IMG_6450 jav

A sükösdi oltárkereszt.

 

 Mária:

 Eljött a mai nap, hogy az ünnepet ünnepeljük az évforduló ünnepében, hogy köszönetet mondhassunk Jó Jézus Krisztus Urunknak, aki jelen van közöttünk, és aki meghívott erre az útra.

Köszönetet mondok minden testvéremnek, akik hónapról hónapra, évről évre jelen vannak, és elkísérnek az úton, különösképpen akkor, amikor a fájdalom, szenvedés Golgotájára megyek, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk arra hívott meg, hogy fogadjam el a fájdalmat, a szenvedést, először az ifjúságért kérte, majdan a papságért, és utána pedig minden emberért. Hisz ha egy ember megtér a Golgota vállalásával, akkor már nincs hiábavaló szenvedés. Jó Jézus Krisztus Urunk erre tanított, és ezt adta számunkra.

Így ebben az ünnepben szeretettel és örömmel tekintünk Reája, megnyissuk szívünket, lelkünket, hisz a megemlékezésben és a visszatekintésben, hogy ma mi lesz a kegyelmi ajándék, mire fog visszatekinteni, azt előre még nem tudom, és nem tudjuk. De izgatott szívvel és nyitott szeretettel várjuk azokat a kegyelmeket, amellyel Jó Jézus Krisztus Urunk megajándékoz bennünket. Így a mai napban most elsőként énekkel köszöntjük, mielőtt még elindulunk tovább az úton: „Uram, Jézus, köszöntünk most Téged…”1

Valóban, Jó Jézus Krisztus Urunk köszöntésében nemcsak Őhozzá fordultunk, hanem önmagunkba is néztünk, hisz voltak hibáink, bűneink a tettek cselekedetében, és Jó Jézus Krisztus Urunk azt kéri tőlünk, hogy ezeket tudjuk kiadni önmagunkból, és utána tudjunk megbocsájtani, majdan megnyissuk szívünket ahhoz a szeretethez és ahhoz a kegyelemhez, amellyel Ő ajándékoz meg bennünket, átölel bennünket, felmelegít, megerősít, és megmutatja számunkra mindazt, ami által érezzük, hogy valóban az Ő testvérei vagyunk, Hozzája tartozunk, és megpróbálunk minden nap úgy élni, hogy Vele együtt élhessük azokat a napokat, amelyek felvirradnak számunkra, hisz ma vagyunk, de senki sincs biztosítva arról, hogy holnap is lesz. Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk mindig arra tanít, mindig úgy köszöntsük a napot, amely felvirradt számunkra, hogy öröm és boldogság, hogy nekünk ez a nap megadatott. És mikor lefekszünk, akkor mondjunk hálát ezért a napért, és kérjük az éjszakát, hogy óvja és védje álmunkat, mert nem tudjuk, hogy holnap is fel-e virrad számunkra ez a nap.

És ilyenkor fel kell készülnünk mindahhoz és mindarra, hogy felismerhessük Őt, és Vele együtt haladhassunk továbbra is a lélek útján. Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk ezzel az énekkel számunkra az első év tanításában, mikor megadta pár hónap elteltével, hogy egy kicsit elmélkedjünk, egy kicsit magunkba nézzünk, és soha nem késő megállni, csendet teremteni, végiggondolni életünket, és rádöbbenni, hogy ha ez nem jó, akkor ezen lehet változtatni.

Ő a tanításait nem úgy adja számunkra, amit nem lehet megvalósítani. A tanítások olyanok, amelyek nekünk szólnak, nekünk kell felismerni, elfogadni, szívünkbe zárni és elindulni a meghívásban, a változás útján, hogy a kegyelem a szeretetében valóban tudja felmelegíteni szívünket, lelkünket, egész lényünket.

Így a mai nap ünnepben elindulunk örömmel és szeretettel Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ma is ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja mindazokat, akik ebben az ünnepben is eljöttetek, hogy egyek lehessünk, és örüljünk és ünnepeljünk.

Így indulunk el a mai napon az úton: „Indulj az úton, előre nézz…”2

 

 Mária:

 Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Uram, Jézusom, eljött a mai nap, hogy megjelenjünk Szentséges Szíved előtt e ünnep alkalmával, hisz ma ünnepelni hívtál meg bennünket, hogy emlékezzünk arra a bizonyos napra s arra a bizonyos órára, amikor megjelentél, s amikor meghívtál az útra.3 Akkor még nem tudtam, hogy mitévő legyek, nem tudtam, hogy mit kell válaszolni, és hogyan cselekedjek. De az öröm szeretete, amely átjárt, úgy éreztem, valóban határtalan. Ennek reményében és szeretetében ma felkészülve és örömmel jöttünk bástyáimmal, segítőimmel, a közösségi testvérekkel, és különösképpen Antal atyával, aki a lelkivezető, akit felkértél, hogy vállaljon el engem és ezt a Közösséget, és ő igent mondott e felkérésben, és azóta ő vezeti ezt a Közösséget.4 Ezért neki is hálával, szívünk szeretetének köszönetével tartozunk, hogy itt maradt közöttünk.

De szeretném felajánlani János atyát, aki nagyon szeretett volna a mai napban eljönni, de mivel eddig még nem ért ide, most már nem tudom, hogy ide ér-e. Te tudod, Te látod, én szívem szeretetével emlékezek meg róla a sok köszönetért, háláért, hisz ő is sokszor teljesít itt szolgálatot, és örömmel vesz részt közöttünk, és örömmel jön el közénk, hisz azt mondja: „Nekem is szükségem van a feltöltekezésre, hogy ez által tudjak szolgálni ott, ahol jelenleg vagyok.”

Bízunk és reménykedünk, Uram, Jézusom, hogy a mai nap is a jelen lévő testvéreimet e visszaemlékezésben megajándékozod – szeretettel, kegyelemmel, örömmel, mosollyal, énekkel? Hisz nem tudom, ma mit nyújtasz számunkra, de örömmel és szeretettel várjuk e ünnep jelenlétét.

Így a mai nap szívem nyitottságával helyezem el Szentséges Szívedhez mindazon testvéreimet, akik a jelenben elfogadták kérésemet, és elfogadták a Te hívásodat, és ismét egyek vagyunk e ünnep kegyelmében.

És elhelyezem mindazokat, akik a betegségük révén vannak távol, és így kísérnek el a mai napon e ünnepen.

És elhelyezem mindazon testvéreimet, akik más elfoglaltságuk miatt nem tudtak eljönni, de lélekben megpróbálunk egyek lenni velük, hogy érezzék a felajánlás szeretetének kegyelmét ott, ahol jelenleg tartózkodnak.

Így jöttünk el nyitott szívvel és szeretettel Hozzád, Uram, Jézusom, a mai napon is.5

 

 Mária6:

 Jelen van a Fény. A Fény, amely jön felém. A Fény, amely forog, és a Fényben a színek tükröződnek, és a Gömb, amely jön felém. De már nem bírok, hova bújni, még mindig ide jön hozzám! És mit akar tőlem, nem tudom.

Megállt.

Nem, nem esik rám!

A színek a szivárvány színével jelennek meg. Most egy kicsit távolodik tőlem, talán elmegy. Már nem kell félnem, már nem esik rám!

Jaj, megint jön vissza!

A Gömbben a színek elhomályosodnak, és már csak az erős Fény, amely előttem van. Majd benne kialakul egy Száj. De hogy ez mi akar lenni, nem tudom. És elkezd mozogni, és így szól:

– A mai nappal megszabadultál a betegségedtől és a bűneidtől.7

De most már nem félek! Már jól érzem magam. A Fény melegsége, ahogy átölel, mintha simogatna.

S olyan jól érzem magam itt!

És a távolból hangokat hallok, kik kiabálnak:

– Keltésetek föl, mert itt hagyjuk! Ne feküdjön már ott a földön! Keltsétek föl! Itt hagyjuk!

– Nem reagál, hiába rázzuk. Nem tudjuk, mit csinál.

Körbenéznek, azt mondják:

– Már senki nincs itt. Hát, hagyjuk itt!

 Jézus Krisztus Urunk:

 Ekkor, kik mellette térdelnek, kiabálnak:

– Loncika! Loncika! Gyere, nézd, mi történt! Loncika!

– Hát, jó, oda megyek.

Végigmérte ezt az asszonyt:

– De nem tudom, mit csinál. Ne haragudjatok, nekem mennem kell várnak.

És tovább ment.

Már küldik gyermekeit:

– Ha azokra se hallgat, akkor elmegyünk, és itt hagyjuk őt, feküdjön a fűben, ameddig akar.

Rázza fia és lánya, és sírnak mellette:

– Anya! Anya, kelj már föl! Anya! Ne csináld ezt! Anya, kelj már föl!

És a Fény távolodik, és eltűnt.

 Mária:

 És most már hallom, akik szólítgatnak, hallom gyermekeimet:

– Anya, gyere már! Keljél föl! Itt hagynak a busszal. Anya! Anya!

– Mari, kelj föl! – így is szólnak.

– De nem bírok fölkelni! Én olyan jól érzem magam! Nem tudom, mi történt velem. Nem bírom kinyitni szememet. Már hallom, hogy itt vagytok, de annyira erős a Fény, még mindig érzem a Fénynek a sugarait. Nem bírom kinyitni szememet.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Erélyesen, ismételten rászólnak, s ekkor segítséggel felül:

– Már csak ti vagytok itt?

– Igen, mert már a többiek a buszban vannak. Gyere, mert itt hagynak!

– Miért nem akartál felkelni?

– Nem tudom. Nem tudom, hol voltam, de nagyon jó volt. És szóltak hozzám.8

 Mária:

 Oda megyünk a többiekhez a buszhoz, s egyre többen és többen kiabálnak:

– Gyere már, mert már csak rád várunk! Már itt akartunk hagyni! Gyere!

De ekkor már sírás tör ki belőlem:

– Én nem akartam senkinek rosszat.9

Ekkor mondják a többieknek, hogy:

– Valami történt vele.

De nem akarta senki hallani, hisz:

– Csak menjünk már haza, hisz már mindenki elment, már csak mi vagyunk itt.

Majd haza érve elmondjuk:

– Marival történt valami. Mari látott és hallott.

Erre azt mondja a férje:

– Pont te?! Pont neked kellett látni és hallani? De miért pont te?!

– Én nem akartam! Senki se akar hinni nekem!

(… — 00.35.44.)

…a Fény, amely simogatott, amely szólt hozzám, de nem tudom megmondani, hogy ki volt, nem láttam, csak a Szájat, és az mozgott.10

Majdan, nem tudom, miért, de azt mondták, menjünk ki, és jött Magdi11 velünk szembe, s mikor oda ér, mondjuk neki. hogy mi történt, hogy elestem, s utána láttam az erős Fényt, a Gömböt a szivárvány színeivel, a Száj, amely hozzám szólt. S elmondottam, mit mondott. Erre ő így válaszol:

– Én nem tudom, miért, de nekem meg jönni kellett hozzátok. Kaptam egy késztetést, hogy csak jöjjek, jöjjek, és végig ezt dúdolom magamban, ahogy ide jöttem: „Vezetsz, Uram, vezetsz, érzem Szent Kezedet…”12 Biztos, az Úr volt! Nem véletlen kellett nekem ezt dúdolni, míg ide jöttem hozzátok. És most milyen boldogok vagyunk, hogy elénekeltük! Érzem! Érzem!

Végre egy kis öröm!

Végre egy kis szeretet!

Aki nem kiabál le, aki nem mondja, hogy: „Pont veled?! És miért veled történt ez?”

Majd várjuk a másnapot.

S egyre többen és többen kérdezik:

– Történt valami?

Mondják:

– Á, semmi!

Megint eltelt egy nap, megint kérdezik:

– Történt valami?

– Nem. Nem látszik semmi rajta.

Harmadik nap már nem kérdezi senki, már nem is gondolnak semmire: Lehet, hogy csak beképzelte, amit mondott?

 Jézus Krisztus Urunk:

 És ezen a harmadik napon, délután, ismételten: megint hanyatt vágódva a földre esett, és jött a Fény, a Fény melege. Ismét megjelent a Gömb.

 Mária:

 Érzem. Ez megint az a Fény, ami jött felém. Ismét itt van! Ismét jött! Jelen vannak a színek. És íme, ismételten kialakult a Száj, ami ismételten megnyissa a száját a mozgásban, és így szól:

– Nincs szeretet és béke a földi emberek szívében és lelkében. Beszélj nekik a szeretetről és a békéről.

De nem tudom, mit kell mondanom.

Jó. Majd átadom nekik.

– Na, mit láttál? – így kérdezték. – S hallottál is valamit?

– Igen. Ismételten az a Fény volt, amit a múltkor láttam, megint megjelent a Gömb és a színek a szivárvány színében. És benne kialakult a Száj, amely ismét beszélt hozzám.

– És mit mondott? – így kérdezik.

– Azt mondta, hogy nincs szeretet és béke e földi emberek szívében. Pedig, ha a szeretet és a béke jelen lehetne, másképp élnénk. De hogy ezt hogyan kell érteni, nem tudom, csak ennyit kaptam, ennyit mondtak.

– És ki mondta?

– Nem tudom. Nem kaptam meg. Én csak a Szájat láttam, és az beszélt hozzám.

 Tudom, hogy nem hiszik, Uram, vagy nem tudom, ki az, aki szól hozzám, Szűzanyám! Nem tudom. Nem hiszik el, amit mondok!13

Majd ismét eltelik, most már több, mint egy hét, és nem történt semmi. Már én is hinni kezdek a szavaknak, amit mondanak számomra, hogy ez nem igaz, hallucináltam vagy beképzeltem, hisz ezeket kapom.

És utána közel két hét eltelt, és nem történt semmi. Már megnyugodtam. Már nem is kiabálnak, nem is csúfolnak, most már biztos, nem lesz többet semmi: nem szólnak hozzám, és nem látok semmit.

És eljött május közepe, amikor szinte már teljes nyugalomban, már nem gondolva mindig e Fény-látomásra és e hangra, hisz arra gondoltam én is már, hogy valóban csak beképzelhettem, vagy hallucinálok, amit mondanak számomra?

S ekkor, semmire sem gondolva, ismét megjelenik a Fény.

Akkor talán nem hallucinálok, nem képzelem be magamnak!

Íme, megint eljött a Fény! Itt van a Fény! És jön felém. És már nem félek tőle, már várom.

Megjelent a Gömb is a színekkel, és most látom, hogy ez a Gömb a Földet ábrázolja, és a színek a Föld színeit tükrözik: a Föld, amely forog. És a Fény, amely melegít, erős, szinte vakít.

És ismét kialakult benne a Száj, és megint megnyitja, és hallom a hangot:

– A megbocsájtást kérem tőletek, hogy a bűn ne legyen úr felettetek. Hisz a szeretet, a béke, a megbocsájtás – akkor a bűn már nem tud tombolni bennetek.

– Köszönöm. Köszönöm, hogy elmondtad mind e szavakat. De hogy mondjam el, ha nem hiszik el, amit mondok?

 – Igen, megpróbálom átadni feléjük.

 Ismét kérdezik:

– És most mit láttál, és mit hallottál?

– Íme, mondom: A szeretet és a béke után a megbocsájtást kéri ez a hang tőlünk, hogy a bűn ne tudjon tombolni és uralkodni.

Én megpróbálom elmondani és átadni nektek, de hogyan lehet ezt megérteni, azt nem tudom. Én csak ezt hallottam, én csak ezt tudom mondani, és azt, hogy jó érzés, mikor ott vagyok. Nem tudom megmondani, hogy mihez is hasonlítsam azt a helyet vagy azt az állapotot.

– De ha nem tudod megmondani, ki szól hozzád, akkor lehet, hogy a gonosszal cimborálsz.

S erre, már akkor többen imádkoztunk az udvarunkon, mert azért a kíváncsiság csak ide vezette a hír hallatán az embereket. Ének és ima. És ekkor többen és többen felkészítettek:

– Itt van ez a rózsafüzér, legyen nálad. Ha nincsen ilyen kis szenteltvíz tartód, akkor adunk. Ez is legyen nálad. És ha még egyszer látsz, és még egyszer hangot hallasz, kérdezd meg, hogy ki az. De vigyázz, mert a gonosz is lehet, és ha ez nálad van, akkor talán nem fog megjelenni már előtted.

Nem értettem, miért kell ennek nekem nálam lenni. Meghallgattam őket, de azért nem tettem magamhoz. Én megint vártam, hogy majd csak ismét láthatok és hallhatok.

És már május vége felé járva, amikor ismét megjelent a Fény, és a Fényben a Gömb a színekkel. És most mintha gyorsabban forogna, mint máskor. Akkor megállt, és kialakul a Száj, és ismét hangot hallok:

– Fontos, hogy érezzétek a szeretet, béke, megbocsájtás jelenlétét, hogy a bűn ne tomboljon, mert így lehet jelen a kegyelem.

Meghallgattam. De azért félelem van bennem, pedig rám parancsoltak, hogy kérdezzem meg, hogy ki szól hozzám. De hogyan tegyem meg, ezt a kérdést fel?

Összeszedem minden bátorságomat, erőmet. Nem tudom. Nem tudom, hogyan is szóljak. Félek is, de összeszedtem minden erőmet. Elmondom, amit hallok, de azt mondták, hogy én a gonosszal cimborálok, hisz nem látom, ki szól hozzám. Akkor hogyan fogadják el, ami mondok?

Nem tudom, hogy tegyem meg ezt a kérdést.14

– Köszönöm, hogy szóltál, e hang, hozzám, e Száj által. De megkérdezem, hogy ki az, aki szól hozzám, mert azt mondták nekem, hogy a gonosz szólhat hozzám.

Végre, ki tudtam mondani! De nehéz volt.

Nem tudom. Most megbántottam? Hisz eltávolodott a Fény. Már nem látom a Gömböt és a Szájat, mint aki elment. Elment. Elment!15 Miért is mondtam el, amit mondtak nekem?! És most elment!16

De ismét érzem a Fény sugarát, és itt van a Fény! Itt van a Fény! Nem hagyott el, visszajött! Visszajött!

De a Fényben valaki mozog. De nem látom, ki az. De ez már nem a Gömb, s nem is látom a színeket. És jön felém.

– Bocsáss meg nekem!17

Nem tudok felnézni.

Az Úr Jézus!

Az Úr Jézus jött ki a Fényből!

Létezhet, hogy Ő az?!

Létezhet, hogy Ő az?!18

Erre gondolok. Erre gondolok.

– Igen. Kö… Kö… Köszönöm! Köszönöm.19 Köszönöm. Igen, most már elmondom, hogy nem csak a Száj van előttem, hanem Uram, Jézusom, Téged látlak! Bocsáss meg nekem, hogy megkérdeztem, hogy ki szól hozzám.

 – Igen. Igen, átadom. Köszönöm.

 Most már boldogan mondom el:

– Tudom, kit látok, és ki szól hozzám. Már nem csak a Fény és a Gömb a színekkel és a Száj jelent meg, hanem eltávolodott a Fény. Azt hittem, el is megy, de utána visszajött, és valakit láttam benne, ahogy mozog. S ahogy közeledett a Fény felém, úgy megjelent a Fényben a mi Jézusunk. Olyan szép! Fehér ruhában, mezítláb, világosbarna haja válláig ért. A Szemét, azt nem tudom pontosan elmondani, hogy sötétbarna-e vagy más színű-e, mert olyan erős volt a Fény, hogy nem tudtam teljesen kivenni. Milyen magas? Hát, én nem tudom, hogy jól-e tudom nektek elmondani, de mit tudom én, olyan 180-185 centi, nem tudom pontosan. Talán ilyen magas. És azt mondotta: Ő szól hozzám, Ő adta e tanítást a szavakban, amelyeket eddig elmondottam.

