JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2016. február 19. (NAGYBÖJT 2.)

6.  IMG_6343  jav.

VI. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján.

Köszöntöm mindazokat, akik a mai napon meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy eggyé váljatok e mai jelenlétben és a tanításban.

S köszöntöm azokat is, akik ma nincsenek jelen köztetek, de lélekben, imával kísértek benneteket, hogy érezzétek az ő jelenlétüket is a távolból.

A mai nap tanításom pedig így szólt felétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólok az írástudóknak és a tanítványaimnak a tanításom részében, hogy a Mózes tanítószékében kik ülnek, hogyan élnek, és hogyan cselekednek, és hogyan adják át a tanítást.1

De Én erre, Jézus Krisztus Uratok, így szólottam e tanításban:

‒ Fogadjátok meg, amit mondanak, cselekedjetek a szerint, ahogyan elvárható tőletek, de tetteikben ne kövessétek őket.

Ezek a szavak lehet, hogy keményen hangzanak, de a keménységben jelen van mindaz, ami a tanítás mondanivalóját nyújtja, hogy igen, a székben lehet helyet foglalni örömmel, szeretettel, és lehet helyet foglalni fő helyként: „Ki, ha én nem vagyok?! És nekem senki nem mondhat semmit, mert én vagyok az, aki ott helyet foglalok. Én utasíthatok, én követelhetek, én parancsolhatok, én átadhatom a tanításnak a mondanivalóját ezzel a formával is.”

Ezért mondottam: A tanítást fogadjátok el, cselekedjetek a szerint, de a tetteket, azokat ne kövessétek.

És hogyan szóltak a tettek?

A tettekben mi a mondanivaló?

Hogy ők terheket kötöznek össze, amit ráraknak az emberekre, súlyos, nehéz terheket, de ők maguk egy ujjal, ha kellene hozzá nyúlni, még azt is nem teszik.

Akkor hogy van jelen a példa?

Majdan imaszíjukat szélesre szabják, hogy jól látható legyen; a köntösükre nagyobb bojtot készítenek, hogy szembetűnő legyen.

Ennek mi is a mondanivalója?

„Hogy ha jövök veled szembe, te biztosan felismerj, hogy én ki vagyok! Ha kell, fejet hajtsál, és így köszönjél nekem – a főtereken? És ha lehet, rabbinak nevezzél, ami annyit jelent, hogy mester.”

Szeretik a különleges megszólítást. Szeretik, ha nekik ti hajlongtok. Szeretik, ha ti szembetűnően észreveszitek.

De ennek mi is a mondanivalója?

Nem a ruha, nem a bojt, nem a hajlongás kimondottan a tanítás jelképe, mert itt meg lehet kérdezni: Van-e jelen szeretet? Van-e jelen béke? Van-e jelen megbecsülés a tiszteletben? Vagy ezekre azt mondani: „Hát, ezek nem fontosak. Ezekkel menni előre, hogy ilyenekre gondolni?! Csak én legyek a valaki, aki szólhatok, aki utasíthatok, aki netán parancsolhatok és követelhetek!”

Ezeken el szabad gondolkodni, hogy ilyenkor ez a tanítás hogyan kapcsolódik az első bűnbánati tanításához. Hogy is volt ott jelen?

Kérjetek, adnak nektek. Keressetek, és találtok. Zörgessetek, és ajtót nyitnak.

Itt elmondottam szintén, hogy ezeket fel lehet váltani az ima szeretetéhez az odaadásra, a segítségnyújtásra, hogy a kegyelem jelen legyen, és működhessen rajtatok és bennetek.

És a mai tanításban ugyanúgy jelen van, hogy kérjél, keressél, és zörgessél. Mert jelen vannak az írástudók, a farizeusok, akik többet tudnak elképzelni önmagukról, mint amennyi valójában jelen van, és megilleti őket. Lehet, hogy te kérsz tőlük, de hogy meghallják-e a te kérésedet a cselekedetek felé, az nem biztos, hogy jelen van.

Jelen, hogy zörgetsz, nyílhat számodra ajtó, de az ajtón nem biztos, hogy kívánsz áthaladni.

És akkor keresel?

De mit keresel?

Ezeknél te nem nagyon szeretnél keresni, mert ha keresel, nem biztos, hogy azt a kegyelmet kapod meg, amire szükséged van.

Fontos, hogy el lehessen gondolkodni azon a tanításon, hogy ez valójában mit nyújt számukra.

Úgy-e, hogy is mondottam a múlt Golgotán?

Most már a tanítás vége felé tartunk, amikor azt mondottam, hogy:

– Úgy vagyon írva nektek, hogy amit elvársz, hogy veled tegyenek, te is add azt mindazok felé, akiktől te vársz, vagy ha lehet, még többet.

