JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. február 23. NAGYBÖJT 2.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján.

A második Golgotáján az irgalmasság és a megbocsájtó kegyelemről volt szó az első tanításában, majdan a második tanítás pedig, hogy hogyan fogadd el az Atyát és annak Fiát a példabeszédben. Hisz az első bűnbánat Golgotáján az imáról adtam tanításomat a Hegyi beszédben. Majdan folytatódott a Hegyi beszédben, hogy nem szabad félni: kérjünk, keressünk, zörgessünk. Majdan a mai Hegyi beszéd tanításában: legyetek irgalmasak, amilyen irgalmas a Mennyei Atya.1 Ne ítélkezzetek, hogy titeket se ítéljenek meg, és ne mondj senki felett ítéletet, hogy feletted se ítélkezzenek. Bocsáss meg, hogy majd neked is megbocsássanak.

Ez a tanítás se ismeretlen számotokra, hisz már jelen volt felétek. De a megbocsátó kegyelem, az még mindig fontos, hogy bennetek éljen, vezessen, neveljen, mutassa meg a mindennapi utat a megbocsájtó kegyelemben. Hisz sokan és sokan azt mondjátok magatok között vagy egymásnak: „Én bocsássak meg?! Hát talán ő bocsásson meg nekem!”

Ez az, amire a ti saját szavatokat tudom használni: néha úgy viselkedtek, hogy tromf tromfra megy, nem figyelünk arra, hogy a tanítás hogyan van jelen. Mert a megbocsájtó kegyelem csak úgy tud működni rajtatok és bennetek, hogy ha te úgy próbálsz élni a mindennapjaidban, hogy elvárod, hogy veled hogy viselkedjenek.2 Most csak példának mutatom itt körötökben. És mikor itt a körötökben te elfogadod a neked járó tiszteletet, a neked megbocsájtó kegyelmet, a neked kijáró helyet, ha te erre vágyakozol, ha te úgy érzed, hogy erre szükséged van, akkor nekünk is talán úgy kellene élnünk és cselekedni, hogy megadjam azt az embertársaimnak, amire szükségük van; hogy én is meg tudjak számukra bocsájtani, még akkor is, ha talán a gyarlóságunkban nehéz.

A megbocsájtó kegyelem, az megváltoztathat. És hogy ha megtörténik a megbocsájtás, akkor öröm tölti el szívedet, szinte úgy érzed, hogy fellélegeztél, mintha szabad lennél, már nincs benned harag, indulat, gyűlölet, ami miatt nem tudod, hogy hogyan és miképpen éljél.

Hányan és hányan oly hamar apróságokon meg tudtok sértődni, és az apróságában pedig nem volna szabad megengedni, hogy ez itt bent elüljön, és ez itt bent elindítson benned valamit — talán indulatot, talán haragot, talán gyűlöletet? Talán elgondolkodol, hogy „hogyan és miképpen éljem meg e szavakat”.

Ilyenkor mondom nektek, a ti szavatokat használva ismételten: Isten nem véletlenül adott két fület. S azt mondod: Az egyiken be, a másikon távozzék.

Igen, mert nem engeded ide belülre magadnak, nem engeded, hogy itt ez elüljön, és ez miatt kialakul néha, de néha sokszor, a harag, az indulat, a gyűlölet.

És néha mondhassuk azt is, hogy néha semmiségért is haragudni tudtok. Mert a semmiséget, azt úgy kell próbálni észrevenni a tanítás révén, hogy hallasz valamit, vagy beszélgettek valamiről, de teljesen nem értesz vele egyet, és akkor megsértődsz, indulatossá válsz. Holott ezt mind-mind el lehet kerülni, a mosoly ünnepében, az öröm szeretetében nem engeded ide belülre. Hisz nincs értelme, hogy néha olyanokon idegeskedj, mérgelődj, indulatossá váljál, amire semmi szükséged.

Ez az, amikor azt mondom: néha saját magatokat használjátok fel az ilyen megbocsájthatatlan jelenlétre, holott az Én megbocsájtásom, az nem ebben a formájában, s nem ebben a tanításában van köztetek és bennetek.

