JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. február 7.

Sükösd kiadványok010Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik szintén elfogadtátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve, hogy ismét egyek legyetek a szeretet kegyelmének jelenlétében és a működésében.

A mai napon a tanításom elsőként arról szólt, hogy hogyan és miképpen maradjak rejtve, hogy ne szerezzenek tudomást, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok megjelentem egy házban.1 De amikor tudomást szereztek róla, sokan és sokan érkeztek, mert a mai nap tanításom, ahogy már elmondottam nektek, elsőként a választott néphez szólt, de a választott nép mellett részesülhet e tanításból a hívő pogány is, hogy megerősödve a működő kegyelemben. Hisz a mai tanítás első része az, amikor egy szír föníciai asszony, aki pogány, és akit megszólnának, hogy mit keres itt, és megjelenik. De ő ezzel, semmivel sem törődik, mert ő bizonyságot szerzett, hogy:

― A Názáreti itt van, és én a Názáretit kérem, mert én hiszek az Ő jelenlétének csodáiban, hogy ha kérünk valamit, és ezt a kérést szeretettel helyezem Eléje és a hit bizalmában, akkor segítséget nyújt, és megadja mindazt, amire vágyakozunk.

És ez a föníciai asszony a pogányságában nem szégyellt a Názáreti előtt leborulni. Ő nem törődött azzal, hogy mit mondanak, hogy megszólják, kicsúfolják, megalázzák — ő itt azt nézte, hogy: „Én hiszek és bízok Benne, az Ő jelenlétében, az Ő segítségnyújtásában, az én problémám megoldásában, hisz az én problémám az én saját gyermekem, az én saját leányom, akit megszállt a gonosz, és ki kéne űzni belőle. De hogyan és miképpen? És kitől várhatom a segítséget? Akkor nem azt néztem, hogy én szír vagyok, én föníciai vagyok, én pogány vagyok. Azt nézem, hogy nekem ki tud most segítséget nyújtani, és a segítségnyújtáshoz leborulok, és a leborulás révén nem törődöm, hogy ki hogyan és miképpen ítél meg.”

Mert hányszor és hányszor megítélnek benneteket! Hányszor és hányszor érzitek, hogy talán nektek nem ez illene, vagy nem így kellene viselkedni, ahogy érzed a jelenlétben. Ilyenkor ne azt mondd, hogy „én választott nép vagyok”, mert ugye, az országotokra már nem egyszer mondottam, hogy valóban választott nép. De a választott népben nem azt jelenti, hogy ő kap tanítást, ő kap segítségnyújtást, őt a figyelem középpontjába helyezzük, és a többivel nem törődünk. A többiekre épp oly szükség van, hogy egy legyen a nemzet és a jelenlét, egy legyen a működés a felismerő kegyelemben, egy legyen, hogy valójában hova tartozom, és kitől várom a segítséget. Mert a föníciai asszony, az itt leborult, és elmondotta az ő saját problémáját, kérését.

S ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok válaszolok ugyan neki, de még nem gondolom, hogy a segítségnyújtást meg kellene nyújtanom és adnom számára. De a válaszra ő is megfelelő választ nyújt visszafele a szavaiban, hogy:

― Igen, Uram, helyes, amit most Te elmondottál, meg is értem, és el is fogadom. De mellette fogadd el az én szavaimat az érvelésben, hogy nem akarom a gyermekektől elvenni sem a kenyeret, sem a jövőjüket, se a mindennapjaikat. De ahol ők jelen vannak és esznek, ott történik morzsa, amely lehullik az asztalról, a székről, amelyet fölszedhetnek, és jóllakhatnak mindazok, akik miatt azt mondottam, hogy nem vesszük el a gyermekek elől azt, amit eléjük teszünk, hogy egyenek, hogy odaadjuk másoknak a másokban, az állatoknak.

Az állatok részében most itt a tanítás példabeszédében kiskutyákról van szó.

Meg kell érteni a választott népnek, mi a küldetése a követésében, hogyan és miképpen szeretne élni e választott népben, hogyan és miképpen cselekszik. Most a választott népben mondjam nektek, magyaroknak, akik azt mondjátok, hogy „magyarok vagyunk”, akik azt mondjátok, hogy „néha szégyellem ezt az országot, hogy én magyar vagyok”?

