FELTÁMADÁS 2012. április 1.

Mária1:

Megjelent a Fény. A Fény, mely felém árad, és simogat. Tükröződik, és a Fény, mely megsimogatott.

Íme, felkel, és feltámadt, mert az Élet erősebb a halálnál.

Megnyílik a Sír, és a Fénnyel jelen van a kora reggel a (…)

Az őrök megijednek2, lehajtják fejüket, hisz számukra erős és ismeretlen a Fény.

Érzik a hajnal illata e Fényben.

Egy asszony oda ér, remeg, és megáll a nyitott Sírnál. Remegésében sírdogál, majdan betekint a nyitott Sírba, és megijed, hisz nincs bent a Holttest. És ekkor megjelenik a Fénysugárban két angyal, ki helyet foglal. Az egyik a fejénél, a másik a lábánál. Az asszonyra tekintenek, és megkérdezik:

— Miért sírsz?

— Hogyne sírnék, mikor nem látom a Holttestet, s vele Uramat.

Visszafordul, tovább lép3:

Jézus Krisztus Urunk:

Íme, Én vagyok jelen, de az asszony sírásában, remegésében nem ismer fel. Reám tekint:

— Nem tudom, ki vagy. Talán a kertész? Kérdezem Tőled: nem tudod, hová vitték innét ezt a Testet, amely itt pihent, aki az én Uram?

Sír, és zokog.

Ekkor megszólítom:

— Mária Magdolna!4

Mária Magdolna:

És felismerve e megszólításból, felkiáltok:

— Rabbone! Te vagy, az én Uram, Mesterem!5

Jézus Krisztus Urunk:

— Ne sírj, még nem mentem el Atyámhoz. Ne félj, még itt vagyok. De majd hamarosan elmegyek az Én Atyámhoz, aki a ti Atyátok, az Én Istenemhez, aki a ti Istenetek. Ezért menj, és mondd meg társaidnak, hogy majd Galileában találkozni fogunk.

Az asszony most már mosollyal és örömmel indul el a Sírtól, hogy hírt vigyen. Hírt az ő Mesteréről, ki azért nem volt bent már a Sírban, mert feltámadt. Feltámadt, hogy meglátogassa Övéit, kik félelmükben a városban vannak bezárt ajtóknál.6

Mária:

És most lehet köszönteni a Feltámadt Krisztust az asszony köszöntésével, ahogy mi is köszöntjük e sírt.7 Énekeljük szívből és szeretettel e dicső hajnal ébredésében és köszöntésében: „Szent Magdolna elmene ama reggel sírva…”8

Hol az ének?! Hol az öröm? Hol a boldogság?9

„Erdőkön és mezőkön…”

Hol az ének?!

Ó, dicsőséges hajnal10, jelen vagyok a sírnál. A sír ridegségéből a Fény melegséget áraszt. A melegség, amely az életet mutatja számunkra. Azt az Életet, amely erősebb lett a halálnál. Az Élet, amelyet kora reggel, hajnalban egy asszony, ki eljött a Sírhoz, meglátta a nyitott Sírt, és félelmében, remegésében tekintett be. Most már boldogan mondhassuk:

Nincs itt, mert feltámadt, mert az Élet erősebb lett a halálnál!

Jézus Krisztus Urunk:

Az Élet, amely megmutatja, hogy igen, itt vagyok, ismételten erőt adok e Fénnyel, mert ez a Fény a szeretetet árasztja, azt a szeretetet, amely megdicsőült, a dicsőség a dicsőítésében.

Mária:

Egészen el kellett szenvednie, hogy most a dicsőségből a Megdicsőülés Fényével, az Élettel ismét feltámadt, és kijött a Sírból, hogy megmutassa Önmagát mindazoknak, akik szomorúak, akik sírnak, akik félnek, akik bezárkóznak, hogy valójában most hogyan és miképpen tovább. És ennek örömében és szeretetében most már közösen vigadozunk és örülünk, és szívünk szeretetének örömét kifejezve, hogy: „Krisztus, virágunk, szép termő águnk…”11

Köszönöm e hajnal simogatását, amely megjelent a Feltámadás örömében.

Ti is sírtok?

Vagy örültök?

Hisz feltámadt Krisztus!

Az asszony felkelt, hogy elvigye a hírt övéinek, akik hozzá tartoznak. Az öröm hajnala ma megérkezett, mert az Élet erősebb lett a halálnál.

Dicsőséges, fénylő hajnal, ki megjelentél, hogy átöleljél!

Jézus Krisztus Urunk12:

E hajnal simogatása, mely megerősítette az Élet kegyelmét, mert az Élet most ismét megjelent ezen a helyen, hogy áradjon fényével, sugarával mindazok felé, kik már vágyakoztatok e örömre, e szeretetre, e békére, hogy a Fény átjárja szíveteket. Ennek reményében fogjuk össze kezünket.13

E dicső hajnalban köszöntelek benneteket, kik a szomorúságot, a várakozást most elfogadva, és felváltottátok e szeretet örömére, erre az örömre, amely most megelevenedett előttetek e Élet jelenlétének feltámadásában. És ez az Élet, amely e dicső hajnal fényével érkezett, így árad most minden nyitott szívű testvéremhez, aki megértette, hogy valóban, a szomorúság, a bánat, a félelem, az aggodalom, amely néha jelen van rajtuk és bennetek, fel tudja váltani a mérhetetlen nagy öröm szeretetének, feltámadásának fénye, ragyogása és tündöklése, hogy ez által érezd e fénynek simogatását, melegét, átölelését, és szinte érezd, ahogy e Feltámadt Krisztus megjelent a síró, remegő, tele félelemmel lévő asszonynak. De az asszony is a sírásából feltekintett:

— Nem tudom, ki vagy, de kérdezem: talán a kertész vagy másvalaki? Te vitted el innen e Holttestet, és a Holttesttel az én Uramat?

— Mária!

— Óh!

Megnyílik szeme fénye, megjön fülében a hallás, és felismeri az ő Urát! Átöleli, és köszönti:

— Rabbone!

És ez a köszöntés áradjon most reátok is, és ez a köszöntés érintse meg szíveteket, ahogy e remegő asszony felujjongott szívével e öröm hajnalában. Már eltávozott a sírása, félelme, zokogása, már csak az öröm kegyelmének boldogsága van jelen. És ez az öröm kegyelmének boldogsága e Fénnyel áradjon most reátok.14

A hét első napján két tanítvány elindul az Emmanuesz15 faluba, ahova tartoznak, Jeruzsálemből, amely két-három óra járásnyira van a városhoz. És ahogy útközben haladnak, időnként megállva, és egymásra tekintenek, és így beszélgetnek, és így vitatkoznak. És egyszer Én, Jézus jövök hozzájuk. Melléjük szegődök, és követem őket, és hallgatom. De ők nem ismernek fel, hisz akadályozva vannak a szemük látásában. S ahogy így haladnak, beszélgetnek, vitatkoznak, megkérdezem tőlük:

— Ti miről beszélgettek most e útközben?

Ők szomorúan megállnak, Reá tekintenek, és az egyik, kit Kleofásnak hívtak, így szól Feléje:

— Talán Te vagy az egyedüli idegen a városban, aki nem tudod, hogy mi történt ott ezekben a napokban?

— Miért? Mi történt? — kérdezem.

Ők ismételten Reám tekintenek, és folytatják:

— Hát a Názáreti Jézus esete, ki szóban, tettben nagyhatalmú Próféta volt az Isten és a nép előtt is. De főpapjaink és elöljáróink halálra ítélték, és keresztre feszítették. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt. És ez már három napja történt. De ez még mind nem elég. Ma kora hajnalban hozzánk tartozó asszonyok elmentek a Sírhoz, és mikor visszaértek, ezt mondták: „A Sír nyitott volt, és üres. De két angyalt láttunk fehér ruhába öltözve, akik azt mondták, hogy Ő él!” És mikor ezt mind elmondották, néhányan közülünk is sietve elmentek, és mikor visszaértek, mindent úgy mondtak, ahogy az asszonyok hírül hozták számunkra. De a Holttestet nem látták.

Ó, ti, oktalanok! Ti, kevély szívűek! Még mindig kételkedtek, és nem mertek hinni abban, amiről a próféták jövendöltek nektek? Hát nem ezt kellett elszenvednie, hogy így bemenjen Dicsőségébe, és megdicsőüljön?

Majdan így szól feléjük:

— Van Illés próféta és más próféták, akik az Írásokban nem erről írtak Róla? — és magyarázok számukra.

És ahogy így haladtunk, már oda értünk abba a faluba, amelybe tartoztak. Én úgy teszek, mint aki tovább szeretnék menni. Erre ők megszólítanak:

— Ne menj tovább. Maradj velünk, hisz esteledik, lemenőben már a Nap.

Elfogadtam hívásukat, és bementünk együtt. És mikor beléptünk, majd asztalhoz ültünk. Jelen van a kenyér, amelyet elveszek, áldást mondok reája, megtörve átnyújtom számukra. S ekkor felismertek! Megnyílt a szemük! És örülnek. De mire magukhoz tértek, Én már nem vagyok jelen. Ahogy ti mondani szoktátok, s ahogy ők is érezték: eltűntem.

Egymásra tekintve így beszélnek:

— Úgy-e, lángolt a te szíved is, mikor útközben beszélt hozzánk? És milyen szépen fejtette ki számunkra magyarázattal az Írást! Most már biztos, hogy Ő az, és feltámadt!

Még abban az órában felkeltek, és útra keltek, hogy visszatérhessenek a városba. És mikor a városba érnek, oda mennek társaikhoz, akik egybegyűlve tizenegyen, és a többiek vannak jelen. Ők, mikor belépnek, így szólnak feléjük:

— Valóban feltámadt az Úr, hisz megjelent Simonnak!

Erre ők is örömmel így szólnak:

— Mi is megtapasztaltuk! — és elmesélik, hogyan volt jelen velük az útközben, hogyan beszélt nekik, és hogyan ismerték fel az ő Mesterüket a kenyértörésben, amelyet átnyújtott számukra.16

Öröm és boldogság járja át e szíveket, mert ez az öröm e Élettel felváltotta azt a félelmet, amely bennük ragadt. És most már megértették mindazt, amiről beszéltem számukra, hogy:

— Elmegyek, egy rövid idő, és nem láttok Engem. És majd ismét visszajövök, és egy rövid idő, amikor láttok Engem.17

S ezt tudom számotokra is mondani:

Jelen vagyok, hozzátok szólok az Élő Evangélium tanításával. A Fényem sugarával megérintettelek, megsimogattalak. De hogy mely testvérem hogyan és miképpen ismer fel és fogad el, és érzi szívében az örömöt e Feltámadás kegyelmének ajándékában, az rajtatok múlik, mert Atyám, akihez még nem mentem el, minden gyermekének megadta a szabad akarat cselekvésének ajándékát, hogy hogyan és miképpen működjünk és éljünk a mindennap szeretetében és kegyelmében. Mert ha ezeket mind-mind megértitek, akkor érzitek igazán boldognak, örömtelinek e dicsőséges, fénylő hajnal jelenét, simogatását, felemelkedését, amely átjárhatta egész szíveteket és lelketeket.

Ennek reményében örömmel és szeretettel mondjunk áldást és hálát mindazért, hogy ma is együtt vagyunk a szív nyitottságának, felismerésének, meghívásának szeretetével e dicső, fénylő hajnalon.

„Dicsőség…”18

Valóban az Úr adta számotokra e dicsőséges, fénylő hajnalt e napban, amely átölelt, amely felmelegített, amely felemelt, ami által érzed szívedben és lelkedben e örömet, e szeretetet, ami által érzed, hogy: „Igen, Uram, boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom, és Veled járhatom életem minden napját e fénylő hajnalban, e fénylő nap sugarában, amely megmutatja minden fájdalomban, bánatban és szomorúságban, nehézségben, hogy ha Reád tekintek e Feltámadás hajnalán, e dicső napra, akkor érzem, és boldog vagyok, hogy átélhettem én is e Feltámadt hajnal életét, ami által öröm, boldogság és szeretet élni, haladni, néha küzdeni, mert eljön számunkra a kegyelem, ahogy ma hajnalban is e dicső feltámadásában.”

És a szeretet, amely fényének sugarával simogatott, és erőt adott, hogy felkészülve továbbra e dicső mindennapra, amely épp így, mint e hajnalban, felragyoghat számotokra.

„Téged, Isten, dicsérünk!…”19

Köszöntelek e Fényben, Te, Kereszt, ami megtörte az Életet, de ma hajnalban az Élet erősebb lett e teher súlyának Keresztjétől. És ezért, ha e Keresztre tekintetek, és ott látjátok a Megfeszített Krisztust, és Reá tekintetek, mindig az éljen bennetek, hogy ez a Krisztus szeretettel ment e Keresztfára, és szeretettel adta át Önmagát ezért az örömhajnalért a Feltámadásában, a megdicsőülésért. És mindig az éljen bennetek, hogy „lehet nehéz az életem, a napom, a hetem vagy a hónapom”. Érezheted azt, hogy talán te is lerogysz az út porának kövébe.

De ahogy Én, Jézus Krisztustok felálltam, és szeretettel átadtam Önmagam — és ez a jelkép így marad meg számotokra mindenkor. De ez a jelkép a szeretet fényét is sugározza, hogy ez a hajnal a fény tündöklő ragyogásában elhozta számotokra az Életet, amely erősebb lett a haláltól. Mert ennek a halálnak be kellett teljesedni, hogy így jöhessen el hozzátok e szeretet fénye e tündöklő ragyogásában.20

 

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. január 6.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon e új esztendőben, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedtetek.

És köszöntöm mai napon mindazokat, akik ma lélekben kísértétek el a fájdalom, szenvedés Golgotájára kiválasztott Mária testvéremet, hogy eggyé válhassatok a szeretetben.

Köszöntelek benneteket, hogy áradjon reátok e új év fénye, szeretete, öröme és békéje, mert a mai napon a bölcsesség szeretete elevenedett meg rajtatok és bennetek. Hisz a csillag megjelenésével eljöttek a bölcsek a Legnagyobb Bölcshöz, hogy hódolhassanak. A hódolat szeretetét hozták el az ajándékaik mellett, hisz a Gyermeknek az évek folyamán sok szüksége lesz aranyra, tömjénre, mirhára. Hisz így mondjuk a tanítást az ének- és a jelenlétben.

De Én ma, Jézus Krisztus Uratok így köszöntelek benneteket: Elmúlt egy év, amely egy kissé talán nehéz volt, talán fárasztó, tele volt örömmel, tele volt szeretettel. Az évre megpróbálunk most már úgy emlékezni, de az emlékben csak a megfogó, szeretetteljes kegyelmek elevenednek meg rajtad és benned. De elmúlt az esztendő, és mégis itt vagyok, hogy köszönthesselek e szeretet jelenlétével. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztottalak és meghívtalak, mert szeretlek téged, és te is szeretsz. A szeretettel felismered az utat, a szeretettel elindulsz az úton, és az angyal azt súgja majd néked: „Ne félj, gyermek! Ne félj, testvér! Bízzál, higgyél e szeretet kegyelmében.” Mert ez a szeretet ölel át e elmúlt esztendőből, hogy átvezessen az új esztendőbe, és így várhatod szíved nyitottságával azt a felemelő szeretetet, amelyre szükséged van a mindennapi életben, a mindennapi élethez. Hisz így meg tudod érteni, mi a tanítás mondanivalója, a felismerése és az elfogadása.

Így most térjünk át e hónap tanítására. Hisz most már, a ti szavatokat használva, szinte visszazökkenünk a hétköznapokba, hisz elmúltak az ünnepek, amelyek oly gyorsan tovaszálltak. De az ünnep kegyelme, fénye, öröme, békéje, szeretete, az épp úgy benned élhet most is, ha szívedbe zárod, és megpróbálsz vele együtt élni, akkor a visszazökkenés a hétköznapokban is másképp van jelen előttetek. Akkor talán felismered e hónap tanítását, most már az ünnep után. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, a Lélek erejével eltelve elindulok Én is, hogy járjam a Számomra is kijelölt utat.1 Hisz bevonulok, először mondjuk azt, Kafarnaumba. Részt veszek a zsinagógában, hogy szólásra emeljem Ajkamat. Sokan hallgatnak és figyelnek. De ez után elmegyek oda, ahol nevelkedtem, ahol mindenki ismer, és az ismeretség révében most Én, Jézus Krisztus Uratok olvasásra jelentkezem, és az olvasásban is pont azt a tekercset kapom, hogy felolvassam mindazt, ami ott jelen van, amit észrevettem, s ami Szemem előtt megjelent, hogy ma beteljesedik az Írás az Úr Felkentjében, aki azért jött közétek, hogy a szomorúakat megvigasztalja, hogy a foglyoknak szabadságot hirdessen, hogy a szegényeket megerősítse, és elmondja számukra a tanításban, hogy eljött az Úr esztendeje, a hit, a szeretet bizalmában érezd a kegyelmet. Érezd a tanítás mondanivalóját, hogy a jövendölés beteljesedik e Írás jelenlétével. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok ez után majdan megkezdem működésemet. Kiválasztom Magam mellé tanítványaimat, és most már tanítványaimmal együtt elindulok az úton.

És ismét jelen Kafarnaumban Péter házánál, aki még ekkor Péter. És mivel sokan tudtak róla, érkezésünkről, sietve oda érkeztek. Oly sokan összejöttek! De a rokonok is tudomást szereztek érkezésünkről, ők is sietve, hogy oda érkezzenek. De nem azért, hogy hallgassanak, de nem azért, hogy elfogadjanak, de nem azért, hogy felismerjenek! Hanem csak azért, mert a szóbeszéd az, hogy:

— Eszét vesztette. Ha már eszét vesztette, akkor vigyük el, ha másképp nem megy, erőnek erejével.2

Úgy-e, most, ha visszamegyünk a kezdet múltához, amikor kiválasztott Mária szolgát is meghívtam az útra a kiválasztásában, még a családjában, a családi rokonságában is többen és többen kételkedtek. Talán ők is már használták még ezt a szót is: „Talán egy kicsit bekattant. Talán egy kicsit megbolondult. Majd a hülyeségét el kell hagyni, hogy ismét önmaga lehessen.”

De ez a „hülyeség”, ez a „bekattanás”, ez nem távozott el.

Ez megmaradt, kifejlett, és a bölcsességében tud hozzátok szólni a tanításban.

És így van jelen a harmadik tanítás, ami ismételten arról szól, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok tanítványaimmal, akiket már elküldtem. És mikor visszaértek, örömmel beszámolnak mindarról, hogy mi történt, és hogyan cselekedtek, és hogyan fogadták el őket, és hogyan hallgattak. A hír gyorsan elterjedt, és sokan jöttek a közelgő városokból. Olyan nagy lett a nyüzsgés, forgás, jövés-menés, hogy még enni sem volt idő. Így szólok hát tanítványaimhoz:

— Jöjjetek, menjünk ki a pusztába, egy kietlen helyre, hisz szükség van nektek is egy kicsit a pihenésre. És majd együtt leszünk.

A tanítványok boldogan fogadják e szavakat, sietve bárkába is szállva, hogy el is indulhassunk. De vannak ám figyelők és szemfülesek, akik meghallották, hogy miről is beszélgetünk, és hova akarunk menni. Ők is elindultak, és még beszéltek róla, hogy még többen és még többen jöjjenek. És mikor oda érve, mielőtt kiszállunk a bárkából, megjelen Előttem a nagy tömeg, kik szomjasak, kik éhesek az Igére, az Isten tanításának szavaira a felismerésben. Megesik rajtuk a Szívem, hisz:

— Ti olyanok vagytok, mint a pásztor nélküli juhok.3 Én, Jézus Krisztus Uratok leszek most a Pásztorotok, és elkezdelek benneteket tanítani.

S ezt a tanítást már ti is ismeritek, hisz számotokra is már megadtam:

Én, Jézus Krisztus Uratok leszek a Pásztorotok. Először kiválasztott Mária szolgámat tanítom, és az után általa benneteket is, hogy elinduljunk közösen az úton.

De mellette mindig küldtem számotokra megfelelő pásztort, aki elfogadott benneteket, aki nevelt és terelgetett Felém és Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz.

És ma is van pásztorotok, aki szintén elfogadott benneteket e Közösség részében, elfogadta, hogy ő a ti pásztorotok, és boldog ennek a megszólításnak, hogy: „Én is egy kicsiny pásztor lehetek ebben a Közösségben, hogy szolgálhatok. A szolgálatban elfogadom mindazokat, akik hozzám jönnek, és felkeresnek, talán egy lelki vigaszért, talán egy beszélgetésért, talán egy szentségért, talán egy feloldozásért, talán egy erőért.”

Hisz minden testvér e jelenlétben talán másért keresi fel a pásztort, mert a pásztorra szükség van, hogy ti már ne legyetek pásztor nélküli juhok. Ti örüljetek, vigadozzatok, szeressétek egymást, mert jelen van nektek és számotokra a Legnagyobb Pásztor, Én, Jézus Krisztus Uratok. Jelen van számotokra az a pásztor, akit elküldtem számotokra, és aki elfogadott benneteket. És jelen van számotokra kiválasztott Mária testvér, aki ismételten tanítást nyújthat számtokra a mindennapi életben, a mindennapi élethez, hogy szeretettel és örömmel így járjatok a mindennapi élet-útpályátokon.

És e tanítás ebben a hónapban így szól felétek, hogy ti felismertétek mindazt, ami a tekercs által ma megelevenedett előttetek, hisz Én, az Úr Felkentje azért jöttem, hogy szeretetet árasszak a Szeretetből. Szeretettel jöttem, hogy tanítsalak; szeretettel segítsek mindazoknak, akiknek szükségük van a segítségre, hogy felismerhessétek mindazt, ami e tanítással számotokra megelevenedett a mindennapokhoz, hogy „hogyan és miképpen ismerjem fel a tanítást, hogyan és miképpen tudjam elfogadni, szívembe zárni, eggyé válni vele a mindennapjaimban”.