És látom, hogy van, aki hiszi, s látom, van, aki csodálkozik, és látom, aki szinte gúnyosan néz rám, mint aki csak mondott valamit.

És ekkor imádkozunk és énekelünk. És mivel jelen vagyunk, és többen és többen a kíváncsiságában azért jöttek, hogy „beállhassunk”, hisz így mondották akkoriban: „Eljövünk, egyszer-kétszer beállunk, és elmegyünk.” Hisz a beállás azt tükrözte, hogy: „Valami van ennek a Marinak a kezében. Hogy kitől, mitől, azt még nem tudjuk, de csak így mondjuk egymás között, hogy elmegyünk és beállunk.”20

És ekkor így vagyunk jelen, és többen és többen azt mondották ismételten:

– Legyen nálad rózsafüzér, legyen nálad szenteltvíz, mert több, mint való, hogy veled a gonosz beszél.

S ekkor annyira erőltették már, hogy zsebembe tettem, hogy állandóan nálam legyen egy nagyon-nagyon kicsi, kis üvegcsét is kaptam vízzel, hogy azt is tartsam magamnál, mert:

– Nem biztos, hogy az Úr Jézus beszél hozzád. És mikor legközelebb jön, majd tartsd oda a rózsafüzért, a szenteltvízzel szenteld meg, és meglátod, hogy már nem lesz előtted semmi.

Most már elfogadtam a szenteltvizet, felkészültem, hogy ha legközelebb valóban eljön a Fényben, akkor nálam lesz.

Ismét megjelent a Fény, a Fény közeledtével lépked valaki: íme, megjelent Jézus Krisztus, ki előtt leborulok.

Majdan kezembe veszem a rózsafüzéremet és a szenteltvizet is, hogy nálam legyen, és mikor már itt van előttem, akkor oda tartottam a rózsafüzért és a szenteltvízzel, hogy meghintsem. És ekkor itt maradt. Nem ment el! És csak mosolyog.

– Bocsáss meg nekem! Bocsáss meg nekem, hisz azt mondták, hogy Te nem lehetsz Uram, Jézusom, mert a gonosz is fel tudja venni a Te Arcodat, a Te jelenetedet, és őt láthattam, ő szólhatott hozzám. Hozzam el e rózsafüzért, amit úgy adtak nekem meg a szenteltvizet, mert ha ide teszem a rózsafüzért és megszentellek, akkor el fogsz tűnni, mert a gonosz ezt nem viseli el.

– Ó, ti, kicsinyhitűek! – csak ennyit mondott.

És itt maradt!

És nem ment el!

– Köszönöm, hogy itt maradtál!

És ekkor azt mondotta:

– Felkészítelek benneteket, kik meghallgatnak általad, a szeretethez, a békéhez, a megbocsájtáshoz, hogy a kegyelem jelenlétében a működés mit tud nyújtani. Megajándékozom több testvéremet a nyelvek adományával, a felhőtlen szeretettel és az örömmel.

És ekkor többen és többen, kik elfogadták a nyelvek adományát, e szólást ajkukra.21

 Jézus Krisztus Urunk:

 És most először e megemlékezésben azt a testvéremet fogom kérni a nyelvek adománya elfogadása révén az örömében, hogy a felhőtlen nevetés, a felhőtlen szeretet hogyan sugárzott feléd és általad mindazoknak, akik még akkor csak felettetek álltak, és nem tudták, hogy valójában mi történik. Így hívom most a harmadik sorból a segítő testvért, kettőt is, kik átéltétek e nyelvek adományának ajándékát a kezdetekben.

Íme, jöjj!

Akik nyelveken szóltatok és beszéltetek.

A kezdetekről beszélek, mikor még itt jelen voltatok az udvaron, mikor felhőtlenül nevettetek, örültetek, nyelveken szóltatok!

Íme, jöjjetek, és adjátok át ismételten azt a felhőtlen örömöt, aminek részesei lehettetek!

És most a tanúságtétel megemlékezésében egy kicsit visszamegyünk e kezdet pillanatához.

Most miért kérlelitek magatokat?

Nem neveket szólítok – tudnotok kell, kik kaptátok a nyelveken adományát, kik láttatok!

 Kádár Györgyné Anna:

 Uram, Jézusom, bocsáss meg, de én nem szóltam nyelveken…

 Jézus Krisztus Urunk:

 Nem rólad beszéltem.

 Kádár Györgyné Anna:

 Köszönöm!

 Jézus Krisztus Urunk:

 Azt mondtam, a harmadik sorból…

 Kádár Györgyné Anna:

 De én a harmadik sorban ültem.

 Jézus Krisztus Urunk:

 De egyedül ülsz benne?22 Úgy látszik, egyedül foglalod el a harmadik sort!

Akik nyelveken szóltak. Tudják ők nagyon jól!

Mondjam úgy, ahogy várjátok, mint tavaly Zsóka testvér is? Megvárta, hogy megszólítsam néven. Most szólok akkor: Loncika testvérem, ki nyelveken szóltál, a Márti testvérem, ki nyelveken szóltál!

Loncikám, beszéltél! Láttál is.

 Sipos Józsefné Loncika:

 Látni láttam, Drága Jézusom! Rengeteget láttam, de valóban, a nyelvek adományát, azt én nem kaptam meg. És kicsit irigy is voltam, mert…

 Takács Jánosné Bimbi néni:

 Beszéltél!

 Csomor Lajos:

 Van róla videó!

 Takács Jánosné Bimbi néni:

 Van!

 Sipos Józsefné Loncika:

 Te, Jó Isten! Tényleg látja a lelkemet, de én arra nem emlékszem, hogy nyelveken szóltam volna, csak azt tudom, hogy mindig elvitt az Úr Jézus a Marikával együtt, és kaptam csodálatos ajándékot, és bizony énbennem is fölmerült az, hogy: „Ah, Lonci, te képzelődsz!”

Haza mentünk a Józsival, mondom:

– Biztos, Józsi, hogy mi jó helyen vagyunk itt? Biztos, hogy ez tényleg így van, ahogy ez a Marika mondja?

És csodálatos helyekre vitt el, és végtelenül kacarásztam, és a férjem, itt van a gyönyörű, jó uram, megmondhatja, hogy szégyellte, hogy én úgy vihogtam, mint egy nem is tudom, micsoda. Nagyon nevettem, mert olyan helyeken jártam: kis angyalkák tollseprűkkel pöckölgették az orromat meg minden. Nagyon-nagyon nevettem.

És amikor jött az az idő, hogy lehetett az Úr Jézustól kérdezni, akkor én, ugye. megkérdeztem, hogy hát most mi lesz énvelem, hát engem kinevetnek, már mindenki arról beszél a buszon is, hogy… Ugye, utazásszervező voltam, mondták, hát bolond az asszony, ez röhög, ha kell, ha nem.

És az Úr Jézus megvigasztalt engem, hogy: „A te életedben olyan nagyon sok a szomorúság és a fájdalom, itt a nagy lehetőség, hogy most felhőtlenül örülj.”

És én valóban eszméletlenül tudtam örülni, az uram pirulni, én meg boldog vagyok, hogy egyáltalán, Drága, Jó Jézusom, most fölszólítottál erre, és emlékeztettél. Nagyon el voltam bambulva. Visszamentem a múltba, és néztem egy pontra, és ki akartam találni: Istenem, hogy is volt ez akkor? Mert voltak fiatal lányok, akik megkapták itt a nyelvek adományát, és csodálatosan beszéltek. S kérdeztük, hogy: „Miről? Mit mondtatok?”

Azt mondták, hogy ők nem tudják, nem tudják lefordítani, hogy mi volt, csak beszéltek.

Köszönöm szépen, Drága Jézusom!

Bocsáss meg, ha későn kapcsoltam.

 Kiss Józsefné Márti:

 Uram, Jézusom, én valóban megkaptam a nyelveken adományát. De úgy magamba zártam. Néha, ha valaki megkérdezte, akkor rábólintottam, hogy igen, én tudom, megkaptam.

És ezt én hálás szívvel megköszönöm. Amikor el vagyok keseredve, elő is veszem.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Akkor most mutasd meg.

 Kiss Józsefné Márti:

 Páteri, pipiri…23

Köszönöm, Uram, Jézusom!

 Jézus Krisztus Urunk:

 Igen, de nem csak ők kapták meg ezt a kegyelmi ajándékot, akkor sokan-sokan részesültek ebben, és sokan és sokan, akik szinte így néztek felettetek, és volt, aki azt mondta:

– Na, menjünk ki innen, mert ez egy bolondok háza!

Igen, mert nem érezték, hogy a kegyelem csoportosan is működhet.

A kegyelem, amely megjelenik az ember szívében, és az ember szíve, ha nyitott, befogadja, és működik rajta és benne.

És Én, Jézus Krisztus Uratok e első esztendő megjelenésének tanításában a nyelvek adományát adtam meg számotokra.

Emlékezzetek, kiválasztott testvéretek, Mária szolga is, mikor így szólt hozzátok, és mikor így beszélt felétek.

Na, most hívom azt a testvért, aki az előbb azt mondta: „Én a harmadik sorban ültem. De én nem kaptam nyelvek adományát.”

Amikor Mária testvér beszélt, és te próbáltad összeszedni e beszédnek mondanivalóját írásba. És milyen nehezen tudtad összerakni, ugye, mert nem így beszélt Mária testvérem, hanem úgy, hogy:

– Kö-szön-te-lek ben-ne-te-ket, test-vé-re-im e bol-dog na-pon!24

És te próbáltad ezt kiadni a testvérek felé, és sokat és sok órát töltöttél vele, míg meg tudtad érteni, hogy e hosszú beszédnek néha csak pár mondata lett e hosszú szavakból.

 Kádár Györgyné Anna:

 Igen, Uram, Jézusom, valóban így volt, de nagyon boldog voltam, hogy itt lehettem, és éreztem a jelenlétedet. És nagyon-nagyon, nagyon sokat kellett imádkoznom, valóban, hogy még megtanuljam, hogy Te jelen vagy, és akkor tudtam összerakni a mondatokat.

Köszönöm szépen.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Mert a szavak nem mindjárt így jöttek Mária testvérnek, ahogy most halljátok, s amelynek most a jelenben vagytok tanúi. Ha visszamegyünk a kezdetre a megemlékezésben, akkor Mária testvér, először ő is csak nyelveken szólásán szólt felétek és hozzátok. Azután átadta a szavakat szaggatottan, szinte mondhatod, szótagolva, és sokan és sokan azt mondták: mire a végére ért, addigra elfelejtette, mi is volt az eleje, mert olyan sokára mondta el, hogy nem lehetett érteni, nem lehetett összerakni.

De most időnként, mikor ezeket megnéznétek, így látnátok azt a tanítást, ami végbement előttetek, amelynek tanúi lehettetek, hogy valójában e kiválasztott testvér, szolga, Mária, Marika – mindegy, hogy ki hogyan nevezi –, hogyan és miképpen éli ezt meg, és hogyan és miképpen fejlődött ki így.

Most ezért fogom pásztor testvéremet kérni, aki ekkor nem volt jelen még köztetek, aki később jött erre a helyre, mikor hallott Sükösdről, és azóta sok tanítást megtapasztalt, és a tanításból ő is azt mondja, erőt merítve, szinte még mindig tanulhat, és a tanulással átadhat. De most ő a kezdetektől nézheti vissza, hogy hogyan is alakult ki Sükösd első napjai, első hónapja, éve és a következő év.

És ő mond el egy pár gondolatot felétek, hogy ő, aki most kívülállóként nézi azt vissza, amelynek akkor nem volt tanúja, mint ti, néhányan, és mégis mit tud belőle nektek elmondani és átadni, hogy hogyan és miképpen volt jelen a kegyelem.

 Keindl Antal atya:

 Az első az, hogy az Úr egy igazi Pásztor, azt hallottuk, hogy milyen türelemmel kezeli a Marikát, hogy jön a Fénnyel, beszélt, mint Szájjal. Megérti a Marikának az egész lényét, hogy gondol a Marika, hogy gondol az ember, milyen nehézségek. És ez a Pásztor ilyen türelemmel jön az emberhez.

Egy olyan nagy csoda!

A másik, amelyik én láttam ezeket a videókat, hogy gyönyörű dolog, hogy a kegyelem közössége, amit mondott az előbb a Marika, megkötni tudott: közösen nevettek, közösen eldőltek, beszéltek idegen nyelvek – azt én se értettem meg. És kérdeztem: Hogy, hogy? Egymást közösen meg tudják érteni.

Ez olyan egy nagy csoda: a kegyelem hogy tud közösen megkötni!

Mert én tudom, hogy itt a Közösségben egy kegyelem működik. Máskülönben nem lehet megérteni, hogy ilyen kedvesség van, ilyen közösség, szeretet van. Ezt meg kell érteni, igen.

És a harmadik, amit mondok, hogy a videóban az ember visszanéz, hogy annyian kaptak annyi kegyelmet. Én kérdezem: hát hol van ez?

Olyan megfogható kegyelem volt!

Hát hol vannak ezek mind, akik annyi áldást kaptak, akik annyi kegyelmet kaptak? Elfelejtették, hogy az első szeretet, ami volt nekik? Attól már hallottuk, sokszor elfelejtjük azt, hogy keresztények vagyunk, meg vagyunk áldva. És itt is ugyanez a probléma.

Ne felejtsük el, ha kapunk kegyelmet!

 Jézus Krisztus Urunk:

 Mert a kegyelem, az jelen van, az megérinti szíveteket, felmelegíti szíveteket, befészkeli magát a szívbe, és megpróbál működni elsőként rajtad, és majdan rajtatok. De hogy ezt meg tudjátok érteni, ezt fel tudjátok ismerni, ezt el tudjátok fogadni, ehhez az ember a testvérben figyelni kell önmagára, figyelni kell mindarra, hogy hogyan és miképpen jövök el felétek és hozzátok, hogyan és miképpen szólok hozzátok, hogyan és miképpen hívlak meg e meghívott útra. De a meghívást nem erőltetem, nem parancsolom, és nem követelem. A meghívást, azt Én szinte így, mint a kegyelmet, ahogy árasztom, így árasztom felétek. És a meghívást nektek kell felismerni és elfogadni és eggyé válni vele. S akkor teljes számotokra a felismerés és az elfogadás és az elindulás. Hisz most a visszaemlékezésben a kezdetben lehet, hogy kicsit hosszabb kegyelmi ajándékként adtam számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok hogyan és miképpen választottam ki testvéremet, aki által tanításomat adom felétek és számotokra, aki által kegyelmet és szeretetet árasztok. Többen és többen talán nem voltatok a kezdetben így tanúi, és évről évre ezen az ünnepi napon, ha magatok elé próbáljátok helyezni az elmúlt egy vagy két év, vagy három év ünnepét és a mait, akkor már kialakul szívetekben, lelketekben és egész lényetekben, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok hogyan és miképpen választottam ki testvéremet. De a testvért, akit most még csak a kezdetről, a nyelvek adományáról, a kegyelem csoportos jelenlétéről adtam számadást, még sok van, amiről szeretnék ma nektek ajándékot adni a felismeréshez, az elfogadáshoz, az emlékek visszapergetéséhez, ami által öröm és boldogság járja át az ember szívét, lelkét, aki testvérré válik, mert a kegyelem a működésében ezt sugározza számotokra.

Így ismét visszamegyünk a kezdethez, amikor már a nyelveken adományán is túl vagytok, és akkor még mindig sokan és sokan nem kimondottan azért jönnek e helyre, hogy valójában mi az, amit Jézus Krisztus Urunk ad számunkra, mi az, aminek tanúi vagyunk, hanem azért, hogy részesei legyünk ismételten visszatekintve erre a szóra, a beállásokra.

Ugye, hogy sokan képet kaphassanak róla, hogy hogyan is történt a beállás, most fogok hívni pár testvért ide, Magam elé.

Azt mondja, hogy jöjjön e testvérem, jöjjön e testvérem, és jöjjön e testvérem!

Most itt Előttem itt szépen, mint annak idején, felálltak.25

Mária is ugyanúgy lesz jelen, ahogy akkor megadta számotokra.

És mikor így megjelentetek, most felétek, kik a kezdetben nem mind voltatok itt26, és nem tudjátok, hogy hogyan is történt ez a beállás, akkor itt sorba álltak, férfiak mögéjük álltak, hogy el ne essenek, hanem segítsék őket szinte lefektetni azokra a szőnyegekre, pokrócra, amelyet elkészítettetek, hogy meg ne üssék magukat. És ekkor oda állva, és kérte Mária testvér, hogy csukjátok be szemeiteket, nyissátok meg szíveteket, és helyezzétek el kéréseiteket. És majdan fogadjátok a gyógyító kenetet, azt a kenetet, amelyet Mária testvéremnek megadtam, hogy ez által többen és többen felismerjék e helyet a jelenlétben.

 Mária27:

 Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelmi ajándékot, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt feléd, mert te Jézus Krisztus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyul… Kérlek, jöjj e testvéremhez, fogd a kezét, óvjad és oltalmazzad minden bajtól, minden veszedelemtől, nehézségtől és főképp betegségtől. Áraszd rá védő sugarad, szereteted, békéd, örömed (…) akit én most felajánlottam Szentséges Szíved oltalmába.

 Jézus Krisztus Urunk:

 A többiek persze énekeltek.

 Mária:

 Jézus nevében átadom neked…28

 Jézus Krisztus Urunk:

 Nem kell félned! Nem történik semmi!29 30

Most, hogy az újak is egy kis képet kaptak a „beállás” – a testvérek akkoriban így nevezték, és ez a beállás a gyógyító kenet ajándékaként volt jelen, és a testvérek eljöttek, és ma is van jelen köztetek olyan testvér a kezdetből, aki beállt e kenetre – Én így mondom, hogy kenet –, és mikor megkapta a kenetet, mögötte pont nem állt senki, és ő hanyatt vágódva. Itt kint, ha kimentek a sátorból, látjátok a köveket, vagyis a kövest. Ő arra hanyatt esett. Mikor ezt észrevették a többiek, sietve oda, hogy megnézzék, nem-e tört ketté a feje. Szó szerint ezt mondták. Mert akkorát koppant. És ott várták, hogy mi lesz. És mikor kinyitotta szemét, elkezdett mosolyogni, s azt mondja:

– Én nem tudom, mi történt, de én olyan jól érzem magam!

Kérdezik tőle:

– Nem fáj a fejed?

– Nem.

– Nem ütötted meg magad?

– Nem. Én olyan boldog vagyok! Én olyan jó helyen voltam!

Testvér! Igazold vissza, mikor hanyatt vágva itt elestél kint, és a testvérek kérdezték tőled, hogy hogyan és miképpen élted meg ennek tanúságtételét.

Többen voltak, nem csak egy testvér volt, de Én most az egyiknek szóltam.

 Egy asszonytestvér:

 Gugán Erzsike, nem te voltál?

 Jézus Krisztus Urunk:

 Nem ő volt!

Mária falujából volt az egyik, a másik ennek a falunak… Az egyik ebből a faluból, a másik a Mária falujából.

Mindegy, nem várunk tovább akkor, ha nem akarja, pedig boldog volt, és örömmel adta számul azoknak, hogy. „Énvelem, ami történt, az valami csodálatos! Én nem ütöttem meg magam, nem sérültem meg. Én olyan jó helyen voltam!” És mondta, hogy: „Valóban, ez beton, de én olyan, mintha párnákra estem volna!”

