezdának is neveztétek. Ahol sokan vannak jelen, sánták, bénák és vakok, kik várják a segítséget. A segítség, amely a víz által jelenik meg. Hisz mozgásba jön a víz, és úgy volt írva: „Akik az elsők között térnek be, gyógyulást nyerhetnek.”

És ilyenkor jelen van egy elesett, béna ember, kiről azt hallom, már nagyon régóta van ott. Évszámot is mondanak, hány év telt el.

Reá tekintek, s megkérdezem tőle, hogy:

— Meg akarsz gyógyulni?

A jelenben ma ismét kérdezem tőletek is, kik betegnek érzitek magatokat, hogy:

Meg akarsz gyógyulni?

A jelen lévő testvérek közül:

Igen!

Jézus Krisztus Urunk:

Várod a kegyelmet?

Várod a jelenlétem ajándékát, a szeretetet, ami által megajándékozlak?

Hisz ott a férfi mit is mondott? Meglepődött e kérdésen. De azért nem jött teljesen zavarba, mert feltekintett saját ágyáról, és így szólt:

— Uram, nincs emberem, ki engem a vízhez vigyen.

Ő őszintén vallott. Ő vágyakozott a gyógyulásra, vágyakozott, mert hitt a csodában. És azért maradt ott ilyen hosszú ideig, mert a hit ereje erősebb volt, hogy: „Majd csak egyszer velem is megtörténik, hogy az elsők között léphetek a víz mozgásához, a vízbe.”

Úgy-e, milyen a hit?

Ő hit abban, hogy ott mások is meggyógyultak — „akkor talán Én is!”

S erre vágyakozott.

De azt el sem tudta képzelni, hogy még a víz közelébe se fog menni, s mégis gyógyulást nyerhet!

S kérdezem Én a jelen testvéreimtől:

Hányan hiszitek ti is ezt el, hogy ti se értek talán ennek a víznek a közelébe, de ha nyitott a szíved, a lelked, és hiszel az Én jelenlétemben, hiszel abban, hogy tőled is épp úgy kérdezhetem: Akarsz-e meggyógyulni?

És ha azt mondod, hogy: „Igen, Uram!”, akkor legyél nyitott a kegyelemre, a kegyelem befogadására, és érzed, hogy gyógyulás árad feléd.

Mert e béna hitt a víz erejében. De azt, hogy Én, Jézus Krisztus Ura megjelenek mellette, reá tekintek, és megkérdezem — ezt nem azért nem hitte, mert nagyon nem is hallott Rólam, és nem is ismert.

De a válasz, mikor megérkezett, hogy nincs embere, akkor ennyit mondtam neki:

— Kelj föl! Fogd ágyadat, és járj!

És ő nem kételkedett! Ő hit ebben a szóban! És ő érezte a gyógyulás erejét, érezte, hogy felállhat. Érezte, hogy felveheti az ágyat.

Ma kérdezem tőletek:

Hányan hinnétek, hogy azt mondom számodra: „Kelj fel! Fogd ágyadat, és menj! Járj, vagy menjél.”?

Vagy azt mondod, hogy: „Hát most higgyek? Hát most induljak el? Hát én félek! Hát…! De mégis, ez megtörténhet?!”

Ilyenkor kérdezem Én tőletek:

Hol van a hitetek?

Hol van a szeretet és a kegyelem, amivel megajándékoztalak benneteket?

Hol van az, hogy teljesen át tudod adni önmagad Felém, Jézus Krisztus Uradhoz?

Nem akarok most neveket mondani, de sokaktól megkérdezhetném ma, hogy: A „hát” még megvan jó barátnak?

S elkönyveled, hogy belenyugszol a mindennapi életed kegyelmébe. Belenyugszol, hogy „Igen, Uram, Hozzád tartozom.” Belenyugszol: „Uram, én Veled vagyok, és Te bennem. Nincs miért félnem, mert tudok hinni és bízni a szeretet, kegyelem részében.”

Oly példákat adok számotokra, amelyek szinte kézen foghatóak, amelyekbe belekapaszkodhatsz, ami által megkaphatod a segítséget, ami által ti is kiegyenesedhettek.

Nektek nem azt mondom, hogy fogd ágyadat, és járj.

Neked azt mondom:

Fogd a kegyelmet, és zárd be szívedbe. Erősödjél meg vele, és indulj el az élet-útpályádon a meghívásban, a küldetésben, a követésben. És ha megtapasztalod a kegyelmi ajándékokat, részesévé válsz, akkor te is azt mondod, hogy „tudom, kitől kaptam a segítséget”.

Mert a béna azt felelte, mikor rászóltak az írástudók és a farizeusok, hogy:

— Ma szombat van! S hogyan gondolod te vinni az ágyadat?!

Ne az ember legyen a szombatért, hanem a szombat legyen az emberért.2

Erről már adtam számotokra tanítást, hogy a szombat a megszentelésében abban az időben volt jelen. Ma a megszentelésében az Úr napját, a Feltámadást ülitek és ünneplitek. De ezen a napon is, ahogy a szombat tanításában is azt mondottam nekik, az írástudóknak, a farizeusoknak:

— Ha állatod egy verembe esik, mert szombat van, ott hagyod, hogy semmivé váljon? Vagy félre teszed a szombatot, és sietsz segítségére?

Ezért mondom ismételten, Én most az Úr napjáról beszélek, amelyet megültök és megszenteltek a Feltámadás részében.

És a szombatot is oda helyezem, hogy ne a szombat legyen a fő szempont, és ne te, testvérem az emberben legyél a szombatért, hanem a szombat menjen utánad, ahogy az Úr napját is megadom nektek a mindennapokban, a szeretet, kegyelem részében.

És ha már felismertél, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólottam hozzátok, Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottalak, Én, Jézus Krisztus Uratok árasztottam felétek gyógyító kegyelmemet, ami által gyógyulást nyerhetsz a hitben, a reményben és a szeretetben, akkor te valóban kitartasz ez mellet, mert ez a béna, ez még akkor nem tudta, hogy ki volt az, aki meggyógyította. Ő örült annak, hogy hosszú évek folyamán e betegségből felállhatott, és még ágyát is vihette. Nem törődött ő azzal, hogy azt mondják, hogy „szombat van, és miért viszed az ágyadat?”

Mert:

— Aki engem meggyógyított, az azt mondta: hogy: „Fogd ágyadat, és vidd!” És én szót fogadtam neki. De nem csak azért, mert meggyógyított — mert hittem a szavában!

Hányszor kérdezem tőletek, hogy csak akkor hiszitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok, ha tanítást, kegyelmi ajándékot, megtapasztalást árasztok, adok nektek? Vagy akkor is, amikor bizonyságtételben valóban meg kell vallanod, hogy Hozzám tartoztok, Jézus Krisztus Uratokhoz, az Isteni Második Személyhez, aki lélekben megerősített és meggyógyított? És ez által már a test is gyógyulást nyerhet a mindennapi életben, a mindennapi élethez.

De ennek a tanításnak van egy mondanivalója még, mikor a templomban találkozok vele, e bénával, a meggyógyítottal, és így szólok feléje:

— Íme, lásd, örülj, hogy meggyógyultál. Éld életed, de vigyázz, nehogy elkövessél valamit. Nehogy még nagyobb problémád legyen.

Ezért kell hinni és bízni a jelen tanításban, a szeretetben, mert ha csak visszamegyünk az elmúlt tanításra, akkor pont arról beszéltem nektek, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok abban a városban, ahol nevelkedtem, ami által a nevemet is adták, és azt mondták:

— Senki sem lehet saját hazájában próféta. Senkit sem fogadunk el, akit ismerünk.

És így ma rátérünk a második tanításra. Abban hittek és örültek, hogy jelen van a csodálatos kenyérszaporítás, ami által sokan jóllaktak, ami által örültek, énekeltek. És ennek híre elterjedt, és ezért többen üldöztek.3 Ezért már csak Galileában maradok, és Júdeába most nem megyek, mert keresnek, s talán még Életemre is törtek volna. De még nem volt itt az óra. Ezért mivel következett a zsidók sátoros ünnepe, és rokonaim mind elzarándokoltak a városba, ezért hát titokban Én is elmentem, nem nyilvánosan.

Hát a titkot, azt úgy kell értelmezni, hogy a tanítványaim is előre elmentek. Én még maradtam egy kicsit, és később indultam el. De mikor oda értem, már nem titkoltam, hogy jelen vagyok. Már oda mertem állni, és tanítani mindazokat, akik hittek, és várták a tanítást. És akkor jönnek azok, akik néha kételkednek, akik néha nem hisznek, akik néha másokat is megbotránkoztatnak. Meglepődve figyelik:

— Íme, mióta keresik Őt, és mégis itt van, és nyilvánosan tanít!

Ennek láttán meglepődnek: ha már taníthatok, akkor talán már elhiszik, hogy Én vagyok a Messiás?

A jelenben talán elhiszitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólok hozzátok?

A jelenben elhiszitek, hogy Én árasztom felétek tanításomat?

A jelenben elhiszitek, hogy Én ajándékozlak meg benneteket a kegyelemmel?

Ezt a mai nyelvben így lehet lefordítani számotokra.

De Én, Jézus Krisztus Uratok így vagyok jelen, és meglepődve figyelnek. S ekkor azt mondják:

— Hát mi ismerjük Őt. Azt is tudjuk, hogy honnan jött.

Úgy-e, mit mondottam múltkor?

— Názáretből jöhet valami jó?! Hát a Prófétának nem onnan kell jönni! A Mesternek nem onnan kell jönni!

A Messiásnak?!

Hát arról már nem is akarnak hallani, hogy Názáretből jöhet.

Egyáltalán ott van valami jó, amire mi figyeljünk, amit mi elfogadjunk, ami által érvényesüljünk?

Igen. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, akit a nép sokaságában nem csak Mesternek, nem csak Prófétának, hanem a Názáretinek is nevezték, valóban jelen vagyok, és valóban onnan jöttem, és valóban ismerhettek, ahogy ma Én is ismerlek benneteket, hogy ki honnan jött.

Nem akarom most sorolni, hisz vagytok a közelből, e helyről. Vagytok egy kicsit távolabb helyről, vagytok egy kicsit messzebbről, s vagytok talán még messzebbről.

De mind egyek vagyunk a szeretet tanításában, a szeretet jelenlétében, a szeretet meghívásában.

És ti is ismeritek ezt a helyet, hogy hova is jöttetek, ki vár itt benneteket, kihez jöttetek. Mert sokan és sokan azt mondjátok, főleg olyanok, akik még soha nem voltak itt, vagy ha egyszer igen, de oly nagy volt benne a kíváncsiság, hogy a kíváncsisága mellett nem tudta felismerni, hogy valójában ki van itt — mert nem „a Mari”, s nem „a Marihoz” jöttök.

Ezt is már többször elmondottam.

Felismeritek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok, aki ölelésre tárja az Ő karjait, és így várja mindazokat, akik hisztek és bíztok Bennem, és eljöttök, mert ismertek Engem. Már felismertetek a tanítások és az ajándékok és a kegyelmek részén, a bizonyosság megtapasztalásában, a felismerésében.

S akkor nektek nem kell azt mondanom: Igen, ti ismertek, hogy honnan jöttem — Én valóban Názáretből jöttem.

De Én nem Magamtól jöttem: Engem küldött az Igaz, akit Én ismerek, de ti nem ismertek.

És ki az Igaz? A Mennyei Atya, kinek gyermeke, kinek testvére e jelenben. Mert gyermekei vagyunk, és mivel az Atya és Én egyek vagyunk, ezért Nekem testvéreim vagytok.

És az Igaz elküldött erre a helyre is, ami most is jelen van számotokra, hogy szóljak hozzátok, hogy tanítsalak benneteket, hogy felismerjetek, hogy elfogadjatok, és a felismerés és az elfogadás után elinduljunk közösen, együtt az úton. És már az út az elindulásában, nem kimondottan csak a keskeny út és a keskeny kapu van, hanem a széles út és a széles kapu talán egy kicsit megváltozik. Mert ha tudunk hinni és bízni az Ő jelenlétében, az Ő szeretetében, az Ő kegyelmében, vagyis Bennem, Jézus Krisztus Uratokban, akkor valóban tudjátok, hogy: „…hogyan és miképpen jövök el, hogyan és miképpen fogadom el a tanítást, hogyan és miképpen érvényesülök e tanítással, hogyan és miképpen alakítom ki az életemet e tanítással. Mert ha ezeket mind-mind felismerem, elfogadom, akkor engesztelő testvérré válva, akkor elfogadom a tanításnak e bűnbánatban, hogy igen, mi is a felismerésben, az elfogadásban, hogy szeretem felebarátaimat, testvéreimet, és szeretem ellenségeimet. Megbocsátok elsőként önmagamnak, azután felebarátaimnak, testvéreimnek, ellenségeimnek. Ha ezeket már tudom gyakorolni, akkor már tudom, mi az irgalmasság a szeretetben. Mert Uram, Jézusom, a Te Atyád, a Mennyei Atya árasztja felénk az irgalmasságot. Mert ki a Legnagyobb Irgalom a szeretetében? A Mennyei Atya és Te, Uram, Jézusom. És mi a tanítás lévén ebből részesülünk.”

„És hogyan tudok megbocsátani felebarátaimnak, testvéreimnek? És ha már a megbocsátást is gyakorlom, akkor nem mondok ítéletet senki felett, nehogy engem is megítéljenek.”

Mert könnyű ítéletet mondani mások felett. De ilyenkor arra kell gondolni, „ez az ítéletmondás épp úgy vonatkozik miránk is”, mert feletted is ítélkezhetnek, reád is mondhatnak ítéletet, amin elgondolkozol, hogy hogyan és miképpen kell értékelni, majdan jelen a tanításban: senki sem lehet saját hazájában próféta.

„De a hit szeretetében megtanulok e szerint élni, cselekedni a felismerésben.”

Ti még nem éritek meg azt, amit Én, Jézus Krisztus Uratok, hogy azt mondják:

— Kitaszítunk. Vigyük fel e város hegyére, ahol épült városunk. Hisz van ott szakadék, ahova levethessük.

De végül nem történik semmi, mert reájuk tekintek, és elindulok, és közöttük elhaladok.

És akkor tudom megérteni mindazt, ami által a tanítások így vannak jelen, mert így a mai tanítását is értem és érzékelem.

Mert jött a zsidók húsvétja, és Én is elmentem e városba, és e városban széjjelnéztem. És észrevettem a betegeket, és ismét működött mindaz, amiről tanítottam, mindaz, amit felismerhettek, és mindaz, amit megtapasztalhatok. Nem csak akkor a múltban, hanem ma itt a jelenben.

És akkor tovább haladva, a csodatételt mindenki elfogadja. Olyankor mindenki örül, olyankor éljeneznének, olyankor, ha lehetne, és ha engedném, szinte királlyá kiáltanának. De nem csak azért kell felismerni, elfogadni, éljenezni és szinte királlyá kiáltani, mert csodát tettem, hanem akkor is, amikor talán nem nyilvánosan, de titokban vagyok jelen, talán a saját szívedben, talán a saját lelkedben. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, úgy-e, felismertelek, kiemeltelek az út porából, mert szükségem volt reátok. Meghívtalak az útra. A meghívást, ha felismerted, elfogadtad, elindultál, akkor eggyé válhattál Velem. És Én nem csak titokban, hanem örömmel is szeretnék nyilvánosan mutatkozni rajtatok, bennetek a szeretet, kegyelem részében, az eggyé válásban, a mindennapokban, mert akkor valóban testvéremmé tudsz válni. Akkor valóban át tudod adni önmagad bármilyen problémával, nehézséggel, fájdalommal, bánattal, betegséggel, szomorúsággal. És ha ezeket mind-mind önmagadból kiadtad, akkor tudsz igazán felkészülni a szeretetre, az örömre, a békére, a kegyelemre, az ajándékra, a megtapasztalásra, mindarra és mindahhoz, ami által Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, tanítalak a tanítás által oly közel vagyok hozzátok, hogy szinte érzitek, hogy megfoghatom kezeiteket. Mert Én itt vagyok, és már nem jön el az az óra, amelyet már megéltem. Mert ezért nem fogtak el az üldözés részében, mert még nem volt itt az a bizonyos óra, az Írás a jövendölésében.

Én most itt vagyok, tanítalak, szeretlek, felemellek, ha szükséges, hogy együtt haladhassunk a mindennapi élet-útpályánkon, hogy érezd, hogy a tanítás ma is megadta számotokra mindazt, ami által testvéreimmé válva a hit, szeretet, kegyelem részében, átadjátok önmagatokat a felismerésben, a felismeréshez, és haladhatunk együtt e meghívott és e megvilágított úton a mindennapokban.

Ennek reményében most áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által, hogy ma a hit felismerése az eggyé válásban a szeretethez, hogy valóban elhiszed, hogy ma Én, Jézus Krisztus Uratok hozzátok szólottam, és tőletek kérdeztem, ahogy a bénától, hogy: Akarsz-e gyógyulni?

És ha hiszel ebben, megnyitod szívedet, lelkedet, egész testedet és befogadod e gyógyító kegyelmet e hit szeretetének jelenlétében, a felismerésben és az elfogadásában.

És akkor tudod, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szeretettel válok eggyé veletek, és már nem titokban, hanem nyilvánosan.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, világosítsa meg számotokra e bűnbánat negyedik Golgotájának a tanítását a hit tanúságtételében, az elfogadásban, a szeretetben és a kegyelemben, mert akkor valóban eggyé tudsz válni, és valóban hiszel abban, hogy akarsz-e meggyógyulni.

És hogy ha igen, akkor felkészülsz, és elfogadod e kegyelmi ajándékot, amely jelen van számotokra a felismerés elfogadása részében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 23. NAGYBÖJT 5.

Jézus Krisztus Urunk:

IMG_5369  jav. honlapraKöszöntöm testvéreimet a bűnbánat ötödik Golgotáján, amikor a tanítást a mai napon kiemelve arról szólt felétek, hogy az Emberfia, akit az Atya küldött, szabaddá tesz mindazokat, akik „elfogadjuk a tanítását, és tanítványaivá szeretnénk válni, és hiszünk az igazságban, mert az igazságosság szabaddá tehet bennünket”.1

Ezt a tanítást adta a benne hívő zsidók részére. De akik meglepődtek először ezeken a szavakon, majdan tiltakoztak, hogy ők, mivel Ábrahám utódai, ezért senkinek sem szolgálnak, mert ők nem ezért vannak jelen. De hogy a bűnt elfogadva és bűnben élve, az igazságosság részében, hogy elfogadja-e? Mert hogy Ábrahám leszármazottja? Erre nem gondolnak, és nem figyelnek. Bennük csak az van, amit az atyáiktól hallottak. Mert az atyáik ezt mondják részükre, hogy ők nem szolgálnak másoknak, és nem fogadják el mások tanítását, hogy tanítványokká váljanak.

