JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. március 23. NAGYBÖJT 6.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat hatodik Golgotáján.

E Golgota a mai napban a tanítás, bűnbánat utolsó része van számotokra, hisz a mai nap összefoglalva a bűnbánat hétről hétre adott tanítások kegyelmének ajándékát. De a mai nap tanítása elsőként az volt számotokra, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok abban az időben, ahogy írva vagyon, elmentem Názáretbe. Názáret az a hely, ahol nevelkedtem. És mikor ismét megjelentem, hisz akkor tudjátok, még a szombat volt a nap, olvasásra jelentkeztem. Mikor a felolvasás részéhez átadták Számomra Izajás próféta tekercsét, pont arra tekintettem, ahol ez vagyon írva: Az Én Lelkem van Rajtad.

Sokan és sokan nem értik ennek a mondanivalóját, pedig nem nehéz megérteni, hisz ha figyeltétek a bűnbánat tanításait, és ha csak a múlt heti tanítást nézitek, amikor azt mondottam: Én az Atyával Egy vagyok. S Engem az Atya küldött. És Önmagamtól semmit sem teszek, csak amit az Atya megmutatott, és még más csodát, amit adott s megmutatott, azt adtam.

Így a mai nap tanítása már: Az Úr Lelke Rajtam.1

Ezt már könnyű megérteni, megtapasztalni a tanítás részében, hogy valójában így Én az Atyával Egy vagyok.

De a tanítás folytatódott ma. Most már nem is azt mondhatjuk: a városban történő tanítás közelsége — most már az ünnephez kapcsolódó tanítást adtam számotokra, ami már az ünnep megkezdésének pillanatát adja számotokra az átélésben.

Mert hogyan is szólt ez a tanítás? Hogyan is van leírva?

Jézus jelen van az Ünnepi Vacsorán, és mélyen megrendül Lelkében.2

Én most, Jézus Krisztus Uratok pedig úgy mondom: Valóban megrendültem Lelkemben, de nem azért, mert a félelem vett csak Rajtam erőt, hanem azért, hogy tudtam, hogy mi fog történni; tudtam, hogy itt az idő, és az Írás a jövendölésében be kell, hogy teljesedjék.

És ekkor így szóltam tanítványaimhoz:

— Bizony, bizony, mondom nektek, ma egy közületek elárul Engem.

Mindjárt vannak, akik felteszik a kérdést:

— Hát kire gondolsz, Uram?

Úgy, mint a mai helyzetben, mikor probléma történik köztetek, rajtatok és bennetek, akkor is oly hamar felteszitek a kérdést, hogy miért és hogyan, és: „Pont velem?!”

Úgy-e, ismerősek ezek a szavak? Mert ezek a mindennapi élet megtapasztalásai, amellyel együtt éltek a mindennapokban.

De itt a tanításában Én elmondom tanítványaimnak, hogy ki az, aki nem más, mint Simon fia, Iskarióti Júdás. De ő nem azért tette, mert rá lett volna szorulva bármire, ami ez által megadatott volna számára. Ő nem is kimondottan az árulás célját nézte maga előtt, hanem azt, hogy ők is megtapasztalják.3 Hisz ha emlékeztek, a fájdalom, szenvedés Golgotáján mindig elhangzik, amikor azt mondja Kaifásnak, hogy „milyen a mi Mesterünk, hogy milyen csodákat tesz, hogyan gyógyít, és hogyan tanít, és hogyan adta vissza a szegény asszony gyermekét”.

S erre mit mond Kaifás, a főpap? Szinte lekezelően:

— Hát mi is hallottunk Róla.

Hát ezzel már nem is kellene foglalkozni. Itt már tovább lehet lépni, ahogy ti a jelenben megtapasztaljátok néha, hogy hogyan és miképpen élitek át a mindennapokat. És ha csak ebből a szakaszból indultok el, itt azért figyeljetek arra, hogy ő nem kimondottan az árulás céljára törekedett. Ő azt hitte: „Ha már nekünk olyan csodálatos, mi, akik hiszünk Benne, mi, akik követjük Őt, mi, akik elfogadjuk mindazt, amit számunkra megad, akkor miért ne tapasztalja meg ezt más?”