Majdan örüljetek, hogy ti nem azok vagytok, akik nem fogadjátok el a kiválasztott Mária testvéremet, ti nem mondjátok rá, hogy őt is el kell vinni, mert talán eszét vesztette, és azt sem tudja, miről beszél, mit tanít. Ti nem azok a testvérek és azok a rokonok vagytok, akik így gondoltok e tanításra. Ti már a tanítást megértettétek, felismertétek, elfogadtátok, élővé vált bennetek, és így már elfogadjátok, ha pásztor testvérem szól felétek és hozzátok. És elfogadjátok, ha kiválasztott Mária testvérem szól felétek és hozzátok talán a tanítással, talán a felismeréssel, talán az elfogadással, a kegyelem ajándék-részével a mindennapokban, hogy érezzétek, hogy nem vagytok egyedül, és nem vagytok magányosak, hanem éljen bennetek a hit, a szeretet, az öröm békéje, amelyet megmutat számotokra a fény a ragyogásában. És ha már a fény megmutatja számotokra az utat, akkor már örömmel és szeretettel tudtok haladni rajta. Mert addig nehéz, amíg fel nem ismered önmagadat, fel nem ismered a fényed sugarát, s fel nem ismered azt az utat, amely előtted jelen van e fényben. És ha már ez mind-mind megtörténik, akkor még egy kicsit nehéz. De ha már biztos lépéssel, ha csak egy lépéssel rálépsz az útra, és úgy érzed: „Ó, ez az út az én meghívott utam! Most már a másik biztos lépéssel is rálépek, hogy pontos, biztos lépésekkel haladjak a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Ebben az új esztendőben, amelynek küszöbén most már átléptetek, és már a küszöbön túl vagytok, az elindulás, most már csak a haladás legyen meg számotokra a mindennapokban szívvel, szeretettel, lélekkel és egész lényeddel a mindennapokban. És érezd a tanítás örömét, érezd a tanítás békéjét. Érezd a tanítás fényét és szeretetét a kegyelemben. Mert ha ezek mind-mind jelen vannak rajtad és benned, akkor valóban biztosan felismerve önmagadat, nem csak elindulsz, hanem haladni is tudsz a meghívott élet-útpályádon a mindennapokban.

És akkor már nem érzitek azt, hogy „pásztor nélküli juhok vagyunk — mi már boldogan, örömmel és szeretettel mondhassuk, hogy van nekünk Pásztorunk, a Tanítónk, ki a Legnagyobb; de van nekünk egy földi pásztorunk, aki elfogadott, aki szintén tanít, szolgál és jelen van, hogy bárki bátran és szeretettel hozzá mehet a mindennapokban, a mindennapokhoz”, ha úgy érzitek, hogy szükségetek van ebben az új esztendőben is.

Ennek a hónapnak e öröm-, szeretet-tanítása áradt ma reátok, és most nyitott szívvel és lélekkel felkészülve, hogy részesülhessetek újévi áldásból, s abból az áldásból, ahol még az ünnep fénye, melegsége, szeretete, öröme jelen van, hogy bennetek erőt adjon. Így most ismételten arra kérlek, majdan összefogjátok kezeiteket, hogy érezzétek ma újévi különleges áldásomat. A földi pásztor testvéretek, akit adtam számotokra, ma itt van. Most eggyé válik Velem e kézfogásban, hogy ő is szívébe zárja áldásom szeretetét, örömét, békéjét, hogy a fény ragyogása megadja mindazt, mire szükségetek lesz és szükségetek van ebben az új esztendőben.

Nincs szükségetek a kézfogásra?

Vagy már biztosak vagytok önmagatokban? Kérdezem!

De mielőtt még az áldást adom nektek, látom szíveteket a nyitottságban, hogy készültök a kegyelemhez. Ezért azért megörvendeztetlek benneteket, hogy ez az esztendő is egy kissé nehezebb lesz számotokra. De nem kell félnetek, nem kell csüggednetek, nem kell szomorúvá válnotok. Ahogy az elmúlt esztendőben is veletek voltam, fogtam kezeiteket, és ha szükségetek volt a jelenlétemre, és hogy ha megnyitottátok ajkatokat, megnyitottátok szíveteket, és kértétek, hogy: „Uram, Jézusom, légy jelen, mert szükségem van Reád, hogy érezzelek.” Akkor Én, Jézus Krisztus Uratok, higgyétek el most e szeretet jelenlétében, hogy meghallottam hívásotokat, és siettem segítségetekre. És a nehézségből, ha kellett, így megráztalak, kiemeltelek, hogy ne félj, és ne csüggedj. És oly módon nyújtottam számotokra segítséget, amikor már úgy éreztétek, hogy: „Ez nem igaz! Ezt talán már el sem lehet fogadni. El sem lehet bírni, hogy mi minden vesz körül bennünket!”

De ha megnyitottad szívedet, megnyitottad ajkadat, és a kérő szóval őszintén Felém fordultál, Én, Jézus Krisztus Uratok meghallottam a segélykéréseteket, és segítségedre siettem.

Most ne úgy képzeljétek el a segítségnyújtást, hogy most így fogom a kezeket, és érzitek a melegség-jelenlétet, hogy itt vagyok köztetek.

Én, Jézus Krisztus Uratok talán Fényem sugarának melegségét árasztottam, talán egy testvér által nyújtottam segítséget, talán egy tanítás által, talán egy tanítás áldásával, talán egy felemelkedéssel, talán egy átöleléssel. Hisz minden testvérem másképp és másképp élhette meg az elmúlt év jelenlétet a segítségnyújtásban, a szeretetben, az örömben, a békében, mert a fénysugár, azt soha ne engedjétek, hogy kimúljon szívetekből és lelketekből. És akkor érzitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok valóban jelen vagyok és segítséget nyújtok akkor, amikor úgy érzitek, hogy: „Talán most már nem bírom tovább. Talán most itt van a vég, és elveszem.”

És Én akkor lehajolok hozzátok, és felemellek a magasba, hogy érezd, hogy önmagad vagy.

Ennek reményében készítelek fel benneteket most e új esztendő küszöbén, hogy érezd jelenlétemet, érezd Fényem melegségét, sugarát, érezd a szeretetet, az örömet, a békét, amely teljessé válhat rajtatok és bennetek. S ez új esztendőben áradjon reátok áldásom a szeretet, öröm, béke jelében.

Árasztom felétek Fényem sugarát, hogy ti is felismerhessétek saját fényetek csillagát, különösképpen akkor, amikor magányos vagy, különösképpen akkor, amikor szomorú vagy, különösképpen akkor, amikor úgy érzed, hogy betegség ölel át, és különösképpen akkor, amikor úgy érzed, hogy összecsuklottál, és nincs már erő. Ilyenkor te is ismerd fel saját fényed csillagát, ahogy felismerték a legegyszerűbbek, a pásztorok, először a fényt, majdan az angyalszót, amely hírül adta érkezésem. És nem kételkedtek, útra keltek. Amikor felismerték a bölcsek a fény csillagát, nem kételkedtek, bátorsággal útra keltek.

Bennetek is ez a felismerés és ez a bátorság adjon erőt a mindennapokban, a mindennapokhoz e új év küszöbén, hogy ebben az új évben, ahogy most együtt vagyunk, összefogtuk láncban kezünket, érezzétek Fényem sugarát, a melegséget, hogy átölellek, mert szeretlek benneteket. És ti is Felém árasszátok saját szereteteteket a kegyelem ajándéka részében. És akkor, ha így egyek tudtok lenni a felebaráttal, a testvérrel, a pásztorral, kiválasztott Mária szolgával a testvérben, akkor nincs miért félnetek, kétségbe esnetek, mert akkor érzitek, hogy: „Igen, Uram, biztosan számíthatok Reád akkor, amikor a legnagyobb szükségem van ennek az új esztendőnek bármely napján, óráján vagy szakaszán.”

És most így áradjon reátok Fényem sugara a szeretet, öröm békéjében. Töltse be szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, és ez által érezzétek a kegyelmet.

Most pedig fogadjátok pásztor testvéremmel együtt kiemelkedő újévi áldásunkat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a Fényben áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, érezzétek ezt a csodálatos kegyelmi ajándék-áldást ennek az esztendőnek bármely napján, hónapján, szakaszán, és különösképpen akkor, amikor a legnagyobb szükségetek van a mindennapokban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

[1] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: Jézus Galileába megy (Lk 4,14—15), valamint: Jézus a názáreti zsinagógában (részlet: Lk 4,16—22).

[2] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: Jézus és hozzátartozói (Mk 3,20—21).

[3] Ezen a napon a Golgota előtti harmadik ajándék-tanítás a következő volt: Az első kenyérszaporítás (részlet: Mk 6,33—34).

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. február 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, különösképpen mindazokat, kik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, mert a mai napot valóban zarándoklatnak lehet nevezni, kik eljöttetek.

De köszöntöm a mai napon is azokat a testvéreimet, akik ezt a zarándoklatot nem vállalták, de a hívásban megpróbáltak egyek lenni lélekben veletek az imában a jelenléthez.

A mai nap tanítását a gyógyításról adtam számotokra, ami ennek a hónap Evangélium-tanítása lesz. A gyógyítást most abban a formájában világítottam meg nektek, hogy kinek milyen hite van a szívében és a lelkében. Hisz nem akarok végigmenni a mai tanításon, de hogy is kezdődik? Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis ahogy a tanítványaim neveztek, a Mester, együtt vagyok velük, bárkába szállunk, hogy átevezzünk a Genezáreti-tó túlsó partjára.1 Ez nem ismeretlen előttetek, kik már megjártátok azt a zarándoklat-utat is, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok éltem, tanítottam, és bárkába szállva áteveztem, áteveztünk a túlsó partra. Sokan felismertek.

Most, a jelenben is, sokan felismernek, de nem mernek vállalni, a vállalással nem mernek hinni.

Ha a múltra tekintünk vissza, ott felismertek, és hittek Bennem, mert a környező helységeket végigjártuk, mondhatjuk úgy is, falvakat, városokat, talán tanyákat — a ti szavatokat használva erről és ebben. Hittek és bíztak, mert a betegeket, kiket nem tudtak vezetni, kiket nem tudtak vinni, hordágyra fektetve, így hozták ki Elém. Csak tegyem rájuk Kezemet, hogy gyógyulást nyerhessenek. Mert hittek és felismertek.

A jelenben hányan hisztek így, és hányan ismertek fel így, ahogy akkor az egyszerűek, és követtek?

Már annyian sokan voltak, hogy nem is tudtak, miképpen döntsenek. Terek a múltban és a jelenben is vannak. Tudták, hogy arra kell majd elhaladnom. Ha már arra kell elhaladnom, akkor kihelyezik oda a betegeket, és majd, ha a tereken megyek, és látom őket, reájuk tekintek, reájuk helyezem Kezemet. De még így is sokan vannak. Csak azt kérték, hadd foghassák meg ruhám szegélyét, mert ha megfoghatják, ettől is gyógyulást nyernek.

Most kérdezem a jelenben:

Van-e bennetek akkora hit a kegyelemben, hogy ha nyújtanám így felétek ruhám szegélyét, hogy te csak azt egy kicsit megérintsd, és elhidd, hogy ez által gyógyulást nyerhetsz?

Sokan közületek, nem csak itt a jelenben, hanem akik már jártak itt, vagy éppen eltávolodtak, azok azt mondják: „Minek is menjek? Hát nem történt semmi.”

Valójában nem történt. De végigmentetek ezen a szavakon a gondolat formájában, hogy valójában miért nem történt semmi? Ti valóban felismertetek Engem, Jézus Krisztus Uratokat? Valóban elhittétek, hogy Én vagyok? Én vagyok jelen? Én közeledek hozzátok? Ahogy a múltban, akik felismertek, hogy Én vagyok, Jézus, a Názáreti, a Mester, a Próféta, aki el kell, hogy haladjak: „akkor helyezzük ide a terekre a betegeket, mert talán reám néz, talán kinyújtja felém a Kezét, talán megsimogat”.

Igen. És voltak olyanok, akik nem vágyódtak másra, csak arra, hogy: „Ha itt elhalad, csak ruhája szegélyét érintsem. Ha csak így végigmegy az ujjaim között ez a szegély! És ezzel bizonyságot nyerve a hitem részében, hogy gyógyulást nyertem.”

A gyógyulásról sokan és sokan így képzelitek: „Hát imádkoztam, hát felajánlottam, hát vártam. És nem történt semmi. Akkor ezért imádkozzam? Ezért higgyek? És erre vágyakozva várjak?”

De most a jelenben már nem haladok így köztetek, ahogy akkor, mikor felismertek. Most a jelenben nem köztetek haladok, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok itt kopogtattam2, és ide akartam bemenni, hogy eggyé váljak veletek.

Én kopogtattam.

Hogy ti felismertetek-e, elfogadtatok-e, eggyé váltatok Velem a hit, kegyelem szeretete részén, ez ismételten rajtatok múlott és múlik.

Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok. Mondhatnám úgy, ahogy most itt látjátok kiválasztott Mária szolgát, jelen van, és felhasználva általa szólok hozzátok e tanítás részében. Őt felismerve, és látjátok.

De hányan hiszitek el, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólok általa most hozzátok? Vagy belőle? Mindegy, hogy melyik szót használod.

Hányan mondjátok azt, ahogy már néhányszor megtettétek: „Ó, ezt a Mari mondja! Ó, ezt a Marika ejtette ki!”

Ó, ha nem kedves számodra a szavak, a tanítás, vagy a kifejezés, vagy a felismerés, vagy a becsület, a béke, az öröm e jelenlétben, sok mindent fel lehet sorolni, mi minden vett már körül benneteket e sok tanítás révén. És hányszor kérdőjeleztétek meg, hogy ezt nem Én, Jézus Krisztus Uratok adtam számotokra!

Amikor talán azt mondod, hogy most Nekem szóltál: „Ah, ezt a Marika…” vagy: „A Mari mondotta.”

De öt perc, a ti számításotokban itt a Földön, vagy tíz perc elteltével, már a tanítást adom nektek: „Ezt, Uram, Jézusom, ezt Te adtad!”

És így különbséget tesztek. Holott ez a különbség nem biztos, hogy teljesen az igazságot nyújtja számotokra.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok veletek, amikor Mária testvérem a meghívást elfogadva eljön a Golgotára, eljön a helyre, és amint letérdel3, amint Felém fordul, hogy elhelyezhesse a felajánlást, „ami által most e napon Hozzád érkeztem, Uram”.

És mikor ez a felajánlás történik, ha nyitott szívvel és szeretettel vagy jelen, akkor felismered már a szavakból, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szinte eggyé váltam a kiválasztott testvérrel, Mária szolgával. És a tanítás végéig együtt vagyunk.4

Tehát nincs ilyen, ahogy ti néha mondjátok.

Most ezt mind a hit és a felismerés tanítása részében adom nektek, hogy abban az időben, amikor felismertek és hittek Bennem, nem tettek ilyen kivétel-különbségeket. Akkor a hit szeretetében a bizalom vezérelte őket, hogy Elém jöjjenek, hogy reájuk nézzek, talán helyezzem rájuk Kezemet, hogy ez által gyógyulást nyerve, vagy érinthessék a ruhám szegélyét.

És most a hit, bizalom részében adom ezt a tanítást, hogy mikor valami olyan szavak hagyják el kiválasztott Mária ajkát az üzenet tanítása előtt5, vagy éppen a felkérés a tanúságtételben6, vagy éppen ezen a helyen, amikor felkészül a tanításhoz, és netán szólok7, hányszor kérdőjeleztétek meg: „Ah, ezt a Mari — vagy a Marika — mondotta, ezt nem az Úr Jézus szólt hozzánk!”

Ilyenkor Én, Jézus Krisztus Uratok feltehetem a kérdést, amelyre majd mindenki a felismerése, a megfontolása értelmében válaszol, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ha így szólok hozzátok a tanításban, az üzenetben, a Golgotán, akkor miért nem akarsz teljesen felismerni?

Ez nem is volna probléma, ha nem akarsz felismerni, mert nem parancsolom, hogy felismerjél. Én jelen vagyok, Szívem szeretetével megérintelek, és hozzád szólok. Hogy a te szíved nyitott-e erre a szólásra, a te szíved és lényed nyitott-e a simogatásra, a te szíved nyitott-e a tanításra, ez ismételten, testvéreim, rajtatok múlik. Mert a szeretet a kegyelem részében így árad felétek, és így van jelen a mindennapokban.

És a mai tanítás a bizalomról és a hitről és a felismeréssel szólt az első részében hozzátok.

Most menjünk tovább a mai Evangélium-tanítás második részére, ami ismételten a gyógyításról szólt. De milyen gyógyításról? Hogy ismét Én, Jézus Krisztus Uratok együtt vagyok tanítványaimmal, és haladunk. És áthaladunk Betszaidán. És ahogy így vagyunk, ismét felismertek, hogy:

— Íme, itt jön Jézus, a Názáreti! Hát menjünk, siessünk Elé, és vigyük Hozzá ezt a vakot, aki így van jelen közöttünk.8 És megfogjuk kezeit, és oda vezessük. Mert a hit, szeretet bizalmában át merjük adni.

Kinek?

Nekem, Jézus Krisztus Uratoknak.

A jelenben is így vagyok köztetek. Bármilyen problémád, bármilyen fájdalmad, bármilyen nehézséged, megpróbáltatásod van, betegséged, hisz sok mindent lehet felsorolni ismételten. Ezt nem tudod ugyan így kézen fogni, ahogy a vak testvért kézen fogták és oda vezették Hozzám, ez a szívetek nyitottságának szeretetével van jelen, és hogyan tudod innen szeretettel, a szeretet fényének kegyelmével Felém hozni, felajánlani, és a hit bizalmában elhelyezni. Mert ha ezek mind-mind így vannak jelen, és így működnek rajtatok és bennetek, akkor felismeritek e vak tanítását.

De mi történik utána?

Reá tekintek, és mondhatom azt, ahogy ma kivételes formájában kinyújtottam felétek a Golgota megkezdésekor Kezeimet kiválasztott Mária szolga által, hogy megfogva, hogy érezzétek áldásomat, Én így megfogtam őt, és kivezettem a faluból.

Így fogadom el tőletek a szeretet fény-útján Felém küldött kérés, fohász, felajánlás, megpróbáltatás, áldás, kegyelem, bármi, amit innen, magadtól így Elém hozol abban a hitben, abban a reményben, hogy: „Felismertelek, Uram, Jézusom, hogy Te vagy. Felismertelek, Uram, Jézusom, hogy bátran Eléd vezethetem e testvért, bátran Eléd vezethetem és tárhatom mindazt, ami bennem rejlik e felajánló kéréssel, fohásszal, hálával, amelyet most a szeretet, bizalom részeként helyeztem el.”

S akkor Én ezt elfogadom, és eggyé válva a szív nyitottságával, ahogy a vakot is megfogtam, szinte Magamhoz emelve, kivezettem, hogy reá helyezzem Kezeimet. De mielőtt még Kezeimet reá helyezem, megnedvesítettem szemhéját a nyállal, elhelyezve Kezeimet. S ilyenkor sötétség tárul még a ti szemeitekre is, akik pedig azt mondjátok, hogy „mi jól látunk, mi nem vagyunk vakok”.

De mikor elveszem Kezeimet, és bátran kérdezem:

— Mit látsz?

És feltekint, s először a világosságot látja a fényben. Mikor már a világosság és a fény megelevenedik előtte, akkor már széjjelnéz, és távolabb látja az embereket. De az emberek olyanok, mintha fák lennének, és mozognának.

Tehát mondhatjuk azt, hogy a fényt a világosságban most a jelenben is felismeritek, elfogadjátok, el is indultok, de valahol úgy érzitek, hogy: „Már nincs jelen a fény, már sötétségben járok. Egyáltalán lesz még számomra fény-világosság? Egyáltalán kijövök én ebből a sötétségből?”

Ahogy néha, saját szavaitokat használva: „Most a sötétben vagyok, de majd meglátom a sötétben a fényt az alagút végén.”

És amikor így beszéltek, akkor a hit a reményben bennetek van, mert nem csüggedtetek el, nem hagytátok, hogy a kétely és a félelem erőt vegyen rajtatok, és semmivé váljatok, hanem még ekkor is a mindennapi élet-útpályátokon haladva: „Igen, mert én is felismertem a világosságot a fényben, felismertem, mi a teendőm. El is indultam, de először nekem is nem volt teljes a látásom. Az után már azt vettem észre, hogy már nem is látok, és már talán a sötétben tapogatózom.”

De még akkor sincs baj, ha valaki azt mondja: Ne félj, testvér! Most lehet, hogy bementél a sötét alagútba, de benne is úgy haladj, hogy legyen benned hit, szeretet, kegyelem, öröm, béke, megfontoltság. Érezd, hogy nem vagy egyedül e sötétben, mert valaki melletted van, és valaki netán fogja kezedet, és segít a sötéten átvezetni. És mikor már ismét felvillan előtted a fény a világosságban, akkor talán úgy érzed, hogy öröm töltötte el a szívedet, a lelkedet, egész testedet és lényedet, mert: „Már talán nem veszek el, mert kijutok a sötét alagútból ahhoz a fényhez, amely már világosságot nyújt számomra. Mert ha így értelmezem e mai tanítást az Evangélium részében, akkor könnyebben értem meg mindazt, ami jelen van a mindennapokban.”

Különösképpen most, amikor sokszor panaszoljátok: „Rettentően nehéz az élet. Rettentően nehezek a napok. De tudjuk, Uram, azt mondottad, ez az esztendő is egy kicsit nehezebb lesz. De mi már nem úgy érezzük, hogy kicsit, hanem már nagyon-nagyon nehéz.”

Ilyenkor is higgyél, bízzál önmagadban elsőként. És ha ezt a hitet és ezt a bizalmat önmagadban felismered, akkor tudsz vele együtt működni és haladni a fény, a világosság felé. S akkor talán már érzed, hogy: „Nem is vagyok egyedül, nem is olyan nehéz, hisz érzem, mintha valaki fogná kezemet, és vezet a mindennapi élet-útpályánkon.”

És most a jelenben nem azt mondom e tanításról a felismerésben, hogy most menj haza, és erről ne szólj senkinek. Én most azt mondom nektek, Jézus Krisztus Uratok: Menj haza, éld és tapasztald, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója, és hogy ha eggyé tudtál válni vele a hit szeretet-kegyelme részében a felismeréshez, a felismerés elfogadásában, akkor próbálj meg e szerint élni és cselekedni.

De a mai napon is azt mondom, szívetek szeretetével a kegyelem részében soha ne akarjatok erőszakossá válni, soha ne akarjatok valakire erőszakot rányomni, ráerőltetni, parancsolni, mert azzal soha nem tudtok előre menni. Azzal megálltok, és talán ez által kerültök a fényből, a világosságból a sötétségbe. És ebből a sötétségből is ki kell, hogy valaki vezessen ismételten a fényhez, a világossághoz és a mindennapokhoz, az élethez.

Hogy ha ezt a tanítást megértettétek, ami ma ugyan a gyógyítás Evangélium-tanítását adta számotokra, de a gyógyítás Evangéliumát így is meg tudjátok érteni, felismerni, elfogadni, gyarapítani és eggyé válni vele a szeretet, kegyelem részében, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És most ma így áradjon reátok áldásom e hit bizalma részében, hogy ha felismertél, elfogadtál, hogy ha tudsz Bennem úgy hinni, mint azok, akik kimentek a térre, akik várták a segítségnyújtást mindarra, amire szükségük volt, és ott most legjobban a gyógyító kegyelmet várták a gyógyulás részében. De a jelenben bármi, amely körülvesz, és amire szükségetek van a felismeréshez, az elfogadáshoz és az eggyé váláshoz e tanítás, hit, bizalom, szeretet, kegyelem részében.