Ilyen örömmel és szeretettel adta át a kenetátadásának élményét.

Bízom benne, hogy a mai testvérek is a kenetátadás élményét át tudják adni a testvéreknek, hogy ők most mit éreztek ebben a pillanatban.

Lehet szólni.

 Hornok Klára31:

 Szavakkal nem nagyon tudom elmondani, de egy csodálatos érzés volt, szinte úgy érzem, hogy nincs kedvem haza menni.

Köszönöm az Úr Jézusnak! Köszönöm!

 Patakiné Éva32:

 Én egy pillanat alatt elvesztettem minden erőmet, és az jutott eszembe, amikor ott a dobogón adta Marika a gyógyító kenetet személyre. Csodálatos érzés! És köszönöm szépen, Uram!

 Csomor Csilla Mária:

 Engem nem kérdezett az Úr Jézus!

 Többen a jelenlévők közül:

 De igen! Dehogy nem! De igen! Mit éreztél? Hangosabban!

 Csomor Csilla Mária33:

 Hát… Igazság szerint melegséget. És egy kicsit rám jött a remegés, úgy enyhén.

 Jézus Krisztus Urunk:

 A remegés… Még kicsit vársz, akkor te is eldőlsz. Nincs semmi baj!

Volt olyan testvér, akinek csak így csinált Mária szolga a testvérben, és már akkor tántorogva ment hátrafelé, fogják meg gyorsan, mert mindjárt hanyatt vágódik.

Többen és többen, akik nyitott szívvel felkészülnek és befogadják a gyógyító kegyelmet, és engedik, hogy megérintse szívüket, lelküket, és engedik, hogy működjön rajtuk és bennük, akkor másképp érzik azt az ajándékot a kegyelmével, amely eljött felétek és hozzátok. És akkor tapasztaljátok meg, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok mi mindent tudok nektek nyújtani és mi minden tanítást adhattam már számotokra. Hisz a jelenben most sokan mondjátok: „Igen, köszönjük, köszönjük, hogy vagy nekünk. Köszönjük, hogy általad taníthat az Úr. Köszönjük az igenedet.”

De ez az igen nem volt ennyire egyszerű, majd hamarosan halljátok, hogy az igen folytatása hogyan történt a megemlékezésben.

Így, mikor a kenet beállásában megtapasztalva most többen és többen, hogy hogyan és miképpen működött, hogyan és miképpen volt jelen, és sokan és sokan csak ezért jöttek, nem azért, hogy tanuljanak, nem azért, hogy imádkozzanak, nem azért talán, hogy megtalálják a helyüket e világban, hanem „nekem problémám van, én beteg vagyok, nekem szükségem van a gyógyításra, mert elmegyek, hogy ez az asszony engem is meggyógyítson”.

De ez az asszony többször és többször elmondotta:

– Nem én gyógyítok. Én egy eszköz vagyok. Az eszközben én elmondom azt az imát, amelyre tanítottak. Én imádkozom, ha kell, felajánlom, ha kell, elhelyezem és kérem a meghallgatást, de hogy ki mikor részesül e kegyelemben a megtapasztalás részében, azt nem tudom elmondani, azt minden testvérem saját maga érzi a működés kegyelme révén, rajta és benne hogyan van jelen.

És mikor ezek már megtörténtek, és még mindig a család, a hozzátartozók még egy kicsit kétkedve figyelik, kétkedve jönnek el, és ekkor többen és többen így szólnak feléje, hogy:

– Miért nem úgy mutatkozik be neked, ha valóban Jézus szól, hogy: „a Názáreti Jézus vagyok”?

Emlékszel, testvér?

Te is ezt mondottad testvérednek:

– Nem hiszem el, ha nem azt mondja neked, hogy: „Én a Názáreti Jézus vagyok”.

És mit mondott számodra testvéred?

 Lovák Istvánné Éva:

 Nem emlékszem, Uram, bocsáss meg.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Azt mondotta:

– Én nem tudom, de nekem csak így mondja. De ha te kéred, akkor szólok Neki, hogy Názáreti Jézus!

És ekkor Mária testvér megkérdezte a legközelebbi találkozáskor, hogy:

– Uram, Jézusom! Azt mondják számomra, hogy ha valóban Te vagy, akkor miért nem úgy mutatkozol be nekem, hogy Te vagy a Názáreti Jézus, ki szólsz hozzám, kit láthatok?

 Mária:

 És ezen ismételten elmosolyodott:

– De ha fontos számukra, akkor mondhatom, hogy Én a Názáreti Jézus vagyok, mert valóban, mivel ott nevelkedtem, így hívtak a Próféta és a Mester mellett.

De a Mester és a Próféta ekkor elmaradt, elmaradt a Názáreti, számomra is csak továbbra is megmaradt: én Jézus Krisztus Uram, akit láthatok, és aki szól hozzám, aki felkészít, és aki tanít.

És akkoriban a testvérek annyira, szinte mondom saját szavukat, hogy itták a szavakat, ha már egy nap kimaradt és nem jöttek, hiányérzet alakult ki szívükben, akkor már úgy jöttek, hogy kedden, csütörtökön, később már pénteken is, utána voltak, akik már vasárnap is eljöttek, mert azt mondták, hogy:

– Jönnünk kell, mert mintha valami űr tátogna szívünkben, és ezt az űrt be kell, hogy töltsük.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És ekkor szintén, ahogy eljöttetek, körbeültetek, hogy majd imádkoztok, és akik eljöttetek e vasárnapi napban e családhoz, ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok ismételten eljöttem. S akkor testvérem a nyelvek adományában, a ti szavatokat használva, erőlködött a kimondásban. Ti meg úgy nevettetek, s Én, Jézus Krisztus Uratok megkérdeztem tőletek:

– És bírtok még nevetni?

Olyan boldogan rávágta:

– Igen, Uram!

Hisz tetszett, hogy kiválasztott testvér ekkor kínlódott a nyelvek adományának szavai kimondásában, hisz akkor már több nyelven szólt felétek:

Santa Maria.

Cristã fora.

És a testvér, ahogy mondotta, hisz Mária szolga akkoriban e szavakkal szólt felétek (…)34

Erre azt mondta az egyik testvér:

– Hát, Uram, ezt nem értjük!

Majdan jöttek a szavak: Santa Maria, Jesus Crista.

És akkor, mikor nevettétek: csang…

Erőlködött, erőlködött.

Ti meg hangosan nevettétek, kacagtátok, örültetek. És akkor, amikor végre kimondhatta e nehezen fogalmazott szavakat, és utána komolyra váltottam, és így szóltam felétek:

– Ti, akik most itt tanúi vagytok e nyelvek adományának tanításában, most azt mondom nektek, hogy lehet, hogy testvérem nem tud szólni, lehet, hogy más szól helyette, másnak a háta mögé bújva, időnként csak úgy meg-megnézi, kik vannak jelen, de Én, Jézus Krisztus Uratok leszek a Tanítója, és majd meglátjátok, hogy hogyan fog tudni beszélni, és majd szólni felétek.

Na, e komoly szavak elmondása után ismételten, szinte nevetés tör ki köztetek, hisz mit mondott a család egyik tagja?

– Na, Uram, én erre befizetek, hogy a Mari valamikor is beszélni fog!

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok elkezdtem őt tanítani. Megadtam számára a tanításokat.

És a tanításoknak sokszor tanúi is voltatok. Hányszor és hányszor, szinte most megmutatom nektek: éjszakában alszik, hisz az éjszaka arra való, hogy aludjunk, hogy pihenjen a test. És a test pihenésében egyszer csak elkezd beszélni, elmondja a látottakat:

– Köszönöm, Uram, hogy elhoztál erre a csodálatos helyre, hogy nézhetem a hegy oldalában a Hegyi beszéd-tanítást, láthatom az embereket.

Ekkor párja felkel, szalad ám:

– Mari Tanul! Gyertek gyorsan!

Már senki sem volt álmos, már nem kellett a testnek pihenni, már telefonálgatnak is, hogy minél többen és többen jöjjenek!

Hallgatják a tanítást, számolják, hogy hány félét tanult meg:

– Megjegyeztem, ötféle. Na, holnap igyekszek elmondani.

És mikor a tanítás befejeződött, hajnalokban lefeküdnek, reggel felébred:

– Tudom, hogy ötféle volt, de most egy se jut az eszembe! Hát ezt nem értem. Hogy, hogy egy sem jut az eszembe?! Pedig megszámoltam: ötfélét adott az Úr neki. De most miért nem tudom akkor elmondani?!

Kis időnek el kellett telnie. Azért, hogy tanúi voltak e tanításnak, nem azt jelentette, hogy ők adják le. Ezt kiválasztott testvéremnek kellett elmondani számotokra, hisz a tanítást így adtam meg számára és általa számotokra.

És elindult kiválasztott testvér tanítása, hisz emlékezzetek vissza, szinte ezen a helyen mondottam el akkor is nektek, hogy: mint egy házat, mikor elkezdtek építeni, először megvan az alapja, majd utána tégláról téglára emelkedik fel a ház. Én lépésről lépésre fogom tanítani kiválasztott Mária testvéremet előttetek.

És most ennek a tanúságtételében várok egy olyan testvéremet, aki ennek tanúja volt, és ha vissza tud most emlékezni erre a pillanatra, hogy elmondhassa mindazoknak, hogy hogy élték meg e tanítást.

Bástyák, segítők, ide járó testvérek! Nehéz szólni?

Hol a tanúságtételetek?

 Sipos Józsefné Loncika:

 Uram, megint én szólhatok?

 Nincs más jelentkező…

 Sipos Józsefné Loncika:

 Rengeteg, rengeteg alkalommal itt voltunk, tényleg, vasárnap is jöttünk már. Alig dobtuk le a kanalat, futás Sükösdre, mert biztos, lesz valami.

És valóban ennek is tanúja voltunk, amikor ilyen eszméletlenül kinevettük a Marikát, hogy a kínai nyelvet nem tudta sehogyan sem kimondani, és utána gyönyörűen tanított bennünket az Úr Jézus arról, hogy hogy megy át a teve a tű fokán, a bűnös ember hogy megy a Mennyországba vagy a Pokolba, ki hova való.

És csodálatos élmény, nem lehet ezt… Ezzel nem lehet betelni, ezt nem lehet, nem lehet szavakba önteni. Ezt csak átélni, azt a végtelen szeretetet, azt az átölelő szeretetet, amit a Marika mellett éreztünk. Hajnalonként mentünk haza, és hát sokszor meg is jegyezte az Úr Jézus, mert én voltam az, aki azt mondta, hogy húzzunk el most már, mint a vadlibák, hát 2 óra van, hát menjünk már haza, Józsikámnak 4-kor csörög az óra.

Elindultunk a kapun kifelé, szaladnak utánunk:

– Lonci, gyertek, mert jelenés van!

Futás vissza.

Nem számított, hogy csörög az óra, nem csörög az óra, csak, ha itt lehettünk.

És akkor hallgattuk azt a gyönyörű tanítást, amit, ugye, mindig a Marika az én hátam mögé bújt el, és nem akart szegénykém beszélni, mert:

– Loncika, ezt mondja el – még akkor magáztuk.

Akkor még nem voltunk ilyen testvérek, mint most, hogy mindenkit imádunk, ölelünk, szeretünk, mert mindenki testvér, magázott, és azt mondta:

– Mondja el helyettem ezt meg ezt meg azt meg amazt.

Sok helyre elvitt az Úr Jézus együtt bennünket, hogy én tolmácsoljam a Marika helyett.

És mondta az Úr Jézus, hogy túl fog majd a Marika engem beszélni,

Hát, megadta a Jó Isten ezt a csodát, hogy oly szépen tud beszélni, és én hálát adok a Jó Istennek érte, hogy tanúja lehettem, hogy abból a pici, kis sete-suta óvodásból hogy lett egyetemi tanár.

Köszönöm, Uram, tiszta szívemből köszönöm, hogy itt lehetek.

 Jézus Krisztus Urunk:

 A tanítás nem csak erről az egy tanításról szólt, amelyet most testvér kiemelt számotokra, hisz több tanítást Mária testvéremnek úgy adtam meg, hogy tanúja lehetett ő is ott, hisz elvittem, és megtapasztalhatta mindazt, ahogy Én ott szóltam tanítványaimhoz vagy a nép sokaságához. És szinte, hogy jobban megérthessétek, többen és többen már kérdezték tőle, hogy ezt hogyan és miképpen kell értelmezni.

 Mária:

 És azt mondtam nekik:

– Én nem tudom, hogy mondjam el, megpróbálom úgy elmondani, hogy meg lehessen érteni.

És így adtam át:

Rossz a hasonlat vagy nem rossz hasonlat: mint mikor valamit megnézel –most csak példának mondom – filmet vagy valamit, és én azt látom. És én ott vagyok, és hallhatom, és megtapasztalhatom, és érthetem.

De hogy ők engem észre-e vesznek vagy nem, azt nem tudom megmondani.

 Jézus Krisztus Urunk:

 De így tanult kiválasztott testvéretek nap mint nap, éjszakákban, hisz a család tudja legjobban igazolni számára, hogy az ő kezében nagyon Szentírást nem láttak, hogy olvassa, de mégis el tudja számotokra mondani, és ez mind azért így van jelen számotokra, mert Én voltam a Tanítója és Én tanítottam.

És ekkor a testvérek kezdték jobban és jobban felismerni, megérteni mindazt, hogy a tanítás lényege hogyan és miképpen van jelen számotokra.

És majdan készültetek, mondjam úgy nektek, az első közös zarándoklatokra, hogy elmentek e közelben lévő Mária-kegyhelyre. Erre azt mondták:

– Mi itt és itt találkozunk, sükösdisták.

Ez volt a megszólítástok.

Sükösdisták?

És sokan voltatok még akkor. Összetartoztatok, és jelen voltatok.

És akkor már testvéremet felkészítettem, hogyan és miképpen vegyetek részt.

És azért, ha visszaemlékeztek erre a zarándoklatra, ha ti nem vagytok, nincs az éjszakában nagyon, ki virrasszon, ki imádkozzon. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok e testvér által felkészítettelek benneteket.

De e testvér által ebben az esztendőben az örömet, a békét, a szeretetet, a felhőtlen nevetést adtam meg számotokra. Ekkor még sokszor és sokszor viccelődtetek, nevettetek, megadtátok a jelzőket némely testvér számára, hogy hogyan és miképpen kapcsolódtok be e közösségi életre.

És ahogy a tanítások jelen voltak, és megadták számotokra, hogy hogyan és miképpen, már olyan szépen kialakítottátok az imarendet, az énekeket, és ekkor mondottam el számotokra, hogy az imádkozásban e felhőtlen örömben imádkozzátok az Én Édesanyám által megadott Szentolvasókat, az Örvendetest, a Dicsőségest. A Fájdalmast ne, mert a Fájdalmas Szentolvasót még teljesen nem értitek.

Sokan és sokan ekkor kikezdtek benneteket, hogy:

– Itt akkor már nem az Úr Jézus jelenik meg, ha a Fájdalmas Szentolvasót kéri, hogy imádkozzunk.35 Hogy, hogy csak az örömben és a dicsőségben kell jelen lenni?!

És akkor ti örültetek, énekeltetek, nevettetek, hogy jelen e megtapasztalásban.

És sokan és sokan ekkor kezdtek egy kisé lemaradni, mert nem voltak tanúi annak, hogy miért nincs jelen e Fájdalmas Szentolvasó.

És ekkor így szóltam felétek: Hamarosan eljön az idő, amikor a Fájdalmas Szentolvasónak minden mozdulatát megértitek, szinte átélitek.

De ekkor sokan és sokan még nem tudtátok, hogy ennek mi lesz a mondanivalója, nem tudtátok, hogyan és miképpen kell ehhez majd felkészülni, megérteni:

– Hogy lehet egy Fájdalmas Szentolvasót másképp imádkozni, mint ahogy le van írva, ahogy már nagyanyáink is imádkozták?!

Sokan és sokan azt hitték, hogy kiválasztott testvérem majd át fogja írni a Fájdalmas Szentolvasó-imádkozást.

De ehhez még várni kellett, még nem jött el számotokra ez az idő, még itt csak az imáról tanítottunk, az ima szeretetéről. És az ima szeretetében eljött egy este, amikor azt mondottam számotokra, amikor még nem e helyen voltatok, hanem ott az utolsó padsor, amely most helyet foglalva ott volt elkészítve számotokra a hely, oda helyeztétek el e kis oltárotokat, és ott imádkoztatok.36 S eljött ez a nap, amikor azt kértem tőletek: Próbáljatok úgy imádkozni, hogy az imának a mondanivalóját átéljétek. Érezzétek, hogy valójában mit ad nektek és számotokra.

És akkor elkezdtük azt az imát, amelyre tanítványaimat is tanítottam, és tanítványaim által itt e jelenben benneteket is. És ekkor azt mondottam: Kezdjük el imádkozni ezt az imát, hogy érezzétek tanítását és mondanivalóját.

És akkor többször és többször elkezdtétek. Mikor elkezdtétek, akkor az eleje gyorsan ment, a közepe mintha megállt volna, a végénél már megint gyorsan mondottuk. Ismételten szóltam, hogy nem jó. Még egyszer elkezdtétek, és még egyszer, és még egyszer.

Ugye, emlékeztek, hány óra volt?

Közel három órában.

Mire most, mondom, a jelenben imádkozunk, összefogott kézzel, ahogy akkor, és most már szívvel, lélekkel, átéléssel és szeretettel tudjuk imádkozni, mert most már megtanultátok, hogy hogyan és miképpen imádkozzuk azt az imát, amelyre megtanítottalak akkor benneteket, hogy:

Mi Atyánk37, aki a Mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket a kísértésbe38, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Mindörökké! Ámen.

És akkor azt mondottam számotokra: Most már jól mondjátok, szinte úgy hallatszik, mintha egyetlen egy ajk mondotta volna az imát. Pedig most is, nézzetek szét, többen vagytok egy ajknál, és mégis tudtok szépen imádkozni, átélni minden szó mondatának mondanivalóját a megtapasztalásában.

És akkor többen és többen azt mondottátok:

– Hát, eddig is imádkoztam, akkor talán sosem mondtam jól?

Jól mondtok, hisz azt mondottam számotokra: Minden ima jól van elmondva. Minden ima elindul fel a Szívhez, hogy megérinthesse e Isteni Szívet, ami által a kegyelem majd felétek árad. Csak nem mindegy, hogy érted az imának a mondanivalóját, az ima alatt meg tudsz nyílni, és az ima alatt át tudod adni önmagad, át tudod adni mindazt, ami benned rejlik e felajánló kegyelem által. Mert fontos, hogy az ima szép legyen. Fontos, hogy az imát meg lehessen érteni. Fontos, hogy az ima megadja számotokra a működést a bensőtökben, szinte a felemelkedésig. És akkor érzed, hogy teljes vagy, mert valami megfogott, valami átölelt, valami felmelegített, valami megadta számodra, hogy talán működik rajtad és benned e felemelő kegyelem által.

Hisz most is azt mondom nektek, a jelenben, ahogy a múlt kezdetében, hogy sokszor és sokszor az ima miatt fognak reátok felnézni, felismerni, mert rádöbbennek, hogy milyen összeszedett imában tudtok együtt imádkozni.

És ennek is voltak többször és többször így megtapasztalása a tanúságtételben a kezdetből, amikor éreztétek, hogy az ima valójában mit nyújt számunkra.

Fontos ezeket mind felismerni, elfogadni és eggyé válni e kegyelem szeretetében.

