JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. június 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok erre a helyre.

De köszöntöm mindazon testvéreimet, akik szintén meghallották a hívást, de mégsem tudták teljesíteni a hívásnak jelenlétét, hogy elzarándokoljanak. Van, ahol a család, van, ahol a betegség, van, ahol a munka, ami miatt távol vannak. De lélekben lehetünk egyek a tanítás szeretetében.

A mai nap a tanításom, most, ha az első tanítást vesszük, az első tanítás szintén a Feltámadás után történt, amikor megjelenek tanítványaim előtt, és velük együtt étkezem1, és megkérdezem Simon Pétertől, János fiától, ha figyeltek a szavakra:

— Szeretsz te Engem jobban, mint ezek?

Ő igennel válaszol, mert:

— Te tudod, Uram, hogy szeretlek.

Majdan már így kérdezem:

— Simon, János fia, te szeretsz Engem?

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

Harmadszor:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Ő ismét válaszol, de előtte elszomorodik, hisz nem értette, hogy a Mester miért kérdezte tőle harmadjára is, hogy: „Szeretsz Engem?”

Hisz ez mind a Feltámadás után történik, ha figyeltétek a tanításnak a kezdetét.

De mielőtt még a Feltámadás megtörtént, előtte együtt voltam velük, tanítottam őket, és éltek. És ahogy éltek együtt, akkor felkészítettem őket, hogy az Emberfiának mennie kell, hogy Önmagát adja felebarátaiért és testvéreiért. Felkészítettem Simon Pétert is, hogy mi fog történni, amikor az Emberfiát elviszik, s azt mondottam neki:

— Simon Péter, ma, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg Engem.

— Én, Uram, én, Mesterem, nem! — így fogadkozott.

De hajnalban, mikor harmadszor azt mondotta:

— Én nem ismerem a Názáretit. Én nem tartozom közéjük! — épp a Mestert, a Názáretit kihozzák Kajafás házából, és Péter és a Mester a szempárban találkoznak. Abban a pillanatban Péternek lepörgött mindaz a tanítás, amit a Mester megadott, hogy „háromszor tagadsz meg”.

A Feltámadás után, mikor megjelentem, és hogy nem szellem vagyok, ezért étkeztem velük, és az étkezés közben először így kérdeztem tőle:

— Péter, János fia, te jobban szeretsz Engem, mint ezek?

Figyelitek?

— Te jobban szeretsz?

A második:

— Simon Péter, János fia, te szeretsz Engem?

A harmadik:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Figyelitek a hangsúlyt? Figyelitek az elmaradt betűt és szót? Ami révén el kell gondolkodni, hogy a tanítás mondanivalója valójában hogyan is volt jelen. Hisz Simon Péter az elsőnél nagyon boldog volt, hogy tőle a Mester ezt megkérdezte:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek! — szinte mosolyogva, örömmel válaszolt.

Erre a válasz:

— Legeltesd bárányaimat.

Bárányaim a gyermekek, a fiatalok, akikre szükség van a mindennapi életben, hogy ők is részesei legyenek a mindennapi életben, az Egyházban, különösképpen most, amikor egyre többen és többen céltalanul élik életüket, és nem tudják, hogy hova tartoznak, és nem tudják, hogy mi volna számukra a legjobb a felismerés, az út haladásában és az elfogadásában.

Majdan jön a második felkérés:

— Simon, te szeretsz Engem?

Ekkor már nem az a kimondott örvendetes öröm:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

— Akkor legeltesd juhaimat.

A juhaim minden olyan testvér, aki már az Egyházban van, de még nem érzi teljesen, hogy mi a feladata, és a feladatban hogyan kell a küldetést és a követést felismerni és elfogadni, hogyan kell haladni, és hogyan kell előre menni a mindennapjainkban.

Majdan jön a harmadik felkérés:

— Simon, János fia, szeretsz te Engem?

Szinte itt kérdően, kérdezem tőle, ami révén Simon Péter szinte elszomorodik. Az elszomorodása majdnem olyan, mint mikor Kajafás házánál találkozunk, és lepörög előtte mindaz, amire felkészítettem, és már nem állta ki könnyek nélkül, hogy:

— Uram, Te valóban mindent tudsz, hogy mi történik velem.

És most itt a felkérésben elszomorodik ismételten, csak hogy nem jelennek meg a könnyei, de ismét válaszol a szomorúságában:

— Igen, Te mindent tudsz, és azt is tudod, hogy szeretlek.

Úgy-e, megértettétek, hogy mi volt Simon Péternek itt a küldetése?

Hisz előtte felkészítettem. A felkészítés mellett egy kicsit elsiklott, és itt, a felkérésben elgondolkodik, hogy valójában a Mester, aki feltámadt a halottaiból, és megjelent, és megmutatta számukra Kezeit, majdan Oldalát, aki étkezett velük, és nem szellem, hanem hús és csont. „Ő mindaz, akivel három évig együtt éltünk, jól éltünk, szerettünk, és követtük. És most nincs, és a félelem erőt vesz rajtunk, félelmünkben bezárva tartjuk az ajtót.” És a bezárt ajtón keresztül a Mester meglátogatja tanítványait. És ez a látogatás megadja számára mindazt, amit a Mester a felkészítésben reá bízott, hogy:

— Simon, te Péter leszel, te leszel a „Kőszikla” a Kéfában, és erre a „Kősziklára”, erre a Kéfára alapítom majd az Egyházamat.

És Simon Péter mindezt megértette és elfogadta. És ez által tudta, hogy a Mester a bárányokat, a juhokat, ismételten a juhokat reá bízta, mert tudta, hogy ezek után már Simon Péter teljesíteni fogja mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Ura, vagyis a Feltámadt Mester kér tőle.

De itt ismételten, a felkérés mellett, felkészítettem, hogy milyen halállal dicsőíti meg őt az Atya, vagyis írva vagyon, az Isten. De még addig meg kell egy kicsit öregedni, hogy felövezzék, és oda vezessék és vigyék, ahova nem akar menni. De míg ez megtörténik, addig szeretettel mondom most nektek, ahogy Péternek:

Kövess Engem, testvérem. Hisz meghívlak benneteket is a követésre.

A mai nap második tanítás a Szentlélek-kiáradás ünnepének ajándéka.2 De ez is még a Feltámadás után történt. Esteledett, a hét első napja, amelyet a vasárnapban mondunk, és tanítványaim, ahogy mondottam, féltek. Bezárták az ajtót, de Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, ki a halálból feltámadt, Én a zárt ajtókon is megjelenhettem előttük, és köszönthettem őket:

— Békesség nektek!

De hogy ne ijedjenek meg, azonnal mutattam számukra Kezeimet és Oldalamat. És mikor bizonyosságot szereztek, hogy valóban Én az Úr vagyok, öröm töltötte el szívüket. És ehhez az örömhöz ismételten így szóltam feléjük:

— Békesség Nektek! S ahogy Engem küldött az Atya, és eljöttem közétek, majd Én is így küldelek benneteket.

És így szólottam feléjük:

— Reátok lehelem most a Szentlelket. Vegyétek, és zárjátok be szívetekbe. És most elindulhattok, s akinek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akinek nem bocsátotok meg, az nem nyer bocsánatot. De ti örüljetek, mert nem csak a Szentlélek van veletek, hanem köszöntésem, amely felemel e örömben, hogy: „Békesség nektek!”

És a harmadik tanítás, az a mai napon: már elhagyjuk az ünnepeket, mondhatjuk úgy, ahogy ti is mondani szoktátok, hogy visszamegyünk a hétköznapokba, de a hétköznapok is nagyon fontosak a mindennapi életben. Mert ha nincs hétköznap, akkor hogyan legyen számotokra csodálatos kegyelmi ünnep? Ezért már a Hegyi beszéd tanításából emeltem ki egyet. Ez nem volt ismeretlen számotokra, hisz a bűnbánat kezdetén is a Hegyi beszédről tanítottalak benneteket.

Befejeztem tanításomat, és elindulunk a hegyről lefele.3 Nagy sokaság vesz körül, és követnek. És jelen a leprás, akit abban az időben szinte elzártak, hogy nem közeledhet az emberekkel egymás mellett. De ő mégis nem félt semmitől és senkitől. Igyekezett. Betakarta testét, hogy a nagy tömegben a Názáretihez kerüljön. És mikor már egész közel volt, megszólította Őt. De akkor felfedte már kilétét, hogy „valójában ki is vagyok”:

— Jézus, Te vagy a Názáreti, akit Úrnak is nevezünk. Ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Úgy-e, milyen csodálatosak ezek a szavak?

Nem parancsolta, nem követelte, nem úgy állt oda, hogy márpedig Neked most valamit tenned kell, hanem ő felfedte kilétét, és a Názáretire bízta, hogy hogyan cselekszik, és mitévővé válik, mert azt mondta:

— Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Igen, Én, Jézus Krisztus Uratok akartam. Oda léptem hozzája, és megtisztítottam. Majdan elküldtem a paphoz, hogy mutassa meg magát, és ajánlja fel azt az áldozatot, amelyet még a Mózes-i törvényben számukra előírtak, hogy ő se legyen más, mint mindazok, akiknek áldozatot kellett cselekedni, szívük szeretetével, bármi, ami történt rajtuk és bennük a szeretet, kegyelem részében.

Úgy-e, csodálatos a mai tanítás a felemelkedésben, az elfogadásban, az eggyé válásban?

Hisz rajtatok múlik, testvéreim, hogy hogyan és miképpen ismeritek fel e mai tanítások mondanivalóját, amely jelen van számotokra, hisz a tanításokból ti is erőt meríthettek e példák jelenéből, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, hogyan tartozom Hozzád, hogyan követlek, és hogyan fogadom el mindazt, amit a tanítás révén megadtál számomra és számunkra.”

Hogy ha ezeket mind-mind megértettétek, felismertétek, akkor könnyű végighaladni a mindennapokban. És: „Jöhetnek a hétköznapok, nincsen szomorúság, nincsen bánat, nincsen kétely, és nincsen aggodalom, mert a hétköznapokban is épp úgy, Uram, Te jelen vagy, mint az ünnep napjaiban, amikor talán egy kicsit közelebbnek érezzük magunkat Hozzád, Uram, Jézusom.”

Ez mind rajtatok múlik a felismerésben és az elfogadásban, hogy a szeretet kegyelme, amely reátok áradt, hogyan működik rajtatok és bennetek.

És mivel most hamarosan készültök a Szentlélek-kiáradás ünnepére, arra az ünnepre, amely az Egyházban a harmadik helyet foglalja el a sorrendben és a fontosságban, hisz az első a húsvét, ami révén az Emberfia Önmagát adta felebarátaiért, testvéreiért, és meghal érettük a Kereszten, de harmadnapra feltámad a halálból, mert az Élet erősebb a halálnál. A második legnagyobb ünnep, ahogy ti mondani szoktátok, a karácsony, vagyis az Én megszületésem e Földre, hisz Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet, és a Szeretet nem más, mint a Gyermek, akit Isten elküldötte, hogy Ember legyen itt a Földön. A harmadik legnagyobb ünnep pedig a Szentlélek kiáradása, hogy „felkészülünk nyitott szívvel, lélekkel a szeretet kegyelmében, hogy elfogadhassuk számunkra a Szentlélek kegyelmének ajándékát”.

És most így szólok felétek Én, Jézus Krisztus Uratok, a Názáreti, amelyet sokan és sokan így neveztek, a Mester, akit tanítványai körében csak így szólítottak, kiválasztott Mária szolga-testvér által, hogy megajándékozlak majd benneteket e ünnep alkalmával e csodálatos kegyelmi ajándékkal, a Szentlélek kiáradásával.

Ezért most kérem elsőként, hogy pásztorom jöjjön Mária kiválasztott szolga-testvérhez, és így megfogva kezünket, hogy elinduljon a lánc ismételten mindenkihez.

Nem kell kiabálnotok, hisz ők is hallják, hogy mire készülök.

De míg összefogjátok láncba kezeiteket, addig pianóban, hogy szívetek nyitott legyen a befogadáshoz, halkan énekelve a lánc összefogásáig, hogy: „Szállj szívünkbe, nagy Isten”4

Most már a szívvel, lélekkel és egész testeddel, lényeddel felkészültél, hogy elfogadhasd a Szentlélek kegyelmének, kiáradásának ajándékát.

Most számotokra is úgy adom, ahogy megjelentem tanítványaimnál:

Békesség nektek, testvéreim, kik meghallottátok hívásomat, és elzarándokoltatok. Megnyitottátok most szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, hogy felkészüljetek, hogy eggyé válhassatok a Szentlélek kegyelmével.

Így most, ahogy tanítványaim egybegyűlve felkészültek e ünnepre, imával a jelenlétben, hogy:

— Ha majd jön a Szentlélek, készen állhassunk.

Lehet már hallani a zúgást. Lehet már érezni a melegséget. Lehet már érezni, hogy valami közeledik. „Megnyitottam hát szívemet, hogy e közelséggel befogadjam mindazt”, ahogy a Szentlélek ma közétek szállt. Érezd a Fénysugárt, érezd a melegséget, érezd, mintha reád lehelnék, és azt mondom:

Vedd e Szentlelket, és töltekezzél be Vele, hogy lángoljon a szívetek, lelketek és egész lényetek, hogy így a felismerés megmutassa számotokra e Fénnyel mindazt az út haladásában, amelyre szükségetek van.

„Most ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely betöltötte szívünket. Most ünnep ez a melegség a Fényben, amely átölel és felmelegít. Most ünnep, hogy ily szeretetben együtt lehetünk.”

De ez az ünnep, ez legyen jelen veletek, amikor visszatértek otthonaitokba, a családhoz, a szerettekhez, az ismerősökhöz, a felebarátokhoz, hogy „valóban ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely ma reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, felmelegített, megerősített, és ez által látom, hogy a Fény hogyan jött felénk, hogyan melegített, és szinte hogyan emelte meg szívünket”.

„És ha ezeket mind-mind el tudtam fogadni, ezt mind-mind át tudtam élni ebben a csodálatos, szeretetteljes ünnepben, akkor valóban a hétköznapjaimat is ünneppé alakítom át, és ebben a csodálatos, kegyelmi ajándék-ünnepben már nincs jele a félelemnek, az aggodalomnak, és nincs jele a megbotránkoztatásnak, és nincs jele a kitaszítottságnak, és nincs jele mindahhoz, hogy én is egy ember vagyok, az az ember, aki Isten gyermekeként élek, Jézus testvéreként, felismertem a hívó szót, és engedelmeskedtem, és az engedelmességem részében ma ajándékul kaphattam a Szentlelket, amelyet elfogadtam, és szívembe zártam.”

És ezt az elfogadást és ezt a szív-zárást minden nyitott szívű testvéremnek küldöm ajándékul, akik ma lélekben voltak egyek a kegyelemben. Ne érezzék, hogy ők nem fontosak Jézusnak, a Mesternek, a Názáretinek. A megjelenés részében minden testvéremet egyformán szeretek, és egyformán ölelek át, és egyformán ajándékozom meg e kegyelmi ajándékkal, a Szentlélekkel.

És így boldogan mondhassátok, hogy: „Befogadtam a Szentlelket, elfogadtam a békességet, és ezzel a szeretettel, ezzel a Szentlélekkel és ezzel a békével indulok el e ünnepből a családhoz a mindennapokban, hogy a hétköznapok is a családban ünneppé váljanak a szeretetben.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. június 3.

Köszönöm, Uram, Jézusom, a mai kegyelem-ajándékodat, ahogy átjárta szívemet, lelkemet, egész testemet, hogy működik rajtunk és bennünk e Szentlélek kegyelmének ajándéka. A földi gyarlóságunkban csak fel kell ismerni, és e Szentlélekre hagyatkozni. És hogy ha ezt meg tudom tenni, akkor érzem, hogy a működés hogyan teljesedik be rajtunk és bennünk a mindennapjainkban, a felemelkedésben.

Köszönöm, hogy nem feledkeztél el rólunk, és elfogadtad felajánlásomat, kérésemet, és ma is részesülhettünk e csodálatos kegyelmi ajándékból, ami ismételten erősít és táplál. Hisz még szinte bennünk él a Feltámadás öröm-hajnal ünnepe, hisz még bennünk él az évforduló kegyelmének ajándéka, és most ismételten itt van e csodálatos ajándék, a Szentlélek ajándéka, amely most reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, egész testünket és a lényünket a felemelkedésben. És így most már valóban ez a Lélekadó Láng a világosságban megadja számunkra mindazt, amire szükségünk van, amire vágyakozunk, ami által érezzük, hogy valóban mi is e földi emberben Isten gyermekei, Jézus testvérei vagyunk, és így szeretnénk élni a kialakított életünket a mindennapjainkban. De a mindennapokban most már igyekszünk, hogy kialakuljon az ünnep a hétköznapok részében is.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. július 1.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e mai nap a fájdalom, szenvedés Golgotájára. A Golgota, amely ünnep az ünnepben, hisz ma az ünnep a Szentséges Szív ünnepe a szeretet, kegyelem részében.

A mai nap köszöntöm mindazokat is, akik most nincsenek közöttetek, de lélekben megpróbáltatok egyek lenni imával, felajánlással, hogy eggyé váljatok a mai nap a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap a tanításokat, ha vesszük sorba, első tanítás, amely csak egy rövidebb változata a mai napnak, hogy az Én igám, az Én igám édes, az Én terhem könnyű.1 Hisz az igát az édes kegyelem részében fogadod el, a terhet pedig a szeretet, kegyelem édességében. Hisz ha figyelsz a tanítás mondanivalójára, akkor különbséget tudsz tenni mindarról és mindahhoz, amire szükségetek van. Hisz a mai nap tanítása nem csak az iga, és nem csak a teher, mert nem csak ez miatt görnyedeztek, és ez miatt nehéz a mindennapi élet, hanem itt lehet beszélni a tanítás a Jó Pásztor részéről is. Hisz a Jó Pásztor, az szereti az Ő nyáját, szereti, mert ismerik, és hallgatnak szavára.

És ti, testvéreim, ha Én kopogtatok szívetek ajtaján, akkor meghallod-e az Én kopogtatásomat, hogy igen, testvérem, szeretnék veletek eggyé válni e kegyelem ajándéka részében?

Hisz jelen van a szíved, a szív, amelyen jelen az ajtó. De az ajtón nincs kilincs, ahogy egy ajtóra tekintesz, és azt így megfogod, és ha akarod, kinyílik, ha visszahúzod, akkor nem nyílik ki. Most vagy bemész rajta, vagy kívül maradsz, és várakozol. De Én, Jézus Krisztus Uratok, szívetek ajtaján kopogtatok. És ha felismered a kopogtatásomat, rájössz, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok, aki szeretnék veletek eggyé válni a mai kegyelem ajándék-áldásával az eggyé válásban és a szeretetben. Akkor elfogadod mindazt, ami a mai tanításának és ajándékának van jelen.

Hisz ma a pásztor a szentmise áldozatával a Lobogó Szívről beszélt. Igen. Ez sem ismeretlen előttetek, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok már ezt a tanítást is megadtam számotokra, hisz jelen van a Szívem, a Szíven jelen vannak a lángok, amelyek a lobogást, a melegséget tükrözik felétek, és ez a lobogás és ez a melegség tud áradni minden nyitott szívű testvéremhez az eggyé váláshoz és a szeretet kegyelméhez.

És ekkor tudom mondani nektek: Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok, mert Én, Jézus Krisztus Uratok felüdítelek benneteket e Lobogó Szív melegségének szeretetével, amely felétek árad e kegyelem részében.

De menjünk tovább a tanításban. És akkor jött az a tanítás, ami számotokra ismét már nem volt ismeretlen, hisz emlékezzetek arra a tanításra, amikor szolgám megmutatta számotokra, hogy jelen a búzakalász-tábla. Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimmal sétálok.

Most ti legyetek a tanítványok.

És jöttök, és hallgatjátok tanításomat, amely akkor a búzáról és a szőlőszemről szólt számotokra, hogy hogyan is kell ezt felismerni és elfogadni. És ahogy haladtatok a búzatáblában, elkezdtétek tépkedni a kalászokat. S akkor reátok szólottak, hogy:

— Miért tépkeded a kalászokat? Hisz még teljesen be se érett. Tönkreteszitek!

Ez volt a tanítás első része.2

A mai tanítás pedig arról szól, amikor már a kalász beérett, s így megmorzsoljátok, kiveszitek a csodálatos, szép búzaszemeket, amelyek megfértek egymás mellett ebben a kalászban, és ti, mivel megéheztetek, magatokhoz veszitek, és eszegettek belőle.

És úgy-e, ahogy a tanításban lenni szokott, jelen a farizeusok, az írástudók, akik bölcsnek mondják magukat — mert ma a bölcsesség is jelen volt számotokra. Hát ők ki nem állják ám szó nélkül! S azt mondják:

— Ha Te vagy a Mesterük, és Te vagy a Názáreti, akkor miért nem szólsz most rájuk, hogy miért tesznek olyat, ami szinte megbotránkoztató, szombaton?!

Hogy leszedik a kalászt, kibontják és megeszik a búzaszemeket, mert éhesek. S így eszegetnek.

S ekkor jön a tanítás folytatása:

— Nem olvastátok, hogy mikor a templomba bementek, és az áldozati kenyér ki volt helyezve az oltárra, és mivel éhesek voltak, oda mentek, és elfogyasztották, megették. És nem nézték, hogy most szombat van-e, vagy a hét másik napja. De ezt a kenyeret, ezt senkinek nem lett volna szabad megenni az áldozat részében, csak a papoknak.

— Hisz igen — a farizeusok ekkor ezt így mondják.

De erre Én, Jézus Krisztus Uratok folytatom számukra, hisz ennek van folytatása:

— És azt nem olvastátok-e, hogy a templomokban a papok anélkül, hogy tudnának, szombatot megszegik a szombat nyugalmában?

