IMG. 2921. jav_1

 

Mária1:

(…) Eljött ez a mai szép ünnep, hogy elindulok Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, hisz minden hónap első péntekén, a bűnbánat minden péntekén Hozzája megyek (…). De ez a mai nap, ez egy jellegzetes nap, hisz a megjelenésének, hozzám szólásának megmutatkozása 15 éve ebben az órában. Ezért nevezzük ezt a napot az Évfordulónak az örömben és az ünnepben.

Így kérem most a pásztortól1, aki elfogadta ezt a Közösséget, hogy ő lesz a mi pásztorunk és mi leszünk nyája, hogy adjon áldást, hogy a papi áldással induljak el Jézus ölelő, tárt Karjához.2

Mária:

Most örömben indulok, atya!

Eddig is úgy volt, de most még nagyobb örömben.

Mária2:

Eljött ez a mai szép ünnep, amelyet az Évfordulónak nevezünk, hisz úgy is énekeljük az énekünkben, hogy Évforduló Ünnepén jöttünk el Hozzád, Uram, Jézusom. Az Úr Jézus ölelésre tárja az Ő Karjait, és ebben az ölelő, tárt Karjukhoz várja az Ő testvéreit, akik szívük szeretetével és nyitottságával elindulunk Hozzája.

Uram, Jézusom, most elindulok Hozzád a jelen lévő testvéreimmel együtt, hogy az ölelő Karod átöleljen engem, és átölelje jelen lévő testvéreimet, hogy érezzék szívükben, lelkükben azt a mérhetetlen, nagy örömet, boldogságot és szeretetet, amelyet így érzek most, hogy ismét találkozhatom Veled. De ez a találkozás egy kicsit más, mint a fájdalom és a szenvedés pillanatának átéléséhez, hisz most az örömünnepben jöttünk össze köszönteni Téged, hogy a szívünk, lelkünk megteljen e örömmel, e békével, e szeretettel, amely megerősít, és ezzel a megerősített szívvel el tudjuk fogadni a mindennapi életet, és haladjunk tovább. És így mondhassuk, hogy: „Megjöttem, Jézusom, ma jelen lévő testvéreimmel, Hozzád, hogy ünnepelve ünnepeljük ma ezt a szép napot, amelyet nekünk e szikrázó napfénnyel, a sugárral adtál számunkra, hogy ezzel is bizonyságot nyújtsál, hogy ez az ünnep valóban szeretetteljes.”

De most itt, az elindulásom pillanatában szeretnék Ferenc atyára3 emlékezni, hisz nagyon szerette ő is ezt a napokat, hisz közel 10 éve járt hozzánk, 10 éven keresztül sok Évforduló Ünnepén jelen volt közöttünk.

Ma reménykedek, hogy ő fentről letekint reám. Letekint, akik itt vagyunk, és talán örömmel és boldogan azt mondja: „Én is kísérlek a Mennyből, mert szeretnék veled együtt örülni ezen a szép napon.”

Reménykedem, hogy majdan, egyszer, amikor találkozhatunk az Örök Életben, megerősít engem ebben az érzésemben, amit szívemben, lelkemben érzek iránta a mai napon. Hisz már nem tudok sírni; szomorkodni igen, hogy nincs közöttünk, de tudom, hogy ő már jó helyen van, hisz Jézushoz készült, és Jézus eljött, hogy elvihesse őt is az Örök Hazába.

Ezért ez a mai ünnep az örömben, a szeretetben és a békében van jelen, és így kérem a testvéreket is, hogy velem együtt így ünnepeljenek, és így jöjjenek.

Az Évforduló Ünnepe annyiban más egy Golgotai nap ünnepétől, hogy ilyenkor nem a zarándok-testvérek ülnek körülöttem a sátorban az első helyeken, ilyenkor kérem, hogy foglalják el azok a helyet, akik egész évben, Évfordulótól Évfordulóig szolgálnak. Hisz a pásztorok, azok a megszokott helyükön ülnek, ahol szoktak is. A többi, a testvéreim, akik a vér szerinti testvéreim, majdan a fogadottjaim4 és a segítőim, akiket szeretnék látni most, hogy ott, elöl elfoglalják helyüket a bástyákkal5, hisz nehogy azt higgyék a bástyák, hogy ők, mivel a segítőket mondtam, hogy ők nem oda tartoznak.

Ilyenkor számotokra is ez Ünnep.

Most ti vagytok az első helyen, ti értitek meg mindazt, amit 15 éven keresztül együtt vittünk a Kereszt-hordozásban, az örömben, a megjelenésben, a hétről hétre való imában, az engesztelésben, ami nem csak számomra öröm, hanem minden segítő-, bástya- és vér szerinti testvérem részére.

Így most a zarándok-testvéreimtől egy kissé bocsánatot kérek ebben a részben, hogy nehogy azt higgyék, hogy ők már nem tartoznak közénk, ők talán nem olyan kedvesek.

Ti is olyan kedvesek vagytok számunkra, mint a többiek. De ahogy magatok előtt szívetek szeretetével visszapörgetitek a hónapokat, az éveket, akkor tudjátok, hogy a segítőim, a testvéreim, a bástyák csak ezen az egy napon, amikor elfoglalhassák ott a helyet, amelyre most én, mire átmegyek6, várom, hogy lássam az arcokat az örömben, a mosolyban, hogy: „Igen, örömmel jelentünk meg ezen a szép ünneplő Ünnepben.”

Köszönöm.

És ebben az örömben menjünk együtt az ölelésre tárt Karokhoz, hogy a Fény-sugár áradjon reánk, töltse be szívünket, lelkünket, óvjon, védjen és erősítsen.

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

Jelen lévő testvérek:

Mindörökké! Ámen.

Mária:

(…) segítő (…) szeretném, hogy elöl menjen. (…)

Ti is oda!

Testvérek! Előttem! Mondtam, hogy előttem!! Az arcokat látni akarom! Te is menjél most!7 Ne várd, hogy mit mondok. (…)8

Mária:

Akkor szeretettel és örömmel! Jó?

Jelen lévő testvérek:

Igen. Jól van. Köszönjük!

Mária9:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.

Uram, Jézusom, eljött a mai nap e öröm, szeretet Ünnepében, hisz 15 éve ezen a napon és ebben az órában, amikor kiválasztottál engem a Föld porából, a pici, apró porszemet, hogy én is részesülhessek a tanításaidban, a kegyelemben és a szeretetben. Hisz akkor még nem értettem, hogy mi a kiválasztottnak a dolga, hogyan kell értékelni, érezni mindazt, amellyel megajándékoztál. E 15 év elteltével már boldogan, örömmel és szeretettel jövök Hozzád, örömmel és boldogan nyitom meg szívemet, lelkemet Előtted.

A mai napban a felajánlásomat csak úgy fogadd el, ahogy az Évforduló Ünnepén szoktam, hogy megnyitom szívemet, lelkemet, és átnyújtom Feléd, Uram, Jézusom, mindazt és mindazokat, akik hozzám fordultak kérésükkel, fohászukkal, felajánlásukkal és a mérhetetlen, nagy hálával.

