JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. április 8. Nagyböjt 5.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, akik a mai napon is meghallottátok hívást, s a hívásnak engedelmeskedve a bűnbánat ötödik Golgotájára elzarándokoltatok.

De köszöntöm ma is azon testvéreimet, akik lélekben vannak jelen, és lélekben imával, fentlétükkel kísérték szolgámat a fájdalom, szenvedés útján.

A mai nap tanítása, az első részében különösképpen, nem ismeretlen számotokra, hisz már az évek folyamán megadtam a tanítást erről a tanításról, de bűnbánat-időben, amikor az Élő Evangélium tanítását nyújtom számotokra — ez is jelen van e bűnbánat-idő tanításában az Evangélium részében —, így a mai nap ezt a tanítást ismételten, így szólt hozzátok, hogy kora reggel betérek a jeruzsálemi temploma, hogy ott legyek tanítványaimmal s mindazokkal, akik hisznek és bíznak Bennem, és hallgatják tanításomat. S akkor az írástudók, a farizeusok és néhány zsidó, közöttük vénekkel megjelennek, és hoznak egy házasságtörésen szenvedett bűnös asszonyt.1

Úgy-e, mikor halljátok ezt a szavakat, hogy bűnös asszony, némelyek így kihangsúlyozzák e szónak mondanivalóját a jelenlétben, a jelentésben. Pedig ilyen bűnösek nem csak az asszonyok, ilyen bűnösek lehetnek az emberek a férfiakban, és lehetnek a felnőtté váló fiataljaink, gyermekeink. Bízunk és reménykedünk, hogy felismerik a tanítás mondanivalóját a mai nap részében is, a jelenben. Hisz a tanítás a múltból szólt hozzátok, a múlt tanítása, amikor Én még együtt voltam tanítványaimmal, de már közel volt az idő, és ezt az asszonyt is csak azért hozták oda, hogy próbára tegyenek. A jelenben is próbára teszik az Emberfiát, hogy valójában a jelenlétben hogyan ismeri fel mindazt, amely itt van előttünk és Előtte, hogyan fogadja el a tanításnak a mondanivalóját, amelyek a felebaráthoz, a testvérhez szólnak. Hisz az Emberfia a tanítását minden nyitott szívű testvér felé tárja a felismerésben és az elfogadásában. És a bűnös asszony tanítása a mai napban nem kimondottan róla szól. Hisz a jelenben nem csak ő a bűnös, ahogy mondottam. Hisz a jelenben bűnösek a férfiak, bűnösek a fiatalok, fiúk és lányok. Mondhassuk így. Hisz már hányan és hányan nem figyelnek, mi is a tanításnak a mondanivalója, hogyan tanítom mindazokat, akik hallgatnak szavamra, akik felismerik szavamat, és hogyan nem szabad könnyedén ítéletet mondani valakiről vagy valakikről. Mert most a jelenben is oly hamar tudnak ítéletet mondani valakire, valakiről vagy valakikről. Mert ha valami nem úgy történik, ahogy ti ismeritek, vagy halljátok, vagy van elképzelés róla, akkor oly hamar megítélitek, ahelyett, hogy először csak önmagatokba néztek, elmélkedtek, és felismeritek önmagatokat. Hogy ha már ismered önmagad, akkor tudod, hogy benned is felmerülhetnek olyan cselekmények a cselekedetekben, amelyre talán nem vagy büszke, vagy nem vagytok büszkék rá. Mert rádöbbentek, hogy a bűnösség épp úgy jelen van, „talán rajtam, rajtad vagy rajtatok”. Ezt mind a szerint kell értelmezni, hogy hogyan ismeritek fel a tanítás mondanivalóját. Mert itt a tanítást, ahogy mondjátok, többen és többen, hogy a tanítás most arról a középre állított asszonyról szól. És körülötte vannak azok, akik olyan magabiztosan oda állnak, mert:

— Hát rajtaértük a bűnén! Hát ő nem közénk való. Őt, ha kell, kitaszítjuk. De hát most mi nem taszítjuk ki, mi elvisszük a Názáretihez. És próbára tesszük a Názáretit, hogy Őneki mi a válasza az ítéletre. Mert az ítélet számunkra le van írva a Mózes-i törvényben, hogy az ilyen embert, akit így tetten érnek, meg kell kövezni, és batyut is lehet kötni neki, és el lehet bocsátani. Az ilyen emberre nincs szükség.

De ez a mondanivalónak ma csak az első része volt jelen számotokra abban a részében, mert legjobban most nem azért jöttek, hogy mi is lesz a válasz, hanem azért, hogy mit is mondok — hátha a szavakba beleköthetnek, s ez által elvihetnek. Hisz most a tanítások, lassan már napról napra arról szólnak, hogy szinte úgy figyelnek, hogy mi lesz az a szó vagy mondat, amelybe meg lehet kapaszkodni, és meg lehet fogni. S elhurcolni.

De mivel Én, Jézus Krisztus Uratok átláttam, ezért így szóltam feléjük, hogy:

— Először az vesse rá az első követ, amely bűntelen köztetek.

Úgy-e, milyen szép ez a mondanivaló e tanításból?

De ezt a tanítást nem csak a múltban kell értékelni, hanem épp úgy a jelenben. Mert a jelenben ugyanúgy lehet elmondani, most csak példának mondhassuk: ti, akik itt jelen vagytok, szinte épp úgy körbeálltok. Mondhatjátok azt, kiválasztott Mária szolgám, testvérem, aki által szólok hozzátok és tanítalak: „Itt van a bűnös asszony!”, és itt vagyok Én, Jézus Krisztus Uratok. Ti a „bűnös asszonyt” e szavak alapján, amely az Írásban van jelen, oly hamar, ha lehetne, elítélnétek, és az ítélet nem más, mint megkövezni és elüldözni.

És akkor jövök Én, Jézus Krisztus Uratok, aki így szólok felétek, ma, a jelenben a jelenlévőkhöz:

Ha már kezedben van az a kő, és mielőtt elröpítenéd kezedből, előbb nézd meg önmagadat, itt bent, hogy te valóban bűntelen vagy? Vagy van miért belenézni önmagadba, van miért elmélkedni önmagaddal, és rendezni mindazt, ami benned zajlik.

Mert ugyebár ezt a tanítást könnyen kiemelték a vének, az írástudók, a farizeusok és néhány zsidó, mert Mózes, akit prófétának neveztek, és a próféta által maradt számukra ez az „írás”, ő szinte a szívük keménysége miatt adta ezt a tanítást, mert látta, hogy ha ez a tanítás nincs jelen e törvényben, talán még rosszabbakat is tudnak elkövetni. Szinte ők maguk kérték, hogy ez a tanítás a törvényben jelen legyen. S ez által megkönnyítette az embereknek a mindennapjait az akkori jelenben.

De ezt a tanítást a megkönnyebbítés részében most a jelenben is észre lehet venni, elmélkedni, elgondolkodni. És hogy ha rádöbbensz, hogy számodra nem ez az igazi tanítás, s nem ez a kegyelem, amire szükséged van, amire vágyakozol, hogy befogadhassad szívedbe, lelkedbe, hogy eggyé váljál vele a mindennapokban e tanítás kegyelme részében. Akkor fontos, hogy nyitott szívvel és lélekkel járj. Fontos, hogy felismerd mindazt, amire szükséged van. Fontos, hogy érezd, hogy valójában most, a jelenben e bűnbánat-időben is ki az, aki szeretettel, a szeretet szaván szól hozzád, hozzátok, és tanít téged és tanít benneteket. Ki az, aki megerősít a szeretet szaván a kegyelem ajándékával, hogy megmutassa számotokra az utat, hogy biztosan rá tudj lépni, és elindulj rajta a mindennapjaidban.

Igen, itt el lehet mondani könnyedén azt, hogy: „Uram, én egy földi gyarló ember vagyok. És a földi gyarlóságomban talán én is követek el hibákat a bűnök, cselekedetek révén.”

Ezzel nincs is probléma addig, amíg te, testvérem, önmagadba nézel, és rádöbbensz, és felismered mindazt, ami benned zajlik és rejlik, hogy: „Igen, nem e szerint kellene élnem és cselekednem. És megnyitom szívemet a feloldozás kegyelméhez a bűnbocsánatban. Mert ha ezen részt veszek, akkor érzem, hogy szinte megtisztulok, és megkönnyebbülök mindabban és mindarról, ami bennem van, és bennem zajlik és rejtőzik. Mert ha már megtörtént a megbocsátás a szeretet, kegyelem részében, mennyivel könnyebben tudom élni az életet, talán most, ebben a pillanatban, talán most, ezen a napon, talán most, ezen a héten, mert érzem, Uram, a Te jelen lévő szeretetedet a kegyelemben.”

Úgy-e, milyen szép, hogy így is fel lehet fogni ezt a tanítást, amely a bűnös asszony tanításában van jelen számotokra?

És rajtatok múlik, a szabad akarat cselekvése részében, hogy mit hogyan ismersz fel, fogadsz el, teszed magadévá, és hogyan változtatsz, és hogyan indulsz és éled az életed a mindennapjaiban, a szeretet, kegyelem részében. Mert a szeretet és a kegyelem e bűnbánat-időben mindig jelen volt számotokra az áldásban, a tanításban, a kegyelem átölelésében, a felemelkedésében, hogy érezd, hogy valójában te egy ember vagy a testvérben és a gyermekben, hisz Hozzám, Jézus Krisztus Uradhoz tartozol és Atyámhoz. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok kikerestelek az út porából, mert szükségem volt reád és reátok, úgy, ahogy most itt egyenként vagytok. És majd Én, Jézus Krisztus Uratok e tanítások révén megcsiszollak, megfaraglak egy kicsit benneteket, és árasztom felétek utána a szeretetemet, kegyelmemet, ajándékomat, s ez által felemelkedsz, és már felismered önmagad, és már tudod, hogy mire vagy képes, és hogyan szeretnéd élni az életed útpályáját a mindennapokban.

Így, hogy ha ezt mind-mind már felismerted és elfogadtad, s eggyé váltál vele, akkor már számodra ez a mai tanítás nem tud annyira rosszat és fájdalmasat nyújtani, ami révén elcsüggedsz, szomorúvá válsz, és a félelem és a kétely erőt vehet rajtad.

Bízzál önmagadban, és bízzál mindabban, ami a tanítások részén már számodra jelen volt és jelen van a mindennapokban.

És a második tanítás pedig arról szól, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elmondottam a zsidóknak, a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy az Emberfiának hamarosan mennie kell, és ahova Én megyek, oda ők, vagyis ti, nem mehettek, nem jöhettek.2

S megijedtek, elgondolkodtak:

— Talán csak nem akarja Magát megölni?! Ezért mondotta, hogy ahova Ő megy, oda mi nem mehetünk?

Igen, mert még mindig nem volt nyitott a szemük, nem volt nyitott a fülük, nem volt a nyitott a szívük. Nem ismerték fel mindazt, hogy kiről és miről beszéltem számukra e tanításban. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok Önmagamról szólottam e tanításban, hogy az Emberfiának hamarosan mennie kell. De nem mindegy, hogy hogyan és mikor. Az Emberfia majd megkapja a felismerő érzést a tanításban, hogy mikor kell elindulnia. De az Emberfia nem azért jött ebbe a világba, hogy Önmaga cselekedjen és tegyen mindarról, ami most jelen van számotokra.

Én nem innen, alulról való vagyok, ahonnan ti. Hisz emlékezzetek, ti itt lent voltatok, ahonnan kikerestelek, mert ti alulról valók vagytok, mert kiemeltelek alulról benneteket.

Én, Jézus Krisztus Uratok pedig felülről jöttem, és így most ti is és Én is mondhatjuk azt, hogy már tanítottalak benneteket, középúton vagyunk, és ezen az úton szeretnénk megmaradni. „Mi, akik itt lent vagyunk, és alulról jöttünk, ne akarjunk törekedni fel, még egyelőre, a magasba. De ne is akarjunk visszaesni oda, ahonnan már kikerestek és kiemeltek.” Hanem, ha elindultál már az úton, akkor maradj meg ezen a középúton.

És akkor már meg tudjátok érteni mindazt, hogy Én nem ebből a világból való vagyok. Én ebbe a világba beleszülettem. Ide jöttem. Nem Önmagamtól cselekedtem és tettem, mert az Atya, az küldött Engem ebbe a világba, hozzátok. Mert látta, hogy szükség van a Fiúra ebben a világban.

De ti ebből a világból valók vagytok, mert ide születtetek, itt éltétek életeteket a szabad akarat cselekvése részében, de néha nem figyeltetek mindarra, hogy ez mit jelent számotokra, és engedtétek, hogy lemenjetek egészen alulra, hogy ebbe a világba tartozzatok, de nem a középúton, hanem egészen le, alulra, a mélybe, a sötétség részébe.

De Én, Jézus Krisztus Uratok észrevettelek, felismertelek és kiemeltelek. És felemeltelek e útból, e alulról jövésből, ebből a világból, hogy felismerd mindazt, ami itt jelen van a tanításban, a kegyelemben és a szeretetben. Mert ez a tanítás Rólam szól, Jézus Krisztus Uratokról. Én Önmagamról tettem tanúságot az írástudóknak, a farizeusoknak, a zsidóknak és mindazoknak, akik hallgatták szavaimat. Mert ki is fejtettem számukra:

— Ezért fogtok bűneitekben meghalni, mert nem ismertek Engem, és nem ismeritek azt, aki küldött Engem. Ő az Igaztevő a cselekedetekben, aki küldött Engem.

Ezért hát fontos, hogy felismerd e tanításnak is a mondanivalóját, hogy hogyan és miképpen is vagyok jelen ebben a tanításban, és ezt a tanítást hogyan próbálom átadni nektek a felebaráti szeretetben, a felismeréshez, az elfogadáshoz. Hogyan értékelitek mindazt, ami a mai napon számotokra itt megelevenedett ebben a tanításban?

És ti már ennyi sok tanítás után nem teszitek fel azt a kérdést:

— De hát akkor ki vagy? Mondd meg nekünk!

Ti már tudjátok, hogy aki Én szólottam hozzátok, aki tanít benneteket, aki megajándékoz a kegyelem ajándékával, és aki meghív az útra, az nem más, mint maga e Csodálatos Szeretet az Emberfiában, aki itt van köztetek, és felemelt az alul, út porának kövéből, hogy érezd, hogy neked is itt a helyed, és elfogadod tanításomat, és haladjunk együtt.

És akkor már nem kérdezed:

— De akkor mondd meg, hogy ki vagy?

Mert Én az vagyok, aki küldött Engem, és aki tanított. És Én ezt a tanítást hoztam el, hogy hirdessem számotokra. És azért jöttem, hogy még sokat mondjak a tanításban számotokra, és azért, hogy ítélkezzek felettetek. Lehetne ítélkezni, de Én, Jézus Krisztus Uratok nem ítélkezni jöttem, hanem tanítani és szeretetet árasztani mindazoknak, akik megnyitják szívüket, és befogadják mindazt, ami e tanítás révén is ma hozzátok szól. Mert Én itt e tanításban Rólam és Atyámról beszéltem a felismeréshez és az elfogadáshoz. De ti már ismeritek a tanításnak ezt az utolsó szakaszát, amit ott elmondtam a múltban, de a jelenben már tudjátok értelmezni, mert azt mondottam:

Én, Jézus Krisztus Uratok mondom, a Názáreti, a Mester, a Próféta, majd az Emberfiát, amikor felemelitek a Keresztjével, majd akkor ismeritek fel, hogy valójában ki vagyok, hogy Én az vagyok, aki tanított, felkészített, és küldött Engem ebbe a világba a felebarátokhoz, a testvérekhez a megtapasztalás, szeretet részében.

S akkor már boldogság, öröm járja át szíveteket és a lelketeket a mindennapokban.

Ennek fényében és szeretetében árasztom felétek kiválasztott Mária szolga által a mai nap áldásomat a kegyelemben, hogy felismerjétek, hogy hogyan kell mások felett ítéletet mondani, de mielőtt még ítélkeznél, először nézd meg önmagadat, hogy valójában te bűntelen vagy-e, és csak az után próbálj mások felett ítéletet mondani, még ha csak jelképesen megkövezni. És érezd a tanításnak a mondanivalóját, amely Rólam, Jézus Krisztus Uratokról és az Atyáról szólt a felismerésben, az elfogadásban, az eggyé válásban a szeretet, kegyelem részében, a mindennapokban.

Így áradjon reátok e szeretet-áldás a felismerő kegyelemben, annak elfogadásában és gyakorlásában, mert „mi is Hozzád tartozunk, testvéreid vagyunk, és szeretnénk tovább élni e jelenben a Te csodálatos tanításoddal a szeretet, kegyelem részében”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket. Öleljen át, és emeljen fel, mint a tanítás mondanivalójában, mert szükség van reátok a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy eggyé váljatok ezzel a tanítással a kegyelemben és a szeretetben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. április 15. Nagyböjt 6.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, a bűnbánat hatodik meghívott Golgotáján, mindazokat, akik a meghívást felismerték, elfogadták, és az elfogadásban cselekedtek, és elzarándokoltak erre a helyre.

De köszöntöm azon testvéreimet is, akik lélekben, imával kísérték el szolgámat, Máriát a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A bűnbánat hatodik Golgotája a befejezése a golgotai tanítások részében, hisz a hat pénteket most a mai nappal ebben a tanítás részében befejezzük, és utána már majd csak az öröm, Feltámadás része követi számotokra az ajándékot, a kegyelmet a tanításban.

A mai tanítás már arról szólt, ahogy egyre közelebb és közelebb vagyok a városhoz és az ünnephez. Már ha most szám szerint szeretnénk mondani, akkor azt mondhatjuk, hogy hat nap van már az ünnepig.1 És Én, Jézus Krisztus Uratok ekkor még Betániában vagyok. Elmegyek ahhoz, akit szerettem, akit szeretek, és akit feltámasztottam a halálból. Ő nem más, mint Lázár. Ekkor volt, a feltámadás után az első találkozásom a családdal, Lázárral és testvéreivel a nővéreiben. Mivel Én érkeztem tanítványaimmal, és jelen voltak a vendégek, ezért vacsorát rendeztek Számomra. De nem ez a legfontosabb része a tanításnak, hanem az, ami ezt követte. Hisz jelen vannak a testvérek, az egyik szolgál, körbejárja az asztalnál ülő testvéreket a vendégben, a tanítványokat. Lázár pedig Mellettem foglal helyet a beszélgetés részében. És akkor van a másik testvér, aki elment, és vett nárduszolajat, hogy bekenje Lábam. És ez az illat eltelik a helyiségben, amelyben jelen vagyunk.

És ilyenkor a jelenben menjünk csak arra vissza, amikor kiválasztott Mária szolgám benneteket is megkent a homlokotokon és kezeiteken az illatos olajjal. És éreztétek, hisz szolgám kijött a Szeretet Házából, nem szólt senkinek semmit, és akkor Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam számára, hogy:

— Most, ahogy betérsz visszamenet a Szeretet Házába, aki ott az első testvér foglal helyet, azzal kezdd el az olajkenet átadását.

És egyszer csak veszitek észre a csodálatos illatot. És ahogy ültök, akkor így csak: „Valójában most mi történt?”

És akkor már öröm járja át szíveteket, lelketeket: „Köszönjük, Uram, hogy megajándékozol bennünket.”

Úgy-e, ismerősek a szavak a gondolatban, amelyeket nem csak gondolattal, hanem némelyek halkan magatokból kiadtátok az öröm szeretetében.

Számotokra ezt az illatot a kenetben a bűnbánat megkezdésére ajándékoztam. Emlékeztek? Nem olyan régen.

Most e bűnbánatban nem jött Mária szolga, hogy megkenjen benneteket e csodálatos illattal az olajban, hogy érezd a kegyelmet. Most e bűnbánat-időben más volt számotokra az ajándék, amellyel megajándékoztalak és megerősítettelek benneteket kiválasztott Mária szolga-testvér kérésében.

Így most az illat, amely eltelik a nárduszolajjal, amikor Lábam megkenése részében.

És úgy-e, ha most a tanítást vesszük a jelen időben, most is lehetne azt mondani, ahogy akkor mondotta az egyik tanítványom:

— Miért nem vittük ki, és adtuk volna el? Talán még 300 dinárt is megért volna!

Úgy-e, mily sok az a 300 dinár, amit érte kapni lehetett volna?

De nem erről szól a tanítás, hogy mit lehet kapni, hanem arról, hogy mi a mondanivalója. Hisz a mondanivalója így szólt felétek, hogy a tanítványaim jelen voltak a vendégekkel, és így szól most felétek, a jelenlévőkhöz:

— Hagyd békén, mert a temetésem napjára készíti.

Igen, ez az illat ezt sugározza a szeretet, tisztelet megbecsülésében. Mert hogy azt mondta az az egy tanítvány, hogy:

— Nem, hogy szétosztottuk volna, amit kaphattunk volna érte, a szegényeknek.

Hogy mondtam akkor?

— Hagyd, a temetésem napjára készíti. És szegények voltak és lesznek veletek. De Én nem mindig leszek veletek.

Most sokan ezt úgy értelmezik, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ha elmegyek, és nem látnak, akkor már nem is vagyok jelen.

Hát láthatóan nem vagyok jelen, de a felismerés és az elfogadás részében jelen lehetek szívedben, lelkedben. Eggyé válhatunk a szeretet, kegyelem részében a mindennapokban, hogy érezzük mindazt, ami által ez a tanítás a mai nap is hozzátok szól. Hisz szegények, azt mondottam, vannak és lesznek veletek. Most a jelenben hogy mondhatom? Most is vannak, és még mindig azt mondhatom, hogy lesznek jelen veletek és köztetek. De Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy most itt jelen vagyok kiválasztott Mária testvér-szolga által, és szólok hozzátok, és tanítalak benneteket, nem mindig leszek így jelen veletek. Csak úgy, ahogy mondottam, hogy felismertél, elfogadtál, eggyé váltál Velem a szívben, a tanítás részében. Mert ez a tanításnak, különösképpen ez a mondanivalója, hogy hogyan értékelitek az Én jelenlétemet, hogyan értékelitek az Én kegyelmi ajándékomat, hogyan értékelitek az Élő Evangélium tanítását, amely már bennetek van a tanítás folyamán, és hogyan értékelitek az ajándékban az Élő Szentlélek kegyelmének ajándékát, ami felétek áradt, ami átjárt, ami felmelegített, megerősített és felemelt az élet kegyelmének ajándékában.