És most mondom nektek, hogy a szombat, amely most itt jelen van e tanításban, most, aki jelen van, az nagyobb a szombatnál!

És ha megértenétek, és felismernétek, akkor az irgalmasságot fogadnátok el, és nem csak az áldozatokra készülnétek.

És így mondom nektek, ahogy ma pásztor testvéretek mondotta számotokra a szentbeszédében, hogy igen, sokszor nem ismerjük fel azt, ami itt előttünk zajlik és jelen van. Mert úgy-e, a bölcsek, a tudósok, azok azt hiszik, hogy mindent tudnak. S jelen a kicsinyek az egyszerűségében, akik pedig elfogadják mindazt, amit hallanak a tanítás részében, és megfogadják.

És most itt, e tanításban jelen van ez a mondat, hogy ha felismernétek azt, aki nagyobb a szombatnál, és itt jelen van, akkor rádöbbennétek, hogy nem más, mint az Emberfia, vagyis, ahogy mostani időben mondjátok, az Isteni Második Személy. Vagy mondhassátok úgy is, hogy nem más, a Názáreti vagy Én, Jézus Krisztus Uratok, ki jelen voltam e tanításban, és nem ismerték fel. Mert ha felismertek volna, akkor az irgalmasság szeretetében élnek, és nem azt nézik, hogy ki hogyan, miképpen cselekszik, nem azt nézik, hogy mi a szombatnak a mondanivalója, hanem arra figyelnek, hogy ki az, aki most számukra adja e tanítást e szavak révén. Mert ha ezt mind megértették volna, akkor az irgalmasság szeretetének kegyelmét fogadnák el, és a szerint élnének, és nem áldozatokat hoznának. Mert nem az áldozatok a fontos része.

Mert mindenki tudja, hogy az Emberfia is ura a szombatnak. De csak addig, amíg az Emberfia Önmagát felebarátaiért oda nem adja, és fel nem támad halottaiból a harmadik napon, amely már nem a szombatot adja nektek, hanem a Feltámadás hajnal-napját!

Ami miatt joggal lehet mondani néha, hogy kik tartoznak a szombathoz, és a szombat a napjuk, és nem pedig a hajnali Feltámadás örömünnepe a kegyelem szeretetében.

És hányan és hányan a jelenben a kényelmességük részében inkább nevetve mondják: „Hát akkor szombatisták vagyunk, mert nekünk az jó.”

De akkor ne akarjál hajnalban törekedni ide előre a Feltámadásban! Akkor maradj meg a szombati napodnál!

Hisz a tanítást már máskor is megadtam számotokra, hogy a szombat az Ószövetség szombatja. Én, Jézus Krisztus Uratok az Emberfiában is megtartottam úgy a szombatot, amelyet Atyám is adott. De csak addig, amíg Én, Jézus Krisztus Uratok az Emberfiában el nem mentem, és vállaltam a Megváltás keresztjét. És ez a Megváltás keresztje hozza el számotokra a szeretet-, öröm-hajnal Feltámadását a szeretetben.

Ezért mondottam ott is, hogy:

— Aki itt van jelen, az nagyobb a szombatnál.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, aki jelen vagyok, és aki adtam a tanítást, de a farizeusok fel nem ismertek, és el nem fogadtak, és ezért ők megmaradtak még mindig a szombatnál.

De emlékezzetek, a szombatnak van még egy tanítása, az a tanítás, amikor azt mondottam, hogy:

— Miért? Ha szombaton valamelyik állatod egy gödörbe esik, akkor nem sietsz segítségére, hogy kihúzzad, mert szombat van? Dehogynem! Hisz fontos, hogy megmentsed őt.3

És ez nem jócselekedet a szeretet, kegyelem részében?

Ezért kell különbséget tenni a tanítás mondanivalójában, hogy a szombatot miképpen és hogyan fogadom el.

És a mai nap a jelen lévő testvérek, remélem, most megértik, hogy a szombat hogyan és miképpen van jelen, és mi a hajnal, Feltámadás örömünnepének a kegyelme, ajándéka, ami révén most már a jelenben nem a szombat a fontossága az Úr napjában, hanem a vasárnap, a Feltámadás örömhajnalának tündöklő, csillogó ragyogása.

Úgy-e, ismerős, hisz nem oly régen éltétek át e kegyelmi ajándékot a szeretet, öröm hajnalában.

És akkor folytatódott még a tanítás azzal a résszel, amikor a nép sokaságának a magvetőről beszéltem4, és elmondtam, hogy a magvető megvette a jó magját, és elment földjére, és szépen elszórta. De jöttek a gonoszok az emberségben, akik elvetették a konkolyt. És mikor kikelt, és növekedett a szár szökkenése után, rádöbbentek, hogy:

— Ki tehette velünk, hogy ezt a jó magot ilyen csúnyán megalázták, tönkretették?!

És akkor a tanítványaim, mikor már a nép sokasága nem volt jelen, megkérdezték Tőlem:

— Mester, magyarázd meg nekünk a magvető tanítását, hogy hogyan is kell értelmezni.

És akkor elmondom számukra, hogy van a Magvető a jó magban. Ez Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az Emberfiában.

Van a szántóföld, amelyet elkészítettél a magvetésre. Ez pedig a világ földje, a világ élete.

Majdan jön a Magvetőnél, aki elszórta ezt a magot, hogy szárba szökkenjen, ez nem más a magban, mint Isten gyermekei és fiai, akik ott jelen vagytok.

És akkor jön a konkoly, amelyet a gonoszok elhintik, és jön az ellenfél a támadásában, akire mondhatod, ha te saját nyelveden szeretnéd mondani, nem más, mint a gonosz, vagy, ahogy ti szoktátok mondani néha: a luci; vagy, ahogy még többen mondjátok: a fickó — hisz többen többféleképpen nevezitek, mert nincs szükségetek reája, hogy megkörnyékezzen benneteket. És ők akkor azt hiszik, hogy jó munkát végeztek az éj leple alatt.

És úgy-e, a mag elhalt, hogy kicsírázzon, és szárba szökkenjen. És akkor nézik e földet, e táblát, hogy nem csak a jó mag van jelen a szár szökkenésében:

— Hisz én jó magot vetettem el, és mégis megjelent a konkoly.

És akkor majd az Emberfia eljön, hogy elküldje angyalait épp úgy, mint mikor jelen van az aratás ideje, és elmennek az emberek, és az aratásban kiválogassák a jó mag termését, és külön rakják a konkolyt. A jó magot haza viszik, és csűrbe helyezik. A konkolyt pedig összekötik, kévét készítenek belőle, és tűzre vetik, hogy semmivé váljon, mert ilyenre nincs szükség.

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok, az Emberfia elküldöm angyalaimat e Földre, hogy ők is válogassanak, és szedjenek össze, akik megbotránkoztatnak a gonoszságuk révén, és vessék őket a tüzes kemencébe, ahol sírás és fogcsikorgatás jelenik meg előttük. És semmivé válnak.

És akkor az igazak pedig Atyám Országában foglaltak helyet, és ragyognak, mint a tündöklő Nap sugara a Szeretet Fényében, mert elfoglalták azt a helyet, amely számukra elkészíttetett lett.

De ezt a tanítást a megmagyarázás részében nem csak tanítványaim hallgatták, és nem csak ti, jelenlévők, akik ma elzarándokoltatok erre a helyre, ezt mások is fogják hallani, megtapasztalni, és mindazok számára épp úgy mondom, mint akkor tanítványaim mellett:

Akinek van füle, az hallja meg, és hogy ha meghallotta, akkor a szerint próbáljon élni és cselekedni, mert szüksége van a felismeréshez és a kegyelemhez.

Fontos, hogy érezd, hogy a tanítás, amely a mai napon is jelen van számotokra, hogy mit nyújt a szeretet, kegyelem részében. És hogy ha ezeket mind-mind felismertétek és elfogadtátok, és megpróbáljátok úgy élni a mindennapokban, hogy szinte magatokévá válik, akkor érzitek a kegyelmet a mindennapokban, érzitek, hogy fontos, hogy felismerjelek a jó magban. Fontos, hogy érezd, hogy a tanítás mit nyújt számotokra, mert így már tudod, hogy mi az, amikor elfáradtál, Én felüdítelek. Mi az, amikor azt mondom: az Én igám édes, az Én terhem könnyű. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok, vagyis nem csak veletek, hanem szinte bennetek lennék, ha megnyissátok a szíveteket, amikor így kopogtatok. És mikor így eggyé válunk, akkor már ti is tudjátok, hogy a tanítás mondanivalója, az fontos a felismerésben és az elfogadásban, a mindennapokban. És akkor valóban ti is olyan testvérré tudtok válni, aki saját maga saját magát változtatja meg a szeretet, kegyelem részében, a felismerésben és az elfogadásban. Mert akkor meg tudod érteni, hogy valójában az a búzatábla a búzakalásszal és a szemekkel mit tudott nyújtani számotokra a mai tanítás felismerése részében. És akkor tudod, hogy ez a búzaszem és ez a búzakalász és ez a búzatábla csak úgy elevenedhet meg előtted, hogy ha jelen van a Magvető, az Emberfia, aki jó magot ad, hogy elszórhassad, hogy jó termésetek legyen: van, amelyik százszorosat, van, amelyik hatvanszorosat, és van, amelyik harmincszorosat hoz.

Mert ott is, úgy-e, ismerős a tanítás, hogy van, amely az útszélre esik, jön az ég madara, mert ő is éhes, és felcsipegeti. És semmivé válik.

Majdan jelen vannak a tüskés bokrok, amely oda esik, az pedig ott megfullad. Hiába halt el, hogy szárba szökkenjen, de nem tud növekedni, mert az is semmivé válik, és megfullad.

És akkor jön a sziklás, köves talaj, amely pedig oda esett, az is elhalt, hogy kisarjadjon, de az sem tud szárba szökkenni, mert a Nap sugara úgy megperzselte, hogy a kő is átmelegedett, és nem tudott gyökeret verni.5

És ezért marad meg az igazi, előkészített szántóföld a búzatáblához, a búzaszemhez a magvetésben, amely megmutatja számotokra, hogy: „Igen, Uram, mi boldogok vagyunk, ha ezek a magok lehetünk, és ebben a magban mi is talán elhalunk, hogy kisarjadhassunk és szárba szökkenhessünk, és ez által mi változunk a Te tanításod révén, és nem akarunk változtatni, parancsolni, utasítani.”

Mert az nem szívből, és nem szeretettel történik a kegyelemben, hanem az már egy erőszak, és az erőszak soha nem jót tud hozni és nyújtani az embertársnak a szeretet jelenlétében.

És a mai napon így áradjon reátok áldásom.

Ma megajándékozlak benneteket a Szív szeretetének, kegyelmének áldásával.

Ehhez most ismét kérem pásztoraimat, hogy fogják meg Kezeimet, és ez által ti is alkossatok láncot, mindaz, akinek van füle, és hallja, hogy most hogyan és miképpen árasztom felétek a Szív szeretetének, kegyelmének áldását, e Lobogó Szív ajándékát, amely most, ezen a napon, e hónapban minden napon jelen legyen. Hisz most megnyitottátok szíveteket, és felkészültetek, hogy elfogadjátok e csodálatos áldást.

Áldás, amely most a szív nyitottsága révén áradt felétek, hogy érezd a melegséget, érezd a lobogás hangját, érezd az átölelést, érezd a felemelkedést e kegyelem, szeretet részében. Mert ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor a tanítást könnyű felismerni, elfogadni és magatokévá váltani. És hogy ha már ezek mind-mind a te saját szívedben van, akkor tudsz elindulni e csodálatos Szív szeretet-ajándékkal a változás útján a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert Én, Jézus Krisztus Uratok az Én saját Szívemet nyújtom minden nyitott szívű testvéremnek a befogadáshoz, az eggyé váláshoz, a szeretethez. És akkor valóban mondhatod, boldogan: „Jézusomnak Szívén megnyugodni jó, mert megkapom azt a kegyelmet a szeretetben, amely felemel, amely átölel, amely erőt ad, és amely megmutatja számunkra a megvilágosított utat, a biztos, élő utat, amelyen szeretnék tovább haladni, érezni a kegyelmet az ajándékában. És akkor boldog vagyok, hogy én is egy búzaszem lehetek e búzakalászban, a búzatáblában. Érzem a fontosságot, és érzem a szeretetet. Mert akkor tudom, hogy valóban az Emberfia testvére vagyok, és valóban érzem, hogy a Mennyei Atya Országában gyermek vagyok, az a gyermek, aki a Fényben elfoglalhatom helyemet az igazakban, és ragyogok, mint a Napfény sugara, amely fényt és meleget áraszt a Földre az emberek felé. És ilyenkor tapasztalom meg, hogy milyen is az Isteni kegyelem az ajándékban, az irgalmasság szeretetében, a felismerésben. Mert most ezek a tanítások már nem voltak ismeretlenek számunkra.”

De mégis más megvilágításában árasztottam számotokra a kegyelemben.

És most e Szív nyitottságának, mint mikor így kivenném, és felétek árasztom, és érezd a Szív jelenlétét, dobbanását, melegségének lobogását, és ez most töltse be minden nyitott szívű testvéremet.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

És ez az Élő Szentlélek, amelynek még kegyelme bennetek van, hisz még nem vetettétek el önmagatoktól, hisz nem régen érvényesülés, találkozás volt a lehelésben reátok, most ehhez párosult a Szív nyitottságának szeretete, kegyelme, melegsége, ami által valóban meghívott testvérem vagy, és a meghívást a szabad akarat, cselekvésed részében, hogy meddig maradsz meg ezen az úton a küldetés és követés részében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA HÁLAADÓ IMÁJA

2011. július 1.

Mária:

Köszönöm, Uram, Jézusom, a kegyelmi ajándékodat, hisz valahol egész nap éreztem e különleges napnak ajándékát. Éreztem, hogy ma ajándékban részesülünk, és ezt az érzést szerettem volna megosztani felebarátaimmal, testvéreimmel. Hisz nem véletlen készítettem fel őket, hogy:

— A mai napon legyetek nyitottak, mert ma különleges nap van az ünnepben. És majd a kegyelem, amely jelen lesz, hogy eggyé válhassunk vele.

És köszönöm, hogy elfogadtad felajánló testvéreimet, a jelenlévőket és mindazokat, akik ma lélekben, imával kísértek el e úton. Én is boldog vagyok, hogy ők is részesülhetnek e csodálatos, kegyelmi ajándék-áldásban. És ez az áldás e Jézus Szíve hónapjának minden napján melegítsen, erősítsen, érezzük a szeretet kegyelmét a felemelkedésben és az elfogadásban, a mindennapjainkban.

Köszönöm, hogy ismételten jól éreztem a jelenléted tanítását, és ez által én is igyekeztem testvéreimet felkészíteni e mai kegyelemhez az ajándékban.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. augusztus 5.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtetek.

De köszöntöm mindazokat, akik ma lélekben vannak jelen köztetek, és lélekben kísértek el benneteket a fájdalom, szenvedés útjára.

A mai napon a tanítások, amelyet számotokra megadtam, most Én egy kicsit előrébb megyek, amely kint nem hangzott el1, de most itt megadom nektek, hogy vannak a tanítványok, akiket tanítok. És így szólok nekik, hogy:

— Ha van testvéred, aki vétett ellened, akkor menj el hozzá, és négyszemközt tegyél bizonyságot az igazságtételben. És ha hallgat rád, megnyerted magadnak. De ha nem hallgat rád, akkor vigyél magaddal kettő társat, mert akkor a kettő tanúságtételében, vagy a három megjelenésében megnyerheted magadnak. De ha még mindig nem hallgat rád, és nem tudod megnyerni, sőt őket sem fogadja el, akkor szólhatsz a hívő közösség részében. És ha még azokra sem hallgat, akkor tartsd meg magadban úgy, hogy mintha egy farizeus vámos lenne, akihez bármit mondasz, bármiképpen mész oda, ő nem hallgat rád.2

De fontos, hogy felismerjétek mindazt, amiről ez a tanítás is szól felétek. Mert van az a tanítás, amikor Péter megkérdezi:

— Uram, hányszor kell megbocsátani testvérnek, hétszer?

S erre ez a válasz:

— Nem hétszer, hanem hétszer hetvenhétszer.3

De ma nem ezt a tanítást vettem nektek, hanem azt, amikor, most példának hozom, ti vagytok ketten itt testvérek. És valami nézeteltérés van köztetek, és nem tudjátok, hogyan is kellene megbékélni, megbocsátani vagy továbblépni. Ekkor az egyik testvér elmegy a másikhoz, megpróbál négyszemközt beszélni, és szinte megnyerni magának. De ha nem megy, akkor szólsz a másik két testvérnek, akiben megbízol, és akit el tudsz hívni magaddal, mert „akkor lehet már mondani, kettő vagy három tanúságtétele előtt talán megnyerhetem magamnak”. És ha még mindig nem, akkor jelen most ez a hívő közösség, mint amikor ti egy engesztelési napon jelen vagytok. Az is egy hívő közösség, úgy-e?

Hisz mondottam már nektek az Egyház tanítását, a Sükösdi Egyházat. Most a hívő Közösségben szólok felétek.

Akkor ott szóltok egymás között, megbeszélve szeretettel, és hogy ha még mindig nem tudtad megnyerni magadnak, nem hallgatott akkor, mikor két testvérrel mentél, nem hallgat a Közösségedre, akkor te a te részedről megtetted mindazt, ami e tanítás részében jelen van. Akkor fogadd el őt úgy, hogy ő egy vámos és egy farizeus, akit nem tudsz megnyerni magadnak. De őrá nem is mondhatod azt, hogy ha ketten valamiben együtt értetek teljes mértékben, és ti ketten teszitek össze kezeiteket, és imádkoztok egy harmadik testvérért vagy egy szándékért, az meghallgatásra talál.4 Mert Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok meghallgatom, és megadom nektek mindazt, amire szükségetek van, és amire vágyakoztok.

És ekkor mondhatom azt is, hogy aki az Én nevemben eljön, és ha néha ketten, hárman vagytok jelen, és kértek, felajánlotok vagy imádkoztok, Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok köztetek.

És mikor — ezt inkább úgy mondhatom el, hogy a ház urának5, a ház asszonya6 mellett, amikor kevesebben vagytok egy engesztelési napon, és elkezdi számolni, hogy hányan vagytok. Kérdezem tőle:

Engem, Jézus Krisztus Urát hányszor számolta be, hogy ott vagyok köztetek?

Édesanyámat hányszor számolta meg, hogy ott van?

Mi nem vagyunk személyek?

Mi nem tartozunk hozzátok?

Mi nem vagyunk veletek imádkozva, énekelve?

Nem árasztjuk felétek a szeretetet?

Tehát ezért hoztam most ezt a példát fel, ahogy pásztor testvéretek is azt mondotta már többször számotokra a szentmise keretének áldozatában, amikor a szentbeszéd részében van, hogy nem mindig a tömeg a fontos, hanem az, hogy hogyan és miképpen tudtok szívből, szeretettel és örömmel együtt lenni és imádkozni, szinte felszabadulni, örülni egymásnak, nem csak akkor, mikor valakit régebben láttál, és akkor szinte így átöleled, mert „boldog vagyok, hogy találkozunk”.

Igen, ez igazi öröm, a szívből fakadó szeretettel. De akkor is lehet örülni, amikor ti, amikor néha mondjátok: „Hát csak ennyien vagyunk!” — ilyen lekezelően.

Igen, lehet, hogy amit láttok magatok előtt, hogy csak ennyien, de ha oda helyezitek az Én személyemet, Jézus Krisztus Uratokét, oda helyezitek az Édesanyám személyét, a Boldogságos Szent Szüzet, akkor mindjárt nem azt mondjátok: „Hát csak ennyien…” Akkor már valahogy érzitek a felemelkedést az öröm szeretetében, a kegyelemben. És akkor már örömmel, mosollyal, szívvel tudtok imádkozni, örülni egymásnak, hogy: „Igen, Uram, meghallottuk, hogy Te itt vagy, Te hívsz, és Te vársz. És hogy ne várj hiába, mi jövünk, mert akkor már Veled együtt vagyunk, és imádkozunk.”

Úgy-e, mennyivel más ennek a tanításnak így a mondanivalója, mikor szeretettel meg tudjátok érteni, hogy hogyan és miképpen adom nektek?

Most térjünk a mai nap tanítására. Van, úgy-e, a gazdag ifjú7, aki megkérdez Engem, Jézus Krisztus Uratokat, hogy:

— Mit tegyek, hogy jó ember legyek? Mit tegyek, hogy kövesselek?

És akkor adok számára tanácsot. Megfogadja az elsőt. Megfogadja a másodikat. De mikor azt mondom neki a harmadik tanácsban:

— Add el mindenedet, és oszd szét a szegények között.

Vagy mondhatjuk most a mai jelenben, ha válaszolok — „Hát ezt már nem akarom elfogadni. Akkor inkább lehajtom a fejem, és mint aki nem is hallottam, tovább megyek.”

Erre Én azt mondtam tanítványaimnak, mikor már a nép sokasága eltávolodott, hogy:

— Mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába.

De tanítványaim még ekkor nem figyeltek, csak azután, amikor már másodszor mondottam:

— Bizony, mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába. A tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a Mennyek Országába.

És ezt hogyan értelmezitek?

Mert sokan most ne úgy mondják, hogy: „Így kezembe veszek egy tűt, és oda megyek a tevének, és azt mondom: »Menjél át, mutasd meg, hogy kell átmenni.«”

Mert vannak, akik így gondolkodnak.

Ez a tanítás itt e szóval egy jelkép ahhoz a részhez, hogy ez embernek lehetetlen, de Atyámnak minden lehetséges. Tehát, ha nagyon akarjátok, akkor Ő ezt is meg tudja számotokra mutatni és adni.