Így a jelenben ma is meg lehet kérdezni a testvéreimtől, hogy ti elfogadjátok-e ezt a tanításomat, hogy Én a tanítást megadtam nektek? Most, ha csak a jelenben nézzük, hétről hétre, hogy ez által tanítványaim lehessetek. És ha tanítványaim vagytok, akkor felismeritek az igazságosságot, mert az igazságosság, az megszabadíthat benneteket, és szabaddá tehet. Mert akkor már nem a bűnben kell élned, mert a bűn jelen van, és sokan e bűnt úgy értékelik, hogy nem leszel magad hazája vagy háza — mindegy, hogy melyik szót használod — e bűnnek.

De az Emberfia, az megmarad mindörökké, mert szabaddá teheti mindazokat, akik elfogadják a tanítást, és a tanítás által tanítványokká szeretnének válni, és felismerik az igazságot az igazságosságban.

Ezért fontos, hogy értékeljed és érezzed most a jelenben, hogy a bűnbánat-időben mi is volt számotokra a tanítás, amely igazságos, hogy igazságossá váljon?

Hisz megkezdődik a bűnbánat-idő az irgalmassággal, mert a Mennyei Atya is irgalmas felétek.

A szeretet, mert a Mennyei Atya is szeret benneteket.

A megbocsátás, mert a Mennyei Atya és Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet által megbocsátást adtam nektek, s arra tanítalak benneteket, hogy a megbocsátás lévén hogyan és miképpen értékeljed és fogadjad el a mindennapokat.

Majdan haladva még a tanítással, hogy hogyan és miképpen kell felismerni a Prófétát. Mert a Próféta saját hazájában nem lehet Próféta. Nem fogadják el. Megvetik, még ha lehetne, üldöznék és kitaszítanák. De mivel ez nem történt meg teljes mértékében, ezért még mindig a megvetés jelen van számára.

Majdan a csodatétel jelei a tanításban, az igazságban jelen van számukra, ahogy számotokra is. Hisz hogyan is mondjuk a kenyérszaporítás után?

Hisz az öröm és boldogság, ez a csodálatos csoda!

— Mert éhesek voltunk, és enni kaptunk, de úgy, hogy mikor ránéztünk az ételre, elgondolkodtunk, hogyan történik ez meg, hogy mindenki ehet, s végül jól is lakhat, és még maradék is marad?

Ez a csoda a csodatételben.

Amikor ilyennek vannak tanúi, akkor örülnek, énekelnek, szinte királyként köszöntik a Mestert, a Názáretit. De ha valaki megítéli, megveti, még ha kitaszíthassa, akkor oly könnyen el tudják fogadni, és a szerint cselekedni.

A jelenben most ezt szintén ugyanúgy élitek meg. Mert ha kézen foghatom, ajándékot, kegyelmet, csodát, áldást árasztok felétek, akkor örültök, szinte úgy érzitek, hogy ez az öröm, amely átölel, ez az ajándék a kegyelmében, ami reátok áradt, mintha felemelne, és lebegnél, mintha elfelejtenéd, hogy valóban egy egyszerű ember vagy a földi életben, Isten gyermekében.

De amikor jön egy kis nehézség, egy kicsi megpróbáltatás, egy kicsi kitaszítottság, akkor már mindjárt gondolkodóba esve, hogy ez valójában miért is van jelen.

Ilyenkor már nem hiszitek el, hogy a tanítással, az igazsággal az igazságossága elevenedik meg előttetek, rajtatok és bennetek, hogy tanítványaimmá válhassatok e szeretet, kegyelem részében.

Ne akarjatok ti is olyanokká válni, mint a Bennem hívő zsidók, farizeusok vagy írástudók. Mert nem csak zsidók voltak, hanem voltak néhány farizeus, és néhány írástudó, aki elgondolkodott a tanítás szavain, a csoda megtapasztalásán, ami által, mert hívővé vált, és már a követés is megelevenedik rajta és benne. De amint Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításban, a tanúságtételben, a megtapasztalásban, a felismerésben e tanítás igazságossága részében szólok, és nyújtom át részükre, „azon már el kell gondolkodni, azt már el kell hessegetni önmagunktól, ha lehet, tiltakozok, mert én, ki Ábrahám utódja vagyok és leszármazottja, én ugyan nem hódolok, és nem szolgálok senkinek, hisz mi nem azért vagyunk, hogy másoknak szolgáljunk, hogy én másoknak elfogadjam mindazt, amivel hozzám fordul, talán a tanítás részében.”

Igen, a jelenben is vagytok ilyenek. A jelenben is lehet tapasztalni ilyen testvéreket, akikre szintén lehetne mondani, ahogy most mondom: Bennem hívők vagytok, talán imádkozol, talán hiszel, de a hitben, ha valamit szolgálni és tenni kell, megtapasztalni, tanítvánnyá válni, ami már feladattal jár, „akkor már erre nincs szükségem, akkor már azt nem akarom elfogadni, akkor az ellen tiltakozom”.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam e testvéreknek is, hisz azt mondottam:

— Igazatok van. Valóban ti Ábrahám leszármazottai vagytok. De mégis nem a szerint éltek és cselekedtek, hanem csak a szerint, amit hallotok, amit atyáitok hallottak, és ami megmaradt számotokra. Mert ha pedig a szerint élnétek és cselekednétek, ahogy Ábrahám tette, mert Ábrahám nem tört életemre. És ti pedig életemre törtök. Ti csak a szerint cselekszetek, amit atyáitok hallottak, és a hallás szerint megtapasztalva teszitek.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok pont erre hívom fel testvéreimet, hogy hogyan él bennetek a hit. Hisz ha visszamegyünk a tanítások részében a múlt hetire, mi is volt múlt héten a tanítás? A béna, az nem vetette el önmaga hitét — az a hit jelen volt, és megmaradt benne még akkor is, ha néha a kétely erőt vett rajta, hisz: „Nincs emberem, ki engem a vízhez vigyen. De mivel nincs emberem, ezért itt, ahol nem akadozom, itt megmaradok a hitem reményében, és várakozok.”

És ekkor nem más, mind maga Jézus Krisztus, az Isteni Második Személy vagy az Emberfia, mindegy, hogyan nevezed, szólította meg e bénát.

És a tanítás így van jelen számára.

És a tanítást így adom nektek is hétről hétre a felismerésben és az elfogadásban. Mert ha ezt a tanítást elfogadod az igazságban, hogy igazságossá válhassál, és akkor valóban érzed az Emberfiának jelenlétét, aki szabaddá tehet.

Most a szabaddá tételt, a szabadságot nem kimondottan úgy kell értelmezni, hogy „én most itt jelen vagyok, és szabad vagyok”.

A szabadságot úgy kell értelmezni, hogy szabad vagy itt belül, szíveddel, lelkeddel. Szabad vagy, mert nem kötöd meg magadban a bűnt, hanem kiadod önmagadból, mert neked szükséged van a szabadságra, és ez a szabadság a tanítás szeretetét árasztja és tükrözi számotokra. És vágyakozol erre a szabadságra, ami által érzékelni tudod, hogy valójában mi van körülötted, hogyan és miképpen fogadod el, hogyan fogadod el ezt a szabadságot, és hogyan szeretnél vele élni e mindennapokban, e meghívott úton a küldetés, követés részében. Mert így akkor rádöbbensz arra e tanítás révén, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem magamtól jöttem, mert amit Én tanultam, és amit Én láttam, azt nem máshol, mint Atyámnál. És az az Atya küldött el Engem, akire azt mondták ők is, hogy „Ábrahám leszármazottai vagyunk, de egy Atyánk van, az Isten.”

De ha ismernék az Istent, Atyámat, akkor nem törnének Életemre, hanem elfogadnák a szabadságot, a szeretetet, a kegyelmet, a tanítást, ami által igazságossá válnak, ami által kiadják önmagukból a bűnt, és nem engedik, hogy benn maradhasson önmagukban, a házban. Mert az Emberfia örökké megmarad e tanítás által, hogy tanítást nyújthasson számotokra, és szabaddá tehessen benneteket.

Így lesz teljes számotokra a bűnbánat tanítása az elfogadás felismerésében, hogy: „Érzem a tanítás mondanivalóját. Érzem, hogy szükségem van a szabadságra, a felismerésben. Érzem, hogy én is Mennyei Atya gyermeke vagyok, mert egy Atyánk van, akit ismerek, akit elfogadok, aki által ki szeretném alakítani az életemet, akitől várhatom a segítséget, a kegyelmet, mert eljött az, akit az Atya küldött. Hisz nem Önmagától, hanem azért jött el közénk, mert az Atya küldte, hogy minket is taníthasson, hogy tanítványaivá válhassunk e igazság részében, az igazságosság megtapasztalásában. És ezáltal érezzük, hogy szabaddá válhattunk szívünkkel, lelkünkkel és egész lényünkkel. És így haladunk a bűnbánat tanításával a felismerésben, az elfogadásban és a megtapasztalásban, hogy valójában hogyan jön számunkra a bűnbánat hétről hétre e tanúságtételében, ami által én is változok, változtatok, ami által én is elgondolkodom, s ami által én is boldog vagyok, hogy ehhez az Isteni Második Személyhez, az Isten Fiához tartozhatom, akit az Ata küldött számomra, akit az Atya küldött számunkra a felismerésben és az elfogadásában. Mert így tudom értékelni a tanítás mondanivalóját hétről hétre.”

Hisz most nem minden tanítást emeltem ki számotokra, csak néhányat az elmúlt négy hétből. Hisz a négy hét tanítása, lényegében nyolc tanítás elevenedett meg számotokra, s ebből néhányat emeltem ki, ami által felismerheted, hogy valójában ki vagy, hogy valójában hogyan szeretnéd élni életed, és valójában hova tartozol, és valójában, hogy elfogadd mindazt, aki küldött Engem, akitől tanultam, és amit láttam. Mert ezt szeretném átadni mindazoknak, akik tanítványaimmá szeretnének válni a tanítás részében, a megtapasztalásban. És akkor valóban érzik, hogy szívükkel, lelkükkel szabaddá válhattak a mindennapokban, a mindennapokhoz e szeretet, kegyelem része által.

És érezd és értékeld mindazt, ami e bűnbánati időben hétről hétre összeköt a tanítással, hogy tanítvánnyá válva az igazságban az igazságosság felé, mert „így elnyerem szeretetemet, szabadságomat e öröm kegyelmének ajándéka részében”.

És most így érezd és fogadd el áldásomat, amellyel megajándékozlak ma benneteket, hisz ma Én, Jézus Krisztus Uratok jöttem el hozzátok, mert az Atya küldött e küldetés részében. Ahogy mondottam a tanításban, Én nem Magamtól jöttem, Én csak láttam, tanultam, megtapasztaltam, és az Atya, aki a ti Atyátok is, elküld, hogy e bűnbánatban árasszam felétek irgalmasságomat, szeretetemet, békémet, örömömet, megbocsátásomat, ami által el tudom fogadni felebarátaimat, testvéreimet, ami által tudom, hogy hogyan és miképpen kell élni, még akkor is, ha nem lehetek próféta saját hazámban e felismerés részében, de mégis tudok szólni mindazokhoz, akik hisznek és bíznak Bennem e felismerés részében, elfogadták tanításomat, és a tanítás a hit reményében megváltoztathat e felismerésben, és „ami által én is a tanítás igazságának igazságosságában szabaddá szeretnék válni, mert Te, Uram Jézusom ma azért jöttél, mert az Atya küldött felénk és hozzánk, hogy e áldás által szabaddá tegyél szívünkkel, lelkünkkel, egész lényünkkel e mindennapokban, a felismerésben, az elfogadásban, a küldetésben és a követés részében”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok és a mai nap tanítása tanúságtételében, a bizonyságban, hogy szabaddá válhassatok szívetekkel és lelketekkel e felismerés részében a küldetés követésében, hogy valóban testvéreimmé váltok e tanítás tanítványaiban, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!



JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 30. NAGYBÖJT 6.

Jézus Krisztus Urunk:

IMG_5358

Köszöntöm a mai nap testvéreimet, akik ismételten elfogadtátok hívásomat, hogy egyek lehessünk a mai nap fájdalom, szenvedés jelenlétén, és most a tanítás üzenetén. Hisz a tanítást a mai napon, ismételten azt mondhatom, szinte két részre lehet osztani, ahogy az elmúlt héten is. Egy tanítás két szakaszában, amely ma felétek szólt, hisz egyre közelebb és közelebb e bűnbánat-időben a megemlékezés-naphoz a fájdalomban. És ahogy közelebb kerülünk, így akkor már a tanítás is így szól hozzátok. Hisz ma a tanítás, ahogy szolgám mondotta számotokra, amikor megkapta:

— Köszönöm, Uram, Jézusom e tanítást, ahol megmutattad számomra a tanítványaid — nem is tudom, hogy szabad-e ezt a szót mondani: hűtlenségét. Hisz az egyik tanítványod elárult, a másik pedig megtagad.

Most ezt a jelenre fordítva ismételten számotokra is el lehet mondani: a jelenben hányan és hányan árulnak el, hányan és hányan tagadnak meg1, ha olyan kedvező a jelenlét a helyzetben. Mert vannak, akik nem merik megvallani mindazt, hogy ő a vallás szerint él. De a vallás szerint — Én nem arról a vallásról beszélek, amelyet (…) A vallás a hit szeretetének jelenlétében van jelen, ahol azt mondod: „Én hiszek, Uram, Jézusom, a Te létezésedben. Én hiszek a Te szeretetedben. Én hiszek a Te kegyelmedben. Én hiszek a Te ajándékodban. Én hiszek, hogy valóban itt vagy, és fogod kezemet.”

Ezek már nem ismeretlenek előttetek, mert részesültök ebből a kegyelemből. Tanúi lehettetek e tanításoknak. De így most arról beszélünk, amikor elárulnak.

Hányan és hányan árulnak el most a jelen időben, amikor úgy kedvező számukra a megjelenés talán egy baráti körben, talán egy munkahelyen, talán egy ünnepi vacsorán, hisz sok mindent fel lehet sorolni, amikor nem mersz kiállni a te szíved szeretetének, jelenlétének, kegyelmének ajándékáról az igazban. Úgy érzed, könnyebb, ha azt mondod, elárulva, hogy: „Én nem ismerem Őt. Én nem akarok a szerint élni, amit Általa hallok, mert könnyebb így az élet a mindennapokban.”

Csak akkor döbbenünk rá, hogy ez az árulás, ez nem teljesen a szívből fakadó. Ez inkább, úgy kell értelmezni, ahogy az idő és a pillanat hozza. És „az időnek és a pillanatnak szeretnék megfelelni, nem pedig szívből és szeretettel, hanem néha a kényelmesebb utat választva a mindennapokban, a felismerésben és az elfogadás részében”.

Hisz akkor, mikor azt mondottam tanítványaim számára, hogy: „Bizony, bizony, mondom nektek, ma egy közületek elárul Engem.”, mit mondott a szemben ülő tanítvány, Simon Péter, aki a Kéfa, a mellette levő tanítványnak, aki a vacsora alatt végig Jézus mellett, vagyis a Mester mellett ült?

— Hát kérdezd meg, kire gondol?

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok válaszolok:

— Kinek nyújtom e falatot, amelyet a tálba merítek.

S azt mondom neki:

— Ha menned kell, akkor most gyorsan menj, és cselekedd azt, amit cselekedned kell.

Ekkor többen gondolkodóba estek:

— Hát mit kell neki cselekedni? Őnála van a pénz, talán ő lesz az, aki most elmegy, és megvásárolja, amire ezen az ünnepen szükségünk lesz?

Pedig ezen az ünnepen már semmire sem lesz szükség e vacsorán kívül. És a vacsora megadatott számotokra, ahogy jelen van a mindennapi életben. Ha nyitott szívvel és szeretettel kérsz valamit, számotokra is épp így megjelenik minden, ahogy ez a vacsora jelen lett Számomra és tanítványaim számára.

— Vagy talán a szegényeknek ad belőle? — így gondolkodnak.

És nem döbbennek rá addig, amíg azt nem veszik észre, hogy elhagyja e ünnepi termet. Elhagyja a házat, és kimegy az éjszakába, mert már várják őt a cselekvésében.

Hányan és hányan szeretnétek felállni néha ti is egy ünnepi asztaltól, talán azért, mert nem meritek megvallani, hogy: „Igen, én hiszek, Uram, Benned, és én nem akarlak elárulni, se megtagadni. Én a Te testvéred akarok lenni, vagy a testvéred szeretnék lenni.”

Mindegy, hogy melyik szót használod. Mert most sokszor azt mondják, hogy az akarom szó, az nem illő e tanításban. De Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításomat sokszor e szóval adtam számotokra, mert hogy ha akarom, akkor felismered, és elfogadod. Mert ha szeretnéd, az még nem biztos, hogy eljut addig, hogy el is indulj az úton, felismerd mindazt, ami jelen van számodra.

Majdan elmondom számukra, hogy:

— Most dicsőült meg az Emberfia.

Nem értik még tanítványaim, hogy jelen vagyok közöttük, és hogyan fogok most itt megdicsőülni, vagy az Atya hogyan fog Engem megdicsőíteni. De az Atya, kit talán nem is ismerünk — de aki ismer Engem, az ismeri az Atyát is.

Ez a tanítás is már ismerős számotokra, hisz már jelen volt a tanításokban, az Élő Evangélium részében a mindennapokban.

És ekkor arról beszélek, hogy:

— Most Én elmegyek, és ti nem követtek Engem.

— Hát hova mehet a Mester, ahova mi nem követhessük?

S melyik tanítvány az, aki pont erőlködik, hogy:

— Bárhova mész, Uram, én követlek, még ha kell, az életet is odaadom Érted.

Igen, itt még nem mondtam neki, de egy másik tanításban már szóltam neki:

— Igen, eljön az idő, hisz most te övezed föl magadat, akkor majd mások öveznek fel. S eljön az idő, amikor valóban életedet adod Érettem. De nem most. Most még először megtagadsz, hogy nem ismersz Engem.

Én nem tartozom Hozzája. Én nem vagyok az Ő tanítványa.

Mert kényelmesebb volt megtagadni.

És: „Ezt a megtagadást valóban addig tettem, ameddig a kakas megszólalt.”

És mikor a kakas megszólalt, azonnal eszébe jutott Simon Péternek a Mester szavai, hogy: „Háromszor tagadsz meg Engem.”

És ez a megtagadás után a felismerésében összetalálkozik a Mesterrel a szempár, és elszégyelli magát. És ez a bátor ember a tanítványok közül sírva fakad, mert mégis úgy történt minden, ahogy a Mester elmondotta számára. Holott ő fogadkozott, ígérgetett, és mégsem történt úgy, ahogy ő szerette volna, hanem akképpen, ahogy a Mester adta meg számára.