Mert ha ezeket mind-mind így értelmezitek, akkor valójában megértitek a mai tanításnak a mondanivalóját.

De ha tovább megyünk, jelen vannak a zsidók, hisz azt mondják Reám, Én vagyok a Zsidók Királya. A zsidók pedig eljönnek, de nem csak azért, hogy Velem találkozzanak, és Engem lássanak, a Názáretit, a Jézust, hanem azért, hogy a csodatételben megnézzék, valóban, hogy a Lázár, akiről azt lehetett hallani, hogy feltámadt a halálból, hogy valóban hús és vér emberként van jelen.

És mikor látták, hogy ott ül a terített asztalnál a vendégeivel, és beszélget, már hittek a Názáretinek, hittek a Jézusnak, mert felismerték, hogy mily kegyelmi csodát tett szemük láttára e halott emberből. De ez már a főpapoknak, a tanácsnak, az elöljáróknak nem tetszett. Hisz az elöljárók, a főpapok és a tanács úgy dönt, hogy már nem csak a Názáretit, hanem már a Lázárt is meg kell ölni, hisz már úgy is halott volt, visszatérjen oda, ahonnan kijött, hogy ne zavarja meg az embereknek az elméjét, ne zavarja meg az embereknek a szemeit, amivel látnak, hogy ne zavarja meg az embereknek a füleit, amellyel hallanak, és ne zavarják meg az embereknek a szívüket és a lelküket, ami által tudnak hinni és bízni a mindennapokban e szeretet, e kegyelem részében.

Fontos, hogy felismerjétek a mai nap tanítását a mondanivalóban, hogy valójában mi is a fontossági sorrendnek a része, amelyre oda kell figyelni, fel kell ismerni, és el kell fogadni. És hogy: „Ha elfogadtuk, akkor vele együtt élni, érvényesülni és haladni a mindennapokban, az élet-útpályán, mert akkor fel fogom ismerni a második tanításunkat, amely a küldetésről szól.”2

Hisz hogyan is van ez?

Jelen van az Ünnepi Vacsora terme, asztala. Már a Vacsora megkezdésekor megmosom tanítványaim lábát. Majdan visszaülünk az asztalhoz, és beszélgetünk. És azt mondom tanítványaimnak, hogy:

— Ne akarjatok nagyobbak lenni attól, aki küldött Engem, mert Én vagyok a küldött, és a küldött nem akar nagyobb lenni a küldőnél. De ne akarjatok lenni nagyobbak, mint szolgák a szolgák felett.

Hanem figyeljetek mindarra, ami számotokra e mai napban, a jelenben van e tanítás részében. Hisz ma, mondhatom nektek a jelenben, Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok, aki küldtem közétek, most mondhatom, kiválasztott Mária szolgát a testvérben. Mert Én kiválasztottam őt, mert úgy-e, azt mondom, Én ismertem azokat, akit választottam. És ismertem most azt, akit választottam, felkészítettem, és felkértem. Mert felkértem, hogy elinduljon az úton, és haladjon rajta, és fogadja el mindazt, amit e út által számára adok. És hogy ha elfogadja, és halad az úton, akkor a tanítást megérti, és a tanítást átadhatja mindazoknak, akik hallgatnak szavamra.

Én, Jézus Krisztus Uratok, a küldő, elküldtem a küldöttet.

De a küldött nem akar nagyobb lenni a küldőjénél. Ő elfogadja, és felismeri mindazt, amit a küldő ad számára. Mert ez által a Küldött tanúságot tud adni róla az Atyánál. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Küldött. És aki a küldő, az pedig nem más, mint a jelenben kiválasztott Mária testvér, szolga, aki számotokra átadja tanításomat, amire felkészítelek benneteket a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megtapasztaláshoz.

Hisz fontos, hogy érezzétek, hogy a tanítás hogyan is van jelen számotokra. Mert azt mondottam a tanításban, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ismerem azokat, akiket választottam.

És most a jelenben is mondhatom, Én, Jézus Krisztus Uratok, ki jelen vagyok, és Mária szolga, testvér által szólok hozzátok, és tanítalak benneteket, ismerem, akiket választottam és meghívtam az útra. Mert úgy-e, Én felismertelek benneteket, megkerestelek, és kiemeltelek, mert szükségem volt reátok. Tehát Én választottalak elsőként benneteket, és ti csak utána mondhatjátok azt: „Igen, Uram, köszönöm, hogy választottál, és Hozzád tartozom, és követlek Téged.”

Mert sokan azt mondják, hogy ők választottak Engem, Jézus Krisztus Urukat.

Én választottalak benneteket, mert felismertelek. A felismerésben, a választás után, pedig meghívtalak az útra. A meghívást felismertétek, és elindultatok rajta. És haladtok a mai napban is, a jelenben, a felismerés részében. De akkor a tanításban is meghívtam, akiket választottam.

Csak az a szomorú, hogy nem mindig ismerték fel azt, aki küldött Engem, és nem ismerték fel azt, akiről Én beszéltem számukra, Jézus Krisztus Uratok, hogy valójában Én miért vagyok jelen, és miért tanítalak, és miért választottalak, és miért hívtalak meg az útra.

Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet szaván szólottam mindazokhoz, akiket választottam és meghívtam az útra. Megérintettem szívüket, lelküket, hogy elindulhassunk együtt, közösen.

És így ma is mondhatom azt számotokra, a jelenben, hogy ti is, kik elfogadtátok, hogy választottalak benneteket, elfogadtátok, hogy meghívtalak az útra, elfogadtátok, hogy felismertétek az utat, és elindultatok rajta.

Most boldogan mondhatom azt, hogy aki befogadta a Küldöttet, az befogadta a Küldőt is. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítás részében vagyok a Küldött, és Engem az Atya küldött hozzátok, tehát mivel befogadod a Küldöttet, Engem, Jézus Krisztus Uratokat, ez által befogadtátok azt, aki küldött Engem, vagyis az Atyát. És akkor érzitek szívetekben és a lelketekben mindazt, amit e bűnbánat hat Golgotáján, a tanításában számotokra adtam a felismerésben, az elfogadásban, a kegyelemben, a szeretetben, a békében és az örömben. És ez által felismertétek, hogy hogyan is kell élni és cselekedni, hogyan kell elfogadni a felebarátot, a testvért, hogyan kell megbocsátani mindazoknak, akik, mondhatjuk azt, egyenként, hogy tőletek várják a megbocsátó kegyelmet a tanítás, szeretet részében.

Mert ha ezek mind-mind már a Küldött Küldőjével együtt van szívetekben, lelketekben, akkor érzitek igazán, hogy nincs hiábavaló út a mindennapokban, a haladásban. Nincs hiábavaló kereszthordozás a szeretet keresztjében. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor kiválasztottalak, mert szükségem volt reátok, mikor meghívtalak az útra, hogy együtt haladjunk rajta, ti is megkaptátok egyenként saját kereszteteket a szeretet, kegyelem részében. S ezzel a kereszttel haladsz a mindennapokban az élet-útpályádon.

De nem tudod, hogy ezen az útpályán a kitűzött célodban, hogy valójában mi is vár rád, hogyan is tudsz haladni rajta, hogy elbírod-e kereszted súlyát, vagy leroskadsz, te is, testvérem, a meghívott, a felismert út haladásában épp úgy, mint Én, Jézus Krisztus Uratok a Golgota-utamon.

De ne félj, ne szomorkodj, ne csüggedj, ne kételkedj. Ha tudsz hinni és bízni Bennem, Én, aki választottalak, Én, aki meghívtalak, Én, aki megajándékoztalak a kereszttel, Én jövök segítségedre, és emelem meg kereszted súlyát, hogy ismét önmagad lehess, és felállhass, és tovább haladj a meghívásban. Mert ez által már ti vagytok a küldők, mert Én, Jézus Krisztus Uratok küldelek benneteket. És már Én vagyok a Küldött a küldők felé e tanítás szeretetében.

És hogy ha ezt mind-mind e bűnbánat szeretetében elfogadtátok, felismertétek, szívetekbe zártátok, mily könnyen tudtok haladni a mindennapokban, mert biztosak lehettek abban, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és kísérlek benneteket, bárhogyan is élsz és haladsz az életed folyamán, ha megmaradsz e meghívott úton.

Hisz az útról már beszéltem e bűnbánat-időben, hogy úgy-e, jelen a keskeny kapu, s jelen a széles kapu. Jelen a keskeny út, s jelen a széles út.3 És a meghívottaim és a választottjaim a keskeny kapun és a keskeny úton haladnak. Azokat tudom figyelni, segítséget nyújtani számukra. Mert akik a széles úton haladnak, azoknak nincs idejük, hogy felismerjenek, elfogadjanak, észrevegyenek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok őket is megkereshetem, kiemelhetem, kiválaszthatom, és elindulhatnak Velem az úton. Ehhez kell az a szabadság a szabad akarat, cselekvés részében, amely bennetek van, és megtanultok vele együtt élni a mindennapokban, szeretettel és örömmel.

És hogy ha ezt mind-mind megértettétek, felismertétek, elfogadtátok, akkor összefogott kézzel, szeretettel tudtok élni és haladni, még akkor is, ha számotokra egy keskeny kapu és egy keskeny út. Mert mondhatod azt, hogy most Én, Jézus Krisztus Uratok, elindulok ezen az úton, és így megfogom, és azt mondom:

Most Együtt haladunk!

És jöttök Utánam az úton.

Lehet, hogy így, ha most láncban összefognánk kezünket, és így Utánam elindultok, akkor azt mondjátok: „Ej, de keskeny! Ezen tényleg kevesen haladhatnak és mehetnek át rajta.”

De azért, hogy keskeny, és ha csak egyesével haladsz át, de sokan a szabad akarat, cselekvés révén a szabadságban áthaladhattok rajta, és elindulhattok. És aki már felismerte és elfogadta, és elindult, az az Élet útján halad a szeretet örömében, a kegyelemben. S ez az út biztos lesz számotokra a mindennapokban.

De a széles út, az is jelen van. Akik azon haladnak, akiknek nincs szükségük az Én szeretetemre, az Én kegyelmemre, nincs szükségük, hogy felismerjen, kiválasszam őket, és meghívjam. Ez az út egy darabig járható, amíg rá nem döbbensz, hogy ez az út bizony nem az Élet-út szeretetében vezet és halad. Ez a biztos romláshoz, bűnhöz, gyarlósághoz vezethet. És mikor rádöbbensz, hogy nem helyes ez az út, még akkor sem késő, hogy megállj, önmagadba nézz, és elgondolkodjál, hogy a szabadságodban mire van szükséged valójában, és hogyan akarsz élni, és melyik úton szeretnél megmaradni és haladni. És hogy ha azt mondod, itt, ezek után, „én nem ezen az úton szeretnék tovább maradni” — ahogy mondottam, soha nem késő önmagunkba nézni, felismerni önmagunkat, elgondolkodni, és majdan úgy cselekedni, hogy: „Visszafele megyek. És mikor visszaérek a széles kapuhoz, átmegyek rajta. És mikor már kiértem, akkor ismét önmagamba nézek, hogy talán nekem mégis ez a keskeny kapu az életem a meghívásomban, a szeretetben.”

E bűnbánat-idő hat Golgotája a tanításában ezt nyújtotta számotokra. És hogy ha mind-mind felismerted, elfogadtad, szinte mondhatod azt, hogy ide bezártad szívedbe, lelkedbe, hogy eggyé válj vele, magatokévá tegyétek az élethez, akkor tudsz szívből, szeretettel, a szabadságoddal élni, gyakorolni, és már nem elindulni, hanem haladni az úton.

És ennek reményében áradjon reátok áldásom a felismeréshez, az elfogadáshoz, és már nem az elinduláshoz, hanem a biztos úton való haladáshoz a mindennapokban, a szabadságban, a szeretetben, a kegyelemben, az örömben, a békében. Mert ezek mind-mind már bennetek vannak, és akkor érzitek, hogy: „Valóban, Uram, Jézusom, Te választottál. Én köszönöm, hogy így választottál, és már Veled együtt annak idején elindultam, és most már biztos szeretnék lenni a lépteimben, a haladásban.”

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok. Töltse be szíveteket, lelketeket. Járja át egész testeteket, hogy ne ijedjetek meg a szabadságtól, mert a szabadság adhatja meg számotokra az Életet a meghívásban, a felismerésben, mert Én, Jézus Krisztus Uratok ismerem mindazokat, akiket választottam és meghívtam. De a szabadságban rajtatok múlik, hogy elfogadtátok-e, eggyé váltatok-e vele, és elindultatok-e az úton. És ha már ráléptél, elindultál, most már biztosan haladjál rajta.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. január 7.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik a naptári év első Golgotáján meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedtetek. Hisz az egyházi év már elkezdődött, a naptári év pedig most kezdődött, és így részt vesztek e meghívott fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanításom, amely felétek szólt, elsőként arról, hogy a keresztség felvétele után majd megkezdem működésemet, és betérek Kafarnaumban a zsinagógába.1 Abban a kafarnaumi zsinagógában, ahol néhányan testvérem-szolgával részt vehettetek az úton, amikor elzarándokoltatok arra a helyre. Sokan vannak jelen, és köztük azok, akik figyelnek, hogy ellenségessé váljanak Velem szemben, hogy valójában most mit teszek e zsinagógában. Hisz tudták már, hogy tettem csodákat, de a csodában ezen a napon nem szabad. Ez a nap a megszentelt nap, és a megszentelt napon ne tegyünk olyant, ami megbotránkoztatja a jelenlévőket. Ezért hát Én, Jézus Krisztus Uratok reájuk tekintettem, és láttam, hogy valójában mi zajlik bennük: azt figyelik, hogy mitévő leszek, és hogyan cselekszem. Ezért most, ahogy akkor az írástudókat és a farizeusokat is megkérdeztem, hogy:

— Szabad-e jót cselekedni, tenni, vagy csak rosszat? Szabad-e életet menteni, vagy hagyni, hogy elvesszen?

Mitévővé váltok a gondolat, átmenet részében?

Hisz ők nem szóltak, mert meglepődtek a kérdésemen.

És ti, kik a mai napon meghallottátok hívásomat, és elzarándokoltatok, hogy ismét egyek lehessünk, ahogy mondjuk, mint a zsinagógában, mikor jelen vannak, és ti, ezen a helyen. És ti mitévők vagytok, és hogyan cselekszetek a kérdésben, hogy mit és hogyan szabad cselekedni, jót, rosszat, életet menteni vagy elvetni?

Számotokra is jelen van a megkérdezett kérdés, de a kérdésben a választ ti saját magatok adjátok meg, hogy a cselekvésben hogyan értékelitek a mindennapjaitokat. Hisz a cselekvést úgy is értelmezhetitek, hogy hogyan vagy jelen most a jelenben a cselekvéseddel, hogyan fogadod el a meghívást, hogyan értékeled, és hogyan tudsz eggyé válni vele. Mert ahogy ők nem szóltak semmit, úgy néha ti is talán nem szólnátok, mert előbb gondolkodni kellene, és csak azután jön ki a megfelelő válasz.

Reájuk tekintek, végighordozom tekintetemet, s nézem szívük keménységét. És nézem a jelenlévők szívük keménységét a mai napban, hogy mit hogyan értékeltek, hogyan fogadjátok el, és hogy van jelen bennetek az Élő Evangélium az Élő Tanítás részében. Hisz az Élő Evangéliumot és az Élő Tanítást nem most, ebben a naptári évben adtam elsőként nektek a tanítás részében. Hisz már többször és többször a naptári évek részében visszatérünk erre.

És ahogy eltávolodva kijöttek, nem tudták elfogadni mindazt, amit cselekedtem. Pedig Én semmi rosszat nem tettem, csak ennyit mondtam a betegnek:

— Állj ide középre.

A kérdést feltettem, a kérdésre válasz nem jött, akkor a beteghez fordulva ennyit szóltam:

— Nyújtsd ki a kezed.

És a beteg megteszi, és a béna kéz meggyógyul.

Mennyivel könnyebb ezt mondani, ahogy gondolták az írástudók és a farizeusok, a Heródes-pártiakkal, mint azt, hogy szombaton szabad-e jót cselekedni, vagy ne tegyünk semmit.

De ennek a tanításnak van ám még folytatása, ami nem pont ebben a zsinagógában történik, amelyre azt mondom számukra:

— Ti, oktalanok! Ha beleesik az állatotok egy verembe szombaton, akkor nem segítitek ki? Hagyjátok elveszni, vagy összehívjátok ismerőseiteket, barátaitokat, és kéritek, hogy segítsenek, hogy kiemeljük az állatot?2

Ezért hát mondom nektek, nem könnyebb azt a választ hallani, mint a mai nap tanítását, hogy:

Állj ide, majdan nyújtsd ki kezed, és gyógyulást nyertél.

Fontos, hogy átértékeld a mindennapjaidat a cselekvés, a felismerés és az elfogadás részében, hogy valójában hogyan és miképpen cselekszel.

De a mai nap tanítás így szólt felétek a második részében, hogy jelen vagyok, mondhatjuk, pont ezen a helyen a jelenben, és tanítást adok nektek. A tanítást hallgatjátok, körülülve figyeltek. És ekkor jön — az Írás szerint — Anyám és a rokonaim. De Ők nem térnek be a házba, csak beüzennek.3 És erre mindjárt boldogan van vállalkozó a körülülőkben, hogy beszóljanak:

— Anyád és rokonaid kint vannak! És várnak.

Akkor ismét mondhatom azt, hogy tekintetemet végighordozom rajtuk, és megnézem, hogyan is vannak jelen.

Ahogy most is végignéztem rajtatok, hogy ti hogyan élitek a jelent.

S erre így szólok:

— Ki az Én Anyám? Kik az Én rokonaim?

Nehogy azt higgyétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem tudtam, vagy nem ismerem Anyámat és rokonaimat!

De ahogy jelen van Anyám, és jelen vannak a rokonaim, úgy jelen vannak mindazok, akik a jelenben is, és akkor, a tanításban is meghallgattak, elfogadták tanításomat, és Isten cselekedetében működtek, felismerték, elfogadták, és a szerint cselekedtek.

Most a jelenben is kérdezhetem:

Felismertétek tanításomat?

Elfogadtátok, amellyel fordultam hozzátok?

Megértettétek, és a szerint próbáltok élni és cselekedni? A szerint érzitek a kegyelmet, az ajándékot, amely felétek áradt oly sokszor a jelenben?

Vagy az ajándék, a kegyelem, az mind jó, „felkészülök, elfogadom, szívembe zárom, de hogy érvényesítem-e rajtam és bennem, és változok-e, és elindultam-e a változás útján, az rajtam múlik”.

Vagyis mondhatom most a jelenben: rajtatok múlik, kik most is hallgassátok tanításomat. És hogy ha elindultok ezen az úton, akkor boldogan mondhatom: Te vagy az Én testvérem, te vagy az Én nővérem, és te vagy az Én anyám. Mert megtetted mindazt, amit a tanításban nektek adtam, felismerted, elfogadtad, és megpróbálsz helyesen, a cselekvésben, úgy érvényesülni és élni, hogy megteszed a tanítás cselekedetét. És nem csak önmagad számára, és nem csak azért, mert hallottad a tanítást, hanem azért is, mert Isten gyermekének vallod magad, és Isten dolgában szeretnél közreműködni, cselekedni.

És így boldogan mondhatom számotokra, hogy testvérem, rokonom, nővérem és anyám vagy!

Hogy valójában e felsoroltak közül melyiket érzed legközelebb saját szívedhez, lényedhez, lelkedhez, arra neked és nektek kell, testvéreim, megadni a szívből jövő, őszinte választ.

De a tanításom folytatódott a tanítványaimmal.

Úgy-e, milyen csodálatos?

Ha hit lenne bennetek, úgy-e, mikor mondottam: Ha csak egy kis mustármagnyi hitetek lenne, a hegynek azt mondhatnád, vagy a fának: „Szakadj ki tövestől, kövestől, és ha kell, a tengerben vessél gyökeret, követ!”

S erre sokan azt mondják, hogy ez lehetetlen.

Ezt nem teljesen e szavak szerint kell értelmezni, hanem a hitet a szerint, ahogy most ez a mai tanítás van jelen számotokra. Mert, úgy-e, tanítványaim boldogok, mikor Velem vannak. Ti a jelenben boldogok, és örültök, ha szólok hozzátok. Menjünk vissza a kezdetre, amikor még sokszor szinte arra játszodtatok, emlékezzetek: „Maradjunk, imádkozzunk, énekeljünk, majd csak az Úr megsajnál, és eljön. Mit nekünk az idő, hogy éjfél van!”

Átléptél a másik napba: „1 óra, 2 óra, majdnem 3. Igen, boldog vagyok, mert eljött az Úr, hogy tanítson bennünket, és ez által a hit megerősödik rajtunk és bennünk.”

Akkor valahogy a kezdet újat hozott számotokra, és az újban nem éreztétek az időnek a múlását, értékét, mert akkor az volt fontos számotokra: „Jaj, nehogy kimaradjak egy tanításból! Nehogy egy éneket én ne tudjak! Inkább leírom, mert én mindent tudni akarok.”

És most, a jelenben, a kezdetből átjöttél a mai jelenbe, most hol van bennetek ez a fellángolás? — kérdezem.

A választ ismételten szívetek szeretetével, őszintén adjátok meg önmagatok számára. Mert a tanítványaim is, ha velük vagyok, boldogok. Ha tanítom, boldogok. Ha jelen vannak a nép sokaságában az emberek:

— Jaj, de boldog vagyok, mert én a Mester mellett lehetek!

Ahogy némelyek a kezdetben: „Ha csak a Lábánál lehetek, már én boldog vagyok!”

Akkor még volt valahol bennetek megbecsülés és tisztelet. De most a jelenben ez egy kicsit eltávolodott belőletek. Már nincs úgy jelen a megbecsülés és a tisztelet, mint a kezdetben.

A tanítványaim is így éltek, mert amikor a tanítást befejeztem, és azt mondottam számukra:

— Evezzünk át a túlsó partra.4

Jaj, de boldogan teljesítették kérésemet!