De most nem erről szól a tanítás, hanem arról, mikor megkérdeznek, hogy: „Mitévő legyek, hogyan cselekedjek, hogyan éljem a mindennapi életet?” És ezt most, a mai világban, a jelenben is épp úgy meg lehet adni. Hányszor és hányszor felteszitek saját kéréseteket, elhelyezitek saját fohászotokat, felajánlásotokat, kéréseteket. És megpróbáljátok megnyitni szíveteket a tanítás részében, és e nyitottsággal várni a segítséget, hogy: „Hogyan és mitévő legyek?”

És hogy ha megkaptad a tanítást a segítségnyújtásban mindahhoz és mindarra, amire szükséged volt e kérdésre, e felajánlásra, e fohászra, és ha nem kedves számotokra talán ez a nyitottság, ez a benső hangi kérésre a választ, akkor inkább ti is olyanok vagytok, mint a gazdag ember, hogy „lesütöm szemem, mint aki nem is hallottam, hogy mit kell cselekednem, és elmegyek”.

És ezt arra is lehet értelmezni, hányan és hányan voltatok már ezen a helyen, hányan és hányan hallottátok meg a meghívást erre a helyre, hányan és hányan kaptatok kegyelmi ajándékot, szinte mondani, a ti szavatokat használva, hogy szinte kézen fogható bizonyságot. De amikor egyszer nem úgy jön a szív nyitottságának benső hangjában a segítségnyújtás, vagy a válasz, vagy a kegyelem, ahogy a földi ember a testvérben elképzeli, és várja, „akkor inkább továbblépek, akkor én már ide nem jövök”.

És ilyenkor arra a tanításra is lehetne gondolni, amikor az a tanítás volt jelen, hogy jelen vannak a kincseid, a kincsek gyöngyökben vannak előtted. És te ezeket a gyöngyöket, amelyeket a kegyelem részén megkaptál a tanításokban, a jelenlétben, a felemelkedésben, a szeretetben, és ezeket a gyöngyöket hagytad, hogy szinte semmivé váljanak, ahogy a tanításban is mondjuk, hogy ne dobd a sertéseknek, vagy a ti szavatokat használva, a disznóknak.8

Úgy-e, mondhassuk azt, hányan és hányan kaptatok már itt segítő kegyelmet, kézen fogható bizonyságot, kegyelmet, ajándékot, meghallgatást, gyógyulást.

És most kérdezhetném épp úgy tőlük, mint mikor gyógyítást kaptak a leprások, és csak egy jött vissza hálát adni.9

— És nem többen voltatok? — kérdezem tőle.

— De igen, Uram.

— És ők hol vannak?

— Nem tudom.

Most is lehet mondani:

Nem többen voltatok?

Nem többen kaptatok kegyelmet?

És most hol vagytok?

Megkaptátok a kegyelmi kincseket a gyöngyökben, s ezeket a gyöngyöket szinte mintha szétnyitnád a kezedet, és elhullajtod. És nehéz lesz ismét összeszedni, nehéz lesz ismét önmagadra találni, és nehéz lesz ismét elindulni a meghívott, megvilágosított úton.

Tehát a meghívás, ez így szólt, nem csak a gazdag ifjúnak, hanem tanítványaimnak. Mert mit mondott Péter?

— Uram, nekünk mi lesz a jutalmunk? Hisz elhagytuk otthonunkat, családunkat, mert meghallottuk a hívásodat, és követtünk Téged.

És erre Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, megadtam neki azt a választ, amire talán akkor, abban a pillanatban nem gondolt, mert nem tudta, hogy mi is lesz a válasz.

Én, Jézus Krisztus Uratok tudom mondani számotokra, hogy akik megfogadják tanításomat, elfogadják kérésemet, engesztelő testvérré válnak, és cselekednek, mint jó testvér a felebarát szeretetében, azok szintén megkapják azt a méltó jutalmat, amit számukra elkészítek. Hisz tanítványaimnak azt mondottam:

— Mert ti ott hagytatok mindent, és jöttetek, hogy lássátok az Emberfiának a megdicsőülését, és az Emberfia ez után trónra ül. De nem egyedül ülök a trónra, mert ti is jöttök Velem, és elfoglaljátok a tizenkét trónt, és uralkodni fogtok a tizenkét…, Izrael trónja felett.

Mert aki Értem, az Én meghívásomért elhagyja testvérét, nővérét, atyját, anyját, gyermekeit, házát, földjét, száz annyit kap vissza a szeretet, a kegyelem részében. És majd Velem lesz az Örök Hazában, azon a helyen, amelyet számára is elkészítettem.

De aki meghallja a hívásomat, és követi azt, úgy, hogy „igen, Uram, én hű testvéred vagyok, és hű testvéred akarok lenni, de családommal, szeretteimmel, felebarátaimmal és testvéreimmel”, ez is elfogadható, mert akkor számukra adod meg mindazt a kegyelem, tanítás részében, amiről tanítottalak, amit megmutattam számotokra, hogy hogyan kell elfogadni a felebarátot és a testvért. Mert így tudjátok értékelni, felismerni és eggyé válni nem csak önmagatokkal, hanem mindazokkal, akiket szerettek, akikkel tudtok együtt engesztelni, akikkel tudtok együtt jól érezni magatokat, akikkel együtt tudtok egyben jól dönteni, és akkor tudtok kérni, felajánlani, hálát adni, mert bennetek él a tanítás, hogy „ez meghallgatásra talál, és bennünk él a türelem, ami elhozza számunkra mindazt, ami fontos a mindennapi életben”.

És akkor menjünk a második tanításhoz10, amely ma számotokra szólott. Ott megint arról tanítottam, hogy jelen az írástudók és a farizeusok — akiket oktatni, nevelni, tanítani kell? Hisz nem is tudom, hogyan is szólítsam őket, mert ők annyira magabiztosak önmagukban, hogy minden az jó, s az helyes, amit ők tesznek és cselekednek. És akkor eljön az idő a tanításával.

Úgy-e, ez még az Ószövetség, az őskereszténység tanítása, a tized adása, a tized felajánlása.

És akkor jön, hogy jelen a menta, jelen a kapor, és jelen a kömény. A három nemes fűszer, amiből könnyen ad tizedet, és elsiklik a felett, ami fontos a mindennapi élet megtapasztalásában, a tanúságtételben. Mert ezeket is meg kell tenni, mert jelen ez a tizedi törvény a tanításban.

De jelen az is, amelyet nem szabad, hogy elhanyagoljunk, és elsikladjatok felette, amikor arról van szó, hogy hogyan is kellene élni az igazságban, a türelemben, a hitben. Mert ha ezeket mind-mind az irgalmasság részében elfogadod, és felismered, és eggyé válsz vele, és gyakorolod, akkor tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni. Akkor, akik e szerint élnek, azokra nem mondjuk azt, hogy ti, vak vámosok, ti, vak írástudók. Mert csak azt teszitek, ami nektek jó és fontos. Ami egy másik testvérnek, egy felebarátnak segítségnyújtásban, szeretetben, imában, átölelésben, az igazságban, a türelemben, a hitben és az irgalmasságában van jelen a mindennapi életben.

Fontos, hogy szem előtt tartsad, mert akkor talán ti nem azt éritek meg, mint ahogy a vámosoknak mondhassuk. Mert rájuk is vonatkozhat ez, hogy ők most elsőknek tartják magukat, de az elsőkből utolsók lehetnek. És akik az utolsók, hátul vannak, és megszívlelik a tanításomat, elfogadják, és a szerint próbálnak élni és cselekedni, az utolsókból elsők lehetnek a szeretet, kegyelem részében.11

És akkor érezd e tanításoknak a mondanivalóját, hogy hogyan van a testvérrel való kapcsolatod a felismerésben, hogyan fogadod el a meghívást a küldetés, követés részében, és hogyan indulsz el az úton önmagad, mindent hátrahagyva, vagy a családdal, a testvérrel, a felebaráttal, szeretettel, örömmel együtt. Ez a szabad akarat, cselekvés részében világosítsa meg számotokra mindazt, ami fontos.

És utána döbbensz rá, hogy hogyan szeretnéd élni ezt az életet a kegyelmekben, hogy leszel vak farizeus, írástudó, vagy maradsz az irgalmasság, az igazság, a hit és a szeretet, kegyelem testvére, aki felismered a tanítást, és megpróbálsz vele együtt élni a mindennapokban.

Ennek részében ma mégis nem kimondottan e tanítások áldását adom számotokra, hanem ma ismét majd kérni foglak benneteket, pásztor testvérem is, hogy jöjjön, összefogjuk kezeinket. És ma áradjon reátok ennek a napnak az ünnepe.

És most szeretném kérni minden jelen lévő testvéremet, akik kint vagytok, a Szeretet Házában, hogy ti is fogjátok össze kezeiteket, nyissátok meg szíveteket, és most, ha csak egy pillanatra behunyod szemedet, add át önmagad e meghíváshoz, e kegyelemhez a szeretetben. Érezd, hogy most felvezetlek benneteket, tanítványaimmal együtt, a hegyre.12

Érezd e hegynek különleges varázsát.

Érezd, mintha nem egyedül vagy jelen, érezd felebarátaidat, testvéreidet, szeretteidet és mindazokat, akiket talán szívedben, lelkeddel helyezel el most e kegyelmi ajándék-áldáshoz.

Kérjük mindazokat, akik lélekben vannak jelen, hogy részesülhessenek e tündöklő fény ragyogásának erejéből.

Ahogy tanítványaim felnyitották szemeiket, és dörzsölni kezdték, mert szinte azt hitték, hogy nem jól látnak: a Mester vakító, ragyogó ruhában, és ketten Vele vannak, és velük beszélget. Megnyitom szemeik látását, és már felismerik a prófétákat. És már öröm töltötte el szívüket, ahogy most ez a vakító fényesség szeretete, öröme árad reátok, szinte úgy érzed, mintha felemel, és lebegsz.

És most boldogan mondhatod te is: „Uram, jó nekünk itt lenni! Hadd maradhassunk itt, e csodálatos fényben, szeretetben, örömben, békében! Hisz nem is tudjuk, milyen szavakat is lehetne használni e csodában.”

„Építünk három sátrat.”

És most érezd a kegyelmi ajándék-áldást az erőben, a fényben, a szeretetben és az örömben.

És ahogy most te is kinyitod szemed, azt látod, mint tanítványaim:

— Jé, már nincs a Mester e tündöklő fény-, ragyogás-ruhában. És hol vannak a próféták? Pedig olyan jó nekünk itt lenni!

És ebben a jóságban, ebben a szeretetben árasztom felétek kiválasztott Mária szolga által áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme most, ahogy ti mondjátok saját szavaitokkal, a Tábor-hegy fényének ragyogása áradjon, töltsön be, erősítsen, óvjon, védjen és vezessen, ahogy tanítványaimat, és mutassa meg számotokra is a meghívott, kijelölt utat.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. szeptember 2.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm mindazokat a testvérekben, akik pedig lélekben, imával kísértek el benneteket, hogy egyek lehessetek e mai nap átélés ünnepének.

A mai nap tanításom elsőként arról szólt felétek, hogy hogyan is kell élni, és hogyan kell másokat elfogadni, de másokat hogyan akarunk megnevelni, hogy változtasson.

De Én, Jézus Krisztus Uratok épp úgy szólottam hozzátok, mint annak idején tanítványaim felé. Hisz azt mondottam számukra a példabeszédben, hogy hogyan lehet az, hogy egy vak vezet egy világtalant?1

Sokan és sokan ilyenkor úgy könyvelik el, hogy van egy vak testvéred, s van egy másik vak testvéred. Őket összepárosítod, és azt mondod, menjenek. És rádöbbensz, hogy nem tudnak menni, mert úgy-e, ha előttük egy gödör lenne, még abba is beleesnének.

De ezt nem teljesen így kell értelmezni, hanem a szíved és a lelked, az is vak, vagy van benne fény a világosságban? Elfogadod-e, hogy Én, Jézus Krisztus Urad vagyok a fény a világosságban?

Te, testvérem, talán úgy gondolod, hogy te vagy a vak, és melletted a világtalan. De Én, Jézus Krisztus Uratok hozzátok megyek, és segítséget nyújtok, és már nem kell félnetek, hogy a gödörbe estek.

De a hasonlat a példabeszédben folytatódott: Ne akarjatok okosabbak lenni a Mesternél. Inkább tanuljatok, és legyetek tökéletesek, és figyeljétek, hogy így törekszetek, hogy a Mesterhez közel a hasonlóság.

Majdan folytatódik még mindig a példabeszéd a hasonlatokban. Hányan és hányan vagytok jelen, most nem csak itt, e helyen, hanem mondhatom azt, az országban és a világban, akik oly könnyedén tudnak mások felett ítélkezni, észrevenni hibáját, problémáját, ahelyett, hogy először önmagába nézne. Hisz hogyan is mondjuk ezt a mondást a hasonlatban?

— Ó, embertársam, barátom, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből!

De hogy a tiédben gerenda van, vagy mondjam azt, mint régebben egyszer, az összehasonlítás részében azt mondottam: A gerenda szinte átváltozhat sok-sok fává, erdővé. És nem látod a kiutat, mert nem nyitod meg szemedet, hogy észrevedd, mi van benned. Nem nyitod meg szívedet, hogy hogyan is zajlik ez benned. De ránézel a testvérre, olyan könnyen el tudod ítélni: „Ó, hát van neki szálkája! Hadd vegyem ki!”

Holott nem ezzel kell törődni, hanem mindazzal, hogy ez a hasonlat mit is nyújt számotokra, mit vár tőletek, hogyan kell elfogadni felebarátodat, testvéredet a barátban, hogyan figyelsz mindarra, ami jelen a tanításban. Mert ha ezeket mind-mind megérted, felismered, elfogadod, akkor talán el tudsz indulni a változás útján. És akkor mondhatom azt, amit tanítványaimnak, hogy:

Amíg ti önmagatokban nem érzitek, hogy tökéletesek vagytok, és a tökéletességre igyekeztek, addig ne akard embertársad, felebarátod testvérét te megnevelni, ha csak azzal, hogy elnevezed: „Ó, te, vak! Te, esztelen! Ó, te világtalan!” Ti, szinte mondhatod azt, hogy egy pár vagy, és ti haladjatok együtt.

Igen, ha te így ránézel, lehet, hogy így könyveled el. De ha nem látod, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és óvom és védem a vakot és a világtalant, akkor megadja számotokra minden segítséget a kegyelemben.

Fontos, hogy érezd a tanítás lényegét. Érezd azt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Mester, és a Mester tanítást adott tanítványainak, és a Mester most a jelenben is tanítást ad e testvéreinek a felebarátban. Mert elfogadtalak benneteket, ahogy kiválasztott Mária szolgám mondotta is már számotokra egy régebbi tanítás kiemelésében, hogy: Nem ti választottatok Engem, Jézus Krisztus Uratokat — Én, Jézus Krisztus Uratok választottalak benneteket, mert szükségem volt reátok, felismertelek, észrevettelek, és kiemeltelek. Nem engedtem, hogy semmivé váljatok. És hogy ha már érzed, hogy Én, Jézus Krisztus Urad kiemeltelek, mert szükségem van reád, akkor nektek a szabad akarat cselekvése részében el kell indulni. Mondhatom azt, hogy a vakot és a világtalant kiemeltem e út porából, mert szükségem van reá, és most már kiemelem, már nem téved el, már nem esik a gödörbe, már tudja, hogyan és miképpen tud biztosan haladni, mert érzi szívében a világosságot, a szeretetet és a kegyelmet.

De arról is tanítottalak benneteket, hogy ne akarjatok okosabbnak látszani a megvallásban, mint a Mester és a Tanító. Mert a Mester és a Tanító hozzátok szól Szíve szeretetével, megmutatja számotokra, hogy hogyan és miképpen kell felismerni a tanítás lényegét, a tanítás, amely az Élő Szentlélek és az Élő Evangéliumával van jelen a mindennapokban.

És fontos még mindaz, hogy hogyan éltek és haladtok, és hogyan fogadod el felebarátodat, nem akarod önmagad elképzelésére megváltoztatni. Nem akarod megítélni. Nem akarod kivenni a szálkáját. Esetleg beszélgetsz vele, esetleg rávezeted, és ami a legfontosabb, összeteszed kezeidet, felajánlod, és imádkozol érte, hogy ez által elinduljon a változás útján.

Majdan mentünk a második tanításhoz.2 A második tanítás szintén megmutatja számotokra, mit nyújt a fény a világosságban, a felismerésben és az elfogadásban, és hogyan válsz eggyé vele. Mert úgy-e, van a lámpás, amelyet kezedbe veszel, meggyújtasz. De nem azért, hogy fogod, hogy a takaró alá tegyed, hogy letakarjad valamivel. De nem is azért, hogy fogod, hogy az ágy alá dugjad. Ennek semmi értelme. Mert nem azért gyújtasz fényt a világosságban, hogy elrejtsed, hanem azért gyújtod, hogy ha magason van a tartója, akkor oda felhelyezd. És ez bevilágítja e helységet. És ha már bevilágította, aki érkezik hozzátok, az a világosság részében jön. S ilyenkor mondjuk azt, hogy semmi sincs úgy elrejtve, ami ne kerülne napvilágra. Semmit sem tudsz úgy eltenni, elbújtatni, ami szintén ne kapna igazságot a cselekvés tekintetében és részében. Hisz ha csak a lámpást figyeled, a lámpásnak az lett a feladata, mondhatjuk azt, a küldetése, hogy ő a fényt árassza minden nyitott szívű testvér felé. És aki a fény fele jár, biztos lépésekkel tud betérni. De aki úgy éli az életét, hogy ő a lámpását megfogja, s így letakarja, hogy ne lássa más, csak ő egyedül, mert ő biztos benne, hogy itt van, vagy elhelyezi az ágy alá, vagy bárhova egy sarokba, ahol nem lehet észrevenni. Így csak azok cselekednek, akiknek van rejtenivalójuk. De ők úgy gondolják, hogy „amit elrejtek, az nem fog napvilágra kerülni”. Holott nincs olyan! Idővel minden kitudódik. Idővel minden napvilágot lát. Idővel mindenért számadást kell tenni. Mert ha ezeket mind-mind így megérted, felismered, akkor megérted, mi ennek a tanításnak a lényege. És akkor figyelsz, és ügyelsz erre a tanításra, hogy „ebben a tanításban én is érezni akarom a lényegét”. Mert mondhatod azt, hogy akinek sok van, annak még adnak, és akinek kevés van, attól még azt is elveszik, amit úgy könyvelt el, hogy az a saját maga része. Mert így biztos benne. Holott, ha jobban kinyissa a fény világosságában szívét, lelkét, tekintetét, rádöbben, hogy talán már semmije sincs. Mert épp úgy, ahogy szeretné elrejteni mindazt, ami benne van, és amiről nem akarja, hogy mások tudomást szerezzenek, akkor mélyen próbálja elrejteni. De nincs olyan mélység, ahonnan föl ne törne. Nincs olyan mélység, ahonnan ki ne tudódna. Nincs olyan mélység, ahonnét napvilágot ne látna.

Érezni kell, és ügyelni kell arra, hogy ez a tanítás hogyan és miképpen szól hozzátok, „hogyan vagyok biztos önmagammal, hogyan vagyok biztos a fény világosságával, hogyan szeretném ezt a fényt a világosságban elfogadni, és haladni a mindennapokban”.

És akkor haladunk a harmadik tanításhoz.3 Ez a tanítás arról szól, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok már tisztában vagyok, hogy közel van a szenvedésem ideje és a megdicsőülés kegyelme. És erről szólok tanításban tanítványaimnak. Felkészítem őket, és ezért így szólok hozzájuk, hogy:

— Menjetek Előttem, és készítsetek Nekem helyet.

És ahogy haladnak, Szamárián keresztül kellett nekik menni, és ott betértek egy faluba, és lázasan arra gondolva, hogy hogyan is készítsék el az ő Mesterüknek és az ő Uruknak a helyet. De amint megtudták, hogy nem más, mint az a Názáreti, az a Jézus, aki jön erre, de nem is akar itt maradni, csak szinte megállni, és tovább haladni Jeruzsálembe. Mivel Jeruzsálembe megy.

— Hát akkor mi nem fogadjuk be Őt! Mi nem adunk Neki helyet!

És úgy-e, hányan és hányan ilyen könnyedén tudtok ítéletet mondani valakiről, valamiről. Hogy ha valami nem éppen úgy kedvező a számodra, ahogy te ezt elképzelted, ahogy te elgondoltad. Ha valaki netán szól vagy megkér, hogy mit hogyan és miképpen kellene tenned és cselekedni, vagy éppen átengedni valamit valakinek. De a helyett, hogy e cselekvésben és a felismerésben működnél együtt, a helyett ti is néha olyanokká váltok, mint Jakab és János a tanítványokban, ha már nem fogadják be a Mestert, de nem merik önmaguk nevében cselekedni, hanem megkérdezik az Urat ilyen hátsó szándékkal, mint néha a földi ember a gyarlóságában:

— Ó, Uram, ha akarod, akkor lehívjuk az Égből a villámot, hadd pusztítsa el, ha már nem ismertek fel Téged, aki eljöttél e helyre.

Úgy, mint néha itt a zarándoktestvérek: „Hát eljövök erre a helyre, és ha nem ismernek fel engem mindjárt úgy, hogy én ki is vagyok, akkor tudok ítélkezni és ítéletet mondani. Tudok megsértődni, és ha kell, megharagudni.”

Holott nem ezért jöttél, testvérem!

Hol van ilyenkor benned a fény a világosságban?

Hol van benned ilyenkor a szeretet a kegyelemben?