De a jelenben néha vannak, mikor egy kicsit vagy elhúzzátok, néha van, hogy elsietitek, és néha van, mikor azt mondjátok, szinte a ti szavatokkal: „Te is eredj, te is eredj, te is eredj! Kimondtam, elmondtam, kész! De hogy el-e indult felfele, ahova küldöm, célba ér-e, avval nem biztos, hogy törődöm.”

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, mert nem az kell, hogy elhúzzam, nem az kell, hogy elhadarjam, nem az kell, hogy ne tudjak alatta megnyílni és átadni önmagam, hanem arra kell figyelni, hogy „én most, nyitott szívvel és lélekkel, van egy problémám, van egy fájdalmam, van egy betegségem, van egy nehézségem, van egy felajánlásom, van egy kérésem” – mindenki tudja, hogy mit szeretne a saját szíve nyitottságával elhelyezni, majdan elindítani fel az Isteni Szívhez, a felajánláshoz, a kéréshez, a fohászhoz, a meghallgatáshoz, a hálához és a köszönethez. Hisz tudjuk, hogy mi zajlik rajtunk és bennünk, és tudjuk, hogy „mi van, amiért most talán imádkozom, amit most szeretnék elhelyezni, és nem csak úgy, hogy oda teszem, vagy oda mondom, hanem szeretnék hinni és bízni mindabban, hogy én nyitott szívvel és lélekkel, Uram, Jézusom, Rád hagyatkozom, Benned bízom, Tőled várom a segítséget a kegyelemben, és Te jössz el hozzám, Te érinted meg szívemet, Te hallgatod meg, amit Eléd tárok, és boldog vagyok, hogy részese lehetek e felajánlásban, e kérésben, e fohászban, e meghallgatásban.”

És akkor valóban úgy érezzük, hogy az imának csodálatos ereje van a működésében.

És az ima meghallgatásra talál, és nem hull a porba, hanem elindul fel, ahova szeretnéd küldeni. De ehhez, most a jelenről beszélve, a bűnbánat megkezdésében, az első tanításában – hogy is szólt felétek a tanítás az ima révén?

Ott is pont ezt az imát adtam nektek, amelyet most kézen fogva elimádkoztunk, szinte, ahogy mondottam, mintha egy ajk szólt volna ennyi emberrel a testvérben, a felajánlásban, a kérésben, a fohászban vagy a mérhetetlen nagy hála révén. És ott is ezt mondottam: Ha nem tudsz megnyílni, ha nem tudsz kikapcsolódni, ha nem tudod átadni mindazt, ami benned rejlik, akkor hogyan várod a segítséget? Az imát szívből, szeretettel és örömmel, nem pedig görcsösen, remegve, félelem aggodalma kételyében helyezem el.

Hányan és hányan a félelem, kétely aggodalmában vannak jelen, nem tudnak tőle szabadulni – vagy nem is akarnak belőle kilépni? És akkor azt mondja: „Imádkozom, felajánlom, kérem a segítséget.”

És talán nem érzed a segítségnyújtást?

Mert el kell gondolkodni, és önmagunkba nézni: „Uram, egyáltalán ki tudtam adni önmagamból Feléd? A félelmem kételye, aggodalma megengedte, hogy én megnyíljak, megengedte, hogy én átnyújtsam Feléd kérésemet, fohászomat, felajánlásomat? Tudok hinni és bízni Benned, hogy Te jelen vagy, Tetőled várhatok segítséget és kegyelmet? Vagy a félelem, kétely aggodalma teljesen szinte leszorít, és úgy érzem, nem is akarok kilépni belőle?”

Akkor hogyan mondjátok a jelenben, hogy: „Uram, boldog vagyok, hogy igent mondottam, és elindultam Veled az úton, boldog vagyok, hogy testvéred lehetek, és követlek a küldetésemben és a követésemben. De teljesen nem tudom átadni önmagamat, ezért bocsáss meg.”

Mert némelyek a jelenben így élitek a napjaitokat.

A múlt tanításából is azt mondottam: Tudnotok kell megnyílni és átadni önmagatokat. Tudnotok kell értékelni és felismerni, hogy az ima a felajánlásában mit tud nyújtani számotokra, hogyan és miképpen ajánlod fel, hogyan és miképpen hiszel abban, amit most felajánlottál, hogy a felajánlás segítsége eljöhet számunkra, eljöhet számomra, és megadhassa számomra és számunkra azt a kegyelmet, amire várakozok, amire vágyakozok, és amire szükségem van a felajánlásában.

Hisz a kezdet tanítása az Úr imájában így volt jelen, és így van jelen most a jelenlétetekben. Ez nem változott sem akkor, és sem most. Erre mindig figyelni kell, mindig átéléssel és odaadással.

És majdan a múlt kezdetéből a megemlékezésben már közeledünk a Szeretet ünnepéhez, a Szeretet ünnepében, amikor arról beszélgettetek egymás között, hogy milyen is legyen számunkra az első Szeretet ünnepe a várakozásban, az eljövetelben, a karácsonyban.39

És ekkor, mivel láttam, hogy szinte nem tudjátok megérteni önmagatokat, van, aki egyszerűt képzelt el, és van, aki pompát akart. Az egyszerű és a pompa között Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam: Ez a hely – hisz akkor még csak, ahogy a jelenben mondom, az oszlopig volt a szegénységet ábrázolta számotokra. De nektek kincs volt, örültetek ennek a kincsnek, amit meg tudtatok valósítani, amely megjelent számotokra, ahol szeretettel és örömmel imádkoztatok és énekeltetek, ahol örültetek egymásnak, ahol már testvérként szerettétek egymást, és testvérként néztetek egymásra. S ekkor azt mondottam Én, Jézus Krisztus Uratok, hogy: Ez a hely, a ti szavatokat használva, valóban szegényes, de mégis gazdagabb attól, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok születtem, ahol Földre szállt a Szeretet, az a Szeretet, amely emberi testet öltött e Földön.

És akkor azt mondottam: Legyen meg minden e helynek megtisztelő varázsához, az ünnepetek.

És öröm és boldogság járta át szíveteket, örömmel készültetek az első nagy Szeretet ünnepére, ahol még a gyermekek is felkészültek számotokra a pásztorjátékukkal, amelynek tanúi lehettetek, és átélhettétek, megtapasztalhattátok, hogy hogyan és miképpen emlékeztek a gyerekek pásztorjáték-megelevenítésében, amelynek tanúi lehettetek. Örömmel és boldogan énekeltetek, imádkoztatok, a gyermekekkel együtt, mert valóban éreztétek a Szeretet varázsát, azt a varázsát, amelyet akkor adtam számotokra.

S akkor nem volt ilyen díszes oltárotok, nem voltak rózsaillatok, ahogy most áradnak felétek e jelenben, de mégis, mikor átéléssel és szeretettel imádkoztatok, hányszor és hányszor megkaptátok azt a kegyelmet, hogy nem volt egy szál rózsa sem e helyen, és mégis a rózsa illatával ajándékoztalak meg benneteket. Szinte boldogan szívtátok magatokba, örültetek, hogy ez jelen van, hogy „ennek mi részesei lehessünk”.

És ebből az örömünnepből most e öröméneket énekelünk el, azt az éneket, amelyet sokszor és sokszor énekeltek, átélitek az Én érkezésem várakozását, megérkezését, életét és ajándékát.

És akkor öröm és boldogság járta át szíveteket. Most ismét azt kérem tőletek, legyetek nyitottak, a nyitottságban készüljetek fel, hogy befogadjátok e ének alatt e kegyelem ajándékát.

 Megnyílott a szép Mennyország…40

 De a második versszak, az nem mindjárt érkezett! Kissé átmentetek.

Igen, a Szeretet ünnepe így volt jelen számotokra e csodálatos, kis helyen, amely azóta is jelen van, és azóta is, hogy ha átjöttök erre a helyre, érzitek azt a felhőtlen boldogságot, azt a felhőtlen szeretetet, érintést, amely itt jelen van, hisz nem véletlen, hisz sokan és sokan sokszor mondták: „Mikor e helyre jövök, valami olyan van, nem tudom elmagyarázni, de mintha nem is nagyon engedne, hogy én bemenjek.”

 Mária:

 Ekkor ezt mondom a testvérnek: Hát, ha nem bírsz bemenni, akkor valami van benne, ami miatt nem bírsz bemenni. Hisz itt jelen van Jézus Krisztus Urunk az Ő Édesanyjával, akik minden gyermeket és minden testvért várnak, és itt jelen az Atya szeretete – az Atya, aki a Fia kérésére, a mi megerősítésünkre, számunkra áldást adott, hogy érezzük a fény jelenlétét és kegyelmét, érezzük, hogy jelen vannak.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És akkor többen és többen így szóltatok:

– Valami olyant éreztem, mintha nem is a Földön járnék, mintha valami felemelt volna, s mintha lebegtem volna. Érezni a szeretet-kegyelmet? Érezni a simogatást? Vagy mintha valaki ringatott volna? Nem tudom. Ezt nem lehet szavakkal kifejezni.

Igen, valóban néha így lehet értelmezni, hogy szavakkal nem lehet kifejezni, mert a jelenben is ez a hely számotokra azt sugározza vissza, hogy lehet, hogy szegényes, lehet, hogy megdöbbentő – mert van, aki így mondja –, szinte megdöbbentő és félelmetes a sok kép, amellyel találkozunk, de érezni lehet valamit.

A valami a Fény kegyelme a szeretetében. Hisz ez a hely azóta is úgy maradt meg most a jelenben számotokra, hogy itt jelen van a Golgota, a fájdalom, szenvedés átélése és a működése a kegyelemben, a megtapasztalás tanításában, amelynek sokan és sokan tanúi vagytok.

És akik azt mondják e helyről, amikor azt mondják, hogy:

– Itt bejövök, és tovább nem bírok menni, valami nem enged be.

 Mária:

 Ekkor én itt vagyok, és várom a fejleményt, és ezt mondom neki:

– Testvér, legyen béke a szívedben, legyen szeretet a szívedben. Távolítsd el magadtól mindazt, ami miatt úgy érzed, hogy most nem bírsz bejönni, és próbáljuk meg újra.

Kimegy, kicsit kint várakozik, majd ismét bejön, és azt mondja, körülbelül addig elmegy:

– Ki kell mennem, mert úgy érzem, megfulladok. Itt nincs levegő. Rosszul vagyok.

Igen, jött feléje a kegyelem a szeretetében, de ő ezt nem ismerte fel. Ő nem nyitott szívvel és szeretettel érkezett. Ő azért jött, hogy azt mondja:

– Hát, eljövök erre a helyre, hallottam e testvérnek van valami adománya, és én ezt az adományt leszívom magamnak, és én evvel az adománnyal majd máshol működök.

És mikor harmadszor is megpróbálkozott a bejövetellel, akkor én már láttam, hogy Jó Jézus Krisztus Uram engem egy ilyen védőháló vagy tüll, mindegy, hogy minek nevezem, ilyen valami fényes, vékony, mintha így lefedett volna, és éreztem, hogy ez az én védelmem. Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk erről felkészített a tanítása révén.

És ekkor a testvér negyedik nekifutásnak is elindul, és már így dülöngél, hogy ő nem bír bejönni.

Erre így szóltam feléje, én itt vártam őt és a fejleményt, azt mondottam:

– Nyugodtam állhatsz mögém, majd felállok, és töltekezz be, ha tudsz. Hisz ugye, ezért jöttél?

És ettől úgy megijedt, hogy kiment, s többet vissza se jött.

 Jézus Krisztus Urunk:

 De nem csak ő volt ilyen, voltak mások is, akik eljöttek erre a helyre, különösképpen akkor, amikor a beállásokról, vagyis a gyógyító kenetről beszéltem, és megadtam, hogy hogyan volt jelen és működött. És akkor is így csinált. Mindig azt figyelte, hogy tud Mária mögé állni. Így topogott mögötte, várta, mikor áll már meg, mikor tudja ő leszívni róla – ő úgy mondta – az erejét.

És ekkor Mária csak így szólt hozzája:

– Ma semmiféle erőt tőlem nem tudsz leszívni. De ha beállsz elém, hisz azt mondják, hogy beállsz, valamennyit kaphatsz. De az még nem azt jelenti, hogy úgy betöltekezel, ahogy gondolod.

Ő is meglepődött: „Honnan tudja ő azt, hogy én miért is vagyok itt jelen?!”

Nem Mária szolga tudta – Én adtam meg kiválasztott testvéremnek ezeket a szavakat, hogy mit is mondjon számukra.

Ezért hát a jelenben most is sokszor azt mondjátok, hogy: „Mikor eljövünk ide, itt ez a hely mást nyújt számunkra.”

Van, aki azt mondja: a varázsa más.

Nem kimondottan a varázsa, hanem a szeretet kegyelme, a Fény ereje, amely már évek óta jelen van és simogat, erősít benneteket, hogy felismerjétek és elfogadjátok mindazt, ami által működik ezen a helyen ez a csodálatos kegyelem, amelynek tanúi és részesei lehettek.

 Mária:

 És most megint kicsit visszamegyünk az elmélkedésben a kezdetekhez, de már nem a kezdetekhez, hanem arra az időre, amikor lassan megtanuljuk, hogy a Fájdalmas Szentolvasó valójában mit rejt, hisz még mindig nem volt értelme elmondani – otthon igen, mi is imádkoztuk, de az Úr Jézus kérésében ezen a helyen megmaradtunk abban a szeretetben, amelyre tanított, amelynek részesei lehettünk, hogy a szeretet, az öröm és a dicsőség öleljen át bennünket.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És majdan eljön számotokra az első bűnbánat-idő.41

„És a bűnbánatra készülünk. De akkor még nem tudtuk, hogyan és miképpen kell jelen lennünk. Hát, elhelyeztük a kis képeinket, és arra gondoltunk, hogy majd körbejárjuk mink is e kis képeknél a megemlékezésben, hogyan is van jelen a bűnbánatban hétről hétre a keresztúti ájtatosság – ahogy mondani szoktátok.

És valóban, akkor is így vettetek részt, és ahogy elképzeltétek, hogyan és miképpen vesztek részt rajta, erről az a testvér tudna legjobban beszélni számotokra, aki ezeket a képeket elkészítette, hisz azt mondotta:

– Hát, nekünk is jön a böjt, és még képeink sincsenek. Akkor mi hogy fogunk imádkozni a keresztútban?

És szíve szeretetével, hogy öröm legyen e Közösségnek, elkészítette a képeket – ugye, Pacsirta testvér42?

 Raile Józsefné Marika:

 Igen, Uram.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Elmondhatod.

 Raile Józsefné Marika:

 Ez otthon jutott eszembe, hogy itt még nincsen Keresztút, és jön a nagyböjt, hát meg kellene csináltatni. S akkor kerestem képeket, hogy hogy is tudom megszerezni a képeket, mert az üzletben ezt nem lehetett kapni, de a plébánián kaptam könyv alakban. És azokat a könyv alakban a képeket kivettem, és elvittem egy üvegeshez, és megcsináltattam a képeket, és elhoztam ide. És a Marika valahogy úgy fogadta akkor, hogy félre tette, és ott állt. S mondom, mikor lesznek ezek kirakva?

És egyszer csak, mikor már közeledett a nagyböjt, akkor a képek kikerültek, és valóban jártuk a Keresztutat itt, de nem gondoltunk ekkora szenvedésre, mint amit akkor…

 Jézus Krisztus Urunk:

 De nem a képeknél jártad! Azt azért mondd el!

 Raile Józsefné Marika:

 Hogyan?

 Jézus Krisztus Urunk:

 Mert te a képeknél vártad.

 Raile Józsefné Marika:

 Igen. Igen, csak a képekről. De utána a szenvedés, amikor elkezdődött, akkor meg voltam lepődve, hogy: Uram, Isten! Hát hogy lesz ez? Mi lesz Máriával?”

Ha nem jól mondtam, kérlek, segíts, hogy…

Nagyon régen volt ez.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Így a képek kikerültek, valóban, a testvér szeretetének ajándéka révén, de Én, Jézus Krisztus Uratok testvéremet nem e keresztúti átélésre készítettem, ahogy ti megálltok előtte, elmondjátok rövid imáitokat, énekeiteket, talán néha fejet is hajtotok, és tovább mentek.

Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor eljött a bűnbánat első pénteke, Mária testvér kijött közétek, és ti láttátok, hogy valami történt vele. Láttátok, hogy nem úgy szól hozzátok, ahogy kell, és azt mondottátok:

– Valami baj van? Vagy félsz valamitől? Mert mintha félelem volna rajtad.

Ő ekkor ennyit szólt felétek:

– Ma talán ti is tanúi lesztek.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok testvéremet, ahogy mutattam, az éjszakában felkészítettem rá, hogy: Eljött számodra a bűnbánat-idő, és a bűnbánat-időben nem fogtok minden kép előtt megállni, imádkozni és énekelni, majd átélitek a Golgotát.

A szavak hallatán valóban félelem szállta meg szívét és lelkét, hisz nem tudta elképzelni, mi az, hogy átélni.

És megtörtént a bevezető imátok, énekeitek, a szó szerinti felajánlásotok, ahogy akkor többen és többen felálltatok, és elmondtátok saját kéréseiteket, hisz akkor még úgy történt, hogy ki a mai napban mire kéri a meghallgató segítséget a kegyelem részében, és ekkor azt vettétek észre, hogy „a testvér mintha már nincs közöttünk”.

És a testvér fájdalma megjelenik előttetek, hisz ekkor megadtam neki e golgotai szenvedésből először a kereszthordozás rövid szakaszát az első eleséséhez.43

Mire elmondottátok a Keresztúti ájtatosságot, addig a testvér a szenvedést átélte. És nem értettétek teljesen, hogy ez miért van így jelen.

Befejeztétek, és Mária ott ül, és akartok elmenni, és akkor így szóltok:

– Na, hát nem akarsz te is bejönni?

És ti akkor szembesültetek mindazzal, hogy ő nem bír felállni. Ahogy akkor felkelt és segítettetek felültetni, ő, ahogy akart felállni, összecsuklottak a lábai, se elindulni, se megfogni, visszavittétek, visszahelyeztétek a székre. És tanakodtok, hogyan tovább – ugye?

Most itt átadom nektek, bástyák, akik még nem voltatok bástyák, de itt voltatok, hogy most itt nem maradhat, valahogy be kell menni. S hogy ment be?

Nos, Sáfár testvér44? Valamelyik…?

 Kádár György bástyatestvér:

 Az a helyzet, hogy először csak próbálkoztunk, de mindig kicsúszott a Marika a kezünkből. Aztán be akartuk hozni a mamának a kocsiját45, s akkor abban akartuk elvinni, abból meg mindig kicsúszott.

Arra már nem emlékszek, hogy hogy találtuk ki a pokrócot.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Az nem akkor történt. Akkor székestől vittétek.

 Kádár György bástyatestvér:

 Igen. És hát, örültünk, hogy nagy nehezen sikerült.

 Jézus Krisztus Urunk:

 A Bari46 tudja elmondani, aki előtte állt:

– Majd én vigyázok, hogy le ne csússzon!

Azt mondja:

– Én elöl fogom, én vigyázok lábaira, ti meg hátul hozzátok. Majd csak valahogy bemegy.

Így volt, Bari testvér?

 A jelenlévők közül többen is:

 Nincs itt. Kiment vécére.

 Jézus Krisztus Urunk:

 De tudja, hogy így volt, tudja, hogy így volt, mert a Sáfár testvér is tudja igazolni…

 Kádár György bástyatestvér:

 Igen, igen.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És a másik testvér is a bástyában…

 Vida István bástyatestvér:

 Igen, így volt. Igen, így volt, Uram.

