JÉZUS URUNK FELTÁMADÁSI TANÍTÁSA 2006. április 16.

A feltámadott Jézus jelképszobra

A feltámadott Jézus jelképszobra

Mária1:

 Dicsőséges, szép hajnal! Így köszöntlek most én itt e szavakkal.

(…1a) a Fény, mely erőt ad.

Köszöntelek, ó, szép hajnal, Fényben, a Fénnyel!

A Fény felém jön, átölel.

És már látom az angyalt, már így szól:

— Kit kerestek? Miért vagytok itt?

— Nem találjuk.

— Miért keresitek az Élőt a holtak között?2

Meglepődve e szavakon, és nézve széjjel. S már nincs félelem, mert már a Fény a kegyelem átölelésével erőt adva, és már köszöntve: Alleluja, alleluja, Jézus feltámadt!

Üres a sír, nincs már benne.

A zászló lengedezve köszönt részemre, hogy itt az idő, hogy felkeljek.

 Készen vagyok, megyek!3

 Igen, azt megértettem, hogy fel kellett, mert üres a sír, s miért keressük az Élőt a holtak között. Azt is hallom, hogy Jézus feltámadt. De még nem látom. De a Fényt követem mindenhol.

 Alleluja! Alleluja! Jézus feltámadt!

E dicsőséges, szép hajnalon elhozza a Fényt, mert erősebb az Élet a halálnál!

 Köszöntöm e helyet, mely a sírt adta számunkra. Azt a sírt, amelyben 3 napig pihent a Test. A Test, amely a szenvedések és kereszthalál által e helyre elhelyezve, hisz bennük nem volt más, csak annyi, hogy méltó hely legyen a Názáretinek, a Mesternek, ki most elhagyott. E sír a helyben fájdalmat és szomorúságot hozott, és félelmet a tanítványoknak és az igaz hívőknek. Félelem szállá meg őket, s ezután elmennek és bezárkóznak4:

— Hisz nincs már Mesterünk, kivel együtt lehetnénk.

De ez a hajnal öröm és boldogság a szeretetében! Mert a Fény megjelenve, átölelve, erőt adva, és így, hogy a köszöntés jelen legyen e Fényben, dicsőséges, szép hajnal, mert így köszönthettelek én most téged.

Jézus feltámadt a halálból, mert az Élet erősebb, mert az Élet erőt ad a mindennapokhoz, amely jelen van!5

 Örvendjetek, vigadjatok!

Jézus feltámadt!6

Íme, e hely, ahonnan elmentem, és most visszatérve az örömben és a kegyelemben és a szeretetben, mert Jézus feltámadt!

 A hét első napján kora reggel Mária Magdolna kijön a sírhoz. De mikor odaér, azt látja, el van mozdítva a kő, amely a sír nyílását bezárta. Meglepődött, megijedt. És látta, üres a sír.

— Hol az én Uram? Hova vihették?

Elindul hát felkeresni Simon Pétert és a szeretett tanítványt. Így szól nekik:

— Üres a sír, nincs ott az Uram, a Mesterünk! Valahova elvitték!

Ezen meglepődtek. Mindketten elindultak. Szaladtak. De a szeretett tanítvány gyorsabban tudott szaladni, elsőnek ért a nyitott sírhoz. Benézett, és látta a gyolcslepleket, de nem lépett be. Várja Simon Pétert. Mikor az is odaér, ő belép a nyitott sírba, és látja a lepleket és külön azt a kendőt, mely Mesterük Arcát takarta. A szeretett tanítvány is bement, s ezt mind látva hinni kezdtek, hogy a Mester feltámadt.7

Visszatérve, hogy majdan közöljék a többi tanítványnak s azoknak, kik jelen vannak.

De Húsvét Vasárnapján már az idő, és ketten közülük elindulnak egy Emmánusz falu felé, amely olyan közel 3 órai járásnyira van Jeruzsálemtől. S ahogy haladnak, maguk között megbeszélik, hogy valójában mi is történt, minek voltak tanúi, és a beszélgetés néha kis vitába is elegyedik. Jön feléjük Jézus, a Mester, de nem ismerik fel, hisz szemük akadályozva van a látásban. Közéjük szegődik, és hallgatja őket. Aztán megkérdezi:

— Miről beszélgettetek az imént?

Ezek meglepődtek, megállva, és Reá néznek. Kleofás, hisz az egyiket így hívják, Feléje fordul:

— Talán Te vagy az egyetlen idegen a városban, aki nem hallottad, mi történt ott?