Hol van benned ilyenkor az az érzés a meghívásban, hogy: „Igen, Uram, én meghallottam a Te hívásodat, és ebben a hívásban szeretnék engedelmeskedni és cselekedni. És hogy ha már engedelmeskedek és cselekedek, akkor úgy jövök, hogy én is egy testvér vagyok a többi testvér mellett.”

Ahogy a Mester Jakabra és Jánosra vette tekintetét, és így szólt feléjük, először megfeddte őket, hogy hogyan gondolnak ők ilyent, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, nem azért jöttem, hogy az embereket elpusztítsam. Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, azért jöttem, hogy megmentsem őket. És hogy ha már megmentettem, szeretetet és kegyelmet árasszak felétek.

Így a mai napon is a jelen lévő testvérek és mindazok, akik lélekkel vannak jelen, imával, érezzék ők is, hogy azért jöttem, hogy kikeresselek benneteket, mert szükségem van reátok, felemeljelek, elfogadjalak úgy, ahogy itt most éppen megjelentetek. És elindultok azon az úton, amit a fény világosságával megvilágosítottam számotokra. Megpróbáltok úgy élni, hogy a fény világosságában haladtok a testvérben és a felebarátban. És nem akartok a sötét felén járni, és nem akartok elrejteni, eltitkolni semmit önmagatok részében, hanem úgy élni, éberen, hogy „amim van, azt megtarthassam, és ha még kapok hozzá a kegyelmekből, a szeretetből, az irgalmasságból, azzal még gazdagabb leszek, és megbecsülöm”. És nem pedig úgy, hogy „amiről azt hiszem, hogy az enyém, mert hitem van, de a hittel hogyan kell élni, azzal nem törődöm, és arra döbbenek rá, hogy amim volt” ― ha csak egyet beszélünk most, kiemelve a hitet, észreveszed, hogy talán már azt is elveszítetted, amiről biztos voltál, hogy „ez a hit a sajátom”.

Meg kell fontolni, el kell gondolkodni, hogy mi fontos a mindennapi életben, a fényben, a világosságban, „hogyan szeretném élni az életem, hogy én is szeretnék figyelni mindarra, aki kiválasztott, és aki meghívott, és akivel együtt haladok az élet-útpályámon, és nem igyekszek, és nem törekszek, hogy másokat megítéljek, megfeddjek, és pláne azt mondjam, hogy én tudom, hogy például ezen a helyen is, hogy mit csinálnak az emberek a testvéri felebarátban”.

Mert nehogy elveszítsd mindazt, amiről bizonyosságot szereztél, úgy érzed önmagadban, hogy a tied, sajátossá vált benned, és biztos vagy, mert a biztos néha bizonytalanná válik, és elveszíted. És talán azok felé nyújtják, akik igyekeztek megvédeni, cselekedni, és a szerint élni, hogy „a kegyelmek, amelyek ajándékul jöttek számunkra, és a sajátom, és megtartottam, és mondhatom azt, hogy nekem van, és óvom és védem, és mivel ügyelek e becsületesség részében, ezért még kaphatok, hogy több legyen”.

Mert sokan azt mondják: Hát, akinek van, annak még adnak.

Ezt nem kimondottan a földi élet anyagiasságának tanításához kell venni, hanem ahhoz, hogy mi vagy a testvérben, mi vagy a gyermekben, mit kaptál, hogyan óvtad és védted, hogyan van rá szükséged, és hogyan várod még, hogy még több legyen a szeretet, a kegyelem részében. Mert „akkor valóban már elindultam a változás útján e tanítás részén a szabad akarat cselekvésében, és már nem igyekszek testvérem, felebarátom szeméből kivenni a szálkát, mert először megnézem önmagam, hogy bennem valójában szálka van vagy gerenda, ami révén már szinte nem látok, és talán csak az irigység, a kapzsiság, a féltékenység, az indulat vezérel, és a szerint szeretnék élni, és nem ügyelek a tanításra, a tanítás mondanivalójára, hogyan is tudom azt magamévá váltani e szeretet, kegyelem részében a mindennapokban.”

És ma ennek reményében küldöm számotokra kiválasztott szolga, Mária testvér által áldásomat, hogy érezzétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok mellettetek, a vak- és a világtalannak a segítség, és Én mutatom meg számotokra, hogy „hogyan kell élni mindabban és mindahhoz, hogy elinduljak a változás útján, és elfogadjam felebarátomat és testvéremet olyannak, ahogy itt vagy itt helyet foglal mellettem, és nem akarom megsérteni, és nem akarom kiemelni e hajszál-szálkáját.”

És Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az, aki felettetek meggyújtom a lámpást, hogy fényt és világosságot árasszak számotokra, hogy ez a fény és ez a világosság érintse meg a szíveteket, a lelketeket, és ez által elinduljatok szeretettel a Fény útján, és már nem akartok a sötétség rejtelmes, titok-útján haladni, mert idővel azok is mind napvilágot látnak.

És Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az, aki azért jöttem, hogy nem elpusztítani, hanem megmenteni akarlak benneteket továbbra is, mert Én választottalak benneteket a testvérben, mert így, ahogy kiválasztottalak, így van szükségem reátok.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Fény a világosságban, aki elöl vagyok, és aki meghívtalak erre az útra, hogy elinduljatok és haladjatok.

Ennek reményében áradjon reátok most Jézus Krisztus Uratok szeretete, kegyelme, öröme, békéje e csodálatos lámpás fényében, amely beragyogja számotokra a mindennapi élet útpályáját a felismerésben és az elfogadásban, és hogy ha már ezek mind bennetek vannak, akkor tudtok haladni az úton, és a haladásban már felismeritek és elfogadjátok a tanítást, és a szabad akarat cselekvése részében már tudtok változni.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket. És éljen bennetek ennek a lámpásnak fénye a világosságban, és ez mutassa meg számotokra az utat a mindennapokhoz, a mindennapokban, mert a napokban, ahogy haladtok, vannak megpróbáltatások, nehézségek, de nem félünk, nem csüggedünk, nem szomorkodunk, hanem ebbe a fénybe, ebbe a világosságba kapaszkodunk nyitott szívvel és szeretettel, és elindulunk, és a biztos úton haladunk. És akkor érezzük azokat a segítségeket, és azokat a kegyelmeket, amelyekre szükségünk van, hogy együtt a felebarátban és a testvérben tudjunk élni, haladni, elfogadni a mindennapokat a mindennapokban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE

2011. szeptember 2.

Mária:

Ó, köszönöm ezt az illatot!

Köszönöm Édesanyám rózsáit e csodálatos ünnep részében.

Szeretnénk köszönteni szívünkkel, szeretettel az Édesanyát, a Föld és Ég Édesanyját, a Magyarok Királynőjét.

Hisz Te Édesanya vagy, minden gyermeknek. Te Királynő vagy magyar gyermekeidnek, hisz elfogadtad e felajánló Koronát, hogy Királynője vagy e népnek, e nemzetnek, hogy óvod, véded és segítséget nyújtasz e gyermekeid számára. Most e gyermekeidet én, a kiválasztott testvér, elhozom e rózsás kertbe. Minden rózsa mellé felajánlok egy testvért a gyermekben. És a felajánlás részében, ó, Királynő, ó, Édesanya, Hozzád fordulunk, mert szükségünk van a Te szeretetedre és a Te jelenlétedre.

Jöjj, és figyeld, és nézd a Te népedet a nemzetben, akik e ünnepben Anyai Szívedhez fordulunk kéréssel, fohásszal, felajánlással. Hisz tudod, van egy olyan énekünk, amellyel így köszöntünk: Ó, Mária, Mária, jöjj, mert nincs, ki betakarja a mi alvó gyermekeinket. Óvjad és védjed őket.

De most így fordulunk Hozzád:

Ó, Mária, ó, Mária, Magyarok Királynője! Jöjj, és nézz a Te gyermekeidre, a Te nemzetedre. Fogadd el szívből jövő, őszinte imáinkat, kéréseinket, fohászainkat, felajánlásainkat, és siess, jöjj segítségünkre, mert szükségünk van e Királynő, e Édesanya szeretetére és jelenlétére.

E csodálatos ünnepben most így fordultam Hozzád, hogy elhoztam a Te Anyai Szívedhez, a Te Anyai kertedbe, a Te Anyai csodálatos rózsádhoz a magyar nemzetet, a magyar gyermekeket, akik most összeteszik kezeiket az imára, a fohászra, a felajánlásra, hogy így fordulnak e Anyai Szívhez, hogy legyen továbbra is Édesanyánk, Királynőnk, Oltalmazónk, Védelmezőnk, és fogadja el mindazt, amivel Hozzád fordultunk, fordulunk, és hozd el gyermekeidnek, a magyar nép-nemzetnek mindazt, amire szüksége van, hisz Te mint Édesanya, elmész Szentséges Fiadhoz, elviszed mindazt, amivel Anyai Szívedhez fordultunk, és kiesdekled számunkra mindazt, amire nagy szükségünk van a segítő szeretet, kegyelem részében.

Ó, Édesanya, ó, Királynő! Fogadd el szívünkből szeretettel imánkat, énekeinket, és majd az ünnepben a hálavirágunkat, amelyet elhelyezünk a Te Anyai Szívedhez, a Te Anyai Lábadhoz. Mert nem csak akkor jövünk Hozzád, amikor felajánlunk, kérünk, fohászkodunk vagy hálát adunk, hanem most e ünnepben szeretnénk kifejezni mérhetetlen nagy hálánkat, szeretetünket az Édesanyának, a Királynőnek.

Dicsőség, szeretet, áldás, békesség, kegyelem a Boldogságos Szent Szűznek, a Magyarok Királynőjének, a Föld és Ég Édesanyjának!

Ezt tudom nyújtani e ünnepben szeretettel, szívemből, lelkemből a Te Anyai Szívednek.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. október 7.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet e mai szép napon, hisz már átléptetek az új napba, amely már nektek, magyaroknak különleges ünnep az ünnepben. Hisz előtte, ahogy a Golgota az úton elkezdődött, jelen volt a Szentolvasó Királynő ünnepe, vagy ahogy ti mondjátok és írva vagyon, hogy Rózsafüzér Királynő ünnepe.

Ma pedig már átléptetek egy új napba, amely már a Magyarok Nagyasszonya ünnepe, vagyis ti, akik már oly régóta jelen vagytok a Szeretet Házában a meghívás részében, ti már tudjátok, hogy ezt az ünnepet a Magyarok Királynőjének kell nevezni, hisz már van nektek Királynőtök, aki elfogadta a felajánló Koronát, elfogadta az országot, a nemzetet, és benne a népet.

De még mégis néha-néha így imádkozzátok: Árva, bűnös magyar népem epedve vár Téged.

Akkor egyáltalán, kérdezem tőletek, hiszitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, aki most ezt az üzenetet adom nektek e tanításban, és arról tanítottalak benneteket, hogy az Édesanya a ti Királynőtök, amelyet sok nép nem mondhat el magáról. Hisz nektek van egy Királynőtök. A Királynő nem más, mint az Édesanya, aki elfogadta a felajánló Koronát, elfogadta vele együtt a Paláston összehajtva a Jogart és Almát, és vele együtt az egész népet a nemzetben, a magyarságban. S akkor vannak imáitok ― mert most az imáról azért kell beszélni, mert ugyebár azt mondottuk: Rózsafüzér Királynője ünnepe.

A pásztor testvérem a szentmise áldozatában is azt mondotta, a rózsafüzér, az egy nagy fegyver mindazok számára, akik hiszik, és bíznak benne az ima részében.

Akkor kérdezem tőletek, hogy hiszitek és bíztok benne, hogy az Édesanya a ti Királynőtök, a Magyarok Királynője?

Hisz megtörtént most már, nem csak jelképesen a koronázás. Most már a Korona ékesíti fejdíszét a Magyar Koronával, amelyet a földi helytartó, aki akkor Péter utódjaként, úgy neveztetek: a II. János Pál pápa, áldását adta, megszentelve visszatért e nemzetbe, hogy elfoglalhassa a méltó helyet az Édesanya Fején.

És ez megtörtént. De ti, testvéreim, még mindig nem változtok az ima részében. Még mindig olyan boldogan mondjátok: Árva, bűnös magyar néped epedve vár Téged.

Miért vagy árva?

Nincs Édesanyád?

Nincs Királynőd?

Hiszed, hogy van Királynőd?

Hiszed, hogy a magyar nemzet és nép egy kiváltságos nép?

Elfogadod ezeket a tanításokat, amelyeket már évek folyamán megadtam nektek?

Ha elfogadod, akkor próbálj elindulni az ima révén a változásban. Már nem vagy árva.

Hogy bűnös vagy, az egy másik dolog.

De nem vagy árva. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok is jelen vagyok, és különösképpen ennek az országnak a Királynője, az Édesanya. Amelyre ti, a magyar nép, a magyar nemzet boldogan mondhassa: Magyarok Királynője, aki óv, véd, vezet, megmutassa számotokra az utat a kegyelemben.

Ha problémád van, ha bánatod van, oda mehetsz az Édesanyához, és mint te, magyar, oda mehetsz a Királynőhöz! És kérheted az Édesanyát, kérheted a Királynőt, hogy hallgasson meg, és fogadja el, ha kérésed van, ha fohászod van, ha felajánlásod van, és ha úgy érzed e sok elhelyezés után, „most már hálám is van az Édesanyának és a Királynőnek”, aki mindenkor jelen van, s mindenkor figyeli gyermekeit e magyar nép nemzetében.

Hinni és bízni kell e kegyelmi tanításban, elfogadni, és hogy ha már elfogadod, akkor indulj el a változás útján.

Nehéz változni, változtatni, de a tanítás, az jelen van a felismerésben és az elfogadásban. Hogy ki, a nyitottságában, hogyan fogadja el, az a szabad akarat cselekvése részében megadatott számotokra.

Most az ünnep ünnepében átlépünk e hónap tanítására, amely az Evangélium tanításában szól felétek. Hisz jelen van, mint a mai napban, ahogy mondjuk, a sokaság.1 Hisz a régi időben, ha már ennyi ember jelen volt a testvérben, és követte a Názáretit, követte tanítványait, akkor már azt mondták, jelen van a nép sokasága. De ettől többen vagy kevesebben, akkor is azt mondjuk, a nép sokasága. Én, Jézus Krisztus Uratok e nép sokaságának szólottam, ahogy most is szólhatok a jelenlévőkhöz e tanítás részében. De a tanítás, mivel már ismeretes, hisz jelen van, mert Evangélium-tanítás az Élő Evangéliumból, és már az évek folyamán hallottátok. Ezért hát most egy más megvilágításában szólok és tanítlak benneteket e tanításról, hogy úgy-e, mint a mai napot, ha csak nézitek, most a mai napban úgy értelmezem, a Golgota elejével, ahogy elkezdtük. De visszatérhetsz az előtte lévő napra, amikor még boldog voltál, örültél, hisz még csodálatos volt a nap a fénylő napsugárban. De már fel voltál készítve a jelek részében, hogy a mai napban változás áll be, és itt van a hideg, esős idő. Mert láttad, hogy már a Napnak a sugara nincs úgy jelen, nem érzed úgy a melegségét, ahogy előtte nap érezted. Ebből azt mondottátok: „Hideg lesz.”

„Hideg van!” ― pár óra elteltével.

„Eső is lesz.”

Az eső megérkezett.

Mint ahogy a jelek jelen voltak akkor a nép sokaságának a tanítványaim mellett. Hisz azt mondottam, hogy ha lássátok, hogy hideg áramlik a szél fújásával, beborul, akkor mindjárt azt mondjátok, eső lesz. És az eső meg is érkezik, eljön. Később azt mondjátok: „Ó, délről meleg szellő ékezik, hőség lesz.” És a hőség is megérkezik.

Tehát ha tudtok az ég és a föld jeleiből jeleket olvasni, felismerni, elfogadni, akkor ma, szintén úgy mondhatom, a ma ember tanítását e jelekben miért nem ismeritek fel? Miért nem fogadjátok el? Mert most is épp úgy lehet mondani, mint akkor tanítványaimnak és a nép sokaságának, nem csak a farizeusoknak, és nem csak az írástudóknak, hanem ma is mondhassuk még azoknak is, akik azt mondják: „Én vallásos vagyok. Én templomba járok.”

Igen, elmész Atyám házába, részt veszel a szentmise-áldozaton, de az után éled-e ennek a kegyelmének ajándékát? S nem csak azon a napon, hanem a többi napokon is.

Megtapasztaltad-e, hogy valójában milyen ember lakozik benned, a te bensődben?

Valójában ki vagy?

Valójában hiszel-e e felismerő jelek tanításában?

Vagy az az ember vagy a testvérben, akinek ez a példabeszéd-tanításom szól, hogy van ellenséged, most bárkinek mondhatom itt ma a nép sokaságában, hogy ellenségeddel elindulsz, hogy igazságot szolgáltass önmagad számára.

De Én pedig azt mondom neked: mikor elindulsz az úton, igyekezz békességet kötni ellenségeddel, mert ha békét kötsz, akkor nem kell a bíróig menned, vagyis nem hurcolnak a bíróhoz. Mert a békekötéssel eggyé válik a szeretet. A szeretet, amelyről tanítalak, és amelyet ajándékul adtam, árasztottam felétek, mert oly sokszor nem csak a hónapok, hanem az évek folyamán is. De ha mégsem tudsz megbékélni ellenségeddel, vagyis testvéreddel, és elcitál téged, vagy elhúz téged, vagy elvezet, mindegy, hogy mely szót használod, a bíróhoz. A bíró a megítélése részében átad a börtönőrnek. A börtönőr ilyenkor már csak egyet tehet, hogy bezár a börtönbe, mert oda való vagy. És addig ott kell maradnod, amíg minden tartozásodat ki nem, vagy le nem fizeted ― itt ismételten mindegy, hogy melyik szót használod. Rajtad múlik, hogy változol vagy változtatsz. Rajtad múlik, hogy felismered-e tanításomat és a tanítás mondanivalóját e Élő Evangélium részében. Hisz már ezeket megkaptátok, az Élő Evangéliumot. És mégis néha-néha, ahogy mondani szoktátok: „a földi gyarlóságban visszaesek”.

És még ez sem baj. Tehát nem kell úgy elkönyvelni, hogy ez baj vagy nehéz. Mert, ahogy éljük a mindennapi életet, visszaeshetünk a gyarlóságunk, a bűneink, a hibáink és a cselekedeteink révén. Hisz ezt a Golgota-i átélésben is halljátok a jelenben.

De az a nagyobbik kegyelmi ajándék, amikor felismered szíved nyitottságával, hogy: „Talán ismételten visszaestem. És én szeretnék innen kijönni, lépni, cselekedni, és az után pedig úgy élni, hogy Atyámnak és Fiának tetsző életet éljek.”

Mert ilyenkor lehet elmondani azt a jelek felismerésében, a példabeszéd-tanítás, ahogy a bíró felé haladsz, és hogy ha nem kötöd meg szíved szeretetével a megbékélés békéjét, akkor hova juthatsz?

És ilyenkor mondhassuk azt, szeretettel, nincs olyan titok, nincs olyan cselekvés, nincs olyan probléma, nehézség, fájdalom, bánat, szomorúság, amelyek idővel napvilágra ne kerülnének. Hisz lehet, hogy úgy éled életedet, hogy: „Én nem beszélek semmiről, nem cselekszek. Megpróbálom elrejteni a bensőmben, s azt mondom, ó, mélyen van, ezt senki sem tudja, és nem ismeri.”

És ilyenkor mondhatod azt, boldogan: „Igen, Uram, Jézusom, Te, aki megkerestél, megtaláltál, felismertél, és nem hagytál elveszni, Te ismersz engem kívülről és belülről. Te tudod, hogy mi zajlik bennem.”

Lehet, hogy most még mindjárt nem jött fel a felszínre, de idővel feltör, és napvilágot lát, bármit gondolsz, hogy elrejtetted, hogy nem tud senki semmit róla. Ezért kell szeretetben és békében élni és lenni a felebaráttal, a testvérrel, és felismerni a jeleket, azokat a jeleket, ami által haladhatsz az élet-útpályádon a meghívásban.

De figyeljük a tanítás második részét e hónap részében, amely pedig arról szólt, amikor szintén jelen a nép sokaságával.2 Most a sokaságát úgy mondom, ahogy ti ma itt jelen vagytok. És ti szeretettel, örömmel vesztek részt a szentmise áldozatán, az engeszteléseken, a fájdalom, szenvedés Golgotáján, és érzitek mindazt, hogy: „Milyen jó, hogy most mi egyek vagyunk. Tudunk örülni egymásnak, elfogadni egymást.”

És akkor majd jönnek hozzátok is, akikre lehet mondani, hogy farizeusok, ahogy szóltak:

— Sietve távozz innen, mert meg akarnak ölni.

S mondják nektek, kiket sokszor megfélemlítenek: „Sietve távozz innen, mert ide nem szabad jönni, mert ez a hely nem elfogadott!”

És kinek a részében nem elfogadott?

Aki ezeket mondja, meggyőződött?

Utánajárt?

Megnézte, hogy valójában mi történik?

Tanúja volt?

Mert a felebarát-testvérben csak az ilyen tud véleményt mondani, és nem az olyan, aki könnyelműen azt mondja: „Sietve távozz innen, mert ez tiltott!”

Nektek nem azt mondják, hogy „sietve távozz, mert megölnek”, nektek azt mondják: „Sietve távozz, mert tiltott!”

És rájuk is lehet mondani: farizeusok, képmutatók!

Mert ugyan elmentek Atyám házába, imádkoztak, részt vettek a szentmise áldozatán. De mi lakozik a szívetekben?

Én, Jézus Krisztus Uratok, Atyámmal együtt foglalhatunk helyet a farizeusok és képmutatók szívében?

Ez ismételten olyan kérdés, amelyre minden testvérem szíve nyitottságában saját maga válaszoljon.