Így a mai napban én jöttem Hozzád a meghívásodban, hogy ma e örömben és e szeretetben jelen legyek, és ezt az örömet és ezt a szeretetet tudjam megosztani mindazokkal, akik ma eljöttek e öröm-ünnepre, hogy ez a kegyelem, ez a szeretet járja át szívünket, lelkünket, és nyújtson segítséget, vigaszt és erőt a mindennapokban.

Köszönöm, hogy ma is nyitottan, őszintén és szeretettel jöhettem Eléd, hogy e örömben Együtt lehessünk.3

 

Mária:

Valami csodálatos Fény, amelyet látok.

Ez a Fény elindult felém.

De egyre közelebb és közelebb jön hozzám.

Remegek és félek!

Mit akar tőlem?!

Jelen van a fényes Gömb, amely a Fényből mintha kilépne, kijönne felém. A szivárvány színeivel10 megjelenik egy Száj, és mozog. És ezt mondja felém:

— Ne félj, bűneid bocsánatot nyertek, és gyógyulást nyertél.11

De ki szólt hozzám?!12

Félek e Hangtól.

Nem is merek feltekinteni e Fényre. Nem is akarom hallani a Hangot, hisz félek tőle!13

Ismételten szól hozzám e Hang14:

— Ne félj! Ne félj!

Ez a Hang különleges, hisz senkihez sem tudom hasonlítani.

Nem tudom, mennyi idő telt el, de mikor kinyitom a szemem, már kevesen vannak jelen. S ők is sírtak, mint ahogy érzem, hogy én is. S azonnal kérdőre vonnak:

— Mi történt veled? Olyan furcsán beszéltél. Mi nem értettük. Mondd! Mondd, mi történt veled?!

Hangosabban és hangosabban jönnek hozzám a hangok. De én csak sírni tudok15, és szinte szólni nem:

— Nem tudom. Nem tudom elmondani, mit láttam. De csodálatos volt. És azt sem tudom, hogy ki szólt hozzám. Egy Fény-gömböt, majdan a szivárvány színeit láttam rajta. És mintha forgott volna felém, így jött hozzám, és ott egy Száj, ami megjelent, s az szólt hozzám.

Jönnek a hangok ismételten:

— Száj beszélt veled?!

— Nem tudok mást mondani, csak amit láttam. Ezt tudom elmondani. De azt megértettem, hogy ne féljek. Azt többször is elmondta, hogy ne féljek. Hogy gyógyulást nyertem, és bűnbocsánatot kaptam.

S akkor már szólnak, hogy menni kell, hisz már rajtunk kívül senki sincs itt:

— Már mindenki elment, és te csak itt sírsz is, beszélsz is, és nem értjük, hogy mi van veled.

Nem tudom megérteni e különleges jelenséget.

Itthon elmondjuk, hogy mi történt velem, és a válasz:

— Pont te?!

— Mintha én akartam volna!!16 Nem értitek meg, én nem akartam semmit!!

S nem hisznek nekem.17

De másnap nem történik semmi. Már megnyugszik a lelkem, a szívem. Talán nem is kell beszélni róla, hisz még én magam sem tudom, hogy mi ez.

Még egy nap eltelik, s még nyugodtabbak vagyunk, mert már nem csak én, hanem a körülöttem lévők a családban. Hisz többször kérdezik:

— Na, nem történt semmi?! Na, nem láttál semmit?! Nem hallottál semmit?!

S én csak nemmel válaszolok bármely kérdésre.

És már szinte megnyugszok, hogy nincs tovább. De amit láttam, és amit hallottam, azt már elfelejteni nem lehet, az mintha beleíródott volna a szívembe és a lelkembe.

És jő az újabb nap. Újabb nap, mikor a Fény ismét megjelenik, és a Fényből ismételten a Gömb, amely gyorsan jön felém, pörögve. A színek csodálatosak, amely átfogják, átölelik, de úgy váltakozik. És ahogy váltakoznak a színek, ismét kialakul a Száj, amely ismét mozogni kezd, és már hallom a Hangot:

— Ne félj, hisz ismételten Én szólok hozzád. Ma azt mondom neked, hogy a Földön nincs jelen a szeretet és a béke. Ma ezt adom neked, hogy ne legyen ilyen békétlenség és szeretetlenség a Földön.18

De kinek mondjam el, azt nem tudom, hisz arra választ nem kaptam.

Majdan ismét kérdezik tőlem a körülöttem lévők, hogy:

— Ma is sírtál. De már nem annyira, mint múltkor. De ma is olyan furcsán beszéltél, hogy nem lehetett érteni. És tudod, hogy mit kaptál? Emlékszel valamire? — így jönnek hozzám a hangok a jelen lévők közül.

— Igen, emlékszek. De most én sem féltem már annyira, mint az első látáskor és halláskor. Most is megijedtem, most is féltem, de talán egy kicsit, mintha leplezni tudtam a félelmemet. De ma a Hang csak ennyit szólt, hogy nagy a békétlenség, és nagy a szeretetlenség a Földön. Hisz nap mint nap úgy élünk, hogy nincs jelen a szeretet és a béke.

De hogy mit kell vele tennem, és kinek kell mondanom, azt nem tudom. Hisz tovább nem szólt hozzám ez a Hang.

Ez a Hang eltávozott, a Száj is eltűnt, és a Gömb, ahogy jött, olyan formában eltűnt előttem a Fényben, és a Fény is eltávolodott.

De nem tudom elmondani azt az érzést, amely bennem van. Ez különleges, ez az érzés, amit érzek. Olyan különleges a szeretet, olyan különleges minden, amely szívemben, lelkemben jelen van. Olyan, mintha talán nem is a Földön járnék. Nem tudom elmondani, amit érzek legbelül.

Nem tudom, hogy látom-e ezt a Fényt még, nem tudom, hogy szól-e hozzám ez a Hang, de hogy ki az, nem tudom, hogy szabad-e kérdezni. Hisz azért még a félelem jelen van szívemben e megjelenés pillanatában.

De biztatnak a jelenlévők, a család:

— Hát, kérdezd meg! Kérdezd meg, ki beszél veled. És ha a rossz, a gonosz környékezett meg, te azt is elfogadod?

Én nem tudom, hisz különbséget se tudok tenni. Azt tudom, hogy valami más ez az érzés, amit e Fénnyel és a Hanggal kaptam. Valahogy más az egész bensőm, mintha még a szívem is másképp dobogna. Nem tudom elmondani mindazt, amit érzek, mindazt, amit átéltem.

És ismét velem együtt a család is, mi, kik jelen voltak az első és a második látásomnál, többször és többször eljöttek:

— És ma nincs semmi? Nem szólt hozzád senki? Nem is láttál senkit és semmit? — többször és többször kérdezik tőlem.

De hát nem tudok mondani mást, csak azt, hogy valóban nem történt semmi.