És így áradjon reátok most áldásom kiválasztott Mária szolga által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket és a lelketeket. És a mai nap áldása kísérjen a mindennapokban az úton benneteket. Hisz ma részesülhettetek már a sárga fénysugár áldásában, ami által megerősítettelek benneteket, hogy felmelegedjetek9, hisz így érezhettétek, hogy ma sem volt rövidebb a fájdalom, szenvedés Golgotája, mint ahogy néhányan elképzeltétek, hogy: „Ha az Úr Jézus jelen van, és ha az Úr Jézus valóban szeret minket, akkor nem akarja, hogy mi itt fagyoskodjunk a hidegben. Akkor talán ma rövidebb lesz a fájdalom, szenvedés Golgotája.”

Igen, Én jelen vagyok, Én szerettelek benneteket, és ezért ajándékoztalak meg a szeretet, kegyelem ajándék-áldásával, a sárga, meleg fénysugárral, hogy átöleljen benneteket, és a hit, szeretet, bizalom részében, akik így fogadtátok el, azok éreztétek egész Golgota alatt a melegség jelenlétét, hogy itt vagyok, és szeretlek, és elfogadtalak benneteket.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. május 4.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik felismertétek és elfogadtátok hívásomat, hogy a mai nap ünnepében is szeretettel együtt lehessünk, hisz a tanítás is ma a szeretet-ünnepnek kegyelmének ajándékával áradt felétek. Hisz hogyan is szól felétek?

Jelen van a Vigasztaló az Igazság Lelkében, mert tanítványaimat felkészítettem, hogy amikor nem leszek, de majd, ha visszajövök, akkor Atyámtól elküldöm számukra a Vigasztalót az Igazság Lelkében, hogy reájuk áradva, betöltekezve tanúságot tegyenek Rólam[1], hisz Én is tanúságot tettem már róluk Atyámnál. De Atyám is tanúságot tett Rólam, hisz Ő küldött a tanúságban, a tanúságtétellel, hogy így szóljak a tanítással mindazokhoz, akik megnyitott szívvel, felkészülve elfogadják mindazt, ami jelen van számukra a mindennapokban e szeretet, kegyelem ajándéka részében. Hisz a tanítás pont erről szól, hogy jelen vannak a tanítványaim, s akiket felkészítettem. Ma a jelenben jelen vagytok ti, testvéreim, akik elzarándokoltatok erre a helyre, és benneteket is felkészítettem kiválasztott Mária testvér által, hogy legyetek nyitottak, felkészültek, hisz nem tudjátok, hogy melyik az az óra, s melyik az a pillanat, amikor talán Én, Jézus Krisztus Uratok megajándékozlak benneteket a szeretet, kegyelem ajándékával. Így ma a Vigasztalóról, az Igazság Lelkéről szól felétek a tanítás, hisz még egy rövid idő, ahogy mondottam tanítványaimnak, apostolaimnak, mindegy, hogyan nevezitek, míg veletek vagyok, és egy rövid idő, amikor nem láttok, és nem leszek veletek.[2]

Ez nem azt jelenti, hogy elhagylak benneteket, és talán elfelejtelek. Én, Jézus Krisztus Uratok veletek maradok, mert az Igazság Lelkét a Vigasztalóban ajándékul küldöm az Atyától felétek és számotokra. És ha majd ezzel mind betöltekeztek, megerősödtök, akkor már nincs miért félnetek, hisz tanítványaimnak is elmondottam:

— Eljön az idő az órában, amikor még a zsinagógából is kizárnak benneteket.

Most a jelenben mondhatom azt számotokra: Nektek is már itt van az óra a pillanatában, hisz vannak, akik nem fogadnak, és ők is, ha tehetnék, kizárnának benneteket. De ahogy a tanítványaimnak mondottam: Ne féljetek. Örüljetek, mert az Atya elküldi nektek a Vigasztalót az Igazság Lelkében.

Én, Jézus Krisztus Uratok ma ajándékul adom nektek a Vigasztalót az Igazság Lelkében, hogy betöltekezve, megerősödve átéljétek a tanítványaim megtapasztalását, hisz ők egy kissé szomorúvá váltak, hogy mi lesz, ha nem vehetnek részt a zsinagógában.

Ti már ezen túl vagytok a sok-sok tanítással, hogy: „Boldog vagyok én itt ezen a helyen, és boldog vagyok ott, ahol szeretettel fogadnak, és szeretettel tudunk együtt lenni imával, énekben, jól érzésben, az együttlétben.”

Hisz minden testvérem saját maga tudja kialakítani a szabad akarat cselekvése részén mindazt, ami a jelenben is megadatik számotokra.

De most menjünk át a tanítás második szakaszára.[3] Ott hogyan is szólottam felétek és hozzátok?

Ahogy a tanítványaimmal jelen voltam, összetettem Kezeimet, tekintetemet a magasba, vagyis Szemeimet a magasba emeltem, hogy Atyámhoz imádkozzam, hogy Atyámhoz forduljak, és Atyámnak azt mondjam:

— Köszönöm, Atyám, akiket Nekem adtál, mert Én vigyáztam rájuk, tanítottam őket, hogy el ne vesszenek. És akiket Reám bíztál, mind megmaradt, senki sem veszett el, csak az, aki a kárhozat fia.

Mert az Írás be kellett, hogy teljesedjék. Mert ha az Írás nem tud beteljesedni, akkor hogyan jön el számotokra a dicsőséges, szép hajnal a Fénysugár feltámadásában? Hogyan készültök a Vigasztalóra, az Igazság Lelkére? Hogyan értitek meg a Megdicsőülést, ami jelen van számotokra? És hogyan értékelitek a megszentelődést a megszentelésében? Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítás részében ezekről már mind-mind tanítványaimnak és apostolaimnak — ismételten mondom: mindegy, hogy mely szót használjátok — megadtam. És most a jelenben, akiket meghívok, és a meghívást felismerik és elfogadják, azok felé szól e jelenben ez a tanítás épp úgy, mint tanítványaimhoz, mert azt mondottam:

— Igen, Atyám, boldog vagyok, és megköszönöm, akiket Reám bíztál, és Nekem adtál.

Én, Jézus Krisztus Uratok most azt mondom:

Boldog vagyok, hogy ti mind felismertétek és elfogadtátok hívásomat, hogy Hozzám tartozzatok.

Mert valaki benneteket is Nekem adott!

Hogy is van a tanítás?

Atyám, akit Te Nekem adtál és Reám bíztál.

Most ismételten mondhatjuk azt, hogy:

Atyám, akiket Nekem adtál, és Reám bíztál, hogy egyek lehessünk. Mert azt szeretném, hogy ők is egyek lehessenek, ahogy Én az Atyával vagyok Egy, hogy ti is eggyé váljatok e tanítás szeretetében.[4] Az eggyé váláshoz pedig el kell fogadnotok felebarátaitokat, ismerőseiteket a szeretet, kegyelem részében a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert ez így fontos a tanításban, a kegyelemben, a felismerésben és az elfogadásban. És akkor tudod értékelni ennek a tanításnak a mondanivalóját, amikor te is, testvérem, érzed, hogy Hozzám tartozol, Én figyelek reád, őrködök feletted, hogy megmaradhassál. És hogy ha eljön az idő, tanúságot tehessek rólad. De ha eljön az idő, te szintén tanúságot tehessél Rólam. Én, aki elfogadtalak, aki vigyáztam, aki őrködtem felettetek, hogy megmaradhassatok, hogy el ne vesszetek, mert a kegyelem az ajándékában így lehet teljes.

És úgy tudsz felkészülni a megdicsőülésre, így tudsz felkészülni a megszentelésre, mert ezekre mind-mind szükség van a mindennapi életben a kegyelemhez, az ajándékhoz.

Így a mai napon a meghíváshoz ne feledkezzünk el mindazon testvéreimről, akik ma lélekben vannak jelen köztetek és veletek, hogy velük is eggyé válhassatok, és szeressétek egymást, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok szeretem Atyámat, és Egy vagyok az Atyával. Mert e tanításban ezt akarom nektek adni a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy ti is szeressétek egymást, és változzatok a változtatással, eggyé válva e kegyelem, szeretet ajándéka részében. Mert ha ezeket mind-mind felismeritek, elfogadjátok, felkészültök szívvel, lélekkel, egész lényeddel, akkor tudod értékelni e különleges tanításnak a mondanivalóját. Mert így akkor tudod, hogy: „Igen, Uram, Te valóban felkészítettél bennünket, elmondottad, hogy ne féljünk, és meg ne botránkozzunk, hanem fogadjuk el mindazt, amit ajándékul küldesz számunkra majd akkor, amikor talán nem leszel jelen közöttünk, amikor nem látunk, de mégis érezzük szívünkben, lelkünkben a melegséget, az ajándékot e kegyelem részében.”

És e tanítás így vezet benneteket a Vigasztalóhoz, az Igazság Lelkéhez.

De ma ne feledkezzünk el: a köszöntést — kiválasztott Mária szolga-testvérem már régóta készülődik, hogy köszönthesse az Édesanyját, a Föld és Ég Édesanyját. Hisz mivel már a földi édesanya nincs jelen a Földön, hisz befejezte földi pályáját, és visszatért oda, ahonnan érkezett. De így szükség van az Édesanyára, és az Édesanya nem más, mint a Föld és Ég vagy Menny Édesanyja — itt is ismételten azt mondom, mindegy, hogy mely szót használod, hogyan értékeled és érzed jobban a megszólítást, a kifejezést e szavak révén. Hisz ma többen vagytok így jelen, akiknek a Föld és Ég Édesanyja a mindennapi Édesanya, akihez Hozzá mehetünk imával, kéréssel, fohásszal, felajánlással, problémával, segítségnyújtáshoz a megbeszélésben, a felismerésben, a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert az Édesanya megadja számunkra, ha kell, a bensőnkben, ha kell, a szív nyitottságában, ha kell, a gondolatainkban, ha kell és szükséges a simogatása, hogy: „Igen, gyermekem, Én itt vagyok, mert hívtál, felkértél, hogy legyek Én az Édesanya, aki mindenkor segítséget nyújt az Ő saját gyermekeinek, akiknek szükségük van az Édesanya szeretetére, jelenlétére, ajándékára és simogatására.”

Így e csodálatos ünnep révén ti is most nyissátok meg szíveteket az Édesanya felé, és egy fohásszal, egy gondolattal, ha csak annyit mondasz:

Köszönöm, hogy nekem is van Édesanyám!

Köszönöm, hogy ez az Édesanya mindig itt van.

Köszönöm, hogy ehhez az Édesanyához mindig jöhetek.

Köszönöm, mert ez az Édesanya mindig meghallgat.

Köszönöm, ez az Édesanya Szívének szeretetét ajándékul adja.

Köszönöm, mert Te vagy az én Édesanyám.

Úgy-e, milyen jó néha egy-egy ilyen gondolatot bárki szívének szeretetével kifejezni az Édesanya Szívéhez?

Hogy ne csak akkor gondoljunk az Édesanyára, amikor problémánk van, amikor szomorúak vagyunk, amikor elesettek, amikor magányosak, amikor elgondoljuk, hogy: „Nekünk nincs édesanyánk. Mi kihez is mehetünk?”

És akkor valaki felnyissa szívedet, lelkedet, érzésedet, a szemeidet: „Hát itt az Édesanya! Nem látod? Feléd tárja Karjait, és úgy várja szeretettel az Ő gyermekeit.”

Mert a gyermekek fontosak, hogy el ne vesszenek, mert szükség van a gyermekre az Édesanyának mindenkor.

És így tudod értékelni azt a kegyelmi ajándékot, amit ez az Édesanya Szívének szeretetéből melegséggel, örömmel áraszt az Ő gyermekeinek, mert: „Ti mind az Én gyermekeim vagytok, és fontosak vagytok Nekem, szükségem van reátok.”

Úgy-e, milyen szép az Édesanyának az érzését felismerni, megtapasztalni, elfogadni, és eggyé válni vele?

Mert valóban akkor azt tudod mondani:

Mária:

Köszöntünk Téged, ó, Föld és Ég Édesanyja, kik sokan vagyunk gyermekeidben. Sokszor jövünk talán könnyekkel Hozzád, ó, Édesanya a Legdrágább Kincsben, hogy hallgasd meg a Te elkeseredett, elszomorodott gyermekedet, hogy a remény és a hit a szeretetében megmaradhasson. Ezért bizalommal fordulok a Te Anyai Szívedhez e szeretet, kegyelem részében, mert én a Te gyermeked vagyok, és most szükségem van az Anyai gyöngédségre, az Anyai szeretetre, az Anyai simogatásra, az Anyai átölelésre. Nem tudom, hogy valaha érzem mindezeket, de már az is boldogságot ad, ha remélhetek és vágyakozhatok, mert tudom, a Föld és Ég Édesanyja soha nem hagyja el az Ő gyermekeit, kik Hozzá tartoznak, és Benne bíznak e szeretet, kegyelem ajándéka révén.

Ó, Édesanya, nem tudom, hogyan köszöntselek a jelen lévő testvéreimmel együtt. Lehet, hogy most ők is szívükből, lelkükből, őszintén, szeretettel csak egy gondolatot helyeznek el a Te Anyai Szívedhez, talán hálából, talán köszönettel, talán kéréssel, talán fohásszal a bizalomban, mert megtisztelnek a jelenlét szeretetének kegyelmi ajándékával, hogy jelen vagy, ó, Édesanya, és gyermekeidre tekintesz Anyai, Ölelő Szemeiddel. Árad felénk a fénysugár a felemelkedéshez, és boldogan öleljük át a Föld és Ég Édesanyját, hogy a Te gyermekeid lehetünk a mindennapokban, a mindennapokhoz, és így elindulva a változás útján a szeretet, kegyelem ajándéka révén.

Majd szívünk szeretetével énekkel is köszöntünk, hogy mindig vigyázz reánk, a Te gyermekeidre, mindenkor nyújtsd ki felénk Kezeidet, óvjál, védjél és védelmezzél. Mert ha ezek mind-mind jelen vannak, mennyivel szebb és örömteljes a mi életünk Veled, ó, Édesanya!

Jézus Krisztus Urunk:

És most nyissátok meg szíveteket, és készüljetek fel, hogy éberek legyetek, hogy elfogadhassátok a Vigasztalót az Igazság Lelkében, ahogy tanítványaimnak megígértem, hogy az Atyától elküldöm számukra, és most számotokra is elküldöm a Vigasztalót az Igazság Lelkében, hogy áradjon egyenként minden testvéremre, és a Fénysugár a szeretetében világosítsa meg a mindennapokat.

Ennek reményében alkossátok meg az ajándékhoz, a kegyelemhez a láncot, mert ti az Enyémek vagytok, mert Nekem adtak. Én vigyáztam rátok, és megőriztelek benneteket, hogy senki el ne vesszen. De hogy érezd e kegyelem-tanításnak ajándékát, most áradjon reátok, szívetek nyitottságához a Vigasztaló az Igazság Lelkében. Töltse be szíveteket, lelketeket, hogy érezzétek a melegséget. Érezd a Fénysugárt, amely fejed felett megjelent, hogy felmelegítsen, átöleljen, és eggyé válhasson e kegyelem ajándékában mindazon testvéreimmel, akik felkészültetek e kegyelmi ajándékhoz. Mert ez a meleg Fénysugár, ami most szinte simogat, átölel, felmelegít, megadja számotokra e kegyelem ajándékát, hogy érezd, hogy valóban Hozzám tartozol, Én testvéremmé fogadtam mindazokat, akiket meghívok, és a meghívást felismerve elfogadja. Megőrzöm őket, hogy felajánlhassam Atyámnak, de nem azért, mert már nem szeretem őket, nem azért, hogy semmivé váljanak, és nem azért, hogy elvigye őket, hanem csak azért, hogy megvédje a gonosztól és mindattól, amelyek jelen vannak a Földön, hogy meg ne környékezzenek, hogy megmaradhassunk ebben a szeretet-kegyelemben e Vigasztaló, Igazság Lelkének ajándékával, ami most átjárta a nyitott szíveket, a lelket, az egész testet a lényben, hogy boldog lehessél, hogy: „Igen, Uram, most én is Hozzád tartozom, és eggyé válhattam Veled a tanításból, ahogy Te Egy vagy az Atyával, és az Egyben, ahogy szeretitek Egymást, mi is egyek legyünk itt a Földön a testvérrel, és szeressük egymást a testvérrel az eggyé válásban és a szeretet, kegyelem részében.”

És akkor lesz teljes számotokra ez a csodálatos Vigasztaló az Igazság Lelkében, aki fénnyel megmutassa számotokra mindazt, amire szükségetek van, mert így a felismerés valóban szeretetteljes előttetek.

Ezzel az áldással és ezzel a Vigasztalóval, az Igazság Lelkével szeretném megajándékozni mindazokat, akik ma csak lélekben vagytok jelen, lélekben az eggyé váláshoz, az eggyé válásban, hogy érezzétek ti is, kik most nem vagytok itt, de lélekben megpróbálunk egyek lenni, hogy ti is az Enyémek vagytok, Nekem adtak, és benneteket is megóvtam, és segítettem, hogy megmaradhassatok a mindennapokban, a mindennapokhoz e szeretet-, kegyelemhez.

Fontos, hogy nyitott legyen a szívetek a felismeréshez és az elfogadáshoz.

És így áradjon reátok most áldásom pásztor testvéremmel, aki a meghívásban és a felkérésben elfogadta ezt a nyájat, hogy ő legyen a ti pásztorotok a szolgálatban, a segítségnyújtásban.

És ennek reményében áradjon reátok Fényem sugara a melegségében, a Vigasztalóban az Igazság Lelkével.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, amelynek ünnepére készülünk, hogy teljes legyen a betöltekezés a szeretet-kegyelem részében, a felismerésben, a felismeréshez, „érezzük, hogy valóban testvéreddé váltunk, és valóban a Tieid vagyunk, és mi mind boldogok vagyunk, hogy Hozzád tartozhatunk, Uram, Jézusom”.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

[1] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: Jézus elküldi a Vigasztalót, az Igazság Lelkét (Jn 15,26—16,15).

[2] Jn 16,16—19

[3] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: Jézus az Atyához fordul, Jézus könyörög a tanítványokért (Jn 17,1—19).

[4] Jn 17,20—23

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. június 1.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm a mai nap a testvéreimet, akik a mai napon is meghallottátok hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtek.

De köszöntöm a mai napon is azon testvéreinket, akik most a testben nincsenek jelen, de lélekben megpróbálnak egyek lenni e engeszteléssel és e fájdalom átélésével az eggyé váláshoz és a kegyelemhez.

A mai nap tanítása, amely felétek szólt a mai napban, amikor arról beszélek — a Hegyi beszéd tanítását adtam számotokra. És a Hegyi beszédben is, hogy a tanítványaimnak és a nép sokaságának így szólottam, hogy:

— Ti vagytok a Föld sója.[1] De a só ízét veszti. Hogyan sózzátok meg az ételt? Nem való az másra, mint arra, hogy kidobjátok.

És az emberek végigmennek rajta.

A só a tanításában már számotokra jelen volt, amikor a tanításban azt adtam számotokra, hogy igen, a Föld sója az fontos a mindennapi életben. Most csak vegyük példának a mindennapi ételt. Ha az ételedet nem tudod ízesíteni és megsózni, akkor semmivé válik, hisz megpróbálsz enni belőle, és rádöbbensz arra, hogy nincs neki íze.

De a Föld sóját nem csak az étel ízesítésére szokták mondani és hasonlítani. A Föld sója azt is ábrázolja, hogy a sóban te milyen testvérnek érzed magad. A sóban hogyan érzed Atyámhoz a jelenlét-szeretetet? A sóban hogyan döbbensz rá arra, hogy: „Igen, Uram, Hozzád tartozom a Föld-só kiválasztásában, mert a Föld sója, amelyet tanításul adtál számunkra, megpróbálja ezt tükrözni, hogy valójában hogyan és miképpen élem az életem, hogyan kapcsolódok be mindahhoz, mindabban, ami a só szónak jelentése e szeretet, kegyelem részében.”

De a Föld sója, ez nem csak így van jelen mindennapokban, a mindennapokhoz, mert hogy ha már nincs neki íze, akkor szomorúvá váltok, hogy valójában hogyan és miképpen kell értékelni és értékesíteni mindazt a kegyelem szeretetében.

De folytatódott ez a tanítás, hogy:

— Ti vagytok a világ világossága. És ha a világosságban ragyogsz az emberek előtt, és felismerik jó tetteidet, és emiatt dicsőséget mondanak a Mennyei Atya részére, a Mennyei Atyához, hogy valójában e világ világossága- és a Föld sójaként élitek az életet.

De ehhez tartozik még az a tanítás része is, hogy az emberi szervezet testének mi a legértékesebb ajándéka és kincse?

Hisz azt mondom nektek, hogy a szem. Mert ha a szem jelen van, és a szemmel nézel és figyelsz, akkor világosságot látsz. És megpróbálsz ezzel a világossággal élni együtt. De ha a szem homályossá válik, akkor a homályosság sötétségét ábrázolja számotokra. És ha már az a homályosság sötétsége megelevenedik előtted, akkor hogyan tudod elképzelni az életedet a mindennapokban? Hogyan értékeled, hogy valójában hogyan vagy te egy testvér a Föld sójában, a világ világosságában és szem fényében?[2]

Mert ezek mind-mind úgy vannak jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy értékeljed a kegyelmet, az ajándékot a felismerésben.

Mert úgy-e, ha a Föld sója vagy, és a Föld sójában te az Én testvérem vagy, Atyám gyermeke vagy, és elindulsz az úton, és felismered az utad küldetését a követésében, és mikor letérsz róla, mert úgy érzed, hogy talán neked nem ezen az úton kell haladni, akkor mondhassuk azt, hogy a só ízét vesztette, és ezért ki lehet dobni. Végigsétálhattok rajta. És ha sétálsz, hiába tekinted, nem biztos, hogy csillog benne valami a felismeréshez és az elfogadáshoz.

De a Föld sóját a világ világosságában is összehasonlítják, hogy hogyan és miképpen értékeljed a világosságot, mi ragyog előtted a mindennapi életben, hogyan szeretnéd élni a mindennapokban az életedet, hogyan fogadod el mindazt, amely körülvesz. És ilyenkor azt mondod, hogy a legnagyobb érték a test részében a szem, mert a szem, ha kinyissa a szemedet, és így végignézel, látsz vele, és világosságban éled az életedet. De ha a szemre homály jön rá, ez a homály sötétséget ábrázol a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor, ha ez a homály megelevenedik előtted és rajtad és benned, akkor már rádöbbensz, hogy sötétségben jársz. És hogy valójában mekkora ez a sötétség, amely megjelenik, megelevenedik és körülvesz, az rajtatok múlik, hogy hogyan és miképpen értékeled a szem ajándékát a fény világosságával, a szem ajándékát az elhomályosult sötétségével, és ez a sötétség hogyan elevenedik meg rajtatok és bennetek, mert ezeket mind-mind értékelni kell.

