IMG. 2921. jav_1

Mária1:

Eljött a mai nap az öröm ünnepében, hogy ismét együtt, közösen induljunk el az úton Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja mindazokat, akik hiszünk és bízunk Benne, és különösképpen most, a mai napon, ebben a pillanatban, hogy találkozhassak Jó Jézus Krisztus Urunkkal, abban az órában, amikor Ő engem Bátmonostoron kiválasztott a nép sokasága közül. Meghívott az útra, a meghívást elfogadtam. Igent mondtam. De mikor meghívott az útra, nem gondoltam még akkor, hogy ily hosszú lesz ez az út. De köszönöm Jó Jézus Krisztus Urunknak, a Boldogságos Szent Szűznek, az Édesanyának, akik mindenkor velem vannak, óvnak, védnek, segítenek, megadják számomra mindazt, amire vágyakozva Hozzájuk fordulok.

Köszönöm, hogy a bűnbánat-időben évről évre, és az első pénteki utakon évről évre a Golgotán végig tudtam járni a meghívásban. Hisz most az öröm ünnepére készülve, és indulok el az úton. Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk kegyelmi ajándéka, amely most még annyira bennünk él, friss, hisz még a tegnap hajnal Feltámadását éljük, örülünk, és boldogság töltötte el szívünket, lelkünket, hogy a legnagyobb ünnep, a kereszthalál és a Feltámadás (…) számunkra. Hisz egyre többen és többen, akik azt mondották, hosszú lesz ez a bűnbánat-idő, mivel első péntekkel kezdtem, és most azért nem első péntekkel fogom befejezni, hisz a hét péntekén már nem lesz Golgota, majd csak a jövő héten.

De Jó Jézus Krisztus Urunk szeretete megmutatta, ahogy Antal atya a szentmise keretében elmondotta számunkra, hogy a szeretet mindennél nagyobb. Jó Jézus Krisztus Urunk is a mai nappal ezt adta számunkra, hogy a szeretet mindent le tud győzni, át tud formálni, és meg tudja adni mindazt, amire szükség van, és amire vágyakozunk. És ez a szeretet ölelt át engem, erősített fel, hogy így a mai napon, akik egy kicsit aggodalmaskodtak, hogy nyolc péntek után a mai napon hogy’ tudok majd részt venni a fájdalom, szenvedés Golgota után az öröm ünnepében.

Íme, Jó Jézus Krisztus Urunk szeretete, kegyelme, öröme, fénye így adja meg mindazt, aminek tanúi voltunk ezekben a hetekben, és tanúi lehetünk most, a mai napon, hogy megerősít bennünket, és megadja számunkra mindazt, amiért oly sokszor, talán könnyek között, Hozzája fordulunk.

Ilyenkor azt szoktam mondani, én legyek számotokra abban a példa, hogy ahogy számomra megad minden segítséget, amiért Hozzá fordulok a kérésben, a fohászban, a felajánlásban, és Jó Jézus Krisztus Urunk meghallgat, úgy meghallgatja minden egyes szerető testvéremet, akik a mai napon itt vagytok jelenlétetekkel, örömmel, mosollyal, hogy együtt induljunk el ezen a szeretet-ünnep útján.

De nem feledkezem el azokról sem, akik talán a bűnbánat-időben sok pénteken itt lehettek velem, és most talán a mai napon az ünnep2, a család, vagy éppen más, vagy az utazás, hogy nem úgy járnak, tudjuk, a járatok az ünnep révén, és nem tudtak eljönni, csak megerősítettek, hogy: „Lélekben ma is itt leszünk, és örülünk ennek az ünnepnek.”

Őket is szeretném elhelyezni, felajánlani, megköszönni, és kérni számukra egyenként, a mai szeretet, kegyelem ajándékát árassza Jó Jézus Krisztus Urunk azokra, ahol most ők jelenleg tartózkodnak. Érezzék azt, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk valóban szeret bennünket, átölel, felmelegít és felemel, Magához ölel, és megadja, ami egyenként, bármely testvérnek fontos a kérésben, a fohászban, a felajánlásban és a mérhetetlen nagy hálában, amit oly sokan kértek, hogy fejezzem ki Jó Jézus Krisztus Urunk Szentséges Szíve előtt, abban a hitben és abban a reményben, hogy elfogadta mindazt, amiért Hozzája fordultunk.

És Ő az, aki nem fordít hátat, nem mondja, hogy „nem érek rá”, az Ő Édesanyjával együtt mindig jelen vannak, figyelnek bennünket, erősítenek bennünket, ha szükséges, megfogják kezeinket, és így, együtt, Velük haladhatunk a mindennapjainkban, az élet-útpályánkon.

Hogy ez az élet-útpálya mit fog hozni a holnap holnaputánjában, még nem tudjuk. De nem szabad félnünk, csüggednünk, szomorúvá válnunk. Bármi jön a holnap holnaputánjában, az legyen bennünk, a szemünk előtt, hogy: „Igen, Uram, Te akkor is itt vagy, Te akkor is szeretsz, és Te akkor is átölelsz és felmelegítesz.”

Így én is ’93. április 25-én, mikor kiválasztott, és megkért, hogy elfogadom-e az utat, elfogadtam. De akkor nem tudtam még, hogy mi vár reám, és hogyan fogok végigmenni rajta. Én is mentem Hozzája könnyek között, sírva, és kértem. Volt olyan is, mikor nehézségben azt mondottam Számára:

— Uram, én ezt nem kértem Tőled. Te adtad nekem. Te ajándékoztál meg vele. Én elfogadtam. De ha ilyen nehéz ez az út, én nem bántok senkit, csak imádkozok érettük a kérésben, a fohászban, a felajánlásban, és csak a megvetést kaptam, akkor talán nekem ez nem is kell.

Igen, ezt még a kezdet, pár hónap után, történésében mondottam el.

De ma már ezt soha nem mondanám.

Ma már tudom, hogy mi az Jó Jézus Krisztus Urunkkal együtt élni, haladni, és figyelni, hogy mikor mit ad számunkra. Figyelni, hogy mikor mi rejlik fel. Figyelni, mikor hajol le, emel fel, ölel át, és árasztja az Ő Fényének sugarát, hogy ismét önmagunk lehessünk, ismét elindulhassunk azon az úton, amelyre Ő szeretettel hívott, és szeretettel vár.

Így a mai napon e öröm ünnepében próbáljunk ilyen örömmel és szeretettel együtt indulni.

Szeretném megköszönni ma annak a férfitestvéremnek, aki ezt az ünnepi szentmisét ilyen széppé tette számunkra.3 Hívjuk, és várjuk, hogy ha az ideje engedi, és hogy ha érzi szívében Jó Jézus Krisztus Urunk hívását, és mellette az enyémet és a testvérekét, akkor várjuk vissza közénk, ha jól érezte itt magát, ha érezte az Úr Jézus szeretetét és kegyelmét. Hisz biztos, Jó Jézus Krisztus Urunk, ahogy minket, úgy őt is megérinti, megajándékozza, csak neki is, ahogy a golgotai út előtt szoktam mondani, meg kell nyitni a szívét, és e nyitott szívvel felkészülni, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk szeretete, kegyelme, öröme és békéje töltse el szívünket, lelkünket a felemelkedéshez, az elinduláshoz vagy éppen a haladáshoz.

Köszönöm, hogy eljöttetek, mert öröm töltötte el szívemet, hisz én is egy kicsit, nem az, hogy aggódtam, csak felmerült bennem, hogy ünnep van, tudom, hogy szabad ez a nap, tudom, hogy sokan talán eljönnének, de lehet, hogy nem tudják megoldani, hogy eljöjjenek, mert az ünnepi járatok talán nem tehetik lehetővé.

De mégis sokaknak megadatott, hogy itt lehessenek velem e szeretet, kegyelem, öröm ünnepében.

És most ezzel az örömmel, ezzel a szeretettel, ezzel a kegyelemmel induljunk el együtt az úton Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárva vár, nem csak engem, hanem minden jelen lévő, szerető testvérét.

„Indulj az úton, előre nézz, nem tántoríthat ezernyi vész…”4

Szeretném látni a segítőimet.

Mindenki megvan?

A bástyák is?

Egész évben ti szolgáltok. Ezen a napon most ti itt ültök.5 (…)

Amíg a Józsi6 készül, addig én azt mondom, mondjunk el bár egy „Mi Atyánk”-ot, egy „Üdvöz légy”-et, de azért, hogy a János atyánk7 ide érjen, mert a határon nagy a tumultus, és azért nem tud jönni. Azért nem ért ide a szentmisére. Úton van már. Hogy bár valahogy minél előbb ide érjen. Jó? Hogy a Szentlélek meg az Úr Jézus repítse őt minél előbb ide. Jó?8

Uram, Jézusom, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya! Ezzel a felajánló imával Hozzátok fordultunk, hogy a Szentlélek segítségével mielőbb itt lehessen közöttünk János atya, aki úgy készült, hogy az ünnepen ő is ismételten részt tudjon venni. Mi szeretettel várjuk, hogy mielőbb körünkben üdvözölhessük.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mária:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Jelen lévő testvérek:

Ámen.

Mária9:

Uram, Jézusom, eljött a mai nap, hogy ismételten megjelenhessek Szentséges Szíved előtt e öröm ünnepében. Hisz még bennünk él a hajnal feltámadásának kegyelme, ajándéka, áldása. De ebben az esztendőben húsvét hétfő, amely az évfordulót is átöleli e ünnepben. Így jöttem most jelen lévő testvéreimmel együtt szívem szeretetével a Te Szentséges Szívedhez, hogy részt vehessünk a mai kegyelem-, ajándék-ünnepen a testvéreimmel együtt.

Hogy ma mi lesz a 18 év kiemelkedő, megemlékező tanítása a jelen lévő testvéreimnek, hisz ahogy Antal atya mondotta, akik a 18 évet velem együtt élték, töltötték, számukra lesz a legnagyobb ajándék a mai jelenlét. Hisz a mai napon, megemlékezésében, rádöbbennek mindarra, hogy oly régen volt, talán igaz sem volt, ami eléjük vetítődik e ünnep kiemelő tanítás-részében.

De reménykedem, hogy az újonnan, vagy akik később csatlakoztak hozzánk, e Közösségbe, és mi szeretettel és örömmel fogadtuk őket, és fogadjuk továbbra is, hogy itt lehessenek velünk, számukra is majd szeretetteljes lesz ez a mai ünnep a szeretet, kegyelem részében.

Mária ― kiválasztotti, kegyelmi állapotban:

Íme10, jelen az év a napjaiban, amikor a betegségem révén többen és többen azt mondták számomra, hogy: „Gyere te is velünk. Hátha segít, és gyógyulást nyersz.”

Elgondolkodva: „Kárt nem tehet bennem, hát én is elmegyek a család többi tagjával, gyermekeimmel.”

És íme, eljött a nap11, amikor sokan vagyunk jelen, és többen szólásra jelentkeznek. És mintha valaki meglökött volna. Hátra nézek, de senkit sem látok, aki hozzám érhetne, hisz nem ismerem. Visszalépek a helyemre. Ismételten érzem, már a kéznek a tapintását, ahogy a hátamra helyezi, és szinte kilök a tömegből. A papára12 nézek, s azt mondom:

— Miért lökdös engem?

— Én hozzád nem nyúltam!

De komolyan mondja, akkor talán nem viccelődik velem!

De akkor ki volt?

Nézem, és nem ismerek senkit.

Érzem a kéz tapintását már erősebben a hátamon. Ismételten olyan nagy lökést kaptam, hogy szinte két lépést, mint aki előre esik. Azonnal mondják:

— Igen, jöjjön, jöjjön, ha beszélni akar!

Én aztán nem!

Gyorsan hátra bújtam, hogy ne is lássanak. Majdan én is beálltam, ahogy mondani szokták, a gyógyító kenetre. A kenet reám áradt, és ahogy reám áradt, abban a pillanatban elestem.13

Látom a Fényt. De olyan, mintha jön hozzám, és félek.14 Mit akar tőlem? Egyre közelebb és közelebb. De mit akar tőlem?!15

Nem merek rá nézni, mert olyan erős fénysugara van, hogy vakít. És a Fényben a Gömb, amely forog, jelen van a szivárvány színében, és a Gömbben kialakul egy Száj. És mint aki beszél. Majdan ezt hallom:

— Megszabadultál a bűneidtől, és (…).16

És sírás jön.17De miért szól ez hozzám? Mit akar tőlem?18

Már azt sem tudom, mennyi ideje fekszem.

Most megkapom a látást, hogy ketten két oldalt térdelnek, és sírnak felettem. Látok egy harmadik személyt, aki a fejem fölött megállt, reám nézett, és tovább megy. Hisz nem tudta, hogy ehhez most mit is szóljon.

Most érzem, ahogy fogják kezeimet, és ráznak:

— Kelj már föl! Itt hagynak. Kelj már föl! Nem érted?!

De nem bírok felkelni. Mintha maradnom kellene.

Majdan kinyitottam szemem, és látom, hogy sírnak felettem. De mindjárt kérdezik:

— Láttál valamit? Hallottál valamit? Mi történt veled? — jöttek és jöttek a kérdések.

De nem tudtam, mit kell mondani. Csak erőtlennek éreztem magam, mintha itt lennék, érzem, hogy fekszem, de mégis, mintha nem teljesen vagyok itt. Majdan megfogják kezeimet, és felültetnek.19 Szétnézek, és akkor látom, hogy az a sok-sok ember, aki ott volt, senki sincs már, csak valóban egyedül ülök a fűben.

Ekkor megjelenik fiúgyermekem, és sírva:

— Anyu, gyere, mert azt mondták, hogy itt hagynak. Ha akarsz még feküdni, akkor feküdj, de ők itt hagynak, és mennek.

És sírás gyötör. Én nem akartam itt maradni, de nem tudom, mi történt velem.

Majdan haza érünk, és elmondják a történteket. De én nem tudok szólni, mert még mindig nem tudom, mi történt velem. És mikor elmondták a férjemnek a szülők, hallgat, hallgat. Egyszer csak megszólal:

— Miért pont te?! Mire volt neked most szükséged?!

— Én nem akartam!20 Én nem tudtam, hogy mi történik. Akkor el se megyek!

Én ezt nem akartam!

De azt sem tudom, most mit kell tennem. Érzem, hogy valami történt velem, de nem tudom, hogyan cselekedjek. Talán az lesz a legjobb, ha semmit nem szólok én senkinek. De a család, az boldogan újságolta egy pár szomszédnak:

— Gyertek, hallgassátok, hogy mi történt a Marival!

Rám mondják:

— Na, beszélj, mondd el nekik!

De én nem akarok beszélni, én nem akarok szólni.

Majdan jött egy nap, jött még egy nap, és nem történt semmi! Megnyugodtam, már kezdtem ismét magabiztos lenni. De azért foglalkoztatott, hogy mi volt az, amit láttam, és mi az, ami benne volt.