Én, Jézus Krisztus Uratok nem egyszer mondom számotokra: Én és Édesanyám legyen és legyünk példa nektek és számotokra.

Íme, most min is vagyunk jelen?

A bűnbánat második Golgotáján.

Azt mondod, Hozzám tartozol, azt mondod: „Követlek Téged.” Azt mondod: „Imádkozom, és engesztelő testvérré válok, de mégsem tudok megbocsájtani.”

Hát akkor hogy működik bennetek e kegyelem?

Én, Jézus Krisztus Uratok, ha a Golgotán, ha a Keresztúton azt mondottam volna a nép sokaságának, vagy az írástudóknak, vagy a véneknek, vagy a főpapoknak, hogy: „Én sem bocsájtok meg nekik! Én is gyűlölök, és haragszok rátok!”, akkor hogyan lenne jelen a Golgota számotokra? Hogyan lehetne erőt meríteni? Hogyan lehetne a szeretetet felismerni?

Mert a fájdalom, szenvedés Golgotája, az is maga a szeretetében van jelen. Ott nincs harag se gyűlöletre, se indulatra, se féltékenységre, se kapzsiságra, se arra, hogy megbocsájtó kegyelem működjék az indulatok felett. De a megbocsájtó kegyelem a Kereszten működik. A Kereszten, amikor lenézek mindazokhoz, akik énekelnek, akik táncolnak, akik kockát vetnek, akik nevetnek, akik csúfolnak, és akik boldogok, hogy jelen e megaláztatásom.

És ekkor hogy van jelen a Kereszten a megbocsájtás a szeretetében, a kegyelmében?

— Ó, Atyám! Bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek!

Úgy-e, sokszor és sokszor halljátok, hónapról hónapra, évről évre a Golgotán?

És ezek a szavak a tanításában hogy vannak jelen benned a mindennapi életben a kegyelemhez? Hogyan tud működni rajtad és benned? Hogyan ismered fel mindazt, ami ez által körülvesz? Hogyan akarsz irgalmasságban élni? Hogyan akarod elfogadni felebarátodat és testvéredet, szeretteidet? És hogyan mondod azt, hogy „nem ítélkezek, hogy engem se ítéljen meg senki”? Mert az ítélet ítéletet vonz magával együtt. És ezekre semmi szükségetek a mindennapi életben.

Próbálom olyan egyszerűen, olyan szeretetteljesen átadni ezt az irgalmasság-tanítást a megbocsájtó kegyelemben, mert hogyan folytatódik?

Ha te megbocsájtasz, és hogy ha te adsz, akkor te is kaphatsz. És nem mindegy, hogy hogyan és miképpen, mert a tanításban Én így szóltam: Neked is adnak jól megtömött, túlcsordult, megrázott tömlőt ölödbe, mert te, ha ilyen mércével mértél, akkor neked ugyanilyen mércével mérhetnek visszafele. És akkor öröm és szeretet van jelen a mindennapokban a kegyelemhez. És akkor tudod értékelni, hogy a tanítás valójában hogyan van jelen a mindennapokban.

És akkor elkezdjük gyakorolni az irgalmasság szeretetét, hogy valóban irgalmasokká váljunk, valóban tudjunk megbocsájtani mindenkinek, valóban senki felett ne ítélkezzek, mert akkor felettem se ítélkeznek. És valóban, ha én tudok adni szívemből, szeretettel, akkor én is várhatok. De ha én ennyit adtam, számomra talán duplája kerül vissza. Mert hogy van? Megrázott, túlcsordultig megtömött tömlővel térhet vissza a kegyelem-ajándék a mindennapi életben, a mindennapi élethez.

És akkor öröm járja át szívedet, hogy „az én mércém valóban jól volt jelen a megmérettetésben, az átadásban, az ajándékozásban, mert visszafelé hozzám is vagy még egy kicsivel több jutott felém”, ami által öröm és boldogság elevenedik meg rajtunk és bennünk e szeretet, kegyelem részében.