Én, Jézus Krisztus Uratok hányszor és hányszor szeretettel szólok felétek, hányszor és hányszor áldást adok nektek, hányszor és hányszor felemellek benneteket, hányszor és hányszor megsimogatlak, hányszor és hányszor megvilágosítom számotokra az utat. Ezek mind-mind olyanok, amelyeket már ti is megtapasztalhattatok az életetek folyamán, a mindennapokban, mert felismertelek benneteket, mert szükségem van reátok, és ha a régi időben beszélünk, szükségem volt reátok, és kiemeltelek az út porából, hogy el ne vesszetek, és semmivé váljatok, hanem meghívjalak az útra, és a meghívást felismerve, elfogadva, és elindultok az úton. És ekkor már ismertek Engem, és Hozzám tartoztok, és bátran merjétek vállalni az ismeretséget és a hovatartozásotokat, mert ez által érzitek e bűnbánat-időnek tanításait is. Hisz most ismételten menjünk végig, hogy mi is volt a tanítás számotokra: az irgalmasság-szeretet, hogy legyetek olyan irgalmasok, amilyen az Atyám felétek, gyermekeihez. Legyen bennetek olyan szeretet, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok lejöttem közétek, testet öltve, hogy szeretetet árasszak, és ez a szeretet irgalmassággá válik az irgalom részében. Éljetek a megbocsájtó kegyelemmel, mert Én, Jézus Krisztus Uratok is azt mondom, mielőtt még a keresztre feszítés után elhal e Test:

— Ó, Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a példa a tanításban számotokra, hogy hogyan és miképpen gyakoroljátok a megbocsájtó kegyelmet.

Hisz ahogy Simon Péter kérdezte:

— Hétszer? Egyszer hétszer?

— Nem hétszer hetvenszer, hanem hetvenszer hétszer.

Gyakorolni kell a megbocsájtó kegyelmet, mert ez által váltok igazi testvéreimmé.

Majdan, mikor megkérdeztem tőletek, hogy: Ti is szeretnétek, vagy akarnátok meggyógyulni, ahogy a béna? Nem vetette el magától azt a reményt, hogy „nincs emberem, aki a fürdő vizébe vigyen.” Hosszú ideje várakozott. És ahogy akkor őt megszólítottam, soha nem tudjátok, hogy köztetek kit szólítok meg a jelenben, hogy: Mire van szükséged, testvérem? Vagy ahogy akkor mondottam: Akarsz-e gyógyulni? És feleltetek, hogy: „Igen, Uram, akarok. Kérem a gyógyító kegyelmet, hogy áradjon reám, töltse be szívemet, lelkemet.”

Majdan arról is tanítást adok számotokra, hogy ne akarjatok se olyanok lenni, mint a zsidók, se olyanok, mint a farizeusok vagy az írástudók, hanem ti váljatok igaz testvéreimmé, Mennyei Atya gyermekeivé, és alakítsátok ki a mindennapi életet e szeretet-tanítás révén. És akkor valóban szabaddá váltok, és senkinek sem kell a földi élet megtapasztalása részében megmondani, hogy te vagy te, testvérem, hogyan és miképpen éljél, vagy ezt csináljad, vagy azt csináljad, mert ha szabaddá válsz, akkor a szabadság megmutatja itt belül, hogy hogyan és miképpen éljél az emberben. Az ember, aki testvér, és gyermekké válik a felismerésben és az elfogadásában.

Így van jelen számotokra e bűnbánat tanítása, és így szól felétek ma, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok meghívlak benneteket e Ünnepi Vacsorára, hogy eggyé váljunk, ahogy tanítványaimmal. A megterítet asztalnál öröm, boldogság és szeretet járja át szíveteket és a lelketeket. És hogy ha ezt megtapasztalod, akkor már nem az foglalkoztat, hogy: „Uram, eláruljalak, hogy Te vagy-e a Názáreti? Megtagadjalak, hogy ismerlek vagy Hozzád tartozom?”

„Én már a tanításokból tanultam, a kegyelmekből élve, felismerve az utamat, és szeretném ezt az utat a meghívásban végigjárni.”

Ez az út néha lehet nehéz, néha lehet fájdalmas, néha lehet olyan, ahogy régen, a kezdetekben beszéltem nektek e tanítás részében, a bűnbánatban, hogy elindulsz az úton a felismerésben, de megtorpansz, és nem tudsz küzdeni, nem tudsz harcolni, nem tudsz kitűzni magad elé célokat, és visszaesel. Az még mindig nem baj, testvérem, mert ha visszaesel, az nem azt jeleni, hogy el is veszhetsz. Még mindig van idő, hogy felismerd önmagad, tudd, hogy ki vagy, tudd, hogy hova tartozol, tudd, hogy hogyan szeretnéd élni az életed. És ismét elkezdesz küzdeni, elkezdesz harcolni, mert szeretnéd ezt az utat végigmenni. Mert ezen az úton Én, Jézus Krisztus Urad, aki meghívtalak, ölelésre tárom a Karjaimat, és így várom mindazokat, akik hisznek és bíznak Bennem, és Hozzám jönnek. És nem félnek, mert a félelem nem vesz erőt a szíven, a testen és a lelken. Mert a félelem, ahogy már régebben mondottam e tanításokban, nem jó tanácsadó. A félelemmel elsiklotok, a félelem megtorpanhat, a félelem által másfele indulhatsz el, mert a félelem lévén talán egy könnyebb utat felismersz, és elindulsz rajta. De nem biztos, hogy az a te meghívott utad. Nem biztos, hogy azon az úton vagyok jelen, és azon várlak, testvérem. Ezért fontos, hogy érezd a felismerést, és már nincs jelen az árulás; érezd a szeretetet, és nincs jelen a megtagadás; érezd, hogy valóban Én, Jézus Krisztus Uratok várlak, tanítalak, nevellek, Fényem sugarát e áldás által árasztom. Mert ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor örömmel és szeretettel tudjátok élni a mindennapokat, örömmel és szeretettel tudjátok elfogadni elsőként a családot, ahogy éltek, a szeretteiteket, akikkel egyek vagytok, talán a barátokat, a munkahelyet, az engesztelő helyeket, hisz sok mindent lehet ilyenkor felsorolni, mi minden van jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert akkor érzed és értékeled, hogy: „Igen, Uram, én a Te testvéred lettem a meghívás révén, és a mindennapokban szeretnék Veled együtt élni és haladni az úton. És most már e bűnbánati idővel, e sok kegyelmi ajándékokkal a tanítás révén megtanultam a szabadságom révén változni és változtatni. És ez a változás azt mutatja meg számomra és számunkra, hogy hogyan fogadjuk el egymást a felebarátban, a testvérben, a felemelkedésben. Érezzük azt, igen, Uram, hogy Te most jelen vagy, és árasztod felénk a szeretetedet.”

Így e bűnbánat-idő jelenlétében, hisz elérkeztünk a bűnbánat-tanítás utolsó tanításához. És ez a bűnbánat utolsó tanítása legyen számotokra egy felemelő, egy kegyelmi ajándék áldásában. Ezért most, ahogy jelen vagyunk a megterített asztalnál, hisz meghívtalak benneteket, és ma a megterített asztal jelenléte volt számotokra a tanítás. A tanítást is ebből nyújtottam a bűnbánat utolsó tanításában a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy érezd, hogyan vagyunk egyek a mindennapokban. Így a mai napban ismételten kérlek, fogjátok össze kezeiteket a láncban, hogy egy nagy családot alkothassatok. A családban érezzétek, hogy most ti is meghívottak lettetek e ünnepi, megterített asztalhoz. És az ünnepi, megterített asztalnál elsőként azt mondottam tanítványaimnak:

— Íme, e kovásztalan kenyér. Íme, e borral telt kehely, amely Testemmé és Véremmé válik.

Ezzel megajándékoztam tanítványaimat, és azt mondottam számukra:

— Egyétek és igyátok az Én Testemet és az Én Véremet. E ünnepi vacsora jelenlétében ezt adom nektek, és ezt hagyom hátra.

És most az áldásban ezt a csodálatos, felemelkedő kegyelmi ajándékot árasztom felétek a felismerésben, hogy áradjon reátok ez a szeretet, ami jelen van e ünnepi, megterített asztalnál tanítványaimmal. És ez az áldás öleljen át benneteket, emeljen fel, és mutassa számotokra meg, hogy: „Igen, Uram, Hozzád tartozom, mert ismerlek Téged, és nem akarlak sem elárulni, sem megtagadni. Én boldog vagyok, hogy meghívtál az útra, és a küldetés, követés részében együtt haladhatunk a mindennapokban.”

És most így áradjon felétek áldásom, ahogy tanítványaim felé is áradt e ünnepi vacsora révén. Hisz felkészítettem tanítványaimat, titeket pedig meghívtalak az útra, az Élet útjára, amelyen elindultál, hogy végig tudjál járni rajta a mindennapokban.

Ennek reményében árad áldás felétek pásztorral, aki elfogadta a felkérésben, hogy a ti pásztorotok lesz. Elfogadta, hogy bátran a szolgálatban hozzája fordulhattok. Elfogadta, hogy a tanításban jelen van, és a tanítás által szól felétek e jelenben. Ennek reményében most e ünnepi vacsorán így árad felétek áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, és mutassa meg továbbra is a megvilágosított utat a meghívásban, a kegyelemben és a szeretetben.

A jelen levő testvérek:

 

Dicsőség Neked, Istenünk!


FELTÁMADÁS 2013. március 31.

Mária kiválasztott szolga minden Húsvét vasárnap hajnalán — kiválasztotti kegyelmi állapotban — látja Jézus Krisztus Urunk feltámadását és a hozzá kapcsolódó eseményeket. Ebből az alkalomból Jézus Krisztus Urunk is szól a Sükösdi Szeretetközösséghez és a világhoz.

Mária 1 :

Jeruzsálem, Szent Sír-templom. A feltámadott Jézus ezüst ikonja a Szent Sírban.

A feltámadott Jézus ikonja a Szent Sírban. Jeruzsálem, Szent Sír-templom.

Hallom az éneket. Örömmel, szeretettel énekelnek.2

Hajnalodik. A fény megjelenik. A fényből ének szózatként szól felém.

Dicsőséges, szép hajnal, kit így köszönt ma e hang.

Illatos olajjal elindulnak. És ahogy mennek, a hajnal illata öleli át őket. Hogy oda érhessenek a kertben (…) a Sírjához.

De hogy ott megjelennek, félelem öleli át őket, mert a követ valaki elvette. Nincs a helyén.

Krisztus feltámadt!

Örüljünk és vigadjunk e dicsőséges, szép napon!

Mert az Élet halni szállt e Sír rideg mélységébe, megpihenve, életre kelve, mert az Élet erősebb lett a halálnál e dicső, fénylő, ünneplő hajnalon.

Köszönöm e fényt, köszönöm az éneket, s köszönöm az Életet!3

Elindulunk az úton (…)

„Dicsőséges szép hajnal, kit így köszöntött az angyal…”4

Hol az ének?

Hol az öröm?

„Dicsőséges…”5

Íme, a Sír, amely már üres, hisz a kő már nincs jelen.6 A követ valaki elmozdította. Ezért, kik illatos olajjal érkezve, megijedve, és csak messziről figyelik, valójában most mi történt. Egymás között tanakodnak:

— Oda kellene menni, és megtekinteni a Sírt.

IMG_0111

Az üres Szent Sírban, Jeruzsálemben, 2005 szeptemberében.

De a Sír üres.

A Test nincs itt. A Test eltűnt.

Remegve, sírva elmennek.

Ó, Sírnak nyitott mélye, ki e ridegséget árasztottad, de a ridegséget átvette a fény és a melegség. A fény melegségében az üresség, ahol:

— Már nincs jelen a mi Urunk! Valaki ellopta, valaki elvitte.

Félelmükben elindulnak.

„Krisztus feltámadott…”7

Félelem és remegés jelenlétével, elindulva. Szól az ének ajkakon. Elhalkulnak. [Mt 28,1—8]

Dicsőséges, szép hajnal köszönt ma itt benneteket. E fénysugár szeretete, melegsége ölelje át mindazokat, kik megnyissák szívüket e öröm szeretetének kegyelméhez.

És eljött Magdolna. Ott álldogál e hajnal fényében a Sír mellett. Sírdogál a kőszikla-sírnál. Betekint a Sírba, és azt látja, hogy ahol az ő Jézusának Holtteste lett volna, nincs már ott más, mint két fehér ruhába öltözött angyal. Az egyik a fejénél, a másik a lábánál foglalt helyet. Szent Magdolna szomorúan, sírdogálva, illetődve áll a Sírnál. Ekkor az angyalok megkérdezik tőle:

— Asszony, miért sírsz?

Mária Magdolna így válaszol:

— Miért ne sírnék, mikor nincs itt az én Uram! És nem tudom, hol van, hol keressem.

Megfordul az üres Sírtól, és Jézus áll vele szemben. De ő csak nézi, nézi, és nem ismeri fel. Ekkor Jézus megszólítja:

— Asszony! Miért sírsz? Kit keresel?

— Uramat keresem, akit nem találok.

Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész áll vele szemben, így folytatja:

— Ha Te vitted el, mutasd meg, hova vitted, hadd lássam, hogy magammal vihessem.

Ekkor Jézus megszólítja őt:

— Mária!

Mária felkiált, hisz felismerte Őt:

— Rabboni! — amit Mesternek is szólítunk.

Ekkor Jézus így szól feléje:

— Ne tartóztassál. Még nem mentem fel. De te most menj, vidd a hírt testvéreidnek, hogy elmegyek az Én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az Én Istenemhez, a ti Istenetekhez. De még nem jött el e pillanat.

Mária Magdolna ekkor sietve elindult, elment a tanítványokhoz. Örömmel és mosollyal:

— Láttam az Urat! Ő küldött hozzátok, hogy hozzam el az Ő üzenetét nektek. [Jn 20,11—18]

Ekkor többen és többen nem értették e asszony szavait:

— E csendben megzavar bennünket?

Ketten — az egyik, akit Jézus szeretett — felálltak, elindultak, később már szaladtak, hogy oda érjenek a Sírhoz. Akit Jézus szeretett, előbb ért oda, de nem ment be. Megvárta, míg a másik tanítvány is oda ér, aki ekkor belép, és látja, hogy üres a Sír, és nincs már ott senki, csak azok a leplek, amelyek Jézust fedték. Amely pedig Arcát takarta, külön össze volt hajtva.

Megijedtek, hogy hova lett az ő Uruk.

Ekkor egymásra tekintenek:

— Az asszony, aki hírül adta nekünk, hogy látta az Urat, valóban az Úrral találkozhatott?!

És visszatérnek a többiekhez. [Jn 20,1—10]

Jézus Krisztus Urunk:

Pedig e dicsőséges hajnalon örülni kell, érezni szívünkben e hajnal fényének illat-erejét, örömét, amely felénk árad a szeretettel — a szeretet, amely összeköt e kegyelemmel. Örülni és vigadni kell e hajnalnak, e fénynek, e csodálatos illatnak, ami most megérinti egész lényünket. E hajnal illata, a fény melege, hogy átölelje mindazokat, akik felkészülve várták e dicső hajnal örömét, fényét, kegyelmét és szeretetét, hogy átöleljen, felmelegítsen, erőt adva. Érezni a csodálatos illatot, amely most áradhat felénk. Mert az öröm így jött el most hozzánk e köszöntéssel. E köszöntés fénye, ragyogása, öröme, békéje, szeretete emeljen fel.

Ennek örömében és fényében a szeretet lakozik már bennetek, és a félelem eltávozott, a remegés elhagyta ajkatokat, örömmel és szívvel énekeljetek, nem úgy, mint eddig:

„Szent Magdolna elmene…”8

Így örültök?9

Így várjátok a Feltámadás örömillatát?!

„…Erre-arra sírva jár, nincsen nyugodása…”10

„…Merre menjek, én, szegény, keserűségemben?”

Ez már nem keserűség! Öröm!11

Most már ez örömmel szólt, de a kezdetekben, mikor elkezdtem az éneket: egyiket sem ismertétek? Nem tudtátok, hogyan kell énekelni?

Hol van bennetek akkor a felkészülés virrasztó éjszakája, ha nem készültetek fel fogadásra?

Érezni kellett volna már szívetekben a melegség fényének kegyelmét, hogy melengeti szíveteket, simogatja: „Már nincs sok! Már csak egy pillanat, és újra itt lesz közöttünk. 11a Mert eljön a fénylő hajnal, és elhozza nekünk e dicső Feltámadást e Öröm Ünnepére. E Öröm Ünnepében érezzük, hogy nem volt hiábavaló mindaz, amire felkészítettél, mindaz, amin átmentünk, és mindaz, amit elfogadtunk, és megértettünk. Megpróbálunk a szerint élni és cselekedni, és érezni, Uram, a Te melegségedet, a Te szeretetedet, a Te kegyelmedet, ahogy átölelsz, ahogy felmelegítsz, ahogy erőt adsz, ami által mi is újraéledtünk, mint e dicső hajnalban a Feltámadás-élet. És akkor érezzük, hogy igen, Hozzád tartozunk, Uram, a Te testvéreid lehetünk, hisz felismertél, megkerestél, elfogadtál, meghívtál, és most így eggyé válva haladunk e dicső hajnal ünnepén együtt a fény szeretetének varázsában, kegyelmében és ajándékával.”

És ez az ajándék, hogy valóban teljes legyen számotokra, az Élő Szentlélek kegyelmének jelenlétével így most összefogjuk kezeinket.12

E dicsőséges, szép hajnal köszöntő ünnepében és jelenlétének szeretetében, amely most megérinti testvéreim szívét, hogy felmelegítse, és erőt adjon, érezzék az Élő Szentléleknek ajándékát, fényét, kegyelmét, melegségét, ahogy most végigmegy rajtatok és bennetek, ahogy átölel ez az Élő Szentlélek fényének melegsége a kegyelemben és a kegyelemhez. Mert ez által érzed azt, hogy: „Igen, Uram, most a Feltámadás fényének ajándéka valóban itt van, valóban szívemet simogatja, melegíti, erősíti. És akkor érzem a kegyelemnek a szeretetét, ajándékát, örömét, békéjét és varázsát, amely összeköt most bennünket, mint ahogy most ez a lánc kialakult együtt az eggyé válásban, a kegyelemben.”

Mária:

Ennek reményében most közösen együtt elmondjuk a köszönő, hála, szívből, szeretettel jövő imánkat, ami vezet bennünket a mindennapi élet-útpályánkon. Ezzel köszöntjük, nem csak Jézus Krisztus Urunkat szívünk szeretetének jelenlétével, hanem köszöntjük az Atyát, kinek gyermekei vagyunk. Majdan köszöntjük az Édesanyát, ki szintén elfogadott bennünket, hogy gyermekeivé lehettünk:

„Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Ámen.”

„Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek Gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen.”

Jézus Krisztus Urunk:

E Feltámadási Fény tündöklő ragyogásának illata, békéje, szeretete, öröme áradjon az Élő Szentlélekkel most reátok. Érezzétek a Fény melegségét, a Feltámadás Fényének örömét, amely most átjárja szíveteket, átjárja egész lényeteket, s ami által érzed, hogy valóban a felmelegedés jelen van, átölelve, érezve, hogy: „Igen, ez a Feltámadás a Fényben ismételten megadta számunkra az Új Életet a kegyelemhez, mert az Élet megtörte a halált, mert az Élet erősebb lett ettől a haláltól.”

És ebből a halálból, e üres Sziklasír mélyéből, ahol csak a ridegség, a hidegség és a sötétség volt jelen, és ez most mind megszűnt, mert a Sír megnyílott, és megjelent benne a Fény melegsége, szeretete, öröme, békéje, és ez árad most mindahhoz és mindazokhoz, akik nyitott szívvel, lélekkel, felkészülve elfogadták.