Jött a harmadik nap, és akkor is még nyugodt vagyok, mert a délelőtt részében sem történt semmi. S eljött a délután, amikor ismét eljött a Fény, benne a Gömb a szivárvány színeivel, és ismét megelevenedik a Száj, és szólásra nyitja:

— El kell mondanod, hogy béke és szeretet legyen a Földön az emberek szívében.

Kinek mondjam én ezt el?

Azt nem tudom.

Mikor ismét kinyitom szemem, azonnal kérdezik:

— Na, láttál valamit? Hallottál valamit? Na, mondjad! — Hangosabban, hangosabban mondják.

— Ma is épp úgy láttam, mint a múltkor: először csak a Fény, amely közeledett felém. Majd megjelent benne a Gömb a szivárvány színeivel, és a Száj is kialakult benne. S azt mondta, mondjam el, hogy béke és szeretet lakozzék itt a Földön az emberek szívében. De nem tudom, kiknek kell elmondanom.

De akkor már sokan voltak körülöttem. Ekkor valaki azt mondja:

— Hát, itt, nekünk, akik itt vagyunk, akik várjuk, hogy elmondd, hogy mit hallottál és láttál.

Vártam ismételten a napokat. És megint több nap telt el, s nem történik semmi. Megnyugodtam: „Most már biztos, nem fog ez a Fény keresni, nem fog hozzám szólni ez a Száj. De valójában ki ez, és mit akar tőlem? S miért nekem mondja? Nem értem.”

Majd eljön a jövő hónap 22-e21, amikor ismét megjelent a Fény, a Gömb és a Száj. De mielőtt ez a Száj szólt volna, megkérdeztem, hogy:

— Ki vagy Te? És miért pont hozzám jöttél? Mit akarsz tőlem?

S ekkor eltűnik a Gömb, a Szájjal együtt, a Fény, mintha távolodna. Azt hittem, már nem is szól hozzám többet. És figyeltem, hogy mi történik. És ismét jön felém a Fény, de már nagyobb sugarakkal. Megint elkezdtem félni, és jöttem, mert féltem tőle. És a Fényben egy alakot látok. És ahogy jön a Fénnyel felém, egyre közelebb, közelebb… És nem akarok hinni a szememnek: ez a képeken látott Jézus!22

Biztos, hogy Ő lesz az?

De hogy merjek Reá nézni?!

És megkérdezem Tőle, remegő hangon, hogy:

— Valóban Te vagy? Valóban Te vagy, a Jézus, akit látok a Fényben?

Ő válaszol:

— Én vagyok. Én szólottam hozzád már több ízben a Fényből.

De nem tudom, hogy szabad-e Reá néznem, inkább lehajtom fejem.23

S ekkor ismét szól hozzám:

— Nézz fel, hisz Én vagyok.24

— És mit akarsz tőlem?25 — könnyekkel kérdezem, hisz nem tudom, hogy igaz lehet-e ez?26

Mikor ismételten kinyitottam szemem, csak páran vannak jelen, és kérdezik tőlem:

— Na, ma láttál valamit? Vagy szóltak hozzád?

Nem tudom, hogy merjem-e elmondani.

Majdan így szólok:

— Ma valami különleges történt velem. Ma már nem csak a Fény volt jelen és a Gömb a szivárvány színeivel. Egy rövid időt, amit láttam, de utána az eltávozott, és erősebb Fény érkezett. Benne először csak egy alakot láttam. Még akkor semmire sem gondoltam, hisz nem is mertem. Csak, mikor egész közel volt hozzám, akkor láttam, hogy az Úr Jézus, akiket a képeken láttam.

Hisz sok képet láttam már Róla.

Azonnal nekem szegezték kérdéseiket:

— Akkor mondd el, hogy milyen!

— Mondd el, mit láttál!

Vagy:

— Mit mondott?

Vagy:

— Hogyan néz ki?

— A Fényben egy magas alak, ami utána kialakult, kirajzolódott az Úr Jézusban. Haja vállig ért, ilyen apróbb hullámokkal. A Szeme, az sötétebb, de nem tudom megmondani, hogy a sötétbarna vagy inkább már a fekete árnyalata. Oly erős a Fény, hogy ezt nem tudtam megnézni. A ruhája fehér, és mezítláb volt előttem.

Mikor ezt így elmondottam, láttam az arcokat. Volt, aki elhitte, és volt, aki nem nyilvánosan, gúnyosan nevetett, de az arckifejezése a gúnyt adta felém. Megint sírás erőltet, hogy:

— Én az igazat mondtam, amit láttam, ami előttem van, abban a pillanatban. Én csak azt tudom elmondani.

És ahogy így teltek a napok, a hetek, egyre többször és többször megjelent, és kéréssel fordult, amit át kellett adnom mindazoknak, akik hallgatták. Hogy elfogadták-e, azt nem tudom. De egyre többen és többen így szóltak:

— Ezt a gonosz művelte veled, vagyis az ördög. Legyen nálad szenteltvíz állandóan. Vegyél magadhoz rózsafüzért. Imádkozzál. És ha majd imádkozol, többet nem fog megjelenni, mert a gonosz, vagyis az ördög nem szereti az imát, nem szereti a szenteltvizet.

Én, a gyarló és a tudatlan, hát elfogadtam. Szinte reggeltől estig, napokig, még volt, mikor éjjel az ágyamba is elhelyeztem a szenteltvizet és a rózsafüzért.

De nem hosszú idő telt el, amikor ismét megjelent. Ismét az a szép Jézus van előttem a fehér ruhájában, mezítláb. S olyan, mintha felemelkednék. Öröm járt át. De azért igyekeztem kivenni kezembe a rózsafüzért a zsebemből és a szenteltvizet.

Szinte kiugrik a szívem. De meg kell tenni, mert azt mondták, hogy ez a gonosz!

És így felemelem Feléje a rózsaüzért, a másik kezemmel meg jól meglocsolom!

Lehajtottam a fejem, de még mindig félek, s kiugrik a szívem.

Óvatosan megnézem.

És ott van!

Nem ment el!27

Nem ment el!28

Félek.29

— Bocsáss meg nekem!30 Nem magamtól tettem, ezt mondták nekem. Bocsáss meg nekem!31

És Ő csak mosolyog felém. És azt mondja, nem haragudott meg rám, hisz Ő tudta, hogy mit fogok tenni. Ő látta, ezért jött ilyen közel hozzám.

És ekkor elmondta, hogy kiválasztott a föld porából, mert szüksége van rám. És ilyen tudatlanra van szüksége, akinek nincs még tele a feje mindennel. És:

— Ne félj, ne sírj, Én szólítottalak meg, Én választottalak ki, és majd tanítalak. Majd jönnek sokan hozzád, és majd szólni kell hozzájuk.

Én? Szólni? — nem mertem mondani. Hisz nem is tudok beszélni.

És valóban, a hír elterjedt, és sokan jöttek. Hogy mi célból, azt nem tudom. És azt mondták, valamit mondani kell ezeknek az embereknek.

Én?!

Én nem tudok szólani!

Én nem!

De hát nem lehetnek itt úgy, hogy eljöttek, és senki semmit nem mond.

Ekkor, ahogy jelen vagyunk az udvaron és e helyt, még ez nem volt jelen, azt mondja a testvér32:

— Majd én beszélek. Van nekem szókincsem!

Jézus Krisztus Urunk:

Most állj fel, és mondd el a testvéreknek, hogy mondtad.

Jöjj, és mondd, és mondd! És meglátod, hogy Mária testvér most is így mögéd bújik, hogy ne is lássák.

— Majd én beszélek. Én semmitől sem félek! Széles az én hátam, mindent elbír! — e szavakat mondottad.

Úgy-e, emlékezel?33

Sipos Józsefné Loncika:

Emlékszem, Drága.

Jézus Krisztus Urunk:

Oly régen volt, tán igaz se volt.

Sipos Józsefné Loncika:

De igaz volt.

És csodálatos volt, valóban. A Jó Istennek nem tudom eléggé megköszönni, azt se, hogy Bátmonostoron, az én falumban kapta meg a Marika. És a kis gyarló agyammal azon csodálkoztam, hogy miért nem sült ott ki a fű. Ahol ekkora csoda történt, hogy létezik, hogy ottan nem égett meg a fű? És akkor jöttem én is a tömeggel, mert úgy-e, buszok jöttek ide, nem csak egy-két ember, hanem busszal jöttek ide, nagyon sokan. És szegénykém itt állt a garázs előtt, és hát ő nem tud beszélni. Ő nem. És súgja nekem, hogy ő nem tud beszélni.

Hát majd beszélek én, drága Marikám! Ezen ne múljon. Csak mondd el, hogy mit láttál, én majd tolmácsolom, ne félj.

Aztán, úgy látom, jól sikerült a tolmácsolás, mert itt vagyok 18 éve mellette, meg nagyon sokan. Akik akkor hallották a tolmácsolást, most is itt vannak.34

Köszönöm, imádott Uram.

Elég ennyi, drága?35

Jézus Krisztus Urunk:

És a testvér többször és többször így kimentette Mária kiválasztott testvért, szolgát.

És jött a tanítás, mert Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam:

Kiemeltem őt az út porából, és itt majd előttetek Én, Jézus Krisztus Uratok leszek a tanítója. Úgy tanítom őt, mint annak idején tanítványaimat, és ti, akik most — a kezdetről beszélek — jelen vagytok, tanúi lesztek, hogy a tanítás úgy fog végbemenni, mint amikor egy házat akartok elkezdeni építeni. A házat lent, az alapoknál kezditek, és majdan sorban, tégláról téglára építitek. A kiválasztott Mária szolga-testvérem is így fog szemetek láttára a tanításban tanulni, ha kell, éjjel és nappal.

És a tanítások elkezdődtek. Sokszor előttetek, kint az udvaron. Hisz akkor még nem volt ez a Szeretet-, kis, ahogy ti mondjátok, imasátorotok. Jöhetett Nap, jöhetett eső, jöhetett szél, ti jöttetek, örültetek, és boldogok voltatok, hogy jelen lehettek, és hallhassátok Mária által a kiválasztott tanításokat, amelyeket Én, Jézus Krisztus Uratok adtam számára, s amelyet számotokra elmondott.

És mikor az éjszakában tanult, és a család körbeüli, és hallgassa, hogy mi az, amiről most tanul. Tanúi voltak, meghallgatták, megjegyezték, számolták, hogy hányféle, amiről most tanult:

— Holnap majd elmondom a többieknek.

Erre valóban ez volt számukra a válasz:

— De ezt nektek nem kell elmondani senkinek.

De eljött a másnap, és az maga elé akarja csak eleveníteni, hogy:

— Mit is kaptam? Hát másnak nem, csak a Mariskámnak elmondom. Csak a Mariskámnak. Az senki, az csak egy személy. Csak a Mariskámnak. És képzeld! Nem jut semmi az eszembe. Nem tudok emlék… Pedig úgy megjegyeztem. Meg is számoltam! És nem tudom elmondani.

Ő szól neki:

— Hát, mondj egy keveset. Hát semmit nem tudsz mondani?

— Nem! Úgy kiment az eszemből. Igaz, hogy mondta az Úr a végén Mari által, hogy ezt nem szabad elmondani. De még nem gondoltam, hogy nem is fogok tudni róla beszélni. Úgy kiment a fejemből!

Eljött az este az engesztelésben — ahogy ti mondtátok: a beállásban a kenethez —, és Mária, kiválasztott szolga-testvér számotokra átadta a tanítást. Azt a tanítást, amit az éjszakában megadtam számára.

Akkor így szóltak:

— Na, látod, ezért nem volt szabad nekem tudni, hogy miről van szó. Ezt nem nekem kellett elmondani — ilyen nevetve, mosollyal.

Mária:

De azért megnyugodtak. De boldog lett volna, ha ő tudta volna elmondani előttem. És ez nem adatott meg számára.

Jézus Krisztus Urunk:

És így haladt a tanítás a testvérnek, éjjel és nappal.

És eljött egy olyan vasárnap, amikor ismételten csak páran érkeztetek, hogy:

— Nem zavarunk? Eljöhetünk? Egy kicsit beszélgetünk.

És akkor az ima, majd az ének, majd a beszélgetés következtében, ahogy ti mondtátok:

— A Mari eldőlt, mint a krumpliszsák. Nem törődik ő, hogy mire esik. Biztos, ott puha lehet, ahova ő esik.

És elkezd tanulni, fületek hallatára. És mikor e tanítás fületek hallatára lement, akkor így szóltam, a család pár tagja, ki jelen, és páran, akik most a segítők és a bástyák között vannak jelen. Most jöjjetek ismételten ide.

Ki emlékszik rá, hogy ezen a vasárnapon külön eljöttetek-e?

Merj felállni, merj ide jönni, ne félj semmitől, hisz a boldog József36 itt áll. Őneki nem kell ide állni. Ő akkor is azt mondta:

— Élesítettem a kamerát, bármi történik, felveszem.

Most is élesben állsz, most is vedd fel.

És gyertek csak, testvérek!

Sorba, sorba.

És hol van az íródeák37?

Hol van a sáfár testvér38?

Hát ő… Mondjam azt, amit a legutolsó Golgotán?

És emlékeztek?

És a család? Megjelent?

Mária feküdt. Emlékeztek?

Körbeültétek. Szólt a tanítás, és ha emlékeztek, akkor voltak a tanításban a nyelveken szólása.39 És tanulta. S ezen a vasárnapon pont tanulta.40

Ti nagyokat nevettetek, mert nem tudta kimondani kínai nyelven azokat, amelyeket mondottam számára. De a végén sikerült. És öröm és boldogság jelent meg, kik jelen vagytok. „Páteri…”41 — mondogatta nektek. Emlékeztek még a szavakra? Most nem akarom teljesen a kezdetben visszamenni.

S akkor így szóltam nektek:

Ti, akik most jelen vagytok! Én meghívtalak benneteket is az útra. Hogy a hívást elfogadjátok-e, az rajtatok múlik. De nem kell már szolgámnak sokáig a testvér háta mögé bújnia, mert Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az ő Tanítója, és tanítom őt, és majd ő ki fog állni az emberek elé, és már ő fog beszélni. Lesznek idők, mikor még meghívásban tanúságtételt is fog tenni.

Erre a ház ura42 hogyan is szólt?

Takács Jánosné Bimbi néni43:

Erre befizetek, Uram.

Jézus Krisztus Urunk:

Őtőle vártam. Most is mondja el olyan nevetve, ahogy akkor mondta. Ne szégyellje magát! Ő mondta, a fiával44 együtt.

Takács János:

Én akkor erre befizetek.

Jézus Krisztus Urunk:

„Erre befizetek, hogy a Mari valamikor is megszólal, és beszélni fog az emberek előtt.”

Na, kérdezem tőled, ház ura, és fiától:

Nem látom, hogy befizettetek volna. Bár egy felajánló imára, hogy azt mondd: „Uram, valóban megtanítottad, valóban Te vagy a Tanítója, és Te voltál a Tanítója.”

És valóban, már nem kell félni, ki tud állni, és ha kell, órákig szólhat.