Ő ismételten így szól:

— És mi történt?

Hát szomorúan, de elkezdik mondani:

— A Názáreti Jézus esete, aki Igaz Ember volt tettekben, és Isten és a nép jelenlétével a rendelésében. De főpapjaink, elöljáróink a halálnak adták, és keresztre feszítették. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt. És hogy ez történt, már 3 nap is eltelt. De ez még nem elég ahhoz, hogy ez megtörtént, hozzánk tartozó asszonyok kora hajnalban egy kicsit megzavartak bennünket: azzal tértek hozzánk, hogy nincs ott a mi Urunk, a mi Mesterünk. Elsőként azt mondták, elvitték. Utána azt mondták, az angyal jelentette nekik, hogy él, hogy ne keressék Őt a halottak között. Erre pár tanítvány el is szaladt, hogy meggyőződjön. S azzal tértek vissza, hogy nincs ott a mi Urunk. Hát most nem tudjuk, mitévők legyünk. Mi elindultunk.

És ahogy így beszélgetnek és haladnak, oda értek a faluhoz, de Jézus, kit nem ismertek fel, úgy tesz, mint aki tovább akarna menni. Ők kérlelgetik:

— Ne menj, maradj velünk, hisz esteledik. Nézd, a Nap is lemenőben van.

E szavak után velük marad. Bemennek hát a házba. Kis idő elteltével asztalhoz ülnek. Kezébe veszi az asztalról a kenyeret, megáldja, tekintetét a magasba emelte, majdan megtörte, és nekik adta.

Abban a pillanatban megnyílt szemeik, és felismerték az ő Mesterüket!

De az öröm, az egymáshoz való szólás, és mire odanéztek, Ő már eltűnt.

De megértették:

— Ő volt, a mi Mesterünk! Úgy-e, lángolt a szíved, mint az enyém? Mikor beszélt hozzánk, mikor a prófétákról mondotta, hogy valóban nem ezt kellett elszenvedni a Messiásnak, hogy megdicsőülhessen? És hogy a prófétáknak az Írásait a jövendölésről mondotta részünkre Mózes és a másik próféta? Igen, útra kelünk, visszamegyünk!

Nyomban elindultak.

Mikor visszaérnek, a többiek így fogadják:

— Valóban feltámadt a Mesterünk, hisz megjelent Simon Péternek!

Erre ők is átveszik a szót:

— Hiszünk benne, mi is találkoztunk Vele. Igaz, hogy először nem ismertük.

És elmesélik, mi is történt.

— És a kenyértörés, az nyitotta meg szívünket, hogy a Mester az!

És örültek. És már nem volt annyira jelen bennük a félelem.8

 Köszöntve Jézusunkat, Tanítónkat, Mesterünket, ki elmondotta részünkre, hogy az Emberfiának Önmagát kell adni a felebarátaiért, el kell szenvednie mindazt, amit a próféták megjövendöltek, mert különben hogyan megy be Isten Dicsőségébe, hogy megdicsőülhessen?

És ez e hajnal fényével megtörtént, mert Jézus feltámadt!

 Örvendjetek angyalok…9

 Most fogjuk össze kezünket elmondva azt az imát, melyre e Mester tanította az Ő tanítványait, hogy szívünk a megnyitottságában át tudja élni e hajnal fényének tündöklését, ragyogását, kegyelmét a szeretet erejében, hogy átöleljen, felmelegítsen és erőt adjon.

Mi Atyánk…10

És köszöntve az Édesanya:

Üdvöz légy, Mária…11

 Jézus Krisztus Urunk:

 Áradjon reátok e dicsőséges Fény tündöklő ragyogása, töltse be minden nyitott szívű testvéremet, ölelje át ez a hajnal fényének életereje, amely elhozza számunkra az örömünkben a Feltámadást, mert az Élet megtörte a halált, és az Élet erősebb lett e halálnál. Hogy ez által haladva minden nap a meghívott úton, amelyre igen-t mondunk a szívünk-lelkünk érzésében és követésében és küldetésében, mert a Fény világosságot nyújt, és a Fény a jó utat az igazságában adja számunkra, csak nyitott szemmel kell látni, észrevenni, felismerni és haladni rajta.