Így a mai napban hogy lehet mondani?

Ők, úgy-e, szembetűnően akarják, hogy ti észrevegyétek: jelen van az imaszíjuk szélesebbre szabva, jelen van a nagyobb bojt, jelen van, hogy hajlongjál előtte, és jelen van, hogy megkülönböztetően szólítsad meg őt, rabbinak.

De ez még mind nem elég. Mit tesznek?

Vendégségben szeretnék elfoglalni a fő helyet, a zsinagógákban vagy a templomokban pedig az első széket, ami nem biztos, hogy számára van elkészítve.

Hát, ha én ezt akarom, hogy velem ezt tegyék, akkor visszafele is működik ez a kegyelem? Visszafelé is így tudok szólni én a felebaráthoz, a testvérhez? Visszafele is tudom mondani, hogy: „Barátom, ha én az első széket foglalom el, hát gyere te is mellém! Hát foglalj te is mellettem helyet!”

De a barát, az tud mérlegelni, a barát azt mondja: „Hát, nem biztos, hogy ez az én helyem. Nem biztos, hogy nekem készítették. Én talán nem akarok itt helyet foglalni. Én megkeresem az én saját helyemet, ahol helyet foglalok.”

És akkor itt lehet mondani azt: Van, aki felmagasztalja magát – azt majd megalázzák. És van, aki megalázza magát, akit az után felmagasztalnak.

Fontos, hogy ezekre tudjunk oda figyelni, hogy te mindenkinek a segítő szolgája akarsz-e lenni, vagy elég, ha csak te vagy a szolga, de olyan téren, hogy neked szolgáljanak. „Hogy én másokat észrevegyek, én másokon segítsek? Én másokkal egy legyek a kegyelemben, az örömben, a békében?” – ez nem biztos, hogy jelen van, és működik.

A mai tanítást úgy kell értelmezni, hogy jelen van a törvény, és a törvényt, akik adják nektek, azok példaértéket mutassanak számotokra. A példaértékben lehessen belekapcsolódni, tartozni hozzája, és a cselekedetek révén működni. Vagy a tanítás a törvényekben csak úgy van jelen, hogy „ami jó, ami engem felmagasztal, ami engem kiemel, azt elfogadom, s a többivel nem törődöm, a többit, ha kell – a ti saját szavatokat használva –, szinte le lehet írni, arra nincs szükség”.

Hányszor és hányszor megtapasztalni ezt a pásztorok körében, akik szintén szeretik elfoglalni a fő helyet, akik szintén szeretik elfogadni a köszöntést, akik szintén szeretik szembetűnően megmutatni, hogy ők kicsodák, és hogy „mi a tanítás révén vagyunk az első emberek, akik, ha kell, megalázhatunk, akik, ha kell, kitaszíthatunk, akik, ha kell, nem veszünk róluk tudomást”.

Csak az nincs még jelen előttük, hogy ők így most felmagasztalják magukat, de eljön az idő, amikor ebből a felmagasztalásból megalázás lehet, és a megalázást nem biztos, hogy olyan könnyedén tudják elfogadni, értékelni, változni és változtatni.

Hányan és hányan ilyenkor összetörnek, kétségbe esnek, hogy velük hogyan történhet meg ez?

És akkor ilyenkor könnyedén néha még ezt is mondják, egyszerűen, a ti saját szavatokkal: „Hát, ha Isten létezik, ezt hogyan engedi meg?!”

De olyankor nem kérdezi meg, hogy: „Ha Isten létezik, akkor ezt hogyan engedi meg?!”, mikor ő felmagasztalja megát!

Pedig az Isten, az Atyám akkor is jelen van, az Atyám akkor is figyel az Ő gyermekére, hogy a szabad akarat cselekvésében hogyan van jelen, és hogyan működik, és hogyan kapcsolódik be mindahhoz, amit Én, Jézus Krisztus Uratok adok.

Mert ennek a tanításnak van még egy szakasza, mert amikor már felmagasztalták magukat a fő helyek és az első székek elfoglalásában, még mindig nem elég nekik.

Hogy is folytatódik?

Ne nevezzétek magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, aki a ti Testvéretek lett, és ti testvéreivé válhattok.

Ezt hogyan is lehet értelmezni?

Én, Jézus Krisztus Uratok kiemeltelek benneteket az út porából, mert szükségem volt reá, és a szükségben meghívtalak benneteket, és a meghívásban már felismeritek, mi a küldetésetek és a követésetek, és megpróbáltok a szerint élni. És akkor valóban e Mesterhez a testvérben tartoztok a mindennapokban.

De atyának se hívjatok lent a Földön senkit se, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei.