Holott a kezében nemigen látjátok a Szentírást, hogy olvassa. Mert ha olvassátok, nem marad úgy meg bennetek, mint ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok megadom számára szavaimmal, ő ismételte, tanulta. És ez, ahogy a ti nyelveteket használva a tanításban, szinte beleivódott teljesen a fejébe, a szívébe és a lelkébe.

És így szól mindazokhoz, akik elzarándokolnak erre a helyre azóta is.

Most már visszaülhettek, hisz megemlékezésében egy kicsit felelevenítettük az ilyen napot, amikor szinte lángolt a ti szívetek is az örömtől, mint ahogy a ma jelenében azt a tanítást emeltem ki a hajnalban, hogy a tanítványok szíve is lángolt, mikor felismertek.45 Hisz ti is felismertetek, éreztétek a szeretet kegyelmének ajándékát, éreztétek, hogy: „Igen, Uram, Te adod a tanítást, Te adod számunkra, hogy valóban meg tudjuk érteni, hogy hogyan is van jelen a Szentírás az Élő Evangélium tanításában, hogyan tudjuk ezt magunknak szinte befogadni, elraktározni, és vele együtt élni a szeretet, kegyelem részében.”

Örültetek. Öröm járta át szíveteket. Akkor nem néztétek az időt. Boldogság, öröm, hogy itt lehettetek. Akkor még a Nap javában fent volt, mikor megérkeztetek. És sokszor már átmentetek egy új napba, és még mindig nem igyekeztetek, mert: „Hátha különleges kegyelmi ajándékot, tanítást kaphatunk. És semmiről sem szeretnénk lemaradni.”

De ha mégis valaki lemaradt, forrók voltak az informátor drótjai, mert egymást azonnal értesítettétek, hogy ha előbb ment el valaki, elmentél, és: „Milyen csodában volt részünk!”

És te: „Mert muszáj.”

Mert azt is meg kellett érteni. Aki munkába ment, annak a testének valamennyi pihenésre szüksége volt. Hisz ezt nem lehetett tenni napról napra, hogy mindig csak egy pár óra pihenés után ismételten helyt álljunk a mindennapokban, a munkában, a családban és bárhol, amit tőlünk elvártak.

Éreztétek a kegyelmi ajándékokat. Éreztétek a tanítást. Fontos volt számotokra, hogy eljöjjetek.

És mikor eljöttetek, az örömben részt vettetek, és tanultátok az imát, hogy mi az imának a mondanivalója. Az ima mit mond, ha csak ezt a mondatot mondjuk: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy.”

De ti úgy mondjátok: „Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben.”

És Én, Jézus Krisztus Uratok elmondottam számotokra, hogy az imának mi a mondanivalója, hogy ilyenkor hogyan is fordulsz az Atyához? Hogyan hiszel és bízol Benne, hogy te az Ő gyermeke vagy? Hogyan tudod szíved szeretetével megszólítani, elmondani szívvel, szeretettel, lélekkel az imát?

És hogyan töltöttük az estét, összefogott kézzel, és tanultuk egész estében?

Akkor nem volt beállás kenetre, akkor nem volt más, csak összefogtátok a kezeiteket.

Kezdjük el. Igaz, hogy akkor még a felállított, elhelyezett oltárotok ott, középen, a kép alatt volt.46 És elkezdtetek imádkozni: „Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben, szenteltessék meg a Te neved.”47

Megvártam, míg elmondtátok.

Drága testvéreim! Most kérdezem tőletek: szerintetek ez szívből jött?

Akkor úgy egy kicsit el is mosolyodtatok, hogy: „Valóban hadartunk.”

Akkor megint elkezdtétek: „Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben…”

Akkor pedig úgy, mint aki szavaltok.

Nem akarom végigsorolni azt az estét, hisz volt benne olyan, mikor meg úgy kezdtétek: „Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben…”48

S megkérdeztem: Most aludni akartok közben?

Eltelt két és fél óra, s akkor, hogy a fáradtság hozta-e ki belőletek — ti így gondoltátok. Holott akkor éreztétek szívetekben az érintésemet, amelyet kiválasztott Mária szolga által küldöttem felétek e láncban. És akkor szeretettel, szinte mintha csak egy száj vagy ajk mondta volna az imát. S azt mondottam: Igen, most már elfogadható.

Na, akkor most szeretném úgy hallani tőletek, ahogy akkor, mintha egy száj és egy ajk mondta volna. Senki nem akarja a másikat felülmúlni, maga elé helyezni. Senki nem akar egy taktussal lemaradni, hogy az ő hangja kihallatsszon a többitől, hanem igenis, ha közösségben imádkozunk, akkor illő egymásra tekinteni, és kérni a Szentlelket, hogy: „Jöjj, Szentlélek, áradj reám, töltsed be szívemet, lelkemet, hogy tudjak figyelni felebarátomra, testvéremre, és tudjunk szeretettel, szívből Neked imádkozni.”

„Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy…”49

Most áradjon reátok a kegyelmi ajándékom áldása épp úgy, mint akkor, a kezdetben, amikor megtanultátok, hogy hogyan kell elfogadni a felebarátot és a testvért, hogyan kell együtt, szívből és szeretettel imádkozni. Ahogy akkor, a kezdetben, ti éreztétek a kegyelmi ajándékot, a Fénysugárt, hogy átjárta szíveteket, testeteket, lelketeket, most ismét így áradjon reátok. Érezd, hogy szinte felemel, átölel, felmelegít, és mintha az erőben lebegnél szíveddel, lelkeddel, testeddel.

És ez az, amit sokszor rólatok e hosszú év után el tudtak mondani, bárhol megjelentetek, hogy: „Meg kell hagyni, imádkozni szívből és szeretettel szépen tudnak.”

Igen, mert ha figyeltek egymásra, mennyivel szebb a szív szeretetével kijövő ima, amelyet valóban Atyámhoz küldtök ti a gyermekben a megszólítással, a szeretettel, a felajánlással, a kéréssel és a mérhetetlen hálával.

Érezd, hogy fontos, hogy a tanítás mondanivalója így van jelen számotokra a mindennapokban.

Majdan készültetek az első Szeretet ünnepére. Öröm és boldogság járta át a ti szíveteket, a ti lelketeket. Jelen voltak a piciny gyermekek, unokák, akik felkészültek, hogy számotokra, ahogy ti mondjátok a jelenben, saját szavaitokkal, hogy a pásztorjátékot megadják nektek az ő saját gyermeki szívű megjelenés ajándékában. Öröm és boldogság elevenedett meg rajtatok és bennetek. Ilyenkor általában a boldog József felolvasta számotokra a Szeretet himnuszát, hogy valóban átéljétek a Szeretet-ünnep varázsát.

Én, Jézus Krisztus Uratok pedig kiválasztott Mária szolga-testvér által eljöttem, hogy köszöntselek benneteket. A köszöntésben ismételten megajándékoztalak, és az ajándékában, ahogy most a jelenben jelen van számotokra a rózsa, de akkor nem volt jelen egy rózsaszál sem e helyen. Mégis Édesanyám szeretetét, kertjéből a rózsaillat áradt felétek, és töltötte el szíveteket, lelketeket, szinte a felemelkedéshez a kegyelemben.50

És ezt az esztendőt a tanítások részében úgy fogadtátok el, „mintha talán nem is a Földön járnánk, oly sok kegyelmet, ajándékot kaptunk, most már talán megértettük, hogy mi is az ima lényege, hogyan kell imádkozni”, mi is az Evangélium lényege, hogyan válik a jelen tanítása részében élővé bennetek a szív szeretetében.

És azt hittétek, hogy számotokra már csak ez lesz, ez a mérhetetlen nagy öröm, boldogság, szeretet, kegyelem. És akkoriban még voltak olyan kegyelmi ajándékok, amikor eljöttetek, és már megtörtént, a ti szavatokat használva, a beállás. Némelyek azt mondták: „Eldőltem, és szinte nem tudom, hol voltam, de jó volt. Nem aludtam, de valami csodálatos volt.”

És ez a beállás a gyógyító kegyelem ajándékában elevenedett meg rajtatok és bennetek. És ezt a kegyelmi ajándékot sokan és sokan felkészülve, szívből és szeretettel, hogy elfogadjátok.

Most jöjjön ide a ház asszonya51.

Jöjjön ide az íródeák52.

És Mária szolga így állt.

Egymás mellé, ahogy régen! Hogy álltatok be? A beállásról van szó. Hogy lássák az újonnan érkező testvérek, akik azóta érkeztek, mert ők nem értik, hogy mi is volt az a beállás, a ti szavatok szerint.

És jött Mária szolga. Mikor már imádkozott, kérte Jó Jézus Krisztus Urát:

— Jöjj, Uram, áraszd reám Szentlelkedet a kegyelmi ajándékodban, hogy elindulhassak a jelen lévő testvéreim között, és elmondhassam felettük a gyógyító imát, amelyre Te tanítottál.

És Mária testvér így tette53:

— Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelmi ajándékot, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt feléd, mert te Jézus Krisztus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyulsz, vagy meggyógyultál. Kérlek, fogadd el tőlem felajánló testvéremet, akit elhelyezek a Te Szentséges Szíved oltalmába, hisz ő most a legjobb helyre kerülve elfogadja a kegyelmi ajándék-áldásodat, amelyet most reá árasztasz, hogy betöltekezzék, és megerősödjék szívében, lelkében és testében.

No, de hogy történt tovább? Némelyek elestetek.54

— Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt általam feléd, mert te Jézus Krisztus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyulsz vagy meggyógyultál. Kérlek, jöjj e testvéremhez, akit én most felajánlottam a Te Szentséges Szíved oltalmába. És tudom, hogy most testvérem a legjobb helyre kerülve e felajánlással, és nyitott szívvel és lélekkel elfogadja a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amellyel most megajándékozod.

És jöttetek, és jöttetek. Volt olyan nap, mikor Mária testvér közel 500 emberre imádkozott. És akkor nem volt bennetek se félelem, se irigység, se kapzsiság. Boldogan kivártátok sorotokat, ahogy ő elindult, és ahogy reátok tette kezét.

Később már, mivel még többen jöttetek, hogy már ne teljesen mindig a másnapba húzódjatok, Mária testvér akkor már két testvér fölött mondotta a gyógyító kenet-imát. Még ekkor is szeretettel és örömmel fogadtátok.

Most megajándékozok a kenettel egy olyan testvért, aki abban az időben nem volt jelen, és azt sem tudta, hogy mi is az a gyógyító kenet.55

Nyitott szívvel és lélekkel ti is fogadjátok be a gyógyító kenet kegyelmi ajándék-áldását, ami most reátok árad, hogy betöltse szíveteket, lelketeket, egész testeteket, és átjárjon.

Csak akkor lett probléma, amikor azt mondottam testvéremnek, kiválasztott Mária szolgának, mert kellett már a tanításra figyelni, kellett már figyelni a jelen lévő testvérekre a nép sokaságban, hogy minden szépen és rendezetten menjen. És akkor azt mondottam Mária szolgának, hogy:

Nem muszáj most már mindenkihez odamenned. Van a gyógyító kenet-ima, és van a gyógyító kenet-éneketek, és így mondd el szeretettel a testvérek felett.

Ezzel nem is volt probléma addig, amíg ott ülő testvérek azt mondták: „Hát ennyien előttem vannak, akkor mi jut nekem?!”

Egyszerűen izgalomba jöttek: „Hát szégyellek azért felállni, hogy most előre menjek. De hát ennyi ember után már hozzám mi fog jönni?!”

De ezt csak gondolja, és nem beszél róla.

Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom kiválasztott Mária szolgának, ahogy itt foglalt helyet:

Állj fel, és most mondd, hogy nyissák meg szívüket, lelküket, egész testüket. Ajánlják fel mindazt, ami bennük rejlik a kérésben, a fohászban, a felajánlásban. És most menj, és mondd el felettük a gyógyító kenet-imát. És a szerint cselekedj, ahogy Én megadtam neked.

Ekkor felállt, és kilépett. És így szólt hozzátok:

— Ma nem fogok mindenkihez odamenni, ahogy eddig az ima alatt végigjártam a testvéreket, és senkit nem hagytam ki. Ma innen fogom adni felétek a gyógyító kenet-áldást, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk erre készített fel, és ezt adta számomra.

És ekkor Mária testvér így kiállt, és elkezdte elmondani felettetek a kenet-imát. A kenet-ima elhangzása után azt mondta:

— Most énekeljük nyitott szívvel és szeretettel az éneket.56

De e ének után ismételten a hátul lévő testvérek még mindig, hogy: „Én nem éreztem semmit. Én nem érzem a gyógyító kegyelmet úgy, mint mikor ide szokott jönni hozzám.”

Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok eljöttem közétek, és tanítást adtam testvéremnek. És akkor, mikor felállt, és így szóltam:

Ha Kezemet kitárva árasztom felétek Fényem sugarát, az minden testvéremet megérint, ha nyitott a szíved, ha el tudod fogadni.

És akkor többen és többen — nem ezek a padjaitok voltak — hátra estetek. És ül a testvér ott hátul, szinte félelem járja át: „Szörnyű! Szörnyű! Mint egy csatatér. Én ugyan nem akarok leesni, én hiszek! Én hiszek, Uram!”

De őszintén mondta, szív-nyitottságával a hitét, a szív jelenlétével. És valóban, ő ott maradt ülve, de a többiek, van, aki padon, van, aki le is esett róla, összeroskadva.

S akkor azt mondta: „Ilyen erős kegyelmet érezni?! S ebben is némelyek kételkednek?”

Igen, mert az emberi gyarlóságban a kétely, ahogy már máskor is tanítottalak benneteket, nagy úr. Sokszor nem érzitek azt a szeretetet és a kegyelmet a felismerés részében, hogy a szeretet erősebb bennetek. És ha a szeretetet megengeditek, hogy működjön rajtatok és bennetek, és megmunkáljon, és neveljen, és vezessen, már nem kell, hogy más neveljen benneteket, nem kell, hogy más vezessen benneteket, ti önmagatok vagytok Isten, vagyis Atyám gyermekében. Én, Jézus Krisztus Uratok felismertelek, kiemeltelek az út porából, mert azt mondtam, szükségem van reád, és nem akarom, hogy elvessz, és semmivé válj.

Úgy-e, ismerős ez a tanítás, hisz nem oly régen ismételten megadtam számotokra.

És akkor, ha te önmagad vagy, ha valóban hiszed, hogy Atyám gyermeke vagy, ha valóban hiszed, hogy Jézus, vagyis az Én testvérem vagy, ha valóban elfogadtad szívedbe a szeretetet, a kegyelmet, és megengeded, hogy működjön rajtad és benned, akkor nem kell, hogy ki munkáljon, ki vezessen, ki parancsoljon, akkor te rá hagyatkozol arra a szeretetre, arra a kegyelemre, amely megelevenedik rajtad és benned. És azzal a szeretettel próbálsz elindulni az úton, és haladni.