A mai nap ajándéka e öröm hajnalában, e Feltámadásában ezt adta számotokra a kegyelemben és a szeretetben. A dicsőséges Fénynek hajnala, ölelése áradjon testvéreimre.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelmében, erejében, e mai hajnal örömének Fénye áradjon felétek és vezessen az életben.

Mivel megtörtént számotokra e hajnalban e csodálatos Feltámadás az örömben, a békében, a szeretetben, és a kegyelem, amely felétek áradt, így most hálát adva: Téged, Isten, dicsérünk…12

 Mária:

 Ó, Édesanya! Megköszönve Néked13, hogy nem hagytál magamra, hisz sokszor Hozzád fordultam kérésben, a fohászomban:

— Légy Édesanyám, enyhítsd fájdalmamat, erősíts14 és legyél velem, mellettem, és kísérj el engem is, ha lehetséges, az úton.

Meghallgattad kérésemet, elfogadtad fohászomat, imáimat, és Együtt voltunk. És e dicsőséges, szép, örömteli hajnalban, e Feltámadásban, hálát jöttem adni Néked, ó, Édesanya!

Maradj továbbra is meg mindenkinek Édesanyja, fogd a Te gyermekeid kezét, és vezess a nehéz, rögös úton, és segíts akkor, mikor Hozzád fordulunk. Hisz többször és többször kérjük Anyai, Szeplőtelen Szívedet. Te még mindig meghallgattad, soha nem hagytál el, soha nem fordítottál hátat. Ezért én mondok köszönetet — most már nem a magam, hanem azon testvéreim nevében, kik sokszor és sokszor itt vannak, és nem félnek, ha kell, könnyekkel, ha kell, térdre ereszkedve Anyai Szívedhez fordulni. Ezért köszönjük Néked, Édesanyám!15

 Mária:

 Áll a gyötrő, kín-kereszt, melyet a Koponya-hegyén felállítva, rajta megaláztatva, megkínozva, végül keresztre feszítve és meghalva az Istenbárány, az Ártatlan Bárány, ki némán fogadta e kereszthalált a Megváltásért és mindazért, hogy ez által is segítsen azon testvéreinek, kik Hozzá fordultak, azon testvéreinek, kik meghallották szívükben a szeretetében a hívást, azon testvéreinek, kik elfogadják az Ő tanítását, és a tanításával együtt szeretnének élni. De az együtt-élés olyan, hogy megnyitva a szív és elfogadva e kegyelmet, e Ártatlan Bárányt, amely meghalt e gyötrő, kínzó keresztfán. A keresztfán, amely a magasban megjelent tündöklő ragyogásával. De a ragyogás nem sokáig volt jelen, hisz az Ég megnyílva sötétséget hozva a Földre. Félelem szállá meg az embereket, és már elhiszik, hogy ez az Ember valóban Isten Fia volt.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Ez a kereszt, amely itt, a Golgota hegyén van jelen, ez emlékeztessen minden testvéremet arra, hogy mindenkiért meghaltam e kereszten!

De mindenkiért ma hajnalban fel is támadtam a sírból, hogy ez által minden nyitott szívű testvérem szívébe költözhessek, eggyé válhassak nem csak a jelenlétemmel, hanem a tanításommal és a mérhetetlen nagy szeretetemmel, hogy ez által haladjunk az életünk útpályáján a meghívásban, a küldetésben és a követésben.

 Mária:

 Dicsőséges hajnalban köszöntöm a Keresztet, mely megváltott bennünket. A megváltásának titka megerősített e hajnalban. E hajnal, amely erőt ad a csüggedő, a kételkedő, az oktalan és a bizonytalan testvér-ember számára. Mert a bizonytalanságot, a kételkedőt, az oktalanságot a mai hajnal dicsőségének Fénye, kegyelme, szeretete és öröme megerősítette és elhozta a testvérek szívébe és a lelkébe.16

 Mária17:

 Elfáradtam. (…17a)

Most érzem jól magam, és jól esik a Fény is.18

 Jelenlévők:

 Jó reggelt!19

 Mária — éber állapotban:

 Jézus feltámadt e dicsőséges, szép hajnalban!

Jó reggelt akkor!

 A jelenlévők:

 Jó reggelt!

 Mária:

 Látom, mindenki mosolyog.

 Valaki:

 Mert öröm volt, azért.

 Mária:

 Nem muszáj.20 Nem zavar most a fény.

Ez nem boldog…, vagy nem is tudom, hogy mond…, de úgy egy kicsit fáradtnak érzem magam. De nem olyan fáradtnak, mint eddig.21

S minden szép volt? A köszöntés a hajnalban?