De eljön a második hónap első hetében, amikor már hosszabb idő telt el a két látás között. Hisz már több mint 10 nap. Már teljesen megnyugodtunk, hogy már többet nem lesz semmi, és el sem tudom mondani, hogy valójában mi történt, és hogy valójában ki szólt hozzám.

De ha a rossz adja nekem ezeket a szavakat, amit nem látok, hogy ki szól, azt nem akarom. Arra nincs szükségem! Távozzon a közelemből is!

Megfogadom a tanácsokat, hogy legyen nálam állandóan:

— Valami kis üvegcsében szenteltvíz, a szentolvasód, és ezt mutasd a Hangnak, meg jól locsold meg! Majd meglátod, eltűnik, és már nem is fog hozzád szólni.

— Igen, majd megfogadom a tanácsot, és magamhoz veszem a rózsafüzéremet.

És megint váratlanul jön a Fény, amelyre nem tudok felkészülni, hisz nincs nálam semmi. És mégis most jött!

— Ha te a rossztól vagy, akkor ne szólj hozzám! Ne gyere a közelembe! Hisz én akkor nem akarok se hallani, se látni!

Hisz a félelem is még nem távozott el teljesen, hisz még bennem van.

De hiába mondom e szavakat, a Fény itt van, és még erősebben ragyog, mint eddig!

Mintha ez a Fény emelne fel, hogy el akar vinni.

Most jól érzem magam. Olyan különleges ennek a Fénynek a közelségében lenni.

Mintha simogatna?

Felemelne?

Átölelne?

Nem is tudom, melyik szót tudnám hozzája mondani. Csak azt, hogy ilyent életemben, a mindennapokban, a földi élet jelenlétében soha nem éreztem.

És a Fény ismét elém pörgeti a színnel változó Gömböt. És a Száj ismét kialakul, és ismét mozog. És hallom a Hangot:

— Nincs megbocsájtás az emberek szívében.19

Inkább engedjük, hogy a gyűlölet tomboljon.

Hallottam a Hangot, és e szavakat.

De mit tegyek én ezekkel a szavakkal?

— Mondd el, akikkel hamarosan találkozol.

— Én találkozok valakivel? — meglepődök.

De már a Gömb ismét távolodik, ahogy érkezett, úgy el, tőlem.

És a Fény-sugár is.

Mikor kinyitom a szemem, hát, tényleg, sokan vannak! A Hang jól mondta, hogy hamarosan találkozok.

Hogy Ő honnan tudta, hogy ily sokan vannak itt?!

— Na, és ma mit mondtak neked?

Már ma kedvesebben jönnek a hangok hozzám!

Már mosolyognak.

Talán már ők sem félnek, úgy, ahogy én.

— Ma a Hang azt mondta, hogy nincs megbocsájtás az emberi szívekben, és a gyűlölet tombol a Földön. És kérdeztem, hogy most mit kell ezzel tennem, hogy kinek mondjam el. Erre azt kaptam a válaszban, hogy hamarosan találkozok, azoknak mondjam. Hát, most én nektek mondom, kiket látok.

De ők sem értették e szavaknak a lényegét, ahogy én sem.

Ők mást vártak tőlem:

— Mondd, más semmit nem hallottál? Semmit nem láttál? Ismét csak azt, amit eddig mondtál nekünk?

— Igen, minden ugyanúgy történt, ahogy eddig mindig. Csak most annyi volt a más benne, úgy éreztem, mintha ez a Fény felemelt volna, mintha valahova, mintha vitt volna.20 De nem tudom elmondani, mit éreztem. De nagyon jó volt, azt biztosan tudom.

Ismét jönnek felém a családtól és másoktól a tanácsok:

— Ha nem látod, hogy ki szól hozzád, nem kell vele foglalkoznod. Ne akarj Vele beszélni, hisz nem tudod, ki az. És lehet, hogy a gonosz, aki veled beszélget. És te majd még itt dicsőíteni akarod?

— Én nem tudom, hogy ki az, de hogy különlegesen jó az érzés, és valahogy másképp érzem az egész testemet, azt el tudom mondani.

— Te nem tudod, hogy a gonosz mit tud nyújtani! Ne mondd tovább, hogy te mit láttál, és mit hallottál! Majd akkor szóljál nekünk, hogy ha bizonyosságot nyer, ki szólt hozzád!

— Ígérem nektek, hogy legközelebbre, ha netán lesz még ilyen, megpróbálok bátorságot venni magamon, hogy megkérdezzem21, ki szól hozzám. De nem tudjátok, hogy fáj ez nekem, hogy így mondjátok! Én nem akartam ezt, ti nagyon jól tudjátok. És még ti se értitek meg, ami velem történik! De én magam se… Azt sem tudom, mit kell mondani, hogyan is imádkozzak: azt az imát, amit ismerek, vagy mást kellene? Nem tudom.23 De majd mondogatom most már magamban mindig, s majd csak meghallja, hogy a gonoszt nem akarom se látni24, se hallani. Az ne jöjjön hozzám!25

S már igyekeztem minden nap meggyőződni, még reggeli időkben, hogy valóban nálam van-e a szenteltvíz és a rózsafüzér. Hisz már nem tudok felkészülni rá másképp, hogy ha ismét jönne. Hogy akkor elküldjem magamtól.

Nap mint nap így voltam jelen, reggeltől estig. De a következő megjelenés, az ismételten egy különleges időben történik, hisz már estére jár az idő, hisz már készültem én is nyugovóra térni a lefekvésemben, amikor itt a Fény ismételten. Ismételten közelít felém.

De meglepő! Most még nem látom a Gömböt. Csak a Fénynek a sugarai jönnek felém. És most is hallok Hangot, de távolról:

— Ne félj Tőlem! Ne félj Tőlem! — szinte, mintha suttogna felém a Hang.

És ismételten nap mint nap felkészültem, és most megint nincs nálam semmi!

— Nem akarom hallani ezt a Hangot! Nem akarom látni a Fényt! Mert nem tudom, hogy ki szól hozzám.

És a Fény szinte kettényílik, és valaki lépked.

De ki az?

— Ó, Uram, Jézusom, bocsáss meg nekem!26 Nem merek Rád nézni. Hisz féltem Tőled! Nem ismertem meg a Hangodat, hisz sose szóltál hozzám azelőtt.27 Hogy én? Én csak egy egyszerű ember vagyok. Nem nézek fel Reád. Szabad felnéznem?

Csodálatos, fényes ruhában megjelentél. Mezítláb. A haj a vállig ér, gesztenyebarna. A dereka megkötve egy aranyövvel. A Szeme, nem tudom pontosan kivenni a színét, hogy már barna, vagy inkább már a fekete árnyalata — olyan erős a Fény.

— Valóban Te vagy, Uram, Jézusom?! Hisz én csak a képeken láttalak, de nem ilyen vagy teljesen a képen.28

— Igen. Köszönöm. Hű testvéreddé válunk, és követünk Téged, bármit nyújtasz számunkra.29

— Ne menj még el! Maradj még itt! Maradj még, hogy lássalak.

De a Fényben eltűnik. És a Fény is eltávolodik.