És akkor, hogy ismét az önmagatokságában valóban önmagatok és bátrak legyetek, akkor szintén, mikor eljöttetek erre a helyre engesztelni, hogy megvolt a bevezető imátok, az után szolgám így elindult köztetek, és mindig tudta, mely testvérnek van a legnagyobb fájdalma, bánata, felajánlása vagy kérése. S akkor így oda ment, és azt mondta számára57:

Testvérem, ma megajándékozlak téged, hogy a Szentolvasó imában ma kezdd el te az első tizedet a testvéreknek az előimádkozó részben. Helyezd el oda bánatodat, fájdalmadat, amiért ma ide jöttél. Nyisd meg szívedet, és az ima alatt érezd az Én szeretetemet és az Én kegyelmemet, amellyel megajándékozlak.

És így Mária, kiválasztott testvér, így választotta ki az öt testvért köztetek. És ti örömmel fogadtátok, hogy részetek lehetett ez a csodálatos kegyelmi ajándék. És mikor befejeztétek az estét, akkor nem egyszer oda jöttetek Mária testvéremhez a szolgában, és azt mondtátok: „Nem is tudod elhinni, ma — néha könnyek között — milyen kegyelmi ajándékot kaptunk. Senkinek nem mondtam, hogy nekem milyen nagy a fájdalmam, bánatom, de az Úr Jézus tudta, és megajándékozott, megerősített, és most már könnyebben tudom elviselni, elfogadni, amely jelen van rajtam és bennem.”

Hisz nem kellett, hogy elmondja, hogy mi az ő problémája — Én, Jézus Krisztus Uratok tudtam.

De voltak jelen lévő testvérek, mint most a jelen bástyák között is volt egy olyan, aki tiszta izgalomban volt: „Jaj, csak ma ne legyek felszólítva! Hisz én nem tudok imádkozni.”

De becsületére váljon, ő ezt bevallotta. Ő ezt nem titkolta.

„Jaj, nehogy ki legyek híva, mert nem tudom, én nem tudom, hogy tudom-e elmondani.”

De ez csak magában zajlott, senkinek nem beszélt róla.

Erre megjött az este, jelen van. Erre oda megy a szolga-testvérem, így szól neki:

— Ha ki leszel választva, kiviheted ám a könyvet magaddal, és abból imádkozhatsz.

Így néz:

— Miért? Te ezt honnan tudod?

Mária:

Én mondtam neki:

— Nem tudom, hogy miért, de ezt kaptam, hogy ezt kell mondani.

Jézus Krisztus Urunk:

Akkor már úgy megnyugodott, de azért mondta a ház asszonyának:

— Ha mégis ki kell mennem, azért segít?

Azt mondta, hogy:

— Ne féljetek — más is mondta —, segítünk.

Akkor már boldogan vártátok: „Majd csak akkor most már mi is sorra kerülünk! És öröm tölti el szívünket, lelkünket, hogy ha mi is előimádkozók lehetünk a többi testvérnek.”

Ezek mind-mind akkor azért kellettek, hogy önmagatok lehessetek, ne féljetek senkitől és semmitől. Merjétek vállalni önmagatokat, és merjetek kiállni, még akkor is, amikor nem vagy biztos abban, hogy talán el tudod mondani azt az imát. De a bátorság megadta számotokra. És akkor, megtanulva, már engesztelő testvérré válva, mikor már magabiztosak lettetek az imában, hisz ez nem egy hónapig tartott, ez sokáig ment, hisz mindenki sorra jött, aki imádkozott elöl.

Volt olyan, akinek nagyon nagy szüksége volt, hogy talán kétszer is kihívtam, hogy enyhüljön a fájdalma és a bánata a szívében, lelkében, mint ma annak a testvérnek, akinek a kezére ma Mária, kiválasztott testvér kezét helyeztem, hogy próbáljon most már egy kicsit megerősödni, próbáljon egy kicsit önmaga lenni.

Hisz sok-sok tanítást kaptál, testvér, és a tanításban tudod, hogy ez mind-mind már a jó úton haladva: „Én itt vagyok, és boldog vagyok, mert vannak, akik velem lehetnek, akik segítenek, hogy átlépjem ezt a nehéz fájdalmat, és tovább tudjak élni és haladni azoknak, akik talán tőlem várják a segítséget.”

És mikor így megadtam számotokra néha némely tanítást, öröm és boldogság járta át szíveteket, lelketeket.

De azért nem feledkezünk el a kezdet időszakában arról a pillanatról sem, amikor kiválasztott Mária szolgát felkészítettem, hisz eljött a bűnbánat-idő. A bűnbánat-időben ti is a tanítás, az Egyház jelenlétében hétről hétre elvégeztétek ezen a helyen a keresztúti átélést. Csak az volt számotokra meglepő, az első keresztút megkezdésében, mikor itt térdre ereszkedve megkezdtétek: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.” Megkezdtétek az énekkel, majdan a könyvből az első állomással. És kiválasztott Mária testvér pedig már nincs jelen köztetek58: „Halkan mondjuk, hogy ne zavarjuk, és halljuk, mi történik.”

És ahogy ti átéltétek az ima révén a keresztutat, kiválasztott Mária szolga-testvér pedig jelen van, és csak azt látjátok, hogy nagyon szenved, könnyek gurulnak az arcán. Majdan csak azt halljátok:

— Áááá…59

Most menjünk vissza csak a kezdetre e pillanatában, hogy mi játszódott akkor rajtatok és bennetek: mind megijedtetek, és ti is sírtatok, zokogtatok, hogy: „Mi történt?!”

A bűnbánat-időben megadtam a korbácsütést. Megadtam a kereszthordozást. Megadtam a töviskoszorút. Megadtam a vérverejtéket. És így, így az elesést.

Eljött számotokra a bűnbánat legnagyobb ünnepe, és nem tudtátok még akkor, testvérrel együtt, hogy ez miért van jelen. És emlékezzetek, nem tudtátok bevinni a testvért. Sáfár testvér? A másik bástya? Most már bástyának szólítom, de akkor még nem volt bástya. A férj.

Mert Mária némely ilyen bűnbánat pénteke után az engesztelés és a keresztúti átélés után csak ült egy helyen, ahova felültettétek, s úgy érezte, nem bír bemenni, mi lesz most vele?

Végül azt mondja a férj:

— Hát hozom a mama kocsiját60, majd abba belerakjuk, és elindulunk.

El is indultatok két métert, úgy kicsúszott Mária nektek csak, ahogy kell. Álltatok felette, hogy:

— Most ugyan mit kell tennünk?

Megfogjátok, kicsúszik kezeitekből. Erőlködtetek. S nem értettétek, hogy miért van ez jelen, miért kell ezt most így.

És mikor eljött a bevonulás utáni hét, akkor, mikor eljöttetek az engesztelésben az első napon61, örömmel imádkoztok, énekeltek, de közben még előtte készültetek, hogy hogyan is fog lezajlani számotokra ez a csodálatos ünnep. De még akkor sem tudtátok, hogy valójában minek lesztek tanúi és részesei.

S ekkor már Mária testvér ezen a helyen térdelt, hisz már addigra onnét ide helyeztétek előkészített oltárotokat. És Én, Jézus Krisztus Uratok jöttem Máriához.

És csak ennek voltatok tanúi.

Mária testvér rettentően sír, és szinte zokog, és fél.62

És oly csendben vagytok, hallani akarjátok, hogy mi történik.63

— Igen. Köszönöm.

És mikor kinyitotta szemét, ti is sírtatok vele, de nem tudtátok, miért. És kérdeztétek:

— Mondd, mi történt?

És akkor elmondja nektek:

— Azt mondta az Úr Jézus, hat héten keresztül megmutatta nekem, mi az igazi keresztút a fájdalomban, a megtapasztalásban.64 És most meghívott, hogy vállaljam a fájdalom, szenvedés Golgotáját. De már nem csak szakaszokban, hanem ez mind, egyben. De nem kellett azonnal válaszolnom. Azt mondta, hogy majd, ha eljövünk az Utolsó Vacsora ünnepén az engesztelésben, addigra fontoljam meg, hogy elfogadom-e a meghívást.65

Ez után ti is még jobban sírtatok, és csak ennyit mondtatok, többen, könnyezve:

— Szörnyű volt látni, amit hétről hétre megtapasztaltál. De bárhogyan is döntesz, mi segítünk imádkozni, és veled leszünk.

Úgy-e, emlékeztek e szavakra, amely megelevenedik most előttetek?

És a testvér66 ettől kezdve szótlan maradt, mert nem tudta, mitévő legyen. Összeroskadt. A félelem erőt vett rajta a gyengeségében. Először úgy tűnik számára, hogy lassan múlik az idő, és még mindig nem tudja, mit kell mondania. Kérdezi egyiket, másikat. A család szintén így szól:

— Nem tudjuk, hogy mit fogsz mondani, de nehéz volt látni a szenvedést. De bármit mondasz, melletted leszünk.

A testvérek is szintén ezt mondták az engesztelés részében.

Mária:

Eljött az a nap, és itt már szinte mintha pörögnének az órák. Mindjárt itt lesz az idő, és még mindig nem tudom, mit kell mondanom. A félelem, a gyöngeség, a szavak hangzása.

Jézus Krisztus Urunk:

S akkor a koros szolga67 volt számotokra jelen. Mária oda ment hozzája, és megkérdezte tőle, hogy:

— Nem tudja, hogy ma mit válaszoljak? De ezt kérte az Úr Jézus tőlem.

Erre a koros szolga olyan spontán, egyszerűen így szólt:

— Szenvedésre? Hát minden embernek szüksége van!

De akkor szólnak számára a családból:

— Mi lesz, ha ismét beteg leszel? Akkor mi lesz veled?

És a félelem a gyöngeség gyarlóságában még erősebb lett.

Eljött hát az este. Sokan voltatok jelen, és szinte ti is könnyesek, hogy ma mi lesz a válasz.

És mikor kijött közétek kiválasztott testvéretek, megállt, és így szólt számotokra:

— Félek elvállalni. Lehet, hogy ma látom utoljára Jó Jézus Krisztus Uramat. De mi lesz, ha ismét beteg leszek? Hisz elültették bennem ezt a gondolatot is.

És úgy imádkoztatok, engeszteltetek, és figyeltétek testvéreteket, aki letérdelve imádkozik, és várja, mikor mondhassa el válaszát. És ti is ismételten csöndesebben imádkoztok, mert hallani akarjátok.

És íme, Én, Jézus Krisztus Uratok megjelentem kiválasztott testvérem előtt.

És csak azt látjátok, hogy testvéretek még jobban sír, mint előtte.68

És halljátok a választ:

— Igen, Uram, Jézusom. Elvállalom.69 De kérlek, légy velem. Segíts nekem.70

És testvéremet felkészítettem a következő napra. Elmondta előttetek a bűnbánat-imát. És Én megerősítettem.

És mikor ismét már köztetek van, nagyon vártátok, hogy mi történt vele. És ekkor elmondja számotokra, hogy:

— Nem az a Jézus volt előttem, akit mindig láttam!71 Hanem a Keresztre feszített Jézus van előttem! És Ő nem szólt nekem semmit, csak rám nézett, és várta a válaszom. És nem tudom, mi történt. Nem tudtam kimondani azt, amivel oda jöttem. Egyszerűen csak az jött ki, hogy elfogadom. Igent mondtam! Elvállaltam!72

És ahogy ott sírtam, ismét Reá néztem, és már nincs jelen a Keresztre feszített Jézus. Már ismét az én Szép Jézusom van előttem, aki felkészített a holnapi napra. De hogy holnap mi lesz, azt nem tudom.

Mindenki csendben maradt, és némelyeken gurultak a könnyek.

Másnap eljöttetek, és mikor kiválasztott testvérem is kijött, szinte megijedt. Szívében az pörgött le: „Mintha egy halottas házhoz mennék. Mindenki feketében! És szinte sírnak.”

A félelem erőt vett rajta: „Most mi lesz velem?”

Elkezdtétek az ima révén a keresztutat. Mária testvérem pedig letérdelt, keresztet vetett, és szólt, hogy kezdjétek az éneket. Az ének után elkezdtétek a keresztúti ájtatosságot. Akkor testvérem is elkezdte az ő keresztútját, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok felkészítettem. Csak azt vettétek észre, hogy ti könyvből mondjátok az állomásokat, az éneket, Mária testvéretek pedig itt külön elkezdte az ő saját átélő keresztútját.

S addig nem is volt semmi baj, amíg a végére nem értetek. Csak akkor, mikor elhangzik, hogy Jézus kileheli Lelkét, lehajtja Fejét, és meghal a Kereszten. És ekkor megijedtetek:

— Hisz csak a keresztúti átélésről volt szó, arra hívta az Úr Jézus. De azt nem mondta, hogy meg is fog halni.

Azonnal megkezdtétek, hogy:

— Újra kell éleszteni. Nincs pulzusa. Nincs vérnyomása.73 Hát nem szabad hagyni, hogy meghal! Segíteni kell rajta!

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok szólok: Hagyjátok.

Majdan később érzitek, hogy nem kell semmiféle beavatkozás, és már ismét lehet észlelni a pulzusát, majdan a vérnyomását. És kinyissa szemét, s azt látja, hogy mindenki sír, és mintha félelem elevenedett meg az arcokon.

És ezt a meghívást Én megadtam kiválasztott testvérem számára. Ő a meghívást elfogadta, igent mondott, és most már tizenhét éve minden hónap első péntekén, és minden év bűnbánat-péntekjein átéli a fájdalom szenvedésében a keresztutat a kereszt hordozásában, az elesésében, majdan a keresztre feszítésében, és a halállal.

A felkérésem elsőként az ifjú testvérek megmentéséért van jelen. A következő évben a pásztor testvéreimért. És ide mindenki beletartozik. Majdan, a következő évben Magyarországért. Majdan, a következő évben a világ testvéreiért a megtérésben.

És akkor ez volt jelen számotokra évről évre az elfogadásban, a jelenben, a megtapasztalás részében.

És most ismételten felkértem kiválasztott testvéremet ismételten a pásztoraimért, a fájdalom, szenvedés Golgotáját, ami egyre nehezebb és nehezebb számotokra. De így tapasztaljátok meg az Én jelenlétemet, hogy amikor már jelen vannak.

Voltak oly testvérek köztetek, akik az egész Golgotát figyelték, mérték, jegyzetelték, tapintották, hogy mikor hogyan, miképpen van jelen a test, egyáltalán érzékelhet-e valamit. S ilyenkor azt mondották, ez már felülmúlja szinte az ő tudásukat. Mert mikor a műszer kimutatja, hogy közel négy percig halott egy test, és hogy ha az nem kap segítséget, az hogyan szól hozzátok, és mondja el a keresztút befejezését?74

Ez számotokra mindaz, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok jelen.75 Én hívtam meg kiválasztott testvéremet, aki igent mondott, és az igenében megpróbál hű lenni és végigmenni, még akkor is, ha maga marad e napokon.