 Jézus Krisztus Urunk:

 …hogy nagy nehezen…

És a bűnbánat-időben minden pénteken nem sorrendben adtam meg testvérem számára a fájdalom, szenvedést, mert az első volt, az első szakasz, a felvett Kereszt hordozása az első elesésig. Majdan jött a korbácsütések a megkorbácsoltatásában, utána jött a megaláztatás, majdan jött a töviskoszorú, majdan ismételten jött az elesés. És így, mikor eljutottatok már a nagyhéthez, addigra már kialakult bennetek, hogy ez valami más Golgota lesz a Keresztúti ájtatosság átélésében, nem az, ahogy a képek előtt megállunk, és imádkozunk és énekelünk.

És mikor eljött számotokra, ahogy a ti szavaitokkal mondjátok, a bűnbánat utolsó hete a nagyhétben, eljött számotokra a kedd este az imádságban – az imádságban, amikor semmi rosszra nem gondoltatok, hisz „ma nem lesz keresztút, mert nincs péntek” – ez volt bennetek.

– Ma nem kap, biztos, semmiféle fájdalmat, ma csak imádkozunk és énekelünk, és elmegyünk.

És mikor elkezdtetek imádkozni, és egyszer azt látjátok, hogy a testvér felkel, és eljön ismételten erre a helyre, akkor tudtátok már, hogy biztos, valamit lát, vagy valamit hallott.

Vártátok, figyeltétek. És ekkor látjátok, hogy változik az arca, megjelentek a könnyek, szinte félelem rázza, és nem tudjátok, mi történik.47 És ekkor, mikor – ahogy ti mondjátok – ez a jelenés megtörtént, olyan árgus szemekkel figyeltétek, hogy most mit fog mondani:

– Hisz nekünk nem sokat mondott, de hogy valami történt, mert ennyire sírt, az biztos!

 Mária:

 És ekkor elmondom számotokra, hogy:

– Tudom, mi a keresztúti fájdalom e átélésemben. Hisz minden pénteken kaptam egy szakasz átélést a megtapasztalásomban. És most kérte tőlem…48 Kérte tőlem az Úr Jézus, hogy vállaljam a fájdalom, szenvedés Golgotáját, az egészet egyben az Ő kérésében. És megijedtem e szavaktól, de azt mondta, nem most kell válaszolnom, hanem majd csütörtökön, amikor ismét összejövünk.

És ekkor ti is többen és többen, velem együtt, mintha egy kicsit sírtatok volna. Egy kicsit megijedtetek:

– Hát hogyan lehet ezt egyben járni, mikor ez a hat hét is nagyon-nagyon nehéz volt?! Látni a szenvedésed. Azt hittük, hogy soha ebből nem lehet felállni, felépülni – így szóltatok.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És mindenki elment, és itt maradt kiválasztott testvérem e felajánló kéréssel. És nem tudta, mitévő legyen. Várta a segítséget egyiktől, másiktól, a harmadiktól. De senki se tudott okosat mondani. Hisz hogy mondtátok?

– Szörnyű látni, hogy szenvedsz. Mi veled leszünk, és imádkozunk.

Ugye, emlékeztek rá?

A család ismételten így szólt:

– Beteg vagy. Mi lesz veled? Hogy akarsz te szenvedni?” – ők így szóltak feléje.

Akkor jelen volt még köztetek a Koros Szolga49. Ő mit mondott? Emlékeztek?

– Ó, szenvedésre mindig szükség van! – ilyen könnyedén.

És a testvéretek, a kiválasztott vívódott, és nem tudta, mi a helyes döntés. Nem érezte szívében, lelkében, hogy mitévő legyen.

És várjátok a csütörtök estét, és összejöttetek. És akkor nem volt öröm, nem volt mosoly, nem volt felszabadultság szívetekben és lelketekben, mindenki szinte bánatosan jelent meg és szomorúan.

És ekkor vártátok testvéreteket.

És bejött, és megáll, és így szól felétek:

– Nem tudom, ma mi lesz, lehet, hogy utoljára látom Jó Jézus Krisztus Urunkat, és hallom, de nem vagyok elég erős, hogy elfogadjam e fájdalom, szenvedés. Nem tudom elfogadni.

És ti hogy válaszoltatok?

– Mindegy, hogy mi lesz a válaszod, mi melletted leszünk.

Ugye, emlékeztek rá?

És érezte, hogy ide kell jönnie, és nem mer ide jönni, mert a félelem erős benne. Érzi a hívást, és nem mer jönni.

Mi legyen? E hívás…

Még egyszer reátok tekintett könnyes arcával és szemeivel, és felállt, és ide jött a hívás helyére:

– Itt vagyok, Uram, éreztem a hívást, és megjelentem.

 Mária:

 És a félelmemben, és hogy nem tudok igent mondani, szinte nem mertem felnézni az Úr Jézusra.

 Jézus Krisztus Urunk:

 – Igen, elvállalom, amit kérsz tőlem.

És mikor e szavakat hallottátok, nem tudtátok, mi történt, hisz nektek azt mondotta:

– Nem vagyok erős, beteg vagyok, család van, én ezt nem tudom elvállalni.

És mégis azt hallottátok, hogy:

– Igen, Uram, elvállalom.

 Mária:

 És mikor e szavakat kimondtam, öröm költözött szívembe, béke és nyugalom. És mire újra feltekintettem, már valóban az én Szép Jézusomat láttam, aki mindig hozzám szólt, aki tanított, és aki vezetett.

S ekkor így szóltam:

– Uram, Jézusom, kérlek, légy velem, segíts nekem, hogy ha már igent mondtam, és elindulok, és ha szükségem van, akkor jöjj segítségemre.

És ekkor felkészített a holnapi napra. Először bűnbocsánatot tettem, majd részesültem a feloldozásban, és részesülhettem, hogy megáldoztatott. És én úgy néztem, hogy a kenyér és a bor van jelen, csak mikor befogadtam, akkor szembesültem, hogy ez nem kenyér és nem bor, szembesültem, hogy jelen van a vér, amelyet megtapasztalhattam, és amitől megijedve szinte azt éreztem, hogy nem tudom befogadni. És ekkor rám szólt, hogy nehogy kiköpjem.

És felkészített, hogy a másnapban hogyan és miképpen jöjjek Színe elé. És elindulok a Golgotán.

Majd mikor visszaérve ismételten kérdeztétek:

– Mi történt? Hisz azt mondottad, nem fogadod el, nem vagy erős, és mégis igent mondtál.

És ekkor elmondottam részetekre:

– Ma nem az az Úr Jézus fogadott engem, aki mindig szokott. Ma a Kereszten Függő Jézus volt előttem a haláltusájának pillanatában. Nem szólt Ő hozzám semmit, csak reám nézett, és mintha csak a Szeme kérdezte volna, hogy mi a válaszom. És nem tudom, miért, de nem tudtam kimondani azt, hogy nem, hanem igent mondottam. Megerősített, felkészített a holnapi naphoz.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És másnap, mikor megjelentetek, ez a hely úgy nézett ki abban a pillanatában, mint a siralom háza: mindenki feketében, könnyekkel, némelyek félelemmel, hogy valójában most mi történik.

És a fájdalom, szenvedés Golgotája ekkor már sorrendben ment le előttetek e felkészítés után. És ti is így éltétek végig a Golgotát. És mikor végigéltétek, és megtörtént a kereszthalál, akkor azt hittétek, kiválasztott testvér is befejezte földi pályáját, újraéleszteni akartátok, de voltak, akik így szóltak:

– Uram, azt nem mondtad, hogy el is viszed, hogy meghal.

Átélve a kereszthalált a megtapasztalásában, majdan visszatér közétek.

És így voltatok részesei az első golgotai meghívott átélésnek.

Akik örültetek és megtapasztaltátok, hogy most már tudjuk, mi a Fájdalmas Szentolvasónak, az imának lényege, értéke és kegyelme.

Most már megértettétek, hogy: „Ha imádkozom, akkor nem úgy imádkozom, hogy csak elmondom, hanem úgy imádkozom, hogy érzem, hogy ha valóban Téged, Uram, megkorbácsoltak, tövissel megkoronáztak, ki a nehéz Keresztet hordoztad, ki a Kereszten meghaltál érettünk, és ki az Olajfák hegyén, a fák között félelmeddel és vérverejtékeddel vettél részt.”

És a jelenben most már sokan és sokan értitek e Golgotának mondanivalóját, ajándékát, kegyelmét, tanítását. És a jelenben öröm tölti el szíveteket és a lelketeket, különösképpen most, amióta kiválasztott Mária testvéretek közétek megy, és néha-néha kiválaszt három tanítványát a megtapasztalás szeretetében. Így most három olyan testvéremet szólítok fel a tanúságtételben erről a pillanati átélésről, aki részese lehetett, hogy kiválasztott testvér lett, ahogy ti mondjátok, „testvér voltam a tanítványban, aki virrasztok, aki imádkozok, aki megpróbálok együtt lenni Jézus Krisztussal e szenvedés pillanatának jelenében”.

Íme, most olyan testvéreket kérek, akik nem a kezdetektől járnak, de most a bűnbánat-időben voltak felkérve, hogy ők a kiválasztottak: egyet erről a helyről kérek, egyet innen középről, és egyet hátulról.

Íme, várom, hogy ennek a pillanatának átéléséről most tanúságtételt tegyél a kegyelem ajándékában.

Senki nem akar tanúságot tenni?

Hisz itt is vannak testvérek, akik most a bűnbánat-időben voltak tanítványok. Itt is van, és ott is van. Hát nem olyan régen volt a bűnbánat-időtök!

 Egy asszonytestvér:

 Nagyon köszönöm az Úr Jézusnak, hogy itt lehettem virrasztani éjjel. Éjjel-nappal imádkoztunk Rózsafüzért. Hát, nem ugrik be most. Rózsafüzért, meg énekeltünk, meg…

Segítsen az Úr Jézus, hogy…

 Jézus Krisztus Urunk:

 Igen, Én tudom, hogy te, testvérem, miről beszélsz. Te arról a virrasztásról beszélsz, amikor itt maradtatok.

 Az asszonytestvér:

 Igen.

 Jézus Krisztus Urunk:

 De Én nem azt a testvért vártam, hanem azt a testvért, akit kiválasztottam a golgotai átélés pillanatában, hogy jöjjetek, legyetek tanítványaim, ti hárman.

De örülök neki, hogy erről is tanúságot tettél, mert ezért hála és köszönet, hogy itt voltál mindazokkal, akikkel már az elmúlt esztendőben is itt voltál!

Én azt mondottam: A bűnbánat-időben ki voltak választva. Mária testvéremet oda küldtem, és akkor így mondtam: Ti hárman! Most nem azt a hármat. Most azt mondtam, erről a helyről kérek egy olyan tanítványt, itt középen és ott túl.

 Egy asszonytestvér:

 Drága Jézusom, egy alkalommal engem is kiválasztottál. Megvallom őszintén, én elég aluszékony vagyok, sokszor belealudtam az imába, és akkor is úgy érkeztem meg Sükösdre, hogy futottam a kereszthez oda föl, s kértem a kegyelmedet, hogy segíts, hogy ezt az éjszakát tudjam Veled és a Te szenvedéseidet átélve, mélyebben átélni. És Drága Jézusom, amikor elkezdődött a Golgota, akkor én kezdtem belealudni ismét a dolgokba. S akkor láttam, hogy Marika jön felém. Én mélyen megdöbbentem, s megköszöntem az Úrnak, és nagyon szégyelltem, hogy igen, az apostolok is így tettek, ahogy én tettem, hogy mindig belealudtam ebbe a fájdalomba, amit a Marika itt szenvedett, és én aludtam és aludtam. És akkor megadta az Úr nekem a kegyelmet, hogy igenis, átéljem a Golgotát a Marikával. S megköszöntem.

És most is köszönöm, Uram, mindazt a kegyelmet, amit itt Sükösdön kaptam, mert nem csak ez a kegyelmem volt, nagyon sok kegyelmet kaptam én itt Sükösdön, amit nagyon megköszönök Neked, Uram. Köszönöm. Köszönöm. S köszönöm.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Most jöjjön innét egy testvér és hátulról.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Ne szóljatok mindig bele a mások beszédébe!50

Nem vállalja senki tovább?

 Egy asszonytestvér:

 Én kaptam kegyelmet, csak én itt ülök, és nem arra hátul. Nem tudom, hogy…

 Kerekes István:

 Drága Úr Jézus, Uram, én sok kegyelmet kaptam Tőled életem folyamán. Hát sokszor megmentetted az életemet, tudtomon kívül, csak utólag tudtam meg, hogy mi történt. Nem is tudtam pillanatnyilag felfogni azt a helyzetet, amilyen kegyelemben részesültem. Köszönöm szépen a segítségedet.

És próbálom megélni a kegyelmet, van, amikor Farmoson a templomban próbáljuk megélni, többé-kevésbé, nem mindig jól sikerül, de ez a mi hibánk.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És hogy élted meg a kiválasztásodat? Én azt kérdeztem a testvérektől, amikor azt mondottam: Imádkozzatok és virrasszatok Velem és Értem, hogy a félelem erőt ne vegyen Rajtam.

 Kerekes István:

 Hát, nagyon kellett az a buzdítás, az a felhívás, hogy imádkozzunk. Hát sokkal erősebben imádkoztunk, mint előtte. És tényleg, hogy az embert próbálja, úgymond, a gonosz arra befolyásolni, hogy ne hajtsa végre az Isteni akaratot, ne imádkozzon akkor, amikor kell.

 Jézus Krisztus Urunk:

 S a harmadik testvér nem akar tanúságot tenni?

Innen is volt kiválasztott testvér.

Akkor elmondok Én nektek egy olyan testvért, igaz, hogy ő nem – úgy mondjuk, hogy régóta járó, hanem ő valóban régóta járó, kezdetektől kezdve. Igaz, hogy az első pár hónapban még nem, de később azért bejött, megnézett, hogy mi van itt, körülnézett, mert ő úgy érezte, hogy ő kint a kocsiban jól érzi magát, ő kint várakozik addig, míg párja kijön, de akkor valahogy sokára nyúlott el az esténk. És benézett, hogy valójában mi történhet, hogy ennyi ideig bent van. És azóta ő is itt maradt. Számára is most már azt mondhatjuk, sokára nyúlott az este. És ez a testvér nem más, mint a Sáfár testvér.

 És a Sáfár testvérről csak annyit, ha már nem volt más jelentkezőtök, akkor elmondom: ő ott hátul foglalt helyet, ahogy bejövünk. És mikor azt mondja, azt látta, hogy felállok innen, és hallja a szövegben, abban a szövegben, amelyet átélünk, ugye, hogy Jézus Krisztus Urunk elindult a Gecsemáni kertbe tanítványaival, majdan azokat is imára buzdítja, és közöttük járva kiválassza három tanítványát. Ő így szól:

– Ó, Uram, olyan messze vagy hozzám, mint Jeruzsálem!

Azt mondja:

– Le is hajtottam fejem.

Egyszer csak azt veszi észre, hogy a kéz a vállát fogja. Szinte azt mondja, először megijedt, de utána könnyekkel megköszönte.

Mondd csak el élményedet!

 Kádár György bástyatestvér:

 Ez így volt, Uram, hogy én ott ültem a párom mellett, és hát éltük át a Golgotát. És tényleg így erre gondoltam, ahogy megemlítetted, hogy: „Á, olyan messze vagy, Uram, tőlem, mint Makó Jeruzsálemhez.”

És tényleg, így lehajoltam, és elgondolkoztam, és egyszer csak érzem a Marika karját, és ki lettem választva. S akkor majdnem sírtam, mint most is. Annyira meg voltam hatódva, hogy elért Jeruzsálembe.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Igen, ez az, amikor…

 Kádár György bástyatestvér:

 Köszönöm, köszönöm ezt az alkalmat is.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Igen. Ez az, amiről azt szoktam mondani számotokra, ahogy volt olyan testvér is, mikor azt mondottam neki, ugye, testvér, hogy a gondolatot megnézzük, hogy működik.

„Jaj, jaj! Hess, hess ki minden fejemből, nehogy valamit is elmondjál, Uram!”

De az Urad nem fogja elmondani, amit nem kell elmondani.

De most csak annyit mondok el, hogy néha, mikor gondolatotokban van valami, és ilyen kézen foghatóan megtapasztaljátok, és akkor érzitek azt, hogy: „Uram, valóban Te vagy itt? Valóban Te küldted hozzám szolgádat, a kiválasztottad? Valóban észrevettél engem, hogy én, a porszem itt vagyok?”

És ilyenkor kell elgondolkozni mindazon, hogy a kegyelem ajándéka hogyan van jelen, és hogyan működik. De volt itt olyan testvér is, és van, nem csak volt a múltban, hanem van, amikor, ugye, ezt a pásztor testvér fogja tudni majd visszaigazolni, amikor, ugye, kiválasszuk a testvéreket, akik tanúságot tesznek a golgotai átélés után, és a tanítás előtt. És vannak testvérek, akik egy kicsit próbálják hosszúra nyújtani. Így volt ez a testvér is akkor, és Én, Jézus Krisztus Uratok már kiüzentem a pásztoromért, hogy jöjjön, mert kezdődik a tanítás.

Ekkor ő elindult, az Író-gyűjtő51 figyelte: Na, futás!

Az Író szolga52 figyelte: Futás! Hát nehogy lemaradjunk. Ha már Antal atya megy, akkor nekünk is menni kell! Akkor nem törődünk, ki beszél kint.

A testvér meg csak mondja, és nem tudja, mi történik. Mire leállítják, bejön. És utána azt mondja a másik testvérnek:

– Honnan tudja a Mari, hogy én még mindig kint beszélek, mikor ő bent van?

Hát nem a Mari tudta, testvérem – Én, Jézus Krisztus Urad!

Bízom benne, hogy most már megértetted, hogy vagyok Én jelen azért, hogy Én itt is jelen vagyok most. Elmész a tabernákulumhoz, ott is jelen vagyok. A szívedben is jelen vagyok, és az ő szívében is jelen vagyok.

Így meg tudod érteni, hogy nem a Mari hallotta, hogy te beszélsz.

Mert a Mari oda bent ennyi ajtón és falon kívül nem hallotta, de Én, Jézus Krisztus Urad hallottam, hogy nem figyeltél azokra, akik még utánad sorakoztak.

És ekkor kértem pásztor testvéremet, hogy ezentúl ő figyelje a sorrendet és az időt.

Most pásztor testvérem ezt el is mondja számotokra.

 Keindl Antal atya:

 Igen, az Úr kérte, hogy valaki tanúságtételt adjon. Azt el lehet mondani öt perc, talán hét vagy tíz perc. Ezt lehet mondani. Mert az Úr bent vár. És aki föl van híva, és tanúságtételt ad, és majdnem húsz perc, majdnem fél órát beszél, akkor meg lehet érteni, hogy az Úrnak várni kell. Az nem figyel arra, hogy bent az Úr vár, hanem csak beszél magáról. Ugye?

Azért mondta, hogy figyeljünk arra.

Ez nem valami rendszer, hogy itt ezt lehet mondani vagy valami. Nem, hanem figyeljünk arra, mert az Úr, most is az Úr beszél hozzánk. Ha ezt nem veszed komolyan, akkor elfelejted, hogy Ő vár bent, és tanítást akar adni nekünk.