És akkor azt mondod: „Igen, jó irgalmasnak lenni, jó felismerni a felebarátot, jó számára megbocsájtani, és nem ítélkezek. És ha tudok, adok és ajándékozok, mert én jó mércével szeretnék mérni, mert akkor számomra is olyannal vagy még nagyobbal mérnek vissza” — a kegyelemből, az ajándékból, az irgalmasságból, a megbocsájtásból?

Ezek mind-mind jelen vannak a Hegyi beszéd tanításában, a mai napban.

Majdan átléptünk a második tanításra, ahol jelen vannak a farizeusok, jelen vannak a nép vénjei.3

Ezeket most a jelenben hogyan is lehetne megnevezni? Kik a farizeusok? Kik az írástudók? Kik a nép vénjei az elöljárókban? Kik azok, akik mások felett tudnak ítéletet mondani?

Mert csak az a jó, ha ők elismerve vannak, de hogy ők másokat elismerjenek, jót cselekedjenek, az már nem az ő hatáskörükbe tartozik. A mai nyelven így is lehet mondani s értelmezni.

De a tanítás a gazdag emberről szól.

Ki is számotokra a gazdag ember?

Az Atya. Az Atya itt lent a Földön készít egy gyümölcsöst a szőlőben. Telepíti a szőlőt, hogy majd jó gyümölcsöt teremjen. Hogy megóvja, hogy vigyázzon mindazokra, akik Hozzá tartoznak már, be is keríti. Hogy még nagyobb védelmet kaphassanak, a sövényben taposóaknát4 készít. A közepére, hogy biztonság legyen, őrtornyot emel. S aztán itt hagyja a munkásokra, az egyszerűekre.

A kicsinyekre? Vagy a kapzsikra? Mindenki saját maga megadhassa a választ.

De eljön az idő, a gyümölcs beérett, és a termést illene átnyújtani, szolgáltatni. De hogy a termést a gazda megkaphassa, először megvernek, megölnek, megköveznek. Megismétlődik még egyszer. Utána elküldi Egyszülött Fiát:

— Hát azt már csak megbecsülik, saját Fiamat!

És a saját Fiával mit tesznek? Kidobják, és megölik. Hát arra sincs szükségük, mert ők a földi élet tanúságában gondolkodnak:

— Miénk lehet az örökség!

De hogy legyen az övé az örökség, mikor nem oda tartozik?

Ehhez lehet mondani azt, hogy: „Néha többet várok, mint amit adtam. Szinte kapzsivá, iriggyé, és az sem riaszt vissza, ha ezért talán megverek, megölök vagy megkövezek valakit, néha tettekkel, néha szavakkal, néha indulatokkal.” Ez mind-mind rajtatok múlik, hogy hogyan és miképpen cselekszetek.

És akkor felteszem a kérdést most a jelenben felétek:

És hogy ha majd eljön a gazda a saját földjére, a saját gyümölcsösébe, mit fog tenni a munkásaival, azokkal, akik nem hallották meg az ő szavait, nem hallották meg, hogyan kell cselekedni, nem hallották meg, hogy a cselekvésben hogyan kell átadni mindazt, ami nem az övéké, amihez semmi közük?

Ők boldogan válaszolnak:

— Hát gonoszul bánik el a gonoszokkal.

Igen, s akkor mondhatom számukra: Mert nem olvastátok az Írást, mikor az építők építettek, némely követ elvetettek, amely szegletkővé vált? Mert az Atya akarta, hogy szegletkő legyen.

És csodálkoztak rajta, és a csodában örültek.

S ilyenkor mondhatom azt: majd jönnek, és elveszik tőletek ezt a hatalmat, elvehetik tőletek az Isten Országát, és olyan népnek adják, aki méltó az elfogadásra, méltó, hogy neki adják.

És ilyenkor döbbennek rá, hogy ez a példabeszéd róluk szólt, mert ők cselekedtek így az Emberfiával.