Hisz azt mondottam számotokra nem oly régen, hogy addig jó nektek, míg még mindig van a megtéréshez és a felismeréshez idő, amíg még jelen van számotokra ezen a helyen a Golgota. Mert addig Én, Jézus Krisztus Uratok tanítalak benneteket. A tanítást, ha felismered, elfogadod, szívedbe zárod, megtanulsz vele együtt élni és haladni a mindennapokban, az élet rögös útpályádon, a biztos úton, az életben, akkor már nem volt hiábavaló kiválasztott testvéremnek a fájdalom, szenvedés, Golgota átélése, elfogadása az igenjében.

És így tudjátok felismerni és elfogadni önmagatokat és felebarátaitokat. Hisz e Golgoták révén hányszor és hányszor ajándékoztam meg némely testvéremet úgy, hogy Mária testvér itt jelen van a Golgota átélésében. És elmondja számotokra, hogy:

— Az énekkel megtöritek a csendet. A csend után elsőként pásztorom, most pásztoraim76 szóljanak a testvérekhez a nyájban, szívük szeretetével. Majdan sokáig a testvér77 szólt szíve szeretetével a testvérekhez. A testvér után pedig megajándékoztam a nép sokaságából némely testvéremet, hogy a tanúságtételében ajándékul adtam számára, és szóljon a testvérekhez.

És Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor megadtam ezt a meghívást, még úgy láttam minden nyitott szívű testvéremben, hogy elfogadja. De mikor a segítők közül oda ment hozzája, és azt mondotta, most csak jelképesen mutatom, hogy egy testvért kiválasztva, és így szól:

— Gyere, mert ma neked kell beszélni.

— Én?! Én nem tudok miről. Én félek.

— De gyere. Kérd a Szentlelket, és majd tudsz beszélni.

Higgyétek el, ilyenkor, ha őszintén megnyitod szívedet, lelkedet, és kéred, hogy: „Uram, Jézusom, ha Te engem…” Ahogy Én tanítottalak benneteket, a porszem, akit kiemeltem, és most már testvérem vagy, tehát nem azt mondom, hogy a porszemet, hanem a testvért kiemeltem a testvérek közül, hogy jöjj, és szólj a tanúságtételben pár gondolatot. Hidd el, ez a kegyelem ajándéka.

És akik már szóltak, azok mind-mind elmondhassák, hogy míg beszéltek, eleinte itt a pásztor testvérek után, e helyen, szinte úgy érezték, hogy a szívük kiesik, úgy dobog. De mikor befejezték, és félreálltak, és hallgatták a másik testvért, érezték azt a mérhetetlen nagy szeretetet és örömet, ami átjárta szívét és lelkét, és már a boldogság jelenik meg arcán a mosolyával. És már nem bírod elhagyni azokat a szavakat, hogy: „Köszönöm, Uram, hogy engem — mert némelyek így mondottátok —, ezt a gyarló embert megtaláltad itt, ezen a helyen, és kiemeltél.”

Némelyek köszönetet mondottak, hogy: „Engem is észrevettél, Uram.”

Némelyek pedig azt mondották, hogy: „Akkor engem is szeretsz, ha megkértél, hogy szóljak.”

Úgy-e, milyen csodálatos így most hallani egyben azokat a gondolatokat, amelyekről ti nem hallottatok, mert csak egyenként itt, bent-bent zajlott rajtatok és bennetek.

Higgyétek el, ez nem arról szól, hogy ki milyen ember, hogy most „egyszerű vagyok”, „módos vagyok”, „tudok-e szólni”, „beszélhetek”.

Most mondjam el nektek azt a férfitestvéreteket, aki lassan most már mondhatjuk, hogy egy éve történt, amikor felszólítottam, hogy szóljon. És akkor azt mondta a testvérnek, aki megsimogatta, így:

— Jöjjön, szóljon. Az Úr Jézus kérte.

— Én nem megyek.

El kellett telni egy rövid időnek, mikor a szívében érezte, hogy ő nem jól cselekedett. Volt ő közben itten, de akkor ért meg itt benne, és oda ment szolgámhoz, és azt mondta:

— Marika, kedves, én nem tudom, ma ki fog beszélni, de én ma odaállok, és elmondom azt, amit múltkor nem mertem. Most már érzem, hogy el tudom mondani.

És ti szeretettel fogadtátok. És nem volt baj, hogy idős, nem volt baj, hogy tájszólással, és nem volt baj, hogy egyszerű. Szeretet maga, maga szavaival adta nektek, amit ő az élete folyamán már megtapasztalt, megélt, és amit ezen a helyen megtapasztalt és megkapott.

És úgy-e, milyen jó ilyenkor érezni most, különösképpen azok, ha csak most arra gondolsz, hogy e bűnbánat-idő, ami mögöttünk van — most már mondhatjuk, úgy-e, örömmel, hogy mögöttünk van? —, és felkértelek, hogy szóljatok. Lehet, hogy most is úgy érzed, hogy: „Így dobog a szívem! De boldog vagyok, hogy ki mertem állni. Boldog vagyok, hogy én is egy testvér vagyok az Úr Jézus bárányai között.”

Boldogan mondhassátok: „Te vagy, Uram, Jézusom, a Pásztorunk, és mi vagyunk a bárányok. Mi ismerjük Pásztorunkat, hallgatunk szavára, és kövessük Őt.”

A Pásztor boldogan mondhassa:

Ismerem juhaimat, bárányaimat. Nekem nem kell lopva és hátulról menni. Én bemehetek közéjük a nyitott ajtón, mert ismerem őket. Ők is ismernek Engem, és hallgatnak szavamra, és követnek.78

És mennyivel könnyebb így élni az életet, hogy érzitek, hogy nem vagytok fölösleges emberek ebben a világban. Ti Atyám gyermekei vagytok és az Én testvéreim. Hisz hányszor és hányszor hallottátok már kiválasztott testvér által, mikor ő meghívott benneteket erre a helyre a beszéde során, és mikor itt, mikor letérdel79, és azt mondja:

— Uram, én meghívtam testvéreimet. Kérlek, most Te is add meg számukra a meghívást szívükbe, lelkükbe, hogy ismét egyek lehessünk e helyen.

Igen. Sokszor-sokszor megadtam már számotokra a meghívást. És sokszor és sokszor teljesítettétek. De hányan és hányan úgy éreztétek, hogy talán hibát követtetek el, ha valami most akadályozta eljöveteleteket, és nem jöttetek. Hogy: „Talán rosszat tettem? Talán bűnös vagyok? Talán nem úgy viselkedtem?”

Mert a földi gyarlóság és a kétely a gondolatokat azonnal elülteti itt bennetek. És már a szeretet nem foglal olyan nagy helyet e szív jelenlétében. Akkor már a félelem, a gyarlóság és a kétely. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok nem egyszer mondottam el:

Megadom a meghívást, egyenként, pásztoraimnak és testvéreimnek. De ti Atyám gyermekeiben a szabad akarat cselekvésében vagytok jelen. Így jöttetek erre a Földre, és élhetitek a saját kialakított, szabad életeteket. De az életért mindenki önmaga felel, hogy hogyan. De amikor valami, most egy munka, most a család, most talán egy betegség, vagy sorolhatnánk sok mindent, ami miatt távol vagy, ez nem azt jelenti, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok talán megbüntettelek. Hisz Én meghívtalak szeretettel! De a szabad akarat, élet útján nem csak önmagatok vagytok jelen. Mert akik családban éltek, akiknek munkahelyei vannak, akinek más elfoglaltsága, vagy éppen közbejött egy betegsége, ti akkor is Atyám gyermekei vagytok és az Én testvéreim.

De ha érzed szíveddel és a lelkeddel, hogy „igen, Uram, most nem bírok elmenni, de lélekben ott vagyok, imámmal kísérem”, akkor igaz testvér vagy-e?

Úgy-e, hogy igaz testvér vagy?

Hisz nem távoztál el, mert az akadályt, ahogy ti mondjátok, „ami keresztezte utamat, azt én felülmúltam, mert lélekben vagyok jelen, imával”.

Higgyétek el, az is épp olyan fontos, mint akinek szabad az útja, és eljöhet. Hisz Mária testvérem nem egyszer köszöni meg nektek, nem egyszer kéri számotokra a kegyelmet, hogy megerősödjetek, hogy átjárjon benneteket a szeretet kegyelme az ajándékában. Mert akkor fontos, hogy érezd a mindennapjaid fontosságát, élet értelmét, felismerd a kegyelmet, amely jelen van. Éljen benned a szeretet, amivel eggyé váltál, és már az út, amely minden nap felvirrad a haladáshoz, rádöbbensz, hogy „talán nem is nehéz, nem is annyira rögös, mert tudom, hogy már nem egyedül haladok rajta, mert Veled, Uram, haladok ezen az úton a mindennapjaimban”.

És így kell felismernetek önmagatokat, hogy valóban ti Atyám gyermekei vagytok és az Én testvéreim. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok ismételten és ismételten meg szoktam adni a meghívást a Földön élő testvéreim felé. De azt másképp értelmezzük, hogy megnyitod szívedet a felismeréshez, az elfogadáshoz az eggyé válásban, és elindulsz az úton, és haladsz. Vagy nincs nyitott szíved, lelked, nem hallod meg se füllel, se szívvel a meghívást, távol van tőled a szeretet a kegyelmében, és már nem is ismered az utat, hogy „valójában nekem melyik úton kellene haladni”. Boldogság, szeretet és öröm, amely fontos a mindennapokhoz az élet megmaradásában.

És ez a tanítás is már nem volt ismeretlen előttetek, hisz már ezt is hallottátok az évek folyamán, amelyek elhangzottak számotokra. A felismerés, az öröm és a szeretet, ami az embernek a mozgatója a testében. „És így el tudom fogadni mindazt, ami ez által ajándék számomra.”

És a megemlékezésben sok, amelyet ki lehet emelni, és talán azt mondjátok, sok, amelyről most nem beszélünk, de hisz Én, Jézus Krisztus Uratok sem adhatom meg számotokra most meg az elmúlt tizennyolc év történéseknek, kegyelmének ajándékát. Hisz sokan így is féltetek, milyen hosszú lesz ez a mai nap ebben az örömben.

De az örömöt valahogy másképp lehet elfogadni, mint a fájdalmat és a szenvedést. Itt másképp vagy jelen, másképp tudod elfogadni a testvéreket. Hisz ilyenkor nézitek meg, hogy: „Valójában a kezdetből mennyien maradtunk.” Hányan és hányan, akik befejezték földi pályájukat, akik úgy éltek e szabadságuk révén, a szabad akarat cselekvésükben, felkészülve a biztos úton, hogy visszatérhessenek oda, ahonnan jöttek. Hogy elfoglalhassák azt a helyet, amelyek számukra is elkészíttettetett.80

És hányan és hányan, akik már belefáradtak, mert hamar be lehet fáradni, ahogy ti mondjátok szavaitokkal a jövésbe, a folytonos imába és a folytonos keresztútba: „Hát nincs már más ott, csak keresztút!”

Valójában a sok ima, a sok keresztút mellett a legnagyobb Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, hogy így jöjjetek, hogy átöleljelek, hogy felemeljelek, egészen Magamhoz! Mert felismertelek, meghívtalak, és ti a felismerést elfogadtátok, a meghívást is, és elindultatok rajta. És mindjárt másképp élitek az életet a mindennapjaitokban, mert már tudjátok, hogy nem vagytok egyedül.

Mert hányszor és hányszor mondja el kiválasztott testvér számotokra, mikor néha valamelyik testvér úgy jön el, hogy:

— Nagyon nagy az én bánatom és fájdalmam. Egyedül maradtam, mert meghalt a társam. — Van, ahol a férj, és van, ahol a feleség. — A gyermekek távol vannak. És egyedül maradtam.

Néha még úgy mondják: „Mint az ujjam.”

S ekkor testvérem így szól:

— Nem kell félnetek, nem vagytok egyedül. Veled van Jó Jézus Krisztus Urunk, veled van az Édesanya, a Boldogságos Szent Szűz, akik mindig melletted állnak.

És akkor van, hogy azt mondják:

— Hát, jó, azt tudom — ilyen szomorúan, arcát is összehúzza. — De senki, ha van fájdalmam, bánatom, hogy meghallgasson.

— Dehogy nincs! Dehogy nincs! Hát a legnagyobb, aki meghallgathat ilyenkor, az nem más, mint Jó Jézus Krisztus Urunk és a Szűzanya! Hidd el, készülj fel, mondd el bánatodat, fájdalmadat, szomorúságodat, kételyedet, vagy ha van, örömöd. Oszd meg Vele, és akkor, ha imádkozol, legyen nyitott a szíved. És majd hallani fogod a benső hangban a segítő választ, érzed, mintha valaki megsimogatna. Érzed, hogy már nem vagy egyedül, mert valaki melletted van, és ha kell, megfogja kezed, és segít.

Higgyétek el, nem véletlen mondja szolgám számotokra, a kiválasztott testvér e szavakat, hisz már oly sok ajándékot, kegyelmet, tanítást kaptatok, hogy éreznetek kell szívetekben, a bensőtökben, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok valóban veletek vagyok az eggyé válásban, a szeretetben és a kegyelemben.

Mennyivel más úgy az élet, ha tudod, hogy van, akire biztosan számíthatsz, aki biztosan meghallgat, és aki biztosan segítséget nyújt számodra. És akkor már nem vagy egyedül, testvérem! Akkor már érezd a szeretetemet, hogy melletted vagyok, veled vagyok, benned! Mert eggyé válhatunk.

Hisz Én azt mondottam valamikor, régebbi tanításban, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok senkire sem erőltetem rá Magamat. Én így mondtam nektek, hogy itt állok mellettetek. Kísérlek, és figyelek. De ha szükséged van Reám, akkor hívj, és eggyé válhatunk.

És milyen öröm, mikor egyek lehetünk a tanítás részében. Mert a tanítás már évek folyamán így szól felétek a mindennapjaitokban. Hisz nem csak arról beszéltem, hogy mi, és hogyan kell élned, hogyan kell imádkoznod, hogyan kell felismerned felebarátodat, testvéredet, hanem arról is beszéltem, hogy hogyan lehetsz te önmagad Atyám gyermekében, hogyan lehetsz az Én testvérem a meghívás, felismerés részében, és hogyan vagy te egy ember. És mikor erről beszéltem nektek, ezen a helyen, és kevesen voltatok, és volt a testvér, aki akkor itt foglalt helyet, és akkor mondottam neki, hogy most oda megyek hozzája, és elmondom, hogy hogyan áll egy emberi test. Mert nem csak az a fontos, amit láttok, hogy van fejetek, szemetek, fületek, szátok, orrotok, és a testben kezetek és lábatok. Hanem fontos, hogy tudjátok, hogy hogyan élitek az életeteket. És akkor a testvér mindenáron el akar bújni. Most hiába fordulok feléje, ő azt mondja, jobb lesz, ha Én most nem leszek ottan. Hogy ismételten mögéje állhassak, és elmondjam, hogy hogyan is van mindaz, ami benneteket vezet.

