Mária1:

A mai napon ezt a szentmisét szeretném felajánlani elsőként a jelen lévő testvéreim szándékaiért. Hisz minden testvérem valakit vagy valamit elhozott szívében, lelkében, amit szeretne elhelyezni Jó Jézus Krisztus Urunk Szentséges Szívéhez.

Bízunk és reménykedünk, hogy a jelenlétében elfogad bennünket testvérnek, és megadja számunkra mindazt, amire vágyakozunk, amire szükségünk van.

Szeretném felajánlani ezt a szentmisét azokért a testvéreinkért, akik ma csak lélekben vannak jelen velünk, elkísértek az ünnepre, nem tudtak eljönni, de megerősítettek telefonon, levélben. Van, ahol a betegség, van, ahol a munka, van, ahol a család, ami miatt távol vannak. De megpróbálnak velünk együtt a szentmise-áldozatban eggyé válni, és majd a jelenés ünnepében. És így érezzük azt, hogy egyek vagyunk Jézus Krisztus Urunk szerető testvér-családjában.

Szeretném felajánlani ezt a szentmisét beteg testvéreinkért. Egyre többen és többen, akik ezzel a kéréssel fordulnak hozzánk, hogy imádkozzunk érettünk, imádkozzunk a gyermekáldásért, hisz sok édesanya édesanyává szeretne válni, vágyik erre a családi ajándékra, az áldott állapotra, és várnak bennünket.

Egy testvérünk, aki a héten megerősített pedig, hogy helyezzem el a háláját, hisz nem olyan régen kérte az örökbefogadásért való imát, és Húsvét után kedden született egy fiúgyermek, amelyet a héten kedden ők vihettek haza. Már fényképet is küldtek róla, hogy lássuk, hogy milyen.

Erős az imameghallgatás kegyelme, hogy nem oly régen vágyakoztak gyermekáldásra, sehogy nem jött össze, és most már eltervezték, hogy egy örökbe fogadás is jó lenne nekik. És egy újszülött gyermeket, ők vitték haza a kórházból, megkaphatták.

Ezért a mérhetetlen, nagy hálájukat kérték, hogy helyezzem el Jó Jézus Krisztus Urunkhoz és az Édesanyának.

Imádkozunk a beteg testvéreink mellett pedig Ági testvéremért, aki sokat itt van közöttünk, és sokszor segítség számomra, amikor itt többen vagyunk. És ma megint nem lehet közöttünk, hisz pont egy éve műtötték daganattal, és most egy újabb daganat jelentkezett számára, amit a héten fognak ismét műteni.

Kér bennünket, hogy imádkozzunk, hogy mielőbb ismét itt lehessen közöttünk.

És szeretném még ezt a szentmisét én hálából felajánlani a kiválasztásom 17. évfordulója alkalmából, Jó Jézus Krisztus Urunk szeretetét, kegyelmét, örömét, tanítását, jelenlétét és mindazt, amit számunkra megadott.

Ezen az örömünnepen nem-igen szoktam megemlékezni olyan testvérről, aki épp most fejezte be földi pályáját. De most kivételt teszek, mert most egy olyan testvértől szeretnék én így búcsút venni, aki nekem osztálytársam volt, és amikor az ő temetése volt, még nincs egy hete, én nem tudtam akkor részt venni, és most szeretném ebben a szentmise-áldozatban elhelyezni (…) testvéremet, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk és az Édesanya mielőbb vezessék be őt az Örök Hazába, hogy elfoglalhassa azt a helyet, amelyet számára is elkészített.

És szeretném elhelyezni családját, édesanyját, hogy adja meg számára mindazt, ami ezzel a fájdalommal jelen van, hogy el tudja fogadni, és a család is tovább tudjon lépni. Hisz nekünk, akik élünk, tovább kell élni a saját életünket, de el kell búcsúzni, meg kell gyászolni, és utána nekünk is tovább kell menni a mi megadott utunkon.

Köszönöm szépen.

(…)

János atya:

Evangélium Szent János könyvéből:

„Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:

A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. S én és az Atya egy vagyunk.”

Ezek az Evangélium Igéi. (…)

 

Antal atya:

 Abban az időben, 17 évvel ezelőtt, akkor is mondhatjuk, most, abban az időben, az Úr hozzánk szólt még egyszer. És ma megint hozzánk szól.

Mit jelent az: abban az időben?

Istennek nincs idő. Ő mindig jelen van.

És mit jelent az, hogy mindig jelen van?

Az azt jelenti, ha előbb felismerem magamat, hogy én most itt vagyok, az oltár előtt állok, hogy itt vagyok a templomban, akkor jelen vagyok itt egy Közösségben. Jelen vagyok itt Sükösdön. Jelen vagyok ott, ahol az Úr itt megjelent.

Egész máshogy jelent meg, ahogy nem is gondoltuk, s nem is számítottuk. S akkor is azt mondta: a nyájaim hallgatnak Rám.

Mit jelent az: hallgatnak Rám?

Melyik gyerek hallgat a szülőkre?

Én is hallgattam, de nem mindig.

Úgy-e, nem lehet mindig hallgatni?

Pedig ez a legfontosabb, igen. Pedig a szülők is gyerekek voltak, tudják. S mégis szidják a gyerekeket.

Az Isten nem szid.

Ádám, Éva nem hallgatott az Úrra. De az Úr meg is kérdezte, miért mentek Tőle el, miért bújtak el.

Tudták, hogy mi az oka.

Mi az oka?

Az Én nyájaim hallgatnak Rám.

Ennyire biztos vagy, Urunk, Jézus Krisztus, itt Sükösdön, hogy a Te nyájaid itt Rád hallgatnak? Biztos vagy abban, igen?

Na, kérdezett engem, éppen akkor is volt Évforduló, szólt hozzám az Úr. Azt mondja:

— Ünnepélyesen kérdezlek: Elfogadod ezeket a nyájakat? Elfogadod Sükösdöt?

Hát, meg voltam lepődve. Mit szóljak most erre? Nem mondtam mindjárt: Igen.

Mire vonatkoztat? Kire vonatkoztat még?

A Marikára.

— Uram, Jézusom, a Marika az én tanúm.

Miért?

A Marika, aki elfogadta ezt a Golgotát. A Marika édesanya volt, két gyereke volt, azért kérte, az Úr adja neki az egészséget, hogy a gyerekeket tudja nevelni. Nem azért, hogy ő legyen egészséges. Hogy a gyerekeket tudja nevelni!

Marika, aki átadja magát, aki igen-t mondott az Úrnak a fiatalokért, a papokért, az emberekért.

Hát, ha ilyen példa van előttem, és akkor tudom mondani:

— Uram, igen-t mondok, mert a Marika az én tanúm.

Addig, amíg ő igen-t tud mondani, akkor én, egyszerű pásztor, aki ide jön bot nélkül, még a nyelvet se tudja alig beszélni, ezt a magyar nyelvet, akkor nincs nekem probléma. Ha Te kiválasztottál közülünk egy egyszerű asszonyt, igen, akinek saját szenvedése is van, akinek családja van, aki ebben a világban él, a XXI. században, itt, közöttünk, az igen-t tud mondani, akkor én is igen-t tudok mondani, mert itt kegyelem játszik. Hiszen ezért, mert kapjuk ezt a kegyelmet, hogy igent tudjunk mondani. Kapjuk ezt a kegyelmet, ez egy olyan gyönyörű ajándék!

Ezt felismertem. Marika mellett lehet igen-t mondani. Sükösdön lehet igen-t mondani. Itt van a kegyelem, itt az öröm. Gyönyörű dolog!

De az Úr Jézus tovább megy az Evangéliumban, azt mondja:

— Ők hallgatnak Rám.

Nem is csak az:

— Én ismerem őket.

Hát hol kapom én ezt a tanítást, hogy nekem azt mondja a püspök: Én téged ismerlek, mint pásztort.

Én tudom, hogy van egy püspök, ő is tudja, hogy van egy papja, Tóni Keindl a neve, ő azt tudja. De hogy ő engem ismer?!

Mi ez, hogy ismer?

Hogy tudom ezt Sükösdön megérteni: az Úr azt mondja nekünk, Ő ismer minket, Ő ismer engem?

Ez egy más ismerés, ezt egészen máshogy kell elfogadni. Ez annyira közvetlen! Igen. Olyan közel vagyok az Úrhoz, hogy talán még jobban is ismer engem, mint az anyám engemet. Mert az ember soha nem tud egy szívbe látni, egymásnak nem tudunk szívbe látni. S ez az Úr Jézus Krisztus, aki itt megjelent, azt mondja nekem:

— Én ismerlek téged.

Igen. Marikát Máriának nevezi. Minket nem néven, hanem segéd vagy pásztor. De annyira ismer az Úr minket! Hát ez egy olyan egy nagy dolog! Ez egy olyan egy nagy öröm! Ha Te engemet ismersz, Uram, akkor a gondolatomat is, meg a szívemet is, meg a vágyamat, mindent ismersz Te. Igen.

De először fel kell ismerni nekem is.

Tóni, ismersz te magadat? Tudod, hogy ki vagy te mint pásztor? Tudod, hogy ki vagy te itt? Mi a te küldetésed itten? Fel tudod ezt ismerni?

Megint visszajövök a kegyelemre.

Uram, én nem vagyok az. Nem is vagyok méltó.

De e kegyelem által Te vagy az, aki engem ide küld, és küldetést ad nekem. És ez bátorít. Ez bátorít.

Halljuk az Evangéliumból, hogy az Úr még közelebb jön hozzánk. Azt mondja:

Aki az Atyám Kezében van, azt senki nem tudja kivenni.

Hát ez egy olyan egy nagy dolog!

Mi az Atyának Kezében vagyunk. Vagy Jézus, az Úr, a mi Urunk oda visz az Atya Kezébe.

Ezt ismerjük ezt a képet, látjuk sokszor. Egy kezet, és rajta van egy kis emberke.

Az Úr Kezében?!

Senki nem tud minket kivenni innen!

Hát ez egy olyan egy nagy bizalom! Olyan egy nagy dolog! Igen.

De itt mélyebben kell menni. Itt a Golgotához kell menni. Megint visszajövünk első péntekre.

Mit jelent ez a Golgotán?

Tudjuk, mikor az Úr mondja, imádkozik: Uram! Uram! Bocsáss meg nekik. Ezek nem tudják, mit csinálnak.

Itt az Úr mindent oda adott, amit tud. Ez mindig, ez a Golgota. Az Úr oda ad mindent, így az Életét oda adja. De ott átadja az Atyának. Mert Ő már megcsinált mindent, amit tud.

Ez nekünk arra a példakép, igen, mi is meg tudunk csinálni mindent, sokat, de van az a határ is, hogy: „Felismerem, Uram, most már nem tudok tovább. Átadom Neked.”

S az Úr átadja a mi dolgunkat az Atyának.

Mire int ez?

Hiszünk ebben, hogy ilyen egyszerű az élet, hogy át lehet adni mindent, akármilyen nehézség, akármilyen keresztre feszítés, akármilyen fájdalom, akármilyen betegség, akármilyen állapot? Át lehet adni? Ha mondom, és már nem tudok semmit csinálni, már végem van. De átadjom. „Átadom Neked, Atyám, a Te Kezedbe. Nem tud elvenni senki. Nem tud kivenni senki.”

S még egy vigaszt ad Jézus nekünk ebben az Evangéliumban:

— Én és az Atyám Egy vagyunk.

Ez az egyetértés, ez egy olyan egy nagy csoda! Ez egy olyan nagy kegyelem!

Tudjuk ezt, a Közösség, milyen szép. Milyen örömmel jön az ember ide, mert egyet értünk, testvérek vagyunk. Ez egy olyan egy gyönyörű dolog! Megfogható, igen. De, úgy-e: „Uram, egyek vagyunk.” Jön a szentáldozás, igen. Vagy: „Uram, irgalmazz nekünk. Bocsáss meg.”

Ő egyetért velünk, igen, megbocsát, hozzánk is jön.

Ennél gyönyörűbb dolog nincs. Ha ezt meg- és felismerjük, ezt a szenvedést elfogadjuk, ezt a Golgotát, a mi életünket, a mi keresztünket, igen, akkor egyetértünk azzal, aki a Keresztfán lóg, és ott van. Mert csak ez által van üdvösség, van szeretet.

De most már ezt is fel kell ismerni: ha én szenvedek, ha én öreg vagyok, vagy beteg vagyok, vagy kitaszítanak, vagy nem értenek meg, akkor is bennem kell lennie annak az örömnek.

Azért mondtam az elején: örömmel jöttem ide. Nem azért, mert szép a világ, nem azért, mert gyönyörű minden, hanem az öröm bennünk van, reggeltől estig, minden nap, minden héten, minden hónapban, minden évben. S megint egy évforduló van. Örüljünk annak, hogy meghallottuk ezt a meghívást, hogy Jézus Krisztus itt van közöttünk. És meg is mondja nekünk. Jön hozzánk, és beszél velünk. Adjunk Neki hálát. És a legszebb hála a szentmise.

Igen, Ő adta nekünk ezt az ajándékot.

Ámen.

 

Mária2:

 Eljött a mai nap, a kiválasztásom 17. évének évfordulója, hogy elindulhassak Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja, hogy megjelenhessek Előtte.

Ünnep ez a nap, és az ünnepben örömmel és szeretettel járulunk együtt Jó Jézus Krisztus Urunk Lábához.

 Antal atya és János atya:

Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

 

Mária:

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!1

 

Jelen lévő testvérek:

Mindörökké! Ámen.

 

Mária:

 Szeretettel köszöntöm a testvéreket a mai napon, akik eljöttek, hogy velem együtt ünnepeljenek az Évforduló ünnepén.

Hisz ünnep a mai nap, 17. év napja, amikor Jó Jézus Krisztus Urunk 17 éve ezen a napon kiválasztott Bátmonostoron.2 Hisz én sem voltam idehaza, távol voltam. Ha valaki azon a napon nekem is azt mondja, hogy velem ez történik, talán én is nézek egy nagyot, és nem tudom elhinni. De amikor megtörtént ez a pillanat, ez az óra, később már több, mint egy óra3, amikor vártak ott reám, senki nem tudta, hogy mi történt. Elkezdtem mondani, hogy mit láttam, és mit hallottam. Már csak páran voltak mellettem, a többiek már mind elfoglalták helyüket a buszon.

Jó Jézus Krisztus Urunk ezen a napon, április 25-én, amikor kiválasztott a földi életből, abból az életből, amelyben eddig éltem. Ahogy Antal atya a szentmise keretében elmondotta, hogy imádkoztam a Szűzanyához, ahogy édesanyám tanított, hogy a Szűzanyához imádkozzunk, és bízzunk, és megkapunk mindent. Én is csak a Szűzanyához imádkoztam, el sem tudtam hinni, hogy Jó Jézus Krisztus Urunkhoz is fordulhatok, kérhetek, felajánlhatok, hálát adhatok, és hogy ha majd meghallgat. Valóban azért imádkoztam, hogy annyi erőt adjon a betegségem révén a gyógyulás részében, hogy gyermekeimet fel tudjam nevelni. Aki édesanya, az nagyon tudja, milyen nehéz a földi élet akkor, amikor a betegség sokszor elszólított a családból. Hisz volt olyan esztendő, 93. év előtt, amikor a 365 napból 280-at kórházban töltöttem.4 Volt olyan idő, amikor Anikó lányom, ahol már unoka van, és ő volt 5 éves, és hazajöhettem Pécsről, a klinikáról, és azt mondotta:

— Minek jött ez a néni ide? Nekem van anyukám, csak kórházban van.

Akkor volt a leghosszabb idő, amelyet távol voltam, és gyermekem nem ismert meg, mikor hazaértem.

Aki igazi édesanya, és aki retteg gyermekeiért, az meg tudta érteni, hogy miért tudtam összetenni kezeimet, miért tudtam imádkozni, és fülemben hallani édesanyám hangját. Mert ő is beteges volt, hisz korán halt meg, ő 52 éves volt, én már túléltem ezt az időt, amikor ő befejezte földi pályáját, hisz gyerekként maradtam itt. De emlékszem arra, hogy hogyan tanított, hogy hogyan tudjak hinni és bízni. És ez a hit, ez a bizalom, ez megadta számomra ezt a csodálatos kegyelmet az ajándékban, hogy gyógyulást nyertem. A gyógyulásommal fel tudtam nevelni eddig gyermekeimet, sőt már unokám van, akit most megpróbálok segíteni, nevelni.

Ezt azért szerettem volna elmondani, mert most, nem olyan régen volt a bűnbánat-idő, két hete örültünk a Feltámadás örömünnepének, hajnalban, és ma örülünk az Évforduló ünnepének. És sok testvér, aki hozzám fordult sírva, könnyező szemeivel, hogy imádkozzunk, mert nagy a baj, nagy betegség van, „nagy probléma van a családunkban”, hogy ők is nézzenek reám. Ahogy én tudtam imádkozni és kérni, és most, ahogy elfogadom a kéréseket, és hónapról hónapra, a bűnbánat-időben pedig hétről hétre elviszem Jó Jézus Krisztus Urunk elé, elhelyezem, hogy meghallgasson, elfogadja a felajánlást és a kérést. És mi, akiket szeret, akiket ismer, akik hallottuk az Ő tanítását, kövessük az Ő tanítását, az Ő kérését, elfogadtuk az utat, amelyre meghívott, mi is imádkozunk, és kérjük a segítséget mindazon problémákra, amelyekért talán ma is eljöttetek, hogy elhelyezzétek ebben az ünnepben is a felajánlást, a kérést, a fohászt és a mérhetetlen, nagy hálát.

Ma nem lesz felajánlás, ezért most mondtam el a testvérek számára. De ugyanúgy, ahogy a Golgotai napon, a nyitott szívvel és a lélekkel a jelenlétben helyezzük el mindazt, ami bennünk rejlik, amelyet elhoztunk a mai napon ehhez az Édesanyához, Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, kinek testvérei lettünk, ki megfogja kezeinket, és vezet az úton. Hisz kiválasztott az út porából, mert észrevett, és szükségük volt reánk, hogy nekünk is szükségünk legyen erre az Irgalmas Jézusra, az Irgalmas Szeretetre, a kegyelemre, a békére, az örömre, amellyel megajándékoz bennünket nap mint nap.

Hisz Jó Jézus Krisztus Urunk arra tanít bennünket, ne féljünk örülni, ne féljünk boldognak lenni, hisz a földi életünk így is néha nagyon nehéz, szomorú és bánatos. És ha van bennünk öröm, akkor ne titkoljuk, hanem adjuk ki önmagunkból, hogy: „Igen, Uram, Veled együtt, és az Édesanyával együtt öröm a mindennapi élet, mert felvirradt számunkra ma is ez a gyönyörű nap.”

A Nap sugara simogat, melegít, átölel, ahogy Jó Jézus Krisztus Urunk Fénysugara, amellyel megerősített bennünket ennek az esztendőnek első napján, a Golgotán. Ajándékul adta számunkra a Sárga Fényt, hogy öleljen át, melegítsen, erősítsen. És gondoljunk erre a Fényre akkor, amikor nehéz a mindennapi élet.