De a mai tanítás folytatódott azzal a tanítással, hogy a világ világossága hogyan elevenedik meg rajtatok és bennetek, és hogyan van előtted.

Mert hogyan értékeled?

E világ világosságával éled a mindennapi életedet?

Értékeled, elfogadod felebarátodat, testvéredet?

Árasztod felé szívedből szeretetedet a kegyelemben?

És akkor ez a világ világossága megadja mindazt, amire szükséged van, ami által fontos a mindennapi élet, ami által értékeled, hogy hogyan és miképpen éred el mindazt, amely körülvesz e fény világosságában.

Mert hogyan mondottam a világosság folytatását, hogy mit mondtak a régiek, mit mondtak a régi öregjeitek?

Hogy: Hamisan ne esküdj.[3] De ha esküt tettél, akkor tedd meg az Úrnak az esküdet úgy, ahogy te felajánlottad és elmondottad.

Én, Jézus Krisztus Uratok meg azt mondom, hogy: Soha ne esküdj.

Először azt mondom: Ne esküdj az Égre. Mert az Ég Atyámhoz tartozik, mert Atyám trónusa. De ne esküdözz a Földre se. Az pedig Atyám Lábának zsámolya. És ne esküdözz a Jeruzsálem városára se, mert a város sem a tied, hanem azé, aki felépíti, és világosságában van jelen.

Akkor elgondolkozol, hogy valójában akkor mit is szabad?

Hát a tanítás pont ezt tükrözi számodra, hogy Én arra tanítalak, hogy ne esküdjetek, esküdözzetek. Hányan és hányan azt mondjátok, a ti szavatokat használva: „Én fogadalmat tettem. A fogadalomhoz hű vagyok, és hű szeretnék lenni.”

De hogy az eskü, épp úgy kell értékelni, mint a fogadalomtételt, mert ha komolyan vesszük, és komolyan kell venni, hogy valójában mit és hogyan tudod felismerni és elfogadni e tanítás mondanivalóját a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Majdan folytatódott a tanítás, és lehet ezt így értékelni, hogy azt mondom: Ne gyűjtsetek földi kincseket, mert a földi kincsének nincsen értéke.[4] Mert a földi kincs, ha csak azt nézed, hogy meglepi a moly, semmivé teheti. Hogy meg ne egye a rozsda, mert akkor is semmivé válik. De megpróbálod megőrizni magadnak, és elásod. És mikor így elásod, sem tudsz őrködni felette, jön a tolvaj, aki már kifigyelte, kiássa, és elviszi.

Akkor mi marad nektek?

És ilyenkor mondom azt nektek, hogy mennybéli kincseket gyűjtsetek, mert a mennybéli kincsek azok, amelyekkel találkozol szíved szeretetével a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor a mennybéli kincsek, amelyek megjelennek, azokat nem eszi meg sem a moly, sem a rozsda, attól sem kell félned, hogy talán a tolvaj eljön és kiássa, és ellopja, mert a tolvajnak sincs már szüksége a mennybéli kincsre. Mert a mennybéli kincs így van jelen előttetek, és így fogadjátok el, és így próbáltok élni a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy érezd a tanítás mondanivalóját, hogy „hogyan és miképpen értékelem e csodálatos tanítást”.

Mert a Föld sója, az fontos, hogy megmaradjon az ízében, ami által te is értékes lehetsz az íz tökéletessége részén.

De ha a só ízét veszti, akkor mit csinálsz?

„Mivel nem való az már semmire, hát kidobom.”

De akkor talán kidobhatsz vele kincseket, ajándékokat, mert nem méred fel a kegyelmének ajándékát.

De ugyanígy van a második tanítás, amikor azt mondom nektek, hogy: Ne esküdjetek, mert az esküvel nem biztos, hogy jó felé haladsz, és jó dolgokat cselekszel. És az esküdet, hogy ha meg szeretnéd tartani, akkor valóban figyelni kell és komolyan venni, hogy: „Igen, Atyám, Te valóban létezel, Te valóban jelen vagy, és Te valóban tudod, hogyan és miképpen kell értékelni, elfogadni a mindennapok kegyelmének ajándékát a szeretetben.”

És folytatódik, úgy-e, az eskü után. Mert mit mondottam itt is?

Hogy nem csak az Égre, a Földre, a városra, hanem még fejedre se mondjál esküt.

Itt van ez a hajszál. Ezt a hajszálat te akaratoddal nem tudod se ősszé, se tiszta feketévé varázsolni, alakítani. Mert nincs benned meg mindaz, ami ehhez szükséges.

Ezért mondom, hogy az esküt elhessegeted magadtól, és azt mondod bármire: „Igen. Igen…”, vagy: „Nem. Nem. Mert Én, Uram, Hozzád tartozom, Veled együtt szeretném élni az életet, hogy kedved teljék mindabban, amely körülvesz bennünket a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Mert ha ezeket mind-mind értékeled, felismered és elfogadod, és megpróbálod belehelyezni a te mindennapi életedbe, és ezzel a mindennapi élettel megpróbálsz így élni, értékelni, hogy mit is, és hogyan, és hogyan árad feléd a tanítás mondanivalója, hogyan válsz vele eggyé a szeretet, kegyelem részében, akkor már másképp értékeled az élet tanítását a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor már tudod értékelni, hogy valóban mit is rejt az a szó: a Föld sója. Hogy te hogyan lehetsz a Föld sója.

Mert az Atya az Úr Jézus által, vagyis Általam ezt mondja nektek el a tanításban a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És akkor folytatódik a tanítás mindazzal, hogy te már ne akarjál a hagyomány régiségében élni és haladni.

Ezt megpróbálom a ti jelen nyelvetekre fordítani, hogy mit jelent a régiek és az öregek, akik hozzád tartoztak, aki után ti most élitek a mindennapi életet. És ez az élet mutatja meg számotokra, hogy hogyan és miképpen alakítod ki a mindennapokat e szeretet, kegyelem része által.

És a mai nap még folytatódott a tanítás, hisz ahogy most felsoroltam nektek a sót, a világosságot, az esküt, az eskü értelmét, kegyelmét, ajándékát, majdan beszéltem a mennyei kincsekről, hogy hogyan van jelen, és hogyan kell értékelni,hogyan tudsz vele eggyé válni, és hogyan tudsz a mindennapokban így haladni az élet útpályáján.

És a mai nap még beszélek számotokra a Szentséges Szívről. A Szív, ami azt tükrözi és mondja számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Jó Pásztor. A Jó Pásztor ismeri Övéit, mert hallgatnak szavára, felismerik a Jó Pásztort, mert a Pásztor is tudja, mely az Ő nyája. De a nyáj, a bárányok is felismerik az ő saját Pásztorukat. Elég, ha csak hallják a hangját, elég, ha csak hallják a hívó szót. És ezt mind elhelyezik önmagukba, és megpróbálnak a szerint élni a cselekedetek és tettek részében.[5]

Mert ha ezeket mind-mind megérted, hogy hogyan és miképpen hívom meg Én, a Jó Pásztor az Én bárányaimat, az Én juhaimat, az Én nyájamat, hogy kövessetek. A követés, a küldetés részével válik eggyé a mindennapi élet szeretetében.

És hogy ha ezeket mind-mind meg tudjátok érteni, felismerni és elfogadni, és te is így válsz eggyé a küldetés, követés részében, és akkor érzed és értékeled a Szív kegyelmének ajándékát, sugarát, amely felétek árad, ahogy megelevenedik számotokra most, csak példaként mondok egy Jézus-szobrot, ahogy ti mondani szoktátok. Vagy, ahogy a pásztorotok mondotta: Jézus szobrát. Lehet felújítani, hogy a fényesség megjelenik előttetek. De Jézus Szíve, az így van jelen, és ez az Szív így jön el hozzátok, így adja számotokra, hogy eggyé váljatok az Én Szívemmel a Szív szeretetének, kegyelmének ajándékával a mindennapokban, a mindennapokhoz. Mert ennek a Szívnek van élete, kegyelme, ajándéka, szeretete a mindennapokban, a mindennapokhoz e kegyelem szeretete részében.

És most áldásom is e Jézus-Szív kegyelmének ajándéka részén árad felétek.

Ma e Szív sugarát árasztom számotokra, hogy érezd és értékeld e Szív sugarának melegségét.

Érezd és értékeld e Szív sugarának simogatását.

Érezd és értékeld e Szív sugarának átölelését a felemelkedéshez.

És érezd és értékeld e Szív melegségét a kegyelemben, ami által érzed, hogy: „Én is, ha Hozzád fordulok, Uram, lehajolsz, felém árasztod Kezedet, felém áradnak a Szív-sugarak, amelyek erőt adnak a mindennapokban, a mindennapokhoz a kegyelem szeretetében.”

És ahogy figyelitek, a sugarak honnan mennek felétek? Hogy tartoznak egymáshoz?

A Szívhez.

Tehát úgy érzitek, hogy különállók, de mégis egy, mert a Szív összeköti, hogy egység legyen!

És ezt az egységet adom nektek a tanításban!

Hisz mit mondottam már hónapokkal ezelőtt? Már mondhassuk: évvel ezelőtt vagy évekkel ezelőtt?

Az egységet a Sükösdi Egyházban a szeretet, kegyelem részében.

És hogy valóban most egységet alkossatok e tanítás részével a kegyelemben — mert hogyan és miképpen áradt reátok a Szentlélek kegyelmének áldása, hogy betöltekezz vele, erőt kapjál? Elfogadod, és így eggyé válsz vele.

És ma pedig kérem tőletek e Szentlélek által, e kegyelem ajándéka által az egységet, hogy egység alakuljon ki, ahogy jelen van a Szív és a Szív sugara a Szív egységében. És ennek áldása árad most reátok.

És hogy egységet alkossatok, ezért ismét az egység úgy lehet egy, ha összefogjátok kezeiteket.[6]

A Szív-sugár most úgy árad felétek, hogy ha egységet tudtál alkotni, hogy ezzel az egységgel Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz tartoztok. És mikor egy jelképszoborra vagy egy megelevenített fényképre tekintesz, és rápillantasz az Élő Szívre, szinte látod a Szív dobogását, érzed a Fény sugarának simogatását, melegségét, felemelkedését, átölelését, és rá tekintesz: „Igen, Uram, ezek a sugarak úgy néznek, mint ahogy mi különálló testvérek vagyunk, de mégis egyek az egységben, mert a sugarak is a Szív egységéhez tartoznak a kegyelemben.”

Ennek reményében nyissátok meg szíveteket, és fogadjátok el áldásomat, e Szív egységének sugarát, amely most felétek árad, átölel, felmelegít, simogat, és szinte úgy érzed, hogy ez a melegség felemel a mindennapokban, a mindennapokhoz a szeretet, kegyelem ajándéka révén, hogy: „Igen, Uram, e tanítással valóban úgy érzem, testvéred vagyok, mert egységet alkottunk, és az egységben én is bele tartozom.”

Így áradjon reátok áldásunk a jelen lévő pásztor testvéremmel.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok az egységben, és töltse be szíveteket a felemelkedéshez. És a Szív sugarának áldása világosítsa meg az utat a mai tanítás felismeréséhez a Föld sójában, a világ világosságában, az eskütételben, hogy hogyan és miképpen szeretnék esküt tenni, akkor átgondolom ezt a tanítást, és már nem esküt teszek, hanem úgy beszélek, hogy igen, igen, nem, nem.

Vagy nem gyűjtöm csak a földi kincseimet, amelyeket megehet a moly, tönkre tehet a rozsda, és ha elásod, jöhet a tolvaj, és kiássa, és elviszi.

Ti gyűjtitek e egységben a földi kincseiteket, mert a földi kincseitekkel tudtok találkozni, ha majd eljön az az óra a pillanatában, és akkor boldogság övezi át ezt a csodálatos élményt a találkozásban.

És ma hívtam ismételten, Én, a Jó Pásztor nyájamat, mert a Pásztor ismeri Övéit, és a nyájban a juhok, a bárányok pedig ismerik saját Pásztorukat, aki hozzájuk szól. Így a Pásztor nem úgy jön, mint a tolvaj, hanem nyitott ajtón jön be, mert nem kell félnie, mert a nyáj felismeri saját Pásztorát a küldetés követésében e egység révén, e áldással.

És ez az áldás kísérjen a mindennapokban, a mindennapokhoz, és különösképpen akkor érezd e Szív-sugárnak felemelkedését, melegségét, simogatását, átölelését, amikor úgy érzed, hogy magadra maradtál. Ilyenkor elevenítsd fel ezt a csodálatos áldást, és mindjárt érzed, hogy „az egységben már nem vagyok egyedül, mert Te, Uram, e áldással jelen vagy”.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Mária:

Igen, Uram, köszönöm Neked, hisz a tanításban már megadtad számomra, hogy milyen az, amikor a saját Szívedet szinte kiemeled, és így nyújtod számunkra. Megtapasztaltuk ezt a csodálatos ajándékot. De most, hogy ennek a Szívnek a sugarait is szinte egyenként minden testvérre árasztottad a felemelkedéshez, az átöleléshez, a simogatáshoz és a melegséghez, ennek ajándéka egészen mást nyújtott. Szinte úgy értékelem és érzem, hogy nekem adtad Szívedet, Uram, Jézusom. De a Szívvel a sugarakat is. Mert a sugarakkal lehetünk teljesek a testvériségben. És ezt a testvériséget Te egységnek nevezted.

Köszönöm e csodás tanításodat a mindennapokban, a mindennapokhoz e szeretet, kegyelem részében.

[1]    Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a Következő volt: A föld sója, a világ világossága (Mt5,13— 16).

[2]    Mt 6,22—23

[3]    Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: Az eskü (Mt 5,33—37).

[4]    Mt 6,19—21

[5]    Jn 10,1—10

[6] A jelen lévő testvérek láncot alkotva megfogják egymás kezeit.

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. július 6.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, mindazokat, kik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy egyek lehessünk e mai nap fájdalom, szenvedés Golgotájának átélésén s jelenlétén.

És köszöntöm mindazokat, akik ma nincsenek közöttetek, de lélekben eggyé váltak veletek az imában, az énekben és az engesztelésben, hogy részesülhessenek a kegyelemnek ajándékából, amely minden nyitott szívű testvéremet megérint a mindennapban, a mindennapokhoz.

A mai nap tanításomat, amely először arról szólt[1], hisz befejeztem tanításomat a példabeszédben, majdan tanítványaim felé és a nép sokaságára tekintettem:

— Jöjjetek Hozzám mind, akik elfáradtatok, és terhek alatt görnyedtek. Jöjjetek Hozzám mind, mert az Én terhem édes, és az Én igám könnyű. Tanuljatok hát Tőlem, mert Én szelíd vagyok és alázatos.

És ezt a szelídséget és ezt az alázatot szeretném átnyújtani számotokra e tanítás kegyelmében, mert talán sokan és sokan azt mondjátok, hogy ennek a pár mondatnak mi is lehet a mondanivalója a tanítás részében, hogy terhek alatt görnyedtek?

Nos, a terheteket nem teljesen úgy kell értelmeznetek, ahogy gondoljátok, hogy elfáradtatok, mert cipekedtek valamivel, és már úgy érzitek, nem bírjátok tovább. Még ide azt is lehet sorolni, ami számotokra itt jelen van, mikor lássátok kiválasztott Mária szolga-testvéremet, amikor elfárad a fájdalom, szenvedés Golgota alatt, a teher alatt.

Én nem kimondottan, Jézus Krisztus Uratok, erről a teherről beszélek, és erről az igáról. Mert a teher a tanításában úgy is eljöhet felétek és hozzátok, hogy hallgatod tanításomat, de a tanítás nem jut el a szívedig. És vannak súlyos nehézségeid és problémáid, ami által ez is teherré válhat. De a teher, ha csak egy kicsit nyitott a szíved a szelídségre, az alázatra, a szeretetre, a figyelemre, hogy ha ezeket mind-mind felismered és elfogadod, és szívedbe zárod, akkor értékeled mindazt, ami által azt mondottam:

Jöjjetek Hozzám, mert Én szelíd vagyok és alázatos. Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok. Jöjjetek Hozzám mind, hogy érezzétek ennek a fáradtságnak a kegyelmét, ennek az igának a nehézségben az édességét. Az édesség, hogy átölel a szeretet és a kegyelem, ami által értékeled a mindennapjaidat, hogy hogyan és miképpen alakítod ki az életedet a mindennapokban, talán a családdal, a felebaráttal, a testvérrel, a szomszéddal, az ismerőssel, hisz ide sok-sok mindenkit fel lehet sorolni, mert a szelídség és az alázatosság így árad felétek a mindennapokban. Mert így tudjátok értékelni azt a kegyelmi ajándékokat, ami által érzed, hogy a terhek, amelyek alatt görnyedtek, azokat nem úgy értelmezed, hogy talán most, a ti szavatokat használva, csak példának mondom, a görnyedésben lehet használni, mikor ősszel a termést betakarítjátok, és néha, saját szavatokat használva: „kétrét görnyedek, nem bírom már a görnyedtséget”.

Ez a munka fáradtsága, a munka görnyedtsége, és nem ez az alázat és a szeretet jelének értéke, ajándéka és kegyelme.

Ezek között különbséget lehet tenni, ezek között lehet érezni azt, ahogy ennek a tanításnak van tovább folytatása, de a mai nap csak ezt a pár mondat-gondolatnyit emeltem ki nektek. De ha azt mondom:

Jöjjetek Hozzám mind, akik szomjasak vagytok, majd Én felüdítelek titeket. Jöjjetek Hozzám mind, akik éhesek vagytok, Én majd táplálékot adok nektek. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok az Én szenvedésem által tudom nyújtani nektek az édes italt és az édes ételt, ami által már nem vagy sem szomjas, sem éhes, ami által érzed a szeretetnek a kegyelmét, ami által érzed, hogy ez is a szelídség tanításának kegyelme az ajándékában.

Érezni kell mindig azt, ami épp a jelen a mindennapokban. Hisz ha csak a mai napot vesszük, nem a megkezdett napról beszélek, amelybe már áttértetek, hanem a mai nap a meghívásban, a felismerésben, az elfogadásban és az elindulásban. Ez mind-mind egy folyamat volt felétek. És mikor megérezted szívedben a hívást, és az a hívás megerősödött benned a szelídség ajándékával, az édes igának értékével, s akkor azt mondod, hogy: „Ez a hívás éltet. Ez a hívás erőt ad. Ezzel a hívással engedelmeskedek a cselekvésem részében.”

És akkor félre teszed ennek a napnak a nehézségét.

Úgy-e?

Mert lehet mondani, nehézségét, e meleg jelenlétet. Mert ezt a melegség-jelenlét nehézségét érezheted úgy: „Jaj, olyan meleg van! Olyan fáradt vagyok! Olyan rosszul érzem magam! Nem is tudom, hogy mitévő legyek. Nem is tudom, hogy is lehet ezt kibírni.”

Úgy-e, ismerősek a saját szavaitok? Ismerősek a beismerések a felismerés részében?

De amikor érzed szívedben az iga édességének hívását és jelenlétét, kegyelmét és ajándékát a szelídség elfogadásával, akkor ezekről mind-mind nem veszel tudomást, nem foglalkozol vele, és azt mondod: „Én most a hívásnak engedelmeskedek, és ezzel a hívással cselekedek. És a cselekedet végén érzem, hogy valóban édes illat áradt felém e jelen igában. Édes teher, szeretetté változott rajtam és bennem e kegyelem által. S milyen boldog vagyok, hogy én ennek részese lehetek, mert most én ezt a napot komolyan vettem, elgondolkodtam, elfogadtam, és cselekedtem.”

Milyen egyszerű, úgy-e, a tanítás a mondanivalóban?

Mert ma a magyarázat tanítása volt tanítványaimnak — most a magyarázat tanítását adtam számotokra is ebből a pár gondolatnyi mondatból, hogy ezt a pár gondolatnyi mondatot hogyan és miképpen tudod elfogadni. Mert a teher lehet ám lusta is. A teher lehet kényes. A terhet, lehet mondani: „Nem fogadom el, mert nekem nincs rá szükségem, elég nekem az én saját bajom, az én saját életem, az én saját gondolatom, az én saját napjaim, amely körülvesz engem.”

Úgy-e, milyen szép ezeket így elmondani?

S akkor döbbensz rá, hogy semmivé válhatsz, ha nem fogadod el e szeretetet, nem fogadod el a kegyelmet, ha nem értékeled az édességet, ha nem tudod felismerni a teher súlyát, ha rá nem ismersz a szelídségre, az alázatra a szeretet által. Mert ezek mind-mind nem ezt sugallják számodra, amit az előbb hallottál, hanem azt, hogy: „Igen, Uram, én boldog vagyok, ha testvéred lehetek. Igen, Uram, én boldog vagyok, mert felismertem a hívásodat. Igen, Uram, boldog vagyok, hogy különbséget tudtam tenni a hívás, az alázatosság, a szeretet és a kegyelem ajándékában, amely jelen van, és amely körülvesz a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Mert ha ezeket mind-mind tudjátok rangsorba tenni, mérlegelni, átélni, akkor értitek meg igazából, hogy hogyan és miképpen fontos ennek a pár mondat-gondolat tanítása. És akkor értitek meg ti is, mint ahogy tanítványaim felé így kitárom Karjaimat, és most a jelenben felétek:

Jöjjetek Hozzám mind, kik terhek alatt görnyedtek.

Jöjjetek Hozzám mind, kik szomjasak vagytok.

Jöjjetek Hozzám mind, kik éhesek vagytok.

Jöjjetek Hozzám mind, kik nem tudjátok elfogadni e teher súlyát, de felismered, és akkor elindulsz, hogy mérlegelni tudd. Elindulsz, hogy szeretnéd te is a szeretetet, a kegyelmet, az alázatosságot és a szelídséget szívedbe zárni, és megengedni, hogy ez a Szentlélek, amely már bennetek van, az működhessen rajtatok, és ha szükséges, ez a Szentlélek formáljon benneteket e csodálatos tanítás kegyelmének ajándékával, amelyet ma szeretettel árasztottam felétek.

És akkor folytatódott a tanítás. A mai tanítás lényegében a magyarázat tanítása volt, mert szükség van számotokra is a magyarázatra, hogy jobban megérthessétek, felismerjétek és elfogadjátok. Mert Én példabeszédben szólottam a nép sokaságához a magvetésről.[2]

Nem a magvetőről, a magvetésről!

Mert a Magvető, az maga, aki kimegy a szántóföldjére, és jó termést vesz, és elveti a magját, és a mag szárba szökken. És mikor már látják, hogy kalászok akarnak lenni, akkor döbbennek rá, hogy itt nem csak a jó mag van, itt nem csak a jó vert gyökereket, hanem itt a gonoszság is működik a konkolyban. A rossz emberek belekeverték a gonoszságukat a konkoly révén.