És akkor azt mondottam számotokra, hogy jelen van, ami legfontosabb az emberi testben, a szív és a lélek, ami által élünk és haladunk.81 És jelen van az emberi testben, a fejben az agy. Az agy, amely néha rajtatok múlik, itt, a bensőtökben, hogy mit juttattok el oda. Mert jelen van a jó oldala, és jelen van a bal oldal a jobb oldallal, s az egyik felében a jó gondolatok, az öröm, a szeretet, a béke a kegyelemmel raktározzátok el, a másik rész pedig, mondhatjuk azt, hogy a fájdalom, a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság, a féltékenység, mindaz, ami arra serkent benneteket, hogy ne önmagatok legyetek, és a szabadságban éljetek.

És ekkor a testvér így csinált, mikor Mária testvérem oda ment: „Jaj, ki a fejemből minden, nehogy elmondja, mi zajlik bennem!”

De Én, Jézus Krisztus Uratok mindig csak azt mondottam el, amit mindenki hallhat. Hisz ha neked van egy saját benső titkod, még Én, Jézus Krisztus Uratok se jövök ahhoz, hogy Én ezt megosszam azokkal, akikre ez nem vonatkozik.

És fontos, hogy ezt a mai napban is, ebben a jelen pillanatában is fogadjátok el, mert néha nem mindegy, ahogy mondottam, hogy a jó, a jobb és a bal. Ide a pozitívumot, ide a negatívumot helyezed el. Hogy melyik miből áll, hogy ez lesz a nagyobb része, vagy ez lesz a nagyobb része. Mert te így alakítod ki a saját magad életedet, és éled. És akkor talán indulatossá válsz, idegessé válsz, állandóan érzed a feszültséget, érzed azt, hogy neked türelmetlennek kell lenned, ahelyett, hogy érzed a szeretetet, a kegyelmet, az örömet, a békét, amely ismét elfoglalja a helyét, és ami igyekszik megváltoztatni mindazt, ami benned zajlik. És akkor fontos, hogy érezd, hogy: „Igen, Uram, én valóban most önmagam lettem, azzal a szabadsággal, amelyet Atya gyermekeként megkaptam erre a világra, hogy éljem az életet.”

De ebben a szabadságban, ha figyelsz arra a szóra, amit Én megadok nektek a meghívás részében, és kinyújtottam felétek Kezemet, és azt mondottam:

Jöjj, és kövess Engem, mert szükségem van reád, mert felismertelek az út porában, és kiemeltelek — akkor ebben a szabadságban meg kell engedni, hogy ez elfoglalhassa a helyét. És hogy ha elfoglalja a helyét, akkor a szerint tudsz élni a mindennapjaidban. És akkor örömmel és szeretettel tudsz figyelni felebarátodra, testvéredre. Akkor ezzel a szabadsággal, ezzel az örömmel, ezzel a szeretettel észreveheted, ha valamelyik testvérednek a felebarátban netán valami fájdalma, bánata vagy éppen szomorúsága van. Akkor talán oda mehetsz, ha kell, átöleled, mint ahogy Én benneteket, árasztod szeretetedet, és megpróbálod megerősíteni. Nem pedig oda állsz melléje, és: „Ha szomorú, akkor szomorú vagyok én is. És nem vigasztalom, hanem talán én is szomorú leszek, és ha kell, még sírok is vele együtt.”

Ez nem segítség a felebarátnak, a testvérnek. A testvérnek arra van szüksége, hogy valóban testvérek legyetek. Hisz oly sok tanítás már megadta számotokra, hogy hogyan fogadjátok el egymást a testvéri, felebaráti szeretetben.

Hogyan adjam meg számotokra azt a kegyelmet, ami által átölelheted, ami által érzed, hogy Mi most valóban egyek lettünk. És ezt az egyességet szeretnénk megtartani az élet útpályáján a haladásban.

És akkor boldog vagy, mert tudod, hogy már nem vagy egyedül így sem, mert vannak jó testvéreid, „akikben bízhatok, és akik meghallgatnak, és megadják számomra azt a segítséget, amire talán most éppen szükségem van”.

És hogy ha ezeket így meg tudjátok osztani szeretettel egymás között, akkor valóban örömmel tudtok így egymásra tekinteni, örülni egymásnak, mikor találkoztok, mert: „Ismét eljöhettünk, s ismét egyek vagyunk!”

És szinte úgy érzed, mintha megkönnyebbültél, mintha erőt nyertél, mintha más lettél az életed folyamán.

De most ne csak a tanítások legyenek számotokra jelen, hanem legyenek jelen a kegyelmek, az ajándékok, amelyet szintén már oly sokszor megtapasztaltatok.

Próbáljunk most visszamenni megint a kezdetre, mikor ez a „díszes” — koros szolga szavait használom —, „a brüsszeli csipkében elkészített sátorotok” elkészült.82

De ti mégis nagyon örültetek, és boldogok voltatok benne.

És most is azt mondjátok néha még, hogy: „Valahogy az a varázs itt maradt, amiben itt éltünk, és nem vittük át a Szeretet házába.”83

De erre mit mondottam már nektek?

Az úgy maradt itt, ha te itt akartad hagyni! Nem vitted magaddal. Mert ha te, testvérem, azt a varázst, amit itt átéltél a szeretet kegyelmével, és nem engedtél el magadból, hanem itt meghagytad, és átvitted a Szeretet házába, akkor épp úgy ott is érezned kellene azt a varázst. Hisz itt, azt mondtátok annak idején, ezen a helyen, mikor ez elkészült számotokra, hogy: „Örülünk neki. Mi itt boldogok vagyunk. Mi itt imádkozunk, mi itt énekelünk ennél az elkészített kis oltárunknál.”

Hisz nem mindjárt ilyen volt, tudjátok, és ahogy mondottam, nem mindjárt ezen a helyen.

De mikor már Atyám jött, és megáldotta nektek ezt a helyet84, akkor már itt voltatok, ezen a helyen, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam:

Én jelen vagyok ezen a helyen, és ti ne becsüljétek le ezt a helyet. Ez a hely, ha az Én születésemet nézitek, attól szinte nagyobb és szebb, és jelen, ami a legfontosabb: a jelenlét-szeretet a kegyelemben. És áldást adtam reá, Fényem sugarával betöltöttem, hogy ez a hely legyen számotokra a ti kis Szeretet-házatok, hajlékotok, sátorotok, hisz mindegy, ki mely szót használja, vagy most ki mely szóra emlékezik, vagy minden szóra.

Én szeretettel jöttem közétek, szeretettel tanítalak benneteket, és szeretettel ajándékozlak meg benneteket.

És akkor eljött Atyám, és áldását adta erre a helyre.

És átjárt benneteket ez a csodálatos Fény a felemelkedésben.

És akkor voltatok tanúi a gyertyának is. Azt mondottam:

Higgyétek már el, Én vagyok!85 Mária keze itt maradhat, és nem fog megégni, nem fog fájni, ha kell, órákig. És semmit nem látsz rajta. Még nem is meleg.

IMG_3035. jav_1

Mária kezét nem égeti a gyertya lángja

Tapintsd meg!86

És akkor többen és többen hinni kezdtetek a jelenlétemben.

De volt olyan, amikor ismét kétely ült szívetekbe, lelketekbe, és ismételten kételkedtetek, hogy valójában Én, Jézus Krisztus Uratok lehetek-e itt jelen. És akkor, emlékezzetek, Mária szolga innen elindult, és nem ezek a padok voltak, és a padok fölött ment. És többen szinte félelemmel elugrottatok, hogy most mi történt.87 Oda, és vissza.

S kérdeztem tőletek:

Elfogadjátok már, hogy Én vagyok jelen, Én szólok hozzátok, Én tanítalak benneteket?

És boldogan mondtátok:

— Igen, Uram!

Úgy-e, milyen jó visszaemlékezni ezekre a kegyelmekre az ajándékában?

És a legnagyobb kegyelem az ajándékában számotokra talán az volt, amikor elkezdtem egyenként árasztani az írás kegyelmét az ajándékában. Jaj, de lázasan készültetek, hogy: „Mikor írhatok?”

És jöttek az írások.

De az írásban volt olyan testvér, aki azt mondta: „Ez az enyém. Mert én boldog vagyok, hogy ezt leírtam.”

És nem is szól róla.

Mária, kiválasztott testvér várja a pillanatot, hogy mikor szól, hogy „itt az írásom”. Egy nap, két nap, egy hét. Az után oda áll melléje, és így szól:

— Nálad nincs valami, amit nekem át kellene adnod?

Meglepődve nézve:

— Ezt én otthon írtam, és te mégis tudod?!

— Igen, tudom.

Mert sokszor az első két versszakot vagy az első két sort, mikor hogyan, megadtam Máriának, hogy biztos legyen abban, amit leírt a testvér.

Akkor aztán lángolt a szívetek! Úgy gyűjtöttétek, gépeltétek, írtátok, hogy „minél többen és többen felismerjük, és tudjuk énekelni”.

És boldogan, örömmel voltatok jelen, és boldogan és örömmel énekeltétek.

De volt olyan testvér is, aki azt mondotta: „Uram, most nem érek rá. Kicsit várjál, de hagyd meg tovább a dallamot, hogy tudjam, hogy mit kell írnom.”

Ő viccesen adta elő, de azért szíve szeretetével fordult, és kérte, hogy megkaphassa az írást.

És így alakultak számotokra az énekek, az imák, amelyek jelen vannak a mindennapjaitokban.

És így most örömmel és szeretettel lehet énekelni az éneket, hogy: „Imádott Jézusom…”88

Máskor a Golgotán is e örömben énekeljétek! Ott nem kell szomorúan énekelnetek! Most egész más volt ez az ének, de a szeretettel és örömmel. „Akkor, mire lemegy a Golgota, akkor már — azt mondjátok — fáradtak is vagyunk, sírtunk is eleget.” És akkor néha csak: „Imádott Jézusom”89 — így jön ki belőletek.

Ilyen örömmel énekeljetek, mutassátok meg a szeretetet, ami bennetek van!

És most köszöntjük az Édesanyát, Magyarország Patrónájában.90

És mikor íródtak az énekek, úgy-e, akkor azt mondottam, hogy még csak ezen a helyen lehetnek jelen. De úgy-e, van egy testvér, aki kicsit később érkezik. Hogy ő semmiből le ne maradjon, hogy ő mindent meg tudjon tanulni. Ő nem azt figyelte, hogy mi történik az ima, az engesztelés, átélés pillanatában. Ő félrebújt a sarokba, és csak írt. Neki mindennek meg kell lennie! Nehogy ő valamiből is kimaradjon!

Mária testvér rászólt:

— Hát te mit csinálsz?

— Hát olyan későn jövök, hogy én mindig lemaradok valamiről.

— Hát, de nem fogod tudni mind bepótolni, ami itt történik! Nem kell írnod. Itt, ha jelen vagy, imádkozol és énekelsz. És megtapasztalod a jelenlét tanúságát.

Nem akarta elfogadni, még egyszer azért megkísérelte, hátha nem veszi észre, hogy ő mégis csak leírja, a félbe maradottat bár.

Igen, örültetek akkor az éneknek és az imáknak, amelyek megelevenedhettek előttetek, és amelyek most már teljesen kimehettek. Hisz már az első könyvben91 is volt belőle, de a második könyvben92 már jelen minden ének, minden ima a kegyelem ajándékában, ami révén éreztétek, hogy valóban az egyszerű ember — mondjam a koros szolga szavait?

Hogy mondta nektek?

„A falusi, tanulatlan emberek ilyeneket le tudnak írni?!”

Ez számára nagy dicsőség volt, mert ő azért kihangsúlyozta mindig, hogy neki 2 doktorátusa van, és a 2 doktorátusa mellett néha nem értette, hogy a falusi, tanulatlan, egyszerű háziasszonyok ilyent le tudnak írni.

Vagy emlékeztek, hogyan nevezte kiválasztott szolgámat?

„A primitív asszony”, „a szócső”.

Neki más neve nem volt a koros szolgánál!

Nagyon ritkán szólította még a keresztnevét is.

Ilyenkor mondom el számotokra, mikor úgy a visszaemlékezésben gondolkodtok, hogy Jézus Krisztus Uratok nem azt nézi, ahogy már mondottam a mai nap, hogy ki hogyan, milyen, miképpen van. Nekem a szívetek, a lelketek kell elsőként, ami itt, bennetek van. Csak az után jöhet a külsőség. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem a külső szerint ítélem, ismerem, fogadom, hívom és várom testvéreimet, hanem a bensője, a nyitottsága, a szeretete és az egyszerűsége. Ez fontos a mindennapi élethez, mert akkor valójában tudsz kinyílni, és érezni a kegyelmi ajándékot.

És az ajándékban még volt egy csodálatos ajándékotok — hisz sok volt, de most csak Én mindig egyet emelek ki. Amikor szintén az a sátorotok, ez a Szeretet háza, ez az imádkozó hely, mindegy, hogy melyik szót használjátok, elkészült, akkor utána készültetek az útra, hisz Mária szolgát felkészítettem, hogy menjen, és nézze meg e nemzet legnagyobb kincsét az ajándékában, amelyet úgy nevezünk a mai napig is, hogy a Szent Korona.93

Hisz a Koronáról is adtam számára tanítást, és a Koronáról is tudott beszélni, tanítást adni. És akkor boldogan, egyre többen és többen jelentkeztetek, hogy ti is részt akartok venni e tanításon. De viszont senki ne maradjon ki, ezért már előtte többen és többen megnéztétek, és néhányan Mária testvérrel. És mikor bementetek, akkor éreztétek a kegyelem-jelenlétet, mikor szolgám elkezdte mondani számukra, hogy hogyan van jelen, de mi az, amit nem lát, mert a fény megtört rajta:

— De a tetejét nem látom, így arról nem tudok beszélni.

Azonnal ott termett egy szék, amelyre Mária felállt, nem törődött azzal, hogy nem szabad felállni, oda érni, ő csak bizonyítani akarta mindazt, amit látott, hogy itt hogyan van jelen.94

És elmondta, az üvegen rajzolt. Az őrök bejöttek, meglepődtek. De még nem is ez volt a legnagyobb meglepetésük, hanem az, mikor azt mondta:

— Most énekeljünk a Koronának.

Egymásra néztek, hogy még ilyent nem hallottak.

De az ének szívetek szeretetével elhangzott, amelyre felkészítettelek benneteket: „Koronánk…”95

Megérkezett!96 Nem?

De régen énekeltétek!97

Nem kell énekelnetek már.

Akkor, igaz, hogy lapról, de szebben, átéléssel énekeltétek.

De jelen van köztetek az író-gyűjtő testvér98 is, aki szintén hallott erről a helyről, évek folyamán.

Na, eljön ő is, hogy kérdezzen, eljön ő is, hogy beszélgessen.99 Hisz ő is egy művelt, kutató ember, mint akikkel már Mária oly sokkal találkozott. Akik néha kijelentették számára, hogy: „Téged ez nem illet. Add át, amit te tudsz a Koronáról.”