A bűnbánat-időben hétről hétre megajándékozott bennünket a szeretet, jelenlét kegyelmével, amely még bennünk él, hisz friss az élmény, friss a tanítás a szeretetben. De ezek a tanítások, ezek a kegyelmek, ezek az ajándékok nem csak arra a napra, vagy arra a hétre, vagy arra a hónapra szól. Ebből próbáljunk meríteni az év többi napjain, amikor talán bánat, szomorúság, fájdalom ül a mi szívünkre, a mi arcunkra. Ne tegyük fel a miérteket, hogy: „Uram, mi miért van?”, hanem: „Bízunk Benned, és a miértre, ha Te jónak tartod, megadod a választ, talán a benső hangban, talán egy álomképben, talán éppen itt egy Golgotai tanítás részében, amiből ismét erőt merítve tovább tudunk élni és haladni minden nap.”

E Örömünnepben köszöntelek benneteket, hogy eljöttetek, hogy velem együtt ünnepeljetek, és örüljetek ennek a szép napnak, és örömmel és szeretettel haladjunk Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja minden testvérét, akik hiszünk és bízunk Benne, akik felvettük a keresztünket, és akik elfogadtuk a meghívását, és a meghívásban, a követés küldetésében eggyé válunk Vele a mindennapokban, a szeretetben és a kegyelemmel.

Így a mai napon most nem azzal az énekkel megyünk, amely minden héten a bűnbánatban, és minden Golgotán van jelen, hanem ma az, hogy:

„Uram, Jézus, köszöntünk most Téged, / Szeretetből fakadt ez az ének.”5

Mária:

 Ma is köszöntöm itt is a szerető testvéreket6, és a mai nap az év egyetlen egy napja, amikor nem az új testvérek és azok ülnek itt elöl, akik éppen a mai nap érkeztek ide először.7 Ez az egy nap az évben, amikor, akik velem együtt a felkérésben igent mondtak Jó Jézus Krisztus Urunknak, a segítők, a bástyák, a takarítók, akiket most, megnéztem, hogy mindenki valójában itt-e van, hogy el-e foglalta a helyét, mert azért a szentmisén egy kicsit keresgéltem, hogy ki merre van, és bennem felmerült az a kérdés, hogy talán már ma nem tartjátok magatokat sükösdinek?

Hisz nem foglaltátok el ott a helyet, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk nektek ebben a napban, valamikor a kezdetekben megadott.

Bízom benne, hogy a mai napból tanultok, hogy ha megérjük a jövő évet az április 25-ben, akkor ne kelljen így keresnem, hogy hol vannak a segítőim, a bástyáim és a takarítóim.

Köszönöm szépen. (…)

Az neked szólt.8

Mária:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.9

Uram, Jézusom, eljött a mai nap, hogy megjelenhessek e Ünnepben Szentséges Szíved előtt, hisz ezen a napon, ebben az órában, amikor kiválasztottál a földi ember, testvér közül. A Fény, a szeretet és a kegyelem, amely átölelt, ami által megváltozott valami bennem, ami miatt én is gondolkodtam, hogy valójában most mi történt velem. Most ilyen szeretettel jöttem, testvéreimmel együtt, a Te Szentséges Szívedhez. Az ünnepben átadom önmagam a kegyelemhez a jelenlét szeretetében. Hisz hogy ma az Ünnepben miről emlékezünk meg e hosszú évek alatt, azt csak Te tudod, Drága, Jó Jézusom, testvéreim pedig lehet, hogy árgus szemekkel és fülekkel fognak figyelni, hogy emlékeznek-e pont arra a pillanatra, arra a kegyelemre, arra az ajándékra, arra a megtörtént eseményre, amelyet kiemelsz e 17 év tanításából, kegyelméből, ajándékából, áldásából, amelynek tanúi és részesei lehettünk.10

Így a mai napon így jöttem Hozzád, nyitottan, őszintén, szeretettel, a Szentséges Szívhez.11

Mária:

 Jaj, valami jön felém!12

Egy fényes gömb.

Megyek hátra, mert félek tőle!

És majdnem rám esik!

Eltávolodik.

Ismét elindul felém.

És már látom a színeket rajta. Mint egy szivárvány, amely e fényben tükröződik.

És megjelenik egy Száj. És amely mozog, és hang jön felém.

De csak a gömböt látom és a Szájat. A fényben megpróbálom megnézni, van-e még valami ott.

És ez felém a gömbből:

— Bűneid bocsánatot nyertek, (…).

De ki mondja ezt nekem?!

Nem tudom.

De olyan jó érzés, mintha lebegek. Nem tudom, hol vagyok.

De jelen van a félelem és a könnyek, mert nem tudom, ki szólt hozzám.

A Fény és a gömb távolodik.

És valami történik. De nem tudom elmondani!13

Elment ez a Fény, elvitte a Gömböt és ezt a mozgó Szájat.

Kinyitom a szemem, és csak páran vannak felettem, kik sírnak. Reájuk tekintek, és nem tudom, miért sírnak. Kérdezem, hogy:

— Miért sírtok?

— Nem tudjuk. Te sírtál, mi is sírunk — ez a válasz.

— Történt valami veled? — kérdezik tőlem.

Nem tudom, hogy ma mi van velem.14 Félek is, de jó is volt ez az érzés.

— Mondd már, mi történt? — így szólnak felém. — Mondd!

— Láttam egy Fényt, amely felém jött, és benne egy Gömb, szép, színes. Majdan kialakult benne egy Száj, amely hozzám szólt. És azt mondta, hogy bocsánatot nyertem a bűneimben, az eddigi életemben, és hogy (…). Nem tudok többet mondani.

De ők megválaszolják:

— És senki mást nem láttál?

— Nem.

— Akkor ki volt? A Szűzanya? — kérdezik tőlem.

— Nem tudom. Azt sem tudom, hogy ez meg is történt volna velem?15

De menni kell már, mert már várnak, és már kiabálnak, hogy:

— Mennyi ideig kell reád várni?!

De én nem akartam! Én nem akartam ezt!16

És mikor oda megyek a többiekhez, olyan gyűlölködve, a nagy része, néz reám, a többiek meg csodálkozva, nem tudom, hogy mi volt rajtam, ami miatt így kellett fogadniuk.

Haza érek, és elmondjuk Zolinak17.

— Mondd már! Mondd már, mi van veled?!

Elmondom, mi történt velem.

— Miért pont te?!

Nem akartam én eztet!18

Ez a válasz felém, hogy miért pont én? De én nem akartam! Azt se tudom, hogy mi ez!19

Másnap kérdezik:

— És nem történt semmi?

— Nem.

— Nem láttál, és nem hallottál semmit, senkit?

— Nem.

Elmúlik az a nap, és nem történik semmi.

Még egy nap elmúlik, és semmi sem történik.

És már megnyugodtam, hogy biztos, többet nem látok és nem hallok. Hisz már két nap eltelt, már a harmadik napnak is lassan vége. Estefelé jár az idő, amikor már teljesen megnyugodtam, már nem csak a sírás erőltetett. Nincs már semmi baj velem! — így gondolkozom. És épp, hogy teljesen megnyugszom, amikor ismét látom a Fényt.

Már megint jön felém, jaj! Mint aki rám akar esni!

S megjelent ismét a Gömb a színekben, és kialakul a Száj, amely ismét mozog, de már nem is merek oda nézni, mert félek.

Mi lesz még?!

Miért látom?!

Mit fog mondani?!

— Szeretet és béke legyen bennetek, mert nincs szeretet a szívekben. Tombol a harag és a gyűlölet.

De most már nem félek annyira, mint előtte. Olyan, mintha felemelne.

És eltávozik.

És ezután ismét kérdezik:

— Mi történt? Mit láttál vagy hallottál? Vagy megint csak azt, amit múltkor?

— Ugyanúgy jött felém minden. Először nagyon féltem, azt hittem, hogy rám esik az a Gömb. De most mintha nem csak nekem mondta volna, amit mondott. De hogy kinek szól, azt nem mondta, csak azt mondta, hogy szeretet és béke lakozzék bennünk. Mert nagy a gyűlölet és a harag.

De olyan melegség járt át, a kezeimen is úgy érzem, mintha parázs lenne rajta. Meg mintha az a Fény valahogy magához emelt volna.

De nem tudom másképp elmondani.

Ekkor már többen hallottak róla, és jöttek egy páran, hogy mondjam el, mi történt, mit láttam, mit hallottam.

— De hogy nem tudod, hogy ki szól hozzád?! Biztos, hogy a sátán műveli veled ezt!

Elszomorkodtam. Megint úgy éreztem, mint aki sírni akar. Én nem tettem semmit, nem is kértem, hogy ez történjék velem. És akkor miért nem örülnek ők is? Hanem azt mondják, hogy biztos, hogy a sátán csinálja.

Már lassan egy hónap lesz, hogy eltelik, és időközönként így jelenik meg.

Felkészítettek, hogy mitévő legyek, mit csináljak.

Igen, meghallgattam.

Könnyű nekik elmondani, de ha ők lennének az én helyemben, nem tudom, mit mernének szólni vagy kérdezni.

De megerősödöm, és megkérdezem, hogy ki az, aki szól hozzám, és miért csinálja ezt velem.

S eljött a következő hónap 23-a20. Hisz van, aki úgy mondja, hogy 22-e éjszakáról 23-ára történt, amikor felkészültem, amikor végig azt mondogattam magamban: Ha ismét megjelenik ez a Fény és ez a Gömb a Száj kialakulásával, megkérdezem, ki szól hozzám.

Többször és többször elmondtam, hogy megerősödjek benne.

És ezen a napon ismét megjelenik a Fény. Jelen van a Gömb, megjelennek a színek, és kialakul a Száj. És bűnbocsánatot kér a megbocsátó kegyelem részében. És meghallgatom, és azt mondogattam magamnak, erős leszek, de félelem szállt meg ismételten. És megkérdezem:

— Ez a Száj, amely mozog, és hangot hallok, ki az? És miért pont nekem mondja? És miért nem tudom, hogy ki az? Miért nem láthatok senkit?

Ekkor a Száj mozgása és hangja így szól felém:

— Meg akarsz győződni? Látni akarod, hogy ki szól hozzád?

De nem mertem válaszolni.

És a Fény olyan, mintha távozna tőlem. De nagy Fénnyé alakul, és ahogy ismét közeledik felém, valaki jelen van a Fényben.

De még nem látom, ki az.

S egész… Egész közel jön!!

És ismét könnyezek és sírok. És bocsánatot kérek.

Lehajtom fejem.

— Uram, bocsáss meg nekem!

Csak lentről figyelek fölfele, hisz Ő nem más, mint az Úr Jézus!

— Valóban Te vagy?! Valóban Te szóltál hozzám?! És pont hozzám?! És miért hozzám?!21

Ne féljek — ezt kéri tőlem, és emeljem fel tekintetemet Hozzája.

— Milyen szép vagy! E fehér ruhád, mezítláb.

A derekán, mint egy aranyövszerű. A haja vállig érő, s ilyen, mint a gesztenyének a színe, ilyen fajta barna színű.

És nem tudom, mi történik velem. Mintha rosszul vagyok.

Ne féljek. Átjár a szeretet kegyelme.

Eltávozik.

És még el sem tudtam köszönni Tőle. Hisz megálltam a gyönyör nézésében, és azalatt e Fénnyel eltávozott.

És most már boldogan mondom, mikor kérdeztek:

— Na, most mi volt? — mert ilyen kérdezőn tudnak ám kérdezni tőlem.

— Tudom már, ki szólt hozzám. Most már láttam egész teljességében. Ő az Úr Jézus.

E szavak hallatán meglepődtek:

— Az Úr Jézus?! Nem a Szűzanya? Hát Szűzanyát szokták látni, nem az Úr Jézust!

— De én az Úr Jézust láttam. Olyan szép volt! Olyan jó érzés volt!

Milyen? Mondjam el most, hogy milyen?

Hát a magasságát, ahogy én innen lentről néztem fölfele, olyan 180-85 centi magasnak tudom megítélni. Nagyon szép fehér ruhában, és mezítláb volt jelen. A haja olyan világosbarna, de nem az a nagyon világos, olyan, olyan, nem is tudom, talán, talán, mint a gesztenyében vannak olyan színek. A Szeme, azt nem tudom megmondani. Annyira erős volt a Fény, hogy azt nem tudtam kivenni. De nem kék volt, mintha attól egy kicsit sötétebb szín elevenedett meg előttem.

De mosolygott, és olyan örömteli volt az Arca.

Olyan jó érzés!

És mikor másnak is elmondjuk, ismételten nem hagynak sokáig örülni. Megint az a válasz, hogy:

— A sátán bújt be Jézus képébe! Majd máskor készülj fel! Legyen nálad állandóan rózsafüzér! Tartsál magadnak szentelt vizet! Majd imádkozva a rózsafüzért, majd szenteld meg, és meglátod, hogy többet nem látsz semmit! Mert a sátán elmegy.

Megint nem hagynak örülni se, egy kicsit se!22 Ismét szomorúság, kétely, gondolatok vannak bennem.

És mikor legközelebb látom a Fényt, és jön felém, és így tartja a Kezeit.

De nem is tudom, hogy örüljek, vagy féljek, vagy mi történik. A szomorúság is jelen van. És ekkor köszöntöm, ahogy közelebb ér hozzám:

— Köszöntelek, Uram, Jézusom!

És megkérdezi tőlem, miért nincs rajtam az a felhőtlen öröm.

Nem tudtam, hogy észreveszi rajtam, hogy félek is, meg nem is tudom, hogy higgyem-e el, Ő az.

— Uram, Jézusom, bocsáss meg nekem, de azt mondták, hogy nem Te vagy, hanem a sátán öltötte magára a Te képedet. Íme, lásd, azt mondták, legyen nálam szentelt víz meg a rózsafüzér, és majd, ha oda tartom Feléd, meg a vízzel majd locsoljalak meg, és akkor eltávozol, eltűnsz, és már többet nem látlak.

Íme, itt a rózsafüzér, íme, itt a szentelt víz.

Nem tudom, mitévő legyek!

És tartom a rózsafüzért Feléje, és a szentelt vízzel megöntözöm.

És csak mosolyog, és nem tűnt el!! Nem tűnt el!!!

— Bocsánat!23

Nagyon szégyellem magam, hogy kételkedtem Benne.24 De hagytam magam rábeszélni.

— Igen, ahogy mondod, kicsinyhitű lettem.

De még azt is mondták, ha szabad, elmondom, hogy miért csak azt mondtad, hogy Te vagy az Úr Jézus, ahogy megláttalak, miért nem azt mondtad, hogy a Názáreti Jézus vagy?

Igen, elmondom, akik kérdezték.

Bocsánatot kérek, hogy kételkedtem benne!

Köszönöm. Köszönöm. Olyan egy jó érzés, mintha lebegnék! Átöleltél e Fénnyel, és felemeltél.

A Földön, itt, az emberek, akik testvéreim, el kell fogadni a felebarátot a testvérben. És legyen bennük béke és szeretet, hogy ne legyen szeretetlenség, a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság a féltékenységében, amely tombol a Földön az emberek, testvérek szívében. A megbocsájtás felé kell törekedni.

Köszönöm. Köszönöm.

Meghajolva Előtted, hogy nem tűntél el, megköszönöm, ha megbocsájtottál a kételyeimben. És boldog leszek, mert ezt kéred, és erre tanítasz.

 

Jézus Krisztus Urunk:

 A gyógyító kegyelmének ajándékával ajándékozlak meg.25

 Mária:

 Megköszönve e további ajándékot.

És ismét a Fénnyel eltávozott.

De hogy ezzel mit kell tenni, azt nem tudom, mert nem mondta. Olyan meleg a kezem!

És ekkor már többen és többen érkeztek, hadd lássák, hogy valójában mi történt ezen a helyen.

De hogy mit kell tenni, azt még nagyon nem tudjuk. Énekeket hallgatunk, énekeljük, amelyet ismerjük, és beszélgetünk. De majdan ismét megjelenve a Fénnyel.

— Ó, de boldog vagyok! Köszöntelek, hogy ismét eljöttél!

Majdan imádkozunk, énekelünk és:

Jézus Krisztus Urunk:

 — A gyógyító kegyelem-ajándékot átadod azon testvéreknek az emberekben, akik el akarják fogadni. De az elfogadása az érzelem és az érték kegyelmében, hogy legyen hit bennük.

Mária:

 S ennek hallatára sokan és sokan jöttek, szinte szertartásszerűen: „Jövünk beállni!” — mert így nevezték. „Ha kell, többször is beállunk. Eldűlünk, mert jól érezzük magunkat.”26

De hogy mire van szükségünk e beállással, e eldőléssel, azon még senki sem gondolkodott: „Mert szükségünk van, mert betegek vagyunk, hogy gyógyuljunk. És a gyógyulás részében hát mi az a pár pillanat, amíg eljövök, és majd én is sorra kerülök.”

Hogy megnyissuk-e a szívünket, hogy átjár-e bennünket a kegyelem, hogy érezzük a kegyelem jelenlétét, érezzük, hogy miért is van szükségünk e ajándékra. Imáinkban imádkozzuk az Édesanya kérésében a Szentolvasó imát, az Örvendetest és a Dicsőségest.

Jézus Krisztus Urunk:

— A Fájdalmas szentolvasót majd, ha megértitek, mi a fájdalom-, szenvedésnek a tanításban a mondanivalója.

 

 Mária:

 Ezek mind-mind, amelyek, a tanítás részében ajándékul kapom. Sokszor éjjel, mikor alszom. Amit megadott a tanításban, el kellet ismételnem, hogy megmaradjon.27 És az ismétlés-szavak jelenlétében többen és többen jelenlévői lettek, és így szólnak, volt, hogy telefonon, volt, hogy szavakkal:

— A Mari tanulta. Ötfélét! Megjegyeztem.

Csak a végén vallja ki:

— Azt nem lehet elmondani. De ahogy ez elhangzott, úgy kiesett a fejemből, azt se tudom, hogy miről volt szó.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Hányan és hányan voltatok ennek tanúi, hogy megtapasztaljátok a tanítást, hogy részesei legyetek mindannak, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy ma is, e gyönyörű napon a jelenben, e vasárnap délután, a kezdetben eljöttetek: „Hogy beszélgessünk, hogy énekeljünk. Mert olyan jól érezzük magunkat! De nem is tudjuk, hogy nem-e baj, hogy már negyedik nap jövünk a héten. Mert valahogy olyan jó itt, hogy mi is részesei legyünk! Mert talán ez egy csoda, ami itt előttünk zajlik.”