Én, Jézus Krisztus Uruk, és ahogy felétek mondom, Uratok, elhelyezkedtem a bárka elejében, és elszenderedtem, elaludtam. Mondhatom így, ahogy most látjátok szolgámon.5 Feltámad a szélvihar, a hullámok magasra csapnak, és már-már a bárka lassan szinte megtelik. Félelem szálla meg tanítványaimat. A félelemben vészesen szólnak:

— Mester! Nem törődsz, hogy elveszük?!

Én, Jézus Krisztus Uruk és Uratok, szinte úgy értelmezték, hogy nem foglalkozok, nem veszem figyelembe tanítványaimat. De Én meghallottam az ő jaj-félelmüket, kiáltásukat. Én, Jézus Krisztus Uratok és az ő Mesterük, felálltam, és így szóltam a szélnek és a tengernek:

— Nyugodj meg. Simulj el.

És a szél elcsendesedett, a tenger elsimult, mint egy tükör. És e cselekedetek láttán félelem szálla meg őket, de olyannyira, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester reájuk tekintve, s megkérdezem:

— Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?

És ti hogyan éltek? A hit meg tudta érinteni szíveteket, a lelket, amely Élő Szentlélek kegyelme által áradt felétek az eggyé válás szeretetében? Vagy mondhatjuk úgy, hogy: „Ellustultunk, eltunyultunk, elfáradtunk? Már terhes, Uram, a Te ígéretedben teljesíteni mindazt, amit kértél valamikor a kezdetben tőlünk?”

Ezt ismét csak elmondom. Tán nem is kérdezem. Mindenki saját szíve őszinteségével megérti, hogy mi a cselekvés, és mit kell tenni, és hogyan kell értékelni, érezni.

Úgy-e, érezni kell a hit erejét. Érezni kell, hogy a félelem, mikor erőt vesz rajtatok, és azt mondjátok: „Én nem bánom, én akkor is félek!”

Akkor hol van a hitetek?

Hol van a kegyelem?

Hol van a szeretet?

Hol van a sok ajándék, amelyet oly régóta megadtam nektek?

Ismét vissza akartok menni a kezdetre, amikor még minden új volt, amikor mindennek örülni tudtatok, egy éneknek, egy tanításnak, egy testvérnek? Mert a kezdetben ez volt. S ennek kellett volna megmaradnia a jelenben is. Mert ha teljesen vissza akartok menni a kezdetbe, akkor azt mondhatjuk, hogy ezek nem történtek meg a tanítások alatt, a jelenlétben, a kegyelemben és az ajándékban. „Akkor valahol ez elindult, de hagytuk, hogy eltávozzék.”

Fontos, hogy most, e új naptári év kezdetén kicsit önmagatokba nézzetek. Vegyétek elő a kezdetekből azt a lelki tükröt, amit mondtam, hogy bennetek van. De hogy jobban megértsd, magad előtt is lehet egy tükör, és belenézel, hogy: „Valójában szép és jó mindaz, amit látok és érzek, vagy el kell indulnom a változás útján a felismerésben, a szeretet örömében? Hogy igen, Uram, én elindultam Veled az úton, mert meghívtál, és a meghívásban engedelmeskedem.”

Mi lenne, ha kiválasztott Mária testvérem, szolgám azt mondaná: „Uram, ma fáradt vagyok, eltunyultam, és ma nem akarok Golgotára menni! Mert ma nem tetszik ez így nekem!”

Most a kiválasztott szolgám a felkérésemben igent mondott vagy nem?

Az igenben megpróbál teljesíteni és cselekedni vagy nem?

Ti, testvéreim, különösképpen, akiktől néha megkérdeztem, és a válasz igen volt, hol van most az igenetek?

A mai tanítás most ilyen, hogy így szólok hozzátok, mert a tanítványaim is féltek, és nem volt jelen bennük a hit!

És kérdezték, hogy valójában ki vagyok Én, a Mester, akinek még a szél, a víz a tengerben is engedelmeskedik.

Köszönöm, hogy ha elmélkedtek, visszatekintetek a kezdetre, és magatok elé vetítitek a kezdet ajándékait, ahogy szépen jelen voltatok, és megkaptátok, és a különleges ajándékokat, a tanítások mellett, a különleges áldásokat, a különleges felemelkedéseket a szeretetben. „Hogy van-e tisztelet, megbecsülés a hit kegyelme részében, vagy elfáradtam, és talán már nincs szükségem reája. És az igent, amelyet, Uram, valamikor mondottam, azt már elfelejtettem, de ismét el kell ismernem, ismét el kell gondolkodnom, elmélkednem, és elindulni Feléd, hogy ölelésre tárt Karjaiddal átölelj, felemelj, Magadhoz emelj, és így haladjunk.”

Mint abban a tanításban, amit már szintén oly régen adtam nektek, hogy van a sivatag, a sivatagban haladunk együtt, és ha visszatekintünk: „Ó, Uram, de boldog vagyok! Látok két lábnyomot, együtt haladunk Veled. Haladunk, ismét visszatekintek, és félelem ül az én arcomra, az én szívemre: már csak egy lábnyomot látok! Uram, hol vagy?! Nem érzed, hogy szükségem van Reád?! Elveszem!”

S ekkor így szólok:

Ne félj, testvérem! Nem hagytalak el. Láttam, hogy nehezen haladsz, és szeretlek, felemeltelek, Magamhoz öleltelek, és ezért már csak a saját Lábnyomomat látod. A tiéd, amely Mellettem volt, most nincs jelen, mert hisz átöleltelek, és felemeltelek. Majd leteszlek, amikor ismét megerősödsz, ismét önmagad vagy, ismét felismered, hogy mi a küldetésed a követés részében. És ez ugyanígy van, amikor saját kereszted súlyát megemelem, mikor roskadozol, botladozol, és úgy érzed, nincs tovább.

De van, aki figyel, aki szeret, aki átölel, aki megemeli kereszted súlyát, amit az igenben elfogadtál, hogy ismét felállhass, önmagad lehessél, kiegyensúlyozottá válhassál, összeszedett, és ismét elindulj a mindennapi élet útpályáján a meghívásban, az igenben.

És ma, e naptári év kezdetében így adtam számotokra tanításomat.

Tudom, hogy ma is azt vártátok, hogy: „Uram, mire várjunk, milyen lesz ez az esztendő?”

Az esztendőhöz csak annyit, ha elfogadjátok tanításom, és a tanítások cselekedetekké válnak a szeretet örömében, és érzed a kegyelmet, akkor bármilyen nehézség jelentkezik számodra vagy számotokra, könnyebben átvészelitek, és könnyebben haladtok. De hogy mégis egy kicsit megnyugodjatok és leereszkedjetek, ne legyetek feszültek, ingerültek, ezért így mondom számotokra, ahogy mondottam valamikor a kezdetekben: Csak egy kicsivel lesz nehezebb.

Erre sáfár testvér6 azt mondta:

— Egy kakaslépéssel, vagy másra gondoljunk?

Hát mindenki saját maga mérlegelje majd, hogy majd mennyire lesz a kicsiben a nehézség jelen számotokra.

De a nehézségben Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok. Tanítottalak és tanítalak. Megajándékoztalak benneteket, és még szeretnék ajándékot adni, ha nyitott lesz szívetek a szeretet kegyelmében, és ha őszintén önmagatokba néztek, és őszinte választ adtok önmagatok számára, és ismét haladtok a meghívott úton az igenben.

És ma így áradjon reátok áldásom. Ma azzal az áldással erősítelek meg benneteket, amelyet szolgámnak adok, hisz ő is igent mondott a meghívásban, és megtörténik a fájdalom, szenvedés Golgotáján a felajánló első rész szakasza. Majdan jön a második része, a tanítás. A tanításban már árad felé a szeretet a kegyelemben. De hogy teljes legyen a kegyelmi áldás, ezért Én ma még megajándékozlak benneteket azzal a csodálatos áldással, amit már boldog József7 a közelben, és a bástya-testvér hallotta, amikor azt mondja:

— Uram, Jézusom, vedd el szívemből ezt a félelmet, amely erőt vett rajtam.

És ez a félelem a tanítás alatt elindul, és eltávozik. És mikor a félelem a tanítás alatt eltávozik, és hogy elinduljon a meghívott úton, szeretetem áldását árasztom reája, felmelegítem, átölelem, megerősítem, és már látjátok, hogy mosollyal indul el a fájdalom útján az elfogadás igenjében.

És most felétek is ez az áldás áradjon, hogy lássam rajtatok, hogy ti is befogadjátok szívetekbe és a lelketekbe ezt a csodálatos szeretet-kegyelmi áldást, amely felmelegít, amely átölel, és ami által ti is a szeretet-mosollyá tudtok változni, nem csak a külsőtökben, hanem a szívetek bensőjében is.

És most így áradjon áldásom kiválasztott Mária szolga által a testvérben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme erősítsen, óvjon és védjen, és mutassa meg számotokra, hogy a szeretet-kegyelmi áldás a felemelkedésben, az átölelésben mit tud nyújtani a mindennapjaitokban az útpálya haladásában.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. január 7.

Uram, Jézus, köszöntelek Téged e új év megkezdésében.

Köszönöm, hogy itt vagy, szeretsz, és fogod kezem.

Köszönöm, hogy elfogadod felajánlásom, kérésem, fohászom, amelyet a Te Szentséges Szíved elé tárok.

Köszönöm, hogy meghallgatod kérésünk, fohászunk a testvéreimmel együtt, és segítséget küldesz számunkra.

Köszönöm, Uram, Jézusom, a sok kegyelmet, amellyel megerősítesz és megajándékozol.

Köszönjük a kegyelmeket, amelyeket testvéreimnek árasztasz a szeretetben, mert Te maga a Szeretet vagy, és ezt a szeretetet adod mindazok számára, akik felismertünk, elfogadtunk, és elindultunk Veled az élet-útpályán a követés részében.

Boldog vagyok, hogy hálát adhatok mindazért, ami van, mindazért, amit adtál, s mindazért, hogy szeretsz, és nem hagysz el e fénylő kegyelemmel.

Hála, köszönet a szív szeretetével a mindennapért, és kérlek, fogadd el e megkezdett naptári évben, hogy továbbra is Hozzád tartozhassunk a testvéreimmel együtt. És segítséget nyújtasz, amikor a legnagyobb szükségünk van reá; felemelsz, amikor elesünk; átölelsz, amikor szomorúak és magányosak vagyunk, és megvilágosítod az utat, hogy el ne tévedjünk, hogy haladhassunk az úton Hozzád, Jézusom. Mindezért hálát adok, elsőként önmagam részében, a kiválasztott Mária szolga-testvéred, és mindazon testvéreim részében, akik nyitott szívvel, szeretettel, őszintén úgy érzik, hogy velem együtt ők is hálát adnak mindenért a Te Szentséges Szívednek. És ugyanúgy nem csak önmagam számára, hanem a testvéreim számára is kérem ebben az esztendőben is mindazt, amit felsoroltam, s amire szükségünk van a mindennapjainkhoz a szeretet, kegyelem részében.

Hála, köszönet, dicsőség, áldás, békesség, szeretet, öröm a megújult szívvel a tanítás, Élő Evangélium, Élő Szentlélek kegyelmének ajándékával.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. február 4.

Jézus Krisztus Urunk:

 

A mai nap is köszöntöm testvéreimet, akik elfogadtátok a meghívást, és a meghívásban engedelmeskedtetek.

De köszöntöm azokat is, akik lélekben vannak jelen, és kísérik a fájdalom, szenvedés Golgotáját lélek- és imajelenlétükkel.

A mai nap a tanítás folytatódott, mondhatom számotokra, az elmúlt hónap. Hisz akkor is a csodatétel volt jelen számotokra, hisz ahogy már szolgám, Mária, a beszédében is kiemelte, hogy a tanítványok féltek, mert azt hitték, elvesznek, mert feltámadt a szél, és háborgott a víz a tengerében.

És a mai csodatétel pedig a kenyérről szól, mondhatom azt, a mindennapi kenyér, amely szükséges táplálék a test részére.1 Hisz a test a kenyérrel táplálkozik, de a lélek, az is kenyérrel, csak az azzal a Kenyérrel, amely már az Én Testem — eledel számotokra. Így ma a csodajelben ez volt, hogy tanítást adok tanítványaimnak és a nép sokaságának. Hisz nagy tömeg vett körül, és már harmadik napja kitartottak Mellettem, mondhatom azt, szinte étlen és szomjan. Hisz nem volt elegendő táplálék. A pusztában nem tudnak venni, ezért hát megjelenik ismételten, mint a mai ember testvéreiben, testvéreimben a kétely.

Úgy-e, milyen könnyű róla beszélni?

A kétely.

A kétely, hogy:

— Nincs elég. Nekünk is alig van. Hát hogy lesz elég a nép sokaságának a tömegben?!

Úgy-e, úgy-e, mi is hányszor így cselekszünk, mert a kétely, az így működik rajtunk és bennünk. És ilyenkor számotokra is épp úgy érvényes ez a szakasz, hogy van szemetek, és nem láttok vele. Van fületek, és nem hallotok. Van szívetek, és nem éreztek. De ha kinyitod a szemed, hogy észrevegyed, ami előtted van, mennyivel másképp tudod értelmezni az előtted lévő eseményeket és dolgokat! Ha kinyitod a füled, és hallod, hogy mi történik körülötted, elfogadod, és másképp értékeled. És ha kinyitod a szívedet a szeretethez, és a szeretet benned él, eggyé válsz vele, akkor már nem a kétely vezérel a félelmében, hanem ráhagyatkozol a szív szeretetére, a fül hallgatására és a szem látására. És akkor felismered az apró kegyelmi ajándékokat, amelyek előttetek vannak. Hisz tanítványaim előtt is — hogy is mondjam számotokra, mint számukra a kérdésben? Hogy mi is lebegett előttük?

Őket csak az foglalkoztatta:

— Hét kenyerünk van! Hát hogy adjunk ennek a sok embernek?!

Holott már tanúi voltak az öt kenyér-csodának! És mégis engedték, hogy a kétely itt elfoglalja a helyét. A kétely utána vezessen benneteket, ahogy tanítványaimat.

Hányszor teszi veletek is a kétely a félelemben!

És ha így megengeded, hogy ő szinte uraljon téged vagy benneteket, akkor valóban nem lesz se szemetek, se fületek, se szívetek. Akkor valóban élitek az életet, haladtok az élet útján, mert ti azt hiszitek: „Azon vagyunk.”

Csak nem lássátok rajta a Fényt a kegyelemben. Nem érzitek a szeretetet a melegségben. Nem érzitek, hogy: „Igen, hallom, Uram, szerető, csengő hangodat, hogy valóban hozzám szólsz, valóban én fontos vagyok Neked. Valóban, szememmel fel kell ismernem a Fény-utat, amely itt van előttem, amelyre már talán valamikor igent mondtam, talán el is indultam rajta, talán haladtam is valamennyit rajta, de utána megengedtem, hogy ismét megtorpanjak, megengedtem, hogy ismét a kétely és a félelem erőt vegyen rajtam. És már a szemem nem volt nyitott, és már nem láttam. A fülem nem volt nyitott, és már nem hallottalak. A szemem ismét arra kell összpontosítani, hogy ki tudjam nyitni, a fülemet is, és akkor már szívemet is érzem, hogy igen, jelen van a szeretet melege, amely szinte át tud ölelni, felmelegíteni, felemelni, erőt adni. És már érzem, hogy nem vesztem el, mert tudom, hogy Te, Uram, ahogy a tanítványokkal, úgy velem is jelen vagy. És tudom, mi az a csodatétel, amikor megtöröd a kenyeret, és azt mondod: »Osszátok szét.« És szétosztani közel 4 000 embernek.”

Jóllakni, és utána, mikor így széjjelnéztek magatok körül, csak azt veszitek észre:

— Ni-ni! Jé! Mennyi maradék e hét kenyérből!

— Kérlek, szedjétek össze, mert szükség lehet reája.

Mert előre kell gondolkodni.

S azt veszitek észre, hogy ismételten a csoda, amelynek tanúi lehettek, hét kosár maradékot adott.

Ezért mondom nektek is, ahogy tanítványaimnak, higgyetek, bízzatok, érezzétek, hogy a szeretet hogy van jelen. Érezzétek, hogy a szemetek hogy van nyitva. Vegyétek figyelembe, hogy a fületek hogyan van jelen, és hogy hallod vele mindazt, amire szükséged van, és ami fontos számodra vagy számotokra.

Oly kegyelmi ajándék ez a csoda, ami által valóban érzed szeretetemet, ahogy most hozzátok szólok kiválasztott Mária szolga-testvérem által a felemelkedésben, a kegyelmi ajándék szeretetével!

És akkor a második tanítást már talán könnyebben értitek meg, és ha ti is, talán Velem együtt most, mondhatjuk, ez egy bárka.2 Most Együtt vagyunk, úgy-e?

Érzitek Szívem melegségét, ahogy árad felétek.

Érzitek a közelséget.

Érzitek, hogy itt vagyok.

Hallod a hangot a szívedben.

Látod, talán lelki szemeiddel, hogy: „Igen, Uram, Te most felém szólsz, vagy nekem mondod.”

És talán már az igenben a sok tanítás megadta számotokra, hogy már nem úgy vagytok jelen a bárkában, ahogy tanítványaim, mikor elkezdenek evezni, és már a parttól beljebb vannak, s rádöbbennek:

— Nincs kenyerünk! Hát mi lesz velünk? Mit eszünk?

Úgy-e, megint a kétely előjött!

És így van jelen veletek is. Most ti, akik a bárkában vagytok, hányszor engeditek meg, hogy a kétely előjöjjön, és bennetek legyen, és vezessen?

Pedig csak ez egy apró, kis jel volt.

És mit szóltam tanítványaim felé?

— Óvakodjatok, vigyázzatok a farizeusok és a Heródes kovászától.

És hogyan értelmezitek ezt?

Mert majd most is jöhetnek úgy, akik azt mondják, hogy ők az igazak, ők, akik ítéletet tudnak mondani mások felett, és ők mondják meg, hogy kit fogadnak el. Most a farizeusok és a Heródes-pártiak, mondhatom így is, hisz ez is jelen volt a múltkori tanításban is. És most ismét a kovász elevenedik meg. Mert tudjátok, szükség van a kenyérhez csak egy kicsi kovászra, ami által megdagad, s ami által ez a kovász sok testvért tud magához vonzani. És mikor magához vonzza, akkor megmondják számukra, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek. S ezért mondottam tanítványaimnak is a bárkában, és most nektek is, hogy: Óvakodjatok, és vigyázzatok, és ne engedjétek, hogy ismét a kétely és a félelem erőt vegyen rajtatok, és ez által néha csak egy ilyen kis apróság miatt tanakodjatok egymás között, mint ahogy tanítványaim, akik pedig tanúi voltak a csodának. Ilyenkor ti is joggal mondhatnátok azt a kérdést: „Uram, ha én ott lettem volna, nem kételkednék.”

Úgy-e, van nektek egy ilyen éneketek, amikor szoktátok ezt énekelni, különösképpen a bűnbánt-időben: „Ha én ott lettem volna a Kereszt tövénél.”

S akkor Én kérdezem:

Mi lett volna?

Erre majd válaszoltok ti önmagatok.

Ez az, amiről tanítalak benneteket: Ne akarjatok senkit megítélni, mert majd eljön az idő, amikor benneteket is megítélnek, s akkor talán szomorúság ül arcotokra.

S ezért, ahogy tanítványaimnak mondottam e bárkában, hogy:

— Hogy van bennetek a szeretet a hitben? Hisz tanúi voltatok, mikor az öt kenyérből 5 000 ember, és emlékezzetek, csak a férfiak voltak számolva, a nők és a gyermekek nem, és jóllaktak.

Most a mai tanításban hogy mondtam?

Hét kenyérből 4 000 ember.

S erre azt mondtam a bárkában:

— S mennyi volt a maradék?

Ők boldogan válaszoltak. Először azt mondták:

— 12.

Másodszor azt mondták:

— 7.

És jól feleltek, mert valóban ennyi volt. És mégis az elinduláskor tanakodtak.

Ezért Én bízni szeretnék bennetek, hogy ez a sok tanítás, amely már számotokra elhangzott a felemelkedésben, a megtapasztalásban, az elfogadásban majd erőt ad számotokra. Hogy most e jelképes bárkában ti nem kezdtek el tanakodni holmiféle kis apróságon, hogy: „Most valójában mennyi kenyér van itt, mivel táplálom a testem?”

Mert nem mindig a test tápláléka fontos, hanem a lélek tápláléka. És a lélek tápláléka a testhez, hogy eggyé válva, megerősödve, Én adtam nektek a Kenyeret, a Bort, a Testemet és Véremet. És a hit szeretete így erősített meg benneteket e meghívásban, az igen elfogadásában és a haladásban. És akkor már nem a kétely és a félelem vezérel, hanem már a nyitottságban, a hallásban és a látásban felismered mindazt, amire szükségetek van a mindennapjaitokhoz.

S akkor vegyük ma a harmadik tanítást, amelyet most, a mai napban adtam számotokra.3[ De ezt szinte mondhatnám Mária kiválasztott szolgámra is, hisz őt is sokan megítélik, ahogy János, a szeretett tanítvány így jött Felém:

— Uram, láttunk, aki a Te nevedben ördögöt űzött és gyógyított. És mi megtiltottuk neki, mert nem akart hozzánk csatlakozni.

Máriának is hányan megtiltották már, hogy: „Hagyja abba a hülyeségeit! Imádkozzatok érte, hogy a gonosz elhagyja őt.”

És itt jön az a fontos része a tanításnak, amelyet nem csak Jánosnak, a szeretett tanítványnak adtam, hanem minden tanítványom részére, és most számotokra is itt, a jelképes bárkában, hogy:

Kiválasztott Mária szolgám is hogy mondja számotokra?

— Jézus nevében.

Csak menjünk el a gyógyító kenet-imához, amihez most azt mondom, fogjátok össze kezeiteket. Oly régen volt ajándék így számotokra. Hát érezzétek a szeretetemet, hisz arról beszéltem nektek.

És akkor hogy is mondja Mária kiválasztott szolga?

— Uram, Jézusom, Hozzád fordulok én, a Te szolgád, Mária, ki jelen vagy közöttünk. Jöjj, és fogadd el felajánlásomat.