De Én erre azt feleltem, ahogy most is felelhetem a farizeusoknak és a képmutatóknak:

— Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának…

Én azt mondom:

Menjetek, és mondjátok meg mindazoknak, hogy ez a hely áll, több mint 18 éve. Ezen a helyen imádkoznak, még azokért is, akik így beszélnek rólatok. És ezen a helyen sokan érzik a szeretetet, érzik a kegyelmet, érzik a vigasztalást, érzik a felemelkedést. És ez a hely ma még van, holnap lesz, és holnapután. Mert harmadnapra kész leszek, a tanítás így szól. Akkor már nem űzök ördögöt, és nem gyógyítok, hanem elindulok, és továbbállok.

Számotokra még jelen van a ma, a holnap és a holnaputánja.

Hogy utána majd mi történik, arról már időnként hallotok olyan híreket, ami miatt féltek, és meg lehet botránkozni.

De a hírekben az a legfontosabb, hogy ha valóban felismered Jézus Krisztus szavát, az Édesanya jelenlétét, és érzed, hogy Mennyei Atya gyermekeként éled az életet. Mert akkor már nem a félelem vezet benneteket, és a hírek részén nem kell félni, és nem kell pánikba esni.

Hisz, ahogy tanítványaimnak is mondottam, most elmegyek, de még eljövök. És ők is várták az eljövetelemet, de nem az ő életükben jött, és azóta eltelt egy bizonyos korszak, év, évezred, és még mindig azt mondom:

Higgyetek, bízzatok, mert a második eljövetelemben eljövök.

Érezd a szeretetet, érezd a kegyelmet. Érezd a tanítás lényegét, mert a mai jelenben nem azt mondom: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölted és megkövezted prófétáidat.”

Most úgy mondhatom:

Ó, pásztoraim, pásztoraim, kik halljátok szavamat, de nem figyeltek! Ha lehetne, a mai időben is megköveznétek és megölnétek. De milyen jó, hogy ez nem mind rátok van bízva a mai életben és ebben a jelenben! Mert nem ismeritek fel a jelekben az Emberfiát, aki közétek jött, hogy tanítást adjon számotokra.

És most még Én nem megyek el, ahogy akkor mondottam, hogy elmegyek, és nem láttok, és nem jövök vissza addig, amíg nem azt hallom, hogy így szóltok és kiabáltok: Áldott, aki jön az Úr nevében!

Áldott mindaz, aki nyitott szívével felkészülve meghallja a hívásomat, és a hívásban erősen érzi a jelet, és engedelmeskedve eljön az eggyé váláshoz, a szeretethez. És ahogy ma kiválasztott Mária szolga-testvéretek mondotta a beszédében: Köszöntöm testvéreimet, akik a mai napon is elzarándokoltatok erre a helyre. S örülünk egymásnak, szinte már úgy vagyunk jelen, mint egy család. És a családtagok valóban szeretik egymást, egymásért tudnak imádkozni, engesztelni, felajánlani, kérni.

És Én azt mondom számotokra, imádkozzatok most még mindazokért, akik már jelen voltak e helyen, hallották hívásomat, örültek, örvendeztek, kapták a kegyelmet, de ismételten hagyták, hogy ellankadjanak, langyossá váljanak, és hallgattak mindazokra, akit farizeusnak és képmutatóknak lehet nevezni. És akkor ilyenkor kizökkentik a saját egyensúlyából, már nem érzi, hogy biztos talajon és talpakon áll. És a kételyben tétovává válik, és nem tudja, mitévő legyen a mindennapi életben, a meghívásban, a Fény útján, a haladásban.

Most a mai napon küldöm felétek áldásomat, hogy ti is ismerjétek fel a jeleket, fogadjátok el a jeleket, a jelek szerint éljetek, és hogy ha szükséges, változzatok és változtassatok, és érezzétek a tanításnak a szeretetét, kegyelmét, ajándékát a mai nap ünnep részében, ami árad felétek kiválasztott Mária szolga-testvér keze által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme óvjon, védjen, vezessen, és mutassa meg számotokra az utat a felismerésben. És hogy ha már elindultál, a Fényben haladjál rajta.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Esztendőkben többször történik meg számotokra olyan kegyelmi ajándék, ami különösképpen néha kötődik e csodálatos ünnephez, és az ünnep ma számotokra, hogy jelen a Rózsafüzér Királynéja, és jelen a Magyarok Nagyasszonya. A Magyarok Nagyasszonya ünnepén ma ezen a helyen ismételten Én, Jézus Krisztus Uratok áldásomat árasztom mindarra, ami ma nálatok van, testvéreim, rajtatok, kezeitekben, táskáitokban. De áldásomat adom a kis boltra, amelyet ti csak úgy neveztek, ahol megvásárolhassátok a kegytárgyaitokat. A szentolvasókra, képekre, imákra, könyvekre, amiből lelkiekben épültök és erősödtök, ami által lelkiekben megerősödtök az ima révén.

És ma Mária testvéremet különösképpen kérték, e házi kis oltár elhelyezésének áldását. Így most ma minden részesüljön e Nagyasszony ünnepének áldásával — de a Nagyasszony a Magyarok Királynője megszólításában. Hogy érezd a Fénysugárt, érezd szíved melegséget, érezd a kegyelmet, és érezd, hogy „ma részesülhetek úgy az áldásban”, ahogy néha pásztoraimat megkéritek, hogy most e kegyképet, e szentolvasót, e szobrot, ami jelképezi talán épp Engem, Jézus Krisztus Uratokat vagy Édesanyámat, ahogy mondani szoktátok, a Boldogságos Szent Szüzet.

Érezzétek, hogy ma Én, Jézus Krisztus Uratok ajándékozlak meg benneteket e áldással.

Megáldom ma mindazon testvéreim áldanivalóját, szentolvasót, kegyképeket, piciny szobrokat és mindazt, amit magatokon hordotok, és mindazt, ami által utaztok, és táskáitokban van jelen, mert ez által erőt merítetek a mindennapi ima részén a szentolvasók által. Lelkiekben gazdagodtok az olvasással, a kegyképpel való imákkal, érzitek a felajánlásokat, a felajánlásokra a meghallgatást és a kegyelmet.

Fény áradjon felétek otthonaitokban, a kis saját oltárotokon elhelyezett szobrok, ami most a Fényt elfogadja, és majd otthon árassza számodra mindazt, amire szükséged van, amikor talán elhelyezed imádat, kérésedet, fohászodat.

És végül mindazt, ami jelen van ezen a helyen a kis kegyboltban, amit vásárolni szoktatok, hogy áldással térjen hozzád, feléd, otthonodba.

És ez a Fénysugár kössön össze benneteket, hogy az engesztelő ima részében a szentolvasókban hányszor és hányszor egyek vagytok, még akkor is, ha pont nem itt ezen a helyen, hanem lélekben próbáltok eggyé válni otthonaitokban a szeretet, kegyelem részében.

És most így áradjon áldásom fénye, sugara a mai megáldott jelen lévő kegy-részeitekre ― hisz ismételten nem sorolom fel, ti már érzitek, lássátok és tudjátok, hogy mire van szükségetek e kegyelmi áldásban.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek mellé most, mintha szórnám nektek a szenteltvizet, ahogy pásztoraim az áldás részében teszik. De Én most nem szenteltvizet, hanem Fényem sugarát árasztom a szenteltvízben felétek, hogy mindenki kapjon egy kis csöppet, és érezze e csöpp melegségét, szeretetét, kegyelmét a felajánláshoz, a felajánlásban, a meghallgatásban, a szeretetben, a mindennapokban, hogy hű testvérként a felismerésben így haladsz a meghívott küldetés, követés részén az úton.

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. november 4.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, akik ismételten meghallottátok a hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

Köszöntöm mindazon testvéreimet, akik pedig lélekben, imával, szentmise áldozatával kísérnek el benneteket e mai napon e helyre. Hisz ők is hallották hívásom, de a hívásban nem tudtak úgy engedelmeskedni, ahogy szerettek volna. De ez nem azt jelenti, hogy nem akartak, ahogy ti mondjátok, a saját szavaitok szerint, hanem vannak olyan akadályok, amelyekről mondhassuk, a család, a munka vagy más valami, ami miatt nem vehettek úgy részt, ahogy szeretnétek. De Én, Jézus Krisztus Uratok őket sem hagyom ki sem az áldásból, sem a köszöntésből. Hisz figyelek rájuk, elfogadom imáikat, szentmise-áldozatukat a jelenlét lélek-részvételével.

Így a mai napon köszöntöm mindazon testvéreimet.

A mai tanítás különösképpen arról szólt, hogy hogyan ismered fel az Élő Evangéliumot mindabban, ami jelen van előttetek. Hisz hogy is szól ma ennek a hónapnak az első tanítása? Hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok tanítványaimmal és a nép sokaságával. És ahogy tanítást adok, úgy-e, vannak, mondjam úgy számotokra, ahogy ma pásztor testvéretek mondotta a szentmise áldozatában? Hogy vannak a világiak, akikre mondhassuk, hogy farizeusok is, akikre mondhassuk azt is, hogy vámosok, akikre mondhassuk is, hogy írástudók. És vannak a világ világosságában élők, akik pedig felismerik mindazt, ami a világosság által számukra jelen van a mindennapi életben e Élő Evangélium tanításában.1

  És a mai tanítás első részében megkérdezik Tőlem, hogy:

— Mikor jön el Isten Országa?2

Úgy-e, Isten, az a Mennyei Atya. És a Mennyei Atya Országa, ahova készülünk, de nem tudjuk, hogy hogyan is juthatunk el oda. Várjuk, hogy eljöjjön, de nem szembetűnő módon, hogy azt mondják neked: „Íme, nézd, ott van Isten Országa. Íme, nézd, amott van Isten Országa.”

Isten Országa nem így van, és nem így jön el közétek.

Isten Országa, ha felismered a tanítást az Élő Evangélium részében, ha felismered a tanítás mondanivalóját a hit szeretete részében, akkor érzed, hogy Isten Országa most, mondhatom, hogy itt jelen van köztünk a Szeretet Házában, akik ma a hívást felismerve, elfogadva elzarándokoltatok abban a részében, hogy: „Talán épüljek a kegyelmek részével, érezzem, hogy igen, Te, Uram, Jézusom, jelen vagy. A jelenléthez meghívtál bennünket. A meghívást pedig mi felismertük és elfogadtuk, mert boldogok vagyunk mi ma itt e Isten-ország jelenlétében, mert bennünk van a felismeréshez, a felismerésben, hogy Te, Uram, itt vagy, és ma is a tanítás révén szólsz hozzánk. Tehát mi boldogok vagyunk. Nekünk nem azt mondod, Uram, mint tanítványaidnak, hogy: »Eljön a nap, amikor várjátok azt a napot, hogy az Emberfiát láthassátok vagy hallhassátok.«”

De ez a nap most nem lesz itt mindjárt szembetűnően számotokra, mert ez a nap majd úgy fog eljönni hozzátok a várakozásban, mint amikor a jelekről beszéltem nektek, hogy igen, délről meleg szellő fúj, íme, megjön a meleg, és itt is van. Keletről, mondhassuk azt, hogy beborult, hideg eső jön.

3 Meg is jön az is, hisz nem marad el semmi.

De most mondhatom nektek a jelekben, a tanítás részében, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ma ismételten szólok hozzátok a tanítás részében. Nektek nem kell várakozni arra a napra most, e jelenben, hogy mikor is jön el az Emberfia. És nem kell hinnetek, nem kell abban bíznotok, amikor azt mondják: „Íme, nézd, ott van!”, „Íme, nézd, amott van!”4 Mert (…) ez a tanítás, amikor ezt halljátok. Eljön úgy közétek, ahogy a cikázó villám — elindul és átmegy a másik féltekbe. Itt is látták, de már ott is látják.5 S megértik, hogy: „Igen, Uram, az Emberfiában Te így jössz el, és így vagy jelen.” És így van jelen az Emberfia, és így van jelen ma számotokra, hogy Én beszélek nektek a jelenben, Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítás részében.

De ahogy tanítványaimnak mondottam, mire ez megtörténik, az Emberfiának sokat kell szenvednie, sok megvetésben lesz része ettől a nemzettől.6

Most ezt a mai jelenben így tudom nektek elmondani.

Az Emberfia átment már e szenvedésen, és átment már e megvetésen. Most azok vannak jelen, akiket kiválasztunk Édesanyámmal együtt — azokat megvetik, megalázzák, és szenvedést élnek át. De itt a jelenben jelen van kiválasztott Mária szolga a testvérben, aki a szenvedést pedig úgy fogadta el, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok felkértem erre az útra a meghívás részében. Mária testvér elfogadta a felkérést, és elindult a fájdalom, szenvedés útján. De ez a fájdalom és ez a szenvedés, ez már úgy van jelen számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok attól a nemzedéktől végig szenvedtem a szenvedésben, a megvetésben, megaláztatásban. És most eljött számotokra az a nap, amikor a meghívott, kiválasztott testvér felismeri és elfogadja, és azt a szenvedést, azt a megvetést, azt a megaláztatást egy parányi részében feleleveníti számotokra a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy ti mind-mind értékeljétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem hiába vállaltam a megvetést, a megaláztatást, a szenvedést. Hisz vannak testvéreim, akik ez által, hogy most a jelenben, a jelekben tanúi kiválasztott Mária testvérnek a szenvedés átélésének pillanatában. És ez által, ha elgondolkodik, ha elmélyed, ha egy kicsit szeretetet enged a szívébe, ha ez a szeretet egy kicsit működik rajta és benne, ha ez a szeretet egy kicsit megváltoztassa az életét, megváltoztassa egész lényét, és egy kicsit változik, és elindul a szebb, a jobb, a hit tele öröm kegyelmének útján, akkor már nincs hiábavaló meghívás, nincs hiábavaló elfogadás, nincs hiábavaló parányi szenvedés felelevenítése a megaláztatásban, a megcsúfolásban és néha a kitaszítottságban. Mert ezek hozhatják el számotokra a szeretet kegyelmének ajándékát a gyümölcsben. Hisz tudjátok, a gyümölcs tanítása már régebben megadatott számotokra, hogy elmúlik a tél, megjelen a napsugár, nézitek a fákat, bokrokat, hogy van-e élet benne, ki tud-e pattanni a rügyben, a rügy tud hozni levelet, virágot, termést, a termés megmarad-e a növekedésben a beérésig, s utána, ha beérett, ismételten leszedheted, és ismételten átadjátok e termést a télhez.

Ez egy folyamat. És ez a folyamat zajlik néha rajtatok és bennetek. De ehhez, hogy ezt érezd, nyitottnak kell lenni a tanításhoz, és a tanításban el kell fogadni az Élő Evangéliumot, amely megmutatja számotokra mindazt, ami jelen lehet a mindennapokban rajtatok, bennetek e szeretet, kegyelem részében.

A második tanítás ismételten már nem ismeretlen számotokra, ahogy az első sem volt az. E második tanításban arról van szó, hogy ki hogyan értékeli és ismeri fel a hitnek a jelenlétét e szeretet, kegyelem részében.7 Mert úgy-e, Én, Jézus Krisztus Uratok jelen voltam a Názáretiben, ha visszamegyünk a kezdetre, aki tanítványaimat kiválasztva tanítást adok, és haladok tanítványaimmal. És a tanításban egyre többen és többen, akik felismerik a tanítás lényegét és mondanivalóját, és elindulnak a küldetés, követés részében. Mert igen, talán most számukra az volt a küldetés, hogy kövessenek. De ma, a jelenben, nektek is fel kell ismerni, mi a küldetéstek a követés részében. És ekkor jelen van az egyszerű, elesett ember, a vak, aki az útszélen üldögél, és nem tudja, hogy valójában mi történik körülötte. De a hallása jó, és a hallásával tud érzékelni, és érzi, hogy mintha többen és többen haladnának el erre, mintha nagyobb forgalmat érezne a hallás részében. Bátorságot vesz, és megkérdezi. És a válasz számára az, hogy nem más, mint a Názáreti, aki erre jön. Ekkor a bátorság a hitében olyan erőssé válik, hogy nem törődik senkivel és semmivel, csak az élteti, ami benne van, hogy elkezd kiabálni:

— Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!

Mert a bátorság a hit szeretetében alakult ki rajta és benne, és megmutatta számára, hogy a bátorságban, ha van hited, akkor nem kell félned senkitől és semmitől, és kiabálhatsz, kérhetsz, felajánlhatsz, mert megtörténik a meghallgatás, és a meghallgatásban talán meg is kérdezik tőled ma is, a jelenben, hogy: Na, mondd, mire van szükséged? Mit tegyek veled? Ahogy a vaknak is mondottam akkor, mikor azt mondottam számára, hogy:

— Vezessétek!

Hogy:

— Hozzátok oda.

Ő boldog lett e szeretet örömével, mert rádöbbent arra a hitében, hogy: „Ha elhallgattam volna, ahogy rám szóltak, hogy: »Hallgass!«, akkor nem történik semmi, és a Názáreti elvonul. És talán engem észre sem vesz.” — erre gondolt.

De mivel a bátorság megerősítette a hitében, ezért nem törődött azzal, hogy: „Hallgass!” Hanem még hangosabban kiabált:

— Dávid Fia! Könyörülj rajtam!

És megtörténik a meghallgatás, és a meghallgatásban oda vezetik, és megkérdezem tőle:

— Mondd, mit csináljak veled? Hát mire van szükséged?

És ő ekkor elmondja, hogy mire van szüksége.

Most a jelenben kérdezem tőletek:

Bennetek is él a hit részében ez a bátorság, hogy mertek bátran, ha kell, kiáltani a Názáretihez, Dávid Fiához? Megkérni Őt, hogy „könyörülj rajtam”? Megkérni Őt, hogy „segíts”?

És nem félni, mert a félelem részében talán meg sem tudnál szólalni. Mert most Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom:

Ne félj! Tőled kérdezem most: Mire van szükséged? És mondd!

Nincs bátorságod, nem tudsz megszólalni!

Akkor kérdezem tőletek:

Hogy van jelen a hit bennetek?

Élő Evangélium, élő hit lakozik rajtatok és bennetek?

Tanuljatok ettől az egyszerű, vak, útszéli embertől a testvérben, aki nem szégyellte megkérdezni az érzékelésével, hogy mi történik körülötte, aki nem szégyellt bátorságot önteni szívébe, lelkébe, és hangos szóval kiáltani. És aki bátorságot öntött még akkor is, amikor azt mondták rá, hogy: „Hallgass!”

Hisz sokan vannak jelen, akik elöl voltak, így mondták neki:

— Hallgass! Úgy sem hallja, hogy te itt mit kiabálsz.

Ezt ugyan nektek az Élő Evangélium szóról szóra nem írja le. De ez így történt.

De ő nem törődött azzal, hogy mit mondtak neki. Őbenne a hit bátorsága arra hívta szívében, hogy még hangosabban szól, hogy:

— Dávid Fia, könyörülj rajtam!

És a Dávid Fia a Názáretiben meghallotta, és Magához hívatta, és megkérdezte tőle:

— Mit tegyek veled?

És:

— Mire van szükséged?

Úgy-e, milyen érdekes és felemelő ez a csodálatos tanítás, ha más megvilágításában figyeled az egyszerűségét? Mert ti is a jelenben, e Isten Országában, ahogy együtt vagyunk, „érezzük nyitott szívünkkel a szeretetet, a kegyelmet, az ajándékot, a felemelést”. És akkor nem kell szomorkodni, hogy „valójában mi történik, mi vesz körül, és hogyan és hogyan haladok tovább a mindennapi élet-útpályámon e meghívás, szeretet, kegyelem részében”.

És akkor lépjünk át e mai nap harmadik tanítására, amely szintén jelen lesz e hónapban8

Tanítványaimmal elmegyek Atyám házába. És mi is egy félre eső helyen leülünk, hogy részt vehessünk. És mikor eljön az a szakasz a részvételben, hogy adakozzunk. És akkor Én, Jézus Krisztus Uratok így figyeltem, hogy ki, hogyan és miképpen cselekszik, mi zajlik rajta és benne, jelen van-e benne az Isten Országa a hit, szeretet, kegyelem részében, a felismerésben? Élni akar-e e Isten Országában az elfogadás részében?

Mert ez a tanítás is szinte, mondhatjuk azt, az Evangélium részében nagyon rövid, pár mondatos. De a mondatnak, egymásra épülve, mondanivalója van. Hisz a mondatok így vannak jelen előttetek, hogy figyelem, hogy mi történik. És ekkor azt veszem észre, hogy a templom belsejében egy szegény özvegyasszony megnézi tenyerét, és látja, hogy nagyon kevés ez, ami van neki, de ez a mindene, ez a két fillér. És fogja, és bedobja. Vele együtt elhelyezi önmagát is, mert nem tudja, hogy mi történik vele, mert ez a szükséglet megélhetése volt. És most ezt is felajánlotta, és átadta.

S ekkor érezzük azt, hogy: „Igen, Uram, mi is az egyszerűségünkben hogyan ismerjük fel nem csak a templom perselyét, hanem az elesetteket, a szegényeket, az árvákat a segítségnyújtáshoz.”

Hogyan érzem azt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítást átadtam számotokra. A tanítás most hogyan van jelen bennetek, akik Isten Országában vagytok jelen, és ezt a tanítást hogyan fogadod el, hogy sajátoddá váljon a mindennapi élet jelenlétében?

És hogy ha ezeket mind-mind felismered, elfogadod, érzékeled, értékeled, akkor te is tudsz ilyen szegény özvegyasszony lenni, aki felajánlod önmagadat e két fillér részében a megélhetés jelenlétében. Mert azt mondhatod: „Igen, Uram, nekem is csak ez van, de felajánlom a Te Szentséges Szíved oltalmába önmagamat, felajánlom mindazt, ami bennem rejlik. Felajánlom az adakozás részében ezt, amire bár szükségem van, de átadom, és így Reád hagyatkozom, és Benned bízok, mert tudom, hogy Te szeretsz, és nem hagysz el, és megadod számomra a segítségnyújtást mindahhoz és mindarra, amire szükségem van.”