Ennek reményében érezzétek e Feltámadás ajándékát a kegyelemben, amellyel most teljes lett számotokra a felkészülés a bűnbánat várakozásában a kegyelem ajándékához, amelynek most részesei lehettek e dicső, fénylő hajnal örömünnepében.

Mária:

E öröm ünnepében boldogan és örömmel köszöntünk Téged, ó, Uram, Jézusom, ki már jelen vagy ismét közöttünk, hisz felkészítettél itt bennünket is, ahogy tanítványaidnak mondottad:

— Egy rövid idő, amit még veletek töltök, és egy rövid idő, amikor nem leszek veletek, és nem láttok Engem.

De érezni a szívben a melegség jelenlétét.

Jézus Krisztus Urunk:

És most ez az Élet ismét a Fényben, e dicső hajnalban eljött, hogy megerősítsen, hogy egy rövid idő után újra örömmel és szeretettel itt vagyok köztetek, veletek, és ha lehet, bennetek. Mert ezt tudjátok, rajtatok múlik. Én, Jézus Krisztus Uratok szárnyalok mindazokhoz, akik megnyissák szívüket, lelküket a befogadáshoz. Én most, úgy-e, hogy mondhatom, most itt, előtted állva, testvér: Ha te képes vagy e kegyelem, ajándék befogadására, akkor megnyitod a szíved, s akkor eggyé válhatunk e kegyelem ajándéka által a mindennapjainkban. És akkor könnyebb az élet útján együtt haladni. Akkor már nem csak a szomorúság, és nem csak a bánat ül az arcotokra, hanem ez a dicsőséges hajnal örömünnep mosolya! Ez világítson benneteket a mindennapokban. És akkor tudtok örülni minden új napnak, ahogy ennek a hajnalnak is örültetek, erre a hajnalra vártatok, készültetek, és most érzitek kegyelmének ajándékát a szeretetben.

Ennek reményében köszöntve Jó Jézus Krisztus Urunkat, ahogy mondani szoktátok, és az ének most ismételten szívből, örömmel és szeretettel szóljon, hogy: „Krisztus, virágunk…”13

Vigadjatok!

IMG_ 5280 Sükösd 2013. Feltámadás 2. R1

Jézus Krisztus Urunk szeretetének sükösdi Keresztje 2013 Húsvét hajnalán.

Ó, Kereszt a Szeretet Keresztjében!14

Mert ezen a Kereszten távozott el az Élet a Testből. De erre a Keresztre, ha feltekintünk, szeretet és öröm övezzen át bennünket. Mert ez a Kereszt lett a mi megváltásunk a mindennapi élet kegyelméhez. Mert ezzel a Kereszttel kaphattuk meg mindazt, hogy ha rátekintesz, ne a fájdalom, ne a bánat, ne a szomorúság, és ne csak a könnyek jussanak eszetekbe és jöjjenek elétek, mert ez a Kereszt a Megváltás szeretete, öröme és békéje. Mert ezzel a Kereszttel valósult be mindaz, amit az Írás megjövendölt, hogy az Emberfia szeretetből Önmagát adja mindazokért, akik hittek Benne, és mindazokért, akik felismerték és követik Őt. És ez a Kereszt adta meg számotokra az Új Élet ajándékát a kegyelemhez. Mert ha ez a Kereszt nem lenne, az Új Élet sem jöhetett volna el felétek és hozzátok. Ezért ez a Kereszt a Szeretet Keresztje, a tündöklésében elevenedjen meg rajtatok és bennetek.

És érezzétek azt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok erre a Keresztre, mikor már ott voltam, szeretetből mentem, szeretettel adtam oda Önmagam, mert a szeretet így tud megvalósulni rajtatok és bennetek. Mert a szeretetet sem megvenni, sem erőszakolni nem lehet. A szeretet a szívben és a lélekben van jelen, ami által él a tested. És ez a test szeretet nélkül üressé, rideggé és keménnyé válhat, mint a Sírnak üressége, mélysége, félelme, amikor e Keresztről a Testet elhelyezték. De ez a Test ebből a ridegségből, ebből a sötét félelemből feléledt, Új Életet adott, és Új Életet áraszt mindazoknak, akik a jelenben tudnak hinni, bízni, elfogadni tanítását, elfogadni szeretetének kegyelmét, ajándékát, áldását, megérinti a szíveket, és akkor lehetsz teljes, érezheted, hogy: Testvérem, Hozzám tartozol. Én meghívtalak. De a meghíváshoz ajándékot, kegyelmet, Új Életet, szeretetet árasztottam. És akkor tökéletes és teljes lehet az életed, ha ezeket mind elfogadod, és a te életed pedig ehhez a Kereszthez és ehhez a szeretethez szívből átadod. Nem csak mondani — átadni. Eggyé válni. És akkor lehet e szeretetben, e Fény hajnalában is teljes, tökéletes a szeretetében. S akkor ezzel a szeretettel nem csak magadat, hanem mindazokat tudod szeretni, átölelni, akik hozzád tartoznak a szeretteidben, hozzád tartoznak a felebarátban, a testvérben, s akkor ismered már az irgalmasság szeretetének kegyelmét, ajándékát, működését, s akkor lehetsz teljesen boldog, s akkor tudod örömmel élvezni, szeretettel a mindennapi életet, amely mint e dicső hajnallal most eljött számotokra, hogy ez az öröm vezessen benneteket a mindennapokban, mikor egy új nap virrad fel számotokra, amelyet meg lehet köszönni, hogy: „Boldog vagyok, hogy ismét egy új nap, amely megadatott nekem, amelyben élhetek, amelynek örülhetek, és amellyel teljes lehetek.”

Szeretettel és örömmel köszöntünk a Keresztnek.15

Mária 16 :

Most már kezdek látni, de még olyan erős a fény.

Azért mondom, hogy: Jézus feltámadt a dicső hajnalon, a Fény szeretetében!

Akkor köszöntök mindenkit!


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. február 1.

Jézus Krisztus Urunk:

 

A Megtestesült Szeretet jelképszobra

A Megtestesült Szeretet jelképszobra

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, s először mindazokat, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban engedelmeskedni tudtatok.

De köszöntöm azokat is, akik szintén hallották a hívást, de valami akadály, ami miatt nem tudtak eljönni, és most lélekben kísértek el benneteket a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanítás, ma az első részét vesszük, az arról szólt, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimmal együtt elmentem abba a városba, ahol nevelkedtem, ahogy valamikor énekeltétek, a virágos Názáretbe.1 És a názáretiek nem ismerték fel a Megváltót, aki pedig jelen volt előttük.

És a tanítás is erről szól felétek, hogy elmentem tanítványaimmal, majdan tanítást adtam számukra. De a tanítást nem elfogadták, nem átélték, hanem a tanítás részében megbotránkoztak. A tanítás részében volt, aki csodálkozott, hogy honnan van a hatalom, a bölcsesség, és honnan van még az, hogy a kezével miket is művel.

Úgy-e, milyen könnyű elítélni másokat?

Holott nem kell ítéletet mondani senki felett, mert az ítélet majd eljön a maga idejében. Hisz ha a mai szentbeszédre figyeltek, mit szólt számotokra pásztorotok a szentmise keretében?

Hogy könnyű ítéletet mondani főleg arról, amiről még elképzelés sincs, vagy képben sem vagyunk, hogy valójában hogyan és miképpen történik ott az esemény. Hisz ő egy egész más történetet hozott fel számotokra, mint ami most az Én történetem. De valahol az ítélet révén találkozik, mert ott is ítéletet mondottak, itt is megítéltek. És hányszor és hányszor megteszitek a mindennapi élet földi útpályátokon, hogy oly könnyen tudtok másokon ítélni, ítéletet mondani.

S ilyenkor szeretettel kérdezhetem tőletek Én, Jézus Krisztus Uratok:

Hol a tanítás szeretete?

Hol a tanítás áldása?

Hol van ez a sok-sok év, amelyen már együtt voltunk, és együtt vagyunk?2

Hol van az az ajándék, amikor azt mondottam nektek, pár évvel ezelőtt, hogy így, a szívetekben helyet készítsetek, hogy Én elfoglaljam a helyemet, hogy eggyé váljak veletek a szeretet kegyelmében?

Ezek mind-mind a tanítások révén jelen voltak számotokra.

Most visszatérünk ismételten a mai tanításra. Én is tanítást adtam, és mivel így megbotránkoztak — hogy is mondjuk az ítéletet?

— Az nem az ács, annak a Máriának a Fia?! Jakabnak, Jánosnak, Simonnak testvérei? Rokonai is itt élnek!

De ez még egy kívülállótól még jobban elfogadott, mint mikor a saját család ítél meg, a saját család mond ítéletet. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok nem is tudtam itt csodát tenni, csak pár betegnek kézrátétellel gyógyulást adtam, hisz megbotránkoztak Rajtam.

Én megmondhatom számotokra, visszafele: Én nem megbotránkoztam — Én meglepődtem hitetlenségükön.

Úgy-e, milyen szép a kettő közötti különbség? Mert Én, Jézus Krisztus Uratok is mondhattam volna azt a szót, hogy Én is megbotránkoztam rajtuk. De Én nem azt mondom, hogy megbotránkozok — Én meglepődtem hitetlenségükön.

De hogy meglepődtem, ezzel még nem ítéltem. Ezzel még várhatjuk a változás útját a jelen mindennapi életében, amire szükség van. Fontos, hogy érezzétek a kegyelem ajándékát, fontos, hogy érezzétek a szeretetnek áldását, amelyeket oly sokszor a megerősítő kegyelemben ajándékul adtam számotokra, hogy felismerjétek mindazt, amely körülvesz benneteket. Így a jelenben a megbotránkoztató és a meglepő, mondhatjuk szolgámra is, kiválasztott testvéremre, akit még szintén a mai napig hányan és hányan megítélik, megbotránkoznak rajta. De amikor bajba kerülnek, amikor már úgy érzik, hogy nem tudják, hova is forduljanak, akkor némelyek egy imaszándékért, hát erőt vesznek. De ha az imaszándék egyszeri elmondása után nem történik semmi, ó, akkor lehet ítélni, ítéletet mondani! Holott az ítélet egyszer eljön mindenki számára, és azon az ítéleten mindenki saját magával találkozik, és azon az ítéleten döbbenhet rá némely, mondhatni azt, hogy milyen megbotránkoztató életet élt, milyen megbotránkoztató cselekedettel cselekedett, vagy mondjuk azt, hogy: „Meglepődtem, hogy én ilyen életet is tudtam élni?!”

Lehet különbséget tenni, s lehet fokozni. Ezek mind-mind rajtatok és bennetek van.

De Én, Jézus Krisztus Uratok, nem csak ez az egy találkozásom volt a nevelőhelyemmel, Názárettel. Volt már más is. De mindig meglepődve jöttem el arról a helyről, és nem tudtam csodát adni számukra, mert volt olyan is, amikor csodát kértek.

De hogy adjak csodát azoknak, akikben nincs hit, nincs szeretet, nincs bizalom, ami a legfontosabb?

Hányszor és hányszor hallottátok már ezeket a szavakat, de talán nem teljesen ennek a formájában, ahogy ma adom számotokra. Fontos, hogy érezzétek és értékeljétek, hogy mindennek az alapja a szeretet. Ha ez a szeretet itt bennetek él, megengeditek, hogy működjön rajtatok és bennetek, megengeditek, hogy ez a szeretet vezessen benneteket, akkor könnyebb az a megpróbáltatott élet, amelyen néha a földi élet-útpályán végig kell menni. Van, aki azt mondja: „Egész életemben nagyon nehéz volt az élet.” És van, aki azt, mondja: „Egy darabig jól éltünk, megbecsülésben, szeretetben. Utána egy fájdalom jött, és a fájdalom és a bánat után gyökeresen megváltozott az élet.”

Rádöbbenünk, néha azt mondjuk, könnyedén: „Nincs az életnek értelme.” Pedig az életnek mindig van értelme, amely jelen van a mindennapokban. Örülni és szeretni kell minden egyes felvirradó napot, amely megjelenik számotokra; mert felvirradt, az már öröm, de hogy le is nyugszik, az még kérdéses. Erre majd csak időnként lehet adni választ, amikor megéljük ezt a napot. És várjuk az ismét felvirradó napot, mert a szeretet a kegyelem által így tud működni. És ha ezek mind-mind így működnek rajtatok és bennetek, akkor nem csak az ítéletet kell felismerni, elfogadni, könnyedén másokra ráolvasni, hanem akkor, ha már a szeretet itt belül van, akkor a szeretet másra próbál rávezetni benneteket, és akkor érzitek valóban, hogy a Megváltó itt van köztetek. Mert a jelenben ezt a tanítást így is lehetne értelmezni, hogy ennyi éve itt vagyok köztetek, ennyi éve tanítalak benneteket, ennyi éve árasztottam szeretetemet, és ennyi év alatt hányan és hányan mondtatok ítéletet, ennyi év alatt hányan botránkoztatok meg, s ennyi év alatt hányban maradt meg az élő hit a szeretet, kegyelem révén?

Ezekre mind-mind ti saját magatok is választ adhattok, hogy hogyan és miképpen szeretnétek élni a mindennapi élet útpályáját, mert ha a szeretet benned van, és kivetíted kifelé az arcodon, mindjárt másképp nézel ki, másképp érzed a körülötted lévőket, másképp tudod elfogadni mindazt, amely körülvesz, és téged is másképp fogadnak el. De ezek mind-mind a tanítás révén az Élő Evangéliumban így árad felétek és hozzátok.

Majdan folytattuk a tanítást3, de a tanításból is itt a második szakaszt, mert az első része az, amikor felkészítettem tanítványaimat, és elküldtem őket kettesével, és azt mondottam:

— Ne vigyetek magatokkal több ruhát, se erszényt, se tarisznyát. Egy vándorbotot, és így menjetek. — Hatalmat kapva, hogyan tértek vissza.

És mikor visszatértek, boldogan és örömmel mondották el, hogy hogyan és miképpen működhettek, hogyan segítettek, hogyan gyógyítottak, hogyan tanítottak. De szinte nem lehetett észrevenni a mondanivalójukat, mert oly sokan voltak, és nagy volt ott a nyüzsgés, mozgás, szinte leülni nyugodtan, hogy ételt fogyasszál, ahogy mondani szoktuk az Írásban: evésre sem volt idő és hely.4

Ilyenkor szoktam mondani, hát vonuljunk félre tanítványaimmal, átevezünk a másik partra egy kopár, üres helyen, ahol pihenni is lehet, ahol beszélgetni is lehet, ahol meg lehet érteni az ember szavát, mert figyelünk egymásra.

De valóban figyeltek a nép sokaságában, mert mire Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimmal átértünk, hogy kiszálljunk a bárkából, azt vettük észre, hogy a környező falvakból, városokból gyalogosan mily sokan összegyűltek, akik tudták és hallották, hogy hova megyünk. És reájuk néztem, és olyanokká váltak, mint a pásztor nélküli juhok.

Ez a szó és ez a tanítás már ismerős számotokra. Ilyenkor mondhatom számotokra pásztor testvéreteket, aki először érkezett ide5, és még nem volt itt pásztor, ő is azt nézte, hogy ennyi testvér itt jelen van, és ez a Szentírás lebegett előtte, hogy a testvérek itt vannak, és ők a juhok, és nincs számukra pásztor, és szükség van a pásztorra, aki segítsen e nyájnak, akik jelen vagyunk.

Fontos, hogy értékelni és felismerni kell mindazt, amely körülvesz a mindennapokban, mert így tudunk élni, így tudjuk elfogadni a felebarátot a felebaráti szeretettel, a feltétel nélküli szeretettel, amikor nem szabok ki időt, amikor nem szabom meg, hogy hogyan és miképpen, amikor nem mondom meg másnak, hogy te hogyan változzál. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok sem parancsolok, utasítok, követelek. Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet szaván fordulok felétek és kérlek. A kérést saját magad, hogy elfogadod-e, szívedbe zárod-e, és megpróbálsz e szerint élni, az ismét rajtad múlik a felismeréshez és az elfogadáshoz. Érezni kell mindazt, ami által a tanítás így volt jelen a pásztor nélküli juhoknál, bárányoknál, testvéreknél a felebarátban. Mindegy, hogy kit hogyan és miképpen értékelsz, miképpen szólítod meg, csak a megszólítás, az legyen a szeretet szaván, a kegyelemben, mert akkor tudod elfogadni testvéredet, akkor tudsz rá tekinteni, és akkor tudod szeretni és érezni, hogy a szeretet visszasugárzik reád, mert kölcsönössé vált mindaz, ami a tanítás által megelevenedett számotokra. Mert a kegyelem az ajándékában csak így tud felétek áradni, összekovácsolódni. Érezni, hogy mily jó, hogy egyek lehetünk, egyek a kegyelemben.

És mivel már átléptünk egy új napba, mert még nem azt mondom, hogy felvirradt, de már új napban vagyunk. Ez a nap egy fontos ünnep az ajándékában.6 Fontos, mert ma az ünnep varázsa megelevenedhet előttetek ismételten, mert ma ismét rátekinthettek a Betlehemnek pusztájában a Földre szálló Szeretetre, erre a Kicsiny Gyermekre, akit Édesanyja gondosan betakargatott, elkészített, hogy:

— Itt az idő, hogy ma már be kell, hogy mutassuk.

Tehát ne úgy értelmezzétek, hogy ma indult el — a mai napra ért oda. Ma történik meg a bemutatás, ahova szeretettel és örömmel készítették fel a szülők az elsőszülött gyermeket, hogy bemutassák és felajánlják a Mennyei Atyának.

De mivel Édesanyám tudta, hogy Én hogyan és miképpen érkeztem, Ő tudta, hogy Neki hogyan és miképpen kell Engem elvinni.7

Mert hogy is énekeltétek: „Várja számos évek óta Megváltóját Simeon”.

Örültetek, vigadoztatok, mert ő is boldog volt, az ősz hajú emberke, hogy beteljesedett mindaz, amire felkészítették. Jelen van a prófétaasszony is, az Anna ezen a csodálatos ünnepen, hogy a Kisgyermeket elhozták a templomba bemutatni.

De Simeon itt nem félt elmondani az Édesanyának:

— Boldog ez a Gyermek, és boldog ez az Anya. De a boldogságában lesznek fájdalmak, amelyet tőr járja át.

Tehát itt már Simeon felkészíti az Anyát, hogy valójában milyen is lesz az út, amelyen még mindig tovább kell haladni.

Én, Jézus Krisztus Uratok hányszor készítettelek fel, hogy hogyan és miképpen fogadjátok el a mindennapi életet, hogyan haladjatok rajta, hogyan fogadjátok el egymást, és hogyan érezzétek a kegyelmet. Mert a felkészülés, az jelen van, ahogy most azt mondom, hogy felkészítelek benneteket a bűnbánat-időre8. A bűnbánat a lila színében jelenik meg9 és elevenedik meg előttetek, rajtatok és bennetek. Ilyenkor egy kicsit többet kell adni, tenni és cselekedni, érezni ennek a bűnbánónak fontosságát, súlyát.