S ekkor így kezdi:

— Jézus nevében átadom nektek a gyógyító kegyelmi ajándékáldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felénk, mert mi mind Jézus Krisztus testvérei vagyunk, és Szent Sebeiben meggyógyultunk vagy meggyógyulunk.

Most kérdezem tőletek:

Kiválasztott szolga, Mária testvérem Ellenem vagy Velem van?

Majd ti magatok válaszoljátok meg, hogy megérthessétek a tanításomat, amit nem csak János apostolnak, tanítványnak, hanem minden tanítványomnak mondottam:

— Aki az Én nevemben kiűzte az ördögöt, aki az Én nevemben gyógyított meg, az egyhamar nem lesz ellenségem.

Úgy-e, érzitek a kegyelem szeretetét, amely most így áradt felétek?

És ezt adja számotokra a ti pásztorotok, aki elfogadott benneteket. Hisz nem csak Mária szolgát fogadta el a felkérésem révén, hanem ezt a Közösséget, és ő hányszor szól felétek a szeretet szaván, hogy felemeljen benneteket, hogy vezessen az úton, hogy mielőbb a Fény útján haladjatok a kegyelemhez.

Mert így akkor most, úgy-e, mondjam, hogy az öröm teljes legyen a szeretetében e jelképes bárkában, hogy ti is nem Ellenem akartok lenni, hanem inkább Mellettem és Velem, hogy érezd e szeretetnek a kegyelmét, a felemelő öröm ajándékában. És akkor könnyebben meg lehet érteni azt a tanítást, amely lehet, hogy csak, ha mondatában nézitek, lehet, hogy azt mondjátok, hogy: „Uram, de ez csak talán 5 vagy 6 mondat volt, és milyen fontos mondanivalója van számunkra!”

S el kell elmélkedni, el kell gondolkozni, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, ha így megadod számunkra, könnyebben meg tudjuk érteni, hogy mi a tanítás lényege e Evangélium szakaszában.”

Fontos, hogy érezzétek mindazt, amit a felemelkedésben és a szeretet öröm-kegyelmében árasztok felétek.

És ma így áradjon reátok kiválasztott Mária szolga által áldásom, amelyet abban a szeretet-kegyelmében árasztok felétek, hogy felismerjétek mindazt, amit a szem látása, a fül hallása és a szív nyitottságának befogadása adhat a mindennapi élethez, ami által érezd, hogy a kétely és a félelem nem jó, ha sokáig veletek és bennetek van. Mert talán nem úgy érzed a tanításnak a mondanivaló lényegét, és nem úgy tudod élni az életed, ahogy elindulsz rajta. Mert akkor érzed, hogy a bárka jelképes tanításának mondanivalója a szeretetben és a hitben mit adott számotokra. És akkor fel tudod mérni, hogy mi a mondanivalója e utolsó tanításnak, hogy: „Igen, Uram, mi nem Ellened, hanem Veled és Melletted szeretnénk továbbra is megmaradni, és az igenben haladni a mindennapokban.”

Az Atya, a Fiú és a Szeretet.

A Szeretet a Szentlélek kegyelme részében.

Nem véletlen mondtam a Szeretetet a Szentlélekben!

Így áradjon reátok, ahogy ma e jelképes bárkában összefogtátok kezeiteket, és éreztétek a szeretetem örömének kegyelmét, amely átölelt, felmelegített és erőt adott, hogy elfogadjátok egymást a felebarátban, a szeretet, kegyelem részében. És ne csak itt, hanem a többi testvérrel együtt.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. március 4.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik elzarándokoltatok a fájdalom, szenvedés Golgotájára.

És köszöntöm mindazokat, akik lélekben eggyé váltak a mai nap engeszteléssel és a Golgotai átéléssel, hogy részesülhessenek a szerető kegyelemben, amely jelen van, hogy ami által érezd, hogy: „Igen, a kegyelem megadja mindazt, amire szükség van, s amire vágyakozunk.”

Így a mai nap tanítása így szólt hozzátok, ha csak egy mondatban adnám nektek: Ha nem váltok olyan gyermeki szívű szeretetté, akkor hogyan akartok bemenni Isten országába. Mert úgy-e, a gyermekek, azok mind, kik kicsinységükben, a szeretetükben, az odaadásukban, a jelenlétükkel megpróbálnak szeretet árasztani mindannak és mindazoknak, kik felkészülve a szív nyitottságának elfogadásával. Hisz a tanítás ma arról szólt, jöttek, hozták a kisgyermekeket, hogy áldást kaphassanak. És vannak a tanítványok, akik pedig nem engedik, hogy odavigyék e gyermekeket. Mert érezték, hogy mi a súlya, a fontossága, a jelenléte és a szeretete e kegyelemnek. Ezért hát, ha észreveszem, és ott észrevettem, és a mai világban is, ha észreveszem, hogy hogyan is vagyunk jelen, hogyan is fogadjuk el a felebarátot és a testvért, és a testvérben a kisgyermekeket, akkor meg tudod érteni ennek a tanításnak a szeretetteljes mondanivalóját. Hisz jöjjetek Hozzám, és engedjétek Hozzám a kisgyermekeket.

Úgy-e, milyen szép a megszólítás, a vágy a jelenlétben?

És milyen szép, ha ti is megnyissátok szíveteket, azt a szívet, amelyben ez a gyermeki szeretet van jelen, s ez a gyermeki szeretet átjár kívül és belül, és érzed a különbséget, érzed a kegyelmet, és érzed, hogy mi a fontos e áldásban.

Hisz az áldás, amikor számotokra árad a Golgotai tanítás révén, és részesülhettek e csodálatos áldásból, betöltekeztek, megerősödtök, és mindjárt másképp érzitek önmagatokat, és másképp élitek a napjaitokat. Hisz ha nyitott a szíved, és a szíved, ez a gyermeki szeretetként van jelen, akkor felismered, és megpróbálsz változni és változtatni a mindennapi életen. És ekkor, mikor ti, a felnőttek, mint a tanítványok, vágyakoztok az áldásra, mert érzitek, hogy szükségetek van erre a csodára, erre az ajándékra, mert érzed, hogy talán felemel, érzed, hogy átölel, érzed, hogy megmutassa az utat, és érzed, hogy mi is a te küldetésed a követésed részében. És már tudod, megtapasztalva, mi az Élő Szentlélek, mert az áldás a Szentlélek kegyelmének ajándékával árad felétek.

És akkor vannak a kis gyermekek, akik talán önmaguktól nem tudják, hogy számukra is fontos lenne a kézrátételes áldás, mint amikor ti a kezdetben elfogadtátok kiválasztott Mária testvér-szolgától az áldást, a gyógyító kegyelmet az ajándékában. És éreztétek, hogy: „Valami, mintha történne rajtam és bennem. Valami megváltozott. Valami jó dolog történik.”

S ilyenkor kell arra gondolni, hogy most én vagy bármely testvérem úgy érzi, hogy ezt a csodát, ezt az ajándékot, ezt a kegyelmet, e gyermek szeretetét megajándékozzuk még e csodálatos áldással. Mennyivel jobban megérdemlik ők ezt az áldást! Igaz, hogy talán nem értik, abban a pillanatban meg (még?) mi is történik velük, de elkísérheti őket az életük folyamán, az úton.

Ezért kell ezt a tanítást így mondanom számotokra, ahogy tanítványaimnak, hogy ne ellenezzétek és akadályozzátok meg, hogy a kis gyermekeket elvihessék az áldáshoz a szeretet eggyé válásával a kegyelemben. Mert mennyivel más az ajándék, ha érzed, hogy: „Én is most a szívemmel, a lelkemmel megpróbálok gyermek lenni, és azt a gyermeki szeretetet elfogadni, szívembe zárni, és a szerint élni.”

És akkor, ahogy a gyermek éli a gyermeki életét a mindennapjaiban, ti is tudnátok élni gyermeki életeteket a mindennapokban. És nem csak a félelem, az aggodalom, a szomorúság, a megaláztatás, a kitaszítottság venne erőt rajtatok. Mert a gyermek, az még nem tudja a gyermeki szív szeretetével, hogy ez valójában hogyan is van jelen. De ha ti ezt a gyermeki szeretetet ismételten a szívetekbe zárjátok, eggyé váltok vele, és megpróbáltok a szerint és azzal élni, akkor ti is talán olyan játékosak, talán olyan aranyosak, talán olyan kedvesek tudtok lenni a mosolyban, mint a gyermekek. És akkor ezzel a szeretettel vágyakozol az áldásra, és akkor még részesülhetsz is a kéz rátételével az áldásban. És akkor úgy érzed, mintha valami végigjárna rajtad és benned.

És hogy ha ezt mind megértitek, és megértitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok, felismerve, elfogadva, akkor tudjátok, hogy a segítség, a kegyelem, a szeretet, az ajándék, az öröm, a béke, szinte mondhatjuk azt, mint egy karnyújtás, így van előttetek.

De ezt a karnyújtást fel kell ismerni, el kell fogadni, és eggyé válni vele. Mert így Isten országa, Atyám országa valóban eljöhet számotokra is, mert itt eggyé válsz vele, s akkor benne élhetsz a szeretet kegyelmével. Mert sokan és sokan így mondjátok kiválasztott Mária testvér-szolga számára is: „Könnyű neked, mert te abban élsz, abban a szeretetben, s abban a kegyelemben!”

Igen, olyankor kiválasztott Mária szolga, amikor e szavakat hallja, akkor ott van. De amikor valamiről szól a tanításban, vagy beszél, vagy átad, vagy kérdez, vagy várja a cselekedeteket, olyankor már tán messze van erről a helyről a szeretet, áldás részében. Amikor szükség van, hogy elfogadja a felajánlást, a kérést, a fohászt, akkor ismét szerencsés helyzetben van, mert könnyű neki!

Hányszor és hányszor mondjátok e szavakat!

Amikor pedig valami nem úgy történik, ami kedves volna előttetek, nem értitek tán a szavak jelentőségét, a kérdést, vagy a kérdésre a megfelelő választ, vagy nem történik meg azonnal a meghallgató segítség, akkor ismételten: „Talán messze van!” Nem megint: „Jó neked, mert te más vagy, mert te hallod és látod! Mert te megkapod a kegyelmet.”

Ezeken majd el kell gondolkodnotok, és gyermeki, szerető szívvel a felismerés részében válaszolni, hogy most valójában hogy is történik, mikor jó, mikor könnyű neked, és mikor talán távol. Mert „nem kedves előttem mindaz, amit láttam, hallottam vagy éppen megtapasztaltam”.

Mert mily könnyű mások felett ítélkezni. Mint ahogy tanítványaim tették a kis gyermekek felett, hogy ellenezni, elküldeni, mert nekik nincs szükség az áldásra.

Én, Jézus Krisztus Uratok rájuk szólottam, lehet, hogy egy kicsit erélyesebben, lehet, hogy egy kicsit úgy tetszett számukra, mintha haragosabban, de nem azért, mert haragudtam, nem azért, mert már nem szerettem őket, hanem azért, mert fel kell, hogy ismerjék, hogy ami nekik jó, az egy másik testvérnek is épp olyan jó, és szüksége van reá, talán a felemelkedéshez, talán a hithez, talán a szeretethez, talán a békéhez, talán a megbocsátó kegyelemhez, és így elindulva a változás útján a mindennapjainkban. Hogy ne akarjunk olyanok lenni, akik gátat szabunk egy másik testvér vagy egy másik ember előtt az ellentéti akadályok részében. Hanem ha nekem valami kedves, szeretetteljes, örömteli, felemelő a boldogság átjárásával, akkor az nem csak engem illet, és nem csak a sajátom, hanem ez kell egy másik testvérnek, egy ismerősnek, egy családtagnak, hogy e gyermeki szeretet-szív mindenkiben jelen legyen, és elrejtőzzön az emberi szív és az Élő Szentlélek kegyelme részében. És akkor érezzük, mi a fontosságnak a szerepe, a szeretete a mindennapokban. S akkor nem mondok mások felett ítéletet, és nem ítélkezünk, mert Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet szaván szólok hozzátok, a szeretet szaván tanítalak, és Szívem szeretetével az Élő Szentlélekkel ajándékozlak meg a kegyelmi ajándékkal az áldásban.

Talán nem érzed olyan jelképesen a fejeteken a Kezemet a rátételben, ahogy a gyermekekre, de viszont volt már részetek benne kiválasztott Mária testvér-szolga által, és a lánc-kéz összefogásával, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok így ajándékoztalak meg benneteket e csodálatos kegyelmi ajándékkal, a felemelő áldással, hogy eggyé váljatok a szeretetben.

A második tanítás pedig arról szól, hogy igen, Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok Atyám házában. És vannak a farizeusok, az írástudók és a népeknek az elöljárói.

Úgy-e, ez most is jelen van a mai világban.

És Én, Jézus Krisztus Uratok most így vagyok jelen, kiválasztott Mária szolga által.

És kiválasztott Mária testvér-szolga hány tanítást, hány ajándékot, hány kegyelmet, hány megtapasztaló tanítás már volt jelen számotokra. Ha csak visszamegyünk a kezdetekbe, amikor tanúi voltatok, hogyan is tanítottam, amikor tanúi voltatok, hogy igen, ráteheti kezét az égő gyertyalángra, és mégsem történt semmi. Amikor szinte azt mondottam számotokra: Felemeljem előttetek?

S ezek mind-mind a csodajel megtapasztalása volt az egyszerűségben. Hisz ha a Mária, kiválasztott szolga-testvér nem lenne kiválasztott, egy lenne veletek, ahogy ti ezeket mind próbálkozva ugyan, de nem tudtátok megtenni, úgy Mária, kiválasztott testvérem sem. De mivel Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztottam és meghívtam, ez által Én jelen vagyok. S ez által hányan vagytok jelen a farizeusban, az írástudóban, a népek elöljárójában?

Hányan tettétek fel már kérdésteket, kérdéseiteket?

Néha azért, hogy próbára tegyétek, ahogy Engem is próbára szerettek volna tenni az írástudók, a farizeusok, az elöljárók? Mindegy, hogy melyikeket emelem ki számotokra.

De ahogy Mária, kiválasztott testvér is néha úgy lát át rajtatok, mert Én, Jézus Krisztus Uratok megadom számára. És most az átlátást Én arra fordítom felétek, amikor a kezdetben megvolt ez a kegyelmi ajándék, hogy írhattatok. És azt hittétek, hogy: „Az a sajátom!”

És mikor Mária szolga így szól:

— Te nem gondolod, testvérem, hogy valamivel tartozol felém?

— Miért?! Te honnan tudod?!

Nem ez volt a válasz?

Tanúi voltatok!

Ma is vannak ilyen jelek. Néha-néha nem teljesen így mondja, csak talán egy szót vagy egy fél mondatot, és aki figyel és éber, az észreveszi.

És ezek azok a kiválasztott megtapasztaló jelen levő csodák, amelyek számtokra így voltak jelen.

A tanításnak tanúi voltatok, hogy hogyan indult el, és hogyan tanít, és adja át a tanítást.

És hányszor, és hányszor vagytok még mindig néha írástudók, farizeusok vagy elöljárók?

És ahogy ők próbára tettek, hogy honnan van ez a hatalom, ami szerint cselekszek, és kitől kaptam. Ahogy megkérdezhetitek: Honnan van ez a tanítás, és kitől kapja kiválasztott Mária testvér-szolga?

Én, Jézus Krisztus Uratok így szólottam feléjük:

— Nekem is van egy kérdésem. Felteszem a kérdésemet, és hogy ha megválaszoljátok, akkor Én is elmondom számotokra, kitől kaptam a hatalmat, amellyel jelen vagyok és cselekszek.

A kérdés egyszerű volt:

Keresztelő Jánosnak kitől volt a keresztsége?

Remélem, ti már tudjátok, hogy nem az emberektől, hanem Atyámtól, hisz Ő küldte Előttem, hogy elkészítse Számomra az utat.

De ők tanakodnak, ahogy néha ti is tanakodtok, hogy hogyan tovább a cselekvésben, a jelenlétben, a megtapasztalásban.

Ha azt mondják, hogy a Mennyből kapta a keresztséget, akkor, úgy-e, jogosan válaszolhattam volna számukra: És miért nem hittetek benne?

Itt is hányan és hányan, ha valóban hinnék, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok itt jelen vagyok, másképp élnétek a mindennapjaitokat.

De ha azt mondják, hogy az embertől? Hát megijednek, hisz félnek az emberektől, mert az emberek azt mondták, ő valóban próféta volt.

Hát, ha próféta, és prófétaként szólott hozzánk, akkor a szerint kellett volna elfogadni és követni, és megtapasztalni.

De jobbnak találták azt mondani, ami a mai világban is egy nagyon egyszerű és sokszor mondott:

— Nem tudom.

Azzal úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, és mindent megmondtunk.

S erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt feleltem számukra:

— Hát, ha nem tudjátok, akkor már Én sem vagyok szinte köteles elmondani számotokra, hogy kitől kaptam ezt a hatalmat, és ki bízott meg vele, hogy a szerint cselekedjek e hatalommal.

De Én számotokra elmondom, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok e sok tanítás, áldás, kegyelem és jelenlét részében elfogadtalak benneteket, megmutattam számotokra az utat, meghívtalak erre az útra, hogy: „Együtt haladjunk rajta, és fogadjuk el mindazt, ami e tanítás révén a szeretet szaván hozzánk szól a megtapasztalás kegyelme részében. Mert akkor valóban fel tudom ismerni, hogy igen, Uram, Te jelen vagy. Boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom, követhetlek, hallhatom tanításodat, megfogadom tanításodat, és elindulok a szeretet, változás útján a mindennapjaimban.”

És hogy ha ezeket mind így megtapasztaltátok, felismertétek és elfogadtátok, akkor már könnyebb a mindennapi élet a jelenben, amely most körülvesz benneteket.

Ennek részével most így árasztom felétek áldásomat, de az áldás ma nem kézrátételes lesz, hanem láncban összefogott.

És most hívom pásztor testvéremet Mária szolga mellé.

És most a kézrátételes áldást Én elsőként a meghívásban adom felétek. Ma a fájdalom, szenvedés Golgotáját az első péntek-meghívásban, igenben vettetek részt a jelenben. De a meghívást most megadom számotokra a hamarosan megkezdő bűnbánat Golgotáira, hogy ez a golgotai elindulás hétről hétre a szeretetében történjék, a kézrátételes gyermeki áldást most úgy árasztom felétek a megnyitott szívhez, hogy megerősítelek benneteket a szeretet, öröm, béke, boldogság kegyelmével.

Eljött számotokra a bűnbánat-idő. Áradjon reátok áldásom. Töltse be szíveteket és a lelketeket. Öleljen át ez a gyermeki, szerető áldás. Melegítse fel a nyitott szívű testvérek szívét, a lelkét. Váljatok egy kicsit, mint a kicsi gyermek, a gyermeki szívben, hogy érezd a gyermeki örömöt, békét, szeretetet, boldogságot, kegyelmet. És egy pillanatra úgy érzitek: „Mintha megállt volna az idő, és egy kicsit más vagyok a kegyelemben.” De ez az áldás, amely most felmelegít és átölel, megadja számotokra mindazt, amire szükségetek van, és amire vágyakoztok. Mert eljött számotokra a bűnbánati idő, hogy „jót cselekedjek e gyermeki szeretettel a kegyelemben”. Mert ez az áldás elkísér hétről hétre benneteket majd a Feltámadás hajnali fény öröméhez az erőben, a szeretetben, hogy fontos legyen számotokra mindaz, amit ennek az esztendőnek a bűnbánat-ideje nyújt a meghívásban a testvérek felé.

És így áradjon reátok áldásom, amit most Mária testvérem, kiválasztott, és pásztor testvéretek, aki elfogadott, Velem együtt, Jézus Krisztus Uratokkal küldi és árasztja az áldást.

Az Atya, a Fiú, a Szentlélek kegyelme áradjon, óvjon, védjen, vezessen e gyermeki szeretetben, hogy a meghívást a felismerésben el tudjátok fogadni ennek az esztendőnek a bűnbánati időben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. március 4.

Köszönöm, Uram, Jézusom a megerősítő áldást (…) a bűnbánat-időre.

Köszönöm, hogy elfogadod kérésemet, és velem leszel hétről hétre, hogy teljesíteni tudjam mindazt, amit az igenben elvállaltam. Erősítsél, óvjál, védjél, vezessél, hogy én is gyermeki szeretettel végig tudjam járni a bűnbánat golgotai utat hétről hétre a szeretetben.

Köszönöm e áldást, e felmelegítést, e átölelést, ami erőt ad a mindennapjaimban számomra.

Dicsőség, áldás, békesség, szeretet, öröm, boldogság, kegyelem járja át szívemet, lelkemet a mindennapjaimban. Hála, köszönet mindezért, amit ajándékul adtál, Uram, Jézusom.

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. május 6.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik elfogadtátok a hívást, és elzarándokoltatok erre a helyre, hogy ma is részesei legyetek a fájdalom-, szenvedés-, golgotai jelenlétben, az átélésben.

A mai napon a tanításaim így szóltak felétek: az első tanítás, hogy ne nyugtalankodjék szívetek, és higgyetek. Mert Én hittem Atyámban, az Atya pedig Énbennem. Tanítványaimnak is azt mondottam, higgyenek Bennem.

És a hit a kegyelmében hogy’ is van jelen?

Mert Én most itt vagyok, de elmegyek, hogy helyet készítsek nektek Atyám Országában.1 És ha elkészítettem a helyet, akkor majd eljövök értetek, hogy ti is ott legyetek Velem, ahol Én vagyok.

De ismeritek az utat, ahova Én mentem, hogy ti is oda jöjjetek.

És akkor az egyik tanítvány megkérdezi:

— Uram, mi nem ismerjük az utat, ahova Te mész. Akkor mi hogy’ menjünk oda?

Hisz a hitben Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. És csak Rajtam keresztül juttok az Atyához. A hit így szól felétek az Útról, az Igazságról és az Életről. És nem véletlen mondom számotokra is, hogy ne nyugtalankodjék a ti szívetek. Hisz a szívetek még tele kell, hogy legyen a kegyelem, szeretet ajándékával, hisz részesülhettetek a Feltámadás, örömünnep hajnalának ajándékából. Részesülhettetek a megemlékezés ünnepének, szintén kegyelmének ajándékából. És ezek mind-mind fontosak, hogy bennetek legyen. Éljetek vele együtt a hit szeretetében. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok most a jelenben a tanítást úgy fordítom le nektek, hogy meghívtalak az útra. Az utat felismertétek, elfogadtátok, és elindultatok rajta. Ti még most csak ezt az utat járjátok a hit kegyelmében. Számotokra még nem mondom azt, hogy elmegyek, hogy helyet készítsek számotokra az Atyánál.