Akkor hogyan gondolsz arra, hogy te a választott néphez tartozol?!

És a szégyen, az majd a második tanításában van jelen2, hogy ha szégyellsz valamit, valakit, önmagad, akkor hogyan ismered, és hogyan akarod, hogy rólad tanúságtételt tegyek Én az Atya előtt, ha te szégyenérzetben élsz, ha te nem akarsz cselekedni, ha te nem akarsz jót tenni, ha te nem várod a kegyelem működését a jelenlétben, ha úgy gondolod, hogy nincs rá szükséged, ha nincs szükséged a lelked nyugvásának megtalálására, ha nincs szükséged arra, hogy kiválasztott legyél a meghívásban, és megtagadjad önmagad, és kövess Engem?

Most a megtagadást nem úgy kell mondani, mint némelyek gondolják: „Hát megtagadom magam, és megyek!”

A megtagadás itt belül történik, hogy a szívvel, a lélekkel hogyan vagy egy, és hogyan működsz, hogyan ismered fel e Evangélium-tanítást, amit a tanítás által neked vagy nektek nyújtok, hogyan fogadod el, hogy a működésben hogyan akarsz egy lenni, hogyan indulsz el az úton, a meghívott úton a küldetésedben, hogyan fogadod el, hogy Hozzám tartozzál, hogy megtagadod az elmúlt életedet, azt az életet, ami által nem volt kegyelem, nem volt béke, nem volt szeretet, nem volt öröm, nem volt egyetértés, nem volt megbecsülés, nem volt tisztelet.

Ugye, mily sokat lehet hozzá felsorolni?

És azt mondod, elmélkedve, gondolkodva, hogy: „Talán nekem most itt meg kell állni, és megálljt parancsolni önmagam számára, mert másnak nem parancsolunk, önmagunknak még lehet, de másnak senkinek, mástól csak kérhetünk és várhatunk. És akkor, ha ezt önmagam számára megparancsolom, elgondolkodok, elmélkedek, és rádöbbenek arra, hogy ezt az életet nekem meg kell tagadni, ebben semmi örömem, semmi boldogságom, semmi szeretetem, itt csak küszködök és vergődök, mint a partra vetett hal, akinek hiányzik az élethez a víz.”

Nektek hiányzik a lélek a működésében.

De ha én nem szakítok azzal az élettel, ahol nem élhetek, ahol úgy érzem, hogy megfulladok, ahol úgy érzem, hogy nem működik a kegyelem a szeretetében, és el kell indulni a megfelelő úton, a meghívott úton a küldetés követésében, akkor már megtaláltam a lelki békémet, felismertem mindazt, ami körülvesz, felismertem mindazt, hogyan és miképpen működik, felismertem mindazt, hogy érezzem, hogy szeretet ölel át, és a szeretetben tudom, hogy hogyan és miképpen szeretném élni az életet. A szeretetben elfogadom a felebarátot, a testvért, a családot, a szeretteimet. És ekkor nem mondom azt, hogy „te, testvérem, hozzám tartozol, mert téged szeretlek, és veled együtt akarok élni”, és nem mondod azt, hogy: „Veled pedig nem akarok egy lenni, mert téged nem szeretlek.”

Akkor hogyan működjön rajtad és benned a kegyelem ajándéka, hogyan működik rajtad az Evangélium-tanítás, amely olyan, hogy ha meghallgatom egyszer, meghallgatom kétszer, meghallgatom háromszor, és akkor rádöbbenek, hogy ebből a tanításból mi az én számomra a mondanivaló a felismeréshez, az elfogadáshoz, a lélek megmentéséhez. Mert hogyan is van?

Annyira meg akarod menteni saját lelkedet, és mégis elveszíted azt, mert nem tudsz úgy oda figyelni, nem tudod értékelni a felajánlásodat, nem tudod értékelni az ajándékot, nem tudod értékelni a kegyelem működését, nem tudod értékelni, hogy szabad legyél, nem tudod értékelni, hogy „a szabadságban hova tartozom, és miképpen szeretnék élni”. Hogy a ti szavatokat használom a jelenben, hányszor és hányszor halljátok és elhangzik, hogy a XXI. században ez már nem megy.