Atya a gyermek szeretetét adta meg számotokra, mert ti mind gyermekei vagytok. És a szeretet ajándéka, amely jelen van, amely átölel, amely felmelegít, s amely megadja a kegyelmet a felismerés elfogadásához, hogy én ennek a Mennyei Atyának a gyermeke vagyok.

De tanítónak se hívjatok senkit, mert egy a ti Tanítótok, Krisztus.

És ki az a Krisztus?

Aki volt a testvér a Mesterben, és akit Krisztusnak neveztek e megszólítás révén, e szavakkal a jelenben, a ti szavatok révén: Jézus Krisztus, aki elfogadott benneteket e meghívás után, e tanítás révén, hogy ti e Krisztus testvérei vagytok.

„És e Krisztus tanítását, amely felénk jön, a tanítás által, a felismerés elfogadásában – megpróbálok e szerint élni és cselekedni, és számunkra ez a tanítás” – ahol nem azt hallod, hogy tettekben ne kövesd. Itt azt kapod, hogy jöjj, testvér, és élj e szerint, e cselekedetekkel.

És ez még úgy fejeződött be, e szakasz, aki a legnagyobb köztetek, az legyen mindenki szolgája. Nyújtson segítséget, vigaszt, erőt, mert a kegyelem így árad felétek, és tölti el szíveteket a felismerés révén.

S akkor jött még az, amit már ma is hallottatok, hogy valaki felmagasztalja magát. De ez nem maradhat örökké így, mert ez nem biztos, hogy kedves a Mennyei Atyának, kedves a Mesternek, s kedves Krisztusnak. Mert megaláznak, és aki magát kicsinynek a szeretetben próbálja élni, és azt mondja: „Jó nekem itt!”, szinte megalázza önmagát, majd ahhoz eljönnek, és felmagasztalják.

És úgy-e, mennyivel más a szeretet-tanítás a megtapasztalásában? És akkor tudom, hova tartozom, tudom, kit szeretnék követni, és tudom, hogyan szeretnék cselekedni, élni és haladni, és hogyan ismerem fel e tanítás mondanivalóját, ami által ismét tudom, hogyan kell elindulni és haladni az úton, hogy azért, ha kell, egy kicsit észrevegyenek, és ha szükség van a szeretetemre, a segítségnyújtásomra, akkor felismerjék és elfogadják. És ne legyek szembetűnő, és ne legyek az, aki meg akarom mondani mindenkinek, hogy hogyan és miképpen cselekedjünk, hogyan és miképpen haladjunk, hogyan és miképpen tudok nyújtani másoknak, ha éppen szükség van rá. Mert ez a tanítás az igaz testvéri felebarátról szól, aki elfogadja a kicsinyeket, elfogadja az imádkozókat, elfogadja mindazokat, akik szeretettel fogadják el a másik embert a felebarátban és a testvérben, és nem olyanokká válnak, hogy: „Ki, ha nem én, és én megtehetem, mert én azokhoz tartozok, akik szembetűnően szembeállnak ezekkel a kicsinyekkel, hogy én ezeket a kicsinyeket, ha lehet, megalázom, és elmondom nekik, hogyan és miképpen éljenek és cselekedjenek, és mi a törvény tanítása. De a tanítást a törvényben én nem veszem komolyan, és nem is teszek egy ujj segítségével sem ellene. Mert én az vagyok, aki másoknak megmondhatom, hogy hogyan és miképpen éljenek.”

Úgy-e, milyen szépen el lehet menni e tanítás mondanivalóján a szeretet igaz-, meghívott úton, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok jelen, és a meghívásban ölelésre tárom Karjaimat, és így várlak benneteket?

És van ismételten jelen egy út, ahol pedig azok vannak, akik szeretnék mások felett elmondani az ő saját döntésüket, akaratukat, cselekedetüket, hogy márpedig e szerint kellene élned, cselekedned és haladnod.

És ezekhez szól az: Ne kövessétek őket e tettekben, mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem ezt vártam és nem ezt várom.

Ti ismerjétek fel azt, ami felétek szól e meghívás által, ők pedig majd a felmagasztalásuk után megaláztatottá válnak.

Ennek reményében e tanítás mondanivalójában megajándékozlak benneteket a mai napon is, kiválasztott testvérem áldását árasztom felétek, hogy részesülhessetek a bűnbánat második Golgotáján e kegyelemmel, amely felétek árad.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be minden nyitott szívű testvérem szívét és a lelkét, egész lényét, hogy haladjatok e meghívott úton e felismerésben, e küldetésben és e követésben, hogy „a tanítás mondanivalója a törvényben mit nyújt számomra, mit fogadok el, mit értékelek, és mi alapján haladok, mert nem akarok olyanná válni, akik a törvényt szinte parancsban és utasításszerűen adják, de ők maguk nem a szerint cselekszenek”. Az ilyeneket nem kell követni e tettek révén.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.