JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2004. szeptember 3.

Jézus Krisztus Urunk:

Sükösd kiadványok010Köszöntöm testvéreimet, akik eljöttetek a mai napon e fájdalom, szenvedés útjára.

A mai napban ismételten több testvérem megnyitotta szívét, lelkét, hogy képes legyen a befogadás kegyelmére, hogy elfogadhassa mindazt, ami a mai nap jelenlétben, e kegyelemben ajándékul számotokra itt jelen volt.

A mai nap tanításom szolgám, Mária felé is, hogy hogyan készüljél az életet elfogadni és élni. Hisz ki hogyan él, a szerint történik az élet befejezése után a továbbhaladása. Hisz hányan és hányan csak önmagatokra gondoltok, és nem fogadjátok el felebarátaitokat, testvéreiteket. Nem veszitek észre a körülöttetek lévő testvéreket, akik pedig szinte ott vannak előttetek. Mert az élet ajándék és kegyelem. Az élet, amely szintén egy csoda, mert jelen van. De nem mindegy, hogyan van jelen. Nem mindegy, hogyan éled. Nem mindegy, hogyan rendezed önmagadat és a kialakított részedet.

Hisz mi a tanítás ma? A dúsgazdag és a koldus.1. Még — ha figyelitek — a szavakban is milyen eltérések vannak. Hisz a dúsgazdagot szinte úgy kiemelve tudod kiejteni. A szegény embert szinte fogaid között. Itt is jelen van számotokra a különbség lényege. De ezen lehet változtatni, csak el kell indulni a változás útján. Hisz mindenki a szabad akarat cselekvésének gondolataiban, ha tovább lát és figyel, mint ami jelenleg így előtte van, s egy kicsit távolabb próbál nézni, akkor észreveszi a különbséget, hogy mi a tanításnak a mondanivalója. Mert „nem csak ma szeretnék jól élni”, hanem legyünk egy kicsit előrelátók, továbbra. Mert az élet kegyelem és ajándék, amelyet nem földi emberek próbálják behatárolni és elmagyarázni és rangsorolni, hogy ki mire képes, és hogyan tovább. Ezt hagyjátok meg Atyámra vagy Reám, Jézus Krisztus Uratokra, hogy segíthessek minden nyitott szívű testvérem felé, aki nem fél, és aki szeret, aki meg tudja nyitni szívét és lelkét, és elfogadni a kegyelmet.

De a másik tanítás is fontos, számotokra is, nem csak szolgámnak, hisz a hit kegyelméről van szó.2. Hányan és hányan úgy gondoljátok: „Talán egy kicsit imádkoztam, és talán részt vettem egy szentmisebemutatás-áldozaton. Nekem bőven elég.”

Hol van akkor bennetek a hit kegyelme? A hit, amely erős, és összeköt titeket. A hit kegyelme, amely fontos — ha csak annyi van belőletek, mint a mustármagban. Pedig az egy parányi, ha így reá tekintesz, kezedbe veszed. Elgondolkodhatsz rajta, hogy: „Ilyen parányi hit, ez már tud szeretetet adni? Ilyen parányi hit meg tud változtatni? Ilyen parányi hit azt tudja mondani nekem is: ha erős a hited, bármit tehetsz és mondhatsz, meghallgatásra talál.”

Ahogy tanítványaimnak mondottam: Mondd e szederfának, hogy gyökerestől dőlj ki, és egy másik helyen vess gyökeret.3.

De a hitben nem szabad olyanokká válnunk, hogy hazajön a szolga, aki egész nap a mezőn volt az állatokkal, és azt kéritek még tőle: „Övezd fel magad! Készíts vacsorát, és majd, ha én jóllaktam és jól ittam, majd az után, ami marad, akkor te is ehetsz és ihatsz.”

És kérdezem hát tőletek: a gazda talán megköszönte szolgájának a cselekvéseit?4.

Atyám, Az mindent megköszön nektek, amit itt cselekedtek? Vagy van még, amin még elgondolkozol? Van még, amin változtatsz. Van még, hogy elindulj az úton.

Ma e két fontos tanítást nyújtottam számotokra, de ehhez még több tanítást is nyújthatnék, mert tanítványaimnak abban az időben, amikor egyek voltunk a haladással, a követéssel, a mindennapi élettel és életben, sokszor sok tanítást emeltem ki számukra, és mégis oly nehezen értették meg. Ezért kell számotokra is kiemelnem, és egy tanítást más formájában megvilágítani, hogy megérthessétek, mily fontos elfogadni szeretettel azt az életet, amely Atyámtól jön, azt a kegyelmet, amelyet Atyám adja számotokra, azt a szeretetet, amely szintén Atyámtól érkezik minden nyitott szívű testvérem szívéhez és lelkéhez.