Hát valóban nem mehet sok minden, de hogy elinduljon és haladjon, ahhoz változni és változtatni kell, elsőként persze önmagadban, megtaláld a lelked nyugalmát, békéjét a szeretetben, és akkor valóban megtaláltad saját lelkedet a megmentésben. És ha már ez megvan, akkor figyelek a tanításra az Evangéliumban, hogy ezzel még többet kaphassak, és még jobban tudjak figyelni önmagamra, és ez által majd a felebarátra a működés-kegyelemben, a szeretetben. Mert hogy ha ezeket mind-mind meg tudjuk érteni, el tudjuk fogadni, fel tudjuk ismerni, akkor lehet mondani, hogy: „Valóban gyönyörű az Evangélium tanítása, amelyeket hónapról hónapra megkaphatok, megtapasztalhatok, s megpróbálom szívembe és a lelkembe zárni, mert megtaláltam a lelki békémet, és már a szeretet működik rajtam és bennem, s ezzel a szeretettel tudok sugározni a felebaráthoz, a testvérhez, hogy az ő lelki békéje is kiegyensúlyozott legyen, és egy legyen.”

Mert ha ezek mind-mind megelevenednek előttünk, rajtunk és bennünk, akkor másképp éljük a kialakított életünket a mindennapokban.

És akkor már megértjük ezt a tanítást, hogy: Ha követni akarsz, tagadd meg önmagad, tagadd meg azt az életet, amit akkor éltél, amikor még Engem nem ismertél, Jézus Krisztus Uradat, amikor még nem hallottad szívedben, lelkedben a hívást az engedelmességhez az elindulásban. És hogy ha már ezek itt jelen vannak, érzed, akkor van az, hogy megtagadod önmagad, felveszed lelked keresztjét a működésben, a kegyelemben, a felismerésben. És „ezzel már el tudom fogadni a felebarátot, a testvért, már tudok irgalmasság-szeretetében élni” ― hogy az irgalmassági szeretet már jelen volt a tanításban számotokra a felebarát felé, a szeretteitek közé, az ismerőseid mellett, mert így tudsz egy lenni mindazokkal, akiknek szükségük van, hogy te is egy szabad, önálló testvér vagy a felismerésben.

És akkor már tudod, hogy: „Lehet, hogy választott néphez tartozom, lehet, hogy tudom, mi a küldetésem a követésemben, de hogy ez megvalósulhasson, ezért nekem is tenni és cselekedni kell. És akkor nem a bűnös lélek motivál, hogy hogyan és miképpen éljek a cselekvésekben, hanem akkor szabadnak érzem magam, a szabadságban tudom, hogy hova tartozom, a szabadságban tudom, hogyan szeretném kialakítani a mindennapi életemet, a szabadságban komolyan veszem önmagamat, hisz ez a legfontosabb, hogy komolyan vegyem önmagamat és mindazt, amit talán a felajánlásban, a kérésben, a fohászban elhelyeztem a Szentséges vagy éppen a Szeplőtelen Szívhez, mert az én hitem és az én lelkem már szabad és kiegyensúlyozott, és a kiegyensúlyozottságában elfogadom mindazt, amit ez által kaphatok és élhetek a mindennapjaimban. Mert a kegyelem a lélek működésével így lehet jelen. És akkor boldog vagyok, hogy én is a választott néphez tartozom, és boldog vagyok, hogy felismertem a választott népben, hogy hogyan legyek föníciai asszony a pogányságomban, hogy szabad kegyelemmel működő lélek működik rajtam és bennem. És tudom, kinek a testvére- és kinek a gyermekeként élem a mindennapjaimat.”

Fontos ezeket mind-mind megélni és megtapasztalni a kegyelem által. És ha azt mondod már, testvérem, hogy „én Téged, Uram, Jézusom, megtaláltalak, én Téged szívembe zártalak, én Neked felajánlottam, önmagamat”, akkor ezt próbáljuk a legkomolyabban venni a komolyságunkban, nem pedig csak: „Hát, kijött. Hát, elmondottam.” Mert a hát nagyon jó barát, azzal sok mindent el lehet rendezni, de néha nem az élet kegyelméhez, néha nem az élet működéséhez, néha nem ahhoz, hogy én felállok és elindulhatok, hanem megtorpanok, várakozok, mert a hát majd idővel elhozza. De hogy mit? „Hát kell nekem azzal törődni?”