És akkor van a magvetés, amikor, úgy-e, szintén veszitek a magot, hogy elvessük, mert szükségünk van a termésre és a termés gyümölcsére. Mert ezzel a terméssel, s ezzel a gyümölccsel éljük a mindennapjainkat. Ebből adatik meg talán számunkra a mindennapi kenyér. Mert most nem csak kimondottan a búzatermés magvetéséről beszélhetünk, hisz más termés is jelen van számotokra, ami által élhettek a mindennapokban, amire szükségetek van.

És akkor, úgy-e, fogjátok a magot, és így, hirtelen csak így elszórjátok. És azt veszitek észre, hogy itt elindul szóródni, s egész addig elmegy. És itt jelen az útszél. Leesik az útszélbe. Mivel ott nincs talaj, mivel ott süti a Nap, nincs nedvesség, nem tud a mag gyökereket ereszteni. Nincs hova.

Ez az olyan testvérről szól, testvérekről, akik tele vannak gonoszságokkal, akiket semmi más nem érdekel, „csak nekem legyen jó, én nem törődök senkivel”. Mert a gonoszság eljött, és megkereste ezt a testvért, testvéreket, és mikor látta, hogy a mag megjelent, és a mag megnyílott, hogy talán gyökeret szeretne ereszteni, elragadta, hogy nehogy a szívét megérintse. Mert a gonoszság így működik a magyarázat szerint, amelyre szükségetek van a mindennapokban, a mindennapokhoz.

De ezt a magyarázatot, emlékezzetek, már nem kimondottan ezzel a formájában adtam számotokra, hanem mit mondottam?

Jött az ég madara, akinek pedig táplálékra van szüksége. Az felismerte az út szélén a magokat, oda szállt, felszedegette, és tovább repült. Mert neki ez a mag most táplálék volt. Most ez a mag, ha gyökeret akar vetni, azt már ennek az égi madárnak a bensőjében tudja megtenni.

És akkor jön a második rész e tanításból. Ahogy haladtak a magszemek, kicsit odébb esett. Ott miket láttok? Tüskéket, bozontokat, ahova benyúlnál, s téged is összeszúrnának. Az szintén ott nem tud gyökeret ereszteni, mert nincs hova és mibe, mert szinte elfojtják.

Ez azokról a testvérekről szól, akik ugyan meghallgatták az Én tanításomat, most például ezt a magyarázatot, el is indult a testvérek szívéhez, már meg is találta a szívet, meg is nyílt, hogy a szívhez leereszkedjen, de ekkor hall valami mást: „Csak nem hiszel ebben?! Csak nem akarsz te is olyan lenni?!”

Ezek azok, amikor tévtanításokat hallotok. Ezek azok, hogy könnyen el lehet tántorítani, mert nem vagytok erősek.

S ezek a testvéreim a tövises helyen foglalnak, ahol szinte úgy érzik néha, hogy megfojtják őket, nincs levegőjük, nem tudják, hogy hogyan lehet kiszabadulni, pedig ki lehet szabadulni, csak figyelni kell önmagunkra és a bensőnkre.

És akkor megyünk tovább a vetés szórásában. Oda ér a sziklás talajhoz, ahol szinte megint nincs föld, nincs hol gyökeret verni. De a mag megnyílik, és „mivel egy kicsi hézag van a kövek között, ahova talán le tudom engedni gyökereimet, találok egy kis nedvességet” — ez azokról a testvéreimről szólnak, akik szintén meghallották az Én tanításomat.

És ezt a tanítást lehet többféleképpen magyarázni, hisz a tanításban azt mondottam Isten Országáról vagy a Mennyországról. De ezt a tanítást másra is lehet értelmezni. Meghallották: „Oly jó, Uram, Veled lenni!” Úgy érzi szívében, hitében, hogy „talán én elfogadom”. Majdan jönnek a földi, világi dolgok, a csínytevések, a vagyonok, a gazdagság, amikor ismét elindulok az úton: „Ah, nincs nekem szükségem, hogy én befogassam ide az Isten Igéjét, az Isten tanítását, az Isten szeretetét, az Isten kegyelmét! Nekem nincs szükségem! Én megyek a világi és a földi dolgokkal együtt, a vagyonnal, földi értékekkel”, amelyeket megcsillantanak előtted, s „ami által elindulok, és talán el is veszem”, mert mivel a magnak gyökerei hiába vetettek a kövek közötti résbe a sziklánál, mivel nem volt elég nedvesség, a Napnak sugara megégette, és így semmivé vált.

S így jár mindaz, akinek fontosabb mindaz, ami a világi és a földi dolgokkal veszi körül, és nincs szüksége az Isten kegyelmének ajándékára, szeretetére és jelenlétére.

És akkor utána már teljesen oda értek a magvak a jó földhöz, a termőföldhöz, amely most ott elhelyezkedett, beágyazódott, és gyökeret tudott verni. Ezek a testvérek pedig mindazok, akik hallgatták tanításomat, elfogadták az Én tanításomat, megpróbáltak a szerint élni és cselekedni, elindulnak a meghívott úton, a meghívásban elfogadják saját keresztjüket a hordozásban. Hogy az úton a haladásban a jó termőföld, hogy most neked százszorosat, neked hatvanszorosat, vagy neked harmincszorosat ad, az mind mindazon testvéremen múlik, akik már a jó földhöz tartoznak, és a jó földben hogyan értékelik a tanítás jelenlétét a kegyelemben, hogyan élnek vele, hogyan gyarapítják, és akkor milyen termést hoz számára a termés gyümölcse. Mert nektek már termésetek van, akik jó földbe estetek, és a termés által talán már gyümölcs is megjelenik számotokra. S ekkor már boldogság, öröm és szeretet lakozik szívetekben, és már boldogan haladtok a mindennapi élet-útpályátokon.

Hogy most a ti jó földetek működése a szívvel, mert a szívben ezek a gyökerek leereszkedtek, és gyökeret tudtak verni, szinte befonták a szívet, mint mikor látod, hogy a szív tele van hajszálerekkel. Ezeket a hajszálereket próbáld elképzelni a jó mag gyökéreresztésében, hogy megfogant benne az Isten tanítása e gyökerek által, és „én szeretnék a jó földdel jó termést hozni”.

Hogy ki milyen termést tud kitermelni a saját szíve, a saját lénye által e tanítással, azt mind a szabad akarat cselekvése adja meg számotokra a kegyelemben. És akkor talán „mi, akik hallgatjuk — úgy-e, mondhatom így, hogy mi, akik hallgatjuk? —, Uram, Jézusom, a Te tanításodat, mi igyekszünk a jó földben a százszoros termést hozni”.

De a gyarlóságunk, amely szintén jelen van a mindennapi életben, lehet, hogy nem mindig engedi meg azt a százszoros termést. Akkor hatvanszorosat hozok. De amikor rádöbbenek, hogy a tanítással és a jelenléttel én csak egy hatvanszoros termést tudtam hozni, akkor szabad igyekezni a jó föld termésében, hogy százszoros termést tudjak termelni. Ez mind azon múlik, hogy a tanítások, az Élő Evangélium, az Élő Szentlélek, az irgalmasság szeretete, a béke, az öröm, a kegyelem hogyan van jelen a ti szívetekben, a ti lelketekben, a ti lényetekben, ami által jó termést tudtok gyűjteni, gyarapítani a mindennapokban, a mindennapokhoz. Mert ez mind-mind fontos, hogy a kegyelem így tudjon rajtatok és bennetek működni a mindennapokban.

És akkor, ha mégis leesem a jó föld termésében a harmincszoros termésre, és amíg én nem tudom, hogy a harmincszoros termésben vagyok, addig nem is szomorkodok, nem is bánkódom, hanem próbálom azt termelni, ami ott adatik nekem. De mikor a tanítás, a Szentlélek működése megvilágosítja, hogy: Testvérem, te a harmincszoros termést tudod hozni a jó földből. És nem akarsz elindulni kicsit többet tenni, cselekedni, hogy kicsit talán haladsz a hatvanszoroshoz?

Mert azonnal nem lehet átesni a százszoros termésre. Ez szintén egy folyamat, amelyet így lehet csak végigmenni, hogy ezek mind-mind, amelyek a tanítások által jelen vannak számotokra. Mert a folyamatot most, mivel a magyarázatot adtam, és a magvetésben most egy folyamatot úgy mesélek el és mondok el nektek a felismerésben, hogy most, jelen, a kánikula értékét élitek. De ez sem meglepő számotokra, mert adtam már nektek oly tanítást, hogy van a hét szűk és a hét bő esztendő. A hét szűk és a hét bő esztendő a mindennapi élet tanítását, termését, megélhetését, Igéjét, kegyelmét, ajándékát nyújtja számotokra, és így tudjátok besorolni, hogy melyik, melyik hova tartozik. Majd van, amikor mondottam, eljön az idő, amikor érzitek, hogy lassan már csak két évszakhoz tartozhattok, mert a télben jelen a nyár, a nyárban jelen a tél. És ezeket is már meg-megtapasztaltátok. De most nem teljesen azt érzitek. És akkor beszéltem arról:

Most kezdjünk el, a ti számításotokkal, egy esztendőt? Egy esztendőben van négy évszak. A négy évszakban tizenkét hónap. A tizenkét hónapban a sok hét, ha szám szerint akarjuk mondani, ötvenkettő. Jelen van a sok nap, ami, úgy-e, egy folyamat, ha az évről beszélünk, vagyis az esztendőről. S akkor menjünk az esztendő első hónapjaiba, az évszakba, amikor tél van, és hideg van. S élitek a mindennapjaitokat.

Majdan haladtok az esztendővel a második évszak felé, és már látjátok a napfényt, látjátok a zöldet, látjátok, hogy talán az élet másképp tükröződik számotokra. Ilyenkor talán kimész a saját házadnál lévő kertedhez, földedhez? És körbenézel, hogy lett-e kár a téli évszakban, vagy megmaradt valami. Akkor örül a szíved, lelked, szemeid, amikor látsz a jó földben egy gyümölcsfát, amelynek látod, hogy megjelentek az első rügyei. Akkor azt mondod: „Ez nem halott, ebben élet van.” Boldogan örülsz, és nevelgeted, amire szüksége van.

Majdan áttérsz a harmadik évszakba a hónapokban, amikor a melegséget nézitek, amikor a rügy mellett láttad a leveleket, láttad a virágokat, s láttad már a fának termését. Ha csak még picit, de jelen van. Örülsz neki, mert szemlátomást növekedik. Hisz az éghajlat is most olyan, hogy megmaradt. Semmi nem bántotta. Jelen van hétről hétre, hónapról hónapra. Megkapja a megfelelő esőt, a megfelelő táplálékot, megkapja a megfelelő gondozást, és így növekedik, amelyet te szemeiddel tudod látni, értékelni, észrevenni a különbséget.

És majdan haladsz ismételten már a harmadik évszakból a negyedik évszak felé, és már látod, hogy a termésed beérett a jó földben, és ezt a termést már le lehet szedni. És mikor kezedbe veszed, öröm tölti el a szívedet, lelkedet, mert azt mondod: „Ez az esztendő most jót adott, jót nyújtott számomra. Boldog vagyok, hogy ilyen lett a termésem.”

És ez egy folyamat. És ezt a folyamatot kell nektek, testvéreim, felismerni, elfogadni, szívetekbe zárni, és e szerint élni és cselekedni, és e szerint a jó mag, jó föld termésében így élni. Elfogadni a tanításokat, és a tanításokkal élni e folyamat mindennapjaiban, mert így tudsz bőséges termést termelni a szív, a lélek és egész lényed jelenlétében. Mert a tanítás megmaradt benned, éled, gyakorlod, megkapod a táplálékod, amivel erősödsz, és ami által már a szeretet, a kegyelem, a béke, az öröm is helyet foglal, ami által tudod, hogy szelíd lehetsz és alázatos, ami által tudod, hogy elfogadhatod mindazt, akik hozzád tartoznak a testvéri, felebaráti szeretetben, mert az irgalmasság-szeretet e tanítással így jön el hozzátok és felétek a mindennapokban.

És most így áradjon reátok áldásom e bő termésének tanításával, mert Én ma, a jelenben számotokra a jó magot, a jó termőföldet és a jó termést árasztom, hogy ez tudjon gyökeret verni szívetekben, és itt megmaradni, és nem pedig eltántorodni, elmenni, nem elfogadni a hitet, „nincs szükségem a termésre, a gyümölcsre, és nekem fontos a földi, világi élet értéke, kincse, gazdagsága”. Mert ha ezeket akarjátok elfogadni, akkor ti nem a jó föld termései lesztek, hanem ti akkor megmaradtok az útszélen, a tövisek között vagy a sziklás talajon. De innen is ki lehet jönni, el lehet indulni, és el lehet jutni a jó földhöz, a jó terméshez, az örömhöz, a békéhez, a szeretethez, a kegyelemhez. Mert ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor érzitek, hogy valójában hogyan is van jelen az alázatosság a szeretet tanítása részén.

És így áradjon reátok ma a százszoros termésem kegyelmének ajándéka a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy igyekezzünk és törekedjünk, hogy mi a jó föld százszoros terméseivé tudjunk válni.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme pedig segítsen megvilágosítani számotokra a szíveteknek, gyökerének fontosságát, hogy hogyan van jelen rajtatok és bennetek, hogyan indult el ez a gyökér, amely a szívet szinte átöleli, és hogy ha átölelte, megmaradni, elfogadni a tanításokat, és a tanítások szerint élni, és a tanítások szerint jó földben megmaradni, mert „ez által hozhatom a jó termést, és nem csak önmagam részére, hanem a felebarátnak és a testvérnek az irgalmasság, szeretet révén.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

[1] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: A könnyű teher (Mt 11,28―30).

[2] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: A magvetőről szóló példabeszéd magyarázata (Mt 13,18—23).

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. augusztus 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

2923 javKöszöntöm a mai napon testvéreimet, akik ismételten elfogadtátok hívásomat, hisz a hívást minden testvérem számára megadom. De a hívásban, hogy ki hogyan és miképpen engedelmeskedik, az a szabad akarat cselekvése révén elevenedik meg rajtatok és bennetek.

A mai nap tanítása pont a meghívásról, a megáldásról, az imáról, a gyakorlásról, a szeretetről, a békéről, a felebarát elfogadásáról szól. Hisz a mai nap, ha csak az első tanítást vesszük, amikor a gyermekek megjelennek körünkben, és itt most körömben, és hallgatták a tanítást, a tanítás után a szülők a gyermekekkel úgy érzik, hogy ők oda mennek a Mesterhez, a Prófétához, Jézushoz — mindegy, hogy melyik szót használod —, és szeretnének ebben másokat gátolni, akadályozni.[1]

Most nem csak kimondottan a gyermekekről lehet ezt a tanítást felismerni és elfogadni, mert itt azt mondom Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítványaimnak, hogy:

— Engedjétek Hozzám, akik elindulnak, Hozzám akarnak jönni.

Ne akadályozzák őket. S azt mondom:

— Mert övék a Mennyek Országa.

A Mennyek Országa mindenkié, de a gyermekek, akik még kicsik, akik még nem tudják annyira értékelni, hogy mi is a bűn, és hogyan kell a bűnnel együtt élni, hogyan kell a bűnt gyarapítani. Ezért ők könnyebben részesülhetnek e szavakkal, hogy övék a Mennyek Országa.

De ehhez mondhassuk azt is, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok meghívlak benneteket a meghívásban, és érzed szívedben, lelkedben a meghívást. Érzed, hogy „talán most a meghívásban tudok cselekedni, és tudok tenni”. De végül itt nem akadályoz senki más, csak saját magad, aki ilyenkor így elveted ezt a meghívást a hit szeretetében.

Akkor kérdezhessük tőletek:

Ti hogyan készültök a Mennyek Országába?

Hogyan szeretnétek találkozni a Mennyek Országában önmagatok mellett a szeretteitekkel, ismerőseitekkel, felebarátaitokkal?

Hisz itt is ismételten sok mindent lehet felsorolni. Ezért kell kicsit figyelni, értékelni, hogy ennek a mondanivalójának, a tanításban, hogyan és miképpen jön el felétek és hozzátok. Mert sokan itt kimondottan ebből a tanításból csak a gyermekekre gondol. Igen, ez a tanítás valójában így kezdődik és így szól, különösképpen tanítványaim részére, hogy:

Ne akadályozzátok mindazokat, akik Hozzám szeretnének jönni.

De ne akadályozzátok, felebarátaim, azokat, akik meghallják a hívást, és a hívásban engedelmeskedve szeretnének teljesíteni, eljönni és elzarándokolni. Ahogy a gyermekek érzik a szeretetet, a kegyelmet és a békét, úgy lehet érezni számunkra is mindezt a tanításban, ami jelen van a mindennapokban. Mert ez által tudod felismerni és elfogadni az Evangélium tanítását, ennek a tanítását, ami a mai napban szólt felétek és hozzátok. Mert ha akadályoznak abban, hogy te hallod a hívást, érzed a hívást: „Talán el is indulok, és lépéseket teszek az elindulásom részében.”

De talán teszek egy-két lépést vagy hármat, és akkor azon gondolkodom, hogy: „Talán nem megyek. Talán nem erős a meghívás. Talán nem is nekem szól. Hogyan is menjek?”

Akkor itt ki akadályozza a testvért a megjelenésben, hogy elinduljál lépéseiddel, nem csak Felém és Hozzám, hanem a Mennyek Országához, amely szintén jelen van és adott mindazoknak, akik hisznek és bíztok, a ti szavatokat használva, Jó Jézus Krisztus Uratokban, vagy, ahogy többen mondják, a mi Jézusunkban, vagy, ahogy mások mondják, a Mesterben. Itt is így lehet kifejezni, mindegy, hogy mely szót használjátok, csak legyen bennetek a felismerés az elfogadás részében.

Majdan folytatódott a tanítás, mikor oda jön Hozzám egy ifjú, és megkérdezi, hogy hogyan és miképpen éljen, és mit cselekedjen.[2]

Én, Jézus Krisztus Uratok elmagyarázom számára, hogy hogyan és miképpen kell a jóban és a tökéletességben jelen lenni és élni, megtapasztalni és haladni, és felismerni az utat, amelyen szeretnénk végigjárni.

De az első tanítás, az az imáról és a megáldásról szól. Ez a tanítás pedig, hogy nyitott vagy-e a felismerésben, hogy te is áldozatot hozzál önmagad része által a felismerésben és a kegyelemben.

Mert mikor az ifjúnak elmagyarázom, hogy hogyan és miképpen tud jó lenni és tökéletes, amire ő vágyódik, s ennek felajánlások vannak, ennek áldozatok vannak, amelyet önmagamból ki kell adni, érvényesíteni, s eggyé válni vele.

És ekkor mi is ennek a tanításnak a mondanivalója?

Hát, ha valóban tökéletes akarsz lenni, minden formájában, és felismerni és elfogadni mindazt, ami körülvesz benneteket, például e találkozás részében, akkor rádöbbensz arra, hogy: „Igen, Uram, a Te meghívásod jelen van még akkor is, ha nem vesszük észre, és ha nem figyelünk rá.”

És ha úgy próbálod értékelni, hogy úgy mondom számotokra, hogy azt mondja:

— Jó.

Jó csak a Mennyei Atya vagy az Isten — ahogy ti mondjátok — lehet.

De hogy tovább menjünk ezen, akkor a parancsokat hogyan tartsuk meg?

Parancsok?

Milyen parancsok?

Parancsok a Tízparancsolatból szólnak, a Mózes-i kőtáblából, amelyek a próféták által elevenedett meg előttetek, rajtatok és néha bennetek, akik megnyissátok szíveteket ezekhez.

S akkor azt mondom elsőként, hogy: Ne ölj. Ne paráználkodj. Ne mondj hamis tanúságot senki felett. Atyádat, anyádat pedig tiszteljed. És szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Úgy-e, milyen könnyű ezek a parancsok?

Mert az életet senki sem jogosult arra, hogy valakitől elvegye. Az életet hagyni kell. Ha te a Mennyei Atya gyermekeként megkaptad erre a Földre, hogy a szabadságoddal itt éljél, a szabad gondolatoddal, cselekedettel és a gondolataid mellett, akkor megpróbálod kialakítani az életedet e szabadsághoz.

De utána folytatódhat még a szabadság az áldozat felajánlásával, amikor azt mondod, hogy atyádat és anyádat tiszteljed. Hát megadsz számára mindazt, amire úgy gondolod, hogy egy anyának és egy atyának szüksége van szintén a mindennapi élethez és életben.

Mert ha ezeket mind-mind nem tudjátok értékelni, elfogadni és felismerni, akkor hogyan várjátok azt, ahogy ez a testvér így szól, hogy:

— Mit is kell nekem tenni, hogy tökéletes legyek?

S akkor megjelennek a parancsok, a parancsokat felsorolom, s ekkor azt mondja:

— Hát, Uram, ezeket én mind-mind megtartom.

De még mindig a tökéletességre vágyódik, és a tökéletességben nem tudja, hogy mitévően és hogyan kell cselekedni. Ekkor egy egyszerű választ adok számára. Ez az egyszerű ismerős a mai ember jelenlétének testvérében, amikor arról beszélek a megtapasztalásban, a szeretet, kegyelem része által, mikor azt mondjuk, hogy: „Hogyan és miképpen legyek jó és tökéletes?”

És elhangzik a válasz:

— Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Azokat szeretni kell, akik talán most nem közvetlen előtted vannak, talán egy pár nap múlva, vagy egy hét múlva, s akkor is érzékelned és értékelned kell e tanítás mondanivalóját.

És akkor döbbensz rá mindarra és mindahhoz, hogy hogyan kell mindenünket eladni, és annak az árát szívem szeretetével hogyan osztom el, és hogyan lesz helyette Mennyekben kincseim? És hogyan kapom meg a Mennyek kincsének ajándéka mellett mindazt, amire még szükségem van a felismerésben és a megtapasztalásában?

Ez ismételten rajtatok múlik a szabad akarat cselekvése részében, hogy hogyan és miképpen fogadom el és válok tökéletessé.

És itt a tanítványaimnak azt mondottam, a példabeszédet folytatva, a tanítás után, hogy:

— Ennek az embernek, ennek az ifjúnak nem lesz könnyű bejutni a Mennyek Országába, az Örök Élethez.