De mivel Mária, kiválasztott testvér nem jegyzetelt, így nem volt neki mit átadni.

Erre a testvér is jött, és hozta akkor könyvét, hogy egyeztessen szolgámmal.

Mária így csinált, mikor szóltak neki, jött egy Korona-kutató:

— Jaj, már megint?!

Ismerős az író-gyűjtőnek?

Mária:

Ők meglepődtek, hogy mire fel mondom én ezt. Mert azon a héten ők voltak a harmadikok. És mind okosabb- és okosabbnak tartotta magát.

Jézus Krisztus Urunk:

És most látja, hogy egy házaspár jön, na — azt mondja —, itt már kettővel kell majd küzdenie.

Nem volt kevés az idő. Délelőtt 10 órától délután fél ötig! Se inni, se kimenni, egyik mondta, a másik mondta. Mária hallgatott, utána megszólalt, hogy ez nem teljesen így van.

De ők csak nézik az írásaikat és a könyvüknek a vázlatát, meg ami ott már jelen van.

Csak akkor döbbentek rá, hogy valaminek itt lenni kell, mert őnála semmi nincs, és néha olyanokat elmondott, amit őneki hónapokig tartott megtalálni.

De azért a kétely megmaradt a szívükben.

Elbúcsúztak, elmentek.

Mária:

Én erre valóban így mondottam:

— Na, ezek se jönnek egyhamar vissza!

Azt mondják100:

— Miért?

— Hát, mert — mondom — ő azt hitte, hogy mindenről ő engem meg tud győzni. De nem tud. De én se tudtam őtet meggyőzni, úgy érzem.

Elmentek a jegyzetekkel.

És az Úr Jézus mindig azt mondja: azt becsülte benne, hogy nem dobta el, hanem elkezdett rajta gondolkodni. Elkezdte később foglalkoztatni. És rádöbbent, hogy itt valaminek lenni kell.

És a könyvére is, ami válasz jött, először nem fogadta. De később becsületesen beismerte, hogy azok a gondolatok, amelyeket utólag tetetett be, szinte mentette meg egész könyvét.

Ezt most ő, felállhat, és elmondhassa számotokra, hisz oly sok előadást szokott tartani erről, hogy mint Korona-kutató és Korona-vizsgáló. Mert mikor elutaztak megtekinteni, hogy mily állapotban van a mi kincsünk, ő is jelen volt azok között.101 Tehát tudta, hogy neki mivel kell szembenéznie. És tudta, hogy mi az, amit én sehonnan se kaphattam meg, csak valóban valaki megadta, ahogy ő mondta, „máshonnan”.

Most hallgassátok, egy pár szóval, hogy mondja el a gondolatait.

Csomor Lajos:

Valóban így volt. Golgota-nap volt101a, reggel, fél nyolckor, és ide telefonáltam, hogy szeretnék eljönni és hozni egy Koronás könyvet, mert szeretném, ha az Úr Jézus megmondaná, hogy miben tévedtem.

És ezt tényleg így egyeztetni kellett volna.

Nekem is mondta Marika, hogy:

— Te, Jó Isten, már megint egy Korona-kutató!

De azért megegyeztünk abban, hogy eljövünk, a könyvet elhozom, és aztán a következő héten jöttünk, akkor volt ez a hosszú beszélgetés.

És ami engem igazán nagyon gondolkodóba ejtett, az az a rész volt, amikor a csüngőkről beszélgettünk. És én ugyan sokévnyi kutatás után azt írtam le, hogy a Szent Koronának nem 9 csüngője volt valamikor, hanem 5. S Marika rögtön mondta, hogy ez nem jó. És egy idő után aztán visszatért erre a dologra, és mondta, hogy azt kell figyelembe venni, hogy a Koronának a gyöngyeinek a számához tartozik a 72-es, a 8-as és a… Szám. És ebből majd én ki fogom tudni deríteni, hogy hány csüngője volt a Koronának.

És aztán otthon néztem ennek utána.

És az 56!!

A 72, az 56 és a 8!

Ez a három szám volt.

És otthon néztem utána. Tudtam, hogy a 72 a keresztpánton volt, és az 56-ot, azt nem tudtam, hogy mi az. És akkor egyszer csak tényleg arra gondoltam, hogy hát mi van, hogy ha az 56-ot elosztom 8-cal?

És akkor az 7.

Igen, de nem volt…

Én úgy tudtam, hogy a Koronán nincs annak nyoma, hogy a Szent Koronának 7 csüngője lett volna valaha is.

És akkor fogtam a fényképeimet, amik otthon voltak, és egy nagyítóval végig… Erős nagyítóval végignéztem az összes olyan fényképet, ami a Szent Koronát alulról ábrázolja, és akkor az egyik képen találtam egy nagyon halványan látható, de azon a képen, egy fényképen látható volt, egy reszelőnyomot. A két mostani, eredeti csüngő-tartó karika között volt, az abroncs alján egy reszelőnyom.

És akkor döbbentem rá, hogy ez tényleg igaz!

Ott volt az egyik oldalon a hatodik, a másik oldalon pedig a hetedig csüngő-tartó karika.

S ez volt az egyik olyan dolog, amit tényleg nem tudhatott102, mert ezt a világon senki nem tudta!

Nincs olyan szakértője a Szent Koronának, aki ezt tudhatta volna.

Ez volt az egyik ilyen dolog.

Ez így van. Ezt be kellett ismernem.

A második pedig az volt, hogy hiba a könyvben, hogy asztrológiai ábrák vannak benne.

És mondta nekem, hogy én ne menjek az asztrológia felé a Szent Korona elemzésében és kutatásában.

És mondtam neki, hogy én nem mentem az asztrológia felé.

S akkor mondta, hogy de igen, mert van a könyvben, vannak olyan ábrák benne, amik csillagászati jellegűek.

És nagyon-nagyon sokáig nem akartam én ezt… De igaza van, tényleg így volt, az Úr Jézus igazat mond.103 Ez így van. Tehát tényleg úgy van, hogy a Szent Koronának az Atya Istent ábrázoló képén ott van a Nap és a Hold. És ezek valóban csillagászati jellegű ábrák. Úgy, hogy… És valóban úgy van, hogy a… Én is akkor még úgy gondoltam, és a többi Korona-kutató is úgy gondolta, hogy ezek asztrológiai vonatkozású képek. És aztán másfél év után, vagy hogy, jöttem rá arra, hogy nem így van, mert a Nap az Úr Jézust jelképezi az Atya Isten mellett, a Hold pedig a Szűzanyát.

Jézus Krisztus Urunk:

És így az író-gyűjtő, mert ezt a nevet kapta Általam, megmaradt ezen a helyen. Mert nem csak ez, utána voltak még kérdései. Mert először úgy kezdte:

— Lehet egy kérdésem?

Most ezt Én így mutatom, de telefonon nem biztos, hogy így bemutatta.

Azt mondja104:

— Igen.

Beszélget. Azt mondja egyszer, mert először azt mondja neki, hogy:

— Te, Lajos, hát már tán a hetedik kérdésed. Hát eggyel kezdtük!

Azt mondja:

— Jó, de még várjál, még ezt még megkérdezem.

— Akkor ez neked elég most feldolgozni.

És így alakult.

És utána ő is megkapta még ez mellett a megvilágosító kegyelmet, ami által a meghívásban érezte, hogy neki is itt a helye. Akkor egy darabig ő is sokfele ment, hívták a tanúságtételben, hogy beszéljen az előadásban a Koronáról. De amikor egy olyan meghívása volt, hogy egy rektorral szemben — úgy-e, testvér?

És fölhívtad szolgámat, hogy nem tudod, mitévő legyél, hogy el merd fogadni?

S mit mondott szolgám?

— Fogadd csak el. Mi imádkozunk itt érted. Semmi bajod nem lesz. Az az egy kikötésed legyen, hogy írásban lefoglalva, hogy mindenki egyforma időt beszél, órával figyeljék.

Hogy ne legyen… Mert már Mária szolga megtapasztalta, hogy megígérték, de mégsem tartották be egy más helyen.

S azt mondta, ez.

És mikor ez a szinte vitaműsor, mondhatjuk, megtörtént, akkor azt mondotta az író-gyűjtőnek ez a rektor: Hát nem várta tőle, hogy őtet megszégyeníti.

Hát, ha alaptalant állított, neki meg kellett mondani az igazat!105

Mária:

Hát őtet106 már az Úr Jézus felkészítette, hogy mi is az igaz a Koronán, a Koronáról, és hogyan kell a mi kincsünket átadni a magyar nép felé az emberiségben.

Jézus Krisztus Urunk:

Ezért fontos, hogy néha ti is, ha reá tekintetek, ne csak azt nézzétek, hogy ott van egy értékes kincs, amit, ha csak így rá nézel, hanem abban nézd, mi annak a mondanivalója a magyar népnek, a magyar nemzetnek; hogy hogyan került hozzátok; hogyan ment el ebből az országból; hogyan tért ismét vissza; és hogyan adja meg a segítő kegyelmet ennek a népnek. Mert ha hisztek és bíztok abban, hogy ezt a Koronát annak idején felajánlották az Én Édesanyámnak, és Ő ezt elfogadta, és „azóta mi az örökösei vagyunk az alattvalóban, bátran kérhessük ezt a Föld és Ég Édesanyját, a Magyar Királynőt”, hogy legyen közbenjárótok a segítségnyújtásban, hogy felállhassatok és elindulhassatok.

Hisz még semmi sincs elveszve, mert vannak testvéreim, akik tudnak szívből, szeretettel és lélekkel imádkozni, kérni, felajánlani és hálát adni. Akkor meghozhassa számotokra mindazt, amire vágyakoztok, amire szükségetek van a mindennapokban. És akkor érzitek a kegyelmeket.

De ahogy a kegyelmekről beszéltünk, nem csak ezek voltak jelen számotokra. Voltak jelen számotokra olyan kegyelmek, amelyet már, mikor örültetek ennek a Koronának107, de amikor sok évvel később elkészült az a Korona, amellyel az Édesanyát megkoronáztátok. És mikor testvér elkészítette, és elhozta számotokra, és felkészültetek, mert Mária testvér nem mondhatta el, hogy jöjjetek ám, mert valami itt lesz, valami csoda, hanem így szólt felétek:

— Holnap is eljöttök? Hisz Jézus Szíve ünnepe.108

Mária:

Hát volt, aki azt mondta, hogy: „Hát, eljövök.” És akkor én azt mondottam:

— Nem érzitek a hívást a szívetekben, hogy az Úr Jézus vár?

Úgy látszik, ezek a szavak megérintették a testvérek szívét, mert másnap igencsak azok is eljöttek, akik tanakodtak, hogy itt legyenek.

230. tekercs 040. jav

Szűz Mária Koronázási Koronája a sükösdi oltáron 2000. június 30-án.

És mikor elkezdtük az estét, akkor még nem értették, hogy ez nem egy sima, egyszerű este lesz. Hanem ez a nap lesz az, amikor behozzuk és elhelyezzük a Szeretet házában a miséző oltáron a Koronát. Azt a Koronát, amelyet az Édesanya Fejére készítettünk, hogy már ne csak jelképes legyen az Ő koronázása, hanem valóban legyen Fején korona, amelyet a magyar nép 1000 év után ismételten megadja Számára hitből, szeretetből, reményből, kegyelemből, hogy ez az Édesanya, ez legyen velünk, ez óvjon, védjen, nyújtson segítséget mindazok számára, akik várjuk és elfogadjuk, és szükségünk van.

Ezért fontos, mi, különösképpen, magyar testvérek, mindig megadjuk az Édesanya felé azt a tiszteletet, megbecsülést, amelyet ez az Édesanya megérdemel az Ő gyermekeitől, az Ő nemzetétől és az Ő örökségétől.

Fontos, hogy ezekre is tudjunk figyelni, elfogadni és értékelni.

Jézus Krisztus Urunk:

De a kegyelmek még ezzel nem fejeződtek be, hisz voltak még sok-sok különleges megtapasztaló, megbecsülő kegyelem. A megbecsülésben most kiemelem számotokra a felismerésében azt az utat, amikor elzarándokoltatok Jézus nyomában az úton, hogy eggyé váljatok az úttal, amelyen Én, Jézus Krisztus Uratok végigjártam. És ezt egyre többen és többen megtapasztalhattátok, akik nem tudtatok elkísérni, de Mi lélekben elvittünk benneteket. És különösképpen szolgám, Mária testvérem, mielőtt elindult a keresztúton, a fájdalom, szenvedés útján, szíve legnagyobb szeretetével ajánlotta fel az itthon maradt sükösdi testvéreket.109 Mert nem mondhatta ezt el, hogy az ország melyik részéről, hanem mindazokat, akik ide zarándokolnak, azok mind sükösdi testvérek, és azokat mind elhelyezve, hogy ők is lélekben jelen legyenek, és elkísérhessenek ezen az úton.

És a kegyelem az ajándékában most a bűnbánat-időben elevenedett meg nektek, számotokra itt, előttetek, mikor szolgám az utolsó Golgotát110 az igenjében vállalva elindult, és ti, akik jelen voltatok, és megtapasztaltátok, hogy szolgám ezen a helyen térdel hosszú ideig. És csak akkor szokott felállni, amikor már Pilátus int a katonáknak, hogy vezessék le. És most, az utolsó Golgotán kiválasztott Mária testvér megadta számotokra az Ünnepi Vacsora emlékét:

És a Vacsora után felállt, és elindult tanítványaival a Gecsemáni kertbe. Mikor oda ért, akkor kiválasztott 3 tanítványt. Azoknak szólt, hogy:

— Jöjjetek, és kövessetek.

A többinek pedig így szólt:

— Imádkozzatok és virrasszatok Velem és Értem, hogy a félelem erőt ne vegyen Rajtam.

A többivel elindul a fák között, a hegy oldalába. Majdan ők is elmaradnak, imára kulcsolt kezeikkel elkezdenek imádkozni, és a Mester, a Názáreti elmegy.

És látsz egy nagy követ, amelyre térdre ereszkedik.

Úgy-e?

Elkezdi imáját.

S jelen a barlang a bukott angyalokkal.

Majdan feláll, és visszamegy tanítványaihoz, akiket alva talált. Felkeltette őket, és megkérdezte:

— Egy órát sem tudtok Velem virrasztani, imádkozni?

Majdan felkeltek, és imádkoztak.

Testvérem visszajött helyére, imára kulcsolt kezeivel, a kőre, a Síró kőre111, amelyet ti is megtapasztaltatok, hogy ahogy ott jelen, itt ismét megelevenedett előttetek.112 És éreztétek, hogy a kegyelem e fájdalom-, szenvedésében is áradt, átölelt, valami különlegeset adott számotokra a kegyelem ajándékában.

294. tekercs 0A. jav

A Síró-kő Jeruzsálemben a minden népek templomában.

És erre többen és többen azt mondottátok: „Amióta Sükösd létezik, amióta a Golgota jelen van, még ilyen csodálatos Golgota nem volt számunkra.”