Ez volt a probléma mindig, hogy nem gondolunk arra, hogy az Úr fontosabb, mint akármi, amit gondolunk, vagy amit mondunk, vagy ahogy elképzelünk, ugye. Nem. Vegyük igazán. Ezt nagyon komolyan kell venni, mert az Úr most is, most is annyira jelen van, és olyan komolyan kell ezt venni. Csak ha nincs nekem érzésem, hogy az Úr itt jelen van, akkor elfelejtem.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Mert igen, itt azt kértem még a pásztor testvértől, ahogy mondotta, öt hét, tíz perc… Mert azt mondottam, hogy ha öt testvért kérek fel szólni, pásztor testvérrel együtt, ha mindenki tíz percet beszél, az, ugye, már ötven perc. Én, Jézus Krisztus Uratok várhatok, de sokszor Én nem Magam miatt sürgetlek benneteket, hanem ti, akik megtiszteltetek a meghívásban, és elzarándokoltatok, és azt szerettem volna, hogy mindent megkaphassatok, amiért eljöttetek: imával, szentmisével, énekkel, golgotai átéléssel, a tanúságtétellel, majdan ismét a tanítással és a befejezés részében, kik mikor elindulnak, a szentmise áldozatával. De ha nem figyelünk itt egy kicsit egymásra és önmagunkra.

Emlékezzenek azok a testvérek vissza, akik a zarándokbusszal érkeznek, és mikor már – régebbi időkről beszélek – a busz megjelent, sokszor nem tudtátok megvárni a legfontosabbat, a szentmise végét. Siettetek, nehogy itt maradjatok. Ezért kértem Én, Jézus Krisztus Uratok pásztor testvéremet, hogy figyeljen arra, hogy ha öt vagy négy testvér beszél, tíz perctől senki se beszéljen többet. Ha kevesebbet beszél, az nem baj, de többet ne, mert ügyelni kell arra, hogy akik szeretnének a legnagyobbal, a szentmise átélésével, szentáldozásával, az Úr Jézus magunkhoz vételével elmenni, hogy az a napja is – hisz tudjuk, ez már mindig a másnap – úgy kezdeni, hogy „ha haza érek, nem azon aggodalmaskodok, hogy nem részesülhetek a szentmisében, mert úgy értem haza, hogy délelőtt volt, és már délután nincs”.

Ezért kell figyelni önmagunkra, ezért kell figyelni felebarátainkra, testvéreinkre a jelenben is, hogy egyek vagyunk abban a szeretetben, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok árasztok felétek.

És ennek reményében most, mivel a fájdalom, szenvedés Golgotájáról is megemlékeztünk e örömünnepben, azért egy éneket így öntünk ki és így énekelünk, de nem azt, amit mindig énekelni szoktatok, hanem most egy kicsit mást, de azt is ismeritek, hogy „Sebeimről elmélkedve…”53

Az ének egy kicsit örömmel és szeretettel van jelen a szívben, mert a Sebek megemlékezéséről így is lehet énekelni, hogy szívedben jelen van az öröm, a szeretet kegyelme révén a megtapasztalásban, mert: „Igen, Uram, én tudom, hogy Te vállaltad a fájdalom-, szenvedést értem, az én bűneimért és az én megváltásomért, hogy nekem itt lent, a Földön könnyebb legyen az életem.”

Kiválasztott testvérem is vállalta a fájdalom, szenvedés átélését, de nem kimondottan a saját bűneiért, ahogy néhányan ezt gondolták, hogy: „Milyen bűnös lehet ez az asszony, hogy ennyit szenved”.

E szenvedést az Én kérésemben fogadta el a megtapasztalás részében. És majdan – most visszatérünk egy rövid időre abban a szakasz pillanatában, amikor már megtaláltátok azt a pontos, meghatározó pillanatot, hogy hogyan is kerülhet be, ahogy mondani szoktátok, Marika, erről a helyről be, amikor rájöttetek, hogy talán pléddel kellene bevinni, mert még az első Golgota teljes elfogadásában is sokáig itt ült, mire ismét székekkel segítve bevittétek. És mikor egyszer az villant meg, hogy:

– Megfogjuk a pléd négy sarkát, vagyunk olyan erősek, hogy bevigyük őt.

És ekkor már a bástyáknak is feladatuk lett. Addig azt mondták:

– Bástyák vagyunk, de nem tudjuk, mit kell őriznünk.

Mert a bástyák, ugye, őrzők, azt mondottátok. De a bástyáknak itt nem őrizni kell. A bástyáknak itt megállni kell a helyükben: egy kicsit terhet kapnak cipelni, és a teher cipeléséről most rólad akarok beszélni, testvérem54, ki megszólaltál, az Író-gyűjtő testvérrel55 egyetemben. Mert akkor a bűnbánat-időben valamiért, mert közbe jött valami, te nem tudtál eljönni.

– Hát, nincs meg a négy személy. Hogy is oldjuk meg? Hogy is oldjuk meg?

Erre azt mondja Sáfár testvér56 az Író-gyűjtőnek:

– Te, Lajos, te nem bírnád bevinni Marikát velünk?

– Hát, megpróbálhatom – így.

Be is vitt.

Ez azért kellett neki, hogy ő is megtapasztalja a teher súlyát.

Jött rá az egy hét. Így csinál az Író-gyűjtő:

– Te pedig máskor jobb lesz, ha itt leszel, mert helyetted vittem a Marikát.

Erre ő, mit sem gondolva:

– Nem helyettem, neked is van bűnöd! Nem csak a ceruzát kell fogni, s írogatni, lehet cipekedni is!

Emlékeztek?

 Többen is a jelenlévők közül:

 Igen! Igen!

 Jézus Krisztus Urunk:

 Lehet tanúságot tenni, hogy valóban így történt-e, jól emlékszem-e?

 Kiss József bástyatestvér:

 Tuti. Tuti. Az biztos, hogy én is itt voltam.

 Csomor Lajos:

 Én is.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Mert az Író-gyűjtő is akkor azt mondta:

– Hát, jó, megpróbálhatom.

Így. De amikor későbbi időszakban azt mondottam – ez már közel inkább a jelenhez –, mikor azt mondottam a bűnbánat-időben, hogy: Most mindig két bástyatestvért lehet helyettesíteni olyan férfitestvéreitekkel, akik jelen vannak, és akiket megkértek, és elfogadják.

Akkor már az Író-gyűjtő is jelentkezett, akkor már nem kellett kérni, hogy Hozod-e be te velünk a Marikát?

Akkor már tudta, hogy a súlyt neki is meg kell tapasztalni, neki is érezni kell, hogy „valóban jelen van a Kereszt súlya, a mi megváltásunkért, a mi megtapasztalásunkért, és akkor érezzük, hogy hogyan és miképpen vagyunk jelen”.

De hogy még erről a jó vígú testvérről57 beszéljek nektek, ő nem csak erre szólt be – ő szintén ezen a helyen volt az is, amikor egy tanítást adtam számotokra az Evangélium tanításában, és akkor bánat és szomorúság ült a ti szíveteken. S akkor azt mondottam nektek:

– Ne legyetek ilyen bánatosak, ne legyetek ilyen szomorúak, szinte savanyúk vagytok!

Erre ő megszólal:

– Mennyire vagyunk savanyúak, Uram, mint a savanyú uborka, melyik kiugrik az üvegből?

Hát ő így szokott szólni néha-néha, hogy kicsit felvidítsa azokat a testvéreket, akik néha így szinte magukba roskadnak, hogy szinte eldőlnének a félelemtől, az aggodalomtól, a bánattól, a szomorúságtól. Ő megkeresi azt a pontot, amivel egy szót bedob, és akkor mindjárt nevetnek.

De ő volt az a testvér is, amikor egyszer bevitték kiválasztott szolgámat, még akkor itt laktak a ház asszonya58 házában, és, ugyebár, voltak testvérek, akik oda mentek az ablakhoz, hogy megnézzék, hogy hogyan van jelen most a szenvedő testvér. Hát, lerakták, ugye, ott ülnek, majd várják, hogy mikor jön a tanítás, hát addig lehet, ugye, kicsit viccelődni, ők úgy gondolták. És a testvér így szól. Mária testvér jajgat, hogy:

– Jaj, de fáj! Jaj!

Azt mondja:

– Jajgathatsz. Nem baj, jól elkalapáltak!

Ezen kitört a nevetés, és erre azt mondottam Én, Jézus Krisztus Uratok:

– Máskor ügyeljetek arra, hogy ne lássanak benneteket, mert nem tudják elképzelni a kívül állók, hogy most valójában mi történt: a testvér ott az ágyon szenved, ti körülötte nevettek. El nem tudják képzelni, hogy most valójában ott mi történik.

Azóta egy kicsit jobban ügyeltek a jelenlétre.

És akkor azt mondottam:

– Lehet örülni, lehet vigadozni, lehet nevetni, de mindennek néha meg kell találni a megfelelő pillanatát a szeretetében és a kegyelmében. És fontos, hogy ezekre tudjunk odafigyelni egymásra.

De sokszor és sokszor elmondom számotokra, és most ismét e ünnepben elmondom számotokra, mert most jelen vagyunk ezen a helyen a megemlékezés pillanatában az öröm átélésében, és jelen van a Szeretet háza59, és mikor itt voltatok jelen60, nagyobb volt bennetek az öröm, a szeretet, a nyitottság a felebarát felé, az együttérzés.

Én, Jézus Krisztus Uratok már nem egyszer mondottam: Annak egy darabját itt hagytátok, azt nem vittétek magatokkal át a Szeretet házába. Hisz azt mondottam: Én, Jézus Krisztus ott jelen vagyok, ahol imádkozunk, ahol énekelünk, ahol átéljük a szentmisét az élő szentmisében, az Élő Evangélium tanítása révén az Élő Szentlélek megtapasztalásában, de mellette mindig vannak olyan pillanatok, olyan időszakok, olyan megtapasztalások, amikor néha, ha olyan történik, hogy most valaki valamit szeretne megosztani a másik testvérrel, engedjétek meg. Legyen meg bennetek ismételten az a tisztelet a felebarát iránt. Legyen bennetek az a szeretet, az a felhőtlen öröm, amit itt éreztetek. És próbáljátok ma, e jelenben ismét magatokba szívni, ahogy most éreztétek az öröm-átélés pillanatát, éreztétek a szeretetet, éreztétek a kegyelem működését, hogy „én ezt most magamba szívom, és magammal átviszem a Szeretet házába, és ott kiadom önmagamból, hogy ott is sugározzék”.

Mert ez mind, testvéreim, rajtatok múlik, hogy mit adtok ki önmagatokból, és hogyan cselekedtek a szeretet kegyelme részében. Mert ha nem merek örülni, nem merek felszabadult lenni, nem tudok szeretettel figyelni a másikra a felebarátban, akkor hogyan érzem a szeretet működését e kegyelemben?

És ez nektek itt jelen volt a megemlékezés pillanatában, és most, ahogy föl-fölemlítek nektek egy-egy megemlékező példát, hogy tudtok felhőtlenül örülni és nevetni, és szeretettel rátekinteni a másikra! És ez a szeretet, ez fontos, hogy bennetek legyen, fontos ebben a nehéz világban, ebben a rohanó életben, hogy néha egy kicsit megálljatok, néha egy kicsit magatokba nézzetek, néha egy kicsit érezzétek, hogy „most megnyitom szívemet, és kiengedem belőle azt a szeretet-kegyelmet, hogy sugározzék itt mindazoknak, akik jelen vagyunk a jelenlétekben a Szeretet házában”.

Mert amíg ezekből nem tudunk kiadni önmagunkból, addig valóban a testvérnek a szava lesz az igaz, hogy savanyúak vagytok. Mert a szeretet csak úgy tud működni rajtatok és bennetek, ha ti is akarjátok, ha ti is érzitek, hogy ez a szeretet szinte összekovácsol bennünket a mindennapok jelenlétében.

De a múltból a megemlékezésben nem csak ezeket tudom elmondani számotokra, hanem el tudom mondani számotokra azt is, amikor kiválasztott testvéremet a tanúságtételében meghívták, és többször és többen elkísértétek őt. És akik elkísérhették, azok öröm és boldogság szeretetében élték meg azokat a napokat, még mindig sokszor azt mondjátok: „Néha abból merítek erőt. Néha abból élek. Különösképpen akkor, amikor nehéz a helyzetem, nehéz a helyzetünk.”

És ekkor e tanítástételben, amikor megjelentetek, és tanúságot kellett szólni, most egy olyan helyről próbálok beszélni nektek, ami szintén a jelen testvérekkel megtörtént, mert többen vagytok jelen, de Én majd csak azt a két testvért fogom felkérni, akik akkor közvetlen Mária, kiválasztott testvér mellett ültetek. Szintén a meghívásnak eleget tettetek, és örültetek, hogy ti is részesei lehettek ennek a zarándoklatnak.Ez alkalommal a közösségi testvérek Mária vezetésével Erdélybe zarándokoltak.61

És szintén jelen vagytok már több napja ott, és eljött ez a bizonyos nap, amikor azt mondották számotokra, hogy reggel hét órára jelenjetek meg e templomban, és itt fog kiválasztott testvér tanúságtételt tenni. Erre mit szólt férje?

– Na, kíváncsi leszek, ki lesz reggel hét órakor a templomban!

Ez volt az első megjegyzés.

Majdan, és erről még annyit kell mondani, hogy sokszor aznap feküdtek le, tehát rövid volt az éjszaka a test pihenésének. El is indultak, és mikor oda érnek, megnyissák a templomot, és azt látják, hogy nem bírnak bemenni, zsúfolásig teli a templom.

A testvér meghökkent:

– Erre nem gondoltam!

Hát, nem akartak előre menni, mert már az ének ment, mikor oda értek, a hátsó padban foglaltak helyet, nem az előtte lévőben. A pásztor látta, hogy megérkeztek, szépen lement a szentmise, minden, várják a szentmise befejező áldását. Erre a pásztor testvér így szól:

– Most még nem fejezzük be teljesen a szentmisét, hisz megjelent a meghívott, aki tanúságot fog tenni itt előttetek. És most kérem, hogy jöjjön előre.

Erre azt mondja mind a két testvér mellette:

– Jaj!

Legalább úgy szóltak, mintha őket hívták volna ki.

Na, testvérek, szóljatok!

A harmadik sorban foglal helyet az egyik testvér, a másik pedig hátrább van.

Nem meritek vállalni?

Hát, nem csak ő volt, mondom, a harmadik sorban is volt!

 Lovró József:

 Fatimában volt?

 Jézus Krisztus Urunk:

 Nem, Erdélyben volt. Erdélyben volt.

Az egyik testvér a segítő testvér, aki a Bari bástya62 – az ő szavát használva – „oldalbordája”. A másik testvér pedig a medikus testvér. Jobbján és balján ültek. És mondjátok el élményeteket, mert azt hittétek, hogy benneteket is kihívtak.

 Kiss Józsefné Márti:

 Én, Uram, Jézusom, úgy szégyellem most magam, mert abszolút nem emlékszem erre a pillanatra. Komolyan mondom. Nem tudom. Szégyellem magam nagyon. Bocsáss meg nekem, Uram, de most ez kiesett.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Pedig ott voltál!

 Kiss Józsefné Márti:

 Ott voltam, tudom, az Erzsikével, de hogy most… Mert tudom, hogy sokan is voltak, rengetegen voltak a templomban.

 Kiss József bástyatestvér:

 És mit mondtál?

 Kiss Józsefné Márti:

 Én semmit.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Pásztor testvér így szólt az oltártól: „Megjött Marika, aki tanúságtételt fog most tenni.” És ők azt hitték, hogy befejeződik. Mint azt is, hogy „föl leszek készítve” – ők úgy élték meg. Közben ez épp olyan volt, mint ahogy az Író testvér is beszélt az elmúlt megemlékezés ünnepében63, amikor szintén, akkor meg fönt ültek64, és a szentbeszéd helyét adta át a pásztor a testvérnek. Ő is akkor meglepődött: „Uram, most mi lesz? Hát húsz perc szokott lenni a szentbeszéd. És ha most hosszabbra nyúlik? És halotti mise van! És…”

És megtapasztalta, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok meg tudtam adni a szavakat mindarra.

És itt65 a testvérek, mind a kettő, úgy megijedt, föl is álltak, azt hitték, hogy nekik kell kimenni.

 Kiss Józsefné Márti:

 Bocsánat, Uram, de komolyan, erre most nem emlékszem.

 Egy asszonytestvér:

 Te emlékszel rá?

 Gugán Istvánné Erzsike:

 Hát, én nem… Szóval emlékszem, mert én azért többször meglepődtem, és… És, tehát, igen, mondtam ilyesmit, hogy, hogy… „Úr, Isten, hát hogy, hogy fog ez most megtörténni ebben a témakörben.”

Most Erdélyben is volt ilyen, hát úgy mondom, hogy több helyen volt, ugye, akkor voltam először a Marikával, és ugye, hát, az a rengeteg ember, és mindig, ugye, mindenhol más volt a téma akkor, hogy úgy mondjam, vagy a szentbeszéd, és ahhoz kellett hozzászólni. De volt olyan is, amikor, ugye, egy másik helyen volt, azt hiszem, igen, másik helyen is volt, amikor mondtam, hogy… A Szentháromságról kellett, azt hiszem, azt mondta az atya, hogy majd akkor a Mária beszél a Szentháromságról, és hát, én mondtam, hogy: „Úr, Isten! Hát, hogy ez milyen nehéz téma.”

És akkor azt mondja66, hogy:

– Ne jajgass! Hát nem téged hívtak ki!

Ez is volt. Igen. És akkor, hát, mondom, ez milyen (…) milyen nehéz téma. És… Szóval, az első időben tényleg, egyszerűen, én, én ijedtem meg, hogy most ez hogy fog történni a…

Egyik helyen pedig, ott a pásztor, nem is tudom, nem egyenként tette föl a kérdéseket, mondjuk, az nem, nem, nem templomban volt, és akkor, hát, először úgy gondoltam, hogy föltesz egy kérdést. És akkor azt mondta, hogy ha ő kiválasztott, akkor fölteszi az összes kérdést egyben, és akkor neki tudni kell válaszolni, az összes kérdést megjegyezni, és megválaszolni.

Hát, akkor is (…), mondom: „Úr, Isten, hát, hogy lesz? Én már az ötödik kérdést nem tudom, nem a huszadikat!”

De aztán az is gyönyörűen lezajlott, és akkor ezért már nem, nem estem kétségbe, úgymond, hogy ez hogy fog, hogy fog történni.

 Takács Zoltán, Mária férje:

 Ez a kultúrházban volt.

 Kiss Józsefné Márti:

 A pásztor, amit mondott, hogy ennyi, akkor az ott pont be lett fejezve. Arra emlékszem, hogy…

 Gugán Istvánné Erzsike:

 Az idő…

 Kiss Józsefné Márti:

 Mintha ott elvágták volna a beszédit a Marikának, hogy amennyit a pásztor mondott, hogy ennyi, és akkor ott mintha elvágták. Arra úgy emlékszem.

 Gugán Istvánné Erzsike:

 Igen, és ott a, hát, és a tartalma a szentbeszédhez mindig kapcsolódott az… Vagy nem csak a szentbeszédhez, ha jól eml…, hanem én láttam, hogy, hogy, hogy egyszerűen azok akkor, ugye, még útlevéllel mentünk, és én úgy láttam, hogy azoknak az embereknek, amire szükségük volt, az Úr Jézus a Marikán keresztül mindig… Szóval hogy mondjam? Mindig arról beszélt. Tehát arról… Emlékszem rá, amikor azt mondta, hogy, hogy, ugye, nincs az Égben, nincsenek határok, és hogy mi egyek vagyunk, és hogy az István király, amikor fölajánlotta a Koronát, akkor Erdély is, ugye, a mai napig, oda… Őket is fölajánlotta, nem csak a magyarokat, akik ott élnek, hanem azokat a nemzeteket is, akik ezen a területen éltek. És emlékszem rá, hogy, hogy Brassóban, ott, ugye, fordították románra, és ott sírtak a – úgy mondom –, a román ajkú emberek.