Most ezt a jelenben hogy lehet érzékelni és értékelni?

Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenben is itt vagyok. Most nem csak kimondottan ezen a helyen, ahol tanítalak, s ahol szólok hozzátok — jelen vagyok a szentmise áldozatában, jelen vagyok, amikor a szentáldozásban hozzátok térhetek, amikor eggyé válhatunk. És hányan és hányan elfordultok ezektől az ajándékoktól, ezektől a kegyelmektől. Hányan és hányan azt mondják a jelenben: „Nekem erre nincs szükségem.”

Vagy hányan és hányan, ahogy a farizeusok akkor és a főpapok és az írástudók megítéltek és mondtak, és hányan és hányan most azt mondják a pásztoraimban: „Csak nem hiszed el, hogy ebben jelen van neked az Úr Jézus?!”, mikor a szentáldozásról van szó.

És akkor néha gondolkodóba estek, hogy valójában ilyen történhet a pásztoraim között?

Most nem akarok se neveket mondani, se megjegyzéseket, de már a kezdetekben is mondottam számotokra, hogy mi minden várható. A jelenben is elmondottam, hogy mi minden van, amit megtapasztalhattatok, amiről a kezdetben beszéltem4, hogy már most jelen van a jelenben5.

És hányszor és hányszor azt mondottam számotokra, hogy a bizalom, a szeretet és a hit komolysága legyen jelen rajtatok és bennetek, és ne ítélkezzetek, hogy benneteket se ítéljenek meg.

Úgy-e, ezek mind-mind e bűnbánat tanításai voltak jelen számotokra. Ez által kell érzékelni, ahogy most azt mondom a jelenben, ahogy néha pásztoraim cselekednek, és néha, aki megbotránkozik ezen, vagy úgy érzi, hogy fájdalom és szomorúság ül az ő szívébe, lelkébe, ez abból a részéből jó dolog, abból a részéből elfogadható, mert benned jelen lehetek Én, Jézus Krisztus Urad, és érzed, hogy ez egy nem jó kifejezés, megtapasztalás, elfogadás, mert: „Én nem erre akarok törekedni, Uram, én nem akarlak Téged se meghazudtolni, se elhagyni, se letagadni. Én, Uram, Hozzád szeretnék tartozni, mert én a Te testvéred vagyok, hisz testvéreddé fogadtál, és ebben a testvériségben szeretnék Veled együtt élni a mindennapokban.”

És akkor érzed azokat a kegyelmeket, amelyek e bűnbánat-időben a mai nappal szinte teljessé válnak számotokra, és érzed, hogy most már valóban Egy vagyok, nem úgy csak, ahogy a múlt héten mondottam, hogy így kihúznátok magatok között egy zsinórt, egyik vége itt van fogva, a másik vége túl, és akkor ti úgy érzitek, hogy egyek vagytok, ha egymásra tekintetek. S érzitek tán a különleges kegyelmi erőt, „mely mintha összekötne bennünket”. De ez a különleges kegyelmi erő, ez ma összefogja az egész bűnbánat tanítását, hogy szinte, mint ahogy így egy szép kört alkotnánk, és ez a kör adja meg számotokra a tanításnak a mondanivalóját a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Ez által tudsz felállni, ez által tudsz felemelkedni, ez által tudsz elindulni és haladni. És ez által tudod elfogadni a felebarátot, a testvért. És ez által érzed azt, hogy „a tanítás, az ima szépsége, mondanivalója, felajánlása, megtapasztalása valójában mit nyújt számunkra”.

Majdan folytatódott, úgy-e: keressetek — találtok; zörgessetek — ajtó nyílik nektek; kérjetek, és adnak nektek jól megrázott, csordultig tömlőt.

Majdan folytatódik az irgalmasság szeretete, hogy legyetek irgalmasok, ahogy az Én Mennyei Atyám is irgalmas. És ezt az irgalmasságot árasztom felétek.