A jelenlévők közül vannak, akik emlékeznek e szavakra, amelyeket a múltból, a kezdetből kiemeltem felétek. És amikor tanúi voltatok, mikor szolgám, Mária testvér tanulta a nyelveken szólását.28 És mikor nehezen tudta kimondani, ti oly jókat nevettetek! Örültetek, felhőtlen öröm járt át benneteket. Különösképpen ezen a vasárnapon, amikor ismételten összejöttetek, amikor beszélgettetek, amikor imádkoztatok, amikor a gondolatotokban ez volt: „Hátha az Úr megsejti, hogy mi várjuk Őt!”

Ezt különösképpen az a testvér29 mondta, aki mögé Mária sokszor elbújt:

— Beszélj te! Én nem tudok beszélni. Én majd csak megyek, amikor szükség van rám.

— Mert Ő, ahogy tanít, biztos, sejti és lássa, hogy mi akarjuk Őt, hogy jöjjön el hozzánk! És mosolygunk.

Hisz ez az esztendő a kezdetben szinte olyan volt számotokra, a ti szavatokat emelem ki: „Mintha tán nem is a földön jártunk volna. Mintha tán a föld felett egy kicsit lépkednénk. De azért le kell lépni, hogy el ne essünk!” — mondtátok magatokban, egymás között.

És azon a napon Mária tanulta ismételten a nyelveken szólását. És most megmutatja körötökben, hogy történt.

Körbeültétek és figyeltétek.30

És mikor e szavak jöttek, némelyek szinte oly nevetésbe törtek, ha nem szégyellték volna magukat, hasukat fogták volna a nevetéstől.31Még egyszer. És most is szabad úgy nevetnetek, ahogy akkor.32

És erre Én, Jézus Krisztus Uratok megszólaltam Mária testvér-szolga által:

Nem baj, ha nevettek, hisz arra tanítalak, hogy öröm lakozzék szívetekben. Örüljetek, ha öröm költözik hozzátok.

De ti, akik most jelen vagytok, tanúi lesztek annak, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok Má-ri-a szol-gát ki-vá-lasz-tom ar-ra, hogy Én, Jé-zus Krisz-tus U-ra-tok fo-gom őt ta-ní-ta-ni ép-púgy, mint ta-nít-vá-nya-i-mat. Én le-szek szá-má-ra a Ta-ní-tó, és majd ta-ní-tá-so-mat fe-lé-tek fog-ja el-mon-da-ni. Most még fél be-szél-ni ró-la, de majd lát-ni fog-já-tok sze-me-tek e-lőtt a ta-ní-tá-so-mat, és ak-kor már nem fog fél-ni be-szél-ni, mert a Ta-ní-tó ta-ní-tá-sát ad-ja szá-mo-tok-ra.33

Emlékeztek e szavakra, mikor Mária szolga sokáig csak így tudta átadni felétek a tanítást. És mikor e szavak által így szólt:

Majd Mária kiáll, és ahogy a testvér beszél most a néphez, akik elzarándokoltak erre a helyre, így fog szólni majdan a kiválasztott Mária testvér-szolga is.

Erre a családfő, ki ottan jobb oldalt ült, így szólt:

— Na, erre befüzetek! Mikor fog a Mari valamit is szólni?!

Én, Jézus Krisztus Uratok elkezdtem szolgámat tanítani éjjel és nappal. A tanítást megadtam számára, és a tanítás úgy lett jelen számotokra, hogy amit megtanítottam, azt a következő összejövetelkor átadta felétek. És azt mondottam számotokra:

Próbáljátok most ezt úgy elképzelni, amikor egy házat építesz. És egy háznak kellett egy alap, és az alaphoz, hogy a ház felépüljön, téglát téglára emelitek. Én, Jézus Krisztus Uratok így fogom Mária, kiválasztott szolga-testvéremet szemetek előtt tanítani és megadni számára a tanítást. És nem csak szólni fog hozzátok, hanem majd eljön az idő, amikor Mária szolgát a meghívásban, a tanúságtételben hívni fogják.

És erre többen és többen, nem csak a családfő, más is gondolkodott: „Hogyan is fog ez történni? Mikor még most sem mer kiállni, csak jelen van a testvér háta mögött.”

És megjelenik az összejövetel, és beszél. A testvér mögött elbújik, és úgy van jelen. Mikor megadta szónoklatát, azután így szólt:

— Na, Marikám, most már állj ide, hogy lássalak!

Íme, lássátok, most Én mondom, Jézus Krisztus Uratok, hogy lássátok. És akkor Mária szolgám azzal a karizmát, ahogy ti mondtátok — Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam: a gyógyító kegyelem-ajándékot — ajándékoztam számára, és ezt az ajándékot, amelyet nem tarthat meg önmaga számára, hanem azon testvéreknek, az embereknek árassza, akik eljönnek, mert úgy érzik, hogy szükségük van reája. De hogy szükség legyen, és érezd a kegyelmet, érezd a szeretetet, érezd, ahogy mondani szoktátok, „a forróságot, ami szinte átjárta egész testemet”, ehhez szükség van a hitre, és szükség van a kegyelemre. És akkor testvér, mikor már azt mondta, hogy „állj ide, hogy lássalak”, már az emberek felsorakoztak, férfiak mögéjük álltak34, mert vannak, akik a gyógyító kegyelem részében valóban megnyitották önmagukat, valóban átadták önmagukat Jó Jézus Krisztus Uruk felé, és akkor felkészültek, hogy részesülhessenek a gyógyító kegyelem részében.

Most Mária, kiválasztott szolga-testvér csak kettő testvér felé nyújtja kezeit, de emlékeztek, a kezdetben először így történt, hogy egy testvér részesült a gyógyító kegyelemből.

Mária35:

 Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt feléd. Én egy eszköz vagyok, ki az imát, amelyre megtanított, elmondom feletted. Felajánllak Jó Jézus Krisztus Urunk Szentséges Szívének oltalmába, és tudom, hogy most a legjobb helyen vagy. És szeretettel és türelemmel várd a kegyelem ajándék-áldást, ami most reád árad, betölti szívedet, lelkedet, hogy megerősítsen, hogy ez által gyógyulást nyerhessél, hogy érezd a kegyelmet.

Jézus Krisztus Urunk:

 És mikor így sorba álltatok, többen és többen elestetek.36 Éreztétek, mintha valami felemelt benneteket, és szinte hanyatt vágódtál. Ezért vigyáztak reátok, hogy nehogy megüssétek magatokat.

Mária:

 Majdan egyre többen és többen jöttetek, akkor azt mondotta az Úr Jézus a tanításban:

— Most már két testvér részesüljön a kegyelemből.

Akkor némelyek azt mondták: „Most én akkor csak fél kegyelmet kapok?! Csak fél gyógyításban lesz részem?! Hát, ha már az egyik keze nem nálam van, akkor az már nem felém jön!”

Ők voltak azok, akikre az Úr Jézus, a Tanító azt mondotta, hogy:

— Most egy kicsit a kapzsiság jelent meg rajtatok. Nem elégedtek meg azzal a kegyelmi ajándékkal, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok így is épp úgy meg tudlak ajándékozni benneteket, mint amikor egyesével.

Jézus Krisztus Urunk

 És ekkor ismételten elmondotta Mária testvér, szolga felettetek az imát, hogy részesülhessetek a gyógyító kegyelem ajándék-áldásában, hogy járja át szíveteket, lelketeket, hogy részesülhessetek e kegyelmi ajándékból.

És mikor már többen és többen érkeztetek, akkor azt mondottam a tanításban:

Most már így fog szólni hozzátok Mária testvér e helyen.

Hisz a kezdetben, emlékezzetek, ez volt a csodálatos hely, az engesztelő sátor, amelyre a hét három alkalmával37, és néha többször eljöttetek, hogy részesülhessetek a szeretet, kegyelem ajándékából.

És ekkor ismételten, vannak jelen lévő testvérek most is, akik ott foglaltak helyet, és arra hátul: „Jaj, hát én hátul vagyok.” — nem szólt, csak magában — „Akkor én ugyan mit kapok?! Akik előttem ülnek, mind elveszik tőlem!”

Erre Mária szolga e helyről ismételten feláll, és így szól:

Ne kételkedjetek a kegyelem ajándékában, mert Én, Jézus Krisztus Uratok mindenkinek egyformán árasztom a Fényem sugarát, a gyógyító kegyelem ajándékát, hogy érezd, hogy milyen erősen árasztom felétek e kegyelmet, e ajándékot.

Egyre többen és többen ültek ezen a helyen is. De ülő helyzetből leestetek.

És vannak, akik ennek láttán megijedtek: „Én hiszek, Uram. Én nem kételkedek. Én nem akarok elesni! Én elfogadom a kegyelmet, amit ajándékul adsz.”

Ezt valójában, nem mondom, hogy minden esztendőben felhozom, de néha évről évre nem ismételni szeretném Önmagam, Én, Jézus Krisztus Uratok, csak azért elevenítem fel, mert néha a jelenben most is van bennetek ilyen, hogy ha Mária szolgám a Szeretet Házában az oltárnál imádkozik felétek, hánynak pörög le a szívében, lelkében és gondolataiban, hogy: „Mit kapok én ebből a kegyelemből?”

Minden testvérem csak azt kaphassa, amennyire megnyissa magát, és felkészül rá. Ha felkészül az ima és az ének alatt, hogy részesülhessen e csodálatos kegyelmi ajándék-áldásból.

Íme, most, a mai napon, hogy ne mondjátok azt, hogy ismételem Önmagamat, ezért most, itt, Mária szolgám ajándékul árassza felétek a gyógyító kegyelmet épp úgy, ahogy tanítottam, hogy érezzétek a nyitott szív, lélek és egész lényetek részében az ima, és majdan az ének alatt.

Mária:

 Uram, Jézusom, Hozzád fordulok én, a Te szolgád, Mária. Fogadd el tőlem felajánló, jelen lévő testvéreimet, és ajándékozz meg bennünket a gyógyító kegyelem ajándék-áldásával.

Jézus nevében átadom nektek azt a gyógyító kenetet, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felém. Mert te Jézus Krisztus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyultál vagy meggyógyulsz.38

Kérlek, jöjj a testvéreimhez. Fogd kezeiket. Óvjad és oltalmazzad minden bajtól, minden veszedelemtől, minden nehézségtől, és főként betegségtől. Áraszd reájuk Fénylő sugarad, szereteted, békéd, örömöd e jelen lévő testvéreimre, akik most megnyitott szívvel és lélekkel felkészülve elfogadják, szívükbe zárják, hogy idővel működhessen rajtuk és bennük.

Uram, Jézusom, a mai napon is felajánlom azon testvéreimet, akik most nincsenek közöttünk, de lélekben megpróbálunk egyek lenni, reájuk gondolni, felajánlani őket, és kérni számukra a csodálatos gyógyító kegyelem ajándék-áldást, hogy részesülhessenek ott, ahol jelenleg most tartózkodnak.39

Megköszönöm, Uram, Jézusom, hogy itt vagy közöttünk, hogy megajándékoztál e gyógyító kegyelem ajándék-áldásával, és megköszönöm testvéreimnek, akik felkészülve, megnyitott szívvel és lélekkel elfogadták, szívükbe zárták, hogy ez által most gyógyulást nyerjenek. És megköszönöm, Uram, Jézusom, hogy ha elfogadtad azon testvéreinket, akik most nem voltak közöttünk, de reménykedünk, hogy részesülhettek e gyógyító kegyelem ajándék-áldásból ott, ahol jelenleg most tartózkodtak.

Jézus Krisztus Urunk:

 Úgy-e, ismerős volt ez a felelevenített gyógyító kegyelem, ima átadása és az ének?

És a mai nap is, ha meg tudtad nyitni szívedet, lelkedet, ha felkészültél, hogy befogadjad e csodálatos ajándékot, mert szükséged van erre az ajándékra, akkor érezted, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szinte egyenként átölelve, és megerősítettelek benneteket. Ezért küldtem el Mária, kiválasztott szolgámat kicsit köztetek, hogy érezzétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok megadhatom számotokra ezt a csodálatos ajándékot akkor is, ha Mária szolgám kicsit távolabb áll tőletek. Hisz ahogy ő szokta mondani számotokra:

— Én csak egy eszköz vagyok. Én elmondom az imát, amelyre Jó Jézus Krisztus Urunk tanított. Én átadom felétek azt a gyógyító kegyelmet, amellyel megajándékozott. De hogy ki mikor kap gyógyulást, azt én nem tudom megmondani. Azt minden testvér saját szíve joga szerint érzi, fogadja és tapasztalja meg, hogy hogyan készül fel a kegyelemre, az ajándékra az eggyé válás szeretetében.

Ez épp olyan volt most számotokra, ez a gyógyító kenet kiemelése, mint amikor Mária, szolga-testvér e helyen, emlékezzetek, a kezdetben még ez a kis, átépített oltárotok nem itt állt, hanem ott, szemben, és itt, ahogy bejöttél, arra kellett menni, s arra ültetek is, fordulva.

Vetítsétek magatok elé a régi képeket. És emlékezzetek, mikor többen és többen ismételten valamiért kételkedtetek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, Én, Jézus Krisztus Uratok tanítom szolgámat, Máriát, akit kiválasztottam. És ekkor, még nem ezek a padok, de ebben a magasságában voltak jelen, és azt mondottam számotokra:

Mit mutassak még nektek, hogy higgyetek, hogy bízzatok, hogy Én vagyok, Jézus Krisztus Uratok?

Emlékszel, testvér?

Emlékszel, testvér?

Mária hogy ment át a padok felett?40

Utána próbáltátok, és nem tudtátok megtenni. És azt mondtátok: „Igen, Uram, ezt csak a Te jelenléteddel, csukott szemmel, tehette meg Marika, mert egyedül, nyitott szemmel nem vagyunk rá képesek.”

Mert nem egyformák voltak a padok!

Volt, amelyik keskeny volt, volt, amelyik széles volt. Volt, amelyik magasabb volt, volt, amelyik alacsonyabb. Ahhoz nagyon kellett figyelnetek, nyitott szemmel is, hogy át tudjál rajta sétálni, felette.

És azt láttátok, hogy szinte így szökdécselt. Nem?

És ott volt, és mindjárt itt van!

És akkor többen és többen nevettetek. De többen és többen elgondolkodtatok, és komolyra fordítottátok önmagatokat a gondolataitokban: „Igen, Uram, ezt csak Veled lehet megtenni.”

És most menjünk vissza ismét úgy a kezdet részéhez, amikor szolgámat már tanítottam, felkészítettem. A tanítását adja részetekre. És amikor többen és többen ismét kételkedtetek. És akkor még csak ebből a sátorból ennyi volt jelen, ez volt az első része, amelyet elkészítettetek számotokra.41 És ekkor többen és többen azt mondtátok: „Ez nem lehet igaz! Ha itt nem lehet imádkozni a Fájdalmas szentolvasót, akkor az biztos, nem jó hely! Még ilyet nem hallottunk!”

Én, Jézus Krisztus Uratok nem azt mondtam, hogy ne imádkozzátok.

Én azt mondottam:

Egyenlőre most itt, csak ezen a helyen, addig, amíg meg nem értitek, hogy e Fájdalmas szentolvasónak valójában mi a tanítása, és mi a mondanivalója számotokra. Mert az Örvendetest az örömben el tudtátok fogadni, különösképpen akkor, amikor azt imádkozzátok, hogy Gábor angyal megjelent a Boldogságos Szent Szűznek, vagyis akkor még úgy neveztük a Názáreti Máriának, akit Mennyei Atya kiválasztott, az egyszerű Leányt. És Ő nem kételkedett, Ő elhitte, hogy a hírvivő angyal, aki eljött Számára Isten üzenetével, Ő igen-t tudott mondani. És ezt a Szentolvasót örömmel és szeretettel imádkozzátok, hisz: „Ezt tudjuk, ez szinte a felkészülés a várakozás-időben, hogy igen, várakozunk a Te eljöveteledre. Várakozunk a Szeretet ünnepére. Várakozunk, hogy megszülessél, elhozd a fényt, a békét, az örömet a kegyelemmel.”

Ezt örömmel és szeretettel imádkozzátok. Ennek a mondanivalóját értitek, értelmezitek.

És boldogan, örömmel imádkozzátok a Feltámadás öröme által megadott Dicsőséges szentolvasót. Hisz itt hogyan kezded?

„Aki halottaiból feltámadott.”

Hát igen, aki hitte és hiszi, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok valóban feltámadtam, azok ismét szeretettel és örömmel imádkozzák a szentolvasót a Dicsőséges szentolvasóban.

És akkor jön Mária szolga-testvér számára a tanítás. Az a tanítás, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok ezen a helyen kérdezek meg tőle:

Megmutatom számodra és a jelen lévő testvérek számára, hogy a Fájdalmas szentolvasó imájának mi a tanítása, és mi a mondanivalója számotokra.

Eljött számotokra a bűnbánat-idő.42 A bűnbánat-idő, amelyre így tanítanak benneteket a pásztorok, hogy: „Beléptünk a bűnbánat-időbe. Legyünk egy kicsit visszafogottak, egy kicsit többet imádkozzunk, egy kicsit többet adjunk önmagunkból, egy kicsit több jócselekedetet tegyünk.”

Ez mind nagyon szép, amelyet elmondanak számotokra. De nem csak az elmondást kell megadniuk, hisz most a jelenben már tudjátok. De akkor, a múltban, még nem mondhattam el számotokra, csak most, a jelenben, hogy nekik kellene ezekből elsőként példát mutatni a nyájnak! És utána várni a nyájtól mindazt, amit ők számotokra elmondanak.

És eljött számotokra is a bűnbánat első péntekje, hogy felelevenítsem számotokra, hogy mi a fájdalom, a szenvedés, a jelenléte, amelynek tanúi lettetek.

Én, Jézus Krisztus Uratok ismét eljövök, megjelenek itt, ezen a helyen, kiválasztott Mária szolga számára, és így szólok:

Megmutatom, mi az igazi fájdalom, mi az igazi szenvedés, és hogy ha ezt megértjük, akkor meg tudjuk érteni, mi a Fájdalmas szentolvasónak a titka, ajándéka és tanítása.43

És elsőként megadom testvérem részére, hogy milyen a megaláztatás, a kitaszítottság, mikor az igazi félelem járja át egész testünket.44 És mikor megmutatom, hogy milyen, amikor a vérverejték megjelenik a félelemmel az Arcon és a Szívben.45

A másik héten megmutatom, milyen a korbácsütés!46

Szolgám elesik a fájdalom alatt. De a bástyák igyekeznek felültetni, mert nem tudják, mi történt vele.47

Befejezitek az engesztelő imát, ami miatt eljöttetek, és azt mondjátok: „Hát talán el kell menni.”

És most jöjjön ide sáfár testvér48 és a másik testvér49.

Még akkor is jelen voltatok, és azt mondtátok: „Hát gyere, megfogunk, és beviszünk.”

Emlékeztek?

És mi volt?

Elindultatok?

Meddig jutottatok?

Megmutattam számotokra is, hogy mi a fájdalom súlya.50És ekkor melyik mondta számotokra: „Hozom a mama kocsiját51, tegyétek be abba.”

Emlékeztek, meddig jutottatok el?