Most lehet, hogy mosolyogtok egy kicsit, ha nem is nyilvánosan, de a szívetekben, hogy: „Igen, Uram, most talán mintha viccesen adnád meg nekünk a tanítást.”

Mert néha a saját életetek is ilyen viccesként van előttetek, nem veszitek komolyan, nem veszitek a működését, a jelenlétet, a szeretetet, a kegyelmet, a fénysugárt. Nem veszitek komolyan azt a sok-sok tanítást, amiben már részesülhettetek az elmúlt évek folyamán, hisz ha most mind fel kellene sorolni, csak példának mondom most nektek, az áldásban részesített kegyelmi ajándékokat, órák kellenének, órák, hogy működhetővé, felismerhetővé, elfogadható legyen számotokra, hogy ezek valóban mind-mind már megérinthették szívünket, már egy kicsit a lelkünkbe lopództak, már egy kicsit működik rajtunk és bennünk, és hagyni kell a szabadságban a szabadjában lenni. Hisz, ahogy mondottam, úgy már nem működik, hogy a XXI. században megparancsoljátok, utasítsátok, követeljétek, hogy hogyan és miképpen kellene élni. Ti nem vagytok olyan állatok, akiknek fejüket a járomba teszik, és amerre húzgálják, arra fordultok. Ti szabad emberek vagytok a felebarátban, a testvérben, és ezt a szabadságot hagyni kell, hogy működjön rajtatok, bennetek, és ez által elinduljatok.

És itt tudom mondani, ahogy talán most már többször halljátok, a pásztoraimnak, ahogy Én nevezem őket, ahogy ők mondják: az Egyház.

Hogy van egy és ház, az még nem biztos, hogy Egyház. Hogy az Egyház legyen, ezért tenni és cselekedni kell, és elsőként szeretettel, örömmel, békével, példamutatással, és nem parancsolni, követelni, utasítani vagy kitaszítani. Mert a kitaszítottság is könnyen megy. Most a kitaszítottságban nem úgy kell értelmezni, hogy azt mondom, hogy „mától te ne gyere a Mennyei Atya házába”. A kitaszítottságnak az is egy része, mikor valakinek azt mondják, hogy: „Nem részesülhetsz a szentségekben, mert te nem úgy élsz.”

És ők részesülhetnek a szentségekben?

Néha hogy élnek, és hogy cselekszenek?

Pedig ők azt mondják: „Mi elöljárók vagyunk. Mi — most az ő szavukat használom ― papok vagyunk.”

De a papok olyanok, hogy lassan már a templomok üresek!

Már lassan nem lesz, kinek bemutassa a szentmise-áldozatot!

És ahol meg vannak, azt meg szét kellene bombázni, hogy az se legyen.

Mit kér tőletek a földi helytartótok?

Nektek kell kimenni már összeszedni, megkeresni híveiteket.

Én, Jézus Krisztus Uratok mit mondottam nem oly régen a tanításomban?

Azt mondottam: Imádkozni kell a pásztoraitokért, de már lassan a pásztoroknak is imádkozni kell, hogy legyenek nekik híveik.

Elmúlt az a múltbéli rendszer, hogy parancsoltok, utasítotok és követeltek.

Amíg nincs szeretet, béke, türelem, megbocsátás a ti szíveitekben, addig hogy akartok ti is a választott néphez tartozni? Hogyan várjátok, hogy feltaláljátok a lelketek békéjét?

Először fel kell találni, utána mondhatod azt, hogy „megtaláltam itt”. De amíg nem találom fel a fényben, az örömben és a békében, hogy szívembe zárjam és egy legyek, akkor hogyan értem meg az Evangélium-tanítást?

Hisz az Evangélium-tanítás nem csak híveimnek szól, nem csak a választott népnek, hanem minden olyan testvéremnek, aki azt mondja magáról, hogy „én hívő vagyok, én vallásos vagyok”.

De hogyan vagy jelen a hívőségedben és a vallásosságodban?

Mert a vallásosság, az nem ugyanazt jelenti, hogy te az Egyházban szeretnél élni. Mert vallást sokszor és sokféleképpen lehet teremteni, és azt mondani: „Ez az én vallásom. És én most ide tartozom, mert én itt jól érzem magam.”