Majdan folytatódik, hogy meg ne ítélj senkit, és ne vegyél ítéletre senkit, mert akkor téged se ítélnek meg. És amit szeretnél elvárni önmagad számára, hogy veled hogyan bánjanak felebarátaid, testvéreid, legalább te is ennyit, hogy ha egy kicsivel többet tudsz nyújtani, mennyivel más a mindennapi élet a felismerés elfogadásában.

Majdan folytatódik az a tanítás, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok már befejezve a Hegyi beszédet, és most már a városba térek. Abba a városba, ahol jelen van az élet, a nép sokasága a megtapasztalásában. Érzed a város közelségét, érzed, hogy itt már valami történni fog, és a történet arról az Emberről szól, akit csak úgy neveznek: a Názáreti, vagy csak úgy nevezik: a Próféta, és a tanítványaim pedig úgy: a Mester.

És akkor ebben a tanításban az van, hogy Én nem azért vagyok jelen, hogy mikor megítéltetek másokat, hogy benneteket is megítélhessenek. És utána a tanításában így szólok felétek, hogy:

Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok, és szeretlek titeket, és a szeretetemet árasztom felétek, hogy betöltekezzél ezzel a szeretettel. Ne akarjatok olyanok lenni, mint a farizeusok és az írástudók, akik szinte meg akarják szabni, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek. Mert mit is mondtak a szolgáknak?

— Menjetek, fogjátok el, és hozzátok el.

De ők Nélkülem tértek vissza, és azt mondták: így Embert még hallani nem hallottak, ahogy beszélt.

Azonnal rájuk válaszoltak:

— Csak nem, hogy ti is már hisztek Benne?!

Mert úgy-e, hinni nem kell.

A hit szeretete, e tanítása részében azt akarták volna a farizeusok, az írástudók és a főpapok számotokra sugallni, hogy nem kell hinni:

— Egyáltalán ki hisz Neki közülünk?! Csak az — hogy is mondták? — átkozott nép!

Nem baj, ahogy mondottam, ti örüljetek, hogy csak azok is lehettek! Mert az ilyenekben van jelen a szeretetem! Mert ők felismerik az Én szeretetemet, elfogadják ezt a szeretetet. És akkor érzik, hogy „a hitnek az ereje hogy van jelen, hogy fogadom el mindazt, ami körülvehet”.

Majdan folytatódik, úgy-e, a megkövezéssel. Ez a múlt héten szólt felétek. Itt most csak kiemelem, hogy ez a tanítás is jelen volt számotokra, hisz oly közel volt, hogy még itt élhet bennetek, nem úgy, mint az első, a második, a harmadik, negyedik. Azok már egy kicsit távolabb voltak tőletek, de az ötödik, hát azt, mondhatom úgy, mint ahogy pásztor testvéretek szokta mondani: csak egy gondolat, és már itt van. Vagy egy gondolat, és elmúlott. Mert minden szép a kegyelem ajándékában, amelynek részesei lehetünk és megtapasztalhassuk.

És jelen volt az a tanítás is, hogy hogyan és miképpen van jelen a lámpás, és hova helyezem: nem azért, hogy elrejtsem, hogy senki ne lássa, mert az az enyém — föltesszük, hogy mindenkinek egyformán világítson. Mert hogy is mondottam?

Mert ti mind egyformák vagytok a testvérben, a felebarátban.

És ez a legfontosabb a tanításában az egyszerű testvéreimnél, akik felismertek, akik elfogadtatok, akik hittetek és bíztatok, és akik nem féltetek zörgetni, nem féltetek kérni, s nem féltetek keresni, és akik felismertétek az irgalmasság szeretetét, hogy hogyan és miképpen működik rajtatok és bennetek, és ez által tudjátok, hogy mi az imának az ereje, szépsége, kegyelme és ajándéka.

És akkor a mai bűnbánat tanításában már nincs miért félni — örülni és felkészülni az ünnep kezdetére, mert ennek az ünnepnek a kezdete, ez jelen kellett, hogy lenni. Mert e tanításában most csak addig mentünk el, hogy azt mondottam:

— Bizony, bizony, mondom nektek, ma egy közületek elárul Engem.