És ez a tanítás most a jelenben mindazokhoz szól, akik néha így bánnak a felebaráttal és a testvérrel és a szeretteikkel, amikor nem törődnek senkivel és semmivel, csak azt mondja, hogy: „Nekem legyen jó. Én kapjam meg mindazt, amit talán kinéztem magamnak, vagy amit elkönyveltem, hogy az az enyém, holott lehet, hogy semmi közöm hozzá, de én megszerzem, mert nekem szükségem van rá!” — az egyszerűségében így adom szavaimat felétek.

És néha ezt a tanítást lehet mondani a farizeusokra, az írástudókra és a nép vénjeire, akik odaálltak az elfogadásban vagy a meghívásban — mert kevés, mondhatni azt, a meghívásban —, akik az Egyházban, az Egyház élére állnak, az Egyházban cselekedni akarnak, az Egyházban elfogadni mindazt, amely körülveszi őket, vagy az Egyházban szolgálatot szeretnének teljesíteni mindazoknak, akiknek szükségük van e szolgálatra.

Ilyenkor némelyek megsértődnek — most visszaléphetünk az első tanításra. Mert ha érintett benne, akkor megsértődik. Holott nem megsértődni kellene, hanem önmagába nézni, és elgondolkodni, elmélkedni, felismerni önmagát: „Talán nem ez a helyes út a cselekvésben, hanem valóban szolgálni kellene, szívből és szeretettel. A szolgálatban elfogadni mindazokat, akik hozzám tartoznak.”

És akkor más lehet az összetartozás a szeretetében, a kegyelemben. És akkor nem fogják azt mondani rájuk: „Ti is olyanok vagytok, mint a farizeusok. A mai jelenben talán ti vagytok a farizeusok, az írástudók, és megelevenednek rajtatok és bennetek a nép vénjei, akik azt gondolják, hogy nekik mindent szabad a cselekvésben.”

De ha őtőlük kérik számon a példabeszédben, akkor megsértődnek. Még neki is mennének mindazoknak, akik megsértik őket. Ahogy Engem, Jézus Krisztus Urukat az Emberben szerettek volna megfogni, de féltek a néptől, mert a nép csodált, tisztelt, szeretett és követett a tanítás mondanivalója révén, a csoda megtapasztalása révén.

A tanítás és a csoda most is jelen van a mindennapokban, csak nyitott szívvel kell jelen lenni, felismerni, elfogadni, szívedbe zárni és eggyé válni vele. És akkor tudod értékelni e mai bűnbánat második tanítását, ami folytatódik a Hegyi beszéddel, és majd tovább, ahogy haladunk, a tanításokkal a kegyelemhez.

És ennek a kegyelem tanítása révén megajándékozlak benneteket kiválasztott Mária szolga, testvérem által áldásommal e bűnbánat második Golgotáján, hogy áradjon reátok az imádság felismerésének, szépségének, kegyelmének ajándéka, hogy ne félj, merj kérni, merj keresni, s merj zörgetni, és ha megnyílik az ajtó, ne torpanj meg, és próbálj irgalmassá válni az irgalmasságban, ne mondj ítéletet, és tudjál megbocsájtani. És hogy ha már működik a megbocsájtás benned, akkor meg tudod érteni azt a példabeszédet, ami az Atyáról és a Fiúról szól feléd és hozzád a felismerés elfogadása révén.

És ennek reményében árasztom reátok áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme világosítson meg benneteket, testvéreim, e meghívásban, e elfogadásban és a mindennapi élet haladásában, hogy a bűnbánat-idő megadja számotokra a tanításban a szépséget, az ajándékot, a kegyelmet, a keresést, a megnyitott ajtót, „ami előtt nem szeretnék megtorpanni, hanem tovább haladni, hogy irgalmasságban alakuljak ki az irgalmassághoz, ne ítélkezzek, tudjak megbocsájtani szívből és szeretettel, és akkor felismerem a példabeszéd tanítását a szeretet kegyelme által az Atyáról és a Fiúról, kinek gyermeke és testvére lehetek e meghívás révén”.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.