Mikor kinyitom a szemem, így szólok azokhoz, kik ismét jelen vannak, örömmel és boldogan:

— Már tudom, ki szólt hozzám! Már nem a Gömböt láttam! Nem a Szájat láttam, hogy mozog! Ma a Fényből az Úr Jézus lépett ki elém. És Ő szólt hozzám, hogy kiválasztott engem, mert szüksége van rám, mert majd tanítani fog.30

— És pont téged?! Ő téged kiválasztott?! Ő szólt hozzád? Te ebben biztos vagy?

Hát, az örömömet megint nagyon hamar letörték.

Nem is tudom, hogy érdemes-e szólnom már, vagy nem.

Hisz öröm és boldogság volt szívemben, lelkemben, ezt akartam megosztani velük, és mindjárt azt mondják, hogy ez nem biztos, hogy én az Úr Jézust láttam.

— Biztos, a gonosz felvette az Ő Arcát. — már megint így kezdték nekem mondani. — Hisz sokat tud ám az tenni!31

Én egyszerű, tanulatlan vagyok, és nem tudom, hogy mitévő legyek, és mit cselekedjek. De azért a bensőmben, a szívemben meghagyom ezt az örömet, de csak úgy, hogy ők ne lássák, mert talán megint mondani fogják, hogy ez nem jó, ezt vessem el magamtól, távolítsam el. De magamban mondogatva:

— Köszönöm, Drága, Jó Jézusom, ha valóban Te engem megtaláltál, megismertél és szóltál hozzám! Én örülök neki, ha más nem is örül, hogy valóban Te vagy. De azért elmondom Neked, hogy mit mondanak számomra.

Nap mint nap így és ehhez hasonló fohászt, imát, beszélgetést mondtam el, fel az Úr Jézusnak, hogy ezzel tán magamat is egy kicsit vigasztaljam és megerősítsem.

Ismét várjuk nap mint nap, hogy most valójában mikor fog szólni. De már a július hónapban, közepében járunk, és még mindig nincs minden nap jelen, nem minden nap szól hozzám.

Lehet, hogy tényleg a rossz csinálja ezt velem?

És most a Fény úgy jön hozzám, hogy úgy érzem, felkészültem. És a Fény ismét kettéválik, és a Fényből előbb csak lépteket hallok, érzek, látok, majdan megerősödik és megelevenedik előttem az Úr Jézus a csodálatos, szép ruhájában, mezítláb.

— Dicsőség Neked, Drága, Jó Jézusom! Köszöntelek!

De nem tudom, hogy jó-e ez a köszöntés.

A köszöntés után kezembe veszem a rózsafüzért, a szenteltvízt32, és akarom épp a szenteltvizet Rá hinteni.

De azt mondták, hogy jól locsoljam meg!

De erre csak mosolyog és mosolyog, és ennyit szól:

— Te, kicsinyhitű!

És elteszem a rózsafüzéremet, elteszem a szenteltvizet, és bocsánatot kérek:

— Uram, Jézusom, Te tudod, azt mondták nekem, hogy nem biztos, hogy Te vagy.

Erre Ő átveszi a szót, és így szól:

— Tudom, hogy mit mondtak neked, hisz láttam is, és hallottam is, hogy ne örülj annyira, és ne bízzál abban, amiben látsz. Inkább távolítsd el magadtól. Tudtam, hogy nálad van a szentolvasó és a szenteltvíz. Hisz most Én jöttem hozzád, a te Urad. És ezek után is elfogadod, hogy követsz, hogy taníthassalak, hogy átadd a testvéreimnek, amit reád bízok?33

— Bocsáss meg, Uram, Jézusom, én mindent elfogadok, amit mondasz, és amit adsz és tanítasz. És most már felhőtlenül örülhetek. Már nem kell leplezni az örömömet, mert bizonyosságot szereztem és nyertem, hogy valóban Te vagy, Uram, Jézusom.

— Mondd azt mindazoknak, akikkel majdan találkozol, akiket szinte testvéreimnek nevezhetek, hogy nem kell félniük sem Tőlem, sem tőled. Hisz te egy vagy a Földön a sok közül, akiket a kicsinyek közül kiválasztottam. Hisz Nekem, a te Jézusodnak, ilyen testvéremre van szükségem, akit taníthatok, és aki a tanításaimat elfogadja, és nem kételkedik bennük, hanem úgy adja tovább.34 Mert a te fejed még tiszta, nincs tele sok tudománnyal, akik mindent tudományos módon akarnak megfejteni, megérteni, majdan tovább adni.

— Köszönöm. Köszönöm, Uram, Jézusom, e szavakat, amit most nekem adtál. Akkor reménykedhetek, hogy máskor is láthatlak, hallhatlak, hogy eljössz hozzám? Én várni foglak, ha éjjel, ha nappal jössz hozzám, hogy lássalak, hogy hallhassalak. Dicsőség Neked, Drága, Jó Jézusom! Én, az egyszerű leány, aki még nem tudom, hogy ilyenkor mit is kell mondani.

És e idő alatt eltűnt az Úr Jézus, és eltűnt a Fény.

És mondom a családomnak és a jelenlévőknek, hogy:

— Valóban Jézus, aki szól hozzám! Valóban Jézus, akit látok! Hisz kinevetett, mikor a rózsafüzért és a szenteltvizet elővettem. Ő nem félt tőle, azt mondta, bátran Rá önthetem az egészet. De én már akkor nem tettem. És a rózsafüzért is azután már visszavettem. És azt mondotta, hogy Ő kiválasztott engem, hogy majdan tanítson, és amit ad, azt úgy adjam át, ahogy Őtőle hallom. Megígértem, hogy megpróbálom teljesíteni mindazt, amit adott nekem. Elsőként figyeljek arra, amit nyújtott az első találkozásban, hogy ne féljek, és higgyek, és bűnbocsánatot és gyógyulást nyertem. Figyeljek arra, hogy a béke és a szeretet terjedjen el az emberi szívekben.35 Figyeljek arra, hogy egyre többen és többen azzal együtt éljenek, hogy megbocsájtásban részesülhessenek36, és figyeljenek egymásra, és ne a gyűlölet uralkodjék és tomboljék e Földön. Most úgy látszik, ezekre kell figyelnünk, ezeket kell megértenünk, és talán elindulni, hogy valamit változtassunk. Nem tudom, hogy min kell változtatni. Életünkön? Magunkon? Hisz ezt nem mondta el, de ezekre kell figyelnünk.

Köszönöm. Köszönöm, hogy így szólt hozzám. Megköszöntem Neki, és várom a következő találkozást.

És boldogan mondtam el enyéimnek, hogy mi történt velem, hogy mit látok, mit hallottam, és most már biztos vagyok benne, hogy ki szólt hozzám.

De valahogy nem tudtak velem együtt úgy örülni, ahogy én örülök. Látom arcukon, mintha csalódtak volna. Látom arcukon, mintha félnének. Hát, megkérdezem tőlük, hogy:

— Valamit nem úgy értettek, ahogy mondtam? Vagy valamiért féltek tőlem?