Mária testvér kiesik a kocsiból. És már akkor szinte ti is, mint akik sírtok: „Hát mi lesz veled?!”

És a bűnbánat-idő hétről hétre így elevenedett meg előttetek. Így adtam meg számotokra, hogy mi a fájdalom, mi a szenvedés, és mi a Szentolvasó titka.

És eljött számotokra az a bizonyos hét, amelyet ti a hetedik hét megelevenedésében így mondjátok, hogy a Nagyhét. És akkor szolgámat hívtam Magamhoz, és így szóltam52:

Most már tudod, mi a fájdalom, mi a szenvedés. Elfogadod-e a fájdalom, szenvedés átélését az ifjúság megtéréséért? Nem most kell válaszolnod, majd várlak téged. Itt leszek majd, ha jön a következő engesztelési napotok53.

Ismét sokan vagytok jelen, és többen felszisszennek: „Hisz már megadta az elesést, a korbácsütést, a töviskoszorút, a kereszthordozást. Mi jöhet még? Ezt kell majd együtt, vagy hogy?!”

Többen és többen így gondolkodtatok.

És Mária, szolga-testvérem a fájdalom, a szenvedés jelenlétében úgy érzi, egyedül maradt.

Mária:

 Ki tud nekem tanácsot adni? Kit kérdezzek?54 Mi lesz velem, ha ismét beteg leszek? Úgy örültem eddig, olyan örömteliek voltak ezek a napok, és most ezt, ami olyan nehéz volt, ezt vállaljam el?!

És jól kell megfontolnom.

De mi legyen a válasz?!

Nem tudom.

Kérdezem a családot, kik így válaszolnak:

— Mi nem szólhatunk semmit, mi csak melletted leszünk. Ha elfogadod, megpróbálunk segíteni. De azt tudnod kell, hogy nagyon nehéz látni, hogy hogy szenvedsz.

Kérdezem a testvéreket, kik így szólnak:

— Imánkkal veled leszünk, bármit is döntesz. De nehéz látni, hogy szenvedsz!

Másodszor hallom ezt!

Kérdezem a koros szolgát55. Ő gyorsan megválaszolt:

— Szenvedésre mindenkinek szüksége van!

Itt nem hallottam, hogy „nehéz látni, hogy szenvedsz”.

Eljött az a bizonyos nap a Nagycsütörtökben. És délután kijövök egyedül erre a helyre, sírva, könnyek között.

Csak most valaki segítsen! Csak most valaki adjon útmutatást! És Te, Uram, nem jelentkezel! Magamra hagytál, úgy érzem!

Most mitévő legyek?!

Eljön az este, és a hír többekhez eljutott: „A Marinak máma kell választ adnia erre a nehéz kérésre. Menjünk, erősítsük.”56

Jézus Krisztus Urunk:

 És szolgám jön be, nyissa itt ezt az ajtót, és látja, hogy mily sokan vannak bent, és ahogy belép, már kérdezik itt is, ott is:

— Na, mi lesz a válasz? Tudod már?

Mária:

 De nem látják, hogy szinte szólni nem tudok a könnyektől.57 A gyarlóság erőt vett rajtam, a félelem.

Jézus Krisztus Urunk:

 És körülbelül eddig jött el, és itt így szólt felétek:

— Lehet, hogy ma látom utoljára a mi Jézusunkat, de talán nem bírom elfogadni ezt a fájdalmat, ezt a szenvedést. Mi lesz velem? Nem tudok, ha beteg leszek.

A jelenlévők közül vannak, kik emlékeztek e múlt szavaira.

És nézi a helyet.

Mária:

 Oda kell menni, de nem tudom, hogy mit mondjak.58 Előbb még inkább leülök itt, ezen a padon, egy kicsit gondolkodok. De mennem kell!59 És félek.

És már látom a Fényt! És itt az idő.

És mikor felnézek… Megint nagyobb lett a fájdalom!60

Hisz nem az a Jézus van előttem, akit vártam!61

Előttem a Keresztre feszített Jézus, Vérverejtékével, Isteni szenvedésével, ahogy néz a Keresztről felém.

És már mást nem tudtam mondani, csak azt:

— Igen, Uram, Jézusom, elvállalom a fájdalom-, szenvedést, amire kértél. De hogy hogyan fogom, azt nem tudom.62

Hisz amire felkészültem, hogy nem tudom elvállalni, mintha nem is volt volna jelen bennem, eltávozott valahova. S amint ezen, hogy csak egy pillanatra elmélyedtem, és ismét feltekintek, és már újra az én Szép Jézusom van itt előttem!

És felkészít, hogy a holnapi nap, amit eddig hat héten keresztül kaptam, azt a Golgotai átélésben most az egészet délután 3 órakor fogom vinni, járni.

— Köszönöm, Uram, Jézusom, de nagyon kérlek, légy velem, mert félelem van bennem. Ha szükségem van Reád, jöjj segítségemre.

Jézus Krisztus Urunk:

 És ekkor felkészítem szolgámat a holnap délutánjára. Ennek vagytok tanúi, hogy mondja a gyónó imát:

— Gyónom a Mindenható Istennek és Neked, Jézus Krisztus Uram, sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval és cselekedettel.

És ahogy ezt végighallgattátok, Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária szolgát megáldoztattam. Megerősítettem és felkészítettem a napra.

Másnap63 ismételten sokan jöttetek, mert együtt éreztetek. És ekkor úgy jelentetek meg itt, ezen a helyen, a ti szavatokat használva, mint egy halottas ház. Mintha valakit temetnétek, feketében, és sírtok. Sírtatok előre, pedig nem tudtátok, hogy minek lesztek tanúi, mi fog előttetek megelevenedni.

És emlékeztek, szolgám feláll, és elindul e kis megemlékező képeknél, hogy majd a keresztúti ájtatosságot, ahogy ti mondjátok, elvégzitek.64 De Én, Jézus Krisztus Uratok nem így indítottam el. Az első kép után visszatért, és megadtam számotokra elsőként a tanítás részét, és majdan a megaláztatást, a vérverejtéket, az ítéletet, és majdan a kereszthordozás elindulását.

De a kereszt hordozása alatt, mikor elesett, már többet nem bírt felállni. Nem volt benne erő, e állapotában mondotta el a fájdalom szenvedésében a keresztúti átélést a Golgota megelevenedését.

És mikor jött a kereszthalál, akkor döbbentetek rá: „Hát csak talán nem is fog meghalni! Hisz arról nem beszélt. Nem mondta el, hogy tán meg is kell halnia és elmennie.”

De mivel nem találtatok pulzust, nem észleltétek a vérnyomást, hát elkönyveltétek: „Talán újra kell éleszteni, hogy meg ne haljon.”

Sokan rászóltatok e testvérre, valóban, mert ti úgy könyveltétek el magatokban, mivel ő orvos, ő beleavatkozik a dolgokba. Ő a szerint cselekedett, amit ilyenkor egy orvos lát, ha utcán, ha bárhol, neki segíteni kell. Csak az nem érte el az ő szívét e szeretet kegyelmének ajándékával, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok kértem fel szolgámat a fájdalom, szenvedés útja elindulásának elfogadására az ifjúság megtérésében.65

És mikor ez megelevenedett előttetek, akkor döbbentetek rá valójában, hogy mi a fájdalom, mi a szenvedés, mi a Fájdalmas szentolvasó titkának a tanítás-mondanivalója minden testvérem részére.

„Aki érettünk vérrel verejtékezett.”

Most a jelenből már könnyebben tudtok visszaemlékezni a kezdet múltjára, mert vissza tudtok emlékezni hamarosan az 5 esztendeje történő eseménynek, amikor Mária, kiválasztott testvér azt mondotta számotokra:

— Íme, itt a Síró kő. A Síró kő, amely ott fent volt, ahol Jó Jézus Krisztus Urunk térdre ereszkedett, Vérverejtékével és Könnyeivel van jelen, és félelmében.66

És most mondhassátok azt, hogy e megelevenítése a történésben még jobban megmutatja számotokra a tanítást, hogy valóban, „aki vérrel verejtékezett”, „akit érettünk tövissel megkoronáztak”.

Úgy-e, emlékeztek az 50 korbácsütésre? A 7 bőrcsíkra, amely az egész Testét felhasítja, és elborítja Piros Vére.

És akkor már tudod értékelni: „akit érettünk tövissel megkoronáztak”, vagyis megaláztak!

És már Arcát is elborítja piros Vére!

És „aki érettünk e nehéz keresztet hordozza”. E Kereszt alatt háromszor esik el, de a három elesésben több, mint tízszer.67 Mert egy elesésnél volt, ahol háromszor is, vagy négyszer is visszaesett a Keresztfa súlyával, amelyet ti is megtapasztaltok, különösképpen most, ha visszamegyünk a jelen bűnbánat Golgotájára. Úgy-e, még erősen él bennetek, amikor azt mondjátok, hogy „már az első elesésből, szinte minden porcikája remeg, alig bír felállni”?

Most menjetek vissza e képből a kezdetre, az első Golgotára, amikor azt hittétek, hogy talán meg is hal. És ennyi idő alatt, most Én csak egy távot mutatok, a múlt a kezdetben, és most a jelen. Hogy az alatt mennyivel súlyosabb és nehezebb a kereszt súlya.68

Erre inkább bástyák és azok a testvérek tudnak szólni, akik Mária szolga-testvéremet e helyről elvisznek. Ilyenkor cseng fülébe az itt foglaló, időnként, író-gyűjtő testvérnek69 is a szava, amikor az egyik bástya nem jelent meg, mert valami közbejött. Hisz ezt meg lehet érteni és elfogadni. S erre azt mondták számára, hogy:

— Segítesz behozni Marikát?

— Ó, persze! Boldogan! — ilyen örömmel mondta: „Boldogan!” Csak még nem tudta, mire vállalkozik.

És mikor megfogta: „Mintha két mázsát emelnék!”

Megjött a másik testvér, aki helyett vitte, azt mondja neki:

— Te meg, jó lesz, ha igyekszel itt lenni, mert helyetted vittem Marikát!

Az meg ilyen spontán visszaválaszol:

— Nem helyettem, magad helyett!

Akkor értette meg az író-gyűjtő testvér: „Hát valóban, Marika értem is viszi a keresztet! És valóban nem helyette vittem.”

És egyre többször és többször, nem véletlen ez, azért mondom el számotokra, mikor némely bástya testvéremnek valamiért pont akadály gördül, hogy nem lehet itt. És a férfitestvérek közül, néha-néha kiemeltek egy-egy testvért, ez bizonyságul azok számára, akik néha így mondják: „Hát miért lihegnek ennyire? Miért teszik le ennyiszer?”

Mikor ő is jelen van, akkor rádöbben. Hisz volt olyan testvér, aki azt mondta: „Ó, én hozzá vagyok szokva, én kondizni járok! Én formában tartom magamat!”

De mikor beértek szolgámmal, és elhelyezték a helyére70, felkészülve majd az Üzenet-tanításra, szinte úgy érezte, hogy levegőt nem kap. A körmei meg a kezei szinte elfehéredtek a súlytól, és elkezdte számolni: „Hát nyolc kéz fogta, akkor mi ezen olyan nehéz?”

Nem szolgám a nehéz, hanem a keresztnek súlya.

Volt olyan testvér, aki szintén egyszer így bevitte Mária szolgámat. Legközelebb jött, oda állt szolgámhoz, mögéje, azt mondja:

— Tartsd így a könyököd.

Megemelte egyszer, kétszer. Szolgám megkérdezi tőle:

— Most mi? Súlyzózol, vagy mit csinálsz?

Erre azt mondja:

— Nem. Megnéztem, hogy most föl bírlak emelni. Annyi lerakással, ahányszor lerakunk, tán be is bírlak vinni. Most nem teszem meg, de egyszer meg fogom tenni. Akkor mi az a büdös nehéz akkor, mikor hozunk?!

Szó szerint ezt a szót használta.

Testvérem, te még messze vagy az Úr Jézus szeretetének hitéhez.

„Hát mit viszek?”

Kereszthordozás van, Golgota van! A Golgota alatt megelevenedik Keresztem súlya.

Mit mondottam?

Csak egy parányit adok szolgámnak az Én kereszthordozásomból. De számotokra mégis óriási nehéznek érzitek.71 És ezért azok a férfitestvéreim, akik már régóta ide járnak, és akik már meg voltak ajándékozva talán azzal, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok megszólítottam őket, hogy a pásztor testvér, testvérek és testvérem után tanúságtételben szóljanak. Akik még nem értik ennek az ajándékát, és néha azt mondják: „Hát én nem megyek ki. Én nem tudok szólni.”

Higgyük el, testvéreim, Én, Jézus Krisztus Uratok nem haragszom, nem tudtok ezzel megsérteni, de azért nem mindig kér fel benneteket Jó Jézus Krisztus Uratok, hogy magatokban tanúságtételt tegyetek. Mert Én látom, hányszor oly testvéremet hívom erre a helyre, aki utána saját maga mondja el, hogy: „Nekem ez nem csak ajándék volt, hanem megerősítő kegyelem is, mert olyan nehéz, zaklatott, fájdalmasak voltak a napjaim, a heteim, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk reám tekintett, és látta, hogy szükségem van valamire, és így ajándékozott meg.”

Igen, ezért kell figyelemmel kísérni, hogy akiket felkérek, nem azért hívom, hogy csak itt a többieknek ő úgy érezze, hogy magát talán megmutatja, hogy ő is ide jár és beszél, hanem azért, hogy érezze, hogy a Szentlélek kegyelem-ajándékom, amelyet felétek árasztottam már oly sokszor, amelyre azt mondottam a tanítások részében, hogy az Élő Szentlélek ajándékát, áldását árasztottam reátok.

Ha nyitott volt a szíved, el tudtad fogadni, érezted, hogy mintha valami menne rajtad és benned végbe. És hány testvér, és hány testvér, aki azt mondja, mikor eljön ide, vagy most már a Szeretet Házába, hogy: „Mintha megéreztem volna…” Valaki azt mondja: „A harmadik elesésnél…” Valaki azt mondja: „A keresztre feszítés pillanatában mintha valami különleges járta át a bensőmet. Nem tudtam még, hogy mi.”

De utána megértette, mikor elgondolkozott, hogy mi is történt vele.

Milyen szép, úgy-e, átélni e kegyelmi ajándékokat?

És majd így, ahogy időnként szólítom a testvéreket, időnként a férfitestvéreim, akik már régóta meghallották hívó szavamat, elzarándokolnak e helyre, és ha felkéri valamelyik bástya, hogy:

— Elfogadod-e, hogy ma velünk te hozod Marikát?

Ne féljen, annak ellenére, hogy most mit hallott, inkább nyisd meg szívedet, a Golgota alatt van annyi idő, hisz előtte szólnak, nem az utolsó pillanatban, hogy fel tudjál készülni, megnyitni szívedet, kérni: „Uram, Jézusom, boldog vagyok, ha engem is észrevettél, ha engem is kiválasztasz erre a csodálatos kegyelmi ajándékra, hogy én is most egy legyek a bástyák között, és bevigyem szolgádat. Adj számomra erőt. Nem baj, ha nehéz lesz, boldogan viszem. Te adj hozzá erőt, hogy teljesíteni tudjam.”

Hogy ne történjenek olyanok, mint néha-néha, mikor azt mondom számotokra, beértek Máriával, milyen jó, hogy nem érzi a fájdalmat még pluszban, hogy kopp-kopp-kopp van a lépcsőn. Mert annyira nehéz, sajnos, néha, kicsit meglendül a derékrész a lépcsőkbe. De ezt nem azért mondom, hogy sértődve legyetek. Ne azért gondoljátok, hogy most Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy ti — saját szavaitokat mondjam? Sáfár testvérem szavait mondjam? Vagy a másik testvérét, aki most elvállalta a technikát72, hogy: „Most piros pont vagy fekete pont lesz?”

Vagy: „Erre most úgy fölkészülünk. Biztos, hogy el fogunk megint valamit rontani!” — ez pedig sáfár testvérnek a szava járása. „Úgy figyelek! Most ez elmaradt. Nem jól csináltam. Nagyon fogok figyelni.” Utána történik egy másik, akkor azt mondja, hogy: „Hát már megint! Pedig úgy figyeltünk, és mégis elmaradt.”

Kérlek benneteket, ilyeneken ne engedjétek a szíveteket, hogy bántson, hogy szomorúak legyetek. Hisz mit mondtam számotokra?

Testvéreim vagytok az emberben. Az emberben éljük a mindennapi életet. Néha talán van gondok, néha vannak talán valami más probléma, ami miatt talán egy kicsit el vagy gondolkodva, el vagy mélyedve, vagy éppen egy felajánlás miatt most, hogy oda tudod-e jól helyezni nyitottan, őszintén. Nem akarom ecsetelni, mi minden zajlik bennetek. Ezért ilyenek előfordulnak.

Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor ezt mondom számotokra, már megfigyelhettétek, a szeretet szaván adom. Nem azért, hogy — ahogy ti mondani szoktátok a múltban és néha a jelenben is, hogy — „talán dorgálást kapunk, talán az, hogy jobban figyeljünk”.

Igen, figyelni szabad, nyitottaknak lenni kell, egymást el kell tudni fogadni, egymást szeretettel kell értékelni, hogy ha látod, hogy talán szomorú vagy bánatos, hogy érezd, hogy tán valami baja van, „talán most figyelnem kell reája, talán most egy kicsit vele kell lennem, érezze az együttlétet, érezze az imát, érezze a kézszorítást”.

Hisz oly sok tanítást adtam már számotokra, hogy néha mi minden történt rajtatok és bennetek, hogy mi mindent emeltem ki a múltban, a kezdetben és most a jövőben, és mi volt közte. Hisz figyeljük, hogy nem csak a múlt, a kezdetet, és nem csak a jelent a jövő felé adom, hanem ami közte is volt, az is épp úgy megemlékezés e 17 évből, amely nem egy rövid idő, amelyen igencsak becsülettel és szeretettel tudja megtenni a testvér, aki azt mondja, hogy: „Én valóban hiszek Benned, Uram, Jézusom, Hozzád tartozom, és Veled együtt szeretnék járni és haladni a mindennapi élet-útpályámon. Érezni a tanításod mondanivalóját, súlyát, értékelni, szívembe zárni, felkészülni és elfogadni a kegyelmi ajándékokat, mindazokat, amelynek ismételten részesei lehettünk, és részesei lehetünk.”