Hisz tanítványaimnak, mikor mondottam ezt a tanítást, ők is úgy értették, s úgy értelmezték, hogy most, ha Én elmegyek, s ha utána visszajövök, akkor azonnal Velem kell jönniük az Atyához.

Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam már nektek is e tanítás részében, hogy valóban elmentem, és helyet készítettem számotokra. Hisz eljön az idő a szabad akarat, cselekvés részében, amikor ti is elindultok ezen az úton, és majd akkor felismeritek az utat, hogy tudjatok rajta haladni. Akkor már a jelenben nem kell kérdezni, hogy: „Uram, Te hova mész? Mert mi nem ismerjük az utat. Akkor hogyan jutunk el oda, ahol Te vagy?”

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a hitben jelen vagyok köztetek. Tanítalak benneteket, a tanításban az Élő Evangélium és az Élő Szentlélek, amellyel már eggyé váltatok a szeretet, kegyelem részében. Most a hitet értelmezve, hogy ki hogyan fogadja el, és hogyan érzi a hitnek, a kegyelmének ajándékát, amely fontos a mindennapi életben, az elfogadásban és a kegyelemben.

De folytatódott ez a tanítás egy kicsit távolabb azzal, hogy azért mondom nektek, hogy Én szeretlek benneteket2, vagyis, ahogy akkor mondottam: Én szeretlek titeket. Mert az Atya is szeretett Engem, és Én is az Atyát, és ti is szeressétek az Atyát, és szeressetek Engem. Hisz a hit, ami megmutatja számotokra a felismerés, elfogadás részében, hogy a szeretet hogyan tud működni, eggyé válva, rajtatok és bennetek. A szeretet, amely megmutatja az utat. A szeretet, amely meg tudja változtatni az úton a haladást. A szeretet, amely meg tudja változtatni a mindennapi életet. A szeretet, amely erőt ad mindahhoz, hogy ismét önmagad lehessél a szabad akarat cselekvése részében. Mert ha a szeretetet felismeritek, eggyé váltok vele, akkor már a hit is benned él e kegyelemmel, akkor már boldogan tudsz élni és haladni a mindennapjaidban. Mert ez a szeretet, amely most jelen van a tanításban, ezt tükrözi számotokra a kegyelemben. Mert az Atya is szerette az Ő gyermekeit, és nem véletlen küldött az Atya az Ő gyermekeihez. De a gyermekek is szeretik az Atyát, és szeretnek Engem, Jézus Krisztus Uratokat, a kegyelemben, a felismerésben és az elfogadásban.

És akkor a tanítás folytatódik, már közeledve, a Vigasztalóról. Mert ha már elmentem, hogy helyet készítsek, akkor már elküldöm számotokra a Vigasztalót, az Irgalmasság Lelkét e szeretet, hit kegyelme részében. Mert ez mind-mind fontos a felismeréshez és az elfogadáshoz. Hisz az Atya szereti mindazokat, akik úgy élik a szabad akarat cselekvése részében az életet, hogy az Atyához tartoznak a gyermekben. Az Atya szereti mindazokat, akik elfogadják az Ő Fiát, és szeretik az Ő Fiát. Az Atya elfogadja mindazokat, akik elfogadják az Ő tanítását, az Ő parancsait. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok elfogadtam az Atya tanítását és parancsát, és megpróbáltam a szerint élni, és a szerint tanítani, és a szerint árasztani felétek a meghívást a hithez a felismerésben, az áldást a szeretet kegyelmében, és felkészíteni, hogy eljön majd számotokra a Vigasztaló az Igazság Lelkében, mert a szeretetben, ha már Mellettem vagytok, hogy egyek lehessünk, és együtt élhessünk, akkor már a Vigasztaló az Igazság Lelkében így jön el felétek és hozzátok, és mutassa meg számotokra a kegyelmi utat a mindennapokban.

De ahogy tanítványaimat is felkészítettem, hogy meg ne botránkozzanak mindazon, amelyet nekik elmondottam és tanításképpen átadtam. Hisz ahogy tanítványaimnak azt mondottam:

— Mert hisztek Bennem, követtek Engem, felismeritek az utat, elfogadjátok a szeretetemet, és a szeretettel szeretnétek eggyé válni Velem, és együtt élni, hogy együtt lehessünk. Felkészültök a Vigasztalóra, az Igazság Lelkére.

És ekkor azt mondottam tanítványaimnak3, hogy:

— Eljön az idő, amikor kitiltanak benneteket a zsinagógában. Eljön az idő, amikor kicsúfolnak benneteket, kiűznek benneteket. Eljön az idő, amikor még veletek is megteszik, hogy talán megölnek, és akkor azt hiszik, hogy jót cselekszenek Isten akaratának a szeretetben.

De ezeket mind azért mondottam el nekik, hogy ha majd megtörténik és bekövetkezik, ne ijedjenek meg, hanem felkészült legyenek a felismerésben, hogy erről mind-mind hallottak, mert beszéltem nekik.

És ti most, a jelenben, ezt úgy értelmezhetitek, ahogy már többször és többször megtapasztaltátok és megértettétek. Hisz benneteket is hányszor és hányszor megaláznak, ha tehetik, elküldenek, ha tehetik, kiűznének, és ha tehetnék, még a Vigasztalónak is megparancsolnák, hogy pont reátok nehogy rátok szálljon és betöltekeznétek Vele e kegyelemben, hogy az Igazság Lelke rajtatok és bennetek legyen a hit, szeretet kegyelme részében.

És nektek is elmondottam a kezdetben, és különösképpen most emlékezzen e tanításról, nem teljesen a kezdetről, hanem számára a kezdetről, amikor az író-gyűjtő testvért is, mikor már felismerte az igaz utat, és elindul az igaz úton a küldetésben, a követésben. Hisz felismerte, mi a küldetése, és már tudja, mi a követése. És elindul. És azt mondottam számára:

— Most, ettől a pillanattól, hogy ha Engem választasz, Jézus Krisztus Uradat, és elindulsz az úton, sokan elfordulnak tőled, sokan elhagynak. És ezt mind-mind meg fogod élni, és meg fogod tapasztalni.

És még mindig nem késő dönteni, hogy megmaradsz-e a felismert úton a küldetés, követés részében, vagy letérsz róla, és elindulsz úgy, ahogy ma pásztor testvérem számotokra beszélt a szentmise keretében. Hisz ő kiemelte a bűnbánat tanításából a keskeny kaput a keskeny úttal, a széles kaput a széles úttal.

Rajtatok múlik, testvéreim, a szabad akarat, cselekvés részében, hogy a felismerés, küldetés követésében hogy’ indulsz el, a biztos életúton, a keskeny kapun, keskeny útban, vagy a széles kapun, a széles úton.

De ha elindulsz rajta, talán nem ítélnek meg, talán nem zárnak ki, talán nem aláznak meg, talán úgy érzed, hogy „most én a jó úton haladok”, addig, amíg egy megpróbáltatás a felismerésében fel nem ébreszt, hogy te nem az igazság útján haladsz a Vigasztalóval az Igazság Lelkében. Mert te elindultál az úton, amelyről azt hitted, hogy számodra az a biztos élet az út haladásában.

De addig, amíg össze nem roppansz, amíg el nem keseredsz, amikor már a kétely erőt vesz rajtad, a kételyből félelem válik, szomorúság és bánat, és szinte könnyedén néha azt mondjátok: „Nincs célja az életemnek.”

Pedig még akkor sem késő önmagadba nézni, és rádöbbenni: „Ó, inkább maradtam volna meg azon az úton, ahol talán kicsúfoltak, kitaszítottak, megaláztak, mert Érted vállaltam, Uram, Jézusom, a Te szeretetedért, a Te kegyelmedért, a Te ajándékodért, a Te hitedért, a Te meghívásodért, mert Te vagy az Élet, az Út az Igazságban. Mert ezt az életet szeretném én is a Vigasztaló elfogadásában, az Igazság Lelkében felismerni és járni a mindennapjaimban.”

Hogy ha eddig eljutottál a felismerés-részedben, akkor ne torpanj meg, testvérem, hanem indulj el a biztos lépésekkel e meghívott úton, még akkor is, ha úgy érzed, hogy nehéz az elindulás a biztos lépésben, ha néha úgy érzed, hogy talán megvetnek, megaláznak, kitaszítanak, nem állnak szóba veled. Te légy boldog, testvérem, mert ezt most a jelenben tudod még mindig Értem vállalni. Értem, Jézus Krisztus Uratokért, aki meghívott erre az útra, mert szükségem volt reátok. A szükségben tanítottalak, a szükségben megajándékoztalak, a szükségben átöleltelek, a szükségben, ha kell, felemellek, hogy biztos legyél a mindennapokban, és érezd a hit jelenlétét e kegyelemben. Érezd ezt a mérhetetlen nagy szeretetet, amelyet Én adok nektek, Atyámmal együtt, mert szeretlek titeket. És ezt a szeretetet elfogadva ti is tudjátok kamatozni a bensőtökben, és továbbadni mindazoknak, akik tőletek várják, talán szeretteitek a családban, talán ismerőseitek, talán felebarátaitok, talán munkatársaitok, hisz néha nem tudjátok, hogy a szeretetnek melyik formája, a hit kegyelme részében, érinti meg valamelyik testvért a szerettek, a család közül, a felebarát közül, a munkatárs közül, vagy bárki kívülálló közül, amelyet te, testvérem, adhatsz és áraszthatsz, amely nem kerül semmibe nektek, csak azért, mert hittél és bíztál, elfogadtad a hit meghívását az elfogadásod részében. Eggyé váltál ezzel a hittel az elindulásban. Felismerted, mi a szeretet e kegyelem részében. A felismerés után elfogadtad ezt a szeretetet, és megpróbálsz vele együtt élni, táplálkozni, erősödni, eggyé válni. És akkor tudod már, mi a Vigasztaló a szeretet áldásában, érintésében, az Igazság Lelkében.

És ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor az öröm szeretete sugárzik ki rajtatok, bennetek e külsőtökben, és ezt a külsőt adjátok mindazoknak e szeretet, átölelés érintésével, akik boldogan elfogadják tőletek. És akkor érzitek azt a kegyelmet, hogy: „Igen, Uram, elfogadtam Érted a megaláztatást, a kitaszítottságot. Elfogadtam Érted, hogy talán kevesebbek lettek a barátaim, talán kevesebbek lettek a munkatársaim, kevesebben lettek a családban, akik elfogadnak. De mikor már az én szeretetemet érzik, és táplálom feléjük, és felcsillan a szemük, mily boldogság ez számomra, mert Tőled kaptam, Te ajándékoztál meg mindazért, hogy elfogadtalak, és elindultam az Igazság Lelkében a biztos úton.”

És ilyenkor figyeljetek arra, amit tanítványaimnak is mondottam, hogy:

Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. És csak Általam juthattok be Atyámhoz, a Mennyek Országába. Mert Én megyek el helyet készíteni számotokra, és Én mehetek el értetek, hogy Magammal vihesselek oda, hogy ott is Velem legyetek a szeretet örömében.

Így áradjon reátok ma áldásom a hit felismerésének elfogadásában, a szeretet kegyelmének ajándékával, felkészülve nyitott szívvel és lélekkel a Vigasztalóhoz, az Igazság Lelkéhez, mert: „Hozzád tartozom a felismerés, küldetés, követés részében, és a biztos úton szeretnék haladni az Út, az Igazság és az Élet kegyelme részében.”

És ennek reményében és szeretetében és kegyelmének hitében áradjon reátok áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

És ez a Szentlélek most segítsen felkészülni, megnyitni a szíveteket, hogy készen álljatok majdan a Vigasztalóra, az Igazság Lelkére, a kegyelem befogadására az eggyé válás szeretetében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. május 6.

Ó, Édesanya, köszöntünk Téged szívünk szeretetével, hogy a Kereszt tövénél elfogadtál gyermekeidnek. Megpróbálunk hű gyermekeid lenni, szívből szeretni Téged, imával, énekkel köszönteni, hisz Te, az Édesanya, ki mindig figyelsz a Te gyermekeidre, fáradozol értünk, és elfogadod kérésünk, amellyel Hozzád fordulunk. De hát sokan vagyunk már itt lent, a Földön, kiknek Te vagy az Édesanyja. Talán néha könnyes szemekkel, talán néha szeretettel és örömmel járulunk Színed elé, szívünk nyitottságával, hogy elhelyezzük mindazt, ami bennünk rejlik, talán a kérésben, talán a fohászban, talán a felajánlásban, talán a szívből jövő, őszinte imával. De Te, Édesanya, itt állsz, és figyelsz a Te gyermekeidre, kiket elfogadtál, átöleltél, felemeltél, és megmutattad számunkra Anyai Szíved oltalmát, Anyai Szíved szeretetét és kegyelmét.

Boldogok vagyunk mi, a Te gyermekeid, kik köszönthetünk szívből és szeretettel, hálaimával, hálaénekkel, mert így köszöntjük az Ég és Föld Édesanyját, aki nem félt elfogadni Fia kérésében a gyermekeket a fájdalom pillanatában, a Kereszt alatt. Ezért mi, a Te gyermekeid, nem tudunk annyi hálát, köszönetet, szeretetet, imát és éneket Feléd tárni szívből, szeretettel e Anyai Szívhez.

De azt is tudjuk, ó, Édesanya, hogy Te csak azt várod a Te gyermekeidtől, amit mi itt, a Földön szeretettel és örömmel megadhatunk e Anyai Szív oltalmának.

Így most a mai nap ünnepben fogadd el jelen lévő testvéreimmel és mindazokkal, akik megpróbálnak lélekben eggyé válni e jelenléttel, hogy köszöntjük a mi Édesanyánkat, Ég és Föld Édesanyját, aki elfogadott gyermekeinek, és Anyai Szívéből árasztja felénk mérhetetlen Anyai szeretetét a kegyelemben.

Így mi örömmel és szeretettel mondjuk imánkat, énekeinket e Szeplőtelen Anyai Szív oltalmában.

Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy ha csakis a képet láttam, ami által köszönthettem az Édesanyát.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. június 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok erre a helyre.

De köszöntöm mindazon testvéreimet, akik szintén meghallották a hívást, de mégsem tudták teljesíteni a hívásnak jelenlétét, hogy elzarándokoljanak. Van, ahol a család, van, ahol a betegség, van, ahol a munka, ami miatt távol vannak. De lélekben lehetünk egyek a tanítás szeretetében.

A mai nap a tanításom, most, ha az első tanítást vesszük, az első tanítás szintén a Feltámadás után történt, amikor megjelenek tanítványaim előtt, és velük együtt étkezem1, és megkérdezem Simon Pétertől, János fiától, ha figyeltek a szavakra:

— Szeretsz te Engem jobban, mint ezek?

Ő igennel válaszol, mert:

— Te tudod, Uram, hogy szeretlek.

Majdan már így kérdezem:

— Simon, János fia, te szeretsz Engem?

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

Harmadszor:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Ő ismét válaszol, de előtte elszomorodik, hisz nem értette, hogy a Mester miért kérdezte tőle harmadjára is, hogy: „Szeretsz Engem?”

Hisz ez mind a Feltámadás után történik, ha figyeltétek a tanításnak a kezdetét.

De mielőtt még a Feltámadás megtörtént, előtte együtt voltam velük, tanítottam őket, és éltek. És ahogy éltek együtt, akkor felkészítettem őket, hogy az Emberfiának mennie kell, hogy Önmagát adja felebarátaiért és testvéreiért. Felkészítettem Simon Pétert is, hogy mi fog történni, amikor az Emberfiát elviszik, s azt mondottam neki:

— Simon Péter, ma, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg Engem.

— Én, Uram, én, Mesterem, nem! — így fogadkozott.

De hajnalban, mikor harmadszor azt mondotta:

— Én nem ismerem a Názáretit. Én nem tartozom közéjük! — épp a Mestert, a Názáretit kihozzák Kajafás házából, és Péter és a Mester a szempárban találkoznak. Abban a pillanatban Péternek lepörgött mindaz a tanítás, amit a Mester megadott, hogy „háromszor tagadsz meg”.

A Feltámadás után, mikor megjelentem, és hogy nem szellem vagyok, ezért étkeztem velük, és az étkezés közben először így kérdeztem tőle:

— Péter, János fia, te jobban szeretsz Engem, mint ezek?

Figyelitek?

— Te jobban szeretsz?

A második:

— Simon Péter, János fia, te szeretsz Engem?

A harmadik:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Figyelitek a hangsúlyt? Figyelitek az elmaradt betűt és szót? Ami révén el kell gondolkodni, hogy a tanítás mondanivalója valójában hogyan is volt jelen. Hisz Simon Péter az elsőnél nagyon boldog volt, hogy tőle a Mester ezt megkérdezte:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek! — szinte mosolyogva, örömmel válaszolt.

Erre a válasz:

— Legeltesd bárányaimat.

Bárányaim a gyermekek, a fiatalok, akikre szükség van a mindennapi életben, hogy ők is részesei legyenek a mindennapi életben, az Egyházban, különösképpen most, amikor egyre többen és többen céltalanul élik életüket, és nem tudják, hogy hova tartoznak, és nem tudják, hogy mi volna számukra a legjobb a felismerés, az út haladásában és az elfogadásában.

Majdan jön a második felkérés:

— Simon, te szeretsz Engem?

Ekkor már nem az a kimondott örvendetes öröm:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

— Akkor legeltesd juhaimat.

A juhaim minden olyan testvér, aki már az Egyházban van, de még nem érzi teljesen, hogy mi a feladata, és a feladatban hogyan kell a küldetést és a követést felismerni és elfogadni, hogyan kell haladni, és hogyan kell előre menni a mindennapjainkban.

Majdan jön a harmadik felkérés:

— Simon, János fia, szeretsz te Engem?

Szinte itt kérdően, kérdezem tőle, ami révén Simon Péter szinte elszomorodik. Az elszomorodása majdnem olyan, mint mikor Kajafás házánál találkozunk, és lepörög előtte mindaz, amire felkészítettem, és már nem állta ki könnyek nélkül, hogy:

— Uram, Te valóban mindent tudsz, hogy mi történik velem.

És most itt a felkérésben elszomorodik ismételten, csak hogy nem jelennek meg a könnyei, de ismét válaszol a szomorúságában:

— Igen, Te mindent tudsz, és azt is tudod, hogy szeretlek.

Úgy-e, megértettétek, hogy mi volt Simon Péternek itt a küldetése?

Hisz előtte felkészítettem. A felkészítés mellett egy kicsit elsiklott, és itt, a felkérésben elgondolkodik, hogy valójában a Mester, aki feltámadt a halottaiból, és megjelent, és megmutatta számukra Kezeit, majdan Oldalát, aki étkezett velük, és nem szellem, hanem hús és csont. „Ő mindaz, akivel három évig együtt éltünk, jól éltünk, szerettünk, és követtük. És most nincs, és a félelem erőt vesz rajtunk, félelmünkben bezárva tartjuk az ajtót.” És a bezárt ajtón keresztül a Mester meglátogatja tanítványait. És ez a látogatás megadja számára mindazt, amit a Mester a felkészítésben reá bízott, hogy:

— Simon, te Péter leszel, te leszel a „Kőszikla” a Kéfában, és erre a „Kősziklára”, erre a Kéfára alapítom majd az Egyházamat.

És Simon Péter mindezt megértette és elfogadta. És ez által tudta, hogy a Mester a bárányokat, a juhokat, ismételten a juhokat reá bízta, mert tudta, hogy ezek után már Simon Péter teljesíteni fogja mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Ura, vagyis a Feltámadt Mester kér tőle.

De itt ismételten, a felkérés mellett, felkészítettem, hogy milyen halállal dicsőíti meg őt az Atya, vagyis írva vagyon, az Isten. De még addig meg kell egy kicsit öregedni, hogy felövezzék, és oda vezessék és vigyék, ahova nem akar menni. De míg ez megtörténik, addig szeretettel mondom most nektek, ahogy Péternek:

Kövess Engem, testvérem. Hisz meghívlak benneteket is a követésre.

A mai nap második tanítás a Szentlélek-kiáradás ünnepének ajándéka.2 De ez is még a Feltámadás után történt. Esteledett, a hét első napja, amelyet a vasárnapban mondunk, és tanítványaim, ahogy mondottam, féltek. Bezárták az ajtót, de Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, ki a halálból feltámadt, Én a zárt ajtókon is megjelenhettem előttük, és köszönthettem őket:

— Békesség nektek!

De hogy ne ijedjenek meg, azonnal mutattam számukra Kezeimet és Oldalamat. És mikor bizonyosságot szereztek, hogy valóban Én az Úr vagyok, öröm töltötte el szívüket. És ehhez az örömhöz ismételten így szóltam feléjük:

— Békesség Nektek! S ahogy Engem küldött az Atya, és eljöttem közétek, majd Én is így küldelek benneteket.

És így szólottam feléjük:

— Reátok lehelem most a Szentlelket. Vegyétek, és zárjátok be szívetekbe. És most elindulhattok, s akinek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akinek nem bocsátotok meg, az nem nyer bocsánatot. De ti örüljetek, mert nem csak a Szentlélek van veletek, hanem köszöntésem, amely felemel e örömben, hogy: „Békesség nektek!”

És a harmadik tanítás, az a mai napon: már elhagyjuk az ünnepeket, mondhatjuk úgy, ahogy ti is mondani szoktátok, hogy visszamegyünk a hétköznapokba, de a hétköznapok is nagyon fontosak a mindennapi életben. Mert ha nincs hétköznap, akkor hogyan legyen számotokra csodálatos kegyelmi ünnep? Ezért már a Hegyi beszéd tanításából emeltem ki egyet. Ez nem volt ismeretlen számotokra, hisz a bűnbánat kezdetén is a Hegyi beszédről tanítottalak benneteket.