Szinte úgy éreztétek, ahogy mondottátok, saját szavaitokat használva, hogy: „Nagypéntek van, és valahogy még sincs úgy most bennünk a fájdalom, mint máskor. Valahogy most olyan sok kegyelmi ajándékot kaptunk, olyan csodálatos volt, hogy hogy’ lehet egy Golgotát így átadni nekünk?!”

És erre azt hittétek, ettől nagyobb ajándék még nem lehet!

És eljön majd számotokra, úgy-e, a hajnal fénye a tündöklő ragyogásában:

Mária betér, örömmel és szeretettel:

— Dicsőség, e fénylő hajnal az illatában! Hisz Krisztus feltámadt a halálból, mert az Élet erősebb a halálnál!

És tanúi voltatok ismét a csodálatos tanításnak, amelyet teljesen egy más megvilágításában adtam meg számotokra. Hisz jelen van Mária Magdolna, aki kimegy először a Sírhoz hajnalban, kora reggel, még sötét van. A hajnal illata, ami egy csodálatos illat, amely simogat és a frissességet adta meg. Észreveszi, hogy a követ elmozdították, és nincs jelen már az Úr. Elmegy, elmondja a tanítványoknak, kik eljönnek megnézni a Sírt.

De ti most csak a második eljövetelét kaptátok meg, mikor ismét visszatért a Sírhoz, és könnyezve, sírva áll mellette, és betekint a Sírba, és látja a gyolcslepleket és a kendőt, és ahol a Holttest feküdt. Fejénél és lábánál fehér ruhába öltözött angyalok, kik megkérdezik őt:

— Asszony, miért sírsz?

Ő feleli:

— Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova.

Úgy-e, mily csodálatos ismételten a hajnal fényének ragyogása a tündöklésben, a kegyelem, amely áradt felétek, amely felemelt? És megmutatta, hogy igen, jelen a szenvedés, jelen a fájdalom, jelen a szomorúság és a bánat, de ezt mind felülmúlja a mérhetetlen szeretet a kegyelemben. Az a szeretet, amelyet számotokra e hajnalban az áldással felétek árasztottam.

Hogy ma még e ünnep fényében vagyunk, ezért most ismételten testvérem elhelyezkedik a hajnal fényének tündöklő ragyogásában. Kéri, hogy fogjuk össze láncba kezünket.

A tanítás után áradjon reátok a Feltámadás Fényének ragyogása. Töltse be szíveteket.

És most szóljon szívetekből, szeretettel az ének.113

Így áradjon reátok most e ünnepben szeretet-áldásom a Feltámadás Fényének ragyogásában, hogy öleljen át, emeljen fel, hogy érezd szívedben, lelkedben, hogy valójában Én, Jézus Krisztus Uratok ajándékoztalak meg benneteket e Feltámadás, Élet kegyelmének ajándékával e szeretetben, hogy ez által továbbra is tudj élni és haladni a meghívott, biztos életúton, amely előtted van a te szabadságod részében, hogy elfogadod-e, elindulsz-e rajta vagy már haladsz-e rajta.

Így áradjon áldásom felétek e szeretet kegyelmében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen. (…)114

[1] Mária a kápolnában beszél az ünnepre egybegyűlt zarándokok, a Közösség tagjai előtt.

[2] ti. ebben az esztendőben április 25-e húsvét hétfőre esik

[3] Ezen a napon egy zarándoktestvérünk gitárjátékéval tette még ünnepélyesebbé a szentmisénket.

[4] A jelen lévő testvérek énekkel kísérik Máriát a sátorba.

[5] Mária az első helyekre mutat.

[6] ti. Sipos József, a videofelvételek készítője

[7] ti. Sóti János atya a Vajdaságból

[8] A jelen lévő testvérek elimádkozzák a Mária által kért imádságokat.

[9] Mária letérdel az oltár előtt, és nemsokára kiválasztotti kegyelmi állapotba kerül.

[10] Mostanra Mária már kiválasztotti kegyelmi állapotban van. Ettől kezdve már Jézus Krisztus Urunk adja meg Mária számára a visszaemlékezés képeit, mondatait.

[11] ti. 1993. április 25.

[12] ti. Mária apósa

[13] Mária most is hanyatt esik az oltár előtt, ugyanúgy, mint kiválasztásakor.

[14] Mária sírva fakad.

[15] Mária lassan megnyugszik, már nem sír.

[16] 1993-ban, kiválasztásakor Mária már több éve súlyos vese- és szívbetegségben szenvedett, és éppen szívműtét előtt állt, betegsége azonban ettől az órától fogva teljesen tünetmentes lett.

[17] Mária ismét sírva fakad.

[18] Mária folyamatosan sír, sírva beszél. Majd lassan megnyugszik.

[19] Mária felül.

[20] Mária sírva fakad, sírva beszél.

[21] ti. 1993. május 22.

[22] ti. a Szent Fausztina nővér látomásai alapján festett Irgalmas Jézus

[23] Mária összekuporodik, és mélyen lehajtja fejét, láthatóan nem mer felnézni.

[24] Mária felnéz.

[25] Mária sírva fakad, sírva beszél.

[26] Mária megnyugszik, már nem sír.

[27] Mária felzokog.

[28] Mária keservesen sír.

[29] Mária sírva beszél.

[30] Mária még mindig sír, sírva beszél.

[31] Mária lassan megnyugszik, már nem sír.

[32] ti. Sipos Józsefné Loncika

[33] Sipos Józsefné Loncika feláll, előrébb lépik, Mária pedig ugyanúgy bebújik a háta mögé, ahogyan azt 1993 nyarán tette.

[34] A Sipos Józsefné Loncika által említett „tolmácsolás” minden esetben úgy történt, hogy Mária elmondta Loncikának, hogy jelenésben mit mutatott, illetve mondott neki Jézus Urunk, és a Mária által elmondottakat — a Mária jelenlétében, adott esetben kiegészítéseivel — Loncika mondta el az egybegyűlteknek.

[35] Sipos Józsefné Loncika visszamegy a helyére, és leül.

[36] ti. Sipos József bástya, aki a videofelvételeket készíti

[37] ti. Kádár Györgyné Anna

[38] ti. Kádár György bástya

[39] Csel 2,1—11; 1 Kor 12,1—11

[40] Mária nyelveken szól.

[41] Mária ismételten nyelveken szól.

[42] ti. Takács János, Mária apósa

[43] ti. Mária anyósa

[44] ti. Takács Zoltán, Mária férje

[45] Lk 24,13—35

[46] Mária arrafelé mutat, ahol most a sátorban az Irgalmas Jézus képe van.

[47] Mária hadarva, dallamosan kezdi el az imádságot.

[48] Mária nagyon lassan, elnyújtottan kezdi el az imádságot.

[49] A jelen lévő testvérek elimádkozzák az imádságot.

[50] Ez az illat-csoda 1993 karácsonyán történt.

[51] ti.Takács Jánosné Bimbi néni, Mária anyósa

[52] ti. Kádár Györgyné Anna

[53] Mária először anyósa elé áll, jobb kezét anyósa fejére, bal kezét anyósa szíve fölé (mellére) helyezve elmondja a gyógyító imát.

[54] Mária most az íródeák elé áll, jobb kezét az íródeák fejére, bal kezét szíve fölé helyezve elmondja a gyógyító imát.

[55] Mária egyik kezét apósa, másikat egy zarándok testvér fejére helyezi.

[56] A jelen lévő testvérek énekelni kezdik az „Én Irgalmas, Jó Istenem, el ne hagyjál engem” c. éneket („Sükösdi énekek éneke”, 5. ének, 17. oldal). Amíg a testvérek énekelnek, Mária két kezét kinyújtva tenyerét a testvérek felé fordítva adja Jézus Krisztus Urunk áldását.

[57] Közben Mária oda megy egy idős asszonyhoz, és a fejére teszi a kezét.

[58] ti. Mária ekkorra már kiválasztotti kegyelmi állapotba került

[59] Mária fájdalmában felordít.

[60] ti. a dédnagymama tolószékét

[61] Ez 1994-ben a Virágvasárnap utáni keddi napon történt.

[62] Mária sírva fakad, sírva beszél.

[63] Mária lassan megnyugszik, már nem sír.

[64] Mária sír. Sírva beszél.

[65] Mária lassan megnyugszik, már nem sír.

[66] ti. Mária

[67] ti. Molnár Gyula diakónus

[68] Mária sír.

[69] Mária sírva beszél.

[70] Mária lassan megnyugszik, nem sír.

[71] Mária sírva fakad, sírva beszél.

[72] Mária folyamatosan sír, sírva beszél.

[73] Ezt a tényt egy éppen jelen lévő orvosnő állapította meg.

[74] Az egyik ilyen testvér Dr. Ferencz Zsolt traumatológus, aki sokszor állapította meg, hogy Mária meghal, és közben beszél, majd kis idő múlva orvosi segítség nélkül újra él. Ezen kívül több alkalommal előfordult, hogy a bajai kórház orvosa helyezett el Mária testén egy olyan műszert, ami 24 órán át mérte a vérnyomását, és ez a műszer is kimutatta, hogy a Golgota végének időpontjában Máriának nem voltak életjelei. Mindez azt jelenti, hogy az orvostudomány megfigyeléseinek értelmében Mária minden egyes Golgotáján csoda történik!

[75] Vagyis az Úr Jézus maga tanúsítja, hogy e csodákat mint jeleket Ő teszi, hogy mi higgyünk az Ő sükösdi jelenlétében.

[76] ti. Antal atya, ill. az éppen jelen lévő pásztor testvérek

[77] ti. Sipos Józsefné Loncika

[78] Jn 10,1—16

[79] ti. a Golgota elején a sátorban, az oltár előtt

[80] Jn 14,1—4

[81] Jn 6,63

[82] Ez 1993 novemberének legelején történt.

[83] ti. az időközben felépült kápolnába

[84] ti. az 1993. november 9-i jelenés alkalmával

[85] Most is megismétlődik az 1993-as év végén történt csoda: Mária az oltáron lévő égő gyertya lángja fölé tartja a tenyerét. A gyertya lángja nem égeti meg.

[86] Én, Csomor Lajos, e jegyzet írója tanúsítom, hogy az Úr Jézus felszólítására ellenőriztem Mária tenyerét: megtapintottam, normális testhőmérsékletű volt, és a láng el sem színezte a bőrét, vagyis a láng hatására Mária tenyerén semmilyen fizikai elváltozás nem volt tapasztalható.

[87] ti. Mária csukott szemmel úgy tudott átmenni a padokon és a hevenyészve földre rakott csomagokon, hogy egyszer sem botlott meg és nem is tett kárt semmiben.

[88] Jézus Urunk kérésére a jelen lévő testvérek elénekelik az éneket („Sükösdi énekek éneke”, 21. ének).

[89] Mária elnyújtva, elcsigázott hangon kezdi az éneket.

[90] Jézus Urunk kérésére a jelen lévő testvérek elénekelik a „Magyarország Pátrónája” kezdetű éneket („Sükösdi énekek éneke”, 63. ének).

[91] ti. „Magyar énekek éneke. A sükösdi jelenség 1993-1995”. Szerkesztette Ddr. Molnár Gyula. Nyíregyházi Római Katolikus Plébánia, 1995.

[92] ti. „Süködi énekek éneke 1993—2002”. Sükösd, 2006.

[93] Mária és a Közösség tagjai 1993. november 7-én látogatták meg a Szent Koronát a Nemzeti Múzeumban.

[94] ti. össze akarta hasonlítani a Szent Korona mai állapotát azzal, amit Jézus Krisztus mutatott neki a Szent Korona eredeti állapotáról.

[95] A jelen lévő testvérek folytatják a megkezdett éneket („Koronánk Szent István Terád hagyta”. In: „Sükösdi énekek éneke”, 86. ének), de hibásan énekelnek, eltévesztik az ének szövegét, ezért Jézus Urunk közbeszól, leállítva az éneket.

[96] ti. a Jézus Urunk által kért ének második versszaka így kezdődik: „Koronánk messziről megérkezett…”

[97] A jelen lévő testvérek most a második versszaktól folytatják az éneket, de a harmadik versszaknál elakadnak.

[98] ti. Csomor Lajos

[99] ti. 1997. augusztus 5-én

[100] ti. Mária családtagjai

[101] ti. a Csomor Lajos által szervezett és vezetett első és második aranyműves szempontú Szent Korona-vizsgálat (1983.)

[102] ti. Mária nem tudhatta

[103] Óriási derültség támad.

[104] ti. Mária

[105] A Jézus Krisztus Urunk által felemlített „vitaműsor” egy nyilvános vita volt, melyet a Pázmány Péter Tudományegyetemen, Piliscsabán rendeztek 2000 májusában, 100 egyetemi hallgató előtt. A vita másik résztvevője Dr. Tóth Endre, a Pázmány Péter Tudományegyetem professzora és a Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatója volt.

[106] ti. Csomor Lajost

[107] Jézus Krisztus Urunk 1993-ban és 1994-ben adta a legtöbb tanítást a Szent Koronáról. Ekkor jelezte előre azt is, hogy készül majd egy másik korona, ami megjeleníti majd azokat a tanításokat is, amelyeket Ő adott a Szent Koronáról, és hogy ezzel az új koronával majd egy olyan személyt fogunk megkoronázni, aki nagyon közel áll Hozzá.

[108] Mária 2000. június 29-én hívta a testvéreket másnapra, mert ebben az évben június 30-ra esett Jézus Szíve ünnepe. Az író-gyűjtő testvér Jézus Szíve ünnepére készítette el az új Szent Koronát és hozta Sükösdre, hogy Jézus Krisztus Urunk megáldhassa, mielőtt Rómába vitték, ahol II. János Pál pápa is megáldotta és engedélyt adott a Szűzanya megkoronázására.

[109] Ezt a felajánlást Mária a jeruzsálemi Golgotája alkalmával tette a Via Dolorosán a Megostorozás-kápolnában, 2005. szeptember 19-én.

[110] Az Úr Jézus a 2011. nagypénteki Golgotáról beszél.

[111] A sükösdi sátorban az oltár jelképezi a „Síró követ”, melynél Jézus Krisztus Urunk az Olajfák hegyén sírt, imádkozott, és vérrel verejtékezett.

[112] Mária golgotai mozgása és a mozgás irányai megjelenítették számunkra Jézus Krisztus Urunknak az Olajfák hegyén tett mozdulatait.

[113] A jelen lévő testvérek elénekelik a „Szent Magdolna elmene” kezdetű éneket (Hozsanna, 92. ének).

[114] A jelen lévő testvérek énekelnek.

  • Programjaink

    • Programjaink

      A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…

    • Zarándokbusz

      Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén és Nagypénteken külön zarándokbusz indul Budapestről Sükösdre. Az autóbusz minden alkalommal déli 12:00 órakor indul az üllői úti stadion (Fradi-pálya) üllői úti oldala mellől. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után, hajnai 02:30-kor indul vissza Budapestre.

    • Évforduló ünnepe 2017. április 25

      Értesítjük a kedves zarándok testvéreket,…