21a

 Csomor Lajos:

 Minden.

 Mária:

 Jézus megadott mindent?

 Csomor Lajos:

 Mindent, amit…

 Mária:

 S megint úgy, mint tavaly?

 Jelenlévők:

 Nem!

 Mária:

 Jó. Na, akkor azért most is örömteli volt.

 Jelenlévők:

 Hogyne! Persze!

 Csomor Lajos:

 Csak itt kezdődött, bent.

 Mária:

 Akkor öröm. Bennem csak az áll, hogy hajnalban a Fény volt csak nekem először. A Fényben egy angyal, s utána a zászló szélét láttam csak, hogy lengedezik. És akkor én mást nem hallottam, mint az angyalt, hogy mennek el, megtörtént az Öröm a Feltámadásban.

Ez van bennem csak. Még ennyit tudok csak elmondani.

S akkor úgy, úgy bennem van most az, hogy láthattam-e Jézust?

De csak megjelent utána!

Most csak még ez maradt meg.

 Csomor Lajos:

 Először azt mondtad, hogy: „Még nem látom.”

 Sipos József:

 Áldást is kaptunk, úgy, hogy biztos, hogy itt volt.

 Mária:

 Nem baj, majd később azért biztos, hogy még…

 Jelenlévők:

 Persze, persze!

 Mária:

 De az a Fény most valami különleges volt. Ilyent én még nem emlékszem, nem láttam, mert annyira erős, és olyan, nem is, hogy vakító volt, hanem olyan, mintha át lehetne menni rajta. De nem tudom elmondani. Olyan, mintha utána is abban a Fényben lettem volna benne, és azzal együtt menni valahova.

Hanem olyan jó érzés!

Nem tudom másképp elmondani.

 Csomor Lajos:

 Azt mondtad, hogy átölelt a Fény.

 Mária:

 Olyan, mintha benne lettem volna.

 Csomor Lajos:

 Az. Igen.

 Mária:

 Benne! Benne valahogy, haladtam, vagy nem tudom elmondani.

Máskor volt, hogy csak elölről éreztem, de most olyan, mintha még hátul még mindig jelen volna.

Nem tudom elmondani (…).

Azt a békét, azt az örömet, azt a szeretetet, ami most, most bennem van!

És mintha ki is akarna törni, vagy…

Nem tudom elmondani.

Nem (…) Nagyon szép és jó!

Csak ennyit tudok mondani.

És csak köszönni és köszönni és köszönni.

Köszönöm!22

 Csomor Lajos:

 Mi is köszönjük!

 Mária:

 Jó.

Atya nem mond semmit?

 Antal atya:

 Nagyon örülök!

23 Annak örülök, hogy itt vagyok! Hogy magát látom.

 Mária:

 Csak vizet… Csak vizet kérek. (…)

És vannak azért, akik jöttek…

 Egy asszony:

 Van, sokan!

 Mária:

 Akkor jó. Akkor örülök még jobban!

 Az asszony:

 Többen, mint tavaly. Meglepődtem, milyen sokan jöttek.

 Mária:

 Többen? Akkor még jobban örülök!24

 Antal atya:

 Csak nem ment fel a keresztig máma. Azt mondták nekem, utána bírok szaladni gyorsan, megáll. (…)25

 Mária:

 Atya! Tavaly is volt… Akkor tavalyelőtt. Egyszer csak innen… Mondták… Mert a Józsi is… Innen köszöntöttem. (…)

Nem is volt köszöntve, akkor akereszt…?

 Csomor Lajos:

 De igen, igen, igen!

 (…)

 Mária:

 Akkor azért a köszöntés megvolt.

 Csomor Lajos:

 Meg. Minden megvolt!

 Mária:

 És tanítás is volt valami a köszöntés…?

 Antal atya:

 Emmausz…

 Mária:

 Emmausz…?

 Antal atya:

 A mostani Evangélium, ami jön, és aztán a Mária Magdolna.

 Mária:

 Az már valamikor volt. Nem?

 Antal atya:

 Nem. Most jön.

 Mária:

 De nem. A másik évben. Nem?

 Csomor Lajos:

 Volt! Volt! Volt! Volt!

 Egy asszony:

 Mikor mentek a szent asszonyok…

 Antal atya:

 Mária Magdolna… Viszi a hírt…

 Mária:

 Igaz, hogy mást nagyon nem adhatott.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.