És most itt Én, Jézus Krisztus Uratok meghívlak benneteket, testvéreim, és majd máskor is szinte így kopogtatni fogok szívetek ajtaján, hogy meghalljátok, hogy ölelésre tárt Karjaimmal várlak benneteket, hogy ismét egyek lehessünk a bűnbánat fájdalom-szenvedésén a szeretetben, mert akkor is a szeretet lesz a központ, az ajándék s a kegyelem. Hogy mellette mi minden elevenedik meg előttetek és rajtatok, attól nem kell félni, mert az úgyis megtörténik, ahogy az elmúlt évek folyamán. Érezzétek szívetek nyitottságával a szeretetemet, érezzétek kopogtatásomat, halljátok meg szívetekkel a hívásomat, mert nem mindegy, hogy itt hallod10, vagy itt hallod11, és hogyan tudsz cselekedni és részt venni.

Fontos, hogy ismét egyek lehessünk a mindennapokban, és különösképpen most, a bűnbánat-időben, amikor a tanítással, áldással ajándékot nyújtok számotokra.

Így áradjon reátok a mai nap áldásom a szeretet jelében, a kegyelemben, hogy ne ítélkezz, hogy téged is meg ne ítéljenek. Ne akarjál pásztor nélküli juh maradni, ragaszkodjál te is a közösséghez, a pásztorhoz. Érezd, hogy valahova tartozol, érezd, hogy te is egy vagy a sok közül, akiket szeretettel és örömmel így át lehet ölelni, szinte felemelni, hogy érezni a meleg kegyelmet, érezni, hogy: „Valami most megindult bennem? Megéreztem valamit, vagy melegség ölelt át?” — mindegy, hogy ki hogy érzi, mert ha nyitott a szíved és a lelked, akkor érzed a kegyelmet.

Most kiválasztott Mária szolga által áradjon reátok áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a szeretetében áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, erősítsen meg, és ezzel a kegyelemmel tudjatok ismételten haladni az úton, és felismerni s elfogadni a bűnbánat-időt, és a bűnbánat-időben is úgy cselekedni, ahogy érzitek a saját szívetekben, ami jelen van és jelen lesz számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. április 5.

Jézus Krisztus Urunk:

 

IMG_5369  jav. honlapraKöszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, hogy ismét egyek lehessünk a jelenben.

A mai nap a fájdalom, szenvedés Golgotájának tanításában, amelyet megadtam számotokra, a hit, a szeretet felismerése áradt reátok és felétek a kegyelem által, hisz ha nézzük az első tanítást, amely a kenyérszaporítás napján történt, hisz a csoda már jelen van a kenyérszaporítás által, ami által már a hit jelenléte megelevenedik rajtuk és bennük.1 Mert ha már a csoda, amely megjelenik, kézen fogható, akkor abban már csak hinni lehet.

Úgy-e, hányszor és hányszor így mondjuk magunk között?

De a hit nem csak a kenyérszaporítás pillanatában van jelen, hanem a hit akkor is, amikor elindulunk, hogy bárkába szállva átevezzünk a túlsó partra. De ahogy evezünk, a tó háborog. Fúj a szél, s akkor mi jelenik meg az emberi szívben? Hát a félelem. Ekkor a félelem úrrá tud lenni, nem csak tanítványaimon, hanem a mai nap jelen embertársain a felebarátban, a testvéren. Amikor a félelem oly hamar el tud hatalmasodni rajtatok és bennetek, hogy a félelem által nem tudjátok felismerni mindazt, amely az ajándékkal szinte így kínálkozik nektek a kegyelemben. Érezni, hogy valójában hogyan és miképpen van jelen. Mert ez a tanítás a csoda által, a csoda megtapasztalásából átment a hithez és a szeretethez.

Hogyan is van a hit előttetek?

Hogyan lehet bennetek?

Hogyan mutassa meg ez a hit a kegyelmet?

Mert hogyan mondottam tanítványaimnak?

Higgyetek, és ne féljetek, mert Én vagyok, Én, Jézus Krisztus Uratok.

A tanítványaimnak pedig csak így szóltam:

— Én vagyok, és ne féljetek.

Mert elindultak a sötétben, és haladtak. S Én, Jézus Krisztus Uratok nem vagyok velük, akkor a félelem hamar megelevenedik rajtuk és bennük. S akkor nem érzik mindazt, amely körülveszi őket. S akkor kell figyelni egymásra, elfogadni egymást, a szeretetben tekinteni egymásra, ha kell, segíteni egymáson, mert így működik rajtatok és bennetek a hit kegyelme e tanítás által. Mert nem csak az a csoda, amikor tanúi lehettek — és ti tanúi lehettek a tanítás által a kenyérszaporításról. Mert a kenyérszaporítás, az hogyan is elevenedik meg előttetek és rajtatok? Mert azt nézitek, hogy ez csoda, mert „jóllakhattunk, ha éhesek vagyunk”.

Ebben a kenyérszaporításban, ha csak az egyik részét nézitek, az a test táplálékaként elevenedett meg rajtatok és bennetek. De ha tovább megyünk, akkor megelevenedhet rajtatok és bennetek a lélek tápláléka. És a lélek táplálékában hogy értékelitek, s hogyan fogadjátok el? Hogyan váltok vele eggyé, és hogyan nyissátok meg szíveteket a hithez?

Mert a hit kegyelme így erősít meg benneteket a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert akkor érzed és értékeled mindazt, ami e tanítás által összefog benneteket.

Majdan haladunk tovább2, az a tanítás egy kicsit, ahogy mondani szoktátok néha: „kedves az én szívemnek, az én lelkemnek, mert akkor érzem, hogy én is egy olyan testvér vagyok a juhban, mikor azt mondja: »Én vagyok a Jó Pásztor, és a Jó Pásztor életét adja juhaiért.«”

A „juhai” — akik jelen vagytok, akik a mai napon is közösen e jelenben meghallottátok hívásomat, és igyekeztetek, hogy ti is juhokká válhassatok e tanítás által. De a tanításban hogy is mondom nektek?

Én vagyok a Jó Pásztor, aki életét adja a juhokért.

S akkor vannak a béresek.

Na, most ilyenkor fel lehet tenni a kérdést önmagatok számára, hogy köztetek ki a béres? Ki az, aki figyel rátok, s ki az, aki elfogad benneteket, ki az, aki nevel, vagy éppen, ha kell, megfogja kezeteket és vezet, és ki az, aki, ha szükséges, időt szakít rátok, hogy meghallgasson?

Úgy-e, ha ezeket megtapasztaljuk, akkor azt mondjuk: Van nekünk is pásztorunk, aki, ha nem is az életét adja ránk, de a szabad idejét, a jelenlétét, a szolgálatát megadja nekünk, hogy egyek lehessünk.

És akkor jönnek a béresek, akiknek nem fontosak a juhok. Nem is törődik velük. És ha látja, hogy jön, messziről, egy ragadozó a farkasban, ott hagyja, és el is szalad, mert: „Én béres vagyok! Nem az enyémek, hát mit törődjek velük?!”

Most ezt ti hogyan értékelnétek?

Van ilyen az Egyházban?

Megtapasztaltátok már az Egyházban az ilyen pásztorokat, akik béresek, akik talán még egy juhért se mennének el? Ahogy egy közösségért sem adnák oda önmagukat. Mert azt mondják: „Ó, hát én vagyok a pap! Hát csak nem, hogy én megyek utánuk?!”

Akkor ő milyen pásztor?

Úgy-e, könnyedén mondhassuk, hogy ő a béres, aki: „Ha vannak juhok a testvéri felebarátban, akkor misézem, ha nincsenek, mert szétszéjjeledtek, hát mit törődök én velük?! Én élem az én kialakított saját életemet.”

Akkor hogyan tudunk haladni együtt?

Hogyan van jelen a hit kegyelme?

Mert itt miről szól? Hogy a hit megerősít, mert Én, Jézus Krisztus Uratok Életemet adtam mindazokért, akik hittek és bíztak Bennem, akiknek fontos volt ez az Élet odaadása, mert ezzel az Élettel megválthattam mindazokat, akiknek szükségük volt erre a Megváltásra.

S akkor mondom: Én vagyok a Jó Pásztor, aki ismeri juhait. Ismerem Enyéimet, Enyéim is ismernek Engem. Nem kell félnünk, tartózkodnunk: mi ismerjük egymást, s egymáshoz tartozunk. S akkor boldogan mondhatom, hogy az Atya szeret Engem, és Én szeretem az Atyát, mert az Atya hatalmat adott Nekem, hogy Én az Életemet szeretetből átadtam mindazokért, akiknek szükségük volt, akik részesei lettek ennek a kegyelemnek. Mert a hatalmat megkaptam, hogy szeretettel átadtam, és mivel az Atya szeret Engem, és Én is szeretem az Atyát, ezért megkaptam azt a hatalmat, hogy ha szükséges, visszavegyem.

De hogyan vegyem vissza az Életet?

Hisz most ünnepeltük a Feltámadás fényének tündöklő ragyogását!

Éreztétek a Feltámadás-hajnal illatát.

Éreztétek a kegyelmet.

És akkor érzitek az Atya szeretetét és jelenlétét a felismerésben.

Érezni, hogy ez által visszavettem az Életemet, mert hatalmat kaptam reá. És ez a hatalom arra indított, hogy most visszavettem az Életemet az Új Életben e kegyelem által, mert a kegyelmet az Atyától kaptam. S ezzel a kegyelemmel tudtam megjelenni, s ezt a kegyelmet tudom átadni nektek és felétek, hogy erőt kaphassatok, betöltekezzetek, és ezzel a hatalommal, ezzel a kegyelemmel érezzétek, hogy higgyetek és bízzatok, mert Én valóban a Jó Pásztor vagyok, aki annyira szereti mindazokat, akik Hozzá tartoznak, hogy ha kell, az Életet is átadom értetek, a ti megváltásotokért, hogy a kegyelem felétek áradjon, és működhessen rajtatok és bennetek.

De hogy mondom itt e tanításban?

Vannak még más juhaim, akik lehet, hogy távol vannak? Akik lehet, hogy keresnek? Akik lehet, hogy várják, hogy valami történjék velük. Mindegy, hogy hova és miképpen sorolod, de Én azt mondom: Mivel az Atya szeret, s az Atya elküld feléjük és hozzájuk, ők felismerve hallgatnak szavamra, és vezethetem őket, és ők pedig követnek Engem, mert érzik a hit kegyelmének ajándékát, jelenlétét és erejét a szeretet által. S akkor már ők is ehhez a Pásztorhoz és ehhez az akolhoz tartoznak, mert akkor már, mikor így eggyé válunk, már csak Egy Pásztor és egy akol lesz, aki mindenki előtt jelen van. Mindenki felé megvan a meghívás, mindenki saját maga, szíve szerint eldönti, hogy szeretne-e Hozzá tartozni, felismerni, hallgatni e szavakra, és ez által követni és érezni a Pásztor jelenlétét, szeretetét, kegyelmét, ajándékát és hitét, „amelyet felénk áraszt a felismerés megtapasztalásában”.

És akkor érzed teljesnek, hogy: „Igen, Uram, a testvérben én is egy juhod vagyok, akire figyelsz, akit terelsz, akit nem engedsz, hogy elszakadjon, szétszéledjen, aki felismer.” — mert Én ismerem őt, és ők is ismernek Engem; s ő is ismer Engem, és Hozzám tartozik.

Úgy-e, mennyivel más a tanítás megtapasztalása?

És akkor már nem törődsz azzal, hogy volt-e béres, és az a béres hogyan volt jelen, az a béres mit tett, az a béres hajlott-e szavakra, vagy nem törődött semmivel, a béresben azt nézte: „Felfogadtak, megfizettek — mit törődöm én a többiekkel?!”

Úgy-e, milyen könnyű így elkönyvelni a mindennapi élet jelenlétét?

Pedig, ha az a béres megnyitotta volna szívét egy kicsit a szeretet felé, és ezt a szeretetet, amely itt jelen van, amely nekik is jelen volt, és ezt a szeretetet egy kicsit elfogadta, akkor megváltoztatta volna az ő szívét is, és akkor már nem kimondottan csak a béres megszólítása által elevenedik meg előttetek, rajtatok és bennetek, hanem megelevenedhet a béres jelenléte úgy, hogy „elindultam a változás útján”, mert elsőként talán a béresnek is változni kell, hogy ez által változzanak mindazok, akik reá vannak bízva, akikre figyelnie kell, akiket össze kell terelni, szeretetet árasztani, és a szeretetben érezni azt a kegyelmet, amely most e tanítással szintén jelen van rajtatok és bennetek.

Majdan folytatódott a tanítás e hónap vége felé lévő tanításával3, amikor az Ünnepi Vacsoráról emlékezünk meg, az Ünnepi Vacsorában, amikor Én így szóltam az Enyéimekhez, akikkel együtt töltöttük ezt az ünnepet e Vacsora tiszteletében, s azt mondottam számukra:

— Békesség nektek! Ezt a békét adom nektek. De ezt a békét Én nem úgy adom, ahogy a világ adja számotokra ezt a békét. Ezt a békét Én úgy adom nektek, hogy felismerjétek, elfogadjátok, szívetekbe zárjátok, és megtanuljatok ezzel a békével élni a mindennapokban.

Mert ez a béke megváltoztathassa mindazt, amely körülvesz benneteket, ami által érzed, hogy valójában te ki vagy: te egy testvér vagy a földi életedben, és a testvérben kihez szeretnél vagy kihez tartozol?

Jó Jézus Krisztus Uradhoz, aki a tanítás által megadta neked, hogy hogyan lehet jelen, hogy: „Békességet adok nektek, az Én békémet.”

De ezt a békét Én nem úgy adom, ahogy a világ megjelenik előttetek.

S akkor már nem azt mondod, hogy hiábavaló volt ez a tanítás, hiábavaló volt ez a megtapasztalás, mert Én azt mondottam:

— Elmegyek, de majd visszajövök hozzátok.

Azért mondom el ezt mind nektek, mert felkészítelek titeket, és ha majd bekövetkezik, ne féljetek, hanem higgyetek benne, mert a hit ereje itt szinte megvilágosodik rajtatok és bennetek, hogy eggyé válhattok vele, mert ez mind-mind jelen van számotokra. És akkor érzitek a kegyelem ajándékát a szeretet által. És akkor ti a jelenben nem azt mondjátok, s nem nehezteltek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok talán elhagytalak és elmentem az Atyához, mert az Atya szeret Engem, és Én szeretem az Atyát. És ezt a szeretetet, s ezt a békét tudom elhozni számotokra, mert az Atya hatalmasabb és nagyobb Tőlem, és Én Őhozzája megyek. És ha ezt mind megértitek, akkor örülni tudtok ennek a cselekménynek, ennek a kegyelemnek és ennek az ajándéknak. Mert ha Én az Atyához tudtam elmenni, akkor nem jövök vissza közétek üres kézzel, üres szívvel: megtöltöm Szívemet kegyelemmel és szeretettel a hit által; megtöltöm Kezeimet a kegyelem, hit ajándékához, az áldáshoz. És akkor érzitek mindazt, hogy eljött hozzátok a világnak ura, de nem úgy, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok jövök el közétek és hozzátok. Én nem szabok meg semmit, Én nem parancsolok, Én nem utasítok, Én nem fenyegetlek. Én Szívemet megnyitom, árasztom nektek a szeretetet a béke kegyelme által, hogy megerősödve ismét egyek lehessetek, és együtt indulva, és haladni a mindennapi élet-útpályán. És akkor lesz számotokra teljes az a szó, hogy: Ne féljetek, hogy itt hagylak, és elmegyek az Atyához.

Örülni kell ennek a szónak, ennek a pillanatnak és ennek a tanításnak, mert ha Én az Atyához mehetek, az által kaphattok ti is békét, szeretetet, kegyelmet, ajándékot a betöltekezéshez, a betöltekezésében. Mert akkor érzed azt, hogy valóban teljes volt számodra mindaz, ami által eggyé váltunk e tanítás jelenében a kegyelem által. Mert ma a tanításom a hit szeretetének kegyelme, amely megelevenedik rajtatok és bennetek, mert a tanítások pont arról szólnak, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a Feltámadásban együtt vagyok tanítványaimmal, és a tanítványaimat megerősítem, hogy ne féljenek, ne szomorkodjanak, hanem erősek legyenek, mert a hit kegyelme megerősítheti őket. És ma azt mondom nektek is a jelenben, hogy a hit kegyelme megerősíthet benneteket saját szívetekben, a saját lélek által, ami által jelen vagy saját testedben és saját lényeddel. Mert akkor érzed azt, hogy: „Uram, boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom. Boldog vagyok, hogy testvéred lehetek, és boldog vagyok, hogy én részese lehetek ennek a tanításnak, amely a mai napon is a kegyelem által szólt felénk és hozzánk, és megmutatta mindazt, ami által hogyan erősödik meg rajtunk és bennünk a hit kegyelme a szeretet által.”

Mert ezek mind-mind fontosak, hogy az Új Élettel, az elfogadásában ti is tudjatok mit kezdeni, cselekedni és haladni a mindennapokban. Érezni a meghívást, érezni a cselekmény ajándékát, és érezni, hogy: „Igen, én nem vagyok már egyedül, mert én tartozom valahova, mert kaptam a meghívást a megtapasztalásban, éreztem a hit szeretetének jelenlétét, éreztem, hogy ez a tanítás megerősített a felismeréshez, a felismerésében. És akkor már nem vagyok magányos, szomorú, egyedülmaradott, hanem érzem, hogy én is boldog vagyok, hogy a testvéreimmel egyek lehetünk e mai tanítás által a felismerésben, az Új Életben, hogy egymáshoz tartozunk a juhban, mert van egy Jó Pásztorunk, aki annyira szeretett bennünket, hogy az Életét adhassa érettünk.”

De ezt az Életet szeretetből adja oda; és szeretettel, ha szükséges, vissza is veszi, mert a kegyelem hatalma így elevenedik meg rajtatok és bennetek a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor érzed, hogy nincs miért félni, mert a félelem talán nem jó tanácsadó, és nem jó felé vezet bennünket. A félelemben megnyitom szívemet a hithez, a kegyelemhez és a szeretethez. És ha már ezek bennem vannak, akkor ismerem az én Pásztoromat, mert Ő is ismer engem, és Hozzája tartozhatom, és Vele együtt élhetek és haladhatok a mindennapi élet-útpályámon. És akkor ölel át a teljes boldogság a kegyelemben, mikor meg tudom érteni ennek a tanításnak azt a mondanivalóját, hogy az én Uram, Jézusom nem hiába adta értem szeretettel az Életet, és szeretettel visszaveszi a Megváltás által, mert én tudtam hinni és bízni Benne, és így ez a hit megerősít a kegyelem-ajándékhoz. És akkor a kegyelemben érzem a békének ajándékát, amely szintén összeköt és megelevenedik rajtunk és bennünk. És akkor már nem csak a világ urainak békéjére vagyok figyelmes, amely talán nem ezzel a szeretettel, ezzel a kegyelemmel és ezzel az ajándékkal jön felém és érinti meg szívemet, egész lényemet. Mert akkor már nem csak a világ uraira figyelek, hanem figyelek az én saját benső hangomra, hogy az valójában mit tükröz számomra, és mi a tanításnak a jelen mondanivalója e hónap mindennapjaiban, amely napról napra felvirrad számunkra, a tanítás által megelevenedik, és boldog lehetek, hogy tanúja lehetek ennek a csodának és ennek a kegyelemnek, és ennek a tanításnak.