Pedig már oda készült, hisz mindent megkérdezett ezzel kapcsolatosan, hogy hogyan és miképpen működik. De mikor tenni, cselekedni, és áldozatot kell hozni valakiért vagy valamiért, az már nem biztos, hogy olyan könnyen megy a testvérekben, a testvérben — mindegy, hogy hogyan és miképpen állítom elő nektek e tanítás mondanivalóját, hogy hogyan és miképpen értékeled azt a pillanatot, azt az átélést, hogy: „Mi is ölel át a mindennapokban, hogyan és miképpen tudok segíteni felebarátaimnak, testvéreimnek, szeretteimnek, hogyan és miképpen fogadom el a mérhetetlen nagy türelmet a szeretet révén, hogy érezzem, hogy nem vagyok egyedül, mert Te, Uram, velem vagy. Te, Uram, segítesz. Te, Uram, megmutatod számomra, hogyan és miképpen kell élni.”[3]

Ezért kell gondolni mindazt, hogy most, hogy a csöndet megadtam nektek. Az ifjúnál is a csönd elvezette őtet[4], mert már nem tudta teljesíteni mindazt, amit elmondottam számára, mindazt, hogy hogyan és miképpen éljen és cselekedjen a tökéletességhez.

És akkor tanítványaimnak azt mondottam:

— Mondom nektek, ennek a gazdag ifjúnak nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyek Országába.[5]

A teve, akit most jelképesen magatok elé képzelitek e állatban, hogy könnyebben megy át, szinte sétálva, a tű fokán. Ezt úgy próbáljuk értékelni, érzékelni, hogy a „teve”, ez a szó egy nagyot próbál rejteni számotokra, egy nagyot tükröz elétek. És akkor elgondolkozol: „Hát, ha ő azon a kis, szűk lukon be tudja magát illeszteni, és átmenni, akkor én, a földi gyarló ember, én hogy akarok tökéletes lenni, ha én azon a kis lukon nem tudom átpréselni magamat?!”

Nem is kell senkinek sem átpréselni magát!

Én nem ezt vártam tőletek, és nem ezt vártam a tanítványaimtól és attól az ifjútól, ami tanítást adtam.

Ő akart tökéletes lenni a tökéletességben.

Ő kérdezte, hogy mitévő legyen, és ehhez megkapta az elindító választ. És azt már nem tudta elfogadni.

Tehát így ez a tűfok hiába van jelen. Ő ennek a tűfoknak hátat fordított, és továbbment.

De a teve, egy másik ember, egy másik testvér talán nagyobb, talán jobban éli az Élő Evangéliumot, talán jobban tudja értékelni, felismerni, és ő szembe találja magát e tűfokkal, ő nem ijed meg, ő nem esik kétségbe, tehát nem a kétely vezérli, őtet a szíve, e szeretet jelével. És ő biztos abban, hogy „én át tudok jutni e szeretettel, e kegyelemmel, e ajándékkal, e hittel, hogy tökéletes legyek, és Hozzád tartozzam, Uram”.

Ez a tanítás ismételten rajtatok múlik. Mert múlt hónapban a magyarázat részében adtam meg számotokra, most pedig a tanítást adtam. A tanításban adtam egy kis csendet. A csendben elmélkedj. A csendben ismerd fel magad. A csendben döntsd el, hogy te a gazdag ifjú vagy-e, az áldozathozó, vagy az, aki „elfogadom a tanítást, és a tanítással szeretnék tökéletes lenni, és elindulni az úton az Örök Haza felé a szeretet, a kegyelem részében”.

Majdan folytatódott a harmadik tanítás, ahol pedig jelen vannak az írástudók és a farizeusok, és tanúi annak, ahogy most ti itt ültök néma csendben, szinte mindenki elhallgat, csendet teremt, mert hallani szeretné a tanítás mondanivalóját.[6]

Ott pedig nem lehetett hallani, és Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, a szadduceusoknál csendet teremtettem, lehalkítottam őket, mondhatod a ti saját szavaitokkal. És azok elkezdtek figyelni, hogy valójában most e csendben mit vesznek észre, mit hallanak, mi az, ami megérinti szívüket, mi alapján tudnak elindulni az úton a cselekvés, szeretet révén a felismerésben.

És akkor vannak olyanok, akik okosnak tartják magukat, mert ők írástudók, farizeusok ― „akkor én már próbára tehetem a Mestert”.

És ilyenek hányan és hányan vannak a mai világban, a mai jelenben, akiknek nem számít az ember, nem számít az ember értéke, nem számít az ember szeretete, nem számít az ember öröme, nem számít, hogy az ember boldog is lehet, és nem számít, hogy egy embert ki tud csúfolni, meg tud alázni, szinte semmivé tudja vál{toztatni} a megaláztatása részében, a semmittevésében, a semmi elfogadása részében.

Mert ilyenek nem csak a farizeusok és az írástudók. Ilyenek a jelenben most is mindazok, akiknek a gondolkodásuk olyanok, mint ezeké a farizeusoké és írástudóké. Szinte rafináltak. Szinte, ha megbotránkoztathassák az embert, akkor megtehetik. Ha semmibe veszik az embert, akkor megtehetik. Ha kicsúfolhassák az embert, akkor megtehetik.

És ők is ilyen fondorlattal, ilyen alattomosan jöttek: „Hát, én, ha okos vagyok, mit nekem akkor egy Mester! Én feltehetem saját kérdésemet.”

— Akkor kérdezzük Tőled, Mester, hogy mi a legfőbb parancs?

És meglepően pontos választ adok számára.

És az alattomossága ilyenkor egy kicsit cserben hagyja, a szégyen erőt vehet rajta, és talán egy kicsit félrehúzódik, amíg megfejti, hogy valójában a csendben mi történt vele.

Hányszor és hányszor élitek meg ti ezt a jelenben, a mai napjaitokban, hogy hogyan és miképpen fogadjátok el az embert a testvéri, felebaráti szeretetben.

Mert hogyan van a törvény?

Szeresd Istenedet, a te Mennyei Atyádat tiszta szíveddel, tiszta lelkeddel, tiszta elméddel.

És folytatom, hasonlóképpen a második parancs is a törvényben:

Szeresd felebarátodat szinte jobban, mint önmagadat.

És ilyenkor volt az, amikor Mária testvérem felé már nem egyen azt mondottátok: „Ezt valóban komolyan kell venni, hogy én szeressem az ellenségemet a felebarátban? Hát hogyan lehet egy ellenséget szeretni?! Egy ellenségre nincs szükség, aki lehet, hogy csak bomlaszt, haragot szít.”

De mit mondottam a múltkori példabeszédben?

Ne akarjatok ti különben lenni senki felett. Ti, ha érzitek, hogy valahol probléma és baj van, és hogy ha az időd, az idő csendje megadja számodra azt, önmagadból, hogy „talán most én egy szentolvasó imát szívem szeretetének nyitottságával, őszintén felajánlok és átadok Jó Jézus Krisztus Urunknak abban a hitben és abban a reményben, hogy meghallgatásra talál e testvéreimért a felajánlás és a kérés, hogy érezze, hogy ő is fontos a mindennapi életben”.

Mert ő is Isten gyermeke, ahogy te is. És Isten gyermekei megpróbálják elfogadni szívből, szeretettel a felebarátot, a testvért és mindazokat, akik hozzátok tartoznak e szeretet, kegyelem részében.

Mert ha ezeket mind-mind így megtapasztaljátok, akkor tudjátok teljesen átértékelni ezeknek a mondanivalóját a tanítás részében. Mert fontos, hogy érezd, hogy te is egy testvér vagy; érezd, hogy te is egy ember vagy, egy olyan ember, akire lehetne számítani, akit meg lehet bízni, aki tud figyelni, nem csak önmagára, hanem a felebarátra és a testvérre, és elfogadja a legfőbb és a második parancsot, amire ezek mind-mind az alaptörvényei. Mert: „Az alaptörvényeket várja el tőlünk Jó Jézus Krisztus Urunk a szeretet, kegyelem részében. És hogy ha ezeket mind-mind megéltük, felismertük és elfogadtuk, akkor másképpen tudom élni a felebaráttal és a testvérrel, mindazokkal, akik jelen vannak köröttünk, akiket elfogadok a felebaráti, testvéri szeretetben, akiért talán össze tudom tenni kezemet, és imádkozom.”

De ne csak azokért, akik kedvesek a te szívednek, akiket ismersz, akikkel tudsz talán beszélgetni, akiket szeretsz, akivel össze tudod kötni a gondolataidat a mindennapi élet felismerése részében.

Én, Jézus Krisztus Uratok ilyenkor a csend megteremtése révén így szólok felétek, hogy így ismerni fel a parancs törvényét e kegyelem szeretetében, és hogy „vele együtt éljek, akkor a szerint szeretnék cselekedni és haladni, érezni, felismerni és elfogadni”.

Ennek reményében most ajándékozlak meg e áldással, hogy először áradjon reátok áldásom a megáldás részében, az ima erejében, ahogy tanítványaim szinte meg szerették volna akadályozni a kisgyermekeket, hogy oda jöjjenek Hozzám, mert érezték, hogy nekik ott a helyük e kegyelem részében.

Majdan folytatódik az áldás az áldozatvállalással az önfeláldozás részében, hogy „hogyan és miképpen tudom ezt is teljesíteni, és hogyan tudom ez által várni mindazt, amire pedig nekem van szükségem”.

És ebben az áldásban majd folytatódik az a tanítás, hogy „fel tudjam ismerni a legfontosabb parancsot a testvéri, felebaráti szeretetben az eggyé váláshoz, az eggyé válásban, a szeretet, kegyelem részében”.

S ennek reményében most áradjon reátok kiválasztott Mária szolga-testvérem által ez a csodálatos áldás a kegyelemben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, óvjon, védjen, erősítsen, és mutassa meg számotokra a mai nap meghívott útját a felismerés elfogadásában, az áldozatvállalást a szívből jövő szeretet elfogadása részében, a tettek és a cselekedetek részében. A harmadikban pedig, hogy „valóban elfogadjam a parancsokat, és a szerint próbáljak élni a testvéri, felebaráti szeretet reményében, mert elfogadom az első parancsot, a legfontosabbat, elfogadom, ami reá alapszik, és elfogadom mindazt, amivel együtt élhetek a mindennapokban, a szeretet, kegyelem részében”.

És érezni: „Igen, Uram, boldog vagyok, hogy most e meghívásban, hogy én is részesülhessek, nem csak az ima erejében, hanem a megáldásban, hogy én is részesülhessek a meghívásban a parancsok megtartásához, a megtartásban, hogy én is elindulhassak Veled így az úton, és én is fel tudjam ismerni, mi a legfontosabb parancs a törvény szerint, és a szerint tudjak élni és cselekedni a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

[1] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: Jézus és a gyermekek (Mt 19,13—15).

[2] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: A gazdag ifjú (Mt 19,16—22).

[3] Itt Jézus Krisztus Urunk kis szünet után folytatja tanítását.

[4] Mária így ejti ki ezt a szót.

[5] Mt 19,23—26

[6] Ezen a napon a Golgota előtti harmadik ajándék-tanítás a következő volt: A főparancs (Mt 21,34—40).

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. szeptember 7.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, kik meghallottátok a hívást e hónap fájdalom, szenvedés Golgotájára.

A mai nap örömteli ünnep, örömteli ünnep a kegyelem szeretetében. Hisz ha csak ma röviden vesszük a tanításokat, amelyeket ma számotokra megadtam.

Most Én a bevezető részéről szólok néhány gondolat-szót.1 Hisz azt mondom tanítványaimnak:

— Ne akarjatok ti tökéletes testvéreket, és azt mondani számukra: „Majd én megjavítalak. Majd én elmagyarázom, hogy hogyan legyél tökéletes, hogyan javítsalak meg.”

S erre azt mondom tanítványaimnak:

— Amíg ti nem változtok, amíg ti nem akartok tökéletesek lenni, addig hogy akarsz te másnak megmondani, hogy hogyan és miképpen.

S most, ha a jelenre megyünk, és a jelen mai tanítását figyeljük, ez a tanítás épp úgy érvényes a mai nap testvéreimre, vagy, ahogy ti mondjátok, az emberiségre az emberben. Ma ugyanazt mondhatom számotokra: Hányan és hányan tudtok másokon ítélkezni. Hányan és hányan tudtok másoknak megmondani, hogyan és miképpen kellene cselekednie, talán élnie, talán dolgoznia, talán haladnia a mindennapi élet útpályáján.

De te, aki mondod, hogy „te indulj el a változás útján”, te, aki várod, hogy cselekszenek a te kérésed révén, hogy te is cselekedj a jó út haladásához, a jó út haladásában, te azzal nem törődsz.

Úgy-e, akkor boldogan kérdezhetem meg tőletek ma is jelképesen, hogy: Vak vezethet-e világtalant?

Mert egy vak, aki szintén világtalan, megfog egy másik világtalant, így kézen fogja, és elindulnak. És haladnak. És semmi jelzésük nincs, hogy hogyan és merre. Megtörténhet a baj, mert nem csak úgy kell mondani, ahogy a tanításban van, hogy beleesnek a gödörbe. Ez csak egy jelkép. Más problémák is történhetnek s megelevenedhetnek előttetek. Ezért hát te, aki segíteni akarsz, ti, akik segíteni szeretnétek másokon, először önmagatokból induljatok ki. Először nézzétek meg önmagatokat.

Úgy-e?

Mert talán akkor azt is észreveszed, ha önmagadra tekintesz, ami lehet, hogy el van rejtve a legmélyebb csücskének titkában, ahogy mondani szoktátok, a saját szavaitokat használva.

De a tanításban nem csak ez van, hogy vak vezethet-e világtalant, hanem az is jelen van, hogy talán te most így odahajolsz, azt mondod: „Most én kiveszem a szemedből a szálkát!”

Biztos, hogy meglepődnél: „Mi jogon jön ő hozzám?!”

Föltehetitek ezt a kérdést bátran, mert meglepődtök az ilyen cselekedeten. De ha olvasod a Szentírás szavait, ezt így kell értelmezni. Némelyek azt hiszik, hogy nekik mindent szabad a szabad akarat cselekvése révén.

A szabad akarat cselekvésében is néha meg kell fontolni, hogyan és miképpen kell érzékelned.

Igen, most e felebarát-testvérben, azt mondottad, „kiveszem a szálkát”.

Most nézzük ezt a felebarát-testvért, aki itt van jelen. Ennél már nem szálka van, hanem gerenda! De mondhatjuk a ti hasonlóságotokat, a ti szavaitokat, amikor néha viccesen megjegyzitek: „Előtted az erdő, és nem látsz belőle ki.”

S néha mosolyogtok rajta, mert viccesen mondjátok.

De a viccnek van értéke és mondanivalója, hogy amíg én ebből a gerendából vagy ebből az erdőből, ahonnan nem látom a kiutat, nem kezdek el változni itt belül, jót cselekedni, elgondolkodni az életen, hogy hogyan és miképpen kellene haladnom, addig ne menjetek ti a felebaráthoz, addig ne mondd azt talán ilyen mázasan a felebarátodnak: „Barátom! Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből.”

Mert hogy meg ne sértsed, lehet ezt ilyen szépen is mondani!

De akkor is meg lehet lepődni, hogy: „Ha nekem csak egy halvány, kis szálka van az egész életem részében, mert elindulok az igaz úton a meghívásban, elfogadom a tanítást, megpróbálok a tanítás szerint élni, elfogadom felebarátaimat, testvéreimet, és megpróbálok a felebarátaimért, testvéreimért imádkozni. De mégis van valami, amit talán még nem vettem észre. Hogyan és miképpen kellene az élet-útpályán a cselekvésben tennem?”

Ezért megjelenik a szálka. De ez a szálka nem azt jelenti, hogy én már eltávolodtam az úttól, a cselekvéstől, a gondolattól, a szabad akarattól, a jótéteményektől, hanem még nem világos előttem.

Mennyivel más így a fogalom!

S akkor jön egy olyan, aki nem fogadja el a felebarátját, mert csak azt nézi, mibe tudna talán belekötni. Ha kell, teljesen tetőtől talpig végigméri. Talán nem imádkozik. Talán nem árasztja a szeretetet. Talán nem érzi az élet fontosságát. És ezek miatt kialakul számára már a gerenda. De ő ezt nem veszi észre, mert ő a jó ember.

Hányszor és hányszor találkoztok a jelenben ilyen emberrel, ilyen testvérrel.

És ekkor oda megy, és talán nem ilyen nyájasan szól, ahogy az előbb, hanem azt mondja: „Hát, barátom, engedd már, hogy kivegyem a szálkát a szemedből!”

Mert itt is még a saját akaratát szeretné rárakni a másik emberre. Mert: „Én szeretnék érvényesülni. Mit nekem a felebarátom! Mit nekem a testvérem! Mit nekem a Szentírás! Mit nekem az Evangélium tanításában…!”

Úgy-e, fontos megérteni, elfogadni és megtapasztalni, hogy mi is ennek a tanításnak a mondanivalója?

De ezt a tanítást felválthatom nektek, például, ennek a hónapnak most az ünnepeire. Úgy-e, tudjátok a földi életben értékelni a születésnap megemlékezését?

Akkor most térjünk rá a mai napra, hogy a mai napban is ünnepelünk egy születésnapot. Öröm és boldogság a szeretet kegyelmében. S nem erőszakolom rá magamat semmire. Megpróbálok szívem szeretetével részt venni. Ha egy kis szálka meg is jelenik énbennem, de azzal a szálkával megpróbálok nem foglalkozni, hanem inkább örülni és örömet árasztani.

Majdan tovább haladsz a névünnepbe. Ez is ismerős a földi élet mindennapjaiban. Hisz akkor is szeretettel és örömmel tudtok egymásra gondolni, köszönteni, és érezni, hogy: „Igen, itt is az öröm és a szeretet vezet bennünket. Tudom, hogy mi ezeknek a napoknak a mondanivalója.”

Majdan haladsz ahhoz az ünnephez, amely a Szent Kereszt felmagasztalása. Ez az ünnep valójában mit ad nektek? Mit sugall, és mit áraszt?

„Ez az ünnep, amely értünk történt. Értünk. Mert nekünk adja az üdvösséget, a szeretetet és a kegyelmet. Mert így szeretettel és örömmel tekinthetek e Keresztre, és azt mondhatom szívem szeretetének örömével, hogy nem volt hiábavaló, mert engem is megváltoztattál.”

Majdan jön az Édesanya folytatólagos ünnepe, ahogy mondjuk, a Fájdalmas Anya. De mondhatjuk azzal a nyelvvel is, amikor azt mondják, hogy a Pieta. Mert az Anya ölelésre tárja az Ő Karjait, Szíve szeretetének fájdalmával, hogy elfogadhassa a legnagyobbat, az Ő Szentséges Fiát — azt a Fiút, aki az Isteni Második Személy, aki ez által, ismételten számunkra, a kegyelem megváltását árasztja.

Fontos, hogy ezeket mind-mind meg tudjuk érteni, el tudjuk fogadni, és akkor értjük a tanításnak a súlyát a mondanivalóban. Érezzük, hogy nincs hiábavaló tanítás, kérés, fohász, felajánlás, imaszándék, mert „a szabad akarat, cselekvés részében, ha én szívem szeretetével helyezem oda, szívem szeretetével ajánlom fel, szívem szeretetével megváltoztam, és hiszek benne, szívem szeretetével megpróbálok együtt élni, akkor érzem, felismerem és elfogadom e tanítást a mondanivalóban”, amit már ismételten nem először hallottatok, hogy hogyan és miképpen fogadd el a felebarátot és a testvért.

De ment ez a tanítás egy kicsit tovább, egy kicsit másféle formájában, hisz ez a tanítás most a Kereszt felmagasztalásáról szólt, és különösképpen a Nikodémushoz szóló tanítás, hogy az Emberfia nem azért jött, hogy megváltoztassa, megítélje ezt a világot.2 Az Emberfia azért jött, hogy ez által üdvösséget nyerjenek, s ez az üdvösség áradjon reájuk. Mert a Mennybe senki sem mehet addig, csak az, aki a Mennyből alászállt. És Ő az Emberfia.

De Ő nem azért jött, hogy megbotránkoztasson.

Ő nem azért jött, hogy ítéletet mondjanak Általa és Vele.

Ő azért van jelen, hogy a felmagasztalásával példát adjon számunkra, hogy milyen az igazi szeretet, a kegyelem, az ajándék, hogyan kell ezeket a kegyelmi ajándékokat elfogadni, hogyan kell értékelni, hogyan kell megbecsülni, hogyan szeretnék vele együtt élni s változtatni a mindennapi élet útpályáját, hogyan fogadom el ez által felebarátomat és testvéremet, és hogyan készülök fel az üdvösségre, amely felém is áradhat, ami engem is átölelhet, ami számomra is megmutathatja, hogy milyen az üdvösség kegyelme e szeretet által, ami ajándékul árad felénk a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Mert ha ezeket mind-mind meg tudom érteni, felismerni és elfogadni, akkor másképp értékelem az életem kitűzését a célokhoz, a célokban. Akkor nem csak arra törekszem, hogy hogyan és miképpen ismerem és fogadom el felebarátomat, hanem arra is, hogyan és miképpen szeretnék vele együtt élni a mindennapokban, hogy valóban ez a szeretet, amely most megelevenedett előttünk, áradjon reánk, töltsön el egész szívünkben, egész lényünkben, és ezzel a szeretettel elindulok a változás útján, és akkor érzem valóban az életcélom kitűzését. És már nem hasztalan az életem, céltalan, hanem rádöbbenek, hogy: „Veled, Uram, Jézusom, e szeretet tanítása révén örömmel és boldogan haladhatok a mindennapokban, a mindennapokhoz e szeretet, kegyelem részében.”

És akkor értem a harmadik tanításnak a mondanivalóját3, amikor Isten Országáról van a tanítás, mert Én, Jézus Krisztus Uratok a Názáretiben, a Mesterben, a Prófétában városról városra, faluról falura járok, és hirdetem és árasztom a tanítást az Isten Országával. Sokan-sokan a mai nap is azt mondjátok: „Már úgy vágyakozom, hogy eljöjjön számomra az Isten Országa, mert szükség volna már reá!”

Igen, a tanítás szerint, ahogy halljátok, s ahogy ismeritek, szükség van. De ha mélyebben belegondolsz a tanításba, akkor már boldogan azt mondod: „Hát Isten Országa már itt van, és jelen van! És köztünk van, és bennünk élhet az Isten Országa a mindennapokban, csak én, az egyszerű ember, akit kiválasztottak az út porából, kiemeltek, mert szükség volt reám, felismerem-e, elfogadom-e, és megpróbálok a szerint élni és cselekedni? Mert ha ezeket mind-mind meg tudom így érteni, s elfogadni, akkor érzem az igazi szeretetet, az igazi kegyelmet, az igazi ajándékot, és akkor nem csak a félelem vesz erőt rajtunk, hanem az öröm boldogsága a szeretet, kegyelem részében megadja számunkra, hogyan és miképpen éljünk a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok nem parancsolok, nem utasítok, és nem követelek.

Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimnak is megmutattam a példát, a példával elöl járva hívtam, vártam, tanítottam, és megmutattam számukra a helyes utat. Most a jelenben szintén ezt mondom nektek:

Kiemeltelek, felemeltelek, meghívtalak, mert szükségem volt reátok.