— Neeem, csak hihetetlen, hogy valóban pont te lettél az, akit Ő itt a Földön megtalált. Pont téged?! És te biztos vagy benne, hogy ez az Úr Jézus? Hisz azt mondtad, azt mondotta, hogy Ő a mi Jézus Krisztusunk. Miért nem úgy mutatkozott be neked, hogy: Én a Názáreti Jézus vagyok?!

— Azt nem tudom. Nem ezt mondta. Nem ezt mondta!37

De megint már szomorú vagyok. És szinte sírnom kell. Bárhogyan akarom elmondani, hogy mit látok, mit hallok, mi történik velem, nem akarják megérteni.38

Nem is tudom, hogy szükségem-e39 van még erre nekem?!

Hisz éltem az életemet egyszerűen. Sokan nem is tudták tán, hogy létezem. És most már egyre többen és többen jönnek. Lehet, hogy azért, hogy mit látnak, mit hallanak.40

És a családom!

Az sem hisz nekem.

Mert miért pont én?!

Úgy adták nekem — mintha én ezt akartam volna!41

Gondolkodom, talán szólok legközelebb, hogy ne jöjjön többet.

Hisz én sem értem még teljesen, hogy mi történik, de a családom egyáltalán nem érti meg!

Nem sokat kellett várnom, hogy ismét jelen legyen a Fény.

De valahogy nincs öröm a szívemben.

Valahogy csak inkább sírni tudnék. És mintha megint félelem vett volna erőt rajtam.

Nem is tudom, hogy nézzem-e ezt a Fényt, vagy forduljak el Tőle.

De a Fényből ismét megjelent az Úr Jézus — hisz én annak szólítom.

— Köszöntelek, Uram, Jézusom! Hisz nem tudok örülni. Te tudod, mindent tudsz, nem is kell mondanom semmit. Igen, én örülök.

Hisz átölelt a Fény, mintha megint felemelne, és megerősít. És öröm és béke, nyugalom, amely átjár.

— Igen, elfogadom. Felkészülök. Hálámat és köszönetemet fejezem ki a Te Szentséges Szívedhez.

De jó volt!

Milyen szép volt!

S milyen szeretet és nyugalom és béke, amit adott nekem is!

— S nem kellett ám elmondanom semmit, hogy ti mit mondtatok nekem, mert Ő mindent tudott! És azt mondta, ne törődjem veletek. Mondhatja azt is, hogy Ő a Názáreti, de Őtet42 én ne így hívjam. Ő nekem az Úr Jézus. Tehát Ő látta, hogy ti mit mondtatok nekem, s nekem nem kellett elmondani43. Higgyétek már el, hogy ez biztos, az Úr Jézus, akivel én beszélek. De többet nem is mondok nektek. Az a legjobb, ha nem is tudtok semmit.

— Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy megerősítettél, most már nem sírok, és nem félek tőlük. Nem baj, ha bolondnak mondanak, ha „nem rendes” vagyok, de én érzem szívemben, érzem a lelkemben ezt a különleges szeretetet, különleges békét, örömet, amit csak Te adtál nekem, ami az enyém! És ahogy megáldottál! Ahogy Fényed sugara átölelt! Ezt tőlem nem tudják már elvenni! Köszönöm! De nem mondtam el nekik! Csak ez az enyém!! Te ezt nekem adtad! És imádkozom Hozzád, légy továbbra is velem, bennem. Jöjj a Fénnyel, és tanítsál, és szóljál hozzám.

Pateri, poppoli, pateri…

Santa Maria.

Christa fora, Jesus!44[

E különleges tanításod, de nehéz kimondani! De megértettem, hogy tanuljak, éljem át a tanítást, hisz jelen vagyunk a búzamezőn, a Szeretett Tanítvánnyal és pár tanítvány. És ezt a tanítást adod számomra, hogy nézzem e búzamezőt, amelyben a termés a mindennapi kenyér jelenlétét hozza el számunkra.

Jézus Krisztus Urunk:

De e búzamezőben nem csak a búzaszemek vannak jelen, amelyek már megértek az aratásra, hanem jelen van benne a konkoly, amelyet külön kell gyűjteni, és a tűzre vetni, hogy megsemmisüljön.45[

E búzamező, amely a testvéreimet is jelképezi Számomra, hisz akik szeretettel vannak Irántam, és igyekeznek megismerni Engem, azok az élő és érett búzakalászok.

A kalászokat lengeti a szél az örömben, a szeretetben. Hallani a susogást. De jelen van a szúrós konkoly is, amelyek azok a testvéreim, akik azért hallottak Rólam, de mégsem akarnak elfogadni és megismerni. Azok, akikre sokáig várok, mint e búzatáblát nézed, hisz elvetettük, szárba szökkent, megnőtt, termést hozott, és megérett az aratásra.

Ez egy folyamat. Így van az emberi test is, mint egy folyamat. És ebben a folyamatban várjuk, hogy felismerjenek, elfogadjanak, és majdan kövessenek.

De e folyamatban, akik a konkollyá váló testvérek a földi emberben, akik ugyan hallottak Rólam, de nem hisznek és nem követnek, rajtuk nem ment teljesen végbe ez a folyamat, mert ők ilyen konkollyá váló emberek, akiknek azt mondják, nincs kegyelem, mert a konkolynak sincs kegyelem. Kiveszik, összegyűjtik, és a tűzre vetik, hogy semmivé váljon, hogy már az élő, érett búzaszemeknek ne tudjon kárt okozni.

Mária:

Oly régen volt ez a tanításod, Uram, Jézusom!

És öröm így együtt haladni Veled e búzamezőben!

De én nem kitépkedem a kalászokat, hisz arról tanítottál már, hogy nem szabad tépkedni, mert az a mindennapi kenyér az emberi testnek.

Jézus Krisztus Urunk:

Imádkozzatok, engeszteljetek, engeszteljétek az Én Szentséges Szívemet. De az imában próbáljatok egyek lenni, és figyelni egymásra, és tanulni, hogyan is van jelen ez az ima számotokra. Hisz az ima az imádságban beszélgetés Atyámmal és Velem.

Mária:

Ezek a tanítások is többször és többször voltak jelen számunkra, különösképpen itt, a kezdetben.

Jézus Krisztus Urunk:

De így szóltam a testvérekhez:

Íme, Mária, kiválasztott testvér-szolgám, akit kiválasztottam közületek az egyszerűségében. Szemetek láttára fogom tanítani, nevelni. Szemetek láttára fog megnőni, hisz most még kicsi előttetek, most még félénk, hisz nem szeret beszélni, nem szeret előtérben lenni, ő bárkit maga elé, szinte lökdösve, hogy:

— Ti szóljatok az emberekhez! Énnekem jó itt hátul. Én imádkozom, hisz én megkaptam e csodálatos ajándékot a kegyelemben, hogy induljak el a testvéreimhez, és a testvéreim felett imádkozzam.46

Ahogy valamikor a kezdetben, amikor szinte ezért jöttetek legtöbben, hogy részesülhessetek abból, hogy hogyan lesz felettetek elmondva az ima, amikor szolgám, kiválasztott Mária a testvéremben, a megtanított imát mondotta el felettetek.