És ezzel a tanítás által árasztom reátok kiválasztott Mária szolga-testvérem által áldásomat, amely ma kimondottan a hit szeretetének kegyelmét árassza reátok, hogy ez által betöltekezve, megerősödve felismerjétek az utat, felismerjétek a ti Pásztorotokat, felismerjétek, hogy Hozzája tartozzatok, elfogadjátok a béke kegyelmének ajándékát, és akkor érzitek azt, hogy: „Igen, Uram, Hozzád tartozunk, és Veled együtt szeretnénk élni és haladni a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

És áradjon reátok Szívem szeretetének békéje, kegyelme, hite a felismeréshez, a felismerésében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon most reátok, hisz már nem mondom, hogy az Élő Szentlélek. Annyiszor megadtam ezt az ajándékot és ezt a kegyelmet, hogy most a béke kegyelmét a hit szeretetében, a megerősítő kegyelemben ajándékoztam és árasztottam reátok, hogy szinte felemeljen. Érezd, hogy éled az életet a mindennapokban e Új Életben, s ebben az Új Életben ismételten elindulhass és haladhass, és felismerd a küldetésed, követésed jelenének tanítását, megtapasztalását a szeretet, a hit, a béke kegyelme által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. május 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Ma még lehet, ma még szavad, borulj le a Kereszt alatt.

Ma még lehet, ma még szavad, borulj le a Kereszt alatt.

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, kik ismételten meghallottátok hívásomat — a hívás, amelyet megadtam felétek és számotokra.

És köszöntöm mindazokat, akik szintén meghallották a hívást, de a hívásban most nem tudtak engedelmeskedni, mert vannak több testvéreknek más elfoglaltságuk a család részében, a munka, vagy éppen más, ami tartsa őket távol.

De a hívás a szívben és a lélekben megelevenedik, és jelenné válik. Ezért róluk sem feledkezünk el, feléjük is szól a mai nap tanításom.

A tanítás, amely arról szólt, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok a búcsúbeszédben felkészítettem „Övéimet”, vagyis tanítványaimat. Íme, a búcsúbeszéd pont arról szól, hogy ha Én, Jézus Krisztus Uratok elmegyek ahhoz, aki küldött Engem1, szomorúvá válnak tanítványaim, meg sem kérdezik, hogy hova megyek, és miért megyek. Mert a szomorúság nagyobb volt szívükben és lelkükben, mint az, hogy megkérdezzék az ő Mesterüket, hogy: „Uram, hova mész?”

De Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom: Én oda megyek, aki küldött Engem.

És most mondom a jelenben is: Jobb nektek, hogy Én elmehettem.

A jelenben, mert így már részesülhettetek és részesülhettek a Vigasztalóban.

Tanítványaim ezt nem így értelmezték. Ők szívükben, lelkükben szomorúvá váltak, és a szomorúságukban, hogy mi történik velük Nélkülem.

De Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy tanítványaimnak, úgy nektek is elmondom: Ezeknek mind meg kellett történnie, és be kellett következnie. Hisz őket is készítettem már, hogy:

— Egy rövid idő, mikor veletek vagyok, s láttok Engem. És egy rövid idő, mikor nem leszek veletek, és nem láttok Engem. És ismét egy rövid idő, amikor elmegyek ahhoz, aki küldött Engem.2

Csak itt mindig figyelni kellett volna azokra a szavakra a tanításában, amelyeket megadtam számotokra, ami által élitek, értitek mindazt, ami a tanításban megelevenedik rajtatok és bennetek. Mert mivel a tanítványaim már megértették, hogy Nekem, Jézus Krisztus Uruknak, vagyis a Mesternek el kell menni, nekik el kell fogadni mindazt, amit a tanítás által nekik adtam.

Így most ti, a jelenben, szintén megértitek, miért is mentem el, mi által tudtam elküldeni a Vigasztalót mindazoknak, akik felkészülnek, hogy elfogadják a Vigasztaló ajándékát. Hisz a Vigasztaló, hogy eljön, és megerősítsen mindenkit mindabban és mindahhoz, ami által jelen vagyunk. Hisz a Vigasztaló által hogyan is mondottam tanítványaimnak?

— Ha majd elküldöm a Vigasztalót, a Vigasztaló igazságot tesz mindarról, amiért Én elmentem.

Igazságot tesz a bűnről, a hitről, az igazságról és az életről. Mert a bűn, amely megelevenedett, és ez által letörte és megmutatta, hogy hogyan kell hinni és bízni, hogyan kell felismerni és elfogadni, hogyan megyek el az Atyához, amikor elmondottam. És hogyan történt az ítélet az ítélkezésben, mert a világ fejedelmét már rég elítélték. Még talán nem is volt róla szó, de már az ítélet megjelent. Ezért a Vigasztaló, ha eljön, ezeket mind-mind másképp tudjátok értékelni, felismerni és elfogadni. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem e világba, megszülettem, Ember lettem, hogy taníthassalak, szerethesselek, vezethesselek, és megmutassam számotokra, hogy mi minden fontos a mindennapi életben mindahhoz, hogy érezd, hogy te is egy ember vagy Atyám gyermekében, egy ember vagy az Én testvéremben, aki kiválasztottalak az út porából, kiemeltelek, mert szükségem volt reád, szükségem volt reátok, hogy Velem együtt elinduljunk, s haladjatok a mindennapi élet útpályáján.

Vannak ezen az útpályán néha örömök, néha boldogságok, néha a szeretet és a kegyelem, amely átölel. De jelen vannak ezen az útszakaszon megpróbáltatások, fájdalmak, ami által el kell gondolkozni, hogy hogyan és miképpen élem mindazt, amely megelevenedik rajtam és bennem, hogyan és miképpen ismerem fel a felebarátot, a testvért, hogyan és miképpen tudok eggyé válni a felebaráttal és a testvérrel, hogyan és miképpen tudok tenni, cselekedni, imádkozni mindazokért a felebarátban és a testvérben, akinek éppen szüksége van mindahhoz és mindarra, hogy felismerjük egymást, elfogadjuk egymást, és együtt tudjunk élni a kegyelem, szeretet által.

Fontos, hogy ezekkel mind-mind egyek lehessetek a mindennapokban.

És akkor már nem ismeretlen előttetek a Vigasztalónak az eljövetele. Hisz tanítványaimat, akiket felkészítettem, akik megértették, és ha féltek is, de várták a Vigasztaló ajándékát.

Ti, akik már évről évre részesei lehettek ennek az ajándéknak, ennek a kegyelemnek, mennyivel másképp tudod élni, értékelni az életet önmagad, a felebarátot és a testvért, mert akkor tudjátok igazából észrevenni, hogy az élet ajándéka, kegyelme, értéke milyen fontos a mindennapi életben, a jelenben számotokra.

És akkor folytatódott a tanítás a Feltámadás utáni tanítások ajándéka, csodatétel-jelenlétével.3 Hisz ott is jelen vagyok mindazokkal, akik Hozzám tartoznak, ahogy ti mondjátok, és ahogy le van írva számotokra, a tanítványaimmal. A tanítványaimat felkészítem mindarra és mindahhoz, hogy ha Én már nem leszek, hogyan és miképpen szeressék egymást, hogyan és miképpen fogadják el egymást, és hogyan és miképpen tekintsenek egymásra a szeretet, kegyelem által. Mert itt azt mondottam, hogy igen, Én a Feltámadás után jelen vagyok tanítványaimmal, akiket szintén felkészítek, hogyan és miképpen kell cselekedniük, élniük és haladniuk, hogyan és miképpen kell elfogadni az életet akkor is, ha Én, Jézus Krisztus Uratok nem leszek velük, és hogyan és miképpen értékeljék a tanítást.

Mert úgy-e, itt a tanítás miről is szólt?

Arról, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok tanítványaimmal, és tanítást adok. Majdan megjelenik az a tanítvány, akit csak ti az írásokból így ismertek: akit szerettem. Hisz a tanítványok is így beszéltek róla: „akit a Mester szeretett”. És „akit szeretett”, az az Ünnepi Vacsorán is Mellettem ült, Felém hajtotta fejét, és megkérdezte:

— Uram, ki akar Téged elárulni?

Mert neki, azt gondolták a többiek, bármit lehet kérdezni, mert őt szeretem, „másképp van jelen a szeretet — ők így gondolták —, mint talán felettünk”.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok már hányszor megmutattam a szeretetemet a jelenben, hogy mindenki egyforma. Egyformán szeretek, nincs kivételezés, nincs felemelkedés, és nincs előny, alulmaradott. Mindenki egyforma. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok egyformán kiemeltelek, s egyformán szeretlek. Egyformán fogom meg kezeiteket, egyformán vezetlek. Egyformán mutatom meg a megvilágosított utat a meghívásban, hogy ha felismerted, elfogadod, reá lépsz, és haladsz rajta.

Hogy ezek a különbségek időnként megjelennek, azokat ti a földi ember gyarlóságában teszitek, nem Én, Jézus Krisztus Uratok, és nem Atyám adja, mutatja és eleveníti meg rajtatok és bennetek.

Úgy-e, most volt az örömünnep, amikor örültetek, eggyé váltatok. Volt vidámság, volt néha sírás, volt néha elmélkedés, volt néha megemlékezés, a megemlékezésben olyan, amikor nagyokat nevettetek, és örültetek, mint a kezdetben, mikor még csak páran jöttetek össze ezen a bizonyos napon, és kiválasztott Mária testvéremet a szolgában tanítottam a nyelvek adományában, és akkor nevettetek rajta, hogy nem tudta kimondani mindazokat, amelyre előttetek tanítottam. És ti nagyokat nevettetek, és örültetek. Most ugyan az örömünnep megemlékezésében ez nem volt jelen, de már máskor felhoztam számotokra a megemlékezésben. És meg akarom mindig mutatni számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok egyformán szeretlek benneteket, egyformán árasztom felétek Szívemből a szeretetet, a kegyelmet, az ölelést, a felemelést, a felismerést.

De hogy ezek mind-mind a földi gyarlóságában hogyan helyezkedik el saját szívetekben, saját lelketekben, hogyan értékelitek az ajándékokat, hogyan fogadjátok el a meghívásokat, és hogyan indultok el az úton, ezeket mind-mind azért kell elmondanom, mert a tanítványaim között is mit mondottak:

— Mert őt a Mester szereti.

Holott őket is épp úgy szerettem.

Hogy ők nem vették észre az Én szeretetemet? Érezték a szeretetet, de valahogy úgy érezték, hogy őt másképp szeretem. S ezért úgy is írták le, és az Írásban így maradt meg nektek: „akit a Mester szeretett”.

Hogy van a Kereszt tövénél is?

Jelen van Édesanyja, és jelen van az a tanítvány, akit a Mester szeretett.

Mivel így írták le, így maradt meg nektek, ti is így beszéltek róla.

Holott menjünk csak a tanítványaimon: Simon, akinek a Kéfa nevet adtam a Péterben, akinek azt mondottam a Feltámadás után, mikor már ő háromszor megtagadott Engem, amiről beszéltem neki, és azt mondta:

— Én, Uram, én, Mesterem, én nem! Én, ha kell, életemet adom Érted.

— Majd odaadod az életet akkor, amikor nem is gondolsz reá. Mások téged felöveznek, te csak kitárod hozzá kezedet.

Elmondtam neki.

S akkor mégis megtörtént a tagadás, a tagadásban a harmadik szónál összetalálkoznak a szemek, és sírásban tör ki.

Majdan a Feltámadás után mit mondok, s mit kérdezek tőle?

— Simon, János fia, szeretsz te Engem?

— Igen, Uram, szeretlek.

Másodszor. Akkor már a szomorúság jelét lehet látni rajta:

— Igen, Uram, szeretlek.

S mikor már harmadszor kérdezem:

— Uram, Te mindent tudsz. Te azt is tudod, hogy szeretlek.

Tehát a három megerősítés kellett a három tagadáshoz, hogy ő az, akire rábízom Egyházamat. Ő az, aki segítséget nyújt mindazoknak, akik hozzá fordulnak a tanítványaimban és a nép sokaságában. És ő az, akit épp úgy szerettem, mint azt, akit úgy írtak le: mert a Mester szerette.

Tehát Én, Jézus Krisztus Uratok nem teszek különbséget sem tanítványaim, sem a jelenben, épp úgy testvéreim körében Én egyformán szeretlek benneteket, és egyformán hívlak, s egyformán várlak ölelésre tárt Karjaimmal. Hogy te, testvérem, hogyan éled meg, hogyan fogadod el, hogyan válsz vele eggyé, és hogyan haladsz a mindennapi élet-útpályádon a küldetés, követés részében, ez rajtatok múlik. Mert itt ez a tanítás ezt is tükrözi számotokra, nem csak azt. Mert ott mit mondott Péter, aki már nem csak Simon, hanem Péter, a Kéfa, a Kőszikla?

— Uram, és mi lesz vele?

— Ha akarom, akkor megmarad így, amíg újra, ismételten, eljövök.

Megfigyeltétek a szavakat?

Erre ők mit mondottak tovább?

— A Mester azt mondta, hogy ő nem fog meghalni.

Így.

Én, Jézus Krisztus Uratok erről nem is beszéltem.

Én csak azt mondottam:

— Ha akarom, megmarad így, amíg újra el nem jövök.

Mert Én tanítalak benneteket, ahogy tanítványaimat, Én adom meg számotokra a kegyelmet, az ajándékot, a felismerést a felemeléshez. És ahogy itt azt mondottam nekik:

— Mert ő az a tanítványom, aki tanúságot tesz Rólam, és a tanúságban leírja mindazt, amit tanítottam, s amit megadtam.

De ha csak a Feltámadás utánról beszélünk, milyen sok csodát és tanítást adtam. Ha csak mindazt leírták volna, a világ könyvtárai nem tudták volna befogadni, és az emberek a testvérben sem mindazt.4 De örülni és örvendezni lehet mindahhoz és mindabban, ami így is megadatik számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És akkor érzitek a szeretet ajándékának kegyelmét, ahogy kifejeztem felétek nyitott szív szeretetével a szeretetemet. Mert a szeretet simogat, felmelegít, átölel, éltet, erőt ad, és érzed a kegyelmet, és érzed, hogy már nem vagy egy elveszett ember a felebarátban és a testvérben, érzed, hogy önmagad vagy, érzed, hogy tartozol valahova, és érzed a hovatartozásod révén, hogy hogyan és miképpen alakítod ki az életed a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Így a mai napon majd készüljetek fel, hogy majdan megajándékozlak benneteket a Vigasztalóval. Hisz a Vigasztaló nemsokára eljön közétek, és reátok árad. De mivel ma a tanítás által így vagyok jelen köztetek, ezért Én, Jézus Krisztus Uratok megajándékozlak ezzel az ajándékkal, a kegyelemmel. És majdan, mikor kiérkeztek a szeretet házába, akkor majd szívből, örömmel e ajándék után felhangozhat az ének e Vigasztaló ajándékában.5 De ne úgy, mint ahogy az elmúlt ünnepek alkalmával, hisz most, ami legutoljára volt ünnep6, már szívből és örömmel énekeltetek. De azelőtt volt, amikor egy kicsit akadoztatok, egy kicsit, mint aki nem is tud énekelni: „Néma voltam. Hát majd talán más énekel.” De talán az a más sem kezdett el énekelni! S akkor öröm és boldogság járja át azért a szíveteket, mert Én, Jézus Krisztus Uratok akkor is megajándékoztalak benneteket, mert ott is kifejeztem, és megmutattam számotokra, hogy Én szeretlek benneteket, Én kiválasztottalak.

Nem ti választotok Engem, mint némelyek gondolják!

Én, Jézus Krisztus Uratok meg is hívlak.

De hogy te ezt elfogadod-e, felismered-e, és utána elindulsz az úton, az már a ti saját problémátok, ahogy ezt a pásztorotok szokta nektek mondani.

És ha valaki ezt úgy könyveli el: „Mert én választottalak, Uram, és nekem ez így jó, és elindulok.” — még ez is elfogadható, de csak az után, hogy Én először meghívtalak, kiválasztottalak, és elindultál a mindennapi élet-útpályádon.

S ennek reményében majdan próbáljatok egy szeretetláncot alkotni a szeretet tanításában. Érezni azt, hogy most a Vigasztaló, aki majd betölti szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, átjárjon. Mondjam ismételten azt, ahogy tanítványaim felnéztek, és látták a piros, tüzes nyelveket, hogy megjelentek fejük felett, és így reájuk árad, betölti szívük lényével?

Én, Jézus Krisztus Uratok most nem a tüzes lángnyelvekről beszélek, most a Vigasztalóról beszélek, hogy a Vigasztaló jöjjön át, a Vigasztaló öleljen át, a Vigasztaló mutassa meg számotokra mindazt, amire ismételten szükségetek van a kegyelemhez, a kegyelemben.

És ha most már fel tudtok készülni, akkor próbáljatok egy szeretetláncot alkotni.

Most ez a szeretetlánc ismételten egy kicsit más lesz, mint máskor. Most azt kérem tőletek, testvéreim, ahogy mondottam, Én, Jézus Krisztus Uratok szeretlek benneteket, hogy egyek vagytok, és ezt az egységet az örömünnepben meg is adtam nektek. Most ebben az egységben egy rövid ideig még várok ebben a láncban, próbáljátok a felebarátot, a testvért, az ismerőst és mindazokat magatok mellé helyezni, még ha úgy gondolod, „egy kicsit széjjelébb teszem kezemet, mert ide talán most elfér két testvér vagy három testvér, akiket ide helyezek, Uram”.

Mária, kiválasztott testvérem elsőként e pásztor testvér mellett elhelyezi a lelkivezető testvérét. Elhelyezi Kálmán testvérét, elhelyezi a többi pásztorait7, hogy ők is érezzék szívükben, lelkükben a meghívás kegyelmét. Elhelyezi családjának minden tagját a szűkebb és a nagyobb családjában. Elhelyezi fogadott testvéreit, akik most nincsenek jelen, és elhelyezi a családtagokban Ági testvérét, és elhelyezi mindazokat, akik fontosak, hogy most ők is részesülhessenek ebből a Vigasztaló kegyelmi ajándék-áldásból, akik, mondhassuk azt, hónapról hónapra, vagy abban az időszakban, mikor hétről hétre itt vagytok, jelen vagytok, és egyek vagytok.

És most tudjátok, hogy abban az időszakában vagytok jelen a jelenben, amikor ma többen nem tudnak itt lenni, mert az ünnep, amely ma és a tegnapi napjában már megjelent, készülnek, készültek, hogy részesei lehessenek ennek az áldásnak.

A felajánlás, az elhelyezés, most már úgy látom rajtatok és bennetek, hogy megtörtént.