Befejeztem tanításomat, és elindulunk a hegyről lefele.3 Nagy sokaság vesz körül, és követnek. És jelen a leprás, akit abban az időben szinte elzártak, hogy nem közeledhet az emberekkel egymás mellett. De ő mégis nem félt semmitől és senkitől. Igyekezett. Betakarta testét, hogy a nagy tömegben a Názáretihez kerüljön. És mikor már egész közel volt, megszólította Őt. De akkor felfedte már kilétét, hogy „valójában ki is vagyok”:

— Jézus, Te vagy a Názáreti, akit Úrnak is nevezünk. Ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Úgy-e, milyen csodálatosak ezek a szavak?

Nem parancsolta, nem követelte, nem úgy állt oda, hogy márpedig Neked most valamit tenned kell, hanem ő felfedte kilétét, és a Názáretire bízta, hogy hogyan cselekszik, és mitévővé válik, mert azt mondta:

— Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Igen, Én, Jézus Krisztus Uratok akartam. Oda léptem hozzája, és megtisztítottam. Majdan elküldtem a paphoz, hogy mutassa meg magát, és ajánlja fel azt az áldozatot, amelyet még a Mózes-i törvényben számukra előírtak, hogy ő se legyen más, mint mindazok, akiknek áldozatot kellett cselekedni, szívük szeretetével, bármi, ami történt rajtuk és bennük a szeretet, kegyelem részében.

Úgy-e, csodálatos a mai tanítás a felemelkedésben, az elfogadásban, az eggyé válásban?

Hisz rajtatok múlik, testvéreim, hogy hogyan és miképpen ismeritek fel e mai tanítások mondanivalóját, amely jelen van számotokra, hisz a tanításokból ti is erőt meríthettek e példák jelenéből, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, hogyan tartozom Hozzád, hogyan követlek, és hogyan fogadom el mindazt, amit a tanítás révén megadtál számomra és számunkra.”

Hogy ha ezeket mind-mind megértettétek, felismertétek, akkor könnyű végighaladni a mindennapokban. És: „Jöhetnek a hétköznapok, nincsen szomorúság, nincsen bánat, nincsen kétely, és nincsen aggodalom, mert a hétköznapokban is épp úgy, Uram, Te jelen vagy, mint az ünnep napjaiban, amikor talán egy kicsit közelebbnek érezzük magunkat Hozzád, Uram, Jézusom.”

Ez mind rajtatok múlik a felismerésben és az elfogadásban, hogy a szeretet kegyelme, amely reátok áradt, hogyan működik rajtatok és bennetek.

És mivel most hamarosan készültök a Szentlélek-kiáradás ünnepére, arra az ünnepre, amely az Egyházban a harmadik helyet foglalja el a sorrendben és a fontosságban, hisz az első a húsvét, ami révén az Emberfia Önmagát adta felebarátaiért, testvéreiért, és meghal érettük a Kereszten, de harmadnapra feltámad a halálból, mert az Élet erősebb a halálnál. A második legnagyobb ünnep, ahogy ti mondani szoktátok, a karácsony, vagyis az Én megszületésem e Földre, hisz Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet, és a Szeretet nem más, mint a Gyermek, akit Isten elküldötte, hogy Ember legyen itt a Földön. A harmadik legnagyobb ünnep pedig a Szentlélek kiáradása, hogy „felkészülünk nyitott szívvel, lélekkel a szeretet kegyelmében, hogy elfogadhassuk számunkra a Szentlélek kegyelmének ajándékát”.

És most így szólok felétek Én, Jézus Krisztus Uratok, a Názáreti, amelyet sokan és sokan így neveztek, a Mester, akit tanítványai körében csak így szólítottak, kiválasztott Mária szolga-testvér által, hogy megajándékozlak majd benneteket e ünnep alkalmával e csodálatos kegyelmi ajándékkal, a Szentlélek kiáradásával.

Ezért most kérem elsőként, hogy pásztorom jöjjön Mária kiválasztott szolga-testvérhez, és így megfogva kezünket, hogy elinduljon a lánc ismételten mindenkihez.

Nem kell kiabálnotok, hisz ők is hallják, hogy mire készülök.

De míg összefogjátok láncba kezeiteket, addig pianóban, hogy szívetek nyitott legyen a befogadáshoz, halkan énekelve a lánc összefogásáig, hogy: „Szállj szívünkbe, nagy Isten”4

Most már a szívvel, lélekkel és egész testeddel, lényeddel felkészültél, hogy elfogadhasd a Szentlélek kegyelmének, kiáradásának ajándékát.

Most számotokra is úgy adom, ahogy megjelentem tanítványaimnál:

Békesség nektek, testvéreim, kik meghallottátok hívásomat, és elzarándokoltatok. Megnyitottátok most szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, hogy felkészüljetek, hogy eggyé válhassatok a Szentlélek kegyelmével.

Így most, ahogy tanítványaim egybegyűlve felkészültek e ünnepre, imával a jelenlétben, hogy:

— Ha majd jön a Szentlélek, készen állhassunk.

Lehet már hallani a zúgást. Lehet már érezni a melegséget. Lehet már érezni, hogy valami közeledik. „Megnyitottam hát szívemet, hogy e közelséggel befogadjam mindazt”, ahogy a Szentlélek ma közétek szállt. Érezd a Fénysugárt, érezd a melegséget, érezd, mintha reád lehelnék, és azt mondom:

Vedd e Szentlelket, és töltekezzél be Vele, hogy lángoljon a szívetek, lelketek és egész lényetek, hogy így a felismerés megmutassa számotokra e Fénnyel mindazt az út haladásában, amelyre szükségetek van.

„Most ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely betöltötte szívünket. Most ünnep ez a melegség a Fényben, amely átölel és felmelegít. Most ünnep, hogy ily szeretetben együtt lehetünk.”

De ez az ünnep, ez legyen jelen veletek, amikor visszatértek otthonaitokba, a családhoz, a szerettekhez, az ismerősökhöz, a felebarátokhoz, hogy „valóban ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely ma reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, felmelegített, megerősített, és ez által látom, hogy a Fény hogyan jött felénk, hogyan melegített, és szinte hogyan emelte meg szívünket”.

„És ha ezeket mind-mind el tudtam fogadni, ezt mind-mind át tudtam élni ebben a csodálatos, szeretetteljes ünnepben, akkor valóban a hétköznapjaimat is ünneppé alakítom át, és ebben a csodálatos, kegyelmi ajándék-ünnepben már nincs jele a félelemnek, az aggodalomnak, és nincs jele a megbotránkoztatásnak, és nincs jele a kitaszítottságnak, és nincs jele mindahhoz, hogy én is egy ember vagyok, az az ember, aki Isten gyermekeként élek, Jézus testvéreként, felismertem a hívó szót, és engedelmeskedtem, és az engedelmességem részében ma ajándékul kaphattam a Szentlelket, amelyet elfogadtam, és szívembe zártam.”

És ezt az elfogadást és ezt a szív-zárást minden nyitott szívű testvéremnek küldöm ajándékul, akik ma lélekben voltak egyek a kegyelemben. Ne érezzék, hogy ők nem fontosak Jézusnak, a Mesternek, a Názáretinek. A megjelenés részében minden testvéremet egyformán szeretek, és egyformán ölelek át, és egyformán ajándékozom meg e kegyelmi ajándékkal, a Szentlélekkel.

És így boldogan mondhassátok, hogy: „Befogadtam a Szentlelket, elfogadtam a békességet, és ezzel a szeretettel, ezzel a Szentlélekkel és ezzel a békével indulok el e ünnepből a családhoz a mindennapokban, hogy a hétköznapok is a családban ünneppé váljanak a szeretetben.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. június 3.

Köszönöm, Uram, Jézusom, a mai kegyelem-ajándékodat, ahogy átjárta szívemet, lelkemet, egész testemet, hogy működik rajtunk és bennünk e Szentlélek kegyelmének ajándéka. A földi gyarlóságunkban csak fel kell ismerni, és e Szentlélekre hagyatkozni. És hogy ha ezt meg tudom tenni, akkor érzem, hogy a működés hogyan teljesedik be rajtunk és bennünk a mindennapjainkban, a felemelkedésben.

Köszönöm, hogy nem feledkeztél el rólunk, és elfogadtad felajánlásomat, kérésemet, és ma is részesülhettünk e csodálatos kegyelmi ajándékból, ami ismételten erősít és táplál. Hisz még szinte bennünk él a Feltámadás öröm-hajnal ünnepe, hisz még bennünk él az évforduló kegyelmének ajándéka, és most ismételten itt van e csodálatos ajándék, a Szentlélek ajándéka, amely most reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, egész testünket és a lényünket a felemelkedésben. És így most már valóban ez a Lélekadó Láng a világosságban megadja számunkra mindazt, amire szükségünk van, amire vágyakozunk, ami által érezzük, hogy valóban mi is e földi emberben Isten gyermekei, Jézus testvérei vagyunk, és így szeretnénk élni a kialakított életünket a mindennapjainkban. De a mindennapokban most már igyekszünk, hogy kialakuljon az ünnep a hétköznapok részében is.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. július 1.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e mai nap a fájdalom, szenvedés Golgotájára. A Golgota, amely ünnep az ünnepben, hisz ma az ünnep a Szentséges Szív ünnepe a szeretet, kegyelem részében.

A mai nap köszöntöm mindazokat is, akik most nincsenek közöttetek, de lélekben megpróbáltatok egyek lenni imával, felajánlással, hogy eggyé váljatok a mai nap a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap a tanításokat, ha vesszük sorba, első tanítás, amely csak egy rövidebb változata a mai napnak, hogy az Én igám, az Én igám édes, az Én terhem könnyű.1 Hisz az igát az édes kegyelem részében fogadod el, a terhet pedig a szeretet, kegyelem édességében. Hisz ha figyelsz a tanítás mondanivalójára, akkor különbséget tudsz tenni mindarról és mindahhoz, amire szükségetek van. Hisz a mai nap tanítása nem csak az iga, és nem csak a teher, mert nem csak ez miatt görnyedeztek, és ez miatt nehéz a mindennapi élet, hanem itt lehet beszélni a tanítás a Jó Pásztor részéről is. Hisz a Jó Pásztor, az szereti az Ő nyáját, szereti, mert ismerik, és hallgatnak szavára.

És ti, testvéreim, ha Én kopogtatok szívetek ajtaján, akkor meghallod-e az Én kopogtatásomat, hogy igen, testvérem, szeretnék veletek eggyé válni e kegyelem ajándéka részében?

Hisz jelen van a szíved, a szív, amelyen jelen az ajtó. De az ajtón nincs kilincs, ahogy egy ajtóra tekintesz, és azt így megfogod, és ha akarod, kinyílik, ha visszahúzod, akkor nem nyílik ki. Most vagy bemész rajta, vagy kívül maradsz, és várakozol. De Én, Jézus Krisztus Uratok, szívetek ajtaján kopogtatok. És ha felismered a kopogtatásomat, rájössz, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok, aki szeretnék veletek eggyé válni a mai kegyelem ajándék-áldásával az eggyé válásban és a szeretetben. Akkor elfogadod mindazt, ami a mai tanításának és ajándékának van jelen.

Hisz ma a pásztor a szentmise áldozatával a Lobogó Szívről beszélt. Igen. Ez sem ismeretlen előttetek, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok már ezt a tanítást is megadtam számotokra, hisz jelen van a Szívem, a Szíven jelen vannak a lángok, amelyek a lobogást, a melegséget tükrözik felétek, és ez a lobogás és ez a melegség tud áradni minden nyitott szívű testvéremhez az eggyé váláshoz és a szeretet kegyelméhez.

És ekkor tudom mondani nektek: Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok, mert Én, Jézus Krisztus Uratok felüdítelek benneteket e Lobogó Szív melegségének szeretetével, amely felétek árad e kegyelem részében.

De menjünk tovább a tanításban. És akkor jött az a tanítás, ami számotokra ismét már nem volt ismeretlen, hisz emlékezzetek arra a tanításra, amikor szolgám megmutatta számotokra, hogy jelen a búzakalász-tábla. Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimmal sétálok.

Most ti legyetek a tanítványok.

És jöttök, és hallgatjátok tanításomat, amely akkor a búzáról és a szőlőszemről szólt számotokra, hogy hogyan is kell ezt felismerni és elfogadni. És ahogy haladtatok a búzatáblában, elkezdtétek tépkedni a kalászokat. S akkor reátok szólottak, hogy:

— Miért tépkeded a kalászokat? Hisz még teljesen be se érett. Tönkreteszitek!

Ez volt a tanítás első része.2

A mai tanítás pedig arról szól, amikor már a kalász beérett, s így megmorzsoljátok, kiveszitek a csodálatos, szép búzaszemeket, amelyek megfértek egymás mellett ebben a kalászban, és ti, mivel megéheztetek, magatokhoz veszitek, és eszegettek belőle.

És úgy-e, ahogy a tanításban lenni szokott, jelen a farizeusok, az írástudók, akik bölcsnek mondják magukat — mert ma a bölcsesség is jelen volt számotokra. Hát ők ki nem állják ám szó nélkül! S azt mondják:

— Ha Te vagy a Mesterük, és Te vagy a Názáreti, akkor miért nem szólsz most rájuk, hogy miért tesznek olyat, ami szinte megbotránkoztató, szombaton?!

Hogy leszedik a kalászt, kibontják és megeszik a búzaszemeket, mert éhesek. S így eszegetnek.

S ekkor jön a tanítás folytatása:

— Nem olvastátok, hogy mikor a templomba bementek, és az áldozati kenyér ki volt helyezve az oltárra, és mivel éhesek voltak, oda mentek, és elfogyasztották, megették. És nem nézték, hogy most szombat van-e, vagy a hét másik napja. De ezt a kenyeret, ezt senkinek nem lett volna szabad megenni az áldozat részében, csak a papoknak.

— Hisz igen — a farizeusok ekkor ezt így mondják.

De erre Én, Jézus Krisztus Uratok folytatom számukra, hisz ennek van folytatása:

— És azt nem olvastátok-e, hogy a templomokban a papok anélkül, hogy tudnának, szombatot megszegik a szombat nyugalmában?

És most mondom nektek, hogy a szombat, amely most itt jelen van e tanításban, most, aki jelen van, az nagyobb a szombatnál!

És ha megértenétek, és felismernétek, akkor az irgalmasságot fogadnátok el, és nem csak az áldozatokra készülnétek.

És így mondom nektek, ahogy ma pásztor testvéretek mondotta számotokra a szentbeszédében, hogy igen, sokszor nem ismerjük fel azt, ami itt előttünk zajlik és jelen van. Mert úgy-e, a bölcsek, a tudósok, azok azt hiszik, hogy mindent tudnak. S jelen a kicsinyek az egyszerűségében, akik pedig elfogadják mindazt, amit hallanak a tanítás részében, és megfogadják.

És most itt, e tanításban jelen van ez a mondat, hogy ha felismernétek azt, aki nagyobb a szombatnál, és itt jelen van, akkor rádöbbennétek, hogy nem más, mint az Emberfia, vagyis, ahogy mostani időben mondjátok, az Isteni Második Személy. Vagy mondhassátok úgy is, hogy nem más, a Názáreti vagy Én, Jézus Krisztus Uratok, ki jelen voltam e tanításban, és nem ismerték fel. Mert ha felismertek volna, akkor az irgalmasság szeretetében élnek, és nem azt nézik, hogy ki hogyan, miképpen cselekszik, nem azt nézik, hogy mi a szombatnak a mondanivalója, hanem arra figyelnek, hogy ki az, aki most számukra adja e tanítást e szavak révén. Mert ha ezt mind megértették volna, akkor az irgalmasság szeretetének kegyelmét fogadnák el, és a szerint élnének, és nem áldozatokat hoznának. Mert nem az áldozatok a fontos része.

Mert mindenki tudja, hogy az Emberfia is ura a szombatnak. De csak addig, amíg az Emberfia Önmagát felebarátaiért oda nem adja, és fel nem támad halottaiból a harmadik napon, amely már nem a szombatot adja nektek, hanem a Feltámadás hajnal-napját!

Ami miatt joggal lehet mondani néha, hogy kik tartoznak a szombathoz, és a szombat a napjuk, és nem pedig a hajnali Feltámadás örömünnepe a kegyelem szeretetében.

És hányan és hányan a jelenben a kényelmességük részében inkább nevetve mondják: „Hát akkor szombatisták vagyunk, mert nekünk az jó.”

De akkor ne akarjál hajnalban törekedni ide előre a Feltámadásban! Akkor maradj meg a szombati napodnál!

Hisz a tanítást már máskor is megadtam számotokra, hogy a szombat az Ószövetség szombatja. Én, Jézus Krisztus Uratok az Emberfiában is megtartottam úgy a szombatot, amelyet Atyám is adott. De csak addig, amíg Én, Jézus Krisztus Uratok az Emberfiában el nem mentem, és vállaltam a Megváltás keresztjét. És ez a Megváltás keresztje hozza el számotokra a szeretet-, öröm-hajnal Feltámadását a szeretetben.

Ezért mondottam ott is, hogy:

— Aki itt van jelen, az nagyobb a szombatnál.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, aki jelen vagyok, és aki adtam a tanítást, de a farizeusok fel nem ismertek, és el nem fogadtak, és ezért ők megmaradtak még mindig a szombatnál.

De emlékezzetek, a szombatnak van még egy tanítása, az a tanítás, amikor azt mondottam, hogy:

— Miért? Ha szombaton valamelyik állatod egy gödörbe esik, akkor nem sietsz segítségére, hogy kihúzzad, mert szombat van? Dehogynem! Hisz fontos, hogy megmentsed őt.3

És ez nem jócselekedet a szeretet, kegyelem részében?

Ezért kell különbséget tenni a tanítás mondanivalójában, hogy a szombatot miképpen és hogyan fogadom el.

És a mai nap a jelen lévő testvérek, remélem, most megértik, hogy a szombat hogyan és miképpen van jelen, és mi a hajnal, Feltámadás örömünnepének a kegyelme, ajándéka, ami révén most már a jelenben nem a szombat a fontossága az Úr napjában, hanem a vasárnap, a Feltámadás örömhajnalának tündöklő, csillogó ragyogása.

Úgy-e, ismerős, hisz nem oly régen éltétek át e kegyelmi ajándékot a szeretet, öröm hajnalában.

És akkor folytatódott még a tanítás azzal a résszel, amikor a nép sokaságának a magvetőről beszéltem4, és elmondtam, hogy a magvető megvette a jó magját, és elment földjére, és szépen elszórta. De jöttek a gonoszok az emberségben, akik elvetették a konkolyt. És mikor kikelt, és növekedett a szár szökkenése után, rádöbbentek, hogy:

— Ki tehette velünk, hogy ezt a jó magot ilyen csúnyán megalázták, tönkretették?!

És akkor a tanítványaim, mikor már a nép sokasága nem volt jelen, megkérdezték Tőlem:

— Mester, magyarázd meg nekünk a magvető tanítását, hogy hogyan is kell értelmezni.

És akkor elmondom számukra, hogy van a Magvető a jó magban. Ez Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az Emberfiában.

Van a szántóföld, amelyet elkészítettél a magvetésre. Ez pedig a világ földje, a világ élete.

Majdan jön a Magvetőnél, aki elszórta ezt a magot, hogy szárba szökkenjen, ez nem más a magban, mint Isten gyermekei és fiai, akik ott jelen vagytok.

És akkor jön a konkoly, amelyet a gonoszok elhintik, és jön az ellenfél a támadásában, akire mondhatod, ha te saját nyelveden szeretnéd mondani, nem más, mint a gonosz, vagy, ahogy ti szoktátok mondani néha: a luci; vagy, ahogy még többen mondjátok: a fickó — hisz többen többféleképpen nevezitek, mert nincs szükségetek reája, hogy megkörnyékezzen benneteket. És ők akkor azt hiszik, hogy jó munkát végeztek az éj leple alatt.

És úgy-e, a mag elhalt, hogy kicsírázzon, és szárba szökkenjen. És akkor nézik e földet, e táblát, hogy nem csak a jó mag van jelen a szár szökkenésében:

— Hisz én jó magot vetettem el, és mégis megjelent a konkoly.

És akkor majd az Emberfia eljön, hogy elküldje angyalait épp úgy, mint mikor jelen van az aratás ideje, és elmennek az emberek, és az aratásban kiválogassák a jó mag termését, és külön rakják a konkolyt. A jó magot haza viszik, és csűrbe helyezik. A konkolyt pedig összekötik, kévét készítenek belőle, és tűzre vetik, hogy semmivé váljon, mert ilyenre nincs szükség.

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok, az Emberfia elküldöm angyalaimat e Földre, hogy ők is válogassanak, és szedjenek össze, akik megbotránkoztatnak a gonoszságuk révén, és vessék őket a tüzes kemencébe, ahol sírás és fogcsikorgatás jelenik meg előttük. És semmivé válnak.

És akkor az igazak pedig Atyám Országában foglaltak helyet, és ragyognak, mint a tündöklő Nap sugara a Szeretet Fényében, mert elfoglalták azt a helyet, amely számukra elkészíttetett lett.

De ezt a tanítást a megmagyarázás részében nem csak tanítványaim hallgatták, és nem csak ti, jelenlévők, akik ma elzarándokoltatok erre a helyre, ezt mások is fogják hallani, megtapasztalni, és mindazok számára épp úgy mondom, mint akkor tanítványaim mellett:

Akinek van füle, az hallja meg, és hogy ha meghallotta, akkor a szerint próbáljon élni és cselekedni, mert szüksége van a felismeréshez és a kegyelemhez.

Fontos, hogy érezd, hogy a tanítás, amely a mai napon is jelen van számotokra, hogy mit nyújt a szeretet, kegyelem részében. És hogy ha ezeket mind-mind felismertétek és elfogadtátok, és megpróbáljátok úgy élni a mindennapokban, hogy szinte magatokévá válik, akkor érzitek a kegyelmet a mindennapokban, érzitek, hogy fontos, hogy felismerjelek a jó magban. Fontos, hogy érezd, hogy a tanítás mit nyújt számotokra, mert így már tudod, hogy mi az, amikor elfáradtál, Én felüdítelek. Mi az, amikor azt mondom: az Én igám édes, az Én terhem könnyű. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok, vagyis nem csak veletek, hanem szinte bennetek lennék, ha megnyissátok a szíveteket, amikor így kopogtatok. És mikor így eggyé válunk, akkor már ti is tudjátok, hogy a tanítás mondanivalója, az fontos a felismerésben és az elfogadásban, a mindennapokban. És akkor valóban ti is olyan testvérré tudtok válni, aki saját maga saját magát változtatja meg a szeretet, kegyelem részében, a felismerésben és az elfogadásban. Mert akkor meg tudod érteni, hogy valójában az a búzatábla a búzakalásszal és a szemekkel mit tudott nyújtani számotokra a mai tanítás felismerése részében. És akkor tudod, hogy ez a búzaszem és ez a búzakalász és ez a búzatábla csak úgy elevenedhet meg előtted, hogy ha jelen van a Magvető, az Emberfia, aki jó magot ad, hogy elszórhassad, hogy jó termésetek legyen: van, amelyik százszorosat, van, amelyik hatvanszorosat, és van, amelyik harmincszorosat hoz.