A meghívást átadtam. Ha felismerted, elfogadtad, elindultál az úton, és megpróbálsz haladni rajta, és a haladás részében felismered, mi a küldetésed és a követésed, és akkor a szerint élsz és cselekszel, és fogadod el felebarátodat, embertársadat a mindennapokban, a mindennapokhoz e csodálatos kegyelem szeretetének ajándéka révén, ami a mai napon így elevenedett meg rajtatok és bennetek e tanításban.

És akkor már érzed, hogyan van jelen Isten Országa rajtatok, bennetek és köztetek.

És akkor már te is érted e tanítás mondanivalóját, amikor kiválasztottam tanítványaimat, és az után tanítást adtam számukra.

Most kiválasztottam itt, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok mondom ezen a helyen, a Sükösdi Egyházat.

Nem az Egyházat, hanem a Sükösdi Egyházat. Mert közte óriási a mondanivaló a felismerésben és az elfogadásban.

És akkor már tudod, hogy mit és hogyan kell élned, cselekedned, elfogadnod, felismerned, felebarátodat átölelni szíved szeretetének, örömének ajándékával, mert egyek vagyunk. És akkor már biztosan tudsz te is haladni az úton, mint tanítványaim, ahogy követtek városról városra, faluról falura, és néhány asszony, akik jómódban éltek. Ha csak most a Magdalénára gondolunk, aki megelevenedik előttünk, akiből hét ördögöt, gonoszt űztem ki, aki ez által megváltozott, és elindult szíve szeretetével az úton.

Vagy ha nézed az intéző feleségét, Johannát. Vagy ha nézed a Zsuzsannát. Mert ezek mind-mind a jómód-élésüket nem veszítették el, csak a szeretet tanítása révén felváltották, és ez által megadták mindazt, amire szükség volt a mindennapokban, az együttlétben. S ez által megteremtették számunkra a mindennap ajándékát, és adakoztak, hogy jól élhessünk, és haladhassunk együtt, közösen az életutunkon, amely mindenki előtt jelen van.

Hogy hogyan fogadja el a felismerés után, hogyan lép rá, és hogyan indul el, ez ismételten a szabad akarat, cselekvés részében elevenedik meg előttetek, rajtatok és bennetek.

És e szeretet-tanításomat, amelyet Szívem legnagyobb szeretetének örömével adtam számotokra a felismeréshez, az elfogadáshoz, és az után a haladáshoz. Könnyebb a mindennapi élet megtapasztalása így, és haladni vele a testvéri, felebaráti szeretet révén a kegyelemben.

Ennek reményében most megajándékozlak benneteket e kegyelem ajándékával, amikor a szeretet fontosabb, mint hogyan és miképpen értékeljük önmagunkat; amikor a felebarát fontosabb, mint én, önmagam; amikor a cselekvés fontosabb, mint hogy másnak megmondjam, hogyan és miképpen éljen és cselekedjen; amikor érzem, hogy valóban testvér lehettem e meghívás felismerés-küldetésében, és tudjam, hogy mi az úti célom, és induljak el az élet-útpályán a felebaráttal, a testvérrel a mindennapban.

És most így áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária szolga által, a felebaráti testvér kegyelmének ajándéka, szeretete, öröme, békéje, hogy érezd, hogy te egy fontos felebaráti testvér vagy a mindennapban.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, és töltse be szíveteket, és mutassa meg e szeretet, hogy hogyan van jelen a tanítás révén Isten Országa most, itt előttetek, hogyan tudod elfogadni, eggyé válni, és megtanulni vele együtt élni, mert akkor már a szeretet, a kegyelem, az ajándék, az öröm, a béke, a türelem is másképp működik rajtatok és bennetek a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE

2012. szeptember 8.

Mária:

Jaj, hova megyek?

A Fény útja.

Elhelyezkedek.

Csodálatos ez a kert! S ebben a kertben még sose jártam. Ennyi sok szép virág! Piros rózsa, kék ibolya. Mennyei szép rózsa!

Igen, köszönöm e csodálatos, szép helyet, ahova a Fény útján eljutottam.

Köszönteni jöttem Égi Édesanyát, kinek ma van a megemlékezésben a születésnapja.4 E kertben virágot látok, megpróbálok egy csokrot szedni belőle. Piros rózsa, kék ibolya, nefelejcs, fehér rózsa, amelyeket összeillesztek szép csokorrá.

Elkészítem, ó, Édesanya, a Te tiszteleted ajándékához. Ezt a csokrot Neked szedtem a testvéreim, jelenlévők, nevével együtt, hogy köszönthessünk Téged, ó, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya.

Köszöntünk, ó, Mária, a névnapban. Hisz ez a két szó eggyé forr szívünk szeretetének ajándékaként, amelyet elhelyezünk e Szeplőtelen Szív elé. E Szeplőtelen Szív, ki mindig jelen van, ki megadja számunkra mindazt, amire szükségünk van.

Köszönöm, hogy köszönthetlek, ó, Mennyei Szép Rózsa, Édesanya, Mária! Áldott, boldog, szép ünnepet, imával és énekkel koszorút fonunk, hogy Lábad elé helyezzük, és benne szívünk szeretetének felajánlása, öröme és békéje, kegyelmében az ajándék, kegyelmének az ajándék, amelyet ma jelen lévő testvéreimmel, kik gyermekeid vagyunk, átnyújtjuk Neked szívünk szeretetével.

Köszönjük, hogy gyermekeid lehetünk, és mindenkor figyelsz reánk.

Köszönjük, ha szükséges, megfogod kezeinket, és vezetsz az élet-útpályán.

Köszönjük, hogy Édesanyánk vagy, és figyelsz mindenkor a Te gyermekeidre.

Köszönjük, hogy köszönthetünk szívünk meleg szeretetével, örömmel, énekkel és imával. Hangosan szól majd Feléd szívünk éneke, hogy illatozzon, és tekints így a Te gyermekeidre, mert Te vagy a mi Édesanyánk, Mennyei Szép Rózsánk, Magyarok Királynője, aki mindenkor segítséget nyújtasz a Te hőn, kicsiny gyermekeidnek, akik hittel, bizalommal és szeretettel fordulunk Feléd és Hozzád.

Köszönöm, hogy e kertbe léphettem, megtapasztalhattam a kertnek fényét, illatát, örömét, amiből megpróbáltam sokat magamba szívni, hogy sokáig éljen bennem ennek a kertnek csodálatos varázsa, ajándéka és kegyelme.

Köszönöm Jézus Krisztus Uramnak, aki a mai napon e Fény útján bevezetett e csodálatos kertbe.

Köszöntelek, ó, Édesanya, Boldogságos Szent Szűz, hogy most itt lehettem Veled, hogy egy kicsit láthattalak, hogy egy kicsit én is másképp éreztem, éltem, örültem, mert a szeretet a kegyelem boldogságával így elevenedik meg rajtunk, bennünk. És én ezt nyújtom mindazoknak, akik most velem együtt ezen a helyen nyitott szívvel és szeretettel gondolatban, imában, énekben köszöntenek Téged, ó, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya a születés- és névünnep tiszteletében.

Dicsőség, hála, szeretet, béke, öröm, kegyelem, amely most ajándékul e virágcsokorhoz Feléd árad, a Te szerető Anyai Szívedhez. Fogadd gyermekeid örömét, szeretetét, jelenlétét.


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. október 5.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm a mai nap is azon testvéreimet, akik lélekben kísértétek el szolgámat a fájdalom, szenvedés Golgotájára.

A mai nap tanítását, ha az első tanítást vesszük, az arról szólt, hogy hogyan és miképpen lehet imádkozni, és az imának milyen ereje van, az ima hogyan árad a kegyelem által felétek. Hisz ha emlékeztek a tanítás szavaira, most ma egy rövidebb változatát adtam számotokra, hisz egy másik tanítványom, ahogy az most írva vagyon számotokra evangélista által adtam meg.1 Ez is ennek a hónapnak tanítása lesz, amikor Én imádkoztam. Ők jelen vannak a nép sokaságával. De a nép sokasága eltávolodik, és ekkor azt mondja Számomra tanítványom:

— Uram, taníts meg minket is imádkozni, mert mi is szeretnénk imádkozni, hisz János is tanította az ő tanítványait imádkozni.

Fontos, hogy ti is a jelenben felismerjétek e szavak mondanivalóját. Itt tanítványom és János, aki a hírvivő volt Előttem.

És most a jelenben ti kéritek-e, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok imádkozzam veletek? Hisz ti is már megtanultatok imádkozni, de nem mindegy, hogy hogyan imádkozunk. És kéritek-e ti azt, hogy veletek imádkozzam-e? Mert ők azt kérték, tanítványaim, János tanítványai, hogy tanítsuk meg őket imádkozni.

Ti már tudtok imádkozni, de amikor imádkozol, szükséged van-e arra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ott legyek veletek, és imádkozzam veletek? Mert ha szükséged van, akkor talán te is megérted ennek az imának a rövidebb változatát, mert nem úgy kezdtük, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy.” Hanem csak annyit mondottunk: „Atyám, szenteltessék meg a Te neved.”

Ez nem azért történt, hogy az elejére nincs szükség. Én csak elmondottam tanítványaimnak, milyen fontos, hogy hiszel az Atyában, hiszel, hogy gyermeke vagy, hiszel, hogy Általa megtanulsz imádkozni, és az Atyához fordulsz az ima által, Atyát kéred segítségedre, mert szükséged van Reá. Szükséged van, hogy az ima a meghallgató kegyelemben elhozza számodra mindazt, amire szükséged van, amire vágyakozol, ami szinte kézen fogható.2

Hányszor és hányszor azt mondjátok, most nem kimondottan a jelen testvéreimről beszélek, akik ma itt vagytok, hanem a jelen felebarátaimról, testvéreimről, akiért az Emberfia Önmagát adja, adta, és akik azt mondják néha-néha, könnyedén: „Hát minek imádkozom? Nem történik semmi.” Vagy azt mondja: „Én csak abban hiszek, amit megfoghatok, érzek és megtapasztalhatom. Hát az imában?! Hát mi abban a megfogható? Hát elmorzsolgassuk, elmondjuk, de hogy annak van-e jelentősége?”

Igen. Van jelentősége. És Én a mai nap ezt a tanításomat adtam számotokra, hogy fontos, hogy érezzétek az imának az erejét, érezzétek az imának a felajánlását, érezzétek az imának a meghallgatását, és érezd, hogy az ima által szinte szeretet költözik, megnyugvás az emberi testbe, a szívhez, a lélekhez és egész lényedhez. Mert ha érted az imának a mondanivalóját, de most a rövidebb változatát, hogy: „Atyám, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, amire szükségünk van. Add meg nekünk a mindennapi kenyeret.”

Mert ez fontos a mindennapokban, a megélhetésetek. Fontos a mindennapi táplálék, ami nem csak a kenyér által, hanem az ima által is erőt ad számodra. Megerősít, és akkor tudod, hogy a táplálék is számodra erő. És akkor már boldogan mondhatod: „Bocsáss meg nekünk és az ellenünk vétőknek.” Akik vétenek, vétkeznek, nem tudnak elfogadni.

De utána te is figyelj önmagadra, mert hogy is folytatódik?

„És ne engedj a kísértésbe.”

Hogyan éled az életed?

Tudsz különbséget tenni a szeretet, a kegyelem, az öröm, a béke, a fájdalom, a bánat, a kétely, a betegség, a gyűlölet, az irigység között? Most Én ezt mind egyben felsoroltam, mert az egyik nem működik a másik nélkül. De nem mindegy, hogy benned hogyan működik, mert ez is jelen van, és a másik része is jelen van. De te hogyan és miképpen fogadod be, hogyan és miképpen működsz vele együtt a mindennapi életben az ima, szeretet kegyelme által.

Lehet, hogy ma megint arra gondoltok: „Ó, Uram, már tanítottál minket imádkozni több órán keresztül. Már megmondtad az imának a fontosságát, szerepét, szeretetét, kegyelmét. Most a mai nap megint az imáról kell beszélni?”

Az imára mindig és mindig vissza lehet térni, mert az imáról lehet tanulni. Az imában lehet élni. Az imával el tudod érni mindazt, amire szükséged van. Az ima segít megerősíteni. Az ima segít tisztán látni. Az ima segít megérteni néha a nehéz, zűrös problémákat, amelyek körülvesznek benneteket. Ezért fontos, hogy érezd, hogy te már az Atyám országával együtt élsz. Mert itt azt mondották: „Jöjjön el a Te országod.”

És Én mit mondottam már nektek?

Az Én országom, vagyis Atyám országa, Isten országa, amiről a tanítást adtam, már jelen van, és köztetek.3 De hogy ti hogyan fogadjátok el, hogyan értékelitek, hogyan zárjátok be szívetekbe, és hogyan tanultok meg vele együtt élni, ezt a ti szabad akarat-cselekvésetek dönti el. Én nem parancsolok, nem követelek, nem utasítok — Én, Jézus Krisztus Uratok Szívem szeretetét a tanításban adom nektek a felismeréshez, az elfogadáshoz. Hisz soha nem olyan a tanítás, amit nem lehet elfogadni, amit nem lehet megérteni, amit nem lehet élni, mert a tanításom olyan, hogy megértheted, elfogadhatod, eggyé válhatsz vele, élhetsz vele és haladhatsz a mindennapi élet útpályáján.

Most átlépünk a boldogságra, mert a boldogság is fontos, különösképpen most, a jelenben, az ima szeretete mellett.4 Most megint e zűrzavaros mindennapokban éltek, amikor már azt nézitek, „hogyan raktározzam be házamat, mit vegyek, miből spájzoljak be” — a saját szavaitokat mondom.

És hol van akkor a szeretetem?

Hol van a boldogságom?

Hol van az ima öröme, amiről tanítalak, amit adok nektek?

Én, Jézus Krisztus Uratok és Atyám hányszor és hányszor — most egy kicsit elmegyünk e boldogságtól arra a tanításra, amikor nem oly régen azt adtam nektek, hogy igen, eljön majd számotokra is az az idő, amikor, mondhassuk azt, hogy ketten vannak a mezőn, egyik felkerül, a másik ott marad; ketten beszélgetnek az utcán, az egyiket elviszem, a másikat ott hagyom.5

De hogy ez a nap most jön el, vagy — ahogy ti mondjátok — két hónap múlva, ezt Én nem mondottam sosem számotokra.

Én még mindig az imát, a tanítást, a szeretetemet adom nektek. Mert az imával — hányszor adtam már évről évre a tanítást —, mi mindent meg lehet változtatni, mi mindent el lehet érni, mi mindent tudtok nyújtani egymásnak a felebaráti szeretetben. És hogy ha még az ima mellett benned él az Én tanításom, amely szerint megpróbálsz együtt élni a mindennapjaidban, benned él a szeretetem, amelyet oly sokszor megadtam számotokra, és benned él a boldogságom.

És ma ismételten a boldogságról van szó.

Hogyan is történt ez a rövid tanítás a megemlékezésben?6

Tanítok. Példának vehessük a ma jelen lévő testvéreimet, mert erre is lehet mondani, hogy jelen van tanítványaim mellett a nép sokasága, akik hallgatnak és figyelnek szavaimra. És köztetek talán most, például, ez az asszony bekiabál:

— Boldog az a méh, amely hordozott Téged! És boldog az az emlő, amely táplált Téged!

Igen, jól mondta, mert boldogság.

De a boldogságot most Én másképpen adom nektek.

És boldogok vagytok ti mind, kik elfogadjátok Isten szavát a tanításban, és megpróbáltok Isten szavával együtt élni, megtapasztalni és haladni a mindennapi élet útpályáján.

Mennyivel könnyebb az élet, mennyivel másképp tudsz nézni talán felebarátodra, talán testvéredre, mert érzed azt, hogy: „Uram, Jézusom, én szívembe fogadtam az imáról, vagyis az imádságról való tanításodat. Szívembe fogadtam a szeretetedet. Szívembe fogadtam a tanításodat. És ma szívembe fogadtam a boldogságodat, mert ezt a boldogságot próbálom most én is elfogadni, amit Te itt elmondottál. Mert ott szóltál az asszonynak, szóltál a nép sokaságának és tanítványaidnak. Ma szólsz nekünk a jelenben, hogy: »Igen, ti mily boldogok tudtok lenni!«”

De a boldogságot, emlékezzetek, a bűnbánat után a Feltámadás örömében is hányszor megadtam számotokra, mikor mit mondott tanítványom, mikor érinthette ujjhegyével a Sebhelyeket, oldalamat?7

— Mily boldog vagyok, Uram!

— Igen, Tamás, te most boldog vagy, mert érinthetted. De mily boldogok azok mind, akik nem érintettek, nem láttak, de szívük szeretetével hisznek, bíznak és követnek.

Ezért mondom ma nektek: Mily boldogok vagytok ti mind, akik elfogadjátok a tanítást, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenben nektek adok e boldogság által. És elfogadjátok, megtapasztaljátok, és megpróbáltok vele együtt élni a mindennapokban. És akkor valóban a szeretet öröme tükröződik rajtatok és bennetek. Akkor el tudod fogadni e boldogság szeretetével a felebarátot, a testvért, át tudod ölelni, ha szüksége van, segíteni tudsz neki, ha szüksége van, felemelni tudod szíved szeretetével, ha szüksége van. Mert ezek mind-mind a tanítás jelen kérésében száll felétek. De hogy ki mit, hogyan fogad el, ezt szintén a szabad akarat cselekvése megmutatja és megadja számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És ma vegyük a tanítás harmadik részét, amely pedig arról szól: itt most jelen volt az imádság a szeretetében, jelen van a boldogság, és jelen a Szentlélek működése. Mert a Szentlélek, az is már oly sokszor számotokra megadatott a tanításokban. De hogy a Szentlélek — hogyan és miképpen kell komolyan venni. Hinni és bízni komolyan Benne! S nem kételkedni, s arra gondolni: „Hát, jelen van, működik. De hogy kin működik?” — mert némelyek talán így is gondolkodtok. Most nem akarok senkire se mutatni vagy szólni. Csak így mondom, mert mindenki saját magára tud ismerni, amikor rádöbben, hogy talán neki szól a mai nap tanítása, valamelyik szakasza, része vagy mondata a mindennapokban.

Hisz hogy is kezdődött ez a tanítás?8

Ha te megvallasz Engem az emberek előtt, akkor Én is megvallak benneteket Atyám angyalai előtt, vagyis Isten angyalai előtt.9

Most nem arra kell gondolnotok: Hát, ha csak az angyaloknak vallak meg benneteket, akkor az Atya, az nem fontos?!

De igen, nagyon fontos. De az angyalok is jelen vannak, mert az angyalok mennek összeszedni, amikor Atyám elküldi őket a világba. Ezért fontos, hogy az angyalok is ismerjenek.

Mert te Engem megvallottál, akkor Én is megvallak Atyám angyalánál, hogy ő is ismerjen téged, mert eljön az idő, amikor majd ő lesz fontos számodra, hogy felismerjen, és talán téged is felemelhessen és elvigyen. Mert nem csak a szórólapát lesz jelen, hanem jelen lesz az az angyal is, aki már ismer, mert Én megvallottam testvéremet, felebarátomat számára, neki.

De akkor mondhassuk azt is, hogy ha te nem vallasz meg Engem a nép sokaságában, a földi emberek előtt, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok nem vallak meg titeket Atyám angyalánál.

És ti, akik ma a jelenben éltek, tehettek Ellenem bűnöket, cselekedeteket, bármi rosszat, gondolatot, de ha rádöbbensz arra, és bűnbocsánatot kérsz, az Emberfia káromlása bűnei révén, ha kérsz, bocsánatot nyerhetsz. De ha káromlod a Szentlelket, megalázod, eltaszítod, az ellen nincs, vagy nagyon nehezen tudsz bocsánatot nyerni.

Ezért kell a Szentlelket komolyan venni, mert Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok elküldöttem számotokra, ajándékul adtam.

Talán ez a Szentlélek, mondhatom így, sok testvéremnél elfoglalta a helyét. De vannak, akik talán még vágyakoznak Rá. És akinél már benne van, az higgyen és bízzon Benne teljes szívével, elméjével. Reá tud hagyatkozni.

Mert hogy mondottam a múltban tanítványaimnak ezt a tanítást?

Talán valamiért elvisznek az elöljárókhoz, a bírókhoz, talán megaláznak benneteket, talán elővezetnek a város első emberei elé. A földi nyelven a jelenben mit mondunk? Meghurcolnak, megaláznak, elővezetnek. Majdnem ugyanaz az értelme, ha nem is úgy fejezed ki. És akinek jelen van a Szentlélek, és megengedi, hogy működjön rajta és benne, azt nem a félelem fogja vezérelni, hanem a Szentlélekre hagyatkozik, nyugodtan, és bízik, hogy a Szentlélek megadja ajkamra mindazt, amit nekem ekkor tenni, mondani, védeni vagy cselekedni kell.10

De ha valakiben nincs jelen ez a Szentlélek, vagy nem hisz Benne, az valóban elkezd akkor gondolkodni, hogy „hogyan és miképpen védjem meg saját magamat”, és talán nem találja a megfelelő szavakat, nem érzi a szeretet működését, nem érzi a melegséget, nem érzi jelenlétemet, mert a Szentlelket nem fogadta be, eltávolította, nem vette komolyan, és nem hitt Benne.

De aki átadja magát, és aki hisz Benne, és aki megpróbál Vele együtt működni, az mily boldogan tudja mondani, hogy: „Olyan jó volt, mintha valaki átölelt volna! Éreztem a melegséget. Olyan jó érzés! Boldog vagyok! Érzem a szeretetet, az örömet.”

Az ilyen testvérem könnyebben tudja elfogadni mindazt a mindennapi életben, amely körülveszi őket még a megpróbáltatásokban. Mert a megpróbáltatások, azok jelen vannak, mert a megpróbáltatás által tudsz erősödni.

Itt most talán mondhatom kiválasztott Mária testvérem gondolatát, szavát, amit pásztor testvéremmel már megbeszélt, amikor azt mondotta, hogy:

— Igen, a keresztem néha nagyobb, néha könnyebb, néha nehezebb, néha kisebb. De a keresztnek lenni kell, mert a kereszttel tudok együtt élni s haladni, a kereszttel tudom megtapasztalni az életet, a kereszttel tudom felismerni mindazt, ami számomra jelen van és fontos. Mert ha már nem volna keresztünk, talán mi is elvesznénk.11

Mert hinni, bízni, reménykedni, érezni a szeretet kegyelmét, megkaphatod, mert jelen van az elfogadott kereszted. Mert úgy-e, kiemeltelek az út porából, felemeltelek, s mikor meghívtalak az útra, megkapta mindenki saját maga keresztjét, és a keresztet elfogadva, vállalva és elindulni a mindennapi élet útpályáján. És a Szentlélek, mikor ilyenkor benned és rajtad működik, és te hiszel és bízol ebben, s tudsz kapaszkodni Belé, akkor tudod kérni a segítséget a nagy-nagy problémáidra. És szinte mondhatod ismételten akkor, hogy kézen fogható volt a megtapasztalás, mert kézen fogható megtapasztalásokat szinte néha nap mint nap megadok nektek. Csak ezeket fel is kell ismerni, tudni kell elfogadni, értékelni, örülni neki, és megtanulni vele együtt élni a mindennapokban, e szeretet, kegyelem részén. Mert akkor érzed teljesnek önmagad, mert érzed az imádságnak, szeretet-, kegyelmének ajándékát, amely szinte boldogsággá alakul ki a felemelkedésben, és érzed, hogy egy ember vagy a felebarátban és a testvérben. S akkor érzed, hogy ez a Szentlélek, amely benned van, meg tudja világítani számodra a mindennapi élet útpályáját. S mennyivel könnyebb e öröm kegyelmével haladni a mindennapokban, érezni ezt a csodát, érezni ezt a kegyelmet, érezni ezt az ajándékot a felemeléshez, a felemelkedéshez.