Tehát ez, nekem ez nagyon megható volt.

Ha…

Nem is tudom, hogy… Lehet, hogy nem is erről kellett volna beszélni, de most ezt, ez jutott eszembe.

És, és, tényleg, azoknak az emberek… Azoknak az embereknek ez egy… Hogy mondjam? Tehát, lelkileg is, egyszerűen egy fölemelő érzés volt. És ők úgy érezték akkor, hogy ők nincsenek elfelejtve, és ők hozzánk tartoznak, és mi imádkozunk értük.

Köszönöm, Uram, hogy szólítottál.

 Jézus Krisztus Urunk:

 A tanúságtétel a megtapasztalásában, most nem csak ez a két testvér kísérte el kiválasztott testvéremet, hisz többen és többen voltatok, mindenkit most nem fogok felszólítani ebben a pillanati átélésben a megtapasztaló ünnep emlékében, hogy hogyan és miképpen történt meg. De voltak olyan pillanatok, amikor örültetek, sírtatok örömötökben, és voltak olyanok, ahogy mondta a testvér is, hogy félelem jött szívetekbe, lelketekbe, mert nem tudtátok, hogy most ez valójában hogyan és miképpen fog történni.

És itt adtam meg számotokra ismételten azt a kézen fogható, ahogy ti mondjátok, a ti szavatokat használva, azt a kézen fogható tanúságtételt a jelenben, hogy ha egyedül Mária testvérem és nem kiválasztott jelenik meg, nem biztos, hogy tudott volna válaszolni. Sőt, biztos, hogy nem. De mivel Én, Jézus Krisztus Ura készítettem föl, Én, Jézus Krisztus Ura vagyok jelen, Én, Jézus Krisztus Ura tanítottam, így tudta, hogy valójában hogyan és miképpen szóljon.

Hisz voltak olyan pásztorok is, akik azt kérték tőle, hogy adja le a papírt, hogy miről fog beszélni.

Erre így szólt:

– Hát, nekem nincs papírom. Én azt sem tudom, miről fogok beszélni.

Hát meglepődve néztek rá:

– Hát, ha nincs papír, és még azt se tudja, miről beszél, akkor hogy engedjük ki őt beszélni?! – ezen tanakodnak.

Na, végül jött egy testvér, aki megerősítette őket, hogy bátran kiengedhetik, ő fogja tudni, hogy miről beszéljen, ő tudja és látja, a jelenlévőknek mire van szükségük.

 Mária:

 De ezt nem én, Mária testvér láttam, hanem Jó Jézus Krisztus Urunk a jelenlétben, aki látta a testvérek nyitott szívét és lelkét, látta, hogy mire vágyakoznak, s látta, hogy mire van szükségük.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És végül ez a pásztor, ki először azon tanakodott, hogy egyáltalán tegyen-e tanúságtételt, megsiratta Mária, kiválasztott testvér tanúságtételét, és végül ő is beállt a sorba, akik fordították Mária testvér szavait, hisz ez is egy olyan helyen volt, ami nem kimondottan az anyaországhoz tartozik, ahogy ti mondani szoktátok.

De megállta ott is a helyét a próbatételben, a megjelenésben – mindegy, hogy hogyan és miképpen mondod, és hogyan és miképpen akarsz róla beszélni és megtapasztalni, de Én, Jézus Krisztus Uratok nem egyszer és nem kétszer kézen fogható bizonyságot adtam számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításban, a jelenlétben, a felkészítésben mindig megadom testvéretek számára, hogyan és miképpen szóljon, és mire van szüksége a jelen lévő testvéreknek.

Így most, ha csak a jelenben visszatérünk a bűnbánat-időhöz, ami most nem olyan régen volt, erre ismét inkább a bástyák a tanútételben mondhatják azt, hisz Mária testvér a szentmise után, mikor bement67, és majd kijön szólni68, így szól feléjük69:

– Nem tudom, azt sem, hogy ma mit is kell mondanom. Már olyan fáradtnak is érzem magam, meg hát nem tudom, majdnem mindig azok a testvérek jöttek, akiket örömmel, szeretettel fogadok. Tudok még nekik újat mondani?

Erre így szóltak a bástyák:

– Majd becsukod a szemed, és mindjárt fogsz tudni beszélni.

Megpróbálták vigasztalni, erősíteni, hogy ne legyen rajta félelem, tudjon kimenni, és szóljon azoknak, akik szeretettel várják, szóljon azoknak, akik szeretettel eljöttek, és szóljon azoknak, akik szabaddá tették ezt a napokat, és szóljon azoknak, akiknek van mit hazavinniük azoknak, akik várják őket.

És így Mária testvér a kiválasztottban, a tanúságtételében megadta mindazt, amire épp akkor vágyakoztak és várakoztak. Hisz többször és többször jólesően kapta, hogy: „Talán ma ez nekem szólt, talán ma ez engem megsegített. Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk e jelenlétben…” – ahogy most is jelen vagyok, és ahogy szólok felétek és hozzátok, látom a ti szíveteket, látom, hogy mire van szükségetek, és mire vágyakoztok. És akkor örömmel és szeretettel tudtok részt venni a meghívásban, a meghívást felismerni és elfogadni, és a meghívás-küldetés követésében pedig teljesíteni mindazt, amire vágyakoztok, és amire szükségetek van a mindennapokban, hogy a kegyelem, amely jelen van, amely szinte így nyúlik felétek, mindenkinek szeretném átadni, hogy befogadhassátok és szívetekbe zárjátok, és megtapasztalhassátok mindazt, amire szükségetek van, ami által megerősödtök, ami által újra tovább tudtok élni és haladni a mindennapi élet-útpályátokon. És akkor a szeretet örömében tudjátok énekelni azt az éneket, ami nem csak az Én köszöntésem, hanem az Édesanya köszöntése is, hogy: „Mindenható Örök Istenünk”.70

Igen, az ének, ahogy szoktam mondani számotokra a megemlékezés visszatekintésében is, egy szívből jövő imádság, ha szívből szeretettel, őszintén tudtok énekelni, és kiadni magatokból, hogy a hang felszállhasson a magasba, mint egy imádság, meghallgatásra talál, csak tudni kell hinni és bízni benne. De nem úgy, mint mikor szintén a visszaemlékezésben ezen a helyen vagytok jelen, és ott foglal helyet a Pacsirta71, akit úgy neveztetek el magatok között, és ilyen komolyan így szól:

– Ma mit énekeljünk? Ki választ éneket?

Az egyik testvér odahajol, és így szól neki:

– Hát, kacsatánc!

Ő megint megadta a löketet, hogy a szomorúságból egy kicsit felviduljon.

Érezzük azt, hogy az éneknek is imaértéke van, és tudni kell hinni és bízni benne, hogy meghallgatásra talál, ha szívből, szeretettel énekelsz a felajánlás részében is e kegyelem működésében.

És ezek az énekek, amelyeket most sorban-sorban kértem és kértem tőletek, hogy énekeljük el, emlékezzünk ezekre a pillanatokra, ezekre az átélésekre, ezekre a megtapasztalásokra, amelyet, ahogy ti mondtátok, „az egyszerűségemben írtuk, írtam, érzem, hogy hogyan működik a kegyelem a szeretetében, hogyan ölelt át a Fénysugár a melegségében, és hogyan tudtam pillanatok alatt leírni egy-egy éneket”.

Erről a bűnbánat-időben is egy kicsit megpróbáltatok megemlékezni és kiemelni a többi testvér felé. És ez is zarándokúton történt, amikor ez az ének íródott, ez az ének, amelyet most igyekeztek mindig úgy elénekelni, hogy kicsit a mindennapjaitokban részesei lehessetek az irgalmasság órájában72, abban az órában, amikor próbáltok arra emlékezni, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok meghaltam értetek a Kereszten a megváltásért.

De a bűnbánat-időben, a felkészítésben, és most a Feltámadás öröm-hajnalában elmondottam számotokra: Igen, a Kereszt valóban a Megváltott Kereszt, de a Keresztben a szeretetet is kell nézni, azt a szeretetet, ami által a Feltámadás megtörténhetett. Hisz ha nincs kereszthalál, a Megváltásban nincs Feltámadás. Ez a kettő együtt működik a szeretet tanítása révén. És ezért a Keresztre néha lehet, hogy szomorúan, bánatosan és fájdalmasan nézek rá, néha leteszem terhemet, néha leteszem fájdalmamat, elhelyezem felajánlásomat a kérésben, és majdan, ha fel tudok tekinteni a Keresztre, a Kereszten nem csak a Szenvedő Jézust figyeld, hanem Mellette figyeld azt a mérhetetlen nagy szeretetet, ami által ez a Kereszt jelen van számodra és számotokra. Mert ha ez a Kereszt nincs, talán nem értitek meg sem a szeretetet, sem a Feltámadást az öröm-hajnal pillanatában.

Fontos, hogy ezekre mind-mind kitérjünk, megérthessük, megtapasztalhassuk és érezzük a kegyelem szeretetének működését a felismeréshez és az elfogadáshoz. Mert, ahogy mondottam már a mai ünnep révén, hogy ebben a rohanó világban, amikor azt mondjátok sok mindenre, hogy nincs idő, elfásultunk, elfáradtunk, néha azt mondjuk, már nincs is kedvünk élni. És akik így jelennek meg, azok kicsit távol vannak Tőlem, azokban egy kicsit nem működik úgy a szeretet kegyelme, ahogy Én ezt felétek árasztottam, ahogy ezt megtapasztalhattátok, ahogy ezt szívetekbe zárhattátok, ahogy éreztétek, hogy „egy kicsit mások vagyunk, talán egy kicsit, mintha nem is a Földön járnánk, hanem egy kicsit felette, mert a kegyelem a szeretetében ezt adta számomra és számunkra”.

Fontos, hogy ezeken tudjunk elgondolkodni, fontos, hogy ezekből ki tudjunk lépni. Fontos, hogy ismerjük önmagunkat. Fontos, hogy érezzük, hogy: „Valójában hogyan tartozhatunk Hozzád, Uram, Jézusunk.” Mint az az Evangélium-tanítás, amikor arról szóltam felétek, hogy: Jelen van a Jó Pásztor, a Jó Pásztor figyel az Ő juhaira, az Ő bárányaira?73

A Jó Pásztor ismeri Övéjeit, és Övéjei, a bárányok és a juhok ismerik a Pásztort. A Pásztor az ajtón keresztül megy be közéjük. Neki nincs szüksége, hogy settengve, hátulról érkezzen, mint a tolvaj. Ő boldogan mehet be elöl, az ajtón, mert hallgatnak szavára, felismerik Őt, és követik Őt.

És ez mind-mind jelen van a tanítás révén szívetekben, lelketekben a működés kegyelme révén, csak ne olyan felületesen, hogy hallottam, valahova elraktározom, de én élem a saját életemet, és néha talán akkor döbbenek rá erre, amikor problémák sora vesz körül, amikor érzem, hogy nehéz az életem, amikor szomorú vagyok, amikor bánatos vagyok?

Ilyenkor mindig szabad egy kicsit megállni, önmagunkra nézni, felismerni önmagunkat.

Ugye, ha visszaemlékezünk a múlt tanításaira, a megtapasztalásokra?

Hányszor és hányszor megadtam számotokra ezeket a tanításokat!

Hogy is mondottam el kiválasztott testvér által felétek?

Jelen vagy, testvérem, és szinte így oda állsz a tükörhöz, és belenézel a tükörbe, és próbáld magad felismerni. És ha felismerted magad, akkor elgondolkodni mindazon, hogy tetszik-e mindaz, amit látsz: „Valóban én vagyok az, amit látok? Hogy nem vagyok teljesen megelégedve magammal.”

Akkor nézzél egy kicsit tovább önmagadba. Nézd meg a bensődet, nézd meg szívedet, nézd meg lelkedet, nézd meg egész lényedet, hogy hogyan és miképpen tudsz változni és változtatni, hogyan és miképpen tudsz elindulni az úton e tanítás révén, „hogyan és miképpen szeretnék testvéred lenni, Uram, a testvérben a küldetés követésében részt venni, felismerni, hogy én is Hozzád tartozom.”

És ekkor volt az a tanítás a kezdetekben, amikor azt mondottam számotokra: Ugye, jelen volt a szőlő tanítása és a búzaszem tanítása.

Ugye, oly régen volt már, már nagyon nem is emlékeztek rá. Ismételten lehet mondani: „Hát, valóban, Uram, olyan régen volt, hogy már tán nem is emlékszek minden szóra, hogy hogyan és miképpen adtad meg.”

Először most vegyük a búzaszemet.

Hogy is mondottam el nektek?

Jelen van egy búzaszem, amelyet elvetünk. Ha ez a búzaszem nem hal meg, egyedül marad, és semmivé válik. De ha ez a búzaszem meghal, megnyílik, gyökeret ver, és kisarjad, és egy búzakalászt hoz, amelyben több búzaszem van jelen. Ezek a búzaszemek ebben a kalászban egymás mellett jelen vannak. Ezek a búzaszemek nem haragudnak, nem gyűlölködnek, nem mennek odébb, nem fordít hátat, és nem mondja azt, hogy: „Én nem beszélek veled!” Ez a búzaszem e kalászban együtt van. Várják, majd learatják őket, és mennek az őrlőbe. És még akkor is egyek, hogy belőlük majd a test tápláléka legyen a felemelkedéshez.

És ezért kell néha figyelni önmagunkra a testvéri, felebaráti szeretetben, hogy el tudom-e fogadni azt a testvért, aki mellett talán ülök, azt a testvért, akivel talán együtt imádkozom, azt a testvért, aki egy kicsit lehet, hogy más, mint én vagyok, azt a testvért, aki szeretne néha mindig az első helyen lenni, azt a testvért, aki szeretné megmondani, hogy hogyan és miképpen kell cselekednünk?

Talán e búzakalászban is voltak ilyen szemek. De ez a szemek mégsem pattogtak szét és estek ki e búzakalászból, hanem megmaradtak szorosan egymás mellett.

Hogy mi is ilyen búzaszemek lehessünk, nekünk is változni kell, egymásra tekinteni, egymásért imádkozni, egymással jót tenni a cselekedetekben, és figyelni egymásra.

Ez nagyon fontos.

És ne akarjunk kitűnni, hogy „én, csak én és én legyek az első”, hanem figyelni azokra, akik lehet, hogy körömben vagy körünkben vannak, mert talán mind tartozhatunk ebbe az egy búzakalászba, ahol több búzaszem helyezkedik el együtt, és tudunk egymásra figyelni.

Majd jött a szőlőszem tanítása. Hisz nem kezdtem el egészen a tőkétől, a vesszőtől, és a vessző termést hoz. Én most csak egy szép fürt szőlőt vettem nektek a tanításban, és azt mondottam: Vegyük most ezt a szőlőfürtöt, és így rátekintek, és öröm és boldogság jelenik meg rajtam, hisz olyan szép, egészséges, érett, ropogós szemek vannak! Majd egy kicsit fordítok rajta, akkor már megjelennek repedt szemek, rohadt szemek. Egy kicsit még fordítok rajta: már a fürt hiányos, mert lepotyogtak róla a szemek.

S ilyenkor ismét önmagunkba nézünk, hogy én szeretnék-e lenni ez a szép, érett, ropogós szem, amelyre örömmel és szeretettel tudok tekinteni?

De ha úgy érzem, hogy talán egy kicsit sérült vagyok, talán egy kicsit feledésbe merültem, talán egy kicsit már olyan vagyok, aki nem is veszek részt ezen a szőlőfürtön?

Ez még soha nem baj. Ezekből még lehetnek érett, ropogós szemek a szőlőfürtön, ha tud önmagába nézni, ha tud különbséget tenni, ha fel tudja ismerni a tanítást, ha fel tudja ismerni a működést, ha fel tudja ismerni az Élő Evangéliumot, az Élő Szentlelket, ha ez által tud változni és változtatni.

És akkor a szőlőfürtöt visszafelé fordíthatom, és már látom, hogy én a ropogós, érett szemek között szeretnék lenni, én tudok figyelni, nem csak önmagamra, hanem azokra a szemekre is a társaimban, akikkel talán egy közösséget alkotok, azt a közösséget, ahol talán imádkozunk, ahol talán engesztelünk, ahol talán felajánlunk és kérünk és hálát adunk.

De figyelni kell egymásra, és elfogadni egymást, mert akkor tudok igazán ez a szép, egészséges, ropogós, érett szem lenni.

De amíg én nem fogadom el a felebarátomat, a testvéremet, az imádkozó társamat, amíg én kicsit följebb teszem magam a többi fölé, addig lehet, hogy az a sérült, repedt szem vagyok, vagy éppen az, aki már rothadásba fordultam, és ha egy kicsit tovább megyek, talán le is pottyanok erről a fürtről. És ha lepottyanok, visszatérek abba a porba, ahonnan valamikor kiemeltek, ahol valamikor észrevettek, ahol valamikor azt mondották: „Szükségem van reád, és kiemellek az út porából, és kövess, és tartozz Hozzám!”

Fontos, hogy ezek a tanítások, amelyeket most a megemlékezés kezdetéről hoztam el számotokra, ugyanúgy jelen lehet – és legyen! – a jelenben. Nemcsak lehet, hanem legyen jelen a jelenben! Mert ha én tudok önmagamra figyelni, akkor tudok változni és változtatni.

És nem csak az, amit én szeretnék, hanem ez által alakul a helyzet másképpen. Akkor talán van már felebarátom, testvérem, imatársam, közösségem, s akkor érzem azt, hogy újra élek, újra fellélegeztem, újra számíthatok felebarátaimra, testvéreimre, azokra, akikre úgy éreztem, hogy talán már nem számíthatok. De ha ezt éreztem szívemben, lelkemben, ebben talán én is kialakítottam egy olyan kapcsolatot, egy olyan hozzáértést, egy olyan megtapasztalást, egy olyan megszólítást, ami miatt ez kialakult.

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni. Fontos, hogy ez által fogadjuk el a felebarátot és a testvért. És így tudjuk elfogadni önmagunkat. És akkor ez a tanítás teljessé válhat rajtunk és bennünk, és megmutathassa számunkra mindazt, amire vágyakozunk, és amire szükségünk van e kegyelemhez, e szeretethez, e örömhöz és e békéhez, amely sokszor és sokszor jelen van a tanítások által számotokra a felismerés elfogadásában a mindennapokhoz és a mindennapokban. És akkor valóban szeretetteljes az ünnep, az az ünnep, amelyben most megemlékezünk mindahhoz és mindarra, amire szükségünk van a kegyelem felemelkedéséhez, és ahhoz a kegyelemhez, ami által érezzük, hogy: „Mi is testvéreid vagyunk, Uram, minket is kiemeltél az út porából, észrevettél, felismertél, és segítettél felállni, és minket is meghívtál az útra.”