Hisz még a jövőben, a holnap és a holnaputánjában nem tudod, hogy miben lehet részetek, de mégis fontos felkészülni, nyitottá válni, érezni azt, hogy előtted a Fényút. „Ezen a Fényúton szeretnék haladni, a Te testvéreddé válni, a Te nyájadhoz tartozni, Uram, mert Te vagy a Pásztorom, és én ismerem Pásztoromat, és a Pásztor ismeri az Ő juhait, akik Hozzá tartoznak.”73

Őhozzájuk Én, Jézus Krisztus Uratok az ajtón járok be, nem pedig hátulról, elrejtett helyen, nem kell Tőlem félni — Én maga a Szeretet vagyok. És ezt a Szeretetet szoktam nyújtani számotokra a mindennapjaitokban.74 Ezért tudtok eggyé válni, ezért tudtok őszintén és szeretettel imádkozni, ahogy tanítottalak az ima révén benneteket e csodálatos helyen. Csak, ahogy emlékeztek, előkészített kis oltárotok még ott bent volt. És onnan tanítottam szolgámat számotokra, összefogott kézzel, hogy tanuljátok meg, mi az imának a mondanivalója, és hogyan kell imádkozni.

És néha azért vannak olyan esték, vannak olyan napok, amikor egy kicsit nem összhangban vagytok, nem figyeltek egymásra. Voltak már testvérek, akik szóltak, hogy: „Miért nem figyelünk Marikára?” Ők nem úgy mondják, hogy sáfár testvér, hanem azt mondják: „…Gyurira. Hisz ők ketten egymás mellett vannak, együtt mondják az imát. Nekünk kell figyelni és csatlakozni hozzájuk.” És nem pedig gyorsabban, vagy némelyek lassabbak. Néha úgy, hogy szinte kánonban van. Itt befejezed a mondat végét, ott még a mondat közepén vagy. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottalak benneteket, hogy milyen az eggyé vált, szívből jövő, őszinte ima.

És most szeretném hallani, hogy emlékeztek-e a kezdetre, hogy az imát, amelyet akkor egész estében betöltöttünk — most, ígérem, nem kérem tőletek egész estében.75 De szeretném hallani, hogy most tudtok-e eggyé válva, szeretetteljesen elmondani azt az imát, amelyre a Pásztor Testvér, Jézus Krisztus Uratok tanította tanítványait, tanított benneteket, és köszöntve az Édesanyámat az utána való imámban. Mert tudjátok, az ima úgy teljes, ha az Édesanya köszöntése is megvan.

Összefogjátok kezeiteket, hogy az ima alatt érezzétek épp úgy, mint akkor a jelenlétben, ahogy megadtam számotokra ajándék-áldásomat a kegyelemben. Hisz tudjátok, mikor ajándékot adok számotokra, sokszor kérem, hogy fogjátok össze láncba kezeiteket, hogy szolgám, Mária testvértől áradjon felétek áldásom, szeretetem, örömöm és békém, és töltse be szíveiteket, hogy megkapjátok mindazt, amire szükségetek van a mai napon. És így szólok minden testvérem felé — boldog József76, te se maradj ki a sorból!

Mi Atyánk…77

Üdvöz légy, Mária…78

Áradjon reátok most áldás, szeretet, kegyelem ajándéka, hogy érintse meg szíveteket a megnyitottságban, hisz most szépen imádkoztatok. Megtanultátok, ahogy akkor, a kezdetben, azon az estén. És kérlek továbbra is benneteket, próbáljatok, ahogy most tudtatok szépen figyelni egymásra, máskor is. És ne akarjon senki jobban kitűnni a másik testvértől, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok arra tanítottalak szolgám által, hogy Mennyei Atyánál mindenki egyforma, és mindenki egy a gyermekben, és Nálam a testvérben. Ezért hát figyeljetek egymásra, és fogadjátok el a testvéri, felebaráti szeretetben egymást, az ima révén, a felajánlásban, az engesztelésben és a mindennapokban, amikor összejöttök.

Akkor, abban az estében valóban elfáradtatok — most ez a fáradtság nincs jelen rajtatok —, mert nem tudtátok, hogy mi vár reátok. Nem tudtátok, hogy hogyan kell majdan imádkozni.

És utána, emlékezzetek, mikor a meghívásokban sokan, sokszor, volt, aki többször elkísérhette Mária szolgámat a meghívás tanúságtételében, amikor tanúi voltatok annak, hogy ha csak most visszamegyünk egy olyan esztendőre, amikor három autóval kísértétek Mária testvért.79 És emlékeztek, hányan voltatok jelen. És akkor a jelenlétben Mária szolgámat a pásztor testvérek a meghívott templomokban kihívták, hogy szóljon a testvéreihez e zsúfolt templomban. Volt ott kora reggel, volt ott 11 órai kezdés, volt ott délután 3, volt ott este 7, de volt olyan, ahova este 10 óra után értetek. Hisz a sok időben sokféleképpen jelentetek meg. És most csak egyet emelek ki, mert az a testvér is ma itt van, és pont, vagyis mind a ketten itt vannak, jobban mondva, helyesbítve, az egyik jobb oldalt ült, szolgám mellett, a másik pedig az ellenkező oldalon, vagyis bal oldalt. És mivel éjjel későn érkeztetek a szálláshelyetekre, hisz néha volt olyan éjszakátok, amikor nem adatott több a pihenésben, mint bő 3 és fél óra. És siettetek, hogy oda érjetek reggel 7 órára. Korán kell kelni, mert közben azt a hosszabb távot meg is kellett tennetek. Pont akkor értetek, amikor az ének felcsendült a szentmise elején. Hogy ne zavarjatok, a templom zsúfolásig tele, hátul még voltak üres padok, hát beültetek. Történik a szentmise, amelyen áhítattal és szeretettel, a tanítás révén, részt vesztek, és majdan a pásztor testvér így szól:

— Most pedig felkérjük Sükösdről a Marikát, hogy jöjjön, és szóljon az emberekhez a testvérekben, akik jelen vagyunk a templomban.

Erre mind a ketten: „Ssssz…” Mintha őket hívták volna legalábbis kifele. Jobban megijedtek, mint szolgám. Hát néztek: „Hogy…?”

De ehhez még hozzá tartozik, hogy el kell mondani, hogy a családból, aki a papa mellett azt mondotta, hogy: „Erre befüzetek, hogy ő majd fog beszélni!”, az azt mondta:

— Nem tudom, minek kell már 7 órára oda menni, mert nem tudom, ki lesz ott reggel 7 órakor templomban.

Igen, erre, mikor belép, majd hanyatt esik a meglepetéstől, hogy zsúfolásig tele a templom.

De ugyanez megtörtént akkor, mikor egyik helyre 10 órakor, a másik helyre éjfél előtt 10 perccel értetek oda. Hisz minden helyen csúsztatok, mert oly sokan voltak, hogy nem lehetett szolgámtól szabadulni, nem engedték, nem tudtatok menni, másik helyen azért a testvérek hűségesen vártak reátok.

Erről, úgy-e, tudnátok beszélni ti is, a jelenlévők közül is, akik akkor is ott voltatok a tanúságtételben, hogy milyen csodálatos volt ez, amikor ennek részesei lehettetek, amikor éreztétek mindazt, hogy most mi történik. Éreztétek azt, hogy „Jó Jézus Krisztus Urunk szemünk előtt valóban napról napra, tégláról téglára tanította Marikát”, ahogy ti mondjátok, és helyt tudott állni még akkor is, amikor megkérdezik tőle, hogy:

— Most miről beszélsz?

Mária:

Hát azt én nem tudom.

— Hogy, hogy nem tudod? Nincsen papír?

Mondom:

— Nincs.

— Hát akkor mit fogsz mondani?!

— Majd, ha kimegyek, becsukom a szemem, kérem az Úr Jézust, és majd, amit Ő ad, azt fogom elmondani. Ő tudja, hogy kik vannak jelen, Ő tudja, hogy mire van szükségük, és mire vágyakoznak.

Ennek hallatán többen elgondolkodtak, hogy egyáltalán be is merjenek-e engedni a templomba, hogy fogok-e tudni szólni a nép sokaságához.

 

Jézus Krisztus Urunk:

 És akkor döbbentek rá, hogy több órán keresztül Mária, kiválasztott testvér-szolga szólni tudott a testvéreihez a nép sokaságában, a jelenlétben.

Néha számotokra volt fárasztó és hosszú. Különösképpen akkor, amikor sokszor egy templomba betértetek este 8 órakor, örömmel, szeretettel, fülig ért a szájatok:

— Jé, milyen sokan vannak! Majd az első padba beülünk.

S a pásztor azt mondja:

— Gyertek csak ide, fel a szentélybe.

S magtokra mutattok, hogy:

— Mi? Oda?!

— Igen, itt van elkészítve számotokra a hely.

De ők azt hitték, csak ott ülnek, kihúzzák magukat, és figyelnek. És boldogan élik meg a kegyelmi ajándékot, hogy: „Itt lehetünk melletted.”

Sokan és sokan még azt mondjátok most is, néha ebből kaptok erőt, és ebből épültök. Csak akkor lepődtetek meg, mikor a beszédben Mária szolga azt mondotta:

— Most ezt az éneket énekeljétek el.

„Hú, hát nem készültünk föl! Lapozzuk ám gyorsan a könyvet, nehogy eltévedjünk!”

Szolgám elkezdi számotokra, és mikor elkezdte, akkor már boldogan tudtátok énekelni és átadni a testvérek számára.

De volt olyanban is részetek, amikor nektek imádkoztak a gyermekek a Szentolvasó imában, és nektek énekeltek a gyermekek a karizmatikus énekben. És részesei lehettetek, és akkor volt nagy az öröm és a boldogság, mikor nem csak a gyermekek ismerték az éneket, hanem szolgám elkezdte: „Hát, ha Marika énekel, akkor már mi is tudjuk énekelni.”

Most csak egyet emelek ki ebből, amikor, emlékezzetek, ez Csíkszeredához tartozó hely volt80, és még mindig e templomban, de már nem este 8 óra, hanem már éjfél után 2. És még bent vagytok a templomban. És a gyermekek, akik örömmel vannak előttetek, térdelnek, ülnek az első lépcsőkön, ahogy a szentélybe kell menni, és boldogan elkezdik számotokra énekelni, hogy:

„Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben…”81

Ugyanúgy meg is könnyezhetitek, mint akkor. Mert akkor is könnyeztetek az örömtől, hogy ennek részesei lehettetek, és ebből most is lehet erőt meríteni akkor, amikor talán bánatos vagy, amikor talán valami betegség, amely most éppen jelentkezett rajtad, ami miatt sokan és sokan ilyenkor felteszik a kérdést a miértben: „Uram, valami rosszat tettem? Uram, hibáztam? Uram, talán nem jól imádkoztam? Uram, nem tudom, talán büntetsz engem?”

Nem mindig ilyenekre kell gondolni. Ahogy mondottam már számotokra a tanítások révén, Én, Jézus Krisztus Uratok megszülettem erre a Földre. Elhoztam a Fényt, a békét, a szeretetet. Eljöttem közétek, hogy tanítsalak. Kiválasztottam tanítványaimat, akikkel három évig együtt éltem, és tanítottam. És mikor Én, Jézus Krisztus Uratok felkészítettem őket, hogy:

— Az Emberfiának mennie kell. És ahova Én megyek, oda most ti nem jöhettek.82

És mikor elfogtak, megkínoztak, és mikor keresztre feszítettek, ők is szomorúak lettek, hogy miért történik ez. Mert ők azt hitték, hogy:

— Eljött a Messiás, aki megváltja Izraelt. De ez a Messiás tanított, szeretetet árasztott számunkra, és ebben a szeretetben, a jelenlétben mindig biztonságban éreztük magunkat.

És mikor elviszik tőlük az ő Mesterüket, Engem, Jézus Krisztus Uratokat, ők is sírnak, őbennük is félelem elevenedik meg, rajtuk és bennük, és ők is elgondolkodnak, hogy:

— Ez lenne a Mester?

De a Mester felkészítette őket arra is, hogy az Emberfia Önmagát adja felebarátaiért és testvéreiért, és majd harmadnapra feltámad.83

Csak még akkor nem értették e tanítást.

És a mai nap is azon testvéreim felé, akik néha felteszik ezeket a szavakat a kérdésben, hogy: „Hibáztunk-e? Rosszat-e tettünk? Talán nem jól imádkozom, talán nem úgy cselekszek.”

Nem kimondottan a büntetés és az elhagyás része van jelen.

De talán szabad azért egy kicsit önmagunkba nézni, hogy: „Igen, Uram, én hiszek Benned, bízom Benned, Hozzád tartozom, követlek.”

És ez a hit, bizalom, követés a küldetésben épp úgy él-e benned most is, mint akkor, amikor talán e szavakat elhelyezted Felém, a Szentséges Szívhez, vagy talán egy kicsit ellankadtál, ahogy a pásztorok mondani szokták, hogy: „Nem szeretem sem a hideget, sem a meleget.”84

Pedig ez az igazság, mert a hideg, az eltávolodik. A meleg, az hisz. A langyos, az meg ki-bejárkál, hol hiszek, és hol nem hiszek. Ezt így kell értékelni, érezni a kegyelemben. És érezni mindazt, hogy talán valamiért Én, Jézus Krisztus Uratok vagy Atyám egy kicsit megkopogtat, figyelmeztet:

Figyelj, testvér, figyelj, gyermek, talán már nem a szerint cselekszel, ahogy talán itten felajánlottad magad. Talán egy kicsit ellustultál, vagy egy kicsit elfáradtál. Mindegy, hogy melyik szót használod.

Ez nem a büntetés jelében van. Ez azért van, hogy, ahogy tanítványaimat is néha felráztam, hogy ébredjenek85, felráztam, hogy tudják meg, hogy mi az ő küldetésük. Nem véletlen küldtem őket Magam előtt kettesével86, hogy mitévővé váljanak. Mert majd, ha Én nem leszek ott, akkor is helyt kell állniuk. És meg kell tapasztalni mindazt, ami a mindennapokban jelen van.

És ugyanígy van most ez, a jelenben, hogy ha valaki ide jár, erre a helyre, és történik egy betegség, vagy történik egy haláleset, valakinek befejeződik földi pályája, ezt ne így értelmezzétek. Mert Jézus Krisztus Uratoknak fáj, mikor ezt hallom vissza, vagy ezt látom a gondolatokban: „Mert oda jár, és azért történt ez.”

És aki nem járt ide, azok közül senki se lett beteg? Senki sem fejezte be földi pályáját?

Egy kicsit tovább kell néznetek az akkori problémákon, amely akkor vesz körül. Mert abban a fájdalomban, abban a szomorúságban, abban a bánatban néha kimondtok ilyen szavakat. Ez nem is volna baj, mert ha rádöbbensz, „jaj, talán nem jót tettem, nem jót cselekedtem”, elgondolkodsz, elmélyedsz önmagadban, és bűnbocsánatot kérsz a megnyugvás, megerősítés kegyelmében, hidd el, Én, Jézus Krisztus Uratok boldogan jövök, és árasztom Fényem sugarát, és felemellek.

És előttetek legyen az a tanítás, amikor még abban az időben adtam számotokra, amikor még a Szeretet Házában nem volt jelen e szent hely, vagyis a szentély kialakítása. Megvolt az alsó része, de még nem volt kész. És csak, mint itt, egy előkészített oltár volt jelen, vagy mondhassuk azt, misézésre alkalmas asztal. Akkor adtam számotokra még ezt a tanítást, mert akkor is sokan és sokan el voltak csüggedve a bűnbánat-időben, a miértek válaszkérésében, hogy: „Mikor történik válasz, és hogyan adod meg, Uram, Jézusom? Talán már nem is szeretsz, talán nem is fogadod el imámat.”

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok ezt mondottam:

Én, Jézus Krisztus Uratok szeretlek benneteket. Kikerestelek benneteket az út porából, mert ott láttam, hogy valami csillog. Észrevettem, és azt mondtam: Ni-ni, itt egy testvér, akire szükségem van. És ezt a testvért Én kiemelem. Nem hagyom, hogy elvesszen az út porában.87

És ezt a tanítást azóta többször és többször felelevenítettem számotokra. És akkor, ezen a bűnbánati tanítás, Mária szolgámat felkészítettem, amikor ő kijön a szentmise után, és szembe áll veletek, és szól. És mikor szól felétek, becsukott szemmel, ahogy mondotta, hogy:

— Még nem tudom, mit is kell mondanom.

Ennek is sokszor vagytok tanúi, de ti már tudjátok, hogy bátorítjátok:

— Nem kell félned. Mikor oda állsz, biztos, hogy fogsz szólni, mert tudod, hogy mit kell mondanod.

És arról beszéltem, hogy az Édesanya, aki, íme, itt jelen van, így mutatott Mária testvér az Édesanyára, mert már akkor az az Édesanya elfoglalta itt nálatok a helyet.88 Ez az Édesanya az Ő Szívét adja a gyermekeinek. Hisz nem véletlen, hogy ezt a jelképszobrot kellett elhoznotok erre a helyre.89 Jelen van a Szív, jelen van a Golgotában a töviskoszorú, jelen van az áldás, és jelen van az alázat, és jelen van, hogy:

Én, az Édesanya szeretlek a gyermekeimben, és fogadlak, bármikor jöttök Hozzám, bármilyen problémával, kéréssel, fohásszal, felajánlással.

És folytatódott e tanítás szavai, hogy:

Higgyetek Bennem, mert szeretlek. Sohasem hagylak el. Minden ima meghallgatásra talál, minden kérés idővel meghallgatásra talál. De ne ti akarjátok megmondani, hogy mely kérésre, felajánlásra mikor adom meg a választ. Nincs elfelejtve, hisz szolgám akkor így szólt hozzátok:

— Hisz talán tegnap tártad felém kérésedet.

Hisz szolgám tudja ezt, itt nincsen idő a térben. Ti, lehet, hogy itt azt mondjátok, hogy már eltelt egy — földi számításban — év, de ott lehet, hogy ma vagy éppen tegnap ajánlottad fel a kérésedet.90

Legyen bennetek a türelem a tanítás részében.

És egy másik Golgotai napon pedig ezt hoztam számotokra:

Én, Jézus Krisztus Uratok szeretlek benneteket. Elfogadom, bármivel jöttök Hozzám. Hogy jobban megérthessétek, hogy mennyire, jelen van egy homoksivatag. A homoksivatagban elindulok veled Én, és megfogom kezedet, és haladunk ketten a homoksivatagban. És ahogy haladunk, és hátra tekintesz, és látsz négy lábnyomot. Boldog vagy: „Igen, Uram, együtt vagyunk, mert érzem, hogy fogod kezem, és látom lábnyomod.”

És ahogy továbbhaladsz az idő elteltével, ismételten hátra tekintesz, és meglepődsz. Félelem ül a te arcodra, a te szívedre: „Már csak egy lábnyom van! Itt hagytál, Uram. Már nem szeretsz? Már nem fogadod el imámat? Már nem fogod kezemet?”

És erre szolgám így adta számotokra e tanítás-felkészítesemet:

Nem hagytalak el, itt vagyok. De láttam, hogy fáradsz, és hogy lásd, mennyire szeretlek, Magamhoz öleltelek, egész közel, és már csak Én haladok a homoksivatag részében. Ezért látsz már csak egy lábnyomot, mert az a lábnyom az Enyém, Jézus Krisztus Uradé.