Mert könnyű azoknak, akik dúskálkodnak és bővelkednek, és abból tud beledobni a templom perselyébe többet. Mert: „Beledobtam, és nem is hiányzik nekem. Ettől én nem vagyok szegényebb. Talán így gondolom, talán így élem le életem, hogy mit nekem, hogy most ennyit vagy ennyit dobtam bele.”

De ha szeretnék Isten Országában élni, érezni a közelséget, érezni a szeretetet, érezni a hitet a bátorság felismerésében, érezni a meghívást a kegyelemben, a küldetés követése részében, akkor „én is felajánlom önmagamat, és talán tudok segíteni, nem csak a templom perselyében, hanem tudok talán éppen annak a szegény özvegyasszonynak, aki önmagával együtt mindent oda helyezett, mert erős volt a hite”.

S erős a hite, mert bízik abban a szeretetében, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, Te nem hagysz el engem, Tőled várom a segítséget, és tudom, ahogy lehajoltál hozzám, hogy kiemeltél az út porából, mert szükséged van reám, szükséged van reánk, akik itt vagyunk e szeretet-, Isten Országának közelségében, az együttlétben, a szeretetben, akkor tudom, hogy a szükségben nem hagysz el engem, és megadod számomra azt a kegyelmi ajándékot, ami fontos a mindennapokban, a mindennapokhoz. Mert akkor érzem, hogy én is elindultam már a meghívásban, a Fényben, a szeretetben a változás útján.”

Ma e tanításokat e hónap tanításából emeltem ki számotokra az Élő Evangélium részében a megtapasztalás szeretetében és kegyelmében.

És mivel ma Mária, kiválasztott testvérem a szentekről beszélt nektek a megemlékezősről, e hónap kegyelmének ajándékáról, ezért ma ismételten megajándékozlak benneteket különleges áldásommal.

Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária szolga által árasztom felétek a mai nap szeretetének tanítását az áldásban, hogy érezd, hogy: „Valójában közel van Isten Országa, és már jelen van közöttünk, és szeretnék továbbra is benne élni, elfogadni, eggyé válni vele. Felismerem, mi a hitnek a bátorság-kegyelme a szeretetében, hogy ez által mi árad felém. Felismerni mindazt, hogy hogyan lehet segíteni egy elesett árván, özvegyen, aki felajánlja önmagát Jó Jézus Krisztus Urunknak”, vagyis Hozzám, Atyámhoz, átadja mindenét, amije van, mert erős a bátorság hitében, és tudja, hogy nem hagyom el, elfogadom kérését, fohászát, felajánlását, imáját, és megadom számára, amire éppen szüksége van.

S ennek reményében most a mai napon áradjon reátok a ti országotoknak, a ti nemzeteteknek szentjeinek közbenjáró áldása, akikhez fordultok a közbenjáró ima részén a felajánlásban, a kérésben, a fohászban, a hit szeretetében, hogy megtörténik a meghallgatás, és „akkor hálánkat fejezzük ki szívünk szeretetével”. S ennek reményében most ennek az országnak, ennek a nemzetnek áldása a szentekben, a Fényben áradjon reátok, és ez a szeretet a Fénysugárral töltse be most szíveteket, melegítse, erősítse, hogy bátorság legyen bennetek, és elfogadjátok Isten Országát, a hit szeretetét a bátorságban, és érezzétek az önfeláldozás felajánlásában a segítségnyújtást a mindennapokhoz, a mindennapokban.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme világosítsa meg számotokra e nemzet, e ország szentjeinek fényét, szeretetét, kegyelmét, ajándékát, mert e fényben felétek árad, hogy szeretne így felemelni benneteket az eggyé váláshoz, a kegyelemhez. Mert ha ezt mind-mind nyitott szívvel és szeretettel el tudjátok fogadni, és eggyé válni vele, akkor érzitek csak igazából, hogy „hogyan és miképpen cselekedjünk mi is ezért a nemzetért és ezért az országért”. Mert ez példa számotokra, hogy ennek a nemzetnek, ennek az országnak szentjei, azok már közbenjártak ezért az országért a nemzet szeretetében.

Most ez az áldás árad reátok, és most nektek kell cselekedni, hogy valóban ismételten felemelkedjen ez a nemzet, ez az ország a szentjeitekkel és veletek együtt a mindennapokban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. december 2.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, mindazokat, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtetek.

De köszöntöm azon testvéreimet is, akik a hívást szintén meghallották, de nem tudtak megjelenni, de lélekben vannak jelen, kísérték el kiválasztott szolgát a testvérben a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai napon e ádventtel megkezdtétek már az új évet a golgotai átéléssel. Hisz ma nem azt a tanítást adtam nektek, hogy a pusztában kiáltó hang vagyok, hisz arról már a tanúságtételben a tanításban megtapasztalva részesei lettetek. Így a mai napon egy olyan Evangélium-tanítást emeltem ki, ennek a hónap tanítását, amely szintén nem ismeretlen előttetek. Hisz ma az első tanítás a követésről szól. Hisz abban az időben, akik követtek, azokhoz szólottam, hogy:

― Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok és terhek alatt görnyedtek. Jöjjetek, hogy felüdítselek titeket, mert az Én igám édes, és az Én terhem könnyű.1

S erre vannak testvérek, akik azt mondják, a saját szavatokat felismerve: „Hát, ha ez könnyű, akkor mi lehet a nehéz?”

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a küldetés, követés részében megadtam számotokra is a meghívást a felismerésben. És hogy ha a felismerést elfogadtad, eggyé válsz vele, elindulsz az úton, az úton vannak megpróbáltatások, nehézségek és fájdalmak. Ezek a terhek lehet, hogy görnyedést hoznak számodra, de ebből a teherből ki tudsz egyenesedni, erőt meríthetsz, és felüdülést nyerhetsz. És a felüdülés részében érzed, hogy a kegyelem az Élő Evangélium részében így van jelen rajtatok és bennetek.

Mert, úgy-e, mit mondok mindazoknak, akik követtek?

Kitárom feléjük, szinte, a Kezeimet a Karjaimban, és szeretettel szólok:

― Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok és terhek alatt görnyedtek.

Én meghívom ilyenkor minden testvéremet, aki már a követésben elindult. De hogy a követésben hogyan szeretne haladni, és mit ismer fel, mit fogad el a szabad akarat cselekvése részében, hogyan változtassa meg a tanításban azokat a tanításokat, ami alapján saját magát is fel kell ismerni, el kell indulni, és saját magában is el kell kezdeni a változtatást. Mert akkor érzed a felüdülést. És érzed, hogy már ez a teher a küldetés, követés részében nem is nehéz, nem is fáradtságos, hanem szinte a szeretet, öröm kegyelme részén tudsz elindulni az úton, ahogy valamikor a kezdetek folyamán azt mondottam, mikor meghívtalak benneteket:

Lesznek megpróbáltatások és nehézségek. Ne úgy képzeljétek el, hogy ráléptek, mint egy szőnyegre, amelyen csak szépen végigsétálsz, és úgy érzed: „Ah, milyen könnyű ez az élet! Hisz nincs is neki súlya a teherben!”

Igen, vannak ilyen szakaszok az élet folyamán. De az élet folyamán nem csak ilyen szakaszokból merítünk erőt és élünk, hanem néha a teher, ami alatt úgy érzed, hogy görnyedsz. Hát a terhet vehessük saját magad keresztjének is. A küldetés, követés részében, a meghívásban elfogadtad saját keresztedet. Elindulsz az életútpályádon e küldetés, követés részében a kereszteddel. De ez a kereszt egyre nehezebb, egyre fájdalmasabb, úgy érzed, hogy már roskadozol, botladozol, és szinte — ennek a tanításnak a szavát —, hogy görnyedezel.

De ilyenkor sem szabad kétségbe esni, ilyenkor sem szabad engedni a félelmet, hogy erőt merítsen rajtad, hanem ilyenkor is meg kell nyílni a felüdüléshez, a kegyelemhez. És hogy ha ezeket mind-mind meg tudod tenni, és már benned él a felüdülés kegyelme, akkor ez által változhat ez a megpróbáltatás, ez a nehézség, ez a fáradtság, ez a görnyedés. És akkor azt mondod: „Ó, Uram, ha Hozzád tartozom, ha ismersz engem, én ismerlek Téged, szeretlek, bízom és reménykedek Benned. Tudom, hogy bátran fordulhatok Feléd és Hozzád.”

Akkor már ez mind édessé válik, szinte, mint a méz, amelyet magadhoz veszel. És különbséget tudsz tenni, hogy valójában mi zajlik rajtad és benned. És ha már édessé válik, mint a méz, akkor az élet örömét is érzed szívedben, lelkedben, és akkor azt mondod: „Igen, Uram, bíztam Benned. Hozzád tartoztam. Követtelek, mert a követésben megfigyeltem a tanításodat, felismerve és elfogadva eggyé váltam Veled, és már nem fáradok, nem csigázok, nem görnyedek, nem szomorkodok, nem félek, hanem már Veled együtt haladok a küldetés, követés részében. És akkor boldogság ölel át a szeretetben. És akkor már boldogan mondom: Igen, Uram, Hozzád jöttem, mert Te meghívtál, hogy: »Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok. Jöjjetek Hozzám mind, kik görnyedtek, mert Én felüdítelek és megajándékozlak benneteket e édes kegyelmi ajándék-teherrel a szeretet részében, az elfogadás, megtapasztalás eggyé válásával.«”

S akkor már boldogan érted azt a tanítást, ami ez után jött, s ez után lesz jelen ennek a hónap tanításában, hogy abban az időben így szóltam a zsidókhoz és az írástudókhoz:

— Ti Jánoshoz mentetek, hogy meghallgassátok?2 Hisz már nem a pusztában kiáltó hang, hanem aki azért jött most már hozzátok, hogy igazságot tegyen az emberiségről.

És mikor ezeket mind megtette, akkor jelen van számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok valójában miért vagyok itt, és miért jöttem? Éntőlem milyen igazságot vártok az emberiség részében?

Én nem azért jöttem, és nem igazságot teszek. Én azért vagyok, mert Engem az Atya küldött. De János Előttem volt a hírvivőben. Ő tanúságot tett az emberiségnek az igazságról. És mikor a tanúságtétel megelevenedik előttetek, akkor megjelenik számotokra a fény, és jelen a fénysugár.

Íme, nézd a gyertya fényét. Annak is van sugara, és ha oda teszed a kezed, még érzed a sugaraknak a melegségét a szeretet kegyelme részében. De ebből erőt lehet meríteni, és nem csak gyönyörködni ideig-óráig, hanem felismerni és hinni benne, hogy ez a fény, a világosság sugarának kegyelme ajándék számotokra a tanúságtételben. Mert Én azért jöttem, mert az Atya küldött. És Én nem teszek úgy tanúságot az igazságról, hanem a tettek tanúskodnak Rólam, amelyek végbemehetnek rajtatok és bennetek. Mert adtam számotokra a meghívást a felismerésben, az elfogadás küldetés-követésében. Adtam számotokra a fényt a világosságban az elinduláshoz. Adtam számotokra a szeretet, irgalmasság kegyelmét. Adtam számtokra az öröm kegyelmének ajándékát a családhoz. És ezeket mind-mind összeköti számotokra a béke a nyugalom kegyelme részében. Mert akkor valóban várhatod, ahogy a zsidóknak is mondottam, hogy Én nem teszek tanúságot Önmagamról. De azt mondhatom nektek, hogy ha elindulsz a küldetésben és a követésben, és hogy ha elfogadod a tanításom a tettekben, a megtapasztalásban, akkor üdvösséget is nyerhettek a szeretet, kegyelem részében.

És hogy ha ezek mind-mind már jelen vannak a tettek tanításában, akkor valóban azt mondhatod: „Igen, Uram, már hiszek és bízom Benned, mert valóban nem a tanúságtételről van szó az emberiség felé, hanem a tetteket ismerem fel a kegyelmek ajándéka részében, amellyel megajándékoztál, hogy erőt merítve a felismerésben, az elindulás részében haladhassak.”

És hogy ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor már haladtok e hónap tanításával egészen közel a Szeretet ünnepéhez. Ahhoz a Szeretet ünnepéhez, ami által az ádventben, e várakozásban szinte ti is mondhassátok: „Fellángolt a szívünk e ádvent várakozásában, mert oly sok a kegyelem, a szeretet, az ajándék, hogy szinte öröm járja át szívünket, lelkünket. És már boldogan énekelhessük mink is, hogy Mária elindul az úton a hegyek között, s fák, virágok lengedezve köszöntik e Máriát, ki elindul Júda egyik városába, hogy köszönthesse Erzsébetet.”3

Hisz hírül kapta, hogy gyermeket fogant. És mikor betér e házba, illően köszönti Erzsébetet. És mikor hallja e csodálatos köszöntőt, a magzat a szíve alatt felujjong, és boldogan mondja:

— Honnan van az, hogy az én Uramnak az Anyja jön hozzám?

És ezt hogy értékelitek a felismerésben?

Hogy Én, Jézus Krisztus Uratok most itt, ezen a helyen is jelen vagyok, mert eljöttem közétek, mert az egyszerűség szeretetében Édesanyám, ki ez a Mária, Ő is elmehetett meglátogatni idős rokonát, ki gyermeket fogant.

És a két asszony találkozása egy csodálatos kegyelem az örömben, az új élet jelenében, mert mind a két asszony gyermeket fogant. S mind a két asszonynál a Magzat örömében felujjong e köszöntés hallatán.

Mert így tudunk készülni a Szeretet ünnepére, arra az ünnepre, ami által érezzük a kegyelmet, az ajándékot, a fényt a világosságban, a szeretetet, az örömet, a békét. Mert akkor boldogan mondjuk: Megnyílott a szép Mennyország, majdan viráglomb is lengedezik, így köszönti Máriát.

S akkor boldogan átéled: A hideg, zord éjszakában Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet. Az a Szeretet, ami most hozzátok is eljöhet, és megszülethet itt szívetekben és a lelketekben.

És felismerted a meghívást a követés küldetésében, felismerted a fényt, ami által éled életed a mindennapokban, és nem csak ideig-óráig, és már boldog vagy, hogy te is átélheted e két asszony szeretetét, örömét, kegyelmét, ajándékát, az új élet ujjongását.

És ha ezek mind-mind benned vannak, akkor érzed valóban szeretetteljesnek a szeretetteljes ünnepet, amelyre most e várakozásban nyitott szívvel felkészülve felkészülünk, hogy el tudjuk fogadni, újra élhetünk, erőt merítve, haladva a mindennapi élet-útpályánkon.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom, amelyet ma nem kimondottan e tanúság tanításával adom számotokra, hanem ma az ádvent örömfényét tükrözöm reátok.

Íme, nézd lelki szemeiddel, szíved szeretetével ádvent koszorúját.

Ó, eljött számunkra e csodálatos ünnep az ádventben!

Ó, ádventi koszorú, milyen szép vagy! Hisz ha reád tekintek, átölel téged a reménység a zöld színében. Elhelyezem rajta a négy gyertyát.

Ó, ádventi koszorú, a reményben fényt árasztasz az első gyertya meggyújtásában. És ez a fény világosságot nyújt szívemnek, lelkemnek.

De ahogy tovább nézem e átölelő reménységet a zöld koszorúban, rávetítem szememet a második gyertyára, amely már a szeretetet tükrözi a fényben a világossághoz. És már a remény egyre nagyobb szívünkben, lelkünkben, egész lényünkben.

Ó, te, szép ádventi koszorú! Már két gyertya világít a fényben. Egyre nagyobb a világosság, s egyre jobban érzem a reménynél a szeretetet, egyre jobban érzem a melegséget.

És akkor szemeimet rávetítem a megkülönböztetett harmadik gyertyára. A harmadik gyertya e zöld reménységében az öröm-életet nyújtja. Hisz ez az öröm az örömet sugározza, hogy a reményben, a fényben, a szeretetben öröm lakozzék szívünkben, lelkünkben, ami által egy kicsit érezzük az öröm boldogságát. És a fény is már jobban világít számunkra, mert szinte ez a fény beragyogja az egész Szeretet Házát. Érzem a fény melegségét.

És ebben az ádventben már egyre több kegyelem, ajándék társul szívemhez, lelkemhez.

De még mindig nem feledkezem el e ádvent öröm-koszorújáról. Hisz megnézem szemeimmel a negyedik gyertyát, amely meggyullad a békesség jelében, a fény világosságában. És ahogy átöleli ez a négy fény ezt a reménységet, így ölel át bennünket ennek a fénynek meleg sugara, és erőt ad. Mert táplálkozhatok nem csak szemeimmel, hanem lelkemmel a fényből, a világosságból. Szívembe zárom, és már érzem, hogy a szeretet hogyan van jelen szívemben, lelkemben, hogyan élek ezzel a szeretettel, és hogyan árasztom mindazoknak, akik tőlem várják e szeretetet. És már öröm, mosoly és boldogság elevenedik fel rajtam és bennem, mert az öröm fénye szinte szikrát szór szívünkhöz, a lelkünkhöz. És el tudom fogadni nem csak önmagam, hanem szeretteimet, felebarátaimat a családban, a testvérben. És az öröm gyertyája már a családokért ég, hogy egyek lehessünk, ha eljön számunkra majdan az ünnep. De még meggyúlik a nyugalom, a béke gyertyája a kegyelemben. S akkor érzem teljesnek az ádvent várakozását, hogy ennek a gyertyáknak, ha a négy gyertya fénye eggyé válik, milyen nagy láng alakul ki előttünk. És ez a fény, ez a láng, ez a melegség vezet a teljes ünnephez, a szeretet-élethez. Mert már érzem, hogy valóban a szeretet-élet, amely megelevenedett az éjszaka Betlehem pusztájában. S ez az Élet, amely értünk él, és nekünk adja és árassza az Élet fényét, szeretetét, örömét, békéjét a mindennapokban.

És így áradjon reátok most áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek gyullassza szívetekben, lelketekben, egész lényetekben e ádvent fényét, és mutassa meg a fény ragyogását a mindennapi életben, hogy hogyan és miképpen kell élni, elfogadni egymást a testvérben, a felebarátban, a családban, a szerettek és az ismerősök körében, hogy „valóban testvérek legyünk ezzel az Élettel, amely ismételten eljön hozzánk az ünneppel”, hogy teljes legyen az ünnep fénye a kegyelemben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

FELTÁMADÁS 2012. április 1.

Mária1:

Megjelent a Fény. A Fény, mely felém árad, és simogat. Tükröződik, és a Fény, mely megsimogatott.

Íme, felkel, és feltámadt, mert az Élet erősebb a halálnál.

Megnyílik a Sír, és a Fénnyel jelen van a kora reggel a (…)

Az őrök megijednek2, lehajtják fejüket, hisz számukra erős és ismeretlen a Fény.

Érzik a hajnal illata e Fényben.

Egy asszony oda ér, remeg, és megáll a nyitott Sírnál. Remegésében sírdogál, majdan betekint a nyitott Sírba, és megijed, hisz nincs bent a Holttest. És ekkor megjelenik a Fénysugárban két angyal, ki helyet foglal. Az egyik a fejénél, a másik a lábánál. Az asszonyra tekintenek, és megkérdezik:

— Miért sírsz?

— Hogyne sírnék, mikor nem látom a Holttestet, s vele Uramat.

Visszafordul, tovább lép3:

Jézus Krisztus Urunk:

Íme, Én vagyok jelen, de az asszony sírásában, remegésében nem ismer fel. Reám tekint:

— Nem tudom, ki vagy. Talán a kertész? Kérdezem Tőled: nem tudod, hová vitték innét ezt a Testet, amely itt pihent, aki az én Uram?

Sír, és zokog.

Ekkor megszólítom:

— Mária Magdolna!4

Mária Magdolna:

És felismerve e megszólításból, felkiáltok:

— Rabbone! Te vagy, az én Uram, Mesterem!5

Jézus Krisztus Urunk:

— Ne sírj, még nem mentem el Atyámhoz. Ne félj, még itt vagyok. De majd hamarosan elmegyek az Én Atyámhoz, aki a ti Atyátok, az Én Istenemhez, aki a ti Istenetek. Ezért menj, és mondd meg társaidnak, hogy majd Galileában találkozni fogunk.

Az asszony most már mosollyal és örömmel indul el a Sírtól, hogy hírt vigyen. Hírt az ő Mesteréről, ki azért nem volt bent már a Sírban, mert feltámadt. Feltámadt, hogy meglátogassa Övéit, kik félelmükben a városban vannak bezárt ajtóknál.6

Mária:

És most lehet köszönteni a Feltámadt Krisztust az asszony köszöntésével, ahogy mi is köszöntjük e sírt.7 Énekeljük szívből és szeretettel e dicső hajnal ébredésében és köszöntésében: „Szent Magdolna elmene ama reggel sírva…”8

Hol az ének?! Hol az öröm? Hol a boldogság?9

„Erdőkön és mezőkön…”

Hol az ének?!

Ó, dicsőséges hajnal10, jelen vagyok a sírnál. A sír ridegségéből a Fény melegséget áraszt. A melegség, amely az életet mutatja számunkra. Azt az Életet, amely erősebb lett a halálnál. Az Élet, amelyet kora reggel, hajnalban egy asszony, ki eljött a Sírhoz, meglátta a nyitott Sírt, és félelmében, remegésében tekintett be. Most már boldogan mondhassuk:

Nincs itt, mert feltámadt, mert az Élet erősebb lett a halálnál!

Jézus Krisztus Urunk:

Az Élet, amely megmutatja, hogy igen, itt vagyok, ismételten erőt adok e Fénnyel, mert ez a Fény a szeretetet árasztja, azt a szeretetet, amely megdicsőült, a dicsőség a dicsőítésében.