És e meghívásában, hogy ne érezzétek, hogy a jelenlévőket nem úgy szeretem, mint azokat, akiket ma ide kihívtam, akik részesülhettek a beállás-kegyelem megtapasztalásában, így most számotokra jött el az a bizonyos pillanat, hogy nyissátok meg szíveteket, helyezzetek el kéréseiteket, fohászaitokat, felajánlásaitokat, hálátokat, gondoljatok mindazokra, akiket szívetekben most elhoztatok, és gondoljatok azokra, akiket úgy érzitek, hogy most nincsenek itt, pedig itt lehetnének – lehet, hogy a betegség, lehet, hogy a munka, lehet, hogy a család vagy valami más, ami miatt nem tud itt lenni e ünnepben veletek, helyezzétek most ide. És összefogjuk ismételten kezeinket, egy szívbeli nyitott láncot készítünk, és a láncban, e nyitottságban felkészülünk, hogy részesülhessünk mi is e gyógyító kegyelemben, mert Én, Jézus Krisztus Uratok egyformán szeretem mindazokat, akik ismernek, és akik hallgatnak szavamra, akikhez Én az ajtón megyek.

Most testvérem elmondja felettetek azt az imát, amelyre a kezdetekben tanítottam. Nyitott szívvel és lélekkel felkészülve fogadjátok el. Érintsen meg e Fény melegsége, öleljen át, és fogadd be.

 Mária:

 Jézus nevében átadom nektek azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jézus Krisztus Urunk áraszt felénk, mert mi mind Jézus Krisztus Urunk testvérei vagyunk, és Szent Sebeiben meggyógyulunk vagy meggyógyultunk.

Kérlek, jöjj e testvéreimhez, fogd kezeinket, óvjál és oltalmazzál minden bajtól, minden veszedelemtől, nehézségtől s főként betegségtől. Áraszd reánk fénylő sugaradat, szeretetedet, örömöd, békédet e jelen lévő testvéreid felé és mindazoknak, akiket elhoztak szívükben, lelkükben e felajánlásban, és akikről megemlékezünk, hogy lélekben érezzék e kegyelem működését, ahol most jelen vannak és tartózkodnak.

És ennek reményében tudom, hogy én, Uram, Jézusom, a legjobb helyre ajánlottam fel testvéreimet, és szívünk szeretetének nyitottságával várjuk a kegyelem ajándékát a működésben, hogy végigmenjen rajtunk és bennünk, és érezzük a szeretet ajándékát e kegyelem által.

Jön az ének.74

Megköszönöm, Uram, Jézusom, hogy itt vagy közöttünk, hogy elfogadtad felajánló testvéreimet, akiket elhelyeztem a Te Szentséges Szíved oltalmába, és részesülhettek a gyógyító kegyelmi ajándék-áldásban, ami most reájuk áradt, betöltötte szívüket, lelküket, hogy ez által működhessen rajtuk és bennük, és mielőbbi gyógyulást nyerhessenek.

S megköszönjük mindazon testvéreinket, Uram, Jézusom, akik most nem voltak közöttünk, de lélekben megpróbáltunk egyek lenni, reájuk gondolva felajánlani őket, s kérni számukra is e csodálatos gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, hogy áradjon reájuk ott, ahol jelenleg most tartózkodtak.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Íme, most reátok áradt a Fénysugár a szeretetében, átölelve, felmelegítve, megerősítve, hogy ez által érezzétek, hogy egyformák testvéreim, akik ismernek, és akik hallgatnak szavamra.

Így e tanítás, amelyek hozzátok szólnak, abban a részében vannak jelen, hogy tudni kell felismerni, elfogadni és eggyé válni, mert a kegyelem így jön el hozzátok, ahogy most többen és többen éreztétek és megtapasztalhattátok, hogy az ajándék, a szeretet, a béke, az öröm kegyelme felemelhet, átölelhet: „Ezzel elindulhatok a meghívott úton a mindennapi élet-útpályámon, és akkor tudok örülni a napnak, amely felvirradt számomra, örülni, amelyet megélhettem a Te kegyelmeddel a Te szereteteddel és a Te jelenléteddel. Hálát adni, hogy velem voltál, hálát adni, hogy fogtad kezemet, hálát adni, hogy megmutattad számomra az élet ajándékát és titkát. Hálát adni, hogy ismét eljött számunkra az este, és ismét Hozzád fordulni kéréssel, felajánló fohásszal. Óvjad, őrizzed éji álmunkat, hogy dicsőséges legyen a felkelő nap az új kezdésében, amely megadatik számunkra a működéshez és a szeretethez.”

Sokszor és sokszor tudtok így hálát, köszönetet adni, néha önmagatokért, néha családtagjaitokért, szeretteitekért, ismerőseitekért, felajánlani és kérni, hogy a meghallgatás segítő kegyelme megmutathassa mindazt, ami fontos a mindennapi életünkhöz.

Érezni, hogy: „Igen, Uram, én boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom, hogy felismerhettelek, és Te elfogadtál testvérednek, elfogadtál, és ez által Veled együtt élünk és haladunk a mindennapi élet-útpályánkon.”

Hisz a jelen tanítása így szól felétek, most különösképpen a bűnbánat-időben hétről hétre, most már, az örömünnep után pedig hónapról hónapra, amely megadja számára azt a kegyelmet, ami által fontos az élet a szeretetében.

Hisz nem egyszer mondottam el számotokra, hogy soha ne értékeljétek le önmagatokat. Ti, akik már elindultatok az úton, ti, akik már felismertetek, ti, akik hallgattok szavamra, és ti, akik követtek, érezzétek, hogy ti a földi életben egy ember vagytok az emberben, az Én testvérem és Atyám gyermekei. Atyám gyermekeiben pedig megkaphassátok mindazt, amire vágyakoztok, és amire szükségetek van. De hogy ezt meg tudjátok érteni és szívetekbe zárni, először önmagatokat kell felismernetek, elfogadni önmagatokat, magatokkal megteremteni a békét, a béke által a szeretetet, elfogadni a kegyelmet, hogy működjön rajtatok és bennetek, és akkor már elhiszitek, hogy valóban testvéreim vagytok, valóban Atyám gyermekei lehettek.

Ez mind rajtatok és bennetek van jelen.

De hogy ezt valóban így értékelhessétek, felismerhessétek, fontos, hogy vegyétek komolyan a saját életeteket, mert az élet, az egy ajándék a kegyelem működése által: az élet, amely testet öltött e Földön, az élet, amely Atyám gyermeke által van jelen, az élet, amely megadja számotokra mindazt, amit fel kell ismernetek, meg kell értenetek, el kell tudnotok fogadni, és ezzel az élettel élni és haladni.

Nem kell siettetni az életetek utolsó szakaszához és szakaszára, mert eljön az idő, amikor még ragaszkodni fogtok az élethez, ahhoz az élethez, amely jelen van itt a Földön, mint ahogy kiválasztott Mária testvér, ha visszatérünk megint a megemlékezésben a kezdetek tanításaihoz, amikor elvittem lelkét, és a test itt maradt számotokra.75

És hogy is van ez jelen számotokra?

Ugye, próbáljuk ismét feleleveníteni, amikor azt mondottam a testvérnek: Íme, a rózsaszirom, amelyben foglalj helyet.

– Ebben én hogy férek el?!

Ugye, ismerős?

Majdan összekuporodik, és várja, hogy valójában most mi történik.

És a rózsaszirom elindul.

– Jaj, de gyorsan megy! Rosszul vagyok.

– Bocsáss meg, Uram, hogy kételkedtem. Bocsáss meg, Uram, mert hittem, hogy elférek.

 Mária:

 S ismét visszatérve, és újra elindulunk. De már nem félek, már hallom, hogy énekelnek, és az előbb észre se vettem!

Rózsaszirom röptében száll,

Szállj hát velem a habok közt.

Rózsaszirom röptében száll,

Szállj hát velem a Fény között.

Rózsaszirom röptében száll,

Szállj hát velem a habok közt.76

Jaj, de jó!

Köszönöm. Köszönöm!

Ezen a Fény-úton eljöhettem.

Onnan lentről jöttem?!

Ott van a testem, azt látom.

De én akkor hol vagyok?

A Fény útján?

A Fény útján jöhettem? És elfoglalva a helyemet e csodálatos helyen?

Milyen jó, és milyen szép!

És nem is hiányzik már az a test. S ezért a testért vagyunk így oda?!

Ezt mindenkinek át kell élni, meg kell tapasztalni, milyen csodálatos a Fénnyel a habokban az úton, az Élet útján felmenni. Megtapasztalhatom ezt a csodálatos fényességet a szeretetében.

De most tovább nem mehetek, ismét visszatérek, ismét majd elfoglalom helyem e rózsasziromban, és visszajövök.

Köszönöm, hogy visszatérve olyan szépen, szinte siklott a Fényben.

És ismét jelen e testben.

Már én vagyok.

Öröm és szeretet.

Sokan és sokan ragaszkodunk az életünkhöz, az életünkben ehhez a testhez, amelyben élünk, hisz küldetéssel jöttünk a Földre, a küldetésben a lélek testet kapott, a testtel itt éljük az életünket, de ha majd a lélek e testből kiszáll, elindul fel a Fény útján a Fénybe, amely egy csodálatos hely, ami vár reánk. Ha azt megtapasztaljuk, higgyétek el, nem is ragaszkodunk már a testünkért!

Köszönöm, köszönöm, hogy megadtad mindezt, ami által jelen vagyunk!

 Jézus Krisztus Urunk:

 De az élet megtapasztalása, a test felismerése, a lélek szétválása nem csak e tanításában volt jelen számotokra, hanem szintén visszatérünk ismételten a megemlékezésben ahhoz az időszakhoz, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott testvérem által megadtam számotokra, hogy hogyan és miképpen alakítsátok ki a mindennapi életet, hogy örüljetek, amely jelen van nektek a mindennapokban. Próbáljatok szeretettel és örömmel élni, mert Atya gyermekei vagytok, és az Atya küldött le benneteket a küldetésben. Majdan testet öltve itt éljük az életünket. De megpróbáljuk úgy kialakítani, hogy az Atyának kedve teljék rajtunk és bennünk, a mindennapokban.

De felkészítettelek benneteket mindahhoz és mindarra, hogy ha eljön az a bizonyos pillanat, hogy hogyan és miképpen válik szét a test és a lélek.77

Ugye, jelen van az emberi test. A testből kiszáll a lélek, a test semmivé válik78, hisz, ahogy itt mondani szokták: a szív megáll, és nincs már élet. De a lélek, az elindul az úton, azon az úton, ha úgy élek a mindennapi életem felkészülésében, hogy ahonnan jöttem, majd idővel oda térhessek vissza. És szétválik a test a lélektől, és a lélek elindul felfele.

Majd először jön a lélek megtapasztalása önmagával, hogy milyen is volt a földi élete a mindennapokban. Itt semmit sem lehet eltitkolni, semmit sem lehet elrejteni, itt semmit sem lehet letagadni, itt szembesülünk önmagunkkal. Látjuk, hogy hogyan és miképpen alakítottuk ki a mindennapi életünket. És itt néha elszomorodunk, itt néha szinte arra gondolunk, hogy: „Ez voltam én? És ez is én voltam? Én ilyeneket meg tudtam tenni az életem folyamán?!”

Szinte elszomorodunk, szinte szégyenkezünk, de mégis szembe kell nézni önmagunkkal, fel kell ismerni ez által önmagunkat.

Majd ebből a szakaszból tovább indulunk. És itt már úgy érezzük, egyedül vagyunk. És mintha nem is látnánk senkit és semmit. De mégis olyan, mintha valaki figyelne: valaki őrködne?

És találkozunk őrangyalainkkal, akik a földi életünkben mellettünk vannak, óvnak és védelmeznek, és segítenek.

És sokan és sokan, kik nem hisznek ebben.

Majdan látjuk a kis angyalokat, kik felsorakoznak, és harsonát fújnak számunkra.

Majdan átlépünk egy rózsakertbe.

Milyen csodálatos illat, milyen szép rózsák!

 Mária:

 De egyedül vagyok itt is?! Senki sincs velem?! Senki nem kísér el?!

És ahogy haladok e rózsák között, rádöbbenek, hogy ez az Édesanya Kertje, és az Édesanya ölelésre tárja Karját, és így várja gyermekét, hogy bevezethesse majdan Fia elé.

De mielőtt még oda juthatnék e rózsakertből, találkozok önmagammal ismételten, de már az önmagam lélekmegtapasztalásában, és látom, hogy hogyan működött rajtam és bennem az Élő Szentlélek, hogyan és miképpen figyelek Rá, hogyan és miképpen fogadom el a segítségét a működésben, hogyan és miképpen indulok el Vele az úton, hogy az élet-útpályámon tudtam-e figyelni Rá, tudtam-e működni Vele együtt, elfogadtam-e a segítséget, tudtam-e megállni, és rádöbbenni, hogy talán nem a helyes úton haladok?

Ráhagyatkozni e Lélek fényességére, hogy vezessen, óvjon és védelmezzen.

És majdan a Fény megjelenésében, hogy kiengesztelődök elsőként magammal, békét és szeretetet teremtek szívemben, lelkemben, és ez a Lélek e békét, e szeretet elhozza, és megbocsájtottam mindazt, amivel talán a földi életemben meg kellett volna tennem, de nem tettem meg, és itt megtehetem, mert csak ez után haladhatok tovább e Fény útján az Erős Fény fele a Szeretethez és a Kegyelemhez, hogy a Fény kapuja megnyíljon előttem, és a Fénykapun majdan beléphessek, és elfoglalhassam azt a helyet, ami számomra is elkészíttetett.

Ó, köszönöm, Uram, Jézusom, e csodálatos tanításodat, amit most egyben adtál meg a testvéreknek e jelenlétben, de a megemlékezés pillanatában e szakaszokban adtad. És tudom, hogy a megbocsájtás a szeretethez sokáig vártunk, mert azt vártad tőlünk, hogy megbocsájtás legyen szívünkben, lelkünkben önmagunkkal, és csak az után tudunk tovább haladni. És ekkor már a testvérek szinte majdnem, hogy nem kérdőre vonták egyiket, másikat, hogy: „Mindenki meg tudott már bocsájtani önmagának, haragosainak? Már szeretnénk menni a Szeretet útja felé, de így nem tudunk. Még mindig nem kapjuk meg! Még mindig nem kapjuk meg!

 Jézus Krisztus Urunk:

 Hát a tanítás azt tükrözte számotokra, hogy felismerjük önmagunkat, és a felismerés révén cselekedjünk, és a cselekvésében fogadjuk el a működést. És ha már működöm, és tudom, hogy hogyan működik, akkor nem várunk egymásra, hanem megtesszük talán együtt a megbocsájtást a felismeréssel a szeretet felé és a kegyelemhez. És mikor ez megtörtént, akkor öröm és boldogság járta át szíveteket és lelketeket, hogy örömmel és szeretettel ismét egy szakaszon tovább juthattatok a tanítás felismerése révén. És akkor örömmel és boldogan haladunk a mindennapokban, érezzük az élet mondanivalóját, és akkor már boldogan tudom azt magamról, hogy: „Ki vagyok én, Uram? – egyre csak tűnődöm”79.

Úgy-e, evvel az énekkel most már felismertétek önmagatokat? Tudjátok, hogy kik vagytok, tudjátok, hogy hova tartoztok, tudjátok, hogy kire figyeljetek, és kinek ismerjétek fel szavait a küldetés, követés részében.

És akkor ez a tanítás a jelenben is épp úgy fontos a felismeréshez és az elfogadáshoz, mert: „Ha tudom magamról, hogy ki vagyok, hova tartozom, és kit szeretnék követni, és mi alapján élek e Földön, és mi alapján fogadom el felebarátaimat, testvéreimet, akkor érzem, hogy ennek az éneknek a mondanivalója valójában hogyan és miképpen szól hozzám, és mit tud nyújtani számomra a csüggedő fájdalmakban, a bánatokban, a szomorúságokban, az aggodalmakban, a kételyekben. De ha ezekből szeretnék kilépni, és hátam mögött hagyni, és elindulni a meghívott úton, és már tudom önmagamról, hogy ki vagyok, akkor boldogan élhetek, és boldogan, Teveled, Uram, a mindennapokban. És akkor azt mondom: »Szép az élet, szép az élet ajándéka, szép az élet értéke és szeretete a kegyelem révén.«”

És ha ezeket mind-mind szívünkbe zártuk, akkor lehet számunkra teljes az ünnep e megemlékezésében, e szeretetében és e ajándékában.

És most e ünnep szeretetében és a Feltámadás hajnal-fényében megajándékozlak majdan benneteket azzal a szeretettel, azzal a kegyelemmel és azzal az ajándékkal, hogy átölelje szíveteket, lelketeket, és mutassa meg a meghívott utat a felismeréshez és az elfogadáshoz a mindennapban és a mindennaphoz, hogy „tudjak szeretettel tekinteni a felebarátra és a testvérre, tudjak tenni és cselekedni érte, tudjak imádkozni és felajánlani, és tudjam értékelni, hogy egyek legyünk, mert Hozzád tartozunk, Uram, és testvéreid vagyunk, és szeretnénk megmaradni továbbra is a Te testvéreidnek”.

Ennek reményében most készüljetek fel, és fogadjátok el e ünnep kegyelmének áldását e ünnep áldásával. Öleljen át benneteket a Feltámadási Fény hajnal-tündöklő ragyogása: az Élet erősebb lett a halálnál, mert az Élet megtörte ezt a halált, és az Élet megmutatta, hogy érdemes élni és tovább haladni a mindennapokban.

Áradjon reátok e ünnepben ünnepi áldásom, áradjon reátok e Feltámadási Fény tündöklő ragyogása, a hajnal illata, fényes sugara öleljen át, erősítsen, óvjon és védelmezzen, és mutassa meg számotokra a meghívott utat a mindennapokban, a mindennapokhoz. Hisz aki meghívott benneteket, az nem más, mint az a Pásztor, aki ismeri Övéit a bárányokban és a juhokban, akik hallgatnak szavára és követik Őt, és a követésben és a küldetésben tudják, hogyan és miképpen alakítsák ki a mindennapi életüket.

Ennek reményében most imádkozunk, és az imában nyitott szívvel és lélekkel elfogadjuk azokat a kegyelmeket, amelyre szükségünk van.

Hiszek az Egy Istenben, Mindenható Atyában, Mennynek és Földnek teremtőjében, és a Jézus Krisztusban, Ő Egy Fiában, a mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától, kínzaték Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Szálla alá poklokra. Harmadnapon halottaiból föltámadott, fölment a Mennyekbe, ott ül a Mindenható Atya Istennek jobbja felől, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben, egy katolikus keresztény Anyaszentegyházat, szenteknek egyességét, bűneinknek bocsánatát, testnek föltámadását és az Örök Életet. Ámen.

 Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Mindörökké. Ámen.

 Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te Méhednek Gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

 Áradjon reátok e kegyelem szeretete e ajándékában, e ünnepben, hogy töltse be szíveteket, lelketeket és egész lényeteket, hogy az ünnep valóban szeretetteljes legyen számotokra, tudjatok örülni egymásnak, és az öröm szeretete kísérjen el benneteket a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Ennek reményében búcsúzok el ma tőletek.

Mai ünnepben ezt az örömet adtam számotokra e megemlékezésben, e kegyelemben és e szeretetben.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen…

 

  • Programjaink

    • Programjaink

      A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…

    • Zarándokbusz

      Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén és Nagypénteken külön zarándokbusz indul Budapestről Sükösdre. Az autóbusz minden alkalommal déli 12:00 órakor indul az üllői úti stadion (Fradi-pálya) üllői úti oldala mellől. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után, hajnai 02:30-kor indul vissza Budapestre.

    • Évforduló ünnepe 2017. április 25

      Értesítjük a kedves zarándok testvéreket,…