De a kezdetben nem így kezdte, ahogy most látjátok kezeit. A kezdetben felálltatok eléje, és vártátok, hogy valójában most mi történik, hogy ki dől el, és ki marad állva.

Ez nagyon fontos volt nektek!

Nem az, hogy mi zajlik bennetek!

Hisz volt, aki ült, és oly jókat mosolygott, hogy: „Úgy esett, mint egy darab fa! A másik, az csak elindult, de az aztán el nem dűlt!” — így beszéltetek egymás között, így részesültetek a kegyelemből.

De amikor eljött az a bizonyos időszak a testvérben, hogy Mária szolga, mivel egyre többen és többen jöttetek, és így tanítottam, hogy így mondja el felettetek a gyógyító imát:

Jézus Nevében átadom nektek azt a gyógyító kenetet, amelyet Jézus Krisztus Urunk áraszt általam felétek, mert ti Jézus Krisztus testvérei vagytok, és Szent Sebeiben meggyógyultok vagy meggyógyultatok. Hisz most ti a legjobb helyre kerültetek e felajánlásban.

Uram, Jézusom, ajándékozd meg őket a Te szereteteddel és a Te kegyelmeddel. És ez a kegyelem működjön rajtuk és bennük.

És mikor ennek tanúi lettetek, akkor többen és többen azt mondták: „Hát, ez így nem jó! Mert már elöl kiveszik az erőt, és én ott hátul mit fogok kapni?!”

Erre Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam Mária szolgámnak: Kinyújthassa kezét felétek, és ha akarom, a padról egyenként leestek.

De láttam a kételkedő szíveket, és elindult felétek a Fény-áradat, és egyre többen és többen, akaratotok ellenére is, estetek le. Az ott lévő testvér szörnyülködve megijedt: „Uram, én hiszek! Én nem akarok elesni! Én hiszek Benned!”

Hisz azt mondta, idővel, Mária szolgámnak: „Tudod, mikor néztem, azt hittem, mint egy csatatér, úgy estek ki az emberek. Hát, persze, hogy megijedtem, és azt mondtam, én hiszek, én nem akarok leesni. De én nem is estem le!”

Ez a kicsinyhitűség felétek, hogy kaptátok a kegyelmet, kaptátok a csodát, és ez az, amikor az ember a testvéremben csak önmagára gondol, mert azt, hogy: „Én legyek az első! Én kapjak valamit! Mert ha én hátul vagyok, akkor én már nem részesülök belőle.”

Ez volt a kezdet az első esztendőben, amikor meglepődtetek mindazon, hogy valójában hogyan működik itt a kegyelem: „Ha én meg tudok nyílni, ha én el tudom fogadni, hogy Uram, Jézusom, Te valóban itt jelen vagy, Uram, Jézusom, Te valóban a szeretetedet és a kegyelmedet árasztod felénk, akkor nem kell kételkedni, nem kell szomorkodni, s nem kell félni attól, hogy a Te kegyelmed elfogy, hogy itt elöl részesülnek, és mások már nem részesülhetnek a Te kegyelmedből.”

De ez épp olyan volt, ez a kegyelmi ajándék-átadás a gyógyító kegyelemben, mint az, amikor azt mondottam, hogy kiválasztott Mária szolgámat majd Én fogom tanítani, és Én leszek a Tanítója, és majd látni fogjátok, amikor majd ő kiáll előttetek, és beszélni fog számotokra.47 Nem kell már egyik testvérnek sem ide állni, nem kell Máriának mögéje bújni, hogy:

— Te csak szóljál! Én elleszek mögötted.

— De mit mondjak?!

— Ó, te tudsz ám beszélni! Mindegy, hogy mit mondasz, én itt leszek hátad mögött.

Ekkor ti mosolyogtatok, de ekkor sokan, kik eljöttek e helyre, azt sem tudták, hogy valójában ki az, akihez jöttek. S mikor megkérdezték, és rámutattatok, volt, aki azt mondta: „Hát, az olyan, mint egy kis szürke egér!”

Nem mindig az számít, hogy ki hogyan van jelen, hanem az, hogy tud-e hinni, tud-e bízni, és tud-e megnyílni a szeretet kegyelme révén.

És ezen a vasárnap délutánján, amikor páran összejöttetek, hisz a kezdetben nem volt fáradtság eljönnötök kedden, csütörtökön, pénteken, vasárnap. Még néha szombaton is! Akkor azt mondtátok: „Mi tán nem is a Földön járunk! Nem is tudunk elfáradni!”

Akkor éreztétek a szeretetem kegyelmét, amely átjárta szíveteket, lelketeket?

S azon a napon ismételten délután jöttem közétek kiválasztott Mária szolgámhoz, és e kiválasztott Mária szolga által adtam a tanítást. Tanítást a nyelvek adományában. Amikor azt mondottam:

Nem kell majd szégyenkeznetek, nem kell majd félnetek, hogy valóban ez az egyszerű, szegény asszony, akit többféle jelzővel is illettetek, hogy „pont az Úr Jézus ezt találta”, mert Nekem, ahogy mondottam, erre az egyszerű, tanulatlan emberre, a testvérre volt szükségem, akit majd Én taníthatok, akinek nincs még tele a feje, az agya mindenféle tudománnyal, és a tudományt mindig akarja magyarázni, bármit tudományosan, hanem majd Én, Jézus Krisztus Uratok, Én fogom őt tanítani.

Ekkor nagyot figyeltetek és csodálkoztatok.

És elkezdtem számotokra egy különleges nyelvet, Mária, kiválasztott szolga-testvéremnek adni: csáng, csáng, csing, csung, csing… (…)

Dőltetek a nevetéstől!!

„Hogy ezt miért kell neki tudnia?”

Petiböri, szentiböri, petiböri báj…

Emlékeztek rá?

És meglepődve, csodálkozva néztétek.

„Hát, valamitől ezt tudnia kellett mondani! Ezt nap mint napra csak így elmondani, azt nem lehet! Valaki biztos, adja számára.”

És mikor ennek már tanúi lettetek, akkor már kezdtetek hinni abban, hogy valóban, Én, Jézus Krisztus Uratok tanítom e kiválasztott Mária szolgámat, és azt mondottam:

Ne féljetek, ki fog majd ő állni, és beszélni hozzátok, és nem fog törődni, hogy mennyi ember előtt. Meghívásoknak fog eleget tenni, ahol ismételten beszélni fog, amikor megvallja önmaga hitét, amikor bizonyságot tesz arról, ami történik vele.

S erre azt mondotta a család egyik tagja: „Na, erre befizetek! Hogy a Mari valamikor is megszólal mások előtt!”

Aztán elkezdődött a tanítások korszaka, hisz már korszaknak lehet nevezni a mai ünnep révén. És mikor ezek a tanítások akkor nap mint nap megjelentek, akkor azt mondja a párja a mamának48:

— Mari megint tanul. Csak beszél, beszél, beszél. De nem értem, mi az.