Mert ott is, úgy-e, ismerős a tanítás, hogy van, amely az útszélre esik, jön az ég madara, mert ő is éhes, és felcsipegeti. És semmivé válik.

Majdan jelen vannak a tüskés bokrok, amely oda esik, az pedig ott megfullad. Hiába halt el, hogy szárba szökkenjen, de nem tud növekedni, mert az is semmivé válik, és megfullad.

És akkor jön a sziklás, köves talaj, amely pedig oda esett, az is elhalt, hogy kisarjadjon, de az sem tud szárba szökkenni, mert a Nap sugara úgy megperzselte, hogy a kő is átmelegedett, és nem tudott gyökeret verni.5

És ezért marad meg az igazi, előkészített szántóföld a búzatáblához, a búzaszemhez a magvetésben, amely megmutatja számotokra, hogy: „Igen, Uram, mi boldogok vagyunk, ha ezek a magok lehetünk, és ebben a magban mi is talán elhalunk, hogy kisarjadhassunk és szárba szökkenhessünk, és ez által mi változunk a Te tanításod révén, és nem akarunk változtatni, parancsolni, utasítani.”

Mert az nem szívből, és nem szeretettel történik a kegyelemben, hanem az már egy erőszak, és az erőszak soha nem jót tud hozni és nyújtani az embertársnak a szeretet jelenlétében.

És a mai napon így áradjon reátok áldásom.

Ma megajándékozlak benneteket a Szív szeretetének, kegyelmének áldásával.

Ehhez most ismét kérem pásztoraimat, hogy fogják meg Kezeimet, és ez által ti is alkossatok láncot, mindaz, akinek van füle, és hallja, hogy most hogyan és miképpen árasztom felétek a Szív szeretetének, kegyelmének áldását, e Lobogó Szív ajándékát, amely most, ezen a napon, e hónapban minden napon jelen legyen. Hisz most megnyitottátok szíveteket, és felkészültetek, hogy elfogadjátok e csodálatos áldást.

Áldás, amely most a szív nyitottsága révén áradt felétek, hogy érezd a melegséget, érezd a lobogás hangját, érezd az átölelést, érezd a felemelkedést e kegyelem, szeretet részében. Mert ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor a tanítást könnyű felismerni, elfogadni és magatokévá váltani. És hogy ha már ezek mind-mind a te saját szívedben van, akkor tudsz elindulni e csodálatos Szív szeretet-ajándékkal a változás útján a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert Én, Jézus Krisztus Uratok az Én saját Szívemet nyújtom minden nyitott szívű testvéremnek a befogadáshoz, az eggyé váláshoz, a szeretethez. És akkor valóban mondhatod, boldogan: „Jézusomnak Szívén megnyugodni jó, mert megkapom azt a kegyelmet a szeretetben, amely felemel, amely átölel, amely erőt ad, és amely megmutatja számunkra a megvilágosított utat, a biztos, élő utat, amelyen szeretnék tovább haladni, érezni a kegyelmet az ajándékában. És akkor boldog vagyok, hogy én is egy búzaszem lehetek e búzakalászban, a búzatáblában. Érzem a fontosságot, és érzem a szeretetet. Mert akkor tudom, hogy valóban az Emberfia testvére vagyok, és valóban érzem, hogy a Mennyei Atya Országában gyermek vagyok, az a gyermek, aki a Fényben elfoglalhatom helyemet az igazakban, és ragyogok, mint a Napfény sugara, amely fényt és meleget áraszt a Földre az emberek felé. És ilyenkor tapasztalom meg, hogy milyen is az Isteni kegyelem az ajándékban, az irgalmasság szeretetében, a felismerésben. Mert most ezek a tanítások már nem voltak ismeretlenek számunkra.”

De mégis más megvilágításában árasztottam számotokra a kegyelemben.

És most e Szív nyitottságának, mint mikor így kivenném, és felétek árasztom, és érezd a Szív jelenlétét, dobbanását, melegségének lobogását, és ez most töltse be minden nyitott szívű testvéremet.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

És ez az Élő Szentlélek, amelynek még kegyelme bennetek van, hisz még nem vetettétek el önmagatoktól, hisz nem régen érvényesülés, találkozás volt a lehelésben reátok, most ehhez párosult a Szív nyitottságának szeretete, kegyelme, melegsége, ami által valóban meghívott testvérem vagy, és a meghívást a szabad akarat, cselekvésed részében, hogy meddig maradsz meg ezen az úton a küldetés és követés részében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA HÁLAADÓ IMÁJA

2011. július 1.

Mária:

Köszönöm, Uram, Jézusom, a kegyelmi ajándékodat, hisz valahol egész nap éreztem e különleges napnak ajándékát. Éreztem, hogy ma ajándékban részesülünk, és ezt az érzést szerettem volna megosztani felebarátaimmal, testvéreimmel. Hisz nem véletlen készítettem fel őket, hogy:

— A mai napon legyetek nyitottak, mert ma különleges nap van az ünnepben. És majd a kegyelem, amely jelen lesz, hogy eggyé válhassunk vele.

És köszönöm, hogy elfogadtad felajánló testvéreimet, a jelenlévőket és mindazokat, akik ma lélekben, imával kísértek el e úton. Én is boldog vagyok, hogy ők is részesülhetnek e csodálatos, kegyelmi ajándék-áldásban. És ez az áldás e Jézus Szíve hónapjának minden napján melegítsen, erősítsen, érezzük a szeretet kegyelmét a felemelkedésben és az elfogadásban, a mindennapjainkban.

Köszönöm, hogy ismételten jól éreztem a jelenléted tanítását, és ez által én is igyekeztem testvéreimet felkészíteni e mai kegyelemhez az ajándékban.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. augusztus 5.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtetek.

De köszöntöm mindazokat, akik ma lélekben vannak jelen köztetek, és lélekben kísértek el benneteket a fájdalom, szenvedés útjára.

A mai napon a tanítások, amelyet számotokra megadtam, most Én egy kicsit előrébb megyek, amely kint nem hangzott el1, de most itt megadom nektek, hogy vannak a tanítványok, akiket tanítok. És így szólok nekik, hogy:

— Ha van testvéred, aki vétett ellened, akkor menj el hozzá, és négyszemközt tegyél bizonyságot az igazságtételben. És ha hallgat rád, megnyerted magadnak. De ha nem hallgat rád, akkor vigyél magaddal kettő társat, mert akkor a kettő tanúságtételében, vagy a három megjelenésében megnyerheted magadnak. De ha még mindig nem hallgat rád, és nem tudod megnyerni, sőt őket sem fogadja el, akkor szólhatsz a hívő közösség részében. És ha még azokra sem hallgat, akkor tartsd meg magadban úgy, hogy mintha egy farizeus vámos lenne, akihez bármit mondasz, bármiképpen mész oda, ő nem hallgat rád.2

De fontos, hogy felismerjétek mindazt, amiről ez a tanítás is szól felétek. Mert van az a tanítás, amikor Péter megkérdezi:

— Uram, hányszor kell megbocsátani testvérnek, hétszer?

S erre ez a válasz:

— Nem hétszer, hanem hétszer hetvenhétszer.3

De ma nem ezt a tanítást vettem nektek, hanem azt, amikor, most példának hozom, ti vagytok ketten itt testvérek. És valami nézeteltérés van köztetek, és nem tudjátok, hogyan is kellene megbékélni, megbocsátani vagy továbblépni. Ekkor az egyik testvér elmegy a másikhoz, megpróbál négyszemközt beszélni, és szinte megnyerni magának. De ha nem megy, akkor szólsz a másik két testvérnek, akiben megbízol, és akit el tudsz hívni magaddal, mert „akkor lehet már mondani, kettő vagy három tanúságtétele előtt talán megnyerhetem magamnak”. És ha még mindig nem, akkor jelen most ez a hívő közösség, mint amikor ti egy engesztelési napon jelen vagytok. Az is egy hívő közösség, úgy-e?

Hisz mondottam már nektek az Egyház tanítását, a Sükösdi Egyházat. Most a hívő Közösségben szólok felétek.

Akkor ott szóltok egymás között, megbeszélve szeretettel, és hogy ha még mindig nem tudtad megnyerni magadnak, nem hallgatott akkor, mikor két testvérrel mentél, nem hallgat a Közösségedre, akkor te a te részedről megtetted mindazt, ami e tanítás részében jelen van. Akkor fogadd el őt úgy, hogy ő egy vámos és egy farizeus, akit nem tudsz megnyerni magadnak. De őrá nem is mondhatod azt, hogy ha ketten valamiben együtt értetek teljes mértékben, és ti ketten teszitek össze kezeiteket, és imádkoztok egy harmadik testvérért vagy egy szándékért, az meghallgatásra talál.4 Mert Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok meghallgatom, és megadom nektek mindazt, amire szükségetek van, és amire vágyakoztok.

És ekkor mondhatom azt is, hogy aki az Én nevemben eljön, és ha néha ketten, hárman vagytok jelen, és kértek, felajánlotok vagy imádkoztok, Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok köztetek.

És mikor — ezt inkább úgy mondhatom el, hogy a ház urának5, a ház asszonya6 mellett, amikor kevesebben vagytok egy engesztelési napon, és elkezdi számolni, hogy hányan vagytok. Kérdezem tőle:

Engem, Jézus Krisztus Urát hányszor számolta be, hogy ott vagyok köztetek?

Édesanyámat hányszor számolta meg, hogy ott van?

Mi nem vagyunk személyek?

Mi nem tartozunk hozzátok?

Mi nem vagyunk veletek imádkozva, énekelve?

Nem árasztjuk felétek a szeretetet?

Tehát ezért hoztam most ezt a példát fel, ahogy pásztor testvéretek is azt mondotta már többször számotokra a szentmise keretének áldozatában, amikor a szentbeszéd részében van, hogy nem mindig a tömeg a fontos, hanem az, hogy hogyan és miképpen tudtok szívből, szeretettel és örömmel együtt lenni és imádkozni, szinte felszabadulni, örülni egymásnak, nem csak akkor, mikor valakit régebben láttál, és akkor szinte így átöleled, mert „boldog vagyok, hogy találkozunk”.

Igen, ez igazi öröm, a szívből fakadó szeretettel. De akkor is lehet örülni, amikor ti, amikor néha mondjátok: „Hát csak ennyien vagyunk!” — ilyen lekezelően.

Igen, lehet, hogy amit láttok magatok előtt, hogy csak ennyien, de ha oda helyezitek az Én személyemet, Jézus Krisztus Uratokét, oda helyezitek az Édesanyám személyét, a Boldogságos Szent Szüzet, akkor mindjárt nem azt mondjátok: „Hát csak ennyien…” Akkor már valahogy érzitek a felemelkedést az öröm szeretetében, a kegyelemben. És akkor már örömmel, mosollyal, szívvel tudtok imádkozni, örülni egymásnak, hogy: „Igen, Uram, meghallottuk, hogy Te itt vagy, Te hívsz, és Te vársz. És hogy ne várj hiába, mi jövünk, mert akkor már Veled együtt vagyunk, és imádkozunk.”

Úgy-e, mennyivel más ennek a tanításnak így a mondanivalója, mikor szeretettel meg tudjátok érteni, hogy hogyan és miképpen adom nektek?

Most térjünk a mai nap tanítására. Van, úgy-e, a gazdag ifjú7, aki megkérdez Engem, Jézus Krisztus Uratokat, hogy:

— Mit tegyek, hogy jó ember legyek? Mit tegyek, hogy kövesselek?

És akkor adok számára tanácsot. Megfogadja az elsőt. Megfogadja a másodikat. De mikor azt mondom neki a harmadik tanácsban:

— Add el mindenedet, és oszd szét a szegények között.

Vagy mondhatjuk most a mai jelenben, ha válaszolok — „Hát ezt már nem akarom elfogadni. Akkor inkább lehajtom a fejem, és mint aki nem is hallottam, tovább megyek.”

Erre Én azt mondtam tanítványaimnak, mikor már a nép sokasága eltávolodott, hogy:

— Mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába.

De tanítványaim még ekkor nem figyeltek, csak azután, amikor már másodszor mondottam:

— Bizony, mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába. A tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a Mennyek Országába.

És ezt hogyan értelmezitek?

Mert sokan most ne úgy mondják, hogy: „Így kezembe veszek egy tűt, és oda megyek a tevének, és azt mondom: »Menjél át, mutasd meg, hogy kell átmenni.«”

Mert vannak, akik így gondolkodnak.

Ez a tanítás itt e szóval egy jelkép ahhoz a részhez, hogy ez embernek lehetetlen, de Atyámnak minden lehetséges. Tehát, ha nagyon akarjátok, akkor Ő ezt is meg tudja számotokra mutatni és adni.

De most nem erről szól a tanítás, hanem arról, mikor megkérdeznek, hogy: „Mitévő legyek, hogyan cselekedjek, hogyan éljem a mindennapi életet?” És ezt most, a mai világban, a jelenben is épp úgy meg lehet adni. Hányszor és hányszor felteszitek saját kéréseteket, elhelyezitek saját fohászotokat, felajánlásotokat, kéréseteket. És megpróbáljátok megnyitni szíveteket a tanítás részében, és e nyitottsággal várni a segítséget, hogy: „Hogyan és mitévő legyek?”

És hogy ha megkaptad a tanítást a segítségnyújtásban mindahhoz és mindarra, amire szükséged volt e kérdésre, e felajánlásra, e fohászra, és ha nem kedves számotokra talán ez a nyitottság, ez a benső hangi kérésre a választ, akkor inkább ti is olyanok vagytok, mint a gazdag ember, hogy „lesütöm szemem, mint aki nem is hallottam, hogy mit kell cselekednem, és elmegyek”.

És ezt arra is lehet értelmezni, hányan és hányan voltatok már ezen a helyen, hányan és hányan hallottátok meg a meghívást erre a helyre, hányan és hányan kaptatok kegyelmi ajándékot, szinte mondani, a ti szavatokat használva, hogy szinte kézen fogható bizonyságot. De amikor egyszer nem úgy jön a szív nyitottságának benső hangjában a segítségnyújtás, vagy a válasz, vagy a kegyelem, ahogy a földi ember a testvérben elképzeli, és várja, „akkor inkább továbblépek, akkor én már ide nem jövök”.

És ilyenkor arra a tanításra is lehetne gondolni, amikor az a tanítás volt jelen, hogy jelen vannak a kincseid, a kincsek gyöngyökben vannak előtted. És te ezeket a gyöngyöket, amelyeket a kegyelem részén megkaptál a tanításokban, a jelenlétben, a felemelkedésben, a szeretetben, és ezeket a gyöngyöket hagytad, hogy szinte semmivé váljanak, ahogy a tanításban is mondjuk, hogy ne dobd a sertéseknek, vagy a ti szavatokat használva, a disznóknak.8

Úgy-e, mondhassuk azt, hányan és hányan kaptatok már itt segítő kegyelmet, kézen fogható bizonyságot, kegyelmet, ajándékot, meghallgatást, gyógyulást.

És most kérdezhetném épp úgy tőlük, mint mikor gyógyítást kaptak a leprások, és csak egy jött vissza hálát adni.9

— És nem többen voltatok? — kérdezem tőle.

— De igen, Uram.

— És ők hol vannak?

— Nem tudom.

Most is lehet mondani:

Nem többen voltatok?

Nem többen kaptatok kegyelmet?

És most hol vagytok?

Megkaptátok a kegyelmi kincseket a gyöngyökben, s ezeket a gyöngyöket szinte mintha szétnyitnád a kezedet, és elhullajtod. És nehéz lesz ismét összeszedni, nehéz lesz ismét önmagadra találni, és nehéz lesz ismét elindulni a meghívott, megvilágosított úton.

Tehát a meghívás, ez így szólt, nem csak a gazdag ifjúnak, hanem tanítványaimnak. Mert mit mondott Péter?

— Uram, nekünk mi lesz a jutalmunk? Hisz elhagytuk otthonunkat, családunkat, mert meghallottuk a hívásodat, és követtünk Téged.

És erre Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, megadtam neki azt a választ, amire talán akkor, abban a pillanatban nem gondolt, mert nem tudta, hogy mi is lesz a válasz.

Én, Jézus Krisztus Uratok tudom mondani számotokra, hogy akik megfogadják tanításomat, elfogadják kérésemet, engesztelő testvérré válnak, és cselekednek, mint jó testvér a felebarát szeretetében, azok szintén megkapják azt a méltó jutalmat, amit számukra elkészítek. Hisz tanítványaimnak azt mondottam:

— Mert ti ott hagytatok mindent, és jöttetek, hogy lássátok az Emberfiának a megdicsőülését, és az Emberfia ez után trónra ül. De nem egyedül ülök a trónra, mert ti is jöttök Velem, és elfoglaljátok a tizenkét trónt, és uralkodni fogtok a tizenkét…, Izrael trónja felett.

Mert aki Értem, az Én meghívásomért elhagyja testvérét, nővérét, atyját, anyját, gyermekeit, házát, földjét, száz annyit kap vissza a szeretet, a kegyelem részében. És majd Velem lesz az Örök Hazában, azon a helyen, amelyet számára is elkészítettem.

De aki meghallja a hívásomat, és követi azt, úgy, hogy „igen, Uram, én hű testvéred vagyok, és hű testvéred akarok lenni, de családommal, szeretteimmel, felebarátaimmal és testvéreimmel”, ez is elfogadható, mert akkor számukra adod meg mindazt a kegyelem, tanítás részében, amiről tanítottalak, amit megmutattam számotokra, hogy hogyan kell elfogadni a felebarátot és a testvért. Mert így tudjátok értékelni, felismerni és eggyé válni nem csak önmagatokkal, hanem mindazokkal, akiket szerettek, akikkel tudtok együtt engesztelni, akikkel tudtok együtt jól érezni magatokat, akikkel együtt tudtok egyben jól dönteni, és akkor tudtok kérni, felajánlani, hálát adni, mert bennetek él a tanítás, hogy „ez meghallgatásra talál, és bennünk él a türelem, ami elhozza számunkra mindazt, ami fontos a mindennapi életben”.

És akkor menjünk a második tanításhoz10, amely ma számotokra szólott. Ott megint arról tanítottam, hogy jelen az írástudók és a farizeusok — akiket oktatni, nevelni, tanítani kell? Hisz nem is tudom, hogyan is szólítsam őket, mert ők annyira magabiztosak önmagukban, hogy minden az jó, s az helyes, amit ők tesznek és cselekednek. És akkor eljön az idő a tanításával.

Úgy-e, ez még az Ószövetség, az őskereszténység tanítása, a tized adása, a tized felajánlása.

És akkor jön, hogy jelen a menta, jelen a kapor, és jelen a kömény. A három nemes fűszer, amiből könnyen ad tizedet, és elsiklik a felett, ami fontos a mindennapi élet megtapasztalásában, a tanúságtételben. Mert ezeket is meg kell tenni, mert jelen ez a tizedi törvény a tanításban.

De jelen az is, amelyet nem szabad, hogy elhanyagoljunk, és elsikladjatok felette, amikor arról van szó, hogy hogyan is kellene élni az igazságban, a türelemben, a hitben. Mert ha ezeket mind-mind az irgalmasság részében elfogadod, és felismered, és eggyé válsz vele, és gyakorolod, akkor tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni. Akkor, akik e szerint élnek, azokra nem mondjuk azt, hogy ti, vak vámosok, ti, vak írástudók. Mert csak azt teszitek, ami nektek jó és fontos. Ami egy másik testvérnek, egy felebarátnak segítségnyújtásban, szeretetben, imában, átölelésben, az igazságban, a türelemben, a hitben és az irgalmasságában van jelen a mindennapi életben.

Fontos, hogy szem előtt tartsad, mert akkor talán ti nem azt éritek meg, mint ahogy a vámosoknak mondhassuk. Mert rájuk is vonatkozhat ez, hogy ők most elsőknek tartják magukat, de az elsőkből utolsók lehetnek. És akik az utolsók, hátul vannak, és megszívlelik a tanításomat, elfogadják, és a szerint próbálnak élni és cselekedni, az utolsókból elsők lehetnek a szeretet, kegyelem részében.11

És akkor érezd e tanításoknak a mondanivalóját, hogy hogyan van a testvérrel való kapcsolatod a felismerésben, hogyan fogadod el a meghívást a küldetés, követés részében, és hogyan indulsz el az úton önmagad, mindent hátrahagyva, vagy a családdal, a testvérrel, a felebaráttal, szeretettel, örömmel együtt. Ez a szabad akarat, cselekvés részében világosítsa meg számotokra mindazt, ami fontos.

És utána döbbensz rá, hogy hogyan szeretnéd élni ezt az életet a kegyelmekben, hogy leszel vak farizeus, írástudó, vagy maradsz az irgalmasság, az igazság, a hit és a szeretet, kegyelem testvére, aki felismered a tanítást, és megpróbálsz vele együtt élni a mindennapokban.

Ennek részében ma mégis nem kimondottan e tanítások áldását adom számotokra, hanem ma ismét majd kérni foglak benneteket, pásztor testvérem is, hogy jöjjön, összefogjuk kezeinket. És ma áradjon reátok ennek a napnak az ünnepe.

És most szeretném kérni minden jelen lévő testvéremet, akik kint vagytok, a Szeretet Házában, hogy ti is fogjátok össze kezeiteket, nyissátok meg szíveteket, és most, ha csak egy pillanatra behunyod szemedet, add át önmagad e meghíváshoz, e kegyelemhez a szeretetben. Érezd, hogy most felvezetlek benneteket, tanítványaimmal együtt, a hegyre.12

Érezd e hegynek különleges varázsát.