Így most nyissuk meg közösen a jelenlévőkkel és mindazok számára, akiket elhelyeztünk, szívünket, felkészülünk az ajándékra a Vigasztalóban, hogy reánk áradjon, betöltse szívünket, lelkünket, melegítsen fel, a tüzes, piros nyelvek melegsége, átölelése, jelene erőt adjon mindahhoz és mindabban, hogy „én egy testvér vagyok Jézus Krisztus Urunk mellett, egy gyermek vagyok Atyának, aki részesülhetek ebben a kegyelemben s ebben az ajándékban, hogy a Vigasztaló reám árad, átölel, felmelegít, megsimogat, erőt ad, megvilágosítja szívemet, lelkemet, egész lényemet, hogy valóban egyek vagyunk, Uram, és ebben az egységben szeretnénk megmaradni, és ezzel az egységgel szeretnénk egymást a felebaráti, testvéri szeretetben elfogadni, és együtt élni”.

S ennek reményében most áradjon reátok kiválasztott Mária testvér-szolga által és pásztorom által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Vigasztaló Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, hogy érezd a tűznyelvek melegségét, erejét, kegyelmét az egységhez, a hovatartozáshoz a szeretet, kegyelem által a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Mária imája:

E kertbe lépve rózsák illata megjelenik, és ez az illat átölel. E rózsakertnek Legszebb Virágszála e kert Édesanyja.8

Ó, Édesanya, e virágoskertben köszöntelek Téged, rózsák illatával. Te vagy az az Édesanya, ki mindenkor figyelsz a Te gyermekeidre. Anyai Szívedet mindenkor megnyitod a Te gyermekeid felé. Árasztod Anyai Szívedből a szeretetedet, hogy gyermekeidet átöleljed, felemeljed, és megadjad számára mindazt, amire ennek a gyermeknek szüksége van. De most, íme, Édesanya, ahogy széjjeltekintünk e kertben, sok-sok rózsaszál, ki megjelent, illatot áraszt. Ezek a rózsaszálak az illatban legyenek a Te gyermekeid, kik így jönnek hálát és köszönetet mondani a Legnagyobb Édesanyának, aki mindenkor figyel az Ő gyermekeire. Talán elhelyezünk szívünkből egy szál virágot, talán nem érzed úgy az illatát, mint ennek a rózsának, amely most pont Előtted van. De érezd szívünkből azt a szeretet-melegséget, amelyet most a gyermekek szeretetből küldenek Anyai Szívedhez, mert így szeretnénk kifejezni mindazt, hogy Édesanyánk vagy, mindazt, hogy Édesanyaként megfogod a Te gyermekeid kezét, s mindazt, hogy mindenkor jelen vagy a Te gyermekeid számára, mindenkor figyelsz, és segítséget nyújtasz a szükségben.

És most ebben az éjszakában, ebben az örömben, ebben a felemelkedésben mi is szeretnénk kifejezni az Édesanyának mindazt, amit Tőled kaptunk.

Köszönjük, hogy Édesanyánk lettél.

Köszönjük, hogy figyelsz gyermekeidre.

Köszönjük, hogy nem feledkezel el rólunk.

És köszönjük, ha Hozzád fordulunk, Anyai Szívedet megnyitod, és elfogadod mindazt, amivel Hozzád fordultunk.

Ezért szeretnénk most szívünk virágát, a szeretetet a Te Anyai Szívedhez küldeni, hogy felmelegítsük Anyai Szívedet hű imával, énekkel e szeretet által. Így szeretnénk kifejezni hálánkat, köszönetünket, a Te gyermekeid, akik ma jelen vagyunk, és mindazok, akik most lélekben fejezik ki az Édesanyának a hálát, a köszönetet és a szeretetet.

De egyben meg is kérünk, ó, Édesanya, ismételten, hogy fogadj el bennünket gyermekeidnek, fogadd el, ha Hozzád fordulunk bármilyen problémával, nehézségben, kérésben és fohászban, Anyai Szíved, ahogy eddig, továbbra is rendelkezésre álljon számunkra, és kopogtathassunk, ha kell, könnyekkel, ha kell, összetett kezekkel, ha kell, imával, ha kell, szívből fakadó énekkel Anyai Szívednél, hogy meghallgatásra találjon mindaz, ami által, Közbenjáró, Szentséges Fiadtól kiesdekled a Te gyermekeid számára mindazt, amire szükségünk van, és amire vágyakozunk a mindennapi élet-útpályán, a haladás által.

És így most én, a Te Fiad kiválasztott Mária testvér-szolgád nem csak önmagam nevében, hanem jelen lévő testvéreim és mindazok nevében, kik ma lélekben vagyunk egyek, így fordultunk Anyai Szívedhez e szeretet által, mert így fejezzük ki mindazt szívünkből, hogy Te Édesanya vagy számunkra a mindennapokban, a mindennapokhoz. És ez által tudunk élni és haladni, mert Te fogod, Édesanyánk, kezünket, Te segítesz a küzdelmekben, a nehézségekben, a harcokban. Tőled várjuk mindazt, amit egy Édesanya mindenkor gyermekei mellett állva segítséget nyújt a felemelkedéshez, az elfogadáshoz, a küldetés, követés haladásában.

Boldog vagyok, ó, Édesanya, hogy e virágoskertben együtt lehetek testvéreimmel, és minden virág a rózsa szirmával Feléd szállunk hálát és köszönetet zengünk szívből, szeretettel az Édesanyának.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. június 7.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Sükösd kiadványok010{Köszöntöm} a mai napon mindazokat, akik eljöttetek a fájdalom, szenvedés Golgotájára, hisz meghallottátok hívásomat.

Köszöntöm a mai nap mindazon testvéreimet, akik lélekben vannak jelen, hisz meghallották a hívást, de a hívásban most nem úgy tudtak engedelmeskedni, ahogy szerettek volna.

Némelyek ilyenkor így nyilatkoznak, meggondolatlanul, hogy „biztos, nem kapta meg azt a kegyelmet, hogy itt legyen, vagy eljöjjön, vagy valamiért most nem kell jönnie, vagy most pont nincs rá szükség”. Némelyek néha így nyilatkoznak, és így fejezik ki nem csak a gondolataikat, hanem a szavaikat is. Én ezért mondom ma nektek, Jézus Krisztus Uratok, hogy: Köszöntöm most azokat is, akik lélekben vannak jelen, lélekben vagytok egyek a tanítás, kegyelem által, hisz a mai ünnep, amikor a Szentséges Szívről emlékeztetek meg a liturgiában, és most majd a Szeplőtelen Szív liturgiája elevenedik meg előttetek és bennetek, mert ez által működik a kegyelem, ez által működik a szeretet, ez által érzitek mindazt, ami fontos a mindennapi életben.

És akkor rátérünk a mai nap tanításaira, hisz a mai nap tanítása elsőként az volt felétek és hozzátok, amikor a templomban tanítok a nép sokasága körében, amikor sokan vannak jelen a tanítványaim mellett, és próbálom számukra ezt elmondani, amikor így szólnak, különösképpen az írástudók, vagy mondhatom, mindazok, akik azt mondják, hogy „mi egy kicsit bölcsebbek és okosabbak vagyunk”. De ezt csak saját magukról nyilatkozzák, nem várják meg, hogy más valaki is így szólítaná meg őket. Hisz már a tanításban többször mondottam el, jönnek majd bárányok, akikre rátekintetek, és farkasbőr-ruhát vesznek. De lényegében nem farkasbőr-ruhát, hanem ők maguk a farkasok. Ők azok, akik nem figyelnek mindarra és mindahhoz, hogy mire van szükség a szeretet, kegyelem által.1 De a tanítás ma nem kimondottan erről szólt, hanem arról, hogy mikor azt mondották: „a Messiás a Dávid Fia” — holott csak a Dávid házából való, és nem Fia!

A Messiás az Úr, az Isteni Második Személy, aki az Atya jobbja helyén elfoglalta a helyet.2

És érezni a tanítás mondanivalóját, hogy hogyan és miképpen érezd mindazt, amely körülvesz benneteket. Ezért kell elfogadni a felebarátot, a testvért, gyakorolni mindazt, ami ezzel az ajándékkal számotokra jelen van. Hisz a második tanítás, az arról szólt felétek, mikor ismét tanítok, de ezt már, mondhatjuk, a szabadban, vagy a bűnbánat-időben mondottuk, a Hegyi beszédben, hogy a só, az azért van, hogy megsózzátok vele az ételt. De ha a só ízét veszti, semmire nem jó az, mint arra, hogy kidobjátok, és az emberek a testvérben eltapossák.3

Most Én itt azt mondom nektek, amit már régebben megadtam számotokra — hogy is mondtam nektek?

Ti vagytok a Föld sója, az a Föld sója, akit Én a porban észrevettem, aki csillogott, aki megvillantotta magát, hogy fény tükröződjék, hogy el ne vesszen, hogy szükség legyen reája. És ma pedig ez a tanítás van, hogy a só, ha ízét veszti, nincs már arra szükség, ki kell dobni. De ilyenkor Én, Jézus Krisztus Uratok azt tanítottam számotokra: Ti legyetek a fény világossága. Világítsatok a felebarátnak, a testvérnek a felismeréshez, az elfogadáshoz, ami által érzitek mindazt, amely körülvesz benneteket.

Mert hogyan is folytatódik ez a tanítás?

Jelen van a hegy és a hegyen épülő város. Most a várost, ilyenkor mondhassátok, az a város, amelyben néhányan már jelen voltatok, mert azt is lehet értelmezni: vannak részei, ami szinte a hegyre épült, és van része, ami pedig lenyúlik a völgybe. De ez a város, ez, mikor világít, akkor messziről lehet látni a sötétben, hogy világosságot nyújt a sötétben a fényhez. S ebben a városban vannak jelen a felebarátok és a testvérek az emberben, akik megpróbálják úgy élni az életüket, hogy a városhoz méltók legyenek a fény világosságában. És akkor a tanítás így szólt felétek: A lámpát sem azért gyújtjátok, hogy a véka alá vagy az ágy alá helyezzétek, hanem azért, hogy felhelyezzétek a magas lámpatartóra, hogy minden embernek világítson, aki a házban van. Most például mondhatjuk a jelenben: Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítást a fény világosságában úgy adom nektek, kik jelen vagytok, mind, látjátok, halljátok, átélhetitek és érezhetitek. Mennyivel más így felismerni és elfogadni mindazt, amely körülvesz benneteket.

De folytatódik a tanítás, hogy érezd a világosságodat, érezd a termés gyümölcsét a fényben a jótetteid cselekedetei révén, mert így tudsz segíteni mindazoknak, akik a tanítás által jelen vannak. A segítséget nem mindig úgy kell értelmezned, hogy a jelen időben mindazoknak, akik most talán jelen vagytok. A segítséget fel lehet ajánlani szívből, szeretettel, egy őszinte imával, egy őszinte fohásszal, egy őszinte felajánlással, egy őszinte átéléssel, hogy a közelségben, a felismerés révén egyek lehessünk. És akkor felismered a testvért a jó gyümölcsében, a jó termésében, s akkor nem válsz szomorúvá, mert érzed az életed értelmének ajándékát és kegyelmét.

Mert ezek a tanítások már nem ismeretlenek előttetek, hisz az Élő Evangélium tanítását már évek folyamán többször és többször megadtam számotokra. A tanítást csak így nyújtom, ami által közelebb kerülhetsz Hozzám, Jó Jézus Krisztus Uradhoz, az Atyához, az Édesanyához, a testvérhez, a felebaráthoz, hogy szinte egy egységet, egy családot, egy közösséget tudjatok alkotni, mert szükségetek van egymásra a szeretet kegyelme által.

Majdan a harmadik tanítás is megelevenedett előttetek, amikor arról szólt, hogy jelen van a jó és a rossz fa, a termésének gyümölcse.4 De itt már mondhatjuk azt, hogy íme, jelen vannak a bárányok, de a bárányokban vadállatok vannak és farkasok, hisz báránybőrbe bújtak, és megpróbálnak így cselekedni. De ilyenkor azt kell észrevenni az ilyen báránynál, aki valójában vadállat vagy farkas, bármilyen jelzőt használsz, hogy hogyan cselekszik. A cselekedeteket fel lehet ismerni. Jelen van a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem, amelynek örültök a folyamatában. Majdan megelevenedik előttetek a rossz fa, amely rossz gyümölcsöt terem. A rossz gyümölcs, amely semmire sem jó, csak szintén kidobni, és semmivé válik. A jó gyümölcs, amelyből ehettek, táplálkozhattok, gyönyörködhettek benne.

Úgy-e, hogy is van ez a tanítás?

A tövisekből nem szedtek szőlőt. De szőlőt honnan szedsz? A szőlővesszőről.

És hogy mondtam nektek régebben?

Jelen van a fürt, és örülsz, hogy milyen szép termése van, érett, ropogós szemek. Szinte nem csak a szemet táplálják, a lelket is, és végül szinte vágyakozol, hogy magadhoz vegyed, a szemeddel pedig szinte örömet tudsz szerezni, mert látod, hogy mily csodálatos. Mert ez a jó gyümölcs, jó fa termése — érezni. De a rossz fa terméséből nem kívánsz enni, nem vágyakozol utána, sőt, néha megborzongsz, néha úgy érzed, hogy ez nem jó semmire, csak arra, hogy kidobjuk.

Na, most ezt a tanítást hogyan is értékeled?

Hogy te, testvérem, a jelenben, jó fa gyümölcse vagy, vagy rossz fa gyümölcse vagy?

Ez a szabad akarat cselekvésében így elevenedik meg rajtatok és bennetek.

De ha felismered önmagad, hogy: „Talán én nem a jó fa gyümölcse vagyok, de én nem akarok semmivé válni, és olyan lenni, hogy semmire sem vagyok jó, akkor én törekszem, hogy én is a jó fa gyümölcse legyek: jót teszek — nem csak önmagammal, nem csak szeretteimmel, hanem a felebaráttal és a testvérrel. És akkor ilyenkor rádöbbenek, hogy a fontossági sorrend néha nem úgy alakul, ahogy én, a földi gyarló ember eltervezem, hanem úgy alakul, ahogy Jó Jézus Krisztus Urunk megérint, és megadja szívünkben, lelkünkben, a jó fa gyümölcsében hogyan cselekedjünk, hogyan tegyünk jót, hogyan fogadjuk el a felebarátot és a testvért, és hogyan értékeljük mindazt, ami ajándék az élethez, az életben.”

Mert minden életet örömmel és szeretettel kell venni, minden ajándékot örömmel és szeretettel kell elfogadni, szívünkbe zárni, érezni és értékelni mindazt, ami kedves számunkra.

Fontos, hogy érezd a kegyelmet, mert ilyenkor éled át mindazt, hogy a tanítás hogyan van jelen számodra, hogyan értékeled az Élő Evangéliumot, hogyan fogadod el, hogyan válsz vele eggyé, és hogyan nyitod meg szívedet a szeretethez és a kegyelemhez. Mert a tanítások ma így szóltak felétek e hónap tanításában, mert először csak rávezet, hogy hogyan és miképpen kell értékelni e hónap tanítását az első tanításában, hogy: a Messiás, az az Isteni Második Személy, aki az Atya jobbján ül, aki számunkra is elhozza mindazt, amire vágyakozunk, amire szükségünk van, és Ő nem lehet Fia Dávidnak, mert Dávid is Hozzája fordul, mert Ő már volt, és az után ismét lett. Amit néha nehéz megérteni, de fel lehet ismerni, és el lehet fogadni. De hogy hogyan fogadjuk el, és hogyan élünk vele, az rajtunk múlik: „Megpróbálok a tanítás által olyan só lenni, aminek hasznát lehet venni, amivel meg lehet ízesíteni az ételt, ami által én is érzem a sóban, hogy fontos vagyok, mert, Uram, Te szeretsz, Te kiválasztottál az út porából, mikor a por sója voltam, és hogy ne csak tapossanak rajtam, ne vesszek el, hanem fontos legyek, kiemeltél és meghívtál. És a meghívásban változtam, változtattam, és már értékes só akarok lenni, akinek van értelme, élete, küldetése, követése, és érzem, hogy fontos vagyok, mert akkor tudok az Atya gyermekévé válni, akkor tudok Jézus testvére lenni, és ismételten a Boldogságos Szent Szűz, Édesanya, a Föld és Ég Királynője gyermekeként élni, és elfogadni mindazt, ami által haladhatok a mindennapi életben.”

És akkor jött, hogy fontos, hogy világítsunk, és ne féljünk a sötéttől, mert ha jó tetteink vannak, akkor mi is, önmagunk, tudunk világítani a jelen sötétségében, s erőt tudunk nyújtani mindazoknak, akiknek talán tőled, tőled, vagy éppen tőled van szüksége a segítő erőre a kegyelemhez és a felismeréshez.

Nem szabad leértékelni önmagunkat, hisz már ezt a tanítást is megadtam számotokra. Érezd, hogy te az Én Atyám gyermeke vagy, érezd, hogy te az Én testvérem vagy, mert Én kiemeltelek az út porából, mert szükségem volt reád. Én, Jézus Krisztus Uratok árasztom felétek szeretetemet. De ezt a szeretetet fel kell ismerni, meg kell nyitni szíveteket, és be kell fogadni, hogy eggyé váljatok vele. És akkor már tudsz örülni a saját lényednek, életednek, akkor már nem fogod leértékelni önmagadat, akkor már tudod, hogy „én is egy vagyok mindazok közül, akiket az Atya meghívott, akiket a Fiú kiemelt, és szintén meghívott”, megmutatta az utat, hogy elindulhassál rajta, ne torpanj meg, ne félj, hanem erőt gyűjtsél, és akkor tudsz haladni a mindennapi élet szakaszaiban, amelyek körülvesznek. Ebben a szakaszokban néha lehetnek nehézségek, problémák, megaláztatások, kitaszítottságok, néha jelen lehetnek, ahogy ti mondani szoktátok, „a betegségek, amelyek körülvesznek bennünket”.

De a betegségekre is már régebben is adtam tanítást: ne csak azzal foglalkozz, hanem azzal, hogy te Atyám gyermeke vagy, azzal, hogy te az Én testvérem vagy. Van, mibe tudsz kapaszkodni, felállni, elindulni. Van, kitől kérheted a segítséget a reményben, és van, aki lehajol hozzád, és kinyújthassa Kezét, hogy megkapaszkodj benne, hogy érezd, hogy nem vagy egyedül, és nem vagytok egyedül, mert Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok. Én kopogtatok szívetek ajtaján — de felismered? Meghallod ezt a kopogtatást? Megnyitod szívedet? Szükséged van Reám? Ha igen, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok bemegyek e nyitott szíven, hogy elfoglaljam azt a helyet, amelyet, testvéreim, Nekem megadtok, és így eggyé válhattok Velem e szeretet, kegyelem által. S akkor érted igazából mindazt, ami e megkezdett hónap ajándékának tanítása, és majd napról napra, mikor a tanítások megelevenednek előttetek, mikor halljátok az Evangéliumokat, akkor oly boldogság tölti el szíveteket: „Igen, Uram, Te már tanítottál erről, már tudjuk, hogyan kell értékelni, hogyan kell elfogadni, hogyan kell eggyé válni vele, és hogyan lehet haladni a mindennapi élet-útpályánkon a szeretet, kegyelem által.”