De úgy-e, a gyarlóságunkban nem csak a szeretet, nem csak az öröm, boldogság, béke kegyelmei vannak jelen, hanem inkább most már egyre több, hogy gyűlölet, az irigység, a kapzsiság, a féltékenység és a harag? Pedig mily jó, mikor a szeretet örömének kegyelmében és megbocsájtásában együtt tudsz élni. Milyen jó, hogy már nem vagy egyedül, van valaki, aki veled van. Van, akihez fordulhatsz. Van, akivel együtt örülhetsz. Van, akinek szeretettel tudsz szólni, aki szeretettel meghallgat. Mert e felebarát szeretete így van jelen a mindennapjaitokban. De ez mind úgy működik, ha van bennetek egy apró kis remény a hitből. Mint ahogy a mustármagot a tenyeretekben megnézitek, hogy: „Jé, mily kicsi! És Te, Uram, mégis azt mondod: mily nagy ez a hit a remény szeretetében.”

Ez a hit már tud világosítani számotokra a felismeréshez. Ez a hit meg tudja mutatni nektek a különbséget. Ez a hit összeköthet benneteket a felebarát-testvér szeretetében. Ez a hit, amely megfogja kezeiteket a lélek kegyelmével, és vezet. És ez a hit ad erőt a kereszt hordozásához, a kereszt fájdalmának, jelenlétének elfogadásában.5.

E tanításaim ismételten olyanok felétek, hogy minden nyitott szívű testvérem, aki jelen van, és aki olvassa, felkészül, hogy el tudja fogadni. Felkészül, hogy ez által talán megváltoztassa életét, amire rádöbben, hogy soha nem késő. Felkészül, mert „ez által valóban testvér vagyok a felebarátban”. És a szeretet kegyelme erőt ad a mindennapi élethez, amely kegyelem és ajándék.

Kérlek hát, testvéreim, nem lehetetlen, amit ma számotokra megadtam. Ha nyitott vagy, befogadod és megérted, és megpróbálsz a szerint változni.

A mai nap ajándéka még a felismerés, az elfogadás és a hit a szeretetének kegyelmében, hogy: „Ne akarjak csak önmagamra gondolni, és senki másra, csak én éljem jól az életem. Hanem inkább legyek a középút-választásomban, és legyenek felebarátaim, testvéreim, akikkel eggyé válhatok Krisztus szeretetében”, ami jelen van számotokra a mindennapjaitokban.

Kérlek hát benneteket, e mustármag-hit szeretetével nézzetek csak egy ilyen parányit szívetekbe és lelketekbe, és indulj el a változás útján a mindennapjaitokban. Hisz tanításom egyszerű, elfogadható. Különösképpen, ha megérted, akkor már boldog vagy, hogy neked is van részed a mindennapi életben.

Ezek reményében adom számotokra a mai nap ajándékát a lélek tanításának megerősítéséhez a Szentírás olvasásának kegyelmét: a Szeretett Tanítványom szeretet-tanításait, ami megvilágosít, megerősít, ami által felismersz — nem csak önmagad, hanem az életet a mindennapjaidhoz és a haladáshoz.

Ennek reményében küldöm áldásomat a hit kegyelmének szeretetével, hogy érezd, hogy tudj különbséget tenni, és a különbségben igyekezz a jó befogadására, a jó cselekedetekre, és ez által elindulni a változás, szeretet útján a hitben.

Mária keze-szolga által árasztom áldásomat minden nyitott szívű testvéremnek, aki felkészülve befogadja a hit kegyelmének áldását a megvilágosításának megvilágosodásában, hogy „ez által érezzem, hogy fontos az élet. Fontos, hogy hogyan élek. Fontos, hogy nem csak önmagamra gondolok, elfogadom felebarátaimat, testvéreimet.” És a hit kegyelme erőt ad a szeretethez, az örömhöz, a békéhez, a türelemhez, a megbocsájtáshoz.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme világosítsa meg számotokra a mai tanítás kegyelmének erejét a befogadáshoz és a megtapasztaláshoz, hogy „ez által felkészülve a mindennapi életre és a mindennapi út-haladásra a küldetésemben és az elfogadásomban”.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked Istenünk.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.