Kérdezni:

— Kire gondolsz, Uram?

— Akinek a mártott falatot adom.

Hisz ennek az évnek az Evangélium tanítása ez számotokra. De a Szeretet-tanítás által pedig:

— Akivel egyszerre nyúlok a tálba.

De ne azon nézzetek, hogy mikor melyik szó van jelen: az értelme mindig ugyanaz felétek és számotokra.

És nem mentünk tovább, csak addig, hogy itt az Atya megdicsőül, és Én megdicsőülök az Atyában. És az Atya megdicsőülhet Engem most, e pillanata által, mert készülünk az ünnep megkezdésére.

De hisz folytatódik, úgy-e, ez a tanítás e Ünnepi Vacsora által, hogy mit adok nektek, és mit hagytam hátra:

Egyétek és igyátok az Én Testemet és az Én Véremet.

Amihez most már van egy kis elképzelés, hogy „valójában nagy küzdelmek árán adatott, töretett és ontatott érettünk”. Hisz ez a hosszú év sorozata megadta számotokra a parányi részben a fájdalom, szenvedés megtapasztalását, felismerését és elfogadását.

És így érezzétek teljesnek a bűnbánat felkészülését az ünnephez, ahhoz az ünnephez, ami által ti is testvéreimmé lettetek, hisz a Kereszt tövénél, hogy ne maradjatok Nélkülem abban a pillanatában mit mondottam?

Édesanyámra bíztalak benneteket. És így az Ő gyermekei lettetek, hogy ne érezd, hogy magad maradtál.

De utána megtörténik az ünnep legnagyobb kegyelmének ajándéka, s akkor már érzitek, majdan ismét, hogy testvéreimmé válva a mindennapokban a szeretet, kegyelem része, felismerésének elfogadásában.

És akkor érzed teljesen, hogy hogyan van Rajtam az Úr Lelke, hogyan dicsőített meg, és a megdicsőülés által hogyan ajándékozlak meg benneteket e bűnbánat hatodik tanításának a Golgotáján. Hisz a bűnbánat tanítása a mai Golgotával ebben a részében befejeződik. Ez után már csak az öröm szeretete elevenedik meg rajtatok és bennetek. De addig ne maradjatok, ahogy néha mondani szoktátok, sivárak, egyedülmaradott, hiányos — ehhez nyújtom számotokra a bűnbánat hatodik Golgotáján áldásomat. Áldásom pedig kiválasztott Mária testvér, szolga által árad felétek, és ebben az áldásban megadom számotokra e bűnbánat tanításának egy-egy gondolatát: az ima felajánlásának, erejének szépsége, a kérések elfogadása, felismerése, zörgetése az ajtó nyitáshoz, hogy ne félj belépni rajta, majdan az irgalmasság szeretetének megtapasztalása, eggyé válása. Közeledsz, hogy: „Nem ítélek meg senkit, hogy engem se ítéljenek meg. Csak azt nyújtom másoknak, amit saját magam részére is várok. Az után felismerem a hit kegyelmének ajándékát, és megpróbálok a szerint élni. És a bizalom, amely erőt ad mindahhoz, ami által én is egy testvér lehetek e meghívás által. Felismerem, hogy a hit által a követés-, küldetésem részét, hogy hogyan és miképpen haladok e küldetés követésében”. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok is csak azért jöttem, mert küldtek, és azért adtam meg mindazt, amire szükség van.

És így a mai napban pedig az Úr Lelke van Rajtam, és ez által örömhírt hirdetek a szegényeknek, világosságot a vakoknak, szabadulást a raboskodóknak, mert ez által érzed, hogyan lehet teljes számodra a bűnbánat tanítása a felismerésében, hogy ma már az ünnep megkezdett pillanatát éltétek át a megdicsőülésében, és ez a Megdicsőült kegyelmének ajándéka áradjon reátok:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

És a Szentlélek árasszon reátok e megdicsőülés révén Fényt, szeretetet, örömet, békét a kegyelemhez, mert a kegyelemben akkor már felismered a küldetésedet a követésben e bűnbánat-idő összekötött tanítása által.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.