Fontos, hogy értékeljed mindazt, ami a fényt, a világosságot, a só fontosságát és a jó gyümölcs termését nyújtja számotokra, mert akkor érzed te is, hogy valóban Atyám gyermeke és az Én testvérem vagy.

Ennek reményében árasztom reátok áldásomat kiválasztott Mária szolga-testvérem által, hogy átölelje szíveteket, felmelegítse a fénysugár, erőt adjon, önmagadra találj, megerősödj, és ismételten bizalommal, szeretettel elinduljál e meghívott úton.

Áradjon reátok áldásom:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme segítsen a felismerésben, hogy hogyan és miképpen, „Atya gyermekeként, Jézus testvéreként, az Édesanya gyermekeként élni, hogy fontos legyek a só ízének fontosságában, felismerjem a fényt a világosságban, és ne féljek, hogy ha néha a sötétség közeledik, mert majd én magam világíthatok a sötétben, és felismerjem mindazt, hogy óvakodok a báránybőrbe bújt farkasoktól, és ez által jó fa gyümölcse szeretnék lenni a felismerésben és az elfogadásban”.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. július 5.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Sükösd kiadványok010Köszöntöm testvéreimet a mai napon, különösképpen mindazokat, akik meghallottátok hívásomat.

De köszöntöm azokat is — a hívást hallották szívükben, de mégis lélekben vannak csak jelen, mert nem tudtak eljönni. Hogy érezzék: Én, Jézus Krisztus Uratok őket is köszöntöm, hogy ha most a hívásban nem úgy tudtak engedelmeskedni, ahogy szerettek volna.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok minden testvéremet egyformán szeretek, egyformán adom meg számotokra a meghívást, és ez a hónap a meghívás hónap kezdésében szólt felétek, az Evangélium tanításai, hisz ha csak a ma esti, vagyis már mondhassuk azt, hogy a tegnap esti, mert ugyebár már átmentetek egy új napba, a szentmisének az Evangélium-részlete, amelyet pásztor testvéretek átadott nektek, hogy: Kövess Engem1. Számotokra nem volt ismeretlen ez a tanítás, hisz nem oly régen megadtam nektek2, amikor azt mondottam, hogy a Lévi olyan boldog lett a meghívástól, hogy semmivel nem törődött, mindent ott hagyott, és elindult a követésben. Ezt akkor így mondottam számotokra, és ma, a jelenben, ismételten ezt tudom mondani. Nem aggodalmaskodott: „Jaj, most nekem ez van! Jaj, most talán ide kellene előbb elmennem! Jaj, talán ezt kellene megtennem!”

Akkor már a követés meghívása nem ért el a szívetekig, akkor csak hallottad. A hallás és a szív megértéséig van egy kis szakasz. A szakaszban valahol elveszik a meghívás. S akkor olyan könnyedén le tudunk mondani róla, akkor már nem érzed a hívást, nem érzed a kegyelmet, nem érzed a szeretetet. Mert ha csak a mai Golgotát vesszük, amelynek tanúi vagytok hónapról hónapra, évről évre, de most csak a mai rész szakaszából azt emelem ki számotokra — hogy is van az, mikor azt mondja a tanítvány Kaifásnak, hogy „milyen a mi Mesterünk”: jót tesz, cselekszik, tanít, gyógyít, feltámaszt?

Erre Kaifás mit mond? A fülével adja szinte a választ:

— Hát mi is hallottunk Róla!

Idáig3 már nem ért, mert ha oda ért volna neki ez a hallás, akkor másképp álltak volna hozzája, mindahhoz, ami jelen van.

Erről szokott nektek pásztor testvérem beszélni, hogy oly könnyen néha tudtok leértékelni önmagatokat, leértékelni ezt a helyet, és nem figyelni arra, hogy hogyan és miképpen van jelen a tanítás. A tanítás most a meghívással kezdődött, hogy: „Kövess Engem.”

A követés, most hallottátok, most Én is azt mondom, így. De hogy mikor érzitek meg itt4, az ismét rajtatok múlik. Jelen van a szabad akarat cselekvése, hogy mire van szükség, és „a szükségben hogyan engedelmeskedek, és hogyan cselekszek”. Ez mind-mind fontos tanítás a jelenben.

És akkor menjünk rá a mai első tanításra, amit a Golgota elején megadtam. Az első tanítás arról szól, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok Galilea vidékét bejártam.5 És aki jelen volt azon a helyen, és megtapasztalhatta a helynek a varázsát, annak nem ismeretlen ez a tanítás, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok tanítványaimmal, a nép sokaságával, tanítást adok, és akkor oda hoznak egy megszállott némát, akitől szinte félnek mindazok, akik meglátják. És olyan könnyen tudnak ítélkezni, hogy valamiért ez jelen van, és valamiért ezt kapták.

És Én, Jézus Krisztus Uratok kiűzöm belőle, és azonnal a néma megszólal.

És akkor ámulat tölti el őket a megtapasztalás részében.

Itt jelen van a csoda egyik része a kegyelemhez, mert kegyelem nélkül még csoda sincsen a szeretetében! És itt jelen van a tanítás másik részében, hogy milyenek voltak a nép sokaságában a testvérek és az emberek? Elfáradtak, elcsigázva, mint a pásztor nélküli juhok, akiket kiengednek, szabadjára bocsájtanak, senki nem vigyáz rájuk, szétszélednek, eltévednek, nem találnak vissza, és csak mennek-mennek, és elfáradnak.6

Ilyenkor szükség van a munkásra, mert az aratnivaló sok, de nincsen munkás. Hát kérjétek az Aratás Urát!

Ez volt a tanítás akkor a nép sokaságának, tanítványoknak, akik jelen voltak. És tanítás ma a jelenben, hogy már nem csak munkás nincs, már aratnivaló sincs. Most már a munkásnak kell imádkozni, hogy legyen neki aratnivalója.

Hogy ezt hogyan is értelmezitek?

Jelen van az Atya háza, benne van a munkás — és vannak aratnivalók?

Jelen vannak a testvérek?

Eltévelyednek, mint a juhok, mert pásztor nélkül maradtak.

Itt ugyan a munkás jelen van, de a munkást szinte béresnek is lehetne nevezni!

„A béresben én megkapom a béremet, mit törődöm én, hogy van-e nekem munkám?! Mit törődöm én, hogy lesznek-e bent valakik?!”

Úgy-e, milyen érdekes megérteni a tanításnak a mondanivalóját egész másféle megvilágításában?

Hisz ma, a jelenben, ezt élitek. Már nem az aratnivaló a sok — a munkás a bérében lett a sok már, mert nem törődtek mindazokkal, akik hozzájuk tartoznak. És akik még ma is megmaradnak számukra, néha feltételeket szabnak. A feltételhez, ha nem engedelmeskedsz, akkor: ilyen testvérre nincs szükség, akkor az mehet!

És akkor csodálkoznak a munkások, hogy bérré alakultak, a bérben nincsenek jelen, és egyedül marad.

Emlékezzetek vissza a kezdetekre, amikor azt mondottam nektek, hogy imádkozni kell, mert egyre kevesebb a pásztor.7. Akkor a pásztorokért imádkoztatok. De most már imádkozni kell, mert a pásztor, aki jelen van a munkában, hogy ne legyen béres, és a béres nem törődik mindazokkal, akik hozzája tartoznak. Tehát ismét imádkozni kell, hogy pásztor legyen, aki oda áll a nyáj élére, és elfogadja azt a nyájat, amely hozzája tartozik. Akkor már lesz aratnivaló. Mert ha nem lesz aratnivaló, nem lesz szükség a pásztorra a munkásban.

És fontos, hogy ezeket mind-mind meg lehessen érteni, felismerni, elfogadni, és ez által cselekedni. Mert azt mondjátok néha-néha, mikor van egy különlegesebb, nagyobb ünnep, amelynek meg kell adni a szépségének varázsát, a jelenét, a felismerését, és akkor azt mondjátok: „Ó, nincs hiány itt semmiben! Hát hányan felsorakoznak, és olyankor együtt vannak!”

Igen, a külsőségnek és a szemnek ez jelen van. De mi van itt a bensőben, a szívben? Hogyan elevenedik meg rajtatok és bennetek? Hogyan tapasztaljátok meg?

Mert ehhez tartozik most az a tanítás: „Boldog vagyok, Uram, mert elrejtetted ezt mind az okosok és a bölcsek előtt, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek, mert így tetszett Neked ez, Atyám.”8

Úgy-e, milyen szép ez a tanítás, a mondanivalója?

Mert ha ti a jelenben, most azt mondjátok, hogy: „Mi kicsinyek vagyunk, Uram, és ha nekünk kinyilatkoztatsz, milyen jó érzés, mert érzem, hogy valahova tartozom; érzem, hogy valahol én is számítok; érzem, hogy én is fontos lehetek; érzem, hogy nem alacsonyítom le önmagam” — ahogy már a múlt Golgota-i tanításban is megadtam számotokra. Mert ilyenkor értitek meg mindazt, amikor itt, most mondhatjuk például azt a tanítás-szakaszt, amikor régebben arról, a kezdetekben, tanítottalak, hogy ha megnyitod szívedet, lelkedet, egész lényedet, és őszintén kérsz bűnbocsánatot, a bűnbocsánat meghallgatásra talál. És engedd el, és érezd a szeretet kegyelmét, az öröm erejét. Érezd, hogy: „Más lehetek, és másképp indulok el. És akkor én is kicsinnyé válok, és nem mindig-mindig vissza-visszatérek” — mert hogy’ mondotta ma számotokra a pásztor a szentbeszédében? Hogy: Imádkozni ötvenért. Végül csak egy marad, úgy-e? Mert már az öt is sok, már örül az egynek.9

De Én most egy másik tanítást emelek ki: mikor megadom, hogy el kell jönni a kénköves esőtől. Ne tekints vissza!

„De Én nem akarom ott hagyni mindazt, ami van, mert nekem arra szükségem van, hát én visszafordulok, még akkor is, ha nem tudom, mi történik velem!”10

Úgy-e, ismerős ez a tanítás is?

Tehát hinni és bízni és remélni és reménykedni, mert a remény, az adja meg számotokra az erőt a kegyelemhez, a kegyelem által a felismeréshez, a felismerésben az örömhöz, s az öröm által érzitek a békének a nyugalmát és kegyelmét. És akkor értitek meg, hogy valójában milyen kicsinyeknek lenni, akiknek kinyilatkoztatni. A kicsinyek idővel felismerik a Fiút, és: „Ha már ismerjük a Fiút, akkor az által ismerhessük az Atyát, kinek gyermekei vagyunk, akihez tartozunk, és aki által élhetünk itt lent mindazokkal, akikkel testvérekké váltunk a szeretet, kegyelem által. És akkor már nem kimondottan az a testvér vagyok, aki nem tudom megbocsájtani mindazt, ami bennem rejlik, nem tudom elfogadni, hogy számomra megbocsájtottak. Megkaptam a feloldozó kegyelmet, és most már elengedem önmagamtól, és megpróbálok egy új ember-testvérként másképp élni, befogadni a szeretetet, az örömet és a békét e kegyelem által. Akkor tudok örülni a felebarátnak és a testvérnek, akikkel egy lehetek a kegyelem által.”

És akkor már ez a tanítás, ez szinte felemelhet benneteket — mert hogyan is van?

A Mester jelen van tanítványaival és a nép sokaságával, és most példabeszédben szól: Isten Országa a szeretetben olyan, mint az a gazdag ember a Gazdában, aki jó magot vesz, és a jó magot elveti, mert Ő a szeretet szaván szeretne élni, cselekedni, és a békére törekedve megmutatni mindazt, ami Benne rejlik, hogy ez nem csak az Enyém, hanem nektek adom, felétek árasztom, ha megnyitod szíved-lelked, elfogadod, eggyé válhatsz vele.11

Úgy-e, milyen szép?

Most csak példának mondom: most ti itt legyetek a jó magok, itt bent, és kicsit menjünk a Szeretet háza12 felé, és ott most csak az előtért nézzük — példaként, ne vegye senki magára! — ott legyenek az ellenségek. Az ellenség éberen figyel, hogy mit csinál a jó mag a termésben a Gazdag Ember cselekvésében. A Gazdag Ember elveti, mert jót akar cselekedni, és várja a vetésének gyümölcsét. Most nem térünk ki arra, hogy harminc-, hatvan vagy százszoros, most csak azt figyeljük, hogy várja termésének gyümölcsét. Várja, hogy a szeretet az örömben hogyan jelenhet meg rajtatok és bennetek. De nem tudsz szeretni és örülni és örömben lenni, mert jön az ellenséged, aki nem bírja talán elviselni mindazt, hogy te jó akarsz lenni, jót akarsz cselekedni, szeretni akarod felebarátodat.

Te meghinted egy kicsit a rossz magot, nem sokat, épp annyit, hogy ne legyen jó termés.

Megjelenik a konkoly.

És ki a konkoly?

Úgy-e, az ellenség.

A jó termés, az pedig a jó testvér.

És ekkor, menjünk most egy kicsit tovább, akik bent vannak már a Szeretet házában, azok, akik felismerték a példában:

— Hát a mi Urunk, a mi Gazdánk jó magot vett, jó magot vetett el, s íme, nézzük, mennyi konkoly van jelen! Hát elmegyünk, és megkérdezzük.

És Ő elmondja:

— Igen, Én jót cselekedtem, de nem mindenki örült ennek a jó cselekménynek a téteményben. Ő egy kicsit meghintette az ellenség rosszával.

És akkor majd jöttök ti, a Szeretet házából, a példában, és mikor már beérett a termés gyümölcse, eljött az aratás ideje, ti akkor most kiválogatjátok ezt a rossz testvért, ezt a rossz konkolyt, összeszeditek, kévébe kötitek, és:

— A tűzre veled!

Úgy-e, „a tűzre vele”, az mit jelent?

Hogy oda mentek ti is a tűzhöz, a pokolhoz.

És majd szétválogatva a jót a rossztól, és a jó az igazakban, azok pedig elindulnak a csűrbe, az Isten Szeretet-országához, ahol jelen van a béke, az öröm, a boldogság, a kegyelem. És: „Ha ezek mind-mind átölelnek, felmelegítenek, erőt adnak, akkor tudom értékelni önmagam, akkor tudok rádöbbenni, hogy: »Köszönöm, Uram, ha én a jó mag jó termése vagyok a jó testvérben. És hogy ha eljön majd ez az idő, akkor törekedni fogok, hogy megmaradhassak a jóban. Nem akarok ellenség lenni, nem akarok konkoly lenni, és nem akarok a tűzre menni. Én a Szeretet, Öröm Országának testvére és gyermeke szeretnék lenni, mert a tanítás ezt adja, és ezt tükrözi számunkra a mindennapokban.«”

És így a példában lehettek egyek e szeretet által, ahogy mondottam, itt, kik most itt jelen vagytok13, majd az előtér14 és a Szeretet háza15. Mert így tudtok egy szépet alkotni a béke kegyelmének örömében. És akkor érzed azt, hogy: „Igen, valóban, én egy jó mag vagyok, akire lehet számítani, aki örömben és békében él, aki elfogadja a felebarátot és a testvért, és ha szükséges, a felebarátban és a testvérben, e jó magban segítséget nyújtok mindazoknak, hisz kinyilatkoztatta számomra az Atya, kinyilatkoztatta a Fiú, és én boldog vagyok, hogy ezekhez a kicsinyekhez tartozom, és ez által tudom, hogy én is az vagyok, aki az aratásba tartozom, mert szükség van reám, hogy a munkásnak is legyen feladata a pásztorban, és ne akarjon béressé változni, hanem maradjon meg pásztornak a munkásban, aki mindenkor figyel a reája bízott nyájra, és ha kell, utána menjen, ne hagyja, hogy eltévelyegjen, elvesszen, mert akkor őrá sem lesz szükség, mert nincsen aratnivaló. Akkor nincsen a munkásnak, a pásztornak mit is tennie és cselekednie a mindennapi életben e kegyelem által a felismerésben, a felismeréshez.”

Mert fontos, hogy most már nem csak az Aratás Urában imádkozunk, hogy az aratnivaló sok, és nincsen munkás. Most már a munkásnak és a pásztornak kell imádkozni az ő nyájáért, hogy legyen neki aratnivalója a szeretet, kegyelem által, mert lassan arra kel fel, hogy: „Nem törődtem semmivel és senkivel, mert béressé váltam.”

És a béres nem törődik az ő nyájával, szabadjára engedi, és éli azt az életet, amit ő saját maga gondol, hogy: „Hogyan és miképpen? Avval nem törődök, és nem segítek.”

És akkor ez a munkás és ez a pásztor, az lehet a tanítás révén, amikor már régebben arról adtam nektek tanítást ehhez a tanításhoz, hogy megy elöl a munkás, a pásztor, és mikor hátranéz, azt veszi észre, nincs, ki kövesse.16[

Úgy-e, ismerős a tanítás?

Nem mögéje állt, hogy: „Terelgetem, figyelek, mert ti mind hozzám tartoztok, ti mind az enyémek vagytok.”

Most jelképesen, ne csak ti gondoljátok, akik itt vagytok, hanem túl, akik kint vannak az előtérben vagy a Szeretet házában, kik meghallottátok a hívást, és a hívást elfogadtátok, s a hívásban engedelmeskedtek és cselekszetek, és ez által változtok és változtattok, hogy megpróbáltok így élni az eggyé válás szeretet-kegyelme által a béke örömének ajándékával, hogy: „Így szeressük egymást, és örüljünk egymásnak, mert mi mind egyek lehetünk, mert Hozzád tartozunk, Uram, e meghívás által, e tanítások által.”

Ennek reményében fogadjátok el a mai nap áldásomat, amelyet most ennek reményében árasztom reátok, hogy elsőként legyen az, hogy a csoda megelevenedik előttetek, és a néma megszólal. Nektek nem kell ámulatba esni, nektek figyelni, felismerni és elfogadni kell, érezni, hogy: „Az akarok lenni, aki oda tartozom a jó nyájban a Jó Pásztorhoz, és ez által kicsinnyé válok, és felismerem mindazt, amit kinyilatkoztatnak számomra, és ez által figyelek mindarra, hogy én is a jó mag termésének gyümölcse vagyok, és a szeretet, kegyelem békéjében szeretnék élni, haladni, felismerni és elfogadni mindazt, ami e tanítás által a mai nap felém és hozzám áradt e kegyelem által.”

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme öleljen át benneteket, és érezzétek a jó mag jó termésének gyümölcsét a testvérben.

Érezzétek, hogy nektek van Pásztorotok a Munkásban, akihez tartoztok, aki figyel rátok, aki vezet benneteket, és aki segít. S ez által: „Kicsiny lettem, mert így akkor számomra is kinyilatkoztatnak a felismerés kegyelméhez, és felismerem a meghívást, és a küldetés követésében elindulok a mindennapokban, a mindennapi élet kegyelméhez, kegyelmében.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!