Ezért éljen bennetek a sok-sok tanítás a hitben, hogy mindez, amit megadtam nektek, ezek mind-mind előttetek lebegjen, ezek mind-mind erőt adnak akkor, amikor kételkedsz, amikor a miérteket felteszed, hogy mi miért történik. A miértre, ha türelmesek vagytok, idővel meglesz a válasz. De ne magatokat okoljátok és büntessétek. Ilyenkor inkább legyetek nyitottak, felkészültek a szeretet befogadására, a megerősítésre, hogy valaki kicsit felrázzon, magadra ismerj, és ismét felállhass és elindulhass az úton. Azon az úton, amelyre meghívott lettél, a meghívást elfogadtad. A meghívásban szeretnél végigmenni rajta.

De ahogy már szintén, ahogy mondottam, a kezdet, a múlt és a jelen között emelek ki részeket, azt mondottam számotokra, hogy nem úgy haladsz az úton, mintha egy szép szőnyeget eléd terítenének, és te csak azon így sétálsz rajta: „Nincs is semmi gondom és bajom.”

Az utat úgy készítsd el és képzeld el magad elé, hogy itt van jelen. Mária szolga nem egyszer mondotta el számotokra. Próbáld megfelezni, hogy egyforma legyen. Az egyik felén jelen van a fény, a szeretet, az öröm, a béke, a megbocsájtás, a kegyelem, az ajándék, a hit. Sorolhatnám, mi mindent tudsz felsorolni.

A másik felén a félelem, a kétely, az aggodalom, a hitetlenség. Oda is lehet sok mindent felsorolni, az irigység, a kapzsiság, a gyűlölet, hisz sok mindent lehet.

Rajtad múlik, testvérem, hogy az utadat, amelyen meghívott lettél, hogyan vetíted magad elé, és hogyan indulsz el rajta. Hogy te megszélesíted a Fény-utadat a jó cselekedetek részével, hogy „a szerint szeretnék élni”. De ahogy sokszor mondjátok, „a földi gyarlóságban visszaesünk hibáinkba, a bűnökbe, a cselekedetekbe, a gondolatokba és a tettekbe”.

Ez nem is baj, mert „emberek vagyunk a testvérben”. Ezt is sokszor és sokszor elmondottam. Csak ne lepődj meg akkor, amikor valaki oda megy hozzád, és talán így, kicsit megrázogat, hogy: „Nézz önmagadba, gondolkodj el, hogy jó úton haladsz?”

Lehet, hogy álomban kapod, lehet, hogy a benső hangban, lehet, hogy éppen egy testvér által, lehet, hogy itt egy Golgotai tanítás által. Mindegy, hogy hogyan, de talán valaki felébreszt és felráz, hogy haladj a meghívott úton, mert a meghívást elfogadtad. És erről az útról ne akarjál letérni, és ne akarjál visszaesni oda, ahonnan indultunk.

Hisz ezt is már sokszor és sokszor megadtam számotokra az évek folyamán, hogy boldog vagyok, elfogadtad a meghívást, és elindultál az úton. És az út haladásában megpróbálsz a középúton maradni. Nem igyekszel felfele, hogy mindenki felett legyél, és nem akarsz lent maradni, ahonnan kiemeltelek. Hanem együtt akarsz lenni így a testvérrel, ahogy látod a szemkontaktust, hogy egyek vagytok, és egyformán fogadjátok el. És akkor érzed azt, hogy működik a szeretet kegyelme, amelynek részesei vagytok, amely évről évre eggyé kovácsolt benneteket — most is a ti szavatokat használtam. Mert ti mondjátok ezeket a szavakat a megerősítő kegyelem részében, hogy érezd, hogy: „Boldog vagyok, Uram, a mindennapokban. Boldog vagyok, hogy Veled élhetek, Veled járhatom ezt az utat. Boldog vagyok, hogy megadod számomra mindazt, amire vágyakozom, amire szükségem van. Boldog vagyok, hogy összetehetem kezeimet, és szívből, szeretettel imádkozhatok. Boldog vagyok, hogy ha fájdalmam van…” Ha le tudsz térdelni, térdre ereszkedsz.

És boldog vagyok akkor, ha nem szégyelled néha könnyeidet, és a könnyeidet is elhelyezed a felajánló kérés mellett. De boldog vagyok akkor, amikor, szintén már sokszor megadtam számotokra, hogy merjetek örülni és örömben élni. Mint ezen a helyen a kezdetekben, amikor mertetek nevetni, amikor éreztétek, hogy: „Most valóban egyek vagyunk”. Éreztétek, hogy elmondhattátok magatok között néha, talán viccesen a dolgokat, úgy, mint a kezdetben a bástya. Pacsirta megkérdezi, ezen a helyen ül, mert akkor nem ott foglalt helyet, hanem errébb ült, és azt mondja:

— Mondjátok, ma mit énekeljek? — ilyen ájtatosan.

Erre a testvér szemben azt mondja neki:

— A kacsatáncot.

Mindjárt mindenki kinevetett. Mindenki mindjárt felvidult, és mindjárt érezte, hogy örülhet, szabad örülni. Erre te azt mondtad:

— Józsi! — akkor már nem is volt olyan ájtatos. — Hogy tudsz ilyent mondani?!

Igen, szabad néha örülni egymásnak, mert az öröm éltet benneteket, az örömmel el tudod felejteni néha a problémádat. Az öröm még a szívedet és a lelkedet is mintha így megdagasztaná! És már boldogan tudsz felkészülni talán a holnapra vagy a holnaputánra, ha valami problémád van.

De nem csak ez volt számotokra nevetséges. Most elmondom, az is ezen a helyen történt, a boldog József esetét. Hát őrá is emlékezzünk, hogy egy kicsit ő is örüljön és vigadozzon. Amikor ismételten itt jelen vagytok és imádkoztok. S ezen a helyen akkor többen ültek. Mária szolga csak ott úgy leült egy kis székre és imádkozott. De az ima alatt nem látott mást boldog József erről a helyről, csak azt, hogy itt mindenki nevet. Már a végén látta Mária szolgán, hogy bepirosodott. Már körbenézte magát. Már szól a mellette lévőnek, hogy nézze meg, hogy valami van rajta? Nem tudja. Alig várta, hogy befejezzük az imát, így csinált. Megmutatom nektek! Akkor nem volt szükség a táskájára — felvette. Már indult. Szolgám alig tudott utána szaladni:

—Józsi!

— Hogyne! — azt mondja. — Egész este rajtam nevettek. Mi volt rajtam olyan nevet…

Mária:

 Mondom: Nem rajtad nevettünk. Csak akkor nevettünk, amikor a koros szolga91 itt elfoglalta a helyét, és a legkeményebb hidegben megjelent egy téli cipőben és egy nyári cipőben.

Jézus Krisztus Urunk:

 És ahogy ült, megmutassa szolgám, most ezen a helyen, de nem itt ült, hanem arra. És ahogy imádkoztatok, ő csak egyszer így kirakja a lábait.

Mikor megjelentek a lábak, itt mindenki nevetett.

Mária:

 De József testvérnek nem tudtuk elmondani. S mikor elmondtam, mondom, most csak menj vissza, és nézd meg.

És mikor ide ér, erre a koros szolga így, hogy akkor már József testvér is pukkadozott a nevetéstől. S akkor azt mondja:

— Most már megértem. De — azt mondja — olyan rosszul esett, hogy nem tudtam, hogy rajtam miért nevettek.

Hát nem nevetés volt, csak az volt, hogy valahogy olyan rosszul jött ki, hogy ez itt megtörtént. S mikor szóltunk neki, a koros szolgának, hogy felemás cipőben van, azt mondja:

— Nem megyek haza, mert otthon is ez van.

Jézus Krisztus Urunk:

 Ilyen viccel elütötte az egész estét.

Hát igen, úgy-e, milyen jó örülni?

Mindjárt szinte felemelkedtek a nevetésben.

És ez az, ez az ajándék, amit Én sokszor megadtam nektek, amit sokszor elmondottam, hogy ebből a helyből átköltöztetek a Szeretet Házába. És ahol Én azt mondom, igen, Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok az Élő Kenyérben a tabernákulumban. De ez nem azt jelenti, hogy soha semmit ne merjetek megosztani egymás között. Hisz ott is néha lehet mosolyogni, néha lehet felhőtlenül nevetni, mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem tiltottam meg az örömet. Én ezt az örömet az évek folyamán hányszor és hányszor adtam számotokra ajándékul. Hányszor és hányszor éreztétek a kézfogás által áldásomat. Hányszor és hányszor a Szentlélek kiáradása ünnepén megajándékoztalak benneteket.

Volt olyan, emlékezzetek, mikor azt mondottam számotokra, hogy nyissátok meg szíveteket, érezzétek a láng nyelvének melegségét, hogy árad reátok, hogy betöltse szíveteket, lelketeket.

Hányszor és hányszor, mikor szolgám a tanítást adta bentről92, és kérte, hogy fogjátok láncban össze a kezeiteket, és akkor sokszor a bent lévők magukra gondolták, kihúzva magukat. De nem sokáig tartott. Azt mondottam, minden testvér egy. Akik kinn maradtak, hogy érezzék a Szentléleknek az ajándékát, a kegyelmének áldását, ami meglátogat a tüzes lángnyelvben, felettetek, és ha megnyitod szívedet, el tudod fogadni. Elfogadod, mert szükséged van e ajándékra. Szükséged van, hogy a Szentlélekkel megerősödj. Érezd, hogy a te saját Szentlelked, ami által éled az életed, most szinte még nagyobbá válik.

És akkor boldogan fogtátok össze kezeiteket. Mária szolga által áradt felétek.93

És akkor sokszor azt kértem, hogy a pásztor testvér legyen jobb oldalán, ahogy most is kérem, aki elfogadta a felkérésemben szolgámat és ezt a Közösséget. A másik pásztort most kérem a másik oldalamra. És így lesz a lánc elindulása felétek.

Áradjon reátok a Szentlélek kegyelem-, ajándék-áldása e csodálatos ünnep alkalmával.

Most minden testvérem felett megjelenik a Szentléleknek a jelképe a tanítás részében, a tüzes lángnyelv.

Érezd, hogy be tudd fogadni ezt az ajándékot, ezt a kegyelmet, hogy megerősítse mindazt, amire vágyakozol, és amire szükséged van a mindennapjaidban.

Érezd, hogy ez a tüzes lángnyelv eggyé válik veled a kegyelemben, és megmutassa számodra mindazt, amire szükséged van, mindazt, ami által éled az életed, és könnyebben tudod elfogadni a mindennapjaidat.

És most boldogan tudsz énekelni:

„Jöjj, Szentlélek, Úristen…”94

Ezt az ajándékot most megelőlegeztem a Szentlélek-kiáradás ünnepéhez, hisz most a hónap közepe felé, vagy inkább mondhassuk jobban, túl, a közepén túl lesz, amikor nem szoktatok összejönni e szeretet ünnepe révén a Szentlélekben, és most ajándékul adtam számotokra, hogy betöltse szíveteket, lelketeket, megerősítse mindazt, ami most rajtatok a szükség kegyelmében jelen van, hogy érezd, hogy: „Igen, Uram, Te valóban szeretsz, Te valóban megajándékozol, csak én, a földi gyarló ember legyek kész a küldetés, követés részében az eggyé válásban és a szeretetben.”

Így áradt reátok ma a Szentlélek kegyelem-, ajándék-áldása, ahogy ennek is sokszor és sokszor tanúi lehettetek az évek folyamán, amikor megerősítettelek benneteket, amikor többen és többen úgy éreztétek, „mintha rosszul vagyok”, úgy éreztétek, mint aki összerogyik, mert a kegyelem az ajándékában talán kicsit erősebb volt, mint amire készültél, vagy amit gondoltál, hogy kaphatsz.

Fontos, hogy érezzétek mindazt, ami minden nap elkísérhet benneteket.

És a tanítások nem csak ezen részében voltak jelen számotokra, hanem azokról is szó volt felétek, hogy a tanítás, amely hónapról hónapra jelen volt számotokra. És ez a tanítás adja meg mindazt, amire szükségetek van, amikor arról tanítottalak, hogy az Élő Szentlélek már eggyé vált veletek, és bennetek van. Az irgalmasság szeretetét ajándékul adtam. Ezt az irgalmasság-szeretetet elfogadtátok, szintén eggyé váltatok vele, és most, íme, számotokra az Élő Evangélium tanítása. Ez a tanítás, amely megmutatja, hogy a tanításokat hogyan kell tudni értékelni, érezni, elfogadni és vele eggyé válni a mindennapjaitok részében. Hisz néha egy Evangélium-részletet vagy kettőt emelek ki a Golgotai napokon kiválasztott Mária szolga részére ezen a helyen.95 Ezt a tanítást adom meg akkor számotokra e hónapra.

De volt olyan az évek folyamán, amikor azt mondottam számotokra, hogy kiemeltem egy Evangélium-részletet, egy evangélistát vagy egy más részt a Szentírásból, hogy tanuljátok, olvasgassátok, értékeljétek és fogadjátok el.

Volt, mikor mondottam:

Most a János evangélista Evangéliumából merítsetek erőt. Hagyatkozzatok a Szentírásra. Ha előtte imádkozol és fohászkodsz, és kéred, különösképpen akkor, amikor szükséged van valami jelre, valami tanításra, valami megerősítő kegyelemre, akkor ez biztos, ott fog számodra kinyílni, ahonnan megkapod azt, amire szükséged van.

De ugyanígy, mikor mondottam, hogy melyik evangélista vagy melyik részét. Mert volt, mikor a Pált mondottam, olvassátok, volt, mikor mondottam, a korintusiakhoz írt levelekből emeljetek ki, volt, mikor a Jelenések könyvének részéből mondottam, hogy erősödjetek. És mostanában, már elég régóta Én, Jézus Krisztus Uratok adom annak a hónapnak valamelyik tanítását. Sokszor és sokszor felkészültetek már a vasárnapokra, amelyek a hónapban jelen lettek. De most már többször nem a vasárnapi napokat, hanem a hétköznapokat is vesszük elő, és a hétköznapok révén néha nem mindjárt jöttök rá és ismeritek fel, hogy valójában mi is ez a tanítás. De mikor a tanítás elhangzik, akkor rádöbbentek, hogy „talán már az évek folyamán már hallottuk”.

Igen, mert már mondhatjuk, hogy lassan már végigmentünk a Szentírás tanításával. De a Szentírás tanítását Én számotokra csak mindig a jelenről adom. A jelen, ahogy mondottam, az Ószövetség része, amely annak idején volt jelen, amikor Engem, Jézus Krisztus Uratokat megjövendöltek, vagyis az Ószövetség, amelyet régebben kiemeltek, néha-néha még most is a szentmise-áldozat bemutatásában kiemelnek, egy-egy olvasmányszakaszt, de a többi része, ha van olyan, hogy szentlecke olvasása és az Evangélium, az már mindig az Újszövetség részével, vagyis az Én eljövetelem részével, jelenlétével adódik számotokra.

Ezt úgy tudtátok legjobban megérteni, amikor ismételten, 5 éve, azon a helyen voltatok, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok jártam és tanítottam. És mikor pásztor testvér Mária szolgámmal együtt haladtak és beszélgettek.96 És oda érkeztek ahhoz a helyhez, ahol a keresztség történt, hogy János állt a víz partján, Én, Jézus Krisztus Uratok pedig oda léptem, hogy megkeresztelhessen. És akkor megnyílik az Ég, és szózat hallatszik:

— Íme, az Én Szeretett Fiam, akiben kedvem telik. És Őt hallgassátok.

És ez nem véletlen van jelen, ez a tanításrészlet számotokra, hanem jelen van a Jordán folyó. És a folyót, mondhatod azt, jelen van a Genezáreti-tó, a Tibériás tava, hisz sokféleképpen szólítják, tengernek is ezt a részét. És folyik a víz, és átmossa a Jordánt. Belemegy, és majd tovább halad. Az a megújulás, a megtisztulás, a felkészítés az Én eljövetelemre. És Én, Jézus Krisztus Uratok eljöttem, megszülettem, már tanítok. De mielőtt még megkezdtem működésemet a tanítással, mielőtt még kiválasztottam tanítványaimat, megkeresztelkedtem, annál az embernél, akit az Atya Előttem elküldött, hogy elkészítse Számomra azt a helyet, amelyen majd Én is haladok. És ő ugyan keresztelte azokat, boldogan, kik hozzája jöttek, de sokszor elmondotta:

— Én csak az vagyok, aki a pusztában kiáltó hang vagyok. Én az vagyok, aki teveszőr ruhában, és sáskákkal étkezem. Én az vagyok, aki elkészítem az utat Annak, aki utánam jön, és aki hatalmasabb nálam, akinek még a saruszíját sem vagyok képes megoldani.

Ez vagyok Én, Jézus Krisztus Uratok, aki szintén a Jordánhoz megyek, hogy megkeresztelkedhessek, hogy felvegyem a keresztséget, és megmossam Önmagam a merülés révében, és mikor felemelkedem a vízből, szózat szól mindazoknak, akik jelen vannak:

— Íme, az Én Szeretett Fiam!

És egy fehér galamb száll Jézusra.

És ez megeleveníti számotokra, hogy az Én eljövetelemmel már az Újszövetség tanítása — fontos megérteni, elfogadni és vele együtt élni a mindennapjaitokban.

De ahogy mondottam, az Ószövetség az őskereszténység, annak ugyanúgy meg kell lennie, mert az volt a kezdet! Csak azért ott néha, ha olvastok, néha nem mindig értitek, hogy mi is a mondanivalója. Meg néha úgy értitek, ott még szinte Rólam, Jézus Krisztus Uratok jövendöléséről szólnak, hogy majd jön a Próféta, jön a Mester, az Üdvözítő, aki megváltja Izraelt.

De sokan még mindig várják az Üdvözítőt, a megváltást az Izrael népének. Hisz nem fogadták el az Én eljövetelemet.

És vannak, akik szeretnek visszatérni az Ószövetség őskereszténységébe, mert ott a félelemre indítanak bennünket, hogy a Mennyei Atyától, vagyis az Istentől félni kell! Szinte szó szerint van jelen.

De Én, Jézus Krisztus Uratok e Újszövetség tanításával pedig azt adom számotokra, hogy Atyám, a Mennyei Atya szintén a Szeretet. A saját Szeretet-képére alkotta, szeretettel, gyermekeit, hogy minden emberben lásson valamit Önmagából. Minden ember szabad akarat-cselekvésében érkezett a Földre. Minden ember tudja a szabad akarat-cselekvésével, hogyan akarja élni az életét, és hogyan akar haladni rajta. Senkinek sem kell megparancsolni, utasítani és kényszeríteni, hogy merre haladjon és éljen az élet útpályáján.

Én, Jézus Krisztus Uratok ismételten a tanításban megadtam: a Szeretet vagyok. A Szeretettel és Szeretetben jöttem közétek a tanítások révén. A Szeretet-áldásomat árasztottam reátok már sokszor és sokszor. És a Szeretet kegyelme, amely összeköthet Bennünket, ha hiszel és bízol Bennem, és Velem együtt haladsz a mindennapokban az úton.