Érezni, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a mai jelen tanításomat így adtam számotokra, és most így árasztom reátok áldásomat kiválasztott Mária szolga keze által, hogy áradjon reátok, töltse be szíveteket és a lelketeket.

És a mai áldásom most, a harmadik tanításában veszem előre, hogy a Szentlélek kegyelme a szeretetében, az imádság ajándékával és a boldogság felemelkedésében áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, érezzétek, hogy a Szentlélek működése hogyan van jelen rajtatok és bennetek, hogyan világosítsa meg számotokra mindazt, amire szükségetek van, és hogyan tudsz elindulni, és hogyan tudsz Reá hagyatkozni, és hogyan érzed és tapasztalod meg a Szentlélek kegyelmének ajándékát a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

E Szentlélek kegyelme a mai nap szinte fonjon össze benneteket, mint ahogy a szentolvasó, a szentolvasó-szemek egymáshoz simulnak az imádság révén, mert fontos az ima ereje e szeretet kegyelme részén. És akkor átölel benneteket a boldogság. És ez a boldogság emel fel a Fényhez, a Világossághoz, a szeretethez, a kegyelemhez, az örömhöz, a békéhez. És akkor érzed, hogy valóban egy kiegyensúlyozott, teljes ember, testvér, felebarát vagy e mindennapokban, és tudsz elindulni az élet-útpályádon a meghívás küldetésében, a saját kereszted hordozásában.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

A MAGYAROK KIRÁLYNŐJÉNEK KÖSZÖNTÉSE

Mária:

Köszönöm.

E nemzetben köszönöm, Uram, hogy megengeded, hogy a Magyarok Királynőjét köszönthessem e magyar gyermekek nevével és nevében.

Ó, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya, ki Magyarok Királynője lettél, hisz elfogadtad felajánlásunkat. Koronát is kaptál, amely ékesíti Szent Fejedet. Hozzád fordulok én, a kicsiny gyermek, e nemzet és e ország nevében. Hálát és köszönetet adok, hogy nem feledkezel el a Te országodról, reánk tekintesz és segítesz.

Ó, Édesanya! Ó, Királynő! A mai nap a jelen lévő testvéreimmel, kik mind gyermekeid vagyunk, fogadd el szívből jövő, őszinte imáinkat, amelyet szívünk szeretetével helyezünk el Anyai és Királynői Szívedhez.

Szükségünk van az Édesanyára, a Királynőre, aki mindenkor az Ő nemzetére, az Ő országára és az Ő gyermekeire tekint.

Lehet, hogy tele vagyunk csak panasszal, mert nem tudunk hinni és kételkedünk. De ma én a jelen lévő testvéreimmel nem panaszkodni akarunk, hanem hálát, szeretetet, és imát és szívből jövő éneket küldeni Anyai Szívedhez, Királynői Szívedhez, hogy így tekints le a Te országodra, amelynek Királynője vagy. Óvjál, védjél és mutasd meg számunkra mindazt Anyai Szíved szeretetével, hogy jelen vagy és szereted a Te gyermekeidet, a Te nemzetedet, a Te országodat.

A nemzetet, tudod, Édesanya, hogy miért mondom. Akik távol vannak e kicsiny országtól, de mégis, ők is magyarnak vallják magukat. Ezért a nemzetben őket is elhelyezem Királynői Szívedhez. Őket is óvjad, védjed, vezessed, és mutassad meg számukra is Anyai Szíved szeretetét.

És reménykedünk, és bízunk e ország, e nemzet felemelkedésében.

Köszönjük, hogy itt vagy. Köszönjük, hogy védelmezel. Köszönjük, hogy mindenkor elfogadod hű gyermekeidet, kik Hozzád fordulnak imával, kéréssel, fohásszal. De ma hálával és szeretetünkkel fordulunk Hozzád, Magyarok Királynője, Mária, ki Fejedre tetted Szent Koronát, ami által megmutattad az egész világnak, hogy Te vagy a mi Királynőnk most és mindenkor.


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. november 2.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, akik a mai napon is meghallottátok hívásomat. A hívás jelen van minden nyitott szívű testvérem felé a szabad akarat cselekvése részében. Hogy elfogadod-e, vagy eltávolítod magadtól e hívást. De a hívás, az mindenkor jelen van, hogy e hívás által részesedjél a meghívás kegyelmében.

A mai nap, amely egy új nap kezdete, de átléptetek e örömünnepből, ahogy ti mondani szoktátok most a hétköznapokba, a hétköznapok mindennapjaiban a kegyelem és a szeretet, amely erőt ad. Most e hétköznapokban menjünk át az első tanításra, amely szintén, mondhassuk azt, hogy nem csak az ünneppel, hanem a hétköznappal is jelen van. Hisz hogyan is szólt első tanításom? Amikor Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester elmentem egy fő farizeus házába, hogy a vendégségként ott étkezzem.1 Én ezt a meghívást elfogadtam, hogy helyet foglalhassak a megterített asztalnál. De ahogy jelen vagyunk, meglepődök, hogy milyen jelen lévő, meghívó emberek vannak a testvériségben együtt. Hisz mind olyan testvér, hogy testvér, rokon a felebarátban, ismerős, gazdag, tehetős. Ismerősök a szavak a jelenben is. Erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam: Ha ebédet vagy vacsorát adsz — a házigazdának —, akkor ne hívjál se testvért, se rokont, se ismerőst, se szomszédot, mert ezek mind-mind megtehetik ismételten visszahívjanak, és viszonozzák mindazt, amit te nyújtottál.

Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom, hívd meg a szegényt, hívd meg a sántát, a bénát és a vakot. Most ezt lehet képletesen is venni a jelenben, hogy ki tartozik a szegényhez, a sántához, a bénához vagy a vakhoz, mert ezek örülnek e vendégségnek, a vendéglátóhoz örömmel mentek. De ők azok, akik egyhamar nem tudják viszonozni mindazt, amit te nyújtottál számára. És ha te hiszel az Élő Evangéliumban, ha te hiszel az Élő Szentlélekben, akkor tudod a Szentléleknek a működését az Élő Evangéliumban, és akkor tudod, hogy a működés által majd az igazak feltámadásán megkapod azt a kegyelmet, azt az ajándékot, azt a bölcsességet, azt a szeretetet, amelyre szüksége van minden embernek a mindennapokban, most a jelen hétköznapjaiban, mert fontos, hogy felismerd a felebarátot, a testvért, fontos, hogy a feltétel nélküli szeretet mire vezet benneteket. Fontos, hogy érezd e feltétel nélküli szeretet működését a kegyelemben. Mert ha ezek mind-mind jelen vannak, akkor tudod értékelni a mai tanítás ajándékát, mert a tanítás egyszerű, hogy hogyan és miképpen értékeljed és fogadjad el. Mert talán most arra gondoltok néhányan: „Most is vannak épp elegen szegények. De hogy vannak-e sánták vagy bénák? Vakok talán még lehetnek. Ezt nem tudjuk. De hogy a szegényeket felkaroljuk?! A szegényeket hívjuk meg?!”

Hisz mondottam számotokra a képletes jelenlétet. De igen, néha a felebaráti szeretetet így gyakorolhatod, hogy ha elfogadod mindazokat, akik ha hozzád állnak, és melletted jelen vannak, reá tekintesz, és talán rádöbbensz, hogy nem egyforma hullámhosszon vagytok semmiféle formájában. Ez nem azt jelenti, hogy azt le kell becsülni, le kell nézni, és semmibe venni. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításban pont ezt nyújtottam számotokra, és ezt súgtam a házigazda felé, hogy hogyan és mitévőként tudja a kincseket összegyűjteni, amelyekkel majd találkozhat az igazak és az irgalmasság feltámadásának örömével és örömében.

Mert ha nem tudod felismerni és elfogadni, akkor hogyan várod a segítséget a mindennapokban, a mindennapokhoz. Most különösképpen az ünnep átlépésével a hétköznapokban érezd a kegyelmet, érezd a szeretetet, érezd a bölcsességet, érezd a tanítás mondanivalóját, amely most az egyszerűségében van jelen számotokra.

De a mai nap második tanításom is ehhez hasonló, mert itt arról szólok tanítványaimnak, hisz mivel hallottátok a tanítást, így már tudjátok, hogy a második eljövetel tanítását adtam tanítványaimnak.2 De még ekkor nem tudták, hogy az eljövetelről van szó. Ők várják, és kérdezik, hogy hol lesz ez, és talán mikor, amiről tanítottam őket. Hisz azt mondottam: Most a jelenen vagyunk, de menjünk vissza egy kicsit. Nem sokat. Lehet visszamenni csak a kezdethez. Ez körülbelül behatárolja számotokra e tanítás mondanivalóját, hogy megérthessétek. Hogy mondottam tanítványaimnak?

Noé idejében. Ettek, ittak, házasodtak, és férjhez mentek. És ez nem volt másképp most a jelenben sem. Most is mondhassuk: esztek, isztok, házasodtok, férjhez mentek. Jól érzitek magatokat? Igen.

Ez nem tartott tovább, mint addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. És ő a bárkával majd elindul. A többiekre rázúdult a vízözön, és mondhatjuk, hogy valamennyien elpusztultak, semmivé váltak.

Folytatódott a tanítás a Lóttal. Lót idejében szintén hogyan mondjuk? Ott is ettek, ittak, adtak, vettek és építkeztek. Ők már egy kicsit másképp élték a mindennapi életüket a hétköznapokban. De ott is nem volt addig probléma, csak azon a napon, amikorra Lót megértette, hogy neki innen mennie kell. És mikor Lót elhagyta e helyet, Szodomát, jött az égből, föntről, ahogy mondani szoktátok, a kénköves, pusztító eső, amely szintén szinte valamennyit elpusztított, hogy semmivé váljon.

S így lesz ez azon a napon, amikor az Emberfia napja lesz számotokra, amikor már ez a nap nem egy egyszerű hétköznapi nap lesz, hanem ez a nap szinte ünneppé válik a szeretet, a kegyelem részében. Az ünnep, amely megmutatja számotokra, hogyan és miképpen éljük az életet a jelenben, a hétköznapban és az ünnepben. Érezni e tanítás mondanivalóját e kegyelem által, mert: „Felkészülök, Uram, íme, a Te eljövetedre. Mert Te tanítottál minket a Te eljöveteledről. Mi már tudunk felkészülni a hétköznapból az ünnephez. Felkészülni, vágyakozva, várakozni. És akkor már boldogság és szeretet járhassa át életünk értelmét a mindennapokban.”

Mert úgy-e, hogy mondottam itt?

Az Emberfia, mikor eljön, addig a napig hogyan és miképpen vagyunk jelen. De akkor azt mondottam: Senki ne akarjon olyan lenni, mint Lót felesége, aki vissza akar menni, mert ott maradt valami, az élete által, hogy megmenthesse. De mivel nem hallgatott Lótra, és visszaindult, ezért elveszítette mindazt, ami jelen volt számára. Ezért mondom hát nektek, hogy ti is ismerjétek fel e tanítás mondanivalóját, hogy az Örök Életre készülve a felismerés révén. És akkor, ha eljő ez a pillanat, ha még a háztetőn vagyok is, nem igyekszek le a házba, hogy összeszedjem holmimat, ami itt van. De ha a házban vagyok, azt se hagyom el csak azért, hogy összeszedjem mindazt, ami talán kint van. De ha az utcán örülnek egymásnak, az örömben ők is ott maradnak, és csak az egyiket veszik fel. Vagy ahol ketten fekszenek az ágyban, ott is csak az egyiket veszik fel. A mezőről is csak az egyiket veszik fel. Érteni, érzékelni, felismerni kell e tanítás mondanivalóját, hogy: „Igen, Uram, Te most jelen vagy. Te azt mondottad számunkra már: »Isten Országa már eljött, és itt van Benned.«” Megpróbálsz a szerint élni és cselekedni. Megpróbálod az Élő Evangéliumot nem csak meghallgatni, hanem a szerint élni. Megpróbálod az Élő Evangéliumot, és megpróbálod az Élő Szentlelket nem csak hallomásból hallani, hanem befogadni, megengedni, hogy rajtad és benned működjön. És ez a Szentlélek vezessen és mutassa meg számodra a mindennapi élet útpályáját e hétköznapokban, és amikor megjelennek az ünnepek, hogy az ünnepnapokon is tudjad, hogyan és miképpen cselekedjél. És akkor megpróbálsz a szerint élni, ahogy Noé élt, elfogadta ő is az Élő Evangélium tanítását, amit akkor az Atya adott neki. Elfogadta Lót is a tanítást, amit az Atya adott.

És ti most a jelen hétköznapjaiban hogyan fogadjátok el néha az Én tanításomat, amikor a Mester vagy — ahogy mondani szoktátok — Jézus Krisztus Uratok megadta számotokra a tanítást a szeretet szaván? Hogy a szeretet áradjon reátok, töltse be szíveteket és lelketeket, és ne féljetek, és ne aggodalmaskodjatok. Tanuljatok meg az Élő Evangéliummal s az Élő Szentlélekkel élni, felismerni a kegyelem ajándékát, hogy: „Igen, Uram, én Hozzád tartozom, én a Te testvéred vagyok, mert lehajoltál, felemeltél, mert szükséged volt reám, és a tanításoddal a megtapasztalásban megpróbálok, úgy-e, változni, hogy Neked, Uram, kedved teljék itt bennem a mindennapi életben. Vannak hétköznapok, és vannak ünnepek. És te légy velem a hétköznapokban, és foglald el helyed az ünnepekben, mert akkor tudom igazából, hogy testvéred lehetek, és együtt élhetünk a mindennapokban.”

Mert a hétköznapok oly fontosak, mint az ünnepek. Mert a hétköznapokban élitek le életetek nagy részét. És akkor hányszor és hányszor könnyedén azt mondjátok: „Hát, félek. Hát, egyedül maradtam. Hát, nem tudom, mitévő legyek. Tele vagyok aggodalmakkal, bánattal, szomorúsággal.”

És ha ezek mind-mind valóban jelen vannak benned, nem is tudsz ünneppé válni, csak a hétköznapok malmát járod. Hogyan akarsz akkor felkészülni a szeretet-örömre, a szeretet-békére, a szeretet-kegyelemre, amelyet, szinte mondhatom a ti szavatokat használva, így árasztom és nyújtom nektek, hogy felismerjétek, elfogadjátok, eggyé váljatok vele, és a hétköznapokból oly hamar olyan szép ünnepet tudtok magatoknak elővarázsolni, cselekedni, hogy a hétköznapokra azt mondjátok: „Már nincs is hétköznap, mert a Szentlélek vezet és működik rajtam és bennem, és már a hétköznap is ünnep lett a szeretet, kegyelem által. Mert érzem a tanítás mondanivalóját, érzem, hogy hogyan és miképpen éljem a mindennapokat a szeretet, kegyelem részében.”

Mert ha ezeket mind-mind felismeritek, elfogadjátok, szívetekbe zárjátok, és megengeditek, hogy ha szükséges a változás, akkor az a Szentlélek, ami rajtatok és bennetek van, az változtasson meg, ne azt mondd: „Márpedig változzál, mert akkor haladhatsz. Márpedig érezd a felebarátodat, mert akkor más lehetsz. Márpedig én megmondom neked, hogy te most mitévő legyél.”

Így nem tudtok előre haladni. Így nem érzitek a hétköznap varázsát a szeretet, kegyelem részében, hogy jelen van rajtatok és bennetek.

És sokan és sokan a tanításokat — pedig értelmesen, a ti szavatok által, a ti nyelvetek által, kiválasztott Mária testvér-szolgám által adom nektek, és mégis oly hamar megpróbáljátok kétértelművé tenni a mondanivaló tanítást a szeretet, kegyelem részében.

Hisz most csak visszamegyünk a múlt hónapi tanításában, amelyre a ti szavatokat használom: „Köszönjük, Uram, csodálatos volt, felemelő volt. Szinte lehet belőle tanulni. Szinte simogatott a szavaid tanítása. Szinte éreztük a közelséget.”

Hányan és hányan így értétek meg a tanítás mondanivalóját. És hányan és hányan azt mondottátok: „Na, ha már nem kell spájzolni, akkor mit csináljunk?!”

Megpróbáltam a ti saját szavatok által megadni kiválasztott Mária testvérem, szolga által számotokra, mert sokan és sokan készültök erre a bizonyos napra, amelyre azt mondjátok, hogy már itt van, és közel jár.

Én most visszaviszlek benneteket e tanítás, amelyet ma mondottam nektek, amit adtam a farizeus házában, amit adtam tanítványaimnak. Mit mondottam nekik?

Beszélek nektek a második eljövetelről. Beszélek az Emberfia napjáról. Beszéltem Noéról, beszéltem Lótról, és beszélek nektek most az Emberfiáról. S e között lehet számolni, aki nagyon okosnak tartja magát, közte mi történt?

Voltak-e évek?

Mert először mondhassuk, hogy hetek, hónapok, évek. Talán lehet mondani évtizedet, s akkor így emelkedhetsz, amíg megfejted az okosságod révén mindazt, ami a mai nap tanításában jelen volt és jelen van. Hisz voltunk a kezdetben, s vagyunk a jelenben. Hogy hogyan és miképpen fogadd meg tanításomat, és próbáld élni a tanítást a mindennapjaidban. Hisz Én nem azt mondottam, Jézus Krisztus Uratok, hogy nincs megpróbáltatás, nincsenek nehézségek, nincsenek megaláztatások. Ezek mind-mind, ahogy már a kezdetekben is tanítottalak benneteket, jelen vannak. De nem mindegy, hogy hogyan fogadod el, és hogyan élsz vele. Nem mindegy, hogy hogyan és miképpen haladsz e meghívott úton. Nem mindegy, hogyan fogadod el a felebarátot, a testvért. Nem mindegy, hogy hogyan értékeled önmagadat, az embert, mert az emberben te Atyám gyermeke vagy. Az emberben, a felebarátban az Én testvérem vagy. Jézus Krisztus meghívott a testvériségre, hogy testvérré váljunk. De hogy ezt a testvériséget elfogadod-e, ez szintén a te saját döntésed az elfogadásban, a felismerésben és az eggyé válásban.

Fontos, hogy értékelj, fontos, hogy érezd, és akkor már a bölcsesség vezet benneteket. Nektek talán már nem azt mondom, mint a tanítványaimnak, hisz mondottam múltkor: Aki megvall Engem Isten angyalai előtt, azokat Én is megvallom az Isten angyalai előtt.3 Mert ha Atyám elküldi majd az angyalokat, hogy felismerjenek.4

Tehát most nem azt mondom nektek, hogy benneteket is elcitálnak az elöljárókhoz, a farizeusokhoz, a főpapokhoz, a királyokhoz, és tégy tanúságot Rólam és Mellettem. És ne félj, mert a bölcsességben ékesszólást adok nektek.5

A tanítványaim által a tanításban ők ezt megtapasztalták, és meg tudták mondani mindazt, amit tőlük vártak.

Én számotokra ma csak annyit mondok, hogy ha elfogadod a tanításomat, amely Élő Evangéliummá vált, jelen van benned és rajtad, ha elfogadod a Szentlelket, amely élővé válik rajtad és benned, és teljesen Reá hagyatkozz, s megengeded, hogy működjön rajtad és benned, és vezessen a mindennapokban és a hétköznapokban, a hétköznapokban átléptek az ünnepekbe, és az ünnepek révén öröm és boldogság és szeretet övezi át az életet, akkor rádöbbentek: „Igen, Uram, érdemes Melletted és Rólad tanúságot tenni, mert Te megajándékozol bennünket e szeretet, kegyelem tanításával a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Amely ma így van jelen a jelenben, és így volt a múlt jelene is, amiből ma a tanítás számotokra ismét megelevenedett. Mert a tanítás a múltban is épp így volt jelen mindazoknak, akik akkor hallgatták, vagy most a jelenben, akik ma hallgassátok, hogy ismét a szeretet vezéreljen benneteket a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert a kegyelem így adja meg számotokra, amire szükségetek van, hogy érezzétek, hogy ti valójában Isten gyermeke vagytok az emberben, és az ember szintén fontos a mindennapokban. És a hétköznapok és az ünnepek így tudnak eggyé válni e tanítás által a kegyelemben.

És most így áradjon reátok kiválasztott Mária szolga-testvérem által áldásom, hogy felismerd, hogy hogyan és mitévőként éljél a tanításban, hogyan és miként fogadd el a felebarátot és a testvért, hogyan és mitévőként érezd a tanítás mondanivalóját, hogy kik a szegények, a sánták, a bénák és a vakok, „kikkel szeretnék eggyé válni a tanítás-kegyelem által, hogyan és miképpen próbálok Noé és Lót tanításai szerint élni a jelenben, és hogyan és miképpen teszek tanúságot, Uram, Rólad, a mai napban, a jelenben a szeretet és a kegyelem által”.

És ha ezeket mind-mind felismerted és elfogadtad, és szívedbe zártad, akkor Atyám gyermekeként az emberben fontos, hogy hogyan és miképpen éled a hétköznapokat, amelyeket ünnepekké változtathatsz, ér rádöbbensz, hogy „csodálatos az élet, mert nem vagyok egyedül e szeretet, kegyelem része által”.

És most így áradjon áldásom e szeretet, kegyelem által, hogy ezek a hétköznapok, amelyben jelen vagyunk és élünk, minél gyakrabban ünnepekké válhassanak, mert az ünnepek felemelkednek, erőt adnak, szeretetet árasztanak, és a szeretetettel rádöbbensz az ember értékének, kegyelmének ajándékára.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

E Szentlélek élő kegyelmének ajándéka áradjon reátok, érintse meg szíveteket a felismerésben, a felismeréshez, hogy „valóban, Isten gyermekeként az emberben, Jézus testvéreként szeretetben, békével, örömben és kegyelemben tudjak élni a hétköznapban, amelyekkel átmehetek az ünnepbe, és az ünnep varázsa megadja mindazt, ami fontos a mindennapokban, a mindennapokhoz”.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked Istenünk!