JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. október 2.

3.  IMG_6338 jav.

Jézus Krisztus Urunk:

[Köszöntöm] testvéreimet a mai napon, kik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy e ünnepben ismét egyek lehessetek.

Köszöntöm mindazon testvéreimet, akik ma lélekben kísértek el benneteket e ünnepen a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanításom, amely felétek szólt1, elsőként egy példabeszédet adtam számotokra. De mielőtt még a példabeszédhez eljutunk, előtte, úgy-e, van az írástudó, aki próbára akarja tenni a Mestert. Ezért oda állt Elém, és kérdezett, hogy:

– Hogyan és miképpen éljek és cselekedjek?

Erre a kérdésre Én is, Jézus Krisztus Uratok kérdéssel feleltem, hisz azt mondottam:

– Nem ismerted az Írást? Nem olvastad? Nem tudod, mi van benne?

Erre ő válaszol, és elmondja, hogy hogyan és miképpen van jelen az Írás: Szeresd Istenedet tiszta szívedből, tiszta lelkedből, tiszta elmédből és tiszta kegyelemből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Ez egy kicsit nehéz, hogy ha magamat szeretem, hogy szeressem én a felebarátomat? És egyáltalán, ki az én felebarátom, vagy van-e nekem felebarátom?

Ma, ha szétnéztek e Szeretet házában, kik meghallottátok a hívást, és úgy-e, ünnepen teljesek legyetek, ha egymásra tekintetek, akkor azt mondjátok: „Valóban, felebarátok vagyunk, de a felebarátban már úgy jövünk, mintha haza jönnénk, mintha nekünk is a családunk egy része ez a hely, ahol lerakhatom bánatomat, fájdalmamat, felajánlásomat, kérésemet és fohászomat, mert tudom, hogy itt hagyhatom, és tudom, hogy meghallgatásra talál, de a meghallgatáshoz néha türelmesnek kell lenni a várakozásban.”

És ha ezek mind-mind megvannak, akkor megértem, hogy ki az én felebarátom. Akkor, úgy-e, ti, már a jelenlévő testvéreim e jelenben, már nem teszitek fel a kérdést, mint az írástudó, hogy:

– Ki az én felebarátom, és kit kell majdnem úgy szeretni, mint önmagamat?

Mert azt nem majdnem, hanem úgy kell szeretni, mint önmagamat.

A kettő között azért van egy kis különbség, amelyre illik odafigyelni, hogy hogyan és miképpen cselekszel.

Ekkor jött számukra a példabeszédem: van egy ember, aki rablók kezére került, akit összevertek, félholtan ott hagytak.

Úgy-e, jött a pap – ahogy írva vagyon, de Én, tudjátok, sokszor pásztoraimnak szólítom e kedves megszólítással, mert pásztorok lettek a nyáj élén, akik vezetik a nyájat, vagy terelgetik Felém és Hozzám vagy Atyámhoz –, ki szintén reá tekintett, és tovább haladt. Majd jött a levita, aki szintén elhaladt mellette, és csak ő már rápillantott. És jött az, akit néha megszóltak, mert ő szamáriai. Hát a szamáriaiakat nem igen fogadták el az akkori időben. És mégis ez az egy, aki nem ment el mellette, hanem megállt, megsajnálta, olajat, bort öntött sebeire, hogy bekötözhesse, hogy enyhítse fájdalmát. De még ez után is többet tett, mert felültette teherhordó állatára, és elvitte a legközelebbi vendéglátóba, és ott gondozta. De még mindig nem hagyta magára a felebaráti szeretetben, úgy-e, hanem elővesz 2 dinárt, és odaadja a vendéglősnek, hogy gondját viselje. De ha ő mégis többet költött volna reája, majd legközelebb, ha visszatér, megfizeti neki. Teát úgy gondoskodott róla, hogy neki semmi adóssága ne legyen, de viszont ebből felépüljön a betegségében, hogy összeverték és véresen, félholtan ott hagyták.

És ekkor – hogy is van a példabeszéd?

– Ki volt ennek a felebarátja?

És hogy válaszol az írástudó?

– A Szamáriából érkező ember, aki az irgalmasságot gyakorolta.

Úgy-e, milyen szép ez a szó?

S úgy-e, milyen kedves és nem ismeretlen előttetek, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok már hányszor és hányszor megadtam az irgalmasság szeretetét, hogy hogyan és miképpen van jelen, és hogyan és miképpen működik a felebaráti szeretetben?

És most, ha csak itt bent, és majd utána a Szeretet házában így végignéztek, milyen jó érezni, hogy: „Mi is felebarátok vagyunk. Milyen jó, hogy ha átölelhessük egymást! Milyen jó, hogy a mosoly, a szeretet, a köszöntés erőt ad, hogy ismét egyek lehetünk. Van, hova eljönnünk, ahol úgy érezzük, hogy szinte haza jövünk. Mert igen, Uram, Jézusom, Te itt vársz bennünket, Neked bármit átadhatunk és lerakhatunk, mert tudjuk, hogy meghallgatsz és segítséget nyújtasz.”