Érezd, mintha nem egyedül vagy jelen, érezd felebarátaidat, testvéreidet, szeretteidet és mindazokat, akiket talán szívedben, lelkeddel helyezel el most e kegyelmi ajándék-áldáshoz.

Kérjük mindazokat, akik lélekben vannak jelen, hogy részesülhessenek e tündöklő fény ragyogásának erejéből.

Ahogy tanítványaim felnyitották szemeiket, és dörzsölni kezdték, mert szinte azt hitték, hogy nem jól látnak: a Mester vakító, ragyogó ruhában, és ketten Vele vannak, és velük beszélget. Megnyitom szemeik látását, és már felismerik a prófétákat. És már öröm töltötte el szívüket, ahogy most ez a vakító fényesség szeretete, öröme árad reátok, szinte úgy érzed, mintha felemel, és lebegsz.

És most boldogan mondhatod te is: „Uram, jó nekünk itt lenni! Hadd maradhassunk itt, e csodálatos fényben, szeretetben, örömben, békében! Hisz nem is tudjuk, milyen szavakat is lehetne használni e csodában.”

„Építünk három sátrat.”

És most érezd a kegyelmi ajándék-áldást az erőben, a fényben, a szeretetben és az örömben.

És ahogy most te is kinyitod szemed, azt látod, mint tanítványaim:

— Jé, már nincs a Mester e tündöklő fény-, ragyogás-ruhában. És hol vannak a próféták? Pedig olyan jó nekünk itt lenni!

És ebben a jóságban, ebben a szeretetben árasztom felétek kiválasztott Mária szolga által áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme most, ahogy ti mondjátok saját szavaitokkal, a Tábor-hegy fényének ragyogása áradjon, töltsön be, erősítsen, óvjon, védjen és vezessen, ahogy tanítványaimat, és mutassa meg számotokra is a meghívott, kijelölt utat.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. szeptember 2.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm mindazokat a testvérekben, akik pedig lélekben, imával kísértek el benneteket, hogy egyek lehessetek e mai nap átélés ünnepének.

A mai nap tanításom elsőként arról szólt felétek, hogy hogyan is kell élni, és hogyan kell másokat elfogadni, de másokat hogyan akarunk megnevelni, hogy változtasson.

De Én, Jézus Krisztus Uratok épp úgy szólottam hozzátok, mint annak idején tanítványaim felé. Hisz azt mondottam számukra a példabeszédben, hogy hogyan lehet az, hogy egy vak vezet egy világtalant?1

Sokan és sokan ilyenkor úgy könyvelik el, hogy van egy vak testvéred, s van egy másik vak testvéred. Őket összepárosítod, és azt mondod, menjenek. És rádöbbensz, hogy nem tudnak menni, mert úgy-e, ha előttük egy gödör lenne, még abba is beleesnének.

De ezt nem teljesen így kell értelmezni, hanem a szíved és a lelked, az is vak, vagy van benne fény a világosságban? Elfogadod-e, hogy Én, Jézus Krisztus Urad vagyok a fény a világosságban?

Te, testvérem, talán úgy gondolod, hogy te vagy a vak, és melletted a világtalan. De Én, Jézus Krisztus Uratok hozzátok megyek, és segítséget nyújtok, és már nem kell félnetek, hogy a gödörbe estek.

De a hasonlat a példabeszédben folytatódott: Ne akarjatok okosabbak lenni a Mesternél. Inkább tanuljatok, és legyetek tökéletesek, és figyeljétek, hogy így törekszetek, hogy a Mesterhez közel a hasonlóság.

Majdan folytatódik még mindig a példabeszéd a hasonlatokban. Hányan és hányan vagytok jelen, most nem csak itt, e helyen, hanem mondhatom azt, az országban és a világban, akik oly könnyedén tudnak mások felett ítélkezni, észrevenni hibáját, problémáját, ahelyett, hogy először önmagába nézne. Hisz hogyan is mondjuk ezt a mondást a hasonlatban?

— Ó, embertársam, barátom, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből!

De hogy a tiédben gerenda van, vagy mondjam azt, mint régebben egyszer, az összehasonlítás részében azt mondottam: A gerenda szinte átváltozhat sok-sok fává, erdővé. És nem látod a kiutat, mert nem nyitod meg szemedet, hogy észrevedd, mi van benned. Nem nyitod meg szívedet, hogy hogyan is zajlik ez benned. De ránézel a testvérre, olyan könnyen el tudod ítélni: „Ó, hát van neki szálkája! Hadd vegyem ki!”

Holott nem ezzel kell törődni, hanem mindazzal, hogy ez a hasonlat mit is nyújt számotokra, mit vár tőletek, hogyan kell elfogadni felebarátodat, testvéredet a barátban, hogyan figyelsz mindarra, ami jelen a tanításban. Mert ha ezeket mind-mind megérted, felismered, elfogadod, akkor talán el tudsz indulni a változás útján. És akkor mondhatom azt, amit tanítványaimnak, hogy:

Amíg ti önmagatokban nem érzitek, hogy tökéletesek vagytok, és a tökéletességre igyekeztek, addig ne akard embertársad, felebarátod testvérét te megnevelni, ha csak azzal, hogy elnevezed: „Ó, te, vak! Te, esztelen! Ó, te világtalan!” Ti, szinte mondhatod azt, hogy egy pár vagy, és ti haladjatok együtt.

Igen, ha te így ránézel, lehet, hogy így könyveled el. De ha nem látod, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és óvom és védem a vakot és a világtalant, akkor megadja számotokra minden segítséget a kegyelemben.

Fontos, hogy érezd a tanítás lényegét. Érezd azt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Mester, és a Mester tanítást adott tanítványainak, és a Mester most a jelenben is tanítást ad e testvéreinek a felebarátban. Mert elfogadtalak benneteket, ahogy kiválasztott Mária szolgám mondotta is már számotokra egy régebbi tanítás kiemelésében, hogy: Nem ti választottatok Engem, Jézus Krisztus Uratokat — Én, Jézus Krisztus Uratok választottalak benneteket, mert szükségem volt reátok, felismertelek, észrevettelek, és kiemeltelek. Nem engedtem, hogy semmivé váljatok. És hogy ha már érzed, hogy Én, Jézus Krisztus Urad kiemeltelek, mert szükségem van reád, akkor nektek a szabad akarat cselekvése részében el kell indulni. Mondhatom azt, hogy a vakot és a világtalant kiemeltem e út porából, mert szükségem van reá, és most már kiemelem, már nem téved el, már nem esik a gödörbe, már tudja, hogyan és miképpen tud biztosan haladni, mert érzi szívében a világosságot, a szeretetet és a kegyelmet.

De arról is tanítottalak benneteket, hogy ne akarjatok okosabbnak látszani a megvallásban, mint a Mester és a Tanító. Mert a Mester és a Tanító hozzátok szól Szíve szeretetével, megmutatja számotokra, hogy hogyan és miképpen kell felismerni a tanítás lényegét, a tanítás, amely az Élő Szentlélek és az Élő Evangéliumával van jelen a mindennapokban.

És fontos még mindaz, hogy hogyan éltek és haladtok, és hogyan fogadod el felebarátodat, nem akarod önmagad elképzelésére megváltoztatni. Nem akarod megítélni. Nem akarod kivenni a szálkáját. Esetleg beszélgetsz vele, esetleg rávezeted, és ami a legfontosabb, összeteszed kezeidet, felajánlod, és imádkozol érte, hogy ez által elinduljon a változás útján.

Majdan mentünk a második tanításhoz.2 A második tanítás szintén megmutatja számotokra, mit nyújt a fény a világosságban, a felismerésben és az elfogadásban, és hogyan válsz eggyé vele. Mert úgy-e, van a lámpás, amelyet kezedbe veszel, meggyújtasz. De nem azért, hogy fogod, hogy a takaró alá tegyed, hogy letakarjad valamivel. De nem is azért, hogy fogod, hogy az ágy alá dugjad. Ennek semmi értelme. Mert nem azért gyújtasz fényt a világosságban, hogy elrejtsed, hanem azért gyújtod, hogy ha magason van a tartója, akkor oda felhelyezd. És ez bevilágítja e helységet. És ha már bevilágította, aki érkezik hozzátok, az a világosság részében jön. S ilyenkor mondjuk azt, hogy semmi sincs úgy elrejtve, ami ne kerülne napvilágra. Semmit sem tudsz úgy eltenni, elbújtatni, ami szintén ne kapna igazságot a cselekvés tekintetében és részében. Hisz ha csak a lámpást figyeled, a lámpásnak az lett a feladata, mondhatjuk azt, a küldetése, hogy ő a fényt árassza minden nyitott szívű testvér felé. És aki a fény fele jár, biztos lépésekkel tud betérni. De aki úgy éli az életét, hogy ő a lámpását megfogja, s így letakarja, hogy ne lássa más, csak ő egyedül, mert ő biztos benne, hogy itt van, vagy elhelyezi az ágy alá, vagy bárhova egy sarokba, ahol nem lehet észrevenni. Így csak azok cselekednek, akiknek van rejtenivalójuk. De ők úgy gondolják, hogy „amit elrejtek, az nem fog napvilágra kerülni”. Holott nincs olyan! Idővel minden kitudódik. Idővel minden napvilágot lát. Idővel mindenért számadást kell tenni. Mert ha ezeket mind-mind így megérted, felismered, akkor megérted, mi ennek a tanításnak a lényege. És akkor figyelsz, és ügyelsz erre a tanításra, hogy „ebben a tanításban én is érezni akarom a lényegét”. Mert mondhatod azt, hogy akinek sok van, annak még adnak, és akinek kevés van, attól még azt is elveszik, amit úgy könyvelt el, hogy az a saját maga része. Mert így biztos benne. Holott, ha jobban kinyissa a fény világosságában szívét, lelkét, tekintetét, rádöbben, hogy talán már semmije sincs. Mert épp úgy, ahogy szeretné elrejteni mindazt, ami benne van, és amiről nem akarja, hogy mások tudomást szerezzenek, akkor mélyen próbálja elrejteni. De nincs olyan mélység, ahonnan föl ne törne. Nincs olyan mélység, ahonnan ki ne tudódna. Nincs olyan mélység, ahonnét napvilágot ne látna.

Érezni kell, és ügyelni kell arra, hogy ez a tanítás hogyan és miképpen szól hozzátok, „hogyan vagyok biztos önmagammal, hogyan vagyok biztos a fény világosságával, hogyan szeretném ezt a fényt a világosságban elfogadni, és haladni a mindennapokban”.

És akkor haladunk a harmadik tanításhoz.3 Ez a tanítás arról szól, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok már tisztában vagyok, hogy közel van a szenvedésem ideje és a megdicsőülés kegyelme. És erről szólok tanításban tanítványaimnak. Felkészítem őket, és ezért így szólok hozzájuk, hogy:

— Menjetek Előttem, és készítsetek Nekem helyet.

És ahogy haladnak, Szamárián keresztül kellett nekik menni, és ott betértek egy faluba, és lázasan arra gondolva, hogy hogyan is készítsék el az ő Mesterüknek és az ő Uruknak a helyet. De amint megtudták, hogy nem más, mint az a Názáreti, az a Jézus, aki jön erre, de nem is akar itt maradni, csak szinte megállni, és tovább haladni Jeruzsálembe. Mivel Jeruzsálembe megy.

— Hát akkor mi nem fogadjuk be Őt! Mi nem adunk Neki helyet!

És úgy-e, hányan és hányan ilyen könnyedén tudtok ítéletet mondani valakiről, valamiről. Hogy ha valami nem éppen úgy kedvező a számodra, ahogy te ezt elképzelted, ahogy te elgondoltad. Ha valaki netán szól vagy megkér, hogy mit hogyan és miképpen kellene tenned és cselekedni, vagy éppen átengedni valamit valakinek. De a helyett, hogy e cselekvésben és a felismerésben működnél együtt, a helyett ti is néha olyanokká váltok, mint Jakab és János a tanítványokban, ha már nem fogadják be a Mestert, de nem merik önmaguk nevében cselekedni, hanem megkérdezik az Urat ilyen hátsó szándékkal, mint néha a földi ember a gyarlóságában:

— Ó, Uram, ha akarod, akkor lehívjuk az Égből a villámot, hadd pusztítsa el, ha már nem ismertek fel Téged, aki eljöttél e helyre.

Úgy, mint néha itt a zarándoktestvérek: „Hát eljövök erre a helyre, és ha nem ismernek fel engem mindjárt úgy, hogy én ki is vagyok, akkor tudok ítélkezni és ítéletet mondani. Tudok megsértődni, és ha kell, megharagudni.”

Holott nem ezért jöttél, testvérem!

Hol van ilyenkor benned a fény a világosságban?

Hol van benned ilyenkor a szeretet a kegyelemben?

Hol van benned ilyenkor az az érzés a meghívásban, hogy: „Igen, Uram, én meghallottam a Te hívásodat, és ebben a hívásban szeretnék engedelmeskedni és cselekedni. És hogy ha már engedelmeskedek és cselekedek, akkor úgy jövök, hogy én is egy testvér vagyok a többi testvér mellett.”

Ahogy a Mester Jakabra és Jánosra vette tekintetét, és így szólt feléjük, először megfeddte őket, hogy hogyan gondolnak ők ilyent, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, nem azért jöttem, hogy az embereket elpusztítsam. Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, azért jöttem, hogy megmentsem őket. És hogy ha már megmentettem, szeretetet és kegyelmet árasszak felétek.

Így a mai napon is a jelen lévő testvérek és mindazok, akik lélekkel vannak jelen, imával, érezzék ők is, hogy azért jöttem, hogy kikeresselek benneteket, mert szükségem van reátok, felemeljelek, elfogadjalak úgy, ahogy itt most éppen megjelentetek. És elindultok azon az úton, amit a fény világosságával megvilágosítottam számotokra. Megpróbáltok úgy élni, hogy a fény világosságában haladtok a testvérben és a felebarátban. És nem akartok a sötét felén járni, és nem akartok elrejteni, eltitkolni semmit önmagatok részében, hanem úgy élni, éberen, hogy „amim van, azt megtarthassam, és ha még kapok hozzá a kegyelmekből, a szeretetből, az irgalmasságból, azzal még gazdagabb leszek, és megbecsülöm”. És nem pedig úgy, hogy „amiről azt hiszem, hogy az enyém, mert hitem van, de a hittel hogyan kell élni, azzal nem törődöm, és arra döbbenek rá, hogy amim volt” ― ha csak egyet beszélünk most, kiemelve a hitet, észreveszed, hogy talán már azt is elveszítetted, amiről biztos voltál, hogy „ez a hit a sajátom”.

Meg kell fontolni, el kell gondolkodni, hogy mi fontos a mindennapi életben, a fényben, a világosságban, „hogyan szeretném élni az életem, hogy én is szeretnék figyelni mindarra, aki kiválasztott, és aki meghívott, és akivel együtt haladok az élet-útpályámon, és nem igyekszek, és nem törekszek, hogy másokat megítéljek, megfeddjek, és pláne azt mondjam, hogy én tudom, hogy például ezen a helyen is, hogy mit csinálnak az emberek a testvéri felebarátban”.

Mert nehogy elveszítsd mindazt, amiről bizonyosságot szereztél, úgy érzed önmagadban, hogy a tied, sajátossá vált benned, és biztos vagy, mert a biztos néha bizonytalanná válik, és elveszíted. És talán azok felé nyújtják, akik igyekeztek megvédeni, cselekedni, és a szerint élni, hogy „a kegyelmek, amelyek ajándékul jöttek számunkra, és a sajátom, és megtartottam, és mondhatom azt, hogy nekem van, és óvom és védem, és mivel ügyelek e becsületesség részében, ezért még kaphatok, hogy több legyen”.

Mert sokan azt mondják: Hát, akinek van, annak még adnak.

Ezt nem kimondottan a földi élet anyagiasságának tanításához kell venni, hanem ahhoz, hogy mi vagy a testvérben, mi vagy a gyermekben, mit kaptál, hogyan óvtad és védted, hogyan van rá szükséged, és hogyan várod még, hogy még több legyen a szeretet, a kegyelem részében. Mert „akkor valóban már elindultam a változás útján e tanítás részén a szabad akarat cselekvésében, és már nem igyekszek testvérem, felebarátom szeméből kivenni a szálkát, mert először megnézem önmagam, hogy bennem valójában szálka van vagy gerenda, ami révén már szinte nem látok, és talán csak az irigység, a kapzsiság, a féltékenység, az indulat vezérel, és a szerint szeretnék élni, és nem ügyelek a tanításra, a tanítás mondanivalójára, hogyan is tudom azt magamévá váltani e szeretet, kegyelem részében a mindennapokban.”

És ma ennek reményében küldöm számotokra kiválasztott szolga, Mária testvér által áldásomat, hogy érezzétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok mellettetek, a vak- és a világtalannak a segítség, és Én mutatom meg számotokra, hogy „hogyan kell élni mindabban és mindahhoz, hogy elinduljak a változás útján, és elfogadjam felebarátomat és testvéremet olyannak, ahogy itt vagy itt helyet foglal mellettem, és nem akarom megsérteni, és nem akarom kiemelni e hajszál-szálkáját.”

És Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az, aki felettetek meggyújtom a lámpást, hogy fényt és világosságot árasszak számotokra, hogy ez a fény és ez a világosság érintse meg a szíveteket, a lelketeket, és ez által elinduljatok szeretettel a Fény útján, és már nem akartok a sötétség rejtelmes, titok-útján haladni, mert idővel azok is mind napvilágot látnak.

És Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az, aki azért jöttem, hogy nem elpusztítani, hanem megmenteni akarlak benneteket továbbra is, mert Én választottalak benneteket a testvérben, mert így, ahogy kiválasztottalak, így van szükségem reátok.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Fény a világosságban, aki elöl vagyok, és aki meghívtalak erre az útra, hogy elinduljatok és haladjatok.

Ennek reményében áradjon reátok most Jézus Krisztus Uratok szeretete, kegyelme, öröme, békéje e csodálatos lámpás fényében, amely beragyogja számotokra a mindennapi élet útpályáját a felismerésben és az elfogadásban, és hogy ha már ezek mind bennetek vannak, akkor tudtok haladni az úton, és a haladásban már felismeritek és elfogadjátok a tanítást, és a szabad akarat cselekvése részében már tudtok változni.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket. És éljen bennetek ennek a lámpásnak fénye a világosságban, és ez mutassa meg számotokra az utat a mindennapokhoz, a mindennapokban, mert a napokban, ahogy haladtok, vannak megpróbáltatások, nehézségek, de nem félünk, nem csüggedünk, nem szomorkodunk, hanem ebbe a fénybe, ebbe a világosságba kapaszkodunk nyitott szívvel és szeretettel, és elindulunk, és a biztos úton haladunk. És akkor érezzük azokat a segítségeket, és azokat a kegyelmeket, amelyekre szükségünk van, hogy együtt a felebarátban és a testvérben tudjunk élni, haladni, elfogadni a mindennapokat a mindennapokban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE

2011. szeptember 2.

Mária:

Ó, köszönöm ezt az illatot!

Köszönöm Édesanyám rózsáit e csodálatos ünnep részében.

Szeretnénk köszönteni szívünkkel, szeretettel az Édesanyát, a Föld és Ég Édesanyját, a Magyarok Királynőjét.

Hisz Te Édesanya vagy, minden gyermeknek. Te Királynő vagy magyar gyermekeidnek, hisz elfogadtad e felajánló Koronát, hogy Királynője vagy e népnek, e nemzetnek, hogy óvod, véded és segítséget nyújtasz e gyermekeid számára. Most e gyermekeidet én, a kiválasztott testvér, elhozom e rózsás kertbe. Minden rózsa mellé felajánlok egy testvért a gyermekben. És a felajánlás részében, ó, Királynő, ó, Édesanya, Hozzád fordulunk, mert szükségünk van a Te szeretetedre és a Te jelenlétedre.

Jöjj, és figyeld, és nézd a Te népedet a nemzetben, akik e ünnepben Anyai Szívedhez fordulunk kéréssel, fohásszal, felajánlással. Hisz tudod, van egy olyan énekünk, amellyel így köszöntünk: Ó, Mária, Mária, jöjj, mert nincs, ki betakarja a mi alvó gyermekeinket. Óvjad és védjed őket.

De most így fordulunk Hozzád:

Ó, Mária, ó, Mária, Magyarok Királynője! Jöjj, és nézz a Te gyermekeidre, a Te nemzetedre. Fogadd el szívből jövő, őszinte imáinkat, kéréseinket, fohászainkat, felajánlásainkat, és siess, jöjj segítségünkre, mert szükségünk van e Királynő, e Édesanya szeretetére és jelenlétére.

E csodálatos ünnepben most így fordultam Hozzád, hogy elhoztam a Te Anyai Szívedhez, a Te Anyai kertedbe, a Te Anyai csodálatos rózsádhoz a magyar nemzetet, a magyar gyermekeket, akik most összeteszik kezeiket az imára, a fohászra, a felajánlásra, hogy így fordulnak e Anyai Szívhez, hogy legyen továbbra is Édesanyánk, Királynőnk, Oltalmazónk, Védelmezőnk, és fogadja el mindazt, amivel Hozzád fordultunk, fordulunk, és hozd el gyermekeidnek, a magyar nép-nemzetnek mindazt, amire szüksége van, hisz Te mint Édesanya, elmész Szentséges Fiadhoz, elviszed mindazt, amivel Anyai Szívedhez fordultunk, és kiesdekled számunkra mindazt, amire nagy szükségünk van a segítő szeretet, kegyelem részében.

Ó, Édesanya, ó, Királynő! Fogadd el szívünkből szeretettel imánkat, énekeinket, és majd az ünnepben a hálavirágunkat, amelyet elhelyezünk a Te Anyai Szívedhez, a Te Anyai Lábadhoz. Mert nem csak akkor jövünk Hozzád, amikor felajánlunk, kérünk, fohászkodunk vagy hálát adunk, hanem most e ünnepben szeretnénk kifejezni mérhetetlen nagy hálánkat, szeretetünket az Édesanyának, a Királynőnek.

Dicsőség, szeretet, áldás, békesség, kegyelem a Boldogságos Szent Szűznek, a Magyarok Királynőjének, a Föld és Ég Édesanyjának!

Ezt tudom nyújtani e ünnepben szeretettel, szívemből, lelkemből a Te Anyai Szívednek.