A mama:

— Szólj legközelebb, ha tanul.

Fel is keltik, oda is ül az ágyra, így nézi:

— Megjegyzem. Holnap elmondom.

De ezt nem mondhatod el! De másnap azt mondja:

— Tanultál, de semmit sem tudok belőle, pedig végigültem, megjegyeztem. Azt is mondta, hogy nem szabad róla beszélni. De mintha kivették volna a fejemből.

Na, majd jött a következő tanítás, a jelenlévők előtti jelenés, és mikor elkezdtem Én kiválasztott Mária szolga által szólni hozzátok, meghallotta a szavakat, eszébe jutottak:

— Ezek voltak, amit tanította! — ott sugdosta a mellette lévőknek. — És most mind eszembe jutott, amit mondott! Akkor semmi!

De ez nem csak a családdal történt meg. Ez másokkal is megtörtént. Volt más is, aki még éjszaka is átjött, hogy „hadd hallja, ahogy tanulok”: „És majd utána elmondom. Hát, gyerekek, semmi nem jut az eszembe! Pedig egész éjjel itt voltam. Feláldoztam az éjszakámat, és nem tudok nektek elmondani. De olyan szép volt! Olyan örömteli volt! De nem baj, azért örültem, hogy ott voltam!”

Akkor nem értettétek még azt meg, amit Én, Jézus Krisztus Uratok a szolgámnak adtam. Azért, hogy ti jelen voltatok e tanításon, nem hittétek azt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem nektek adtam, hanem szolgámnak, ezért nem maradt meg bennetek. Most már csak mosolyogtok a kezdetről, a kezdetben, hogy valójában mi történt a tanítások révén, valójában mit nyújtottam számotokra e jelenlétben. De akkor néha szomorúvá váltatok, hogy: „Miért nem jutott az eszembe?! Hogy miért nem?! Mikor ott voltam, hallottam, és mégsem tudom elmondani.”

Hisz nem te voltál, testvérem, hivatott arra, hogy elmondd másnak, amit Én a kiválasztott Mária szolgámnak, a testvéremnek adtam. Hisz Én felkészítettem nap mint nap, hétről hétre, hogy majdan tudjon felétek szólni, tudja megállni a helyét, hisz ezt mondottam el számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok leszek a Tanítója. Én fogom tanítani őt, Én nyújtok számotokra kegyelmet, és ezt a tanítást szolgám átadja számotokra, ami által haladtok a mindennapokban.

És így adtam számotokra ezelőtt azt is meg, hogy milyen az agy menete a fejetekben, hogyan kell működni, hogyan kell megérteni. Hisz ahogy mondottam, ott is van a jó és a rossz oldala. És rajtatok, testvérem, múlik, hogy mit hogyan könyveltek el, hogyan fogadjátok el, hogyan érvényesítitek, és hogyan zárjátok be, és mely félteke erősödjön, a jó vagy a rossz, a gondolatok mit visznek be, mire van szükséged a mindennapi élet szeretetében.

És mikor ezt adtam, pont ezen a helyen, és mikor a bástya testvéren mutattam, hogy hogyan képzeljétek el: „Jaj, kisöprök mindent a fejemből, nehogy elmondja! Jaj, kisöprök mindent a fejemből, nehogy elmondja!!”

Az, ha valakinek valami olyan van az ő szívében és az ő lelkében, és az ő fejében és gondolatában, ami a sajátja, ami titkos, azt föltételeztétek ti, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a nyilvánosság elé akkor kitárom?

Ez még a kezdet.

El kell mondanom, hogy azóta azért fejlődtetek!

Mert a kezdetben is jelen volt, amin most csak mosolyogtok, de akkor nem mosolyogtatok, mert nem értettétek meg teljesen, hogy valójában mit nyújt számotokra.

De emlékeztek-e arra az estére, amikor azt mondottam:

Fogjátok össze a Mária szolgámmal kezeiteket, és tanuljunk meg nyitottan, őszintén és szívből imádkozni.49

És elkezdtétek a „Mi Atyánk”-ot: „Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben, szenteltessék meg a Te Neved!”50

Álljatok meg, testvérem, nem kell hadarni!

„Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy…”51

Nem kell húznotok!

Én most nem akarom azt a 3 és fél órát elismételni most veletek, hisz akkor, a jelenlévők közül sokan emlékeztek rá, belefáradtatok az imába. De azért, mert nem az elmondással volt kimondottan a probléma — az, hogy megértettétek, hogy mi a mondanivalója:

„Mi Atyánk!” — hogy mondottam? — „Aki fönt, a Mennyben vagy. Szent legyen a Te Neved itt lent, a Földön is, közöttünk.”

És akkor nyitottan, őszintén azt mondhassuk: „Jöjjön el a Te Országod ide, közénk, a Földre.”

És mikor ezt már kezdtétek megérteni, akkor azt mondottam, közel 3 és fél óra imádkozás után:

Most már elfogadható. De nem azért, mert nem ismertétek az imát, nem azért, mert nem jól mondtátok el, és nem azért, mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem akartam tőletek elfogadni, hanem ezzel az imával a tanítás révén értettétek meg szívetekben, lelketekben mindazt, hogy ennek az imának mi a mondanivalója, hogy: „Nem csak elmondom, hanem én hiszek is abban, amit imádkozom. Hiszem abban, hogy igen, Uram, Jézusom, Te is tanítottad a tanítványaidnak ezt az imát, és nekünk itt, a kicsinyeknek, az egyszerűeknek ugyanúgy tanítottad ezt az imát. Ennek csak örülni lehetett. Megköszönni, hogy Uram, Jézusom…”52

Hisz most az Ünnepben a kezdetről beszélek. De a jelenben tudjátok, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok már akkor lehajoltam így hozzátok, hogy így megkeresselek a porban: Ni-ni, ott fénylik valami! Nem hagyom, hogy elvesszen.53

De ehhez kellett ez a folyamat az időben, hogy megértsétek, és megtanuljátok, hogy már a kezdetben is Én ugyanúgy szerettelek benneteket, mint most, e pillanatban. Hisz akkor is örültem nektek, örültem, és azt kértem tőletek:

Örüljetek! Ne szomorkodjatok! Ne féljetek!

Örömmel énekeltetek, örömmel elmondtátok, bármi lakozott szívetekben, lelketekben. Ha öröm, azt is. Ha bánat, azt is. Ha imaszándékra volt szükség, azt is.54

Hát, valahol már itt belül megértettétek, hogy: „A testvérek nélkül talán már az én életem nem teljesen az enyém. Nekem már erre az emberekre s ezekre a testvérekre szükségem van, mert ezekkel a testvérekkel élem napjaimat, és ezekre a testvérekre támaszkodhatok. Ezektől a testvérektől kérhetek, mert ezek a testvérek meghallgatnak, és velem együtt imádkoznak, velem együtt örülnek, velem együtt sírnak.”