Fontos, hogy ezt mind-mind érezd, értékeld és fogadd el. Mert ha ezeket magadévá teszed a tanítás kegyelme részével, akkor nem tudsz elveszni, testvérem, mert Én, Jézus Krisztus Urad figyelek reád, mert szükségem van reátok.

Hallottátok már, többször mondottam, hogy eggyé váljatok az imában, az engesztelés részén. Hisz elindult az engesztelő imalánc itt, ezen a helyen is, ahogy kértem.97 Elkészült számotokra az ötszínű Szentolvasó, amely most már más helyeken is megjelenik, amit azelőtt nem-igen lehetett látni, és hallani róla, és most több helyen is jelen van, mert most már felismerték és elhiszik. De még sokan nem tudják, hogy az imának és a Szentolvasónak valójában mi a mondanivalója az öt szín jelenlétében. Hisz ezt sokszor és sokszor megadtam számotokra Mária szolga által. A Szentolvasókat, mikor elkészítik számotokra, Én, Jézus Krisztus Uratok is áldásomat adom reája, és pásztoraim is megáldják számotokra, és így kapjátok ajándékul. Az ajándékért, ahogy mondani szokta Mária szolgám, a Szentolvasóért nem kell fizetni. A fizetség ára a mindennapi ima, hogy engesztelő testvérré váljál az engesztelésben, hogy tudjál te is valahova tartozni. És érezd, hogy fontos, hogy te is tudjál imádkozni, átéléssel. Az elfogadása nem volt több, mint egy tized őszinte, szívből jövő, felajánló ima.

Sokan és sokan ezen is meglepődve, hogyan lehet ilyen keveset kérni az imádkozásban?

Hisz sokszor és sokszor olyan testvérek jelentek meg ezen a helyen is, és máshol is, akik nem tudnak imádkozni, és akik szeretnének talán megtanulni, de félnek, mert ránéznek, hogy egy ilyen hosszú, némelyek úgy mondják, hogy „láncot kaptam”, és ezzel imádkozni kell. Megijed, és már nem is meri elfogadni. És vannak olyan testvérek, akik átgondolják önmagukkal, és elfogadják, és azt mondják: „Hát képes leszek megtanulni imádkozni, mert az imának ereje van, ajándéka és kegyelme. Az imát fel tudom ajánlani, nem csak önmagamért, nem csak szeretteimért a családban, ismerőseimért, szomszédaimért.”

Itt az engesztelésben, mikor felsoroljuk, hogy ki és hogyan fordult hozzánk imaszándék-kéréssel, hanem tudsz imádkozni az elesettekért, az árvákért, a betegekért, az egyedül maradottakért, a hajléktalanokért. Sok mindent fel lehet sorolni, hogy kikért imádkozol. Talán azokért, ahol most talán nem imádkoznak: „Te tudod, Uram, hogy hova fontos az én szívből jövő fohászom az imában. Ezt nagyon szeretném most oda küldeni. Fogadd el tőlem szívem szeretetével.”

És voltak olyan testvérek az elfogadásban, aki azt mondotta:

— Én szeretnék megtanulni imádkozni, mert nem tudom, hogyan is kell. De nem tudom, hogy merjem-e elvinni — ő is akkor így szólt Máriának — ezt a láncot.

És Mária így szólt feléje:

— Ha szeretnél megtanulni, én bízok benned, és odaadom neked.

És akkor azt kérte Mária szolgát, ezen a helyen, mert átjöttek ide, hogy mutassa meg, hogy kell imádkozni. És akkor már megértette, mert szólt neki, hogy ez nem lánc, hanem Rózsafüzér. Akkor egy nézett egy darabig, figyelte, utána ide jött melléje, várt, s mondja neki:

— Gyere akkor, kezdjük el.

Erre megszólalt:

— És hol vannak a rózsák, amit fűzünk?

Valóban mosolyogtok, de ez nem mosolyognivaló, mert ez a testvér nem tudta, hogy mi az ima. S ez nem az ő problémája volt teljesen, hanem ahol felnőtt, akik, senki nem vett erre egy napból 5 percet, hogy talán beszéljen róla, hogy van olyan, hogy lehet imádkozni, lehet kérni, felajánlani.

És Mária meglepődött, hirtelen nem tudott szólni neki, s azt mondta:

— Nem rózsákat fűzünk, hanem ez, amit a kezedbe adtam, ez a Rózsafüzér, a Szentolvasó. És majd ezzel imádkozunk. És most egy tizedet megtanítlak veled, s majd adok róla papírt, hogy tudjál tanulni, és együtt fogunk imádkozni. És gyere, térdelj mellém.

És elkezdtük. Nem teljesen a bevezetővel kezdte, csak a Mi Atyánktól, majd a 10 Üdvöz légy-gyel, ha már tanulni akar. És mikor mondta, hogy:

— Itt, mikor mondjuk az Üdvöz légy-et, majd megállok, és majd mondjuk a titkot.

Mária:

 Hát én mondom neki, hogy: „akit Te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál”.

Ő nem mondja, csak vár, vár. Reá tekintek, és kérdezem, hogy miért nem mondja a titkot.

Hát, ha ő elmondja a titkát, akkor az már nem lesz titok!

Igen, most mosolygunk rajta, de képzeljük el a világot, ebben az évben is, a múlt évben is, vagy ha visszamegyünk egy kicsit előrébb 5 vagy 6 évvel, meg amikor ez megtörtént, vannak jelen ilyen fiataljaink, akiknek fogalma sincs, hogy mi az imának a lényege, mondanivalója, és miért is lehet imádkozni.

Jézus Krisztus Urunk:

 Hisz szolgám értük vállalta elsőként a fájdalom, szenvedés Golgotáját, majdan a pásztorokért, majdan az emberiségért az egész világon.

S ez fontos.

De ez a testvér, ez becsülettel és szeretettel megtanult imádkozni, szinte úgy érezte, mint mikor az iskolában valaki házi feladatot kap. És eljött egy külön időben, és mondta:

— Marika, gyere, hallgass meg, hogy megtanultam már papír nélkül imádkozni.

És milyen boldog volt!

És képzeljétek el, mikor már többször és többször itt volt, akkor utána egyszer azt mondta, hogy hallja, hogy felajánlják itt az imát szándékokra. Ő kérheti, hogy az ő szüleiért is imádkozzunk? Hogy elinduljanak ők is talán ezen az úton.

Érdemes volt tanítani imádkozni?

Úgy-e, érdemes volt?

Megértette, hogy mi az imának a lényege, mi az imának a mondanivalója. Ezért szoktam sokszor elmondani számotokra Mária szolga által felétek, mikor jelen vagytok, most csak példának mondom, egy Golgotai napon, és itt vagytok jelen ezen a helyen, és mikor itt ültök és elfoglaljátok a helyeket, és itt sokszor, tudjátok, akkor foglalják el az elsőként jövő testvérek. Hisz ez első perctől kezdve így van.98 És akkor néha megbotránkoztok önmagatokban, ha nem is beszéltek róla, de lezajlik bennetek, hogy nem imádkozik. Vagy talán nevet. Vagy nem tudja, hogy mi történik.

Igen, mert fogalma sem volt róla, hogy hova jött.

És ezért nem csak kimondottan ez a testvér volt a hibás, hanem az, aki talán beszélt róla, vagy éppen elhozta. Nem mondta el számára, hogy itt mi történik, mi van.

És aki talán nem imádkozik, az nem azért nem imádkozik, mert nem akar, mert lehet, hogy azt figyeli, hogy ő nem is tud imádkozni. És talán van olyan, aki el is szégyelli magát. De hogy ne látsszon, hogy ő szégyelli magát, valahogy másképp akarja az arcára kivetíteni, ezért lehet, hogy éppen feszült, vagy ideges, vagy tekintget, vagy éppen mosolyog, mert leplezni akarja magát, mert akkor döbben rá, hogy ő talán nem is egy teljes ember.

És ilyenkor azt kértem tőletek, sokszor és sokszor, beszéljetek róla, hogy az imának értéke, ajándéka és kegyelme van. És érezd, hogy fontos, hogy az imalánc, amely erről a helyről e Szentolvasóval elindult, amely az ország és a világ minden részére eljutott, hogy eggyé válva az engeszteléssel a mindennapokban.

Érezd, hogy mily fontos, hogy: „Egyek vagyunk Veled, Uram, Jézusom, a Pásztorban, és mi mind ehhez az egy nyájhoz tartozunk, ahol Te vagy a Pásztorunk, Te fogod kezeinket, és Te vezetsz a mindennapjainkban.”

Volt ajándék, kegyelem, szeretet, volt elfogadás a Szentolvasóban, olyan is az évek folyamán, hogy „eldugom az enyémet, és újra kérek, mert viszek annak a családtagomnak, akinek akarok, vagy unokámnak, vagy szomszédomnak”.

Igen, ahogy mondani szokta szolgám:

— Engem be lehet csapni, de Jézus Krisztus Urunkat nem.

És még mindig, a jelenben, elkövetnek így emberek a testvérben hibát, hogy elfogadják, és időnként visszakerül névtelenül.

Csak ez a szomorú, mikor kinyújtotta a kezét, hogy elfogadja, és szolgám rátekintett, akkor merte vállalni magát? Mikor már visszaküldi, akkor névtelen akar maradni.

Az ilyen emberben hol az Én hitem? És hol az Én szeretetem a kegyelem ajándékával, amit ajándékul adok számotokra?

Vagy elindult az úton, mert Én kikerestem, mert szükségem volt reá, észrevettem, hogy el ne vesszen. De nem tudott haladni ezen az úton, és visszaesett ismételten az út porába? És ismét ott várja, hogy talán valaki felismerje, megkeresse és kiemelje? És akkor tud haladni az úton ismét előre.

Fontos, hogy érezd, hogy a tanítások, amelynek te is tanúja vagy, az nem csak kimondottan számodra szól, hanem úgy van jelen, hogy ez által te is segíts azoknak, akik tőled várják a segítséget, mert akkor ti is oly boldogan tudtok haladni Mária szolgámmal a rózsasziromban, a felhők fölött.

És akkor sokan és sokan nézitek, örültök, csodálkoztatok, nevettetek, mikor szolgám megkérdezte, hogy abba üljön bele? Hát nem is fér bele. Mert ő csak egy ilyen kicsi sziromra gondolt, ami valójában jelen van a rózsában. De Én, Jézus Krisztus Uratok megmutattam neki, húzza össze magát. Helyezkedjen el, és majd akkor érezni fogja, hogyan lehet feljutni a Földről a Fénnyel az Örök Hazába.

Rózsaszirom, röptében száll.

Szállj hát velem a habok közt.

Rózsaszirom, röptében szállj,

Szállj hát velem a Fény-úton.99

És megérkezve a Fénnyel az úton az Örök Hazába, amelyről ti így beszéltek saját szavaitokkal, hogy a Mennyország.

Most ugyan nem adtam meg szolgámnak azt a pillanati átélést, mikor a rózsaszirom elindult, és megijedt, és szinte úgy érezte, hogy valami történik vele. Öklendezett, mintha gyorsan haladt volna a Fény útján.

És betérve e csodálatos Fénybe.

Mária:

 Milyen csodálatos ez a Fény!

S milyen jó itt lenni!

És milyen erős a Fény, amely jelen van és átölel!

És itt mindenki egyforma! Nagyon ki se lehet venni, hogy nő-e vagy férfi-e.

És lenézhetek. És látok egy élettelen testet. És azt mondják — az az én testem?! Amikor kiléptem100, és elindultam a Fény útján e Örök Hazába, ahol nincsenek gondok, betegségek, problémák, ahol mindenki egy Isten gyermekében. És el van készítve a hely, ami az enyém.101

Milyen jó itten!

És ha már itt vagyok, majd találkozhatok valakivel.

De hogy ki jön hozzám, azt nem tudom.

És ahogy látom, olyan szép, fehérben van. De nem ismerem. (…)

Köszönöm! Köszönöm ezt a csodálatos ajándékot. Köszönöm, hogy találkozhattam velük.102

Igen, most én vagyok a legboldogabb!

Sok-sok évig fájt, Te láttad ezt, Uram, Jézusom. Az öt testvérből én egyedül, aki igazából el sem köszönhettem, hisz a betegség, ami jelen volt, távol tartott még a temetéstől is.

És én még azt hittem, hogy én egy rossz gyerek lehettem, aki nem vehetett részt még a temetésen sem. De most talán én vagyok a legboldogabb, hogy láthattam őket!

Csak azt nem értem, miért ilyen szép fiatalok?

Igen, az Örök Hazába, ha bejutunk, átszellemülünk, és megkapjuk azt a kort a földi élet számításában, ahogy Te, Jó Jézus Krisztus Uram meghaltál a Földön a Keresztfán érettünk. Így tehát bárhogyan és mikor fejezzük be a földi életet, e megdicsőülés részével, e korral elevenedünk meg az Örök Hazában.

Milyen szép ez, amit elmondtál!

Akkor már értem, miért ilyen szépek.

Így most emlékezzek akkor vissza, még gyereknek sem láttam őket ilyen fiatalnak.

Köszönöm ezt az ajándékot. Hisz tudom, mikor elfogadtam a fájdalom, szenvedés Golgotáját, azt mondottad, majd megajándékozol egy ajándékkal. De el sem tudtam képzelni, hogy ilyen nagy, csodálatos ajándék részese lehetek! Igaz, készültem rá, vágyakoztam valami formájában, de hogy ilyen ajándékot kapok, azt el sem tudtam képzelni.

Most már, ha nem maradhatok itt, akkor boldogan térek vissza abba az élettelen testbe, ami az enyém. Pedig itt olyan jól érzem magam!

Igen, látom, jelen van a rózsaszirom. Felkészülök.

Rózsaszirom, röptében szállsz.

Szállj hát velem a habok közt.

Szállj, szállj velem a Fényes úton,

Rózsaszirom, röptében szállsz.

Szállj hát velem.103

Ez az én testem?!

Hát ez élettelen!

Ha visszatérek bele, akkor eggyé válok vele.

Ezért ragaszkodunk ennyire?!

Innen kívülről sokkalta szebben lehet nézni.

De tudom, vissza kell térnem. Hisz látom, hogy valaki rázza a testemet. Azt mondja:

— Mi lesz velem és a gyerekekkel?!

Milyen jó ezt hallani!

Igen, köszönöm e csodálatos ajándékot. És visszatértem és egy vagyok a testemmel. Már érzem, hogy van kezem és lábam.

Ők is látták és hallották, hogy én mentem a rózsaszirommal, féltem és öklendeztem?

De csak ezt látták. Azt nem, hogy a rózsaszirom hogyan indult el a Fény útján felfele.

Köszönöm.

Boldog vagyok, mert most már tudom, hogy milyen az, amikor a test és a lélek szétválik, a test itt marad a Földön, és a lélek elindul fel, az Örök Hazába. Oda, ahova a szabad akarat-, cselekvésünkkel készülünk a mindennapokban. Hisz a test porból lett, és visszatér a porba. A lélek, amely fontos, amely elindul az Örök Hazába. Most már jobban meg lehet érteni azt a tanítást, amelyet szintén megkaptunk a test és a lélek szétválásáról, amelyet a testvérek utakra bontottak — holott csak egy út van.

 

Jézus Krisztus Urunk:

 A ház asszonya104 is szeretett mindig utakról beszélni. Szolgám nem győzte mondani:

— Mama, csak egy út van!

— Jól van, na. De utak

— Nem, út!

Mária:

 Az út szakaszokra van bontva. És mikor ezt a tanításokat kaptuk, sokan és sokan nem értettük, hogy mire jó ez. És most, mikor én részese lehettem e ajándéknak, akkor értettem meg, hogy miért volt fontos ez a tanítás, hogy ez által tudjunk felkészülni, hogy a szabad akarat cselekvésében élünk itt a Földön, mert ide születtünk, testet öltve e vendégéletben. Hogy ez a vendégélet meddig tart, azt előre senki sem tudja. De a vendégéletben mindig fel kell készülni a szeretet, kegyelem, ajándék tanítása részében, hogy „ahonnan érkeztem, oda szeretnék visszatérni”. Ezért van a test és a lélek szétválása. S ekkor történik az, amikor szembesülünk az élettelen testtel, és megállapítjuk, hogy beállt a halál. De a lélek még jelen van a test felett, és ezért hallja és látja, hogy mi történik e utolsó pillanatokban körülötte. Ezért fontos, hogy megfontoltan, átgondolva beszéljünk és cselekedjünk, hogy a szerettünk, az ismerősünk nem mindegy, hogyan fejezi be földi pályáját, és hogyan indul el az úton a Fényben az Örök Hazához.

Majdan jön a rózsák útja. Átlépünk e lélekkel az Édesanya kertjébe. Az Édesanya, aki mindenkor várja gyermekeit Anyai Kezével, hogy átölelje, és segítsen rajtunk. És ez az útszakasz az Édesanyja kertjének rózsái között halad. Oly csodálatosak, szépek, illatosak! És szinte közöttük, mintha el is lehetne tűnni.

És ahogy így haladunk, a kerten túl jelen vannak a pici angyalkák, harsonákkal, kik szinte, mintha egy sorfalat állnának a léleknek, és köszöntik e lelket. És a köszöntést most mi is megtesszük, hasonló énekkel, ahogy az angyalkák a harsonájukat fújják. De mi nem kimondottan halljuk a harsonák hangját, de mégis énekelünk feléjük.

„Falunk felett szállnak angyalok…”105

És a lélek megkapta a harsona köszöntését.

És ahogy haladsz, találkozol őrangyalaiddal. Az őrangyalok, akik egész életedben elkísértek és melletted álltak, segítettek és óvtak.

Majdan találkozol a mennyei kincseddel, amelyeket a földi életed során imáid, jócselekedeteid révén gyűjtögettél, hogy egykoron eggyé válhass vele. És megerősödsz a Szentlélek jelenlétével, hogy: „Igen. Valaki, aki mindig segített önmagamra ismerni itt, lent a Földön.” Ha szükséges volt, akkor talán megkopogtatott, hogy: „Testvérem, egy kicsit legyél nyitottabb, egy kicsit jobban figyelj önmagadra, egy kicsit figyelj, hogy a Szentlélek, amely veled van, és benned van, és a láng, amely megelevenít, erősít, ki ne aludjon. El ne vesszél, hogy elindulhass a Fényben, az úton.”

És majdan a megbocsájtás kegyelme, hogy szeretetben élhessek, mert a szeretet eggyé válásával léphetek be a Fény-kapun, amely megnyílik előttünk.

És most már fontos e tanítás, mert tudjuk, hogy minden felkészült testvér és gyermek a szabad akarat cselekvésében elindulhat a Fény útján az Örök Hazába, mert van élet a halálon túl a lélekkel, a Mennyország Kapuja átlépésében.