Mária:

Egészen el kellett szenvednie, hogy most a dicsőségből a Megdicsőülés Fényével, az Élettel ismét feltámadt, és kijött a Sírból, hogy megmutassa Önmagát mindazoknak, akik szomorúak, akik sírnak, akik félnek, akik bezárkóznak, hogy valójában most hogyan és miképpen tovább. És ennek örömében és szeretetében most már közösen vigadozunk és örülünk, és szívünk szeretetének örömét kifejezve, hogy: „Krisztus, virágunk, szép termő águnk…”11

Köszönöm e hajnal simogatását, amely megjelent a Feltámadás örömében.

Ti is sírtok?

Vagy örültök?

Hisz feltámadt Krisztus!

Az asszony felkelt, hogy elvigye a hírt övéinek, akik hozzá tartoznak. Az öröm hajnala ma megérkezett, mert az Élet erősebb lett a halálnál.

Dicsőséges, fénylő hajnal, ki megjelentél, hogy átöleljél!

Jézus Krisztus Urunk12:

E hajnal simogatása, mely megerősítette az Élet kegyelmét, mert az Élet most ismét megjelent ezen a helyen, hogy áradjon fényével, sugarával mindazok felé, kik már vágyakoztatok e örömre, e szeretetre, e békére, hogy a Fény átjárja szíveteket. Ennek reményében fogjuk össze kezünket.13

E dicső hajnalban köszöntelek benneteket, kik a szomorúságot, a várakozást most elfogadva, és felváltottátok e szeretet örömére, erre az örömre, amely most megelevenedett előttetek e Élet jelenlétének feltámadásában. És ez az Élet, amely e dicső hajnal fényével érkezett, így árad most minden nyitott szívű testvéremhez, aki megértette, hogy valóban, a szomorúság, a bánat, a félelem, az aggodalom, amely néha jelen van rajtuk és bennetek, fel tudja váltani a mérhetetlen nagy öröm szeretetének, feltámadásának fénye, ragyogása és tündöklése, hogy ez által érezd e fénynek simogatását, melegét, átölelését, és szinte érezd, ahogy e Feltámadt Krisztus megjelent a síró, remegő, tele félelemmel lévő asszonynak. De az asszony is a sírásából feltekintett:

— Nem tudom, ki vagy, de kérdezem: talán a kertész vagy másvalaki? Te vitted el innen e Holttestet, és a Holttesttel az én Uramat?

— Mária!

— Óh!

Megnyílik szeme fénye, megjön fülében a hallás, és felismeri az ő Urát! Átöleli, és köszönti:

— Rabbone!

És ez a köszöntés áradjon most reátok is, és ez a köszöntés érintse meg szíveteket, ahogy e remegő asszony felujjongott szívével e öröm hajnalában. Már eltávozott a sírása, félelme, zokogása, már csak az öröm kegyelmének boldogsága van jelen. És ez az öröm kegyelmének boldogsága e Fénnyel áradjon most reátok.14

A hét első napján két tanítvány elindul az Emmanuesz15 faluba, ahova tartoznak, Jeruzsálemből, amely két-három óra járásnyira van a városhoz. És ahogy útközben haladnak, időnként megállva, és egymásra tekintenek, és így beszélgetnek, és így vitatkoznak. És egyszer Én, Jézus jövök hozzájuk. Melléjük szegődök, és követem őket, és hallgatom. De ők nem ismernek fel, hisz akadályozva vannak a szemük látásában. S ahogy így haladnak, beszélgetnek, vitatkoznak, megkérdezem tőlük:

— Ti miről beszélgettek most e útközben?

Ők szomorúan megállnak, Reá tekintenek, és az egyik, kit Kleofásnak hívtak, így szól Feléje:

— Talán Te vagy az egyedüli idegen a városban, aki nem tudod, hogy mi történt ott ezekben a napokban?

— Miért? Mi történt? — kérdezem.

Ők ismételten Reám tekintenek, és folytatják:

— Hát a Názáreti Jézus esete, ki szóban, tettben nagyhatalmú Próféta volt az Isten és a nép előtt is. De főpapjaink és elöljáróink halálra ítélték, és keresztre feszítették. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt. És ez már három napja történt. De ez még mind nem elég. Ma kora hajnalban hozzánk tartozó asszonyok elmentek a Sírhoz, és mikor visszaértek, ezt mondták: „A Sír nyitott volt, és üres. De két angyalt láttunk fehér ruhába öltözve, akik azt mondták, hogy Ő él!” És mikor ezt mind elmondották, néhányan közülünk is sietve elmentek, és mikor visszaértek, mindent úgy mondtak, ahogy az asszonyok hírül hozták számunkra. De a Holttestet nem látták.

Ó, ti, oktalanok! Ti, kevély szívűek! Még mindig kételkedtek, és nem mertek hinni abban, amiről a próféták jövendöltek nektek? Hát nem ezt kellett elszenvednie, hogy így bemenjen Dicsőségébe, és megdicsőüljön?

Majdan így szól feléjük:

— Van Illés próféta és más próféták, akik az Írásokban nem erről írtak Róla? — és magyarázok számukra.

És ahogy így haladtunk, már oda értünk abba a faluba, amelybe tartoztak. Én úgy teszek, mint aki tovább szeretnék menni. Erre ők megszólítanak:

— Ne menj tovább. Maradj velünk, hisz esteledik, lemenőben már a Nap.

Elfogadtam hívásukat, és bementünk együtt. És mikor beléptünk, majd asztalhoz ültünk. Jelen van a kenyér, amelyet elveszek, áldást mondok reája, megtörve átnyújtom számukra. S ekkor felismertek! Megnyílt a szemük! És örülnek. De mire magukhoz tértek, Én már nem vagyok jelen. Ahogy ti mondani szoktátok, s ahogy ők is érezték: eltűntem.

Egymásra tekintve így beszélnek:

— Úgy-e, lángolt a te szíved is, mikor útközben beszélt hozzánk? És milyen szépen fejtette ki számunkra magyarázattal az Írást! Most már biztos, hogy Ő az, és feltámadt!

Még abban az órában felkeltek, és útra keltek, hogy visszatérhessenek a városba. És mikor a városba érnek, oda mennek társaikhoz, akik egybegyűlve tizenegyen, és a többiek vannak jelen. Ők, mikor belépnek, így szólnak feléjük:

— Valóban feltámadt az Úr, hisz megjelent Simonnak!

Erre ők is örömmel így szólnak:

— Mi is megtapasztaltuk! — és elmesélik, hogyan volt jelen velük az útközben, hogyan beszélt nekik, és hogyan ismerték fel az ő Mesterüket a kenyértörésben, amelyet átnyújtott számukra.16

Öröm és boldogság járja át e szíveket, mert ez az öröm e Élettel felváltotta azt a félelmet, amely bennük ragadt. És most már megértették mindazt, amiről beszéltem számukra, hogy:

— Elmegyek, egy rövid idő, és nem láttok Engem. És majd ismét visszajövök, és egy rövid idő, amikor láttok Engem.17

S ezt tudom számotokra is mondani:

Jelen vagyok, hozzátok szólok az Élő Evangélium tanításával. A Fényem sugarával megérintettelek, megsimogattalak. De hogy mely testvérem hogyan és miképpen ismer fel és fogad el, és érzi szívében az örömöt e Feltámadás kegyelmének ajándékában, az rajtatok múlik, mert Atyám, akihez még nem mentem el, minden gyermekének megadta a szabad akarat cselekvésének ajándékát, hogy hogyan és miképpen működjünk és éljünk a mindennap szeretetében és kegyelmében. Mert ha ezeket mind-mind megértitek, akkor érzitek igazán boldognak, örömtelinek e dicsőséges, fénylő hajnal jelenét, simogatását, felemelkedését, amely átjárhatta egész szíveteket és lelketeket.

Ennek reményében örömmel és szeretettel mondjunk áldást és hálát mindazért, hogy ma is együtt vagyunk a szív nyitottságának, felismerésének, meghívásának szeretetével e dicső, fénylő hajnalon.

„Dicsőség…”18

Valóban az Úr adta számotokra e dicsőséges, fénylő hajnalt e napban, amely átölelt, amely felmelegített, amely felemelt, ami által érzed szívedben és lelkedben e örömet, e szeretetet, ami által érzed, hogy: „Igen, Uram, boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom, és Veled járhatom életem minden napját e fénylő hajnalban, e fénylő nap sugarában, amely megmutatja minden fájdalomban, bánatban és szomorúságban, nehézségben, hogy ha Reád tekintek e Feltámadás hajnalán, e dicső napra, akkor érzem, és boldog vagyok, hogy átélhettem én is e Feltámadt hajnal életét, ami által öröm, boldogság és szeretet élni, haladni, néha küzdeni, mert eljön számunkra a kegyelem, ahogy ma hajnalban is e dicső feltámadásában.”

És a szeretet, amely fényének sugarával simogatott, és erőt adott, hogy felkészülve továbbra e dicső mindennapra, amely épp így, mint e hajnalban, felragyoghat számotokra.

„Téged, Isten, dicsérünk!…”19

Köszöntelek e Fényben, Te, Kereszt, ami megtörte az Életet, de ma hajnalban az Élet erősebb lett e teher súlyának Keresztjétől. És ezért, ha e Keresztre tekintetek, és ott látjátok a Megfeszített Krisztust, és Reá tekintetek, mindig az éljen bennetek, hogy ez a Krisztus szeretettel ment e Keresztfára, és szeretettel adta át Önmagát ezért az örömhajnalért a Feltámadásában, a megdicsőülésért. És mindig az éljen bennetek, hogy „lehet nehéz az életem, a napom, a hetem vagy a hónapom”. Érezheted azt, hogy talán te is lerogysz az út porának kövébe.

De ahogy Én, Jézus Krisztustok felálltam, és szeretettel átadtam Önmagam — és ez a jelkép így marad meg számotokra mindenkor. De ez a jelkép a szeretet fényét is sugározza, hogy ez a hajnal a fény tündöklő ragyogásában elhozta számotokra az Életet, amely erősebb lett a haláltól. Mert ennek a halálnak be kellett teljesedni, hogy így jöhessen el hozzátok e szeretet fénye e tündöklő ragyogásában.20

 

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. január 6.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon e új esztendőben, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedtetek.

És köszöntöm mai napon mindazokat, akik ma lélekben kísértétek el a fájdalom, szenvedés Golgotájára kiválasztott Mária testvéremet, hogy eggyé válhassatok a szeretetben.

Köszöntelek benneteket, hogy áradjon reátok e új év fénye, szeretete, öröme és békéje, mert a mai napon a bölcsesség szeretete elevenedett meg rajtatok és bennetek. Hisz a csillag megjelenésével eljöttek a bölcsek a Legnagyobb Bölcshöz, hogy hódolhassanak. A hódolat szeretetét hozták el az ajándékaik mellett, hisz a Gyermeknek az évek folyamán sok szüksége lesz aranyra, tömjénre, mirhára. Hisz így mondjuk a tanítást az ének- és a jelenlétben.

De Én ma, Jézus Krisztus Uratok így köszöntelek benneteket: Elmúlt egy év, amely egy kissé talán nehéz volt, talán fárasztó, tele volt örömmel, tele volt szeretettel. Az évre megpróbálunk most már úgy emlékezni, de az emlékben csak a megfogó, szeretetteljes kegyelmek elevenednek meg rajtad és benned. De elmúlt az esztendő, és mégis itt vagyok, hogy köszönthesselek e szeretet jelenlétével. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztottalak és meghívtalak, mert szeretlek téged, és te is szeretsz. A szeretettel felismered az utat, a szeretettel elindulsz az úton, és az angyal azt súgja majd néked: „Ne félj, gyermek! Ne félj, testvér! Bízzál, higgyél e szeretet kegyelmében.” Mert ez a szeretet ölel át e elmúlt esztendőből, hogy átvezessen az új esztendőbe, és így várhatod szíved nyitottságával azt a felemelő szeretetet, amelyre szükséged van a mindennapi életben, a mindennapi élethez. Hisz így meg tudod érteni, mi a tanítás mondanivalója, a felismerése és az elfogadása.

Így most térjünk át e hónap tanítására. Hisz most már, a ti szavatokat használva, szinte visszazökkenünk a hétköznapokba, hisz elmúltak az ünnepek, amelyek oly gyorsan tovaszálltak. De az ünnep kegyelme, fénye, öröme, békéje, szeretete, az épp úgy benned élhet most is, ha szívedbe zárod, és megpróbálsz vele együtt élni, akkor a visszazökkenés a hétköznapokban is másképp van jelen előttetek. Akkor talán felismered e hónap tanítását, most már az ünnep után. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, a Lélek erejével eltelve elindulok Én is, hogy járjam a Számomra is kijelölt utat.1 Hisz bevonulok, először mondjuk azt, Kafarnaumba. Részt veszek a zsinagógában, hogy szólásra emeljem Ajkamat. Sokan hallgatnak és figyelnek. De ez után elmegyek oda, ahol nevelkedtem, ahol mindenki ismer, és az ismeretség révében most Én, Jézus Krisztus Uratok olvasásra jelentkezem, és az olvasásban is pont azt a tekercset kapom, hogy felolvassam mindazt, ami ott jelen van, amit észrevettem, s ami Szemem előtt megjelent, hogy ma beteljesedik az Írás az Úr Felkentjében, aki azért jött közétek, hogy a szomorúakat megvigasztalja, hogy a foglyoknak szabadságot hirdessen, hogy a szegényeket megerősítse, és elmondja számukra a tanításban, hogy eljött az Úr esztendeje, a hit, a szeretet bizalmában érezd a kegyelmet. Érezd a tanítás mondanivalóját, hogy a jövendölés beteljesedik e Írás jelenlétével. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok ez után majdan megkezdem működésemet. Kiválasztom Magam mellé tanítványaimat, és most már tanítványaimmal együtt elindulok az úton.

És ismét jelen Kafarnaumban Péter házánál, aki még ekkor Péter. És mivel sokan tudtak róla, érkezésünkről, sietve oda érkeztek. Oly sokan összejöttek! De a rokonok is tudomást szereztek érkezésünkről, ők is sietve, hogy oda érkezzenek. De nem azért, hogy hallgassanak, de nem azért, hogy elfogadjanak, de nem azért, hogy felismerjenek! Hanem csak azért, mert a szóbeszéd az, hogy:

— Eszét vesztette. Ha már eszét vesztette, akkor vigyük el, ha másképp nem megy, erőnek erejével.2

Úgy-e, most, ha visszamegyünk a kezdet múltához, amikor kiválasztott Mária szolgát is meghívtam az útra a kiválasztásában, még a családjában, a családi rokonságában is többen és többen kételkedtek. Talán ők is már használták még ezt a szót is: „Talán egy kicsit bekattant. Talán egy kicsit megbolondult. Majd a hülyeségét el kell hagyni, hogy ismét önmaga lehessen.”

De ez a „hülyeség”, ez a „bekattanás”, ez nem távozott el.

Ez megmaradt, kifejlett, és a bölcsességében tud hozzátok szólni a tanításban.

És így van jelen a harmadik tanítás, ami ismételten arról szól, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok tanítványaimmal, akiket már elküldtem. És mikor visszaértek, örömmel beszámolnak mindarról, hogy mi történt, és hogyan cselekedtek, és hogyan fogadták el őket, és hogyan hallgattak. A hír gyorsan elterjedt, és sokan jöttek a közelgő városokból. Olyan nagy lett a nyüzsgés, forgás, jövés-menés, hogy még enni sem volt idő. Így szólok hát tanítványaimhoz:

— Jöjjetek, menjünk ki a pusztába, egy kietlen helyre, hisz szükség van nektek is egy kicsit a pihenésre. És majd együtt leszünk.

A tanítványok boldogan fogadják e szavakat, sietve bárkába is szállva, hogy el is indulhassunk. De vannak ám figyelők és szemfülesek, akik meghallották, hogy miről is beszélgetünk, és hova akarunk menni. Ők is elindultak, és még beszéltek róla, hogy még többen és még többen jöjjenek. És mikor oda érve, mielőtt kiszállunk a bárkából, megjelen Előttem a nagy tömeg, kik szomjasak, kik éhesek az Igére, az Isten tanításának szavaira a felismerésben. Megesik rajtuk a Szívem, hisz:

— Ti olyanok vagytok, mint a pásztor nélküli juhok.3 Én, Jézus Krisztus Uratok leszek most a Pásztorotok, és elkezdelek benneteket tanítani.

S ezt a tanítást már ti is ismeritek, hisz számotokra is már megadtam:

Én, Jézus Krisztus Uratok leszek a Pásztorotok. Először kiválasztott Mária szolgámat tanítom, és az után általa benneteket is, hogy elinduljunk közösen az úton.

De mellette mindig küldtem számotokra megfelelő pásztort, aki elfogadott benneteket, aki nevelt és terelgetett Felém és Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz.

És ma is van pásztorotok, aki szintén elfogadott benneteket e Közösség részében, elfogadta, hogy ő a ti pásztorotok, és boldog ennek a megszólításnak, hogy: „Én is egy kicsiny pásztor lehetek ebben a Közösségben, hogy szolgálhatok. A szolgálatban elfogadom mindazokat, akik hozzám jönnek, és felkeresnek, talán egy lelki vigaszért, talán egy beszélgetésért, talán egy szentségért, talán egy feloldozásért, talán egy erőért.”

Hisz minden testvér e jelenlétben talán másért keresi fel a pásztort, mert a pásztorra szükség van, hogy ti már ne legyetek pásztor nélküli juhok. Ti örüljetek, vigadozzatok, szeressétek egymást, mert jelen van nektek és számotokra a Legnagyobb Pásztor, Én, Jézus Krisztus Uratok. Jelen van számotokra az a pásztor, akit elküldtem számotokra, és aki elfogadott benneteket. És jelen van számotokra kiválasztott Mária testvér, aki ismételten tanítást nyújthat számtokra a mindennapi életben, a mindennapi élethez, hogy szeretettel és örömmel így járjatok a mindennapi élet-útpályátokon.

És e tanítás ebben a hónapban így szól felétek, hogy ti felismertétek mindazt, ami a tekercs által ma megelevenedett előttetek, hisz Én, az Úr Felkentje azért jöttem, hogy szeretetet árasszak a Szeretetből. Szeretettel jöttem, hogy tanítsalak; szeretettel segítsek mindazoknak, akiknek szükségük van a segítségre, hogy felismerhessétek mindazt, ami e tanítással számotokra megelevenedett a mindennapokhoz, hogy „hogyan és miképpen ismerjem fel a tanítást, hogyan és miképpen tudjam elfogadni, szívembe zárni, eggyé válni vele a mindennapjaimban”.

Majdan örüljetek, hogy ti nem azok vagytok, akik nem fogadjátok el a kiválasztott Mária testvéremet, ti nem mondjátok rá, hogy őt is el kell vinni, mert talán eszét vesztette, és azt sem tudja, miről beszél, mit tanít. Ti nem azok a testvérek és azok a rokonok vagytok, akik így gondoltok e tanításra. Ti már a tanítást megértettétek, felismertétek, elfogadtátok, élővé vált bennetek, és így már elfogadjátok, ha pásztor testvérem szól felétek és hozzátok. És elfogadjátok, ha kiválasztott Mária testvérem szól felétek és hozzátok talán a tanítással, talán a felismeréssel, talán az elfogadással, a kegyelem ajándék-részével a mindennapokban, hogy érezzétek, hogy nem vagytok egyedül, és nem vagytok magányosak, hanem éljen bennetek a hit, a szeretet, az öröm békéje, amelyet megmutat számotokra a fény a ragyogásában. És ha már a fény megmutatja számotokra az utat, akkor már örömmel és szeretettel tudtok haladni rajta. Mert addig nehéz, amíg fel nem ismered önmagadat, fel nem ismered a fényed sugarát, s fel nem ismered azt az utat, amely előtted jelen van e fényben. És ha már ez mind-mind megtörténik, akkor még egy kicsit nehéz. De ha már biztos lépéssel, ha csak egy lépéssel rálépsz az útra, és úgy érzed: „Ó, ez az út az én meghívott utam! Most már a másik biztos lépéssel is rálépek, hogy pontos, biztos lépésekkel haladjak a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Ebben az új esztendőben, amelynek küszöbén most már átléptetek, és már a küszöbön túl vagytok, az elindulás, most már csak a haladás legyen meg számotokra a mindennapokban szívvel, szeretettel, lélekkel és egész lényeddel a mindennapokban. És érezd a tanítás örömét, érezd a tanítás békéjét. Érezd a tanítás fényét és szeretetét a kegyelemben. Mert ha ezek mind-mind jelen vannak rajtad és benned, akkor valóban biztosan felismerve önmagadat, nem csak elindulsz, hanem haladni is tudsz a meghívott élet-útpályádon a mindennapokban.

És akkor már nem érzitek azt, hogy „pásztor nélküli juhok vagyunk — mi már boldogan, örömmel és szeretettel mondhassuk, hogy van nekünk Pásztorunk, a Tanítónk, ki a Legnagyobb; de van nekünk egy földi pásztorunk, aki elfogadott, aki szintén tanít, szolgál és jelen van, hogy bárki bátran és szeretettel hozzá mehet a mindennapokban, a mindennapokhoz”, ha úgy érzitek, hogy szükségetek van ebben az új esztendőben is.

Ennek a hónapnak e öröm-, szeretet-tanítása áradt ma reátok, és most nyitott szívvel és lélekkel felkészülve, hogy részesülhessetek újévi áldásból, s abból az áldásból, ahol még az ünnep fénye, melegsége, szeretete, öröme jelen van, hogy bennetek erőt adjon. Így most ismételten arra kérlek, majdan összefogjátok kezeiteket, hogy érezzétek ma újévi különleges áldásomat. A földi pásztor testvéretek, akit adtam számotokra, ma itt van. Most eggyé válik Velem e kézfogásban, hogy ő is szívébe zárja áldásom szeretetét, örömét, békéjét, hogy a fény ragyogása megadja mindazt, mire szükségetek lesz és szükségetek van ebben az új esztendőben.