Bármit lehet mondani, ez mind-mind jelen volt számotokra a kezdetben. És jelen kell lenni most, az Ünnepben. És jelen kell lenni a jelen életetekben, a mindennapokban. Mert fontos, hogy érezzétek, hogy mit nyújt számotokra a kegyelem, e tanítás a szeretetében.

Hisz készültetek a Szeretetteljes Ünnepre55, hisz megtörtént a várakozás időszaka, és e szegény, szerényes helyen az első része, ami még először volt meg: „Milyen fát helyezzünk el? Hogyan is készüljünk, mink is, az Ünnepre?”

E hely a szegényes szeretetében van jelen, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok megszülettem e Földre.56

Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet!

Úgy-e, ismerős már a tanítás?

Hisz mostanában többször elhangzott!

De a múltban még nem ismertétek. S ezért bennetek a mindennapi ember mindennapi gondolata foglalkoztatott és vezetett. És valóban, a Szeretet Ünnepére is szeretettel készültetek, de a Szeretet Ünnepére Én azt mondottam:

— Maradjatok meg e helyen a szeretetben57, és e helyen csak úgy, szelíden, szegényesen.

Hisz ez adatott akkor számotokra, aminek oly nagyon örültetek, mikor a tél idejére elkészült, és amikor beléphettetek, amikor a Fény kiáradt a jelenlévőkre, amikor éreztétek a tél idején a rózsának illatát, amikor egyre többen és többen részesülhettetek a Fény látásában, megtapasztalásában, amikor éreztétek, hogy: „Igen, Uram, Te valóban itt jelen vagy.”

De nem mindenki tudta ezt a helyet így elfogadni, hisz még akkor ajtóra nem tellett! Örültetek egy függönynek.

Mária:

Nekünk az is jó volt, hisz örültünk, hogy van valami, ahol imádkozhattunk. Örültünk, hogy ismét együtt lehettünk. Örültünk, hogy egymáshoz kuporogva, szorulva imádkozhattunk, mert Hozzád jöttünk, Uram, Jézusom, és minket nem a pompa, és nem a fényesség hívott meg, minket a Te szereteted, és a Te jelenléted adta meg szívünkbe, lelkünkbe, hogy: „Jöjj ide, testvérem!”

Jézus Krisztus Urunk:

Voltak itt többen olyanok, akik primitív helynek könyvelték el, volt, aki gúnyosan azt mondotta: „Íme, nézzétek meg e kiváló brüsszeli csipkét!”

Nem az számít, hogy mit látsz, hanem az számít, hogy mit érzel, mit fogadsz el. És azt, amikor azt mondja, hogy:

— Térdelj le!

„Én?! Itt?! Letérdelni? De ki mondta nekem ezt?” — meglepődik, körbenéz, hogy ki szólt hozzá. Hát, senkit nem lát a képeken kívül, a szobron kívül.

„Magam vagyok. De tisztán hallottam. Na, majd csak nem fogok én itt letérdelni?! Majd kimegyek.”

De a lábai nem engedelmeskedtek az ő gondolatának, hanem még egyszer, erősen:

— Térdelj le!!

Akkor már egy kis félelem is megjelent, és utána úgy érezte, mintha valaki megfogta volna, és szinte letérdeltette.

De ezt az érintést az életében nem felejti el. Ez az érintés vezeti őt azóta az élete folyamán. Ez az érintés talán ad erőt akkor, amikor szomorúvá válik.

De ezt nem csak erre az egy testvérre mondom, hanem mindenkinek, „hisz az érintés, amelyet megtapasztalunk, amelyet élünk, értékelünk, ez, ami már bennünk van, ami a miénk, amikor nehéz a mindennapi élet, akkor ezt az érintést kell magunk elé vetíteni, szinte érezni magunkon, és mindjárt elfeledjük a mindennapi nehéz problémákat, amelyek most, a jelenben jelen vannak”.

De a kezdetben a tanítások mellett, az öröm és a mosoly és a szeretet mellett, hisz akkor sokan azt mondtátok, hogy: „Nem tudok elfáradni. Szinte olyan vagyok, mintha nem is a Földön járnék. Nem tudom elmondani ezt az érzést.”

De ez az érzés és ez az érintés és ez a kegyelem épp úgy most is jelen van, a jelenben, csak lehet, hogy valahol nagyon mélyen van benned. Engedd, hogy feltörjön. Engedd, hogy felviduljál. Engedd, hogy örüljél az életnek, mert az élet öröme, szépsége mindig erőt ad, hogy érdemes élni, érdemes küzdeni, „mert örülni tudok a mindennapoknak”.

De e tanítások így jöttek hozzátok, hogy a kezdetben elsőként az örömet, a szeretetet, a békét, a mosolygást, néha a felhőtlen nevetést adtam számotokra, ami miatt szintén voltak ismételten olyanok, akik ezért nem tudták elfogadni ezt a helyet, hogy: „Miért van az, hogy itt úgy tudtok örülni, mosolyogni, nevetni, ha kell, átölelni egymást? Mintha még a levegő is más lenne itt, mint máshol. És a fájdalmat nem beszélitek, a fájdalmat felajánljátok, és kéritek, hogy imádkozni érte.”

És ha meg is jelennek a könnyek arcotokon, a szemeitekből, de amint elpanaszoltátok, hogy „milyen fájdalom, és milyen bánat ért engem”, megkönnyebbült a szív, megkönnyebbült a lélek, mert a bensőd bizonyosságot nyert mindarról, hogy: „Vannak még jó testvérek, Uram, Jézusom, akiket mellénk állítasz, akik segítenek, akik erősítenek, és akik velünk együtt imádkoznak, akikre támaszkodhatunk, és akikben bízunk.”

Hisz még a fájdalmat nem éltétek át, nem tudtátok, hogy valójában mit nyújt számotokra a fájdalom. Ezért mondottam kiválasztott Mária szolga-testvérem által, hogy amíg nem értitek a „Fájdalmas Szentolvasó”-nak, a titkának az értelmét, lényegét, hogy valójában ezt hogyan kell értékelni, akkor valójában ne imádkozzátok még. Hisz eljön az idő, amikor majd részetek lesz a fájdalomban, a szenvedésben, és amikor megértitek, hogy valójában mit nyújt számotokra a „Fájdalmas Szentolvasó”.

És el is jött számotokra ez a nap.58 Hisz ez a nap nem csak Mária szolgámnak jött, akihez ezen a helyen így szóltam:

— Megkérdezlek, elfogadod-e a fájdalmat és a szenvedést az ifjú testvérek megmentéséért? Ne azonnal válaszolj. Nagyon fontold meg, hisz már tudod, mi a fájdalom, mi a szenvedés.

Hisz mire ezt kérdeztem szolgámtól, addigra már eltelt 6 hét, amin keresztül, szemetek előtt, megtapasztalhattátok, mi az igazi fájdalom, és mi az igazi szenvedés, ami csak egy parányi a kiválasztott Mária szolga-testvérem jelenlétén, amit ti láthattok és megtapasztalhattok az Én fájdalmam- és az Én szenvedésemben.59

A válasz nem jött könnyen, hisz várta tőletek, hogy ti valójában