Nem mindegy, hogyan élem a földi életemet! Nem mindegy, hogy Veled, Uram, Jézusom, és az Édesanyával szeretnék együtt haladni, vagy élem a saját kialakított életemet: „Nekem ne parancsoljon senki, ne adjon tanácsot senki, nem tartozom sehova, majd én tudom, hogy nekem mi a jó.” És ilyenkor a Szentlélek lángnak tüzei kialszanak, elsorvadnak, semmivé válnak. Magányosan érzed magad, kétely, félelem, szomorúság ül reád, és nem tudod, hogyan tovább, és hagyod, hogy valami elvigyen, és nem törődsz, hogy mi az. És csak talán akkor döbbensz rá, amikor nem a Fény és a Világosság elevenedik meg előtted, hanem a sötétség félelme.

Jézus Krisztus Urunk:

 Mert ezt a sötétség-félelmet, minden testvérnek és gyermeknek megadatik a felismerés részéhez. Ahogy magatok elé vetítitek a Golgotai fájdalom, szenvedés, átélés harmadik elesését, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok Mária szolgámat ott hagyom a harmadik elesés egyedül maradottság félelmében. És a félelem erőt vesz rajta. Könyörög és sír. És nem tudja, mitévővé válik. Nem tudja, lesz-e ereje felállni. És ahogy szolgámnak megadom minden hónap első péntekén, és minden bűnbánat péntekjeinek e átélést, úgy ti is részesülhettek e átélésben. De ez nem büntetés, ez nem elhagyatottság. Ez mindig azt tükrözi számotokra, hogy önmagatokba nézzetek, ismerjétek fel önmagatokat, és hogy ha felismertétek, akkor, mint mikor egy tükör elé állsz, és látod önmagad, és figyeled, hogy tetszik-e mindaz, amit látsz. Vagy talán nem teljes valóságát kapod, amit elképzeltél, talán valamin változtatni kell.

Ezért Én, Jézus Krisztus Uratok is tanítottalak benneteket a változásról. Emlékezzetek arról a tanításról, amikor ismételten, régebben adtam meg azt a tanításomat, hogy jelen van egy kő, amelyet kibányásznak, amelynek talán a megnevezése lehet egy finom drágakő. De addig, amíg azt csak úgy lehet látni, ahogy kiemelik a bányában, és oda helyezik, örülnek, csodálják, mert milyen nagy, és értéke van. De az érték csak akkor lesz előttük értékes, ha azzal foglalkoznak, ha megmunkálják, ha egy kicsit itt kopácsolnak és faragnak róla, és ott. Egy kicsit talán szét is törik, hogy több legyen belőle. Talán így még értékesebb lesz.106

Ilyen értékes lehet a ti lelketek. A ti lelketeket is Én, Jézus Krisztus Uratok egy kicsit így megkocogtatom, egy kicsit megfaragom, egy kicsit formálom — aki megengedi persze, hogy elinduljon a változás útján. Mert fontos, hogy változzunk. Fontos, hogy változtassunk. De a változás, az nem úgy történik, hogy csak beszélek róla, és mint egy suhintás, és megtörténik a változás. A változáshoz idő kell, épp úgy, mint ehhez a kőhöz, amelyet munkálnak, amely lehet, hogy sok kezeken megy végig, mire egy értékes, csillogó drágakőként, talán egy ékszerbe építve megelevenedik előttetek.

És ez ismételten nem ismeretlen számotokra, mert a tanítást jóval korábban adtam meg, mint ahogy elmentetek erre a helyre.107 Igaz, hogy akkor meglepődtetek, hogy: „Miért kell nekünk ezt megnézni?”

És akkor soknak azért, mikor Mária szolgám beszélt róla:

— Íme, emlékeztek e tanításról? Hogy Jó Jézus Krisztus Urunk minket is kicsit megmunkál, a lelkünket, a lelkünkben. Egy kicsit megfarag, megtisztogat, hogy szép, értékes testvérek lehessünk itt lent, a Földön. És az Ő testvérei.

S akkor többen és többen megértették és látták, hogy milyen gondoskodással történik ez a munka. Ilyen gondoskodással indulok el Én is segíteni rajtatok, hogy ha elfogadjátok a változtatás-felkérést, és e változtatásban el is indultok rajta, és elfogadjátok azt a segítséget, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok nyújthatok számotokra.

De ugyanígy próbálom megváltoztatni, felmelegíteni a szíveiteket. Azt a szívet, amely eggyé válhat Velem. Mert a szentáldozás révén az Eucharisztiában, ha befogadtok, eggyé váltok Velem a szeretet, kegyelem részében. És akkor, ha az a szív egy kicsit kemény, egy kicsit hideg és rideg, megpróbálom egy kicsit így melegíteni, hogy olvadozzon, mint mikor a jégcsapok elkezdenek olvadozni lassan. És a jégszíveket is így szeretném Én, Jézus Krisztus Uratok felolvasztani, hogy íme, lássátok, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok oda adom nektek az Én saját Szívemet, hisz meghaltam értetek is a Keresztfán, de feltámadtam értetek is a sírból, a halálból! Mert megmutattam, hogy az Élet erősebb a halálnál. Az Élet gyönyörű és szép és odaadó. Csak nem mindegy, hogy hogyan élitek a saját életeteket.

Érezni kell az ajándékot, a kegyelmet, a simogatást, a felmelegítést, a megmunkálást, hogy ez által tudd, hogy valóban testvéremmé válhatsz, mert Én, Jézus Krisztus Urad nem csak meghívtalak az útra, hogy: Jöjj, és kövess Engem! Fogadd saját keresztedet.

Hanem Én, Jézus Krisztus Uratok segítek, hogy el tudjatok indulni az úton. Az úton, amelyen együtt haladunk, az úton, hogy segítséget nyújtsak számotokra akkor, amikor elesettek, magányosak, szomorúak vagy éppen betegek vagytok, amikor fájdalom ült a ti szívetekre, a ti lelketekre, amikor megpróbáljatok érezni és értékelni mindazt, ami ajándék e gyönyörű élethez.

„Köszönöm — így mondani —, hogy felvirradt ez a szép nap számomra. Köszönöm, hogy éjjel velem voltál, megőriztél. Köszönöm, hogy ebben a napban is velem leszel, segítesz, kísérsz, és könnyebben élem a napot. És ha eljön az este, köszönetet és hálát adok ezért a napért, hogy együtt lehettünk. De felkérlek, légy velem ismételten az éjszakában. Mert ma vagyok, de nem biztos, hogy holnap is leszek. És nem mindegy, hogy hogyan élem az életem.”

Úgy-e, milyen emlékezetesek ezek a csodálatos tanítások, amelynek tanúi voltatok?

Ilyenkor döbbentek rá, hogy: „Mi minden, kegyelem, ajándék, amely már megadatott számunkra. És ilyenkor értékeljük azt, hogy igen, Uram, Te valóban szeretsz, elfogadod felajánlásunkat, kérésünket, imáinkat.”

És ilyenkor érzitek azt, hogy az Édesanya, aki elfogadott benneteket gyermekeinek a Kereszt tövénél, mert Én, Jézus Krisztus Uratok Reá bíztam testvéreimet, és Ő, az Édesanya a gyermekben elfogadta.108 És ez az Édesanya számotokra az Édesanyában Királynő is.109 Az a Királynő, akit a ti királyotok110 az egyedül maradottság félelmében, hogy fia meghalt, mi lesz az országgal — amire az apja és édesanyja tanította, és felesége megadott minden segítséget —, el ne vesszen! Örök élete legyen e Földön! Édesanya oltalmába ajánlotta, hogy:

— Legyen a Korona, a Jogar, az Alma, a Palástra összehajtva, elhelyezve, felajánlva Neked, ó, Édesanya, a Tiéd: országom, nemzetem, alattvalóim. Te óvjad, védjed és oltalmazzad.

És az Édesanya e csodálatos felajánlást elfogadja, és óvja és védi az Ő gyermekeit, az Ő nemzetét, az Ő országát, amelynek Királynője lett.

És ezt a Királynőt ebben az esztendőben ünneplitek, hogy 10 éve nem csak jelképesen, hanem most már megkoronáztátok.111 Felajánlottátok Számára ismételten ezt az országot, hogy ennek az országnak Ő legyen az Első Embere a Királynőben. Ő jön segítségünkre akkor, mikor bánatosak és szomorúak vagyunk. Őhozzá fordulunk akkor, amikor gyermekeinkért, unokáinkért rettegünk. Őhozzá fordulunk akkor, amikor nehéz a megélhetésünk, Őhozzá fordulunk akkor, amikor kérjük, hogy most már óvja és védje ezt az országot, hogy ne csonkuljon tovább.

És most ezzel az énekkel köszöntjük ezt az Édesanyát, ezt a Királynőt, hogy fogadja el imáinkat, felajánlásainkat, kéréseinket, továbbra is óvja és védje ezt az országot, ezt a nemzetet, e gyermekeket az alattvalóiban. És hiszünk és bízunk az Édesanya szeretetének jelenlétében, a Királynő segítségében, hogy eljön országunkra a szebb és a jobb jövő, hogy valóban nem csak e falura, hanem az országra is majd kisüt a nap a reményben.

És most boldogan, szívünk szeretetével köszöntsük ezt az Édesanyát, aki vigyáz erre az országra, az árvákra, az elesettekre, a gyermekekre és mindarra, hogy ez az ország már ne csonkuljon tovább, hanem ez az ország maradjon meg abban a részében, ahogy királyunk, első király, felajánlotta az Édesanya oltalmába.

Nem baj, ha szétdarabolták országunkat Jézus Krisztus Öt Szent Sebére, ahogy már ezt régebbi tanításban megadtam, de az ország akkor is egy, mert a magyarok a magyarságukban, ha kitartanak, és ha tudnak hinni és bízni az Édesanya és a Királynő jelenlétében, szeretetében és segítségnyújtásában, akkor megadja azon testvéreink számára is, akik néha úgy érzik, hogy: „Mi sehova sem tartozunk, hisz az anyaországtól le lettünk választva, oda pedig nem fogadtak.”112

Ti ne szomorkodjatok, ti ne féljetek, és ne sírjatok. Higgyetek és bízzatok az imáitok erejében, bízzatok az Édesanyában, a Királynőben, aki elfogadja imáitokat, és megadja számotokra mindazt, amire vágyakoztok, amire szükségetek van. De fontos, hogy bennetek éljen, szívetekben és lelketekben az a sok-sok tanításom, amit a szeretet révén adtam számotokra, nem pedig a harag, a gyűlölet, az indulat és a félelem vezéreljen, hogy mások felé is félelmet és indulatot szítsatok.

Én, Jézus Krisztus Uratok maga a Szeretet vagyok. Ezt a Szeretetet árasztottam felétek, évek folyamán. Ezt az ajándékot adtam számotokra. És ilyenkor, mikor erről beszélek, néha szomorúság ül az Én Szívemre, amikor látom némely testvéremen, hogy néha harciassá válnak, és néha azt mondják: „Igen, azokat kell elfogadni, akik talán lázítanak.”

Én, Jézus Krisztus Uratok és az Édesanyám soha nem lázított benneteket. Soha nem gyűlöletet, haragot, irigységet és kapzsiságot árasztottam felétek. Én mindig a Szeretet szaván a békét, az örömet, a boldogságot, a kegyelem-ajándékokat árasztottam számotokra, hogy érezzétek, hogy mi a kettő között a mérhetetlen, nagy különbség.

Volt ebben az országban már sok minden, nem csak mostanában. Térjetek vissza, mikor elfoglaltátok a helyet e medencében. Amikor első királyotok egy kicsit szomorúvá vált, hogy mi történik az országgal. És jött számára a benső sugallat, az indíttatás, hogy nem a haragot és a gyűlöletet kell táplálni, hanem a szeretetben a Legnagyobbnak, az Édesanyának felajánlani ezt az országot, hogy Övé legyen ez az ország. És azóta a történelem folyamán, most nem akarok nektek sok mindent mondani, de ahogy magatok elé vetítitek, mi minden volt már ebben az országban, mi minden sanyargatást kellett elfogadnotok, mi minden félelemben volt részetek. És most is vannak néha nehézségek, gondok, hisz azt mondottam az év elején is, ez az esztendő sem lesz könnyebb, mint az elmúlt esztendő, csak egy picivel nehezebb. De ez mellett azt kértem tőletek, éljen bennetek az Isteni, felebaráti szeretet az irgalmasság szeretetében és a kegyelmében, és ha tudtok így, őszintén, szeretettel összetenni kezeiteket, és imádkozni Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz, az Édesanyához, higgyétek el, az ima elindul felfele, és meghallgatásra talál, és nem hullik a porba, hogy megsemmisüljön.

És ez az ének megeleveníti bennetek, hogy az Édesanya mindenkor a Nagyasszonyban, a Királynőben segítséget nyújt számotokra.

Most kezdhetitek az éneket.

Jelen lévő testvérek:

 Szűz Mária, Világ Királynője,113

Te vagy nékünk a Védelmezőnk.

Szent Fiadnál Közbenjárónk légy Te,

Így védelmezd meg a nemzetünk.

Nézz le ránk, és segítsél nekünk,

Benned bízunk és engesztelünk.

Tárd ki Palástodat felettünk,

Megmenekül magyar nemzetünk.

Szép Szűzanyánk, csillagkoronáddal

Tündökölsz Te az Ég peremén.

Védd meg a mi drága ifjúságunk,

Mely e Földön nem leli helyét.

Tiszta erkölcs legyen jelszava,

Becsülettel hazánk szolgálja.

Segíts nékik, mi Édesanyánk,

Hogy szeressék a magyar hazát.

Boldogasszony, kis Magyarországunk

Ne engedd, hogy csonkuljon tovább.

Ne engedd, hogy drága gyermekeink

Elessenek a végső csatán.

Ne legyenek árvák s özvegyek

És hajlék nélküli öregek.

Bűneinkért megfizettünk már.

Mit tegyünk még, Drága Szűzanyánk?

Jézus Krisztus Urunk:

 Valóban, most a jelenben ez az ének, mint egy tanítás, adjon erőt számotokra akkor, amikor el vagytok csüggedve, amikor szomorúvá váltok.

De ahogy mondottam már a tanítások révén, ahogy Mária szolga is beszélt számotokra, de a hit, szeretet kegyelme, az mindig megmaradjon bennetek, és ez adjon erőt, hogy tudjam elfogadni a mindennapi életet, hogy ami ezzel az énekkel már megtörtént a magyar nép élete folyamán e országban, e nemzeten, hogy valóban ne ismétlődjön meg.114 Ezért fontos, hogy imáitok szívből és szeretettel táruljon fel a Két Legszentebb Szívhez, és a szeretet öröme és békéje és kegyelme vezéreljen, és ne engedjétek, hogy a harag, a gyűlölet, az irigység és a kapzsiság erőt vegyen rajta, és elsikladjatok a felett, hogy mi minden történt már ebben az országban. Ezt az országot, lehet, hogy szerették volna semmivé tenni, de ezt az országot egyhamar nem tudják semmivé tenni, ha lesznek igaz szívű testvéreim, az Édesanyának gyermekei, akik még szívből és szeretettel tudnak imádkozni, nem csak önmagukért, hanem a nemzetért és az országunkért. És akkor bennünk él az a régebbi tanítás, hogy: Higgyünk Magyarország feltámadásában.

És adjon számotokra még az erőt a segítségben, hogy az a Korona, amely az Édesanya Fején van, amely már nem csak jelkép, hanem valóban ott van, és egy lett, a tanításban megkaptátok

, azzal a Koronával, amelyet valamikor II. Szilveszter pápa ajándékozott ennek az országnak, ennek a nemzetnek. Ez ismét megismétlődött a jubileumi, milleneumi évben, és megtörtént a megkoronázás, és ez a Korona, eggyé válva a másikkal116, adjon erőt, biztonságot, szeretetet, örömet és békét számotokra. És mutassa meg, hogy a hitben és a kegyelemben, az ima révén, majd eljön számunkra mindaz, amire vágyakozunk, amire szükségünk van. Hisz az énekek a mai napban nem kimondottan csak azért elevenedett meg előttetek, mert, ha figyeltétek, most a múltat és a jelent énekeltétek. Az előző részben énekeltétek, igaz, hogy azt, hogy kisütött a nap falunk felett.

De kisüt erre az országra!

És ennek az országnak van egy Királynője, hisz van az az ének is: Vedd fel Szent Fejedre a Magyar Szent Koronát.

És ez a Szent Korona megtörtént a felvétellel. És ez adjon számotokra erőt, biztonságot. És ez a szeretet kössön össze benneteket, ahogy összefogjuk kezeinket, és eggyé válhatunk az áldás-ajándékban, az ima erejével, a kegyelem elfogadásában, hogy így fogjuk össze jelképesen kezeinket, és így imádkozunk. Ha minden nap csak egy imát, egy testvér mond el, és ma, ahányan vagytok, és mindenki csak egy imát mondjon el, egyet, azt, amire Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottam és az Édesanya imája, és mindegy, hogy melyik órában. És ha mindig valaki őszinte szívvel és szeretettel imádkozik, és nem feledkeztek el róla, eljön számotokra a hitben a kegyelem.

De hinni és bízni kell.

Mert ha ezt a tanítást most a jelenben, a napjaitokra megértitek, akkor reménykedhettek arról a tanításról, amit még oly régen adtam ismételten, több éve számotokra, hogy majd a piros veszedelem117 után jön a zöld, a reménység, a megelevenedő Sárga Fény, amely átölel benneteket, és megmutatja számotokra, hogy mi mindenre van szükségetek. De a pirosat nem csak a veszedelem színében elevenítettem meg. Hisz tudjátok, a piros a szeretet színe is. Az a piros, amely szeretettel történik minden. Hisz a kettő között is van különbség, és nektek már e sok tanítás révén a különbségeket észre kell vennetek, és hinni és bízni mindabban, hogy ez az Édesanya, aki őrködik felettetek a Királynőben, meghallgatja az Ő gyermekeit, az Ő nemzetét, és sietve siet segítségetekre.

A mai napban így emlékeztünk az ünnepben. Sok mindent kiemeltem, és sok minden, ami még elmaradt. De tudjátok, hogy évek folyamán talán máskor mást hoztam számotokra. És látom azért rajtatok, hogy szeretettel és örömmel fogadtátok e ünnep megemlékezését e jelenlétben, e felemelő tanításban. E kegyelemben volt ének, volt ima, volt öröm, boldogság, és volt elmélyedés, és van gondolkodás. Ezeken mind-mind nektek is át kell menni, elfogadni, érezni.

Így búcsúzom tőletek e ünnep részében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke,

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen.118

 

  • Programjaink

    • Programjaink

      A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…

    • Zarándokbusz

      Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén és Nagypénteken külön zarándokbusz indul Budapestről Sükösdre. Az autóbusz minden alkalommal déli 12:00 órakor indul az üllői úti stadion (Fradi-pálya) üllői úti oldala mellől. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után, hajnai 02:30-kor indul vissza Budapestre.

    • Évforduló ünnepe 2017. április 25

      Értesítjük a kedves zarándok testvéreket,…