Nincs szükségetek a kézfogásra?

Vagy már biztosak vagytok önmagatokban? Kérdezem!

De mielőtt még az áldást adom nektek, látom szíveteket a nyitottságban, hogy készültök a kegyelemhez. Ezért azért megörvendeztetlek benneteket, hogy ez az esztendő is egy kissé nehezebb lesz számotokra. De nem kell félnetek, nem kell csüggednetek, nem kell szomorúvá válnotok. Ahogy az elmúlt esztendőben is veletek voltam, fogtam kezeiteket, és ha szükségetek volt a jelenlétemre, és hogy ha megnyitottátok ajkatokat, megnyitottátok szíveteket, és kértétek, hogy: „Uram, Jézusom, légy jelen, mert szükségem van Reád, hogy érezzelek.” Akkor Én, Jézus Krisztus Uratok, higgyétek el most e szeretet jelenlétében, hogy meghallottam hívásotokat, és siettem segítségetekre. És a nehézségből, ha kellett, így megráztalak, kiemeltelek, hogy ne félj, és ne csüggedj. És oly módon nyújtottam számotokra segítséget, amikor már úgy éreztétek, hogy: „Ez nem igaz! Ezt talán már el sem lehet fogadni. El sem lehet bírni, hogy mi minden vesz körül bennünket!”

De ha megnyitottad szívedet, megnyitottad ajkadat, és a kérő szóval őszintén Felém fordultál, Én, Jézus Krisztus Uratok meghallottam a segélykéréseteket, és segítségedre siettem.

Most ne úgy képzeljétek el a segítségnyújtást, hogy most így fogom a kezeket, és érzitek a melegség-jelenlétet, hogy itt vagyok köztetek.

Én, Jézus Krisztus Uratok talán Fényem sugarának melegségét árasztottam, talán egy testvér által nyújtottam segítséget, talán egy tanítás által, talán egy tanítás áldásával, talán egy felemelkedéssel, talán egy átöleléssel. Hisz minden testvérem másképp és másképp élhette meg az elmúlt év jelenlétet a segítségnyújtásban, a szeretetben, az örömben, a békében, mert a fénysugár, azt soha ne engedjétek, hogy kimúljon szívetekből és lelketekből. És akkor érzitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok valóban jelen vagyok és segítséget nyújtok akkor, amikor úgy érzitek, hogy: „Talán most már nem bírom tovább. Talán most itt van a vég, és elveszem.”

És Én akkor lehajolok hozzátok, és felemellek a magasba, hogy érezd, hogy önmagad vagy.

Ennek reményében készítelek fel benneteket most e új esztendő küszöbén, hogy érezd jelenlétemet, érezd Fényem melegségét, sugarát, érezd a szeretetet, az örömet, a békét, amely teljessé válhat rajtatok és bennetek. S ez új esztendőben áradjon reátok áldásom a szeretet, öröm, béke jelében.

Árasztom felétek Fényem sugarát, hogy ti is felismerhessétek saját fényetek csillagát, különösképpen akkor, amikor magányos vagy, különösképpen akkor, amikor szomorú vagy, különösképpen akkor, amikor úgy érzed, hogy betegség ölel át, és különösképpen akkor, amikor úgy érzed, hogy összecsuklottál, és nincs már erő. Ilyenkor te is ismerd fel saját fényed csillagát, ahogy felismerték a legegyszerűbbek, a pásztorok, először a fényt, majdan az angyalszót, amely hírül adta érkezésem. És nem kételkedtek, útra keltek. Amikor felismerték a bölcsek a fény csillagát, nem kételkedtek, bátorsággal útra keltek.

Bennetek is ez a felismerés és ez a bátorság adjon erőt a mindennapokban, a mindennapokhoz e új év küszöbén, hogy ebben az új évben, ahogy most együtt vagyunk, összefogtuk láncban kezünket, érezzétek Fényem sugarát, a melegséget, hogy átölellek, mert szeretlek benneteket. És ti is Felém árasszátok saját szereteteteket a kegyelem ajándéka részében. És akkor, ha így egyek tudtok lenni a felebaráttal, a testvérrel, a pásztorral, kiválasztott Mária szolgával a testvérben, akkor nincs miért félnetek, kétségbe esnetek, mert akkor érzitek, hogy: „Igen, Uram, biztosan számíthatok Reád akkor, amikor a legnagyobb szükségem van ennek az új esztendőnek bármely napján, óráján vagy szakaszán.”

És most így áradjon reátok Fényem sugara a szeretet, öröm békéjében. Töltse be szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, és ez által érezzétek a kegyelmet.

Most pedig fogadjátok pásztor testvéremmel együtt kiemelkedő újévi áldásunkat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a Fényben áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, érezzétek ezt a csodálatos kegyelmi ajándék-áldást ennek az esztendőnek bármely napján, hónapján, szakaszán, és különösképpen akkor, amikor a legnagyobb szükségetek van a mindennapokban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

[1] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: Jézus Galileába megy (Lk 4,14—15), valamint: Jézus a názáreti zsinagógában (részlet: Lk 4,16—22).

[2] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: Jézus és hozzátartozói (Mk 3,20—21).

[3] Ezen a napon a Golgota előtti harmadik ajándék-tanítás a következő volt: Az első kenyérszaporítás (részlet: Mk 6,33—34).

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. február 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, különösképpen mindazokat, kik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, mert a mai napot valóban zarándoklatnak lehet nevezni, kik eljöttetek.

De köszöntöm a mai napon is azokat a testvéreimet, akik ezt a zarándoklatot nem vállalták, de a hívásban megpróbáltak egyek lenni lélekben veletek az imában a jelenléthez.

A mai nap tanítását a gyógyításról adtam számotokra, ami ennek a hónap Evangélium-tanítása lesz. A gyógyítást most abban a formájában világítottam meg nektek, hogy kinek milyen hite van a szívében és a lelkében. Hisz nem akarok végigmenni a mai tanításon, de hogy is kezdődik? Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis ahogy a tanítványaim neveztek, a Mester, együtt vagyok velük, bárkába szállunk, hogy átevezzünk a Genezáreti-tó túlsó partjára.1 Ez nem ismeretlen előttetek, kik már megjártátok azt a zarándoklat-utat is, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok éltem, tanítottam, és bárkába szállva áteveztem, áteveztünk a túlsó partra. Sokan felismertek.

Most, a jelenben is, sokan felismernek, de nem mernek vállalni, a vállalással nem mernek hinni.

Ha a múltra tekintünk vissza, ott felismertek, és hittek Bennem, mert a környező helységeket végigjártuk, mondhatjuk úgy is, falvakat, városokat, talán tanyákat — a ti szavatokat használva erről és ebben. Hittek és bíztak, mert a betegeket, kiket nem tudtak vezetni, kiket nem tudtak vinni, hordágyra fektetve, így hozták ki Elém. Csak tegyem rájuk Kezemet, hogy gyógyulást nyerhessenek. Mert hittek és felismertek.

A jelenben hányan hisztek így, és hányan ismertek fel így, ahogy akkor az egyszerűek, és követtek?

Már annyian sokan voltak, hogy nem is tudtak, miképpen döntsenek. Terek a múltban és a jelenben is vannak. Tudták, hogy arra kell majd elhaladnom. Ha már arra kell elhaladnom, akkor kihelyezik oda a betegeket, és majd, ha a tereken megyek, és látom őket, reájuk tekintek, reájuk helyezem Kezemet. De még így is sokan vannak. Csak azt kérték, hadd foghassák meg ruhám szegélyét, mert ha megfoghatják, ettől is gyógyulást nyernek.

Most kérdezem a jelenben:

Van-e bennetek akkora hit a kegyelemben, hogy ha nyújtanám így felétek ruhám szegélyét, hogy te csak azt egy kicsit megérintsd, és elhidd, hogy ez által gyógyulást nyerhetsz?

Sokan közületek, nem csak itt a jelenben, hanem akik már jártak itt, vagy éppen eltávolodtak, azok azt mondják: „Minek is menjek? Hát nem történt semmi.”

Valójában nem történt. De végigmentetek ezen a szavakon a gondolat formájában, hogy valójában miért nem történt semmi? Ti valóban felismertetek Engem, Jézus Krisztus Uratokat? Valóban elhittétek, hogy Én vagyok? Én vagyok jelen? Én közeledek hozzátok? Ahogy a múltban, akik felismertek, hogy Én vagyok, Jézus, a Názáreti, a Mester, a Próféta, aki el kell, hogy haladjak: „akkor helyezzük ide a terekre a betegeket, mert talán reám néz, talán kinyújtja felém a Kezét, talán megsimogat”.

Igen. És voltak olyanok, akik nem vágyódtak másra, csak arra, hogy: „Ha itt elhalad, csak ruhája szegélyét érintsem. Ha csak így végigmegy az ujjaim között ez a szegély! És ezzel bizonyságot nyerve a hitem részében, hogy gyógyulást nyertem.”

A gyógyulásról sokan és sokan így képzelitek: „Hát imádkoztam, hát felajánlottam, hát vártam. És nem történt semmi. Akkor ezért imádkozzam? Ezért higgyek? És erre vágyakozva várjak?”

De most a jelenben már nem haladok így köztetek, ahogy akkor, mikor felismertek. Most a jelenben nem köztetek haladok, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok itt kopogtattam2, és ide akartam bemenni, hogy eggyé váljak veletek.

Én kopogtattam.

Hogy ti felismertetek-e, elfogadtatok-e, eggyé váltatok Velem a hit, kegyelem szeretete részén, ez ismételten rajtatok múlott és múlik.

Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok. Mondhatnám úgy, ahogy most itt látjátok kiválasztott Mária szolgát, jelen van, és felhasználva általa szólok hozzátok e tanítás részében. Őt felismerve, és látjátok.

De hányan hiszitek el, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólok általa most hozzátok? Vagy belőle? Mindegy, hogy melyik szót használod.

Hányan mondjátok azt, ahogy már néhányszor megtettétek: „Ó, ezt a Mari mondja! Ó, ezt a Marika ejtette ki!”

Ó, ha nem kedves számodra a szavak, a tanítás, vagy a kifejezés, vagy a felismerés, vagy a becsület, a béke, az öröm e jelenlétben, sok mindent fel lehet sorolni, mi minden vett már körül benneteket e sok tanítás révén. És hányszor kérdőjeleztétek meg, hogy ezt nem Én, Jézus Krisztus Uratok adtam számotokra!

Amikor talán azt mondod, hogy most Nekem szóltál: „Ah, ezt a Marika…” vagy: „A Mari mondotta.”

De öt perc, a ti számításotokban itt a Földön, vagy tíz perc elteltével, már a tanítást adom nektek: „Ezt, Uram, Jézusom, ezt Te adtad!”

És így különbséget tesztek. Holott ez a különbség nem biztos, hogy teljesen az igazságot nyújtja számotokra.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok veletek, amikor Mária testvérem a meghívást elfogadva eljön a Golgotára, eljön a helyre, és amint letérdel3, amint Felém fordul, hogy elhelyezhesse a felajánlást, „ami által most e napon Hozzád érkeztem, Uram”.

És mikor ez a felajánlás történik, ha nyitott szívvel és szeretettel vagy jelen, akkor felismered már a szavakból, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szinte eggyé váltam a kiválasztott testvérrel, Mária szolgával. És a tanítás végéig együtt vagyunk.4

Tehát nincs ilyen, ahogy ti néha mondjátok.

Most ezt mind a hit és a felismerés tanítása részében adom nektek, hogy abban az időben, amikor felismertek és hittek Bennem, nem tettek ilyen kivétel-különbségeket. Akkor a hit szeretetében a bizalom vezérelte őket, hogy Elém jöjjenek, hogy reájuk nézzek, talán helyezzem rájuk Kezemet, hogy ez által gyógyulást nyerve, vagy érinthessék a ruhám szegélyét.

És most a hit, bizalom részében adom ezt a tanítást, hogy mikor valami olyan szavak hagyják el kiválasztott Mária ajkát az üzenet tanítása előtt5, vagy éppen a felkérés a tanúságtételben6, vagy éppen ezen a helyen, amikor felkészül a tanításhoz, és netán szólok7, hányszor kérdőjeleztétek meg: „Ah, ezt a Mari — vagy a Marika — mondotta, ezt nem az Úr Jézus szólt hozzánk!”

Ilyenkor Én, Jézus Krisztus Uratok feltehetem a kérdést, amelyre majd mindenki a felismerése, a megfontolása értelmében válaszol, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ha így szólok hozzátok a tanításban, az üzenetben, a Golgotán, akkor miért nem akarsz teljesen felismerni?

Ez nem is volna probléma, ha nem akarsz felismerni, mert nem parancsolom, hogy felismerjél. Én jelen vagyok, Szívem szeretetével megérintelek, és hozzád szólok. Hogy a te szíved nyitott-e erre a szólásra, a te szíved és lényed nyitott-e a simogatásra, a te szíved nyitott-e a tanításra, ez ismételten, testvéreim, rajtatok múlik. Mert a szeretet a kegyelem részében így árad felétek, és így van jelen a mindennapokban.

És a mai tanítás a bizalomról és a hitről és a felismeréssel szólt az első részében hozzátok.

Most menjünk tovább a mai Evangélium-tanítás második részére, ami ismételten a gyógyításról szólt. De milyen gyógyításról? Hogy ismét Én, Jézus Krisztus Uratok együtt vagyok tanítványaimmal, és haladunk. És áthaladunk Betszaidán. És ahogy így vagyunk, ismét felismertek, hogy:

— Íme, itt jön Jézus, a Názáreti! Hát menjünk, siessünk Elé, és vigyük Hozzá ezt a vakot, aki így van jelen közöttünk.8 És megfogjuk kezeit, és oda vezessük. Mert a hit, szeretet bizalmában át merjük adni.

Kinek?

Nekem, Jézus Krisztus Uratoknak.

A jelenben is így vagyok köztetek. Bármilyen problémád, bármilyen fájdalmad, bármilyen nehézséged, megpróbáltatásod van, betegséged, hisz sok mindent lehet felsorolni ismételten. Ezt nem tudod ugyan így kézen fogni, ahogy a vak testvért kézen fogták és oda vezették Hozzám, ez a szívetek nyitottságának szeretetével van jelen, és hogyan tudod innen szeretettel, a szeretet fényének kegyelmével Felém hozni, felajánlani, és a hit bizalmában elhelyezni. Mert ha ezek mind-mind így vannak jelen, és így működnek rajtatok és bennetek, akkor felismeritek e vak tanítását.

De mi történik utána?

Reá tekintek, és mondhatom azt, ahogy ma kivételes formájában kinyújtottam felétek a Golgota megkezdésekor Kezeimet kiválasztott Mária szolga által, hogy megfogva, hogy érezzétek áldásomat, Én így megfogtam őt, és kivezettem a faluból.

Így fogadom el tőletek a szeretet fény-útján Felém küldött kérés, fohász, felajánlás, megpróbáltatás, áldás, kegyelem, bármi, amit innen, magadtól így Elém hozol abban a hitben, abban a reményben, hogy: „Felismertelek, Uram, Jézusom, hogy Te vagy. Felismertelek, Uram, Jézusom, hogy bátran Eléd vezethetem e testvért, bátran Eléd vezethetem és tárhatom mindazt, ami bennem rejlik e felajánló kéréssel, fohásszal, hálával, amelyet most a szeretet, bizalom részeként helyeztem el.”

S akkor Én ezt elfogadom, és eggyé válva a szív nyitottságával, ahogy a vakot is megfogtam, szinte Magamhoz emelve, kivezettem, hogy reá helyezzem Kezeimet. De mielőtt még Kezeimet reá helyezem, megnedvesítettem szemhéját a nyállal, elhelyezve Kezeimet. S ilyenkor sötétség tárul még a ti szemeitekre is, akik pedig azt mondjátok, hogy „mi jól látunk, mi nem vagyunk vakok”.

De mikor elveszem Kezeimet, és bátran kérdezem:

— Mit látsz?

És feltekint, s először a világosságot látja a fényben. Mikor már a világosság és a fény megelevenedik előtte, akkor már széjjelnéz, és távolabb látja az embereket. De az emberek olyanok, mintha fák lennének, és mozognának.

Tehát mondhatjuk azt, hogy a fényt a világosságban most a jelenben is felismeritek, elfogadjátok, el is indultok, de valahol úgy érzitek, hogy: „Már nincs jelen a fény, már sötétségben járok. Egyáltalán lesz még számomra fény-világosság? Egyáltalán kijövök én ebből a sötétségből?”

Ahogy néha, saját szavaitokat használva: „Most a sötétben vagyok, de majd meglátom a sötétben a fényt az alagút végén.”

És amikor így beszéltek, akkor a hit a reményben bennetek van, mert nem csüggedtetek el, nem hagytátok, hogy a kétely és a félelem erőt vegyen rajtatok, és semmivé váljatok, hanem még ekkor is a mindennapi élet-útpályátokon haladva: „Igen, mert én is felismertem a világosságot a fényben, felismertem, mi a teendőm. El is indultam, de először nekem is nem volt teljes a látásom. Az után már azt vettem észre, hogy már nem is látok, és már talán a sötétben tapogatózom.”

De még akkor sincs baj, ha valaki azt mondja: Ne félj, testvér! Most lehet, hogy bementél a sötét alagútba, de benne is úgy haladj, hogy legyen benned hit, szeretet, kegyelem, öröm, béke, megfontoltság. Érezd, hogy nem vagy egyedül e sötétben, mert valaki melletted van, és valaki netán fogja kezedet, és segít a sötéten átvezetni. És mikor már ismét felvillan előtted a fény a világosságban, akkor talán úgy érzed, hogy öröm töltötte el a szívedet, a lelkedet, egész testedet és lényedet, mert: „Már talán nem veszek el, mert kijutok a sötét alagútból ahhoz a fényhez, amely már világosságot nyújt számomra. Mert ha így értelmezem e mai tanítást az Evangélium részében, akkor könnyebben értem meg mindazt, ami jelen van a mindennapokban.”

Különösképpen most, amikor sokszor panaszoljátok: „Rettentően nehéz az élet. Rettentően nehezek a napok. De tudjuk, Uram, azt mondottad, ez az esztendő is egy kicsit nehezebb lesz. De mi már nem úgy érezzük, hogy kicsit, hanem már nagyon-nagyon nehéz.”

Ilyenkor is higgyél, bízzál önmagadban elsőként. És ha ezt a hitet és ezt a bizalmat önmagadban felismered, akkor tudsz vele együtt működni és haladni a fény, a világosság felé. S akkor talán már érzed, hogy: „Nem is vagyok egyedül, nem is olyan nehéz, hisz érzem, mintha valaki fogná kezemet, és vezet a mindennapi élet-útpályánkon.”

És most a jelenben nem azt mondom e tanításról a felismerésben, hogy most menj haza, és erről ne szólj senkinek. Én most azt mondom nektek, Jézus Krisztus Uratok: Menj haza, éld és tapasztald, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója, és hogy ha eggyé tudtál válni vele a hit szeretet-kegyelme részében a felismeréshez, a felismerés elfogadásában, akkor próbálj meg e szerint élni és cselekedni.

De a mai napon is azt mondom, szívetek szeretetével a kegyelem részében soha ne akarjatok erőszakossá válni, soha ne akarjatok valakire erőszakot rányomni, ráerőltetni, parancsolni, mert azzal soha nem tudtok előre menni. Azzal megálltok, és talán ez által kerültök a fényből, a világosságból a sötétségbe. És ebből a sötétségből is ki kell, hogy valaki vezessen ismételten a fényhez, a világossághoz és a mindennapokhoz, az élethez.

Hogy ha ezt a tanítást megértettétek, ami ma ugyan a gyógyítás Evangélium-tanítását adta számotokra, de a gyógyítás Evangéliumát így is meg tudjátok érteni, felismerni, elfogadni, gyarapítani és eggyé válni vele a szeretet, kegyelem részében, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És most ma így áradjon reátok áldásom e hit bizalma részében, hogy ha felismertél, elfogadtál, hogy ha tudsz Bennem úgy hinni, mint azok, akik kimentek a térre, akik várták a segítségnyújtást mindarra, amire szükségük volt, és ott most legjobban a gyógyító kegyelmet várták a gyógyulás részében. De a jelenben bármi, amely körülvesz, és amire szükségetek van a felismeréshez, az elfogadáshoz és az eggyé váláshoz e tanítás, hit, bizalom, szeretet, kegyelem részében.

És így áradjon reátok most áldásom kiválasztott Mária szolga által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket és a lelketeket. És a mai nap áldása kísérjen a mindennapokban az úton benneteket. Hisz ma részesülhettetek már a sárga fénysugár áldásában, ami által megerősítettelek benneteket, hogy felmelegedjetek9, hisz így érezhettétek, hogy ma sem volt rövidebb a fájdalom, szenvedés Golgotája, mint ahogy néhányan elképzeltétek, hogy: „Ha az Úr Jézus jelen van, és ha az Úr Jézus valóban szeret minket, akkor nem akarja, hogy mi itt fagyoskodjunk a hidegben. Akkor talán ma rövidebb lesz a fájdalom, szenvedés Golgotája.”

Igen, Én jelen vagyok, Én szerettelek benneteket, és ezért ajándékoztalak meg a szeretet, kegyelem ajándék-áldásával, a sárga, meleg fénysugárral, hogy átöleljen benneteket, és a hit, szeretet, bizalom részében, akik így fogadtátok el, azok éreztétek egész Golgota alatt a melegség jelenlétét, hogy itt vagyok, és szeretlek, és elfogadtalak benneteket.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!