És ez az öröm, ez az ünnep, ez az irgalmasság, amely működik rajtatok és bennetek, amikor tudtok figyelni egymásra a felebarátban.

De ezt az irgalmassági szeretetet, ezt némelyek másképp próbálják számotokra elmagyarázni, és néha egy kicsit rátok erőltetni, hogy hogyan és miképpen kell cselekedni.

A cselekvéshez is fontos, hogy tisztán láthassunk, a cselekvéshez is fontos, hogy érezzük a kegyelmet, érezzük a szeretetet, érezzük, hogy a cselekvés valójában mit tud nekünk nyújtani, hogy örömmel tölt el, szeretettel, és tudom, hogy hogyan és miképpen élek.

És sokan és sokan várjátok már hónapok óta, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok miért nem szólok felétek és hozzátok a mostani jelenről.

A mostani jelen a mai tanításával van jelen, hisz van a pap, vagyis, ahogy Én nevezem, a pásztor, van a levita, és van a szamáriai ember. Ezek mind-mind különbözőek, és mind-mind azt hiszi, hogy ő a legfontosabb, de mikor cselekedni kell az irgalmasság szeretetében, akkor megfontolható.

Ezért így azt mondom nektek a mai napon e tanításban: itt is megfontolható, hogy mi minden zajlik, és hogyan zajlik. És valójában ez lenne a szeretet? Így működik az irgalmasság szeretete? Vagy többen és többen ebből kovácsolni akarnak maguknak valamit a jövőhöz?

És fontos, hogy érezzétek, hogy „én a hitemben élek; a hitem, amely nem egy vallás, hanem itt a szívben van jelen, mert a tanítások révén már megtanultam, hogy nem a vallás a fontos, hanem a hit”.

De a hit is, hogy honnan és miképpen érkezik: Tőlem, Jézus Krisztus Uratoktól, Atyámtól, és ahol jelen van az Édesanya, és különösképpen ennek az országnak a Királynője, vagy éppen egy mást szeretnének elterjeszteni, és szinte rátok erőltetni?

Ehhez Nekem nincs mit mondanom, Jézus Krisztus Uratoknak. Ha van hited, ha tudod, mi az irgalmasság szeretete a cselekedetekben, akkor a szerint működjél. Hisz ennek a szamáriai embernek, aki megtette az irgalmasság cselekedeteit, és ekkor megkérdezem, úgy-e, az írástudót, hogy a háromból melyik volt a felebarátja az elesettnek, a magára hagyatottnak.

Hogy is válaszolt?

– Hát, a harmadik, aki a szamáriai, aki irgalmasságot gyakorolt.

S erre az írástudónak mi a válasz?

– Te is menj, és e szerint cselekedj.

Én, Jézus Krisztus Uratok ma azt mondom nektek: ti is menjetek, és majd e szerint cselekedjetek most, a jelenben, mert a jelenben is fontos,hogy hogyan élsz, hogyan értékelsz, hogyan fogadod el az irgalmasságot, és hogyan működik rajtad és benned, és ez által hogyan cselekszel e irgalmasságban a mai jelenben, és a hited, amely nem egy vallás, amely benned van, szívedben, lelkedben, hogyan működik rajtad, hogy valóban szereted-e Atyádat, Istenedet szívedből, lelkedből, erődből, elmédből.

Ezek mind-mind megfoghatók a tanítás révén, amelyet ma számotokra adtam, és számotokra adok, hogy ezzel el lehet gondolkodni, ezzel lehet cselekedni, és ez által lehet működni, hogy ha kell, összekovácsolva, láncban. Rátok van bízva, hogy hogyan és miképpen cselekszetek. És ne csak várjátok, hogy majd valami megoldódik.

A hited arra ösztönöz, hogy ez által tenni is, és cselekedni is kell, hogy a kegyelem egyformán tudjon működni rajtam, rajtad, rajtad és rajtad, testvérem, hogy a felebaráti szeretet összekössön bennünket a mindennapi élethez és a mindennapi életben.

És ezért fontos, hogy Én nem papnak, hanem pásztoraimnak szólítom mindazokat, akik elfogadják e felkérést, és azt mondják, hogy: „Igen, elfogadom most ezt a közösséget a nyájban, és megpróbálok ennek a közösségnek pásztora lenni.”