Csak mikor elindulnak a problémák, a megpróbáltatások, a nehézségek, akkor rájövök, hogy nekem nem vallásosnak kell lennem, hanem követőnek a hit küldetésében a felismeréshez, a választott néphez, hogy én is ide tartozhassam, mert akkor találom meg igazából és teljesen a lelki békémet, akkor nem veszítem el a lelkemet. Mert ha egyszer elveszítettem, az még nem probléma, mert van, aki rávezet, hogy megtaláljad, felismerjed, elfogadjad, eggyé váljál vele, és ismét a választott néphez tartozhatsz. De hogy ezek működjenek, tenni és cselekedni kell. Csak az, hogy elmondom, csak az, hogy gondolom, csak az, hogy reménykedek, ez teljesen nem elég.

A remény hozhat számodra szebb és jobb jövőt, de csak az, hogy reménykedem, és nem teszek semmit, még nem változik.

A reményben tenni és cselekedni kell.

„És akkor, Uram, Hozzád tartozom, a Te nevedben talán taníthatok az Evangélium-tanításáról, amit én megértettem, felismertem és elfogadtam, ami után utánajártam, és akkor talán rávezethetek a Te nevedben imára, talán rávezethetek a Te nevedben, hogy »jöjj a Mennyei Atya házába«, talán rávezethetek, hogy »részt vegyél egy szentmise-áldozaton«, talán rávezethetsz, hogy a szentmisének milyen értéke, ajándéka és titka van jelen a működő kegyelemben, és talán akkor, ha valakit látok, hogy megszállott a gonosz, akkor kiűzhetem belőle, Uram, Jézusom, a Te nevedben, mert a választott népben már Hozzád tartozom, a küldetésben követlek, mert felismertelek. És akkor megpróbálok a kegyelem által működni, és a működésben, ha kell, segíteni, akik talán épp tőlem várják a segítségnyújtást.”

De akkor nem megbotránkozni kell ezen és letiltani, elzavarni!3

Hisz mit mondottam a Szeretett tanítványomnak?

― Ne tiltsátok meg neki! Ha ő az Én nevemben cselekszik, akkor hagyjátok, hadd működjön. Az nem baj, hogy most még nem tart Velem, de egyhamar nem lesz ellenségem, mert Mellettem van, hogy működhessünk együtt a szeretet kegyelmében.

Mert ha a tanításokat így meg tudom érteni, fel tudom ismerni, el tudom fogadni, és reá hagyatkozok, ahogy mondottam régebben, hogy az Élő Evangélium tanítását, ha felismerjük, ha elfogadjuk, ha szívünkbe zárjuk, és megpróbálunk vele együtt élni, működni, cselekedni, akkor már elindulhatok a változás útján. S akkor már a kegyelem, érzem, hogy másképp működik rajtam és bennem, és már érzem, hogy jelen van a szeretet, jelen van a béke, jelen van az öröm. És akkor már boldog vagyok, hogy én is élhetek, boldog vagyok, hogy felismertem a küldetésem, boldog vagyok, hogy követővé válhattam, és boldog vagyok, hogy megtaláltam saját lelkem békéjét, és ez által cselekszek a szeretetben, hogy én is továbbra is megmaradhassak a választott népben, a működésben, a küldetésben.

És hogy ha ezek mind-mind így jelen vannak, akkor tudom értékelni az Evangélium tanítását a mindennapokban.

És ennek reményében árasztom most felétek kiválasztott Mária testvér-szolga által áldásomat, hogy töltse be szíveteket, a fénysugár melegítse fel szíveteket, a fénysugárral indulj el a meghívott úton a felismerés küldetésének követésében; a fénysugárral tudd, hogy mi a választott népnek a működése e küldetés, követés részében, és „hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért szívem legnagyobb szeretetének irgalmasságával, mert nem akarok utasítani, követelni, parancsolni, kitaszítani, megalázni. Én megpróbálok a választott népben a szeretet működésével jelen lenni a mindennapokban”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok a fény sugarának, melegségének átölelésével, hogy felismerd a választott népben a küldetésedet a követésben, és ez által cselekedjél, és ez által éld az életed az Evangélium tanítása révén, és ez által tudd elfogadni a felebarátot, a testvért, hogy eggyé váljatok a kegyelem szeretetének, jelenlétének működése által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked Istenünk!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.