Ezért Én, Jézus Krisztus Uratok többször és többször már beszéltem róla, hogy pásztoraim vannak, és nem papjaim. Mert a pásztor és a pap között is van különbség, mert van pásztor, aki elmegy azért az egyért a kilencvenkilencből, aki eltévelyedett, nem hagyja magára. A pap, hát az majd várja: „Majd csak visszatér valamikor! Majd csak visszatalál a nyájához, ha szüksége van a nyájára!” És ha eltéved, elkóborol, vagy éppen úgy jár, mint ez, aki a rablók kezére került, és ha nincs segítség számára, semmivé válhat.

Tehát ezeket mind-mind a pásztoraimnak is a hit szeretetével és az irgalmasságával tenni és cselekedni kell.

És örülök Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor a pap testvérem elfogadja, hogy ha Én pásztornak szólítom. Mert, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Nagy Pásztor, ahogy mondani szoktátok, az Egyetlen Pásztor, és „van az egy nyáj az akolban, és ahhoz szeretnék tartozni”, és ehhez az akolhoz tartoznak az Én pásztoraim, hogy vezetni, terelni, segíteni és szolgálni tudjanak egy nyájban, hogy egy legyen a kegyelem, a szeretet, ami összekovácsol, s ami által működik rajtatok és bennetek, hogy a mindennapi életben szeretettel és örömmel tudjunk menni, és elfogadni mindazt, ami körülvesz bennünket.

Ennek reményében adom számotokra áldásomat, hogy óvjon, védjen, vezessen, és az irgalmasság áradjon reátok, töltse be szíveteket, töltse be lelketeket, és ezzel az irgalmassággal legyetek jobbak, ezzel az irgalmassággal öleljétek át egymást, és ezzel az irgalmassággal ismerjétek fel, ki a ti felebarátotok, akinek lehet, hogy nem csak a szeretetedre van szüksége, hanem a segítségnyújtásodra, mint ennek az elesett embernek, akit véresre vertek a rablók, mert nem csak kifosztották, hanem véresre verték, és félholtan ott hagyták. De mégis jött egy, aki segítséget nyújtott, nem hagyta, hogy semmivé váljon, mert a szeretet az irgalmasságában így van jelen.

És így árad ma reátok az irgalmasságom szeretete, hogy mielőbb felismerd nyitott szíveddel, őszintén azokat a felebarátokat, akikkel össze tudtok kapcsolódni, szinte láncot alkotni, és azokat, akiket lehet, hogy pedig fel kell ismernetek, hogy ti tudjatok segíteni rajtuk, hogy felismerjék mindazt, ami jelen van a mindennapi életben, csak még nem vették észre.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, és működjön rajtatok és bennetek, hogy az irgalmasság szeretete ismét erőt adhasson ehhez a mindennapi meghívott úthoz az életben, amely előtt álltok, s amely jelen van számotokra.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

BÚCSÚ ANTAL ATYÁTÓL

Antal atya IMG_4673

Antal agya

Antal atya gyász 2

Krisztus feltámadt!

Antal atyát (Anton Keindl), aki a Sükösdi Szeretetközösség lelkivezetője volt, és Jézus Krisztus Urunk kiválasztott szolgájának, Takács Zoltánné Rogács Máriának gyóntatója és lelkivezetője volt, 2015. szeptember 22-én a Mennyei Atya haza szólította. 83 évet élt, és 2002 óta volt a Sükösdi Szeretetközösség lelki atyja. Fájdalommal búcsúzunk Tőle:

 Drága, jó Antal atya!

Milyen boldogan fogadtad a szót, amivel Jó Jézus Krisztus Urunk szólított: „a pásztor testvér”.

Igen. Mi is ilyen boldogan ölelünk Téged, mert igazi pásztorunk lehettél. Terelgettél a földi utunkon – szereteteddel.

Ölelünk – már csak gondolatban –, hisz búcsúzunk fájón. Szívünkben a szomorú valóság, hogy nem jön többé már Antal atya, a jó pásztor, ide Sükösdre szentmisét bemutatni, amit annyira szerettél.

Lelkünkben élnek tovább a mozdulatok, a kedves mosolyod, a vigasztalásod, a sok jó tanács, mit kaptunk tőled.

Köszönjük, hogy 13 és fél évig az igazi lelkivezetőnk voltál.

Öröm volt a Veled eltöltött lét minden perce, mert éreztük általad, Isten mennyire szeret bennünket.

Te már ott vagy Mennyei Atyánk ölelésében, s talán vigasztalón intesz felénk, hogy bízzunk továbbra is Istenben, mert egyek lehetünk a vigasztaló imákban, az emlékekben, mit örökre őrizünk lelkünkben, erőt merítve mindörökre.

Elköszönünk Tőled:

ISTEN VELED, DRÁGA, JÓ ANTAL ATYA!

 Búcsúzunk:

Elsőnek Mária és családja.

És mi mindannyian, a Sükösdi Szeretetközösség, akik igyekeztek jó híveid lenni. Ámen.

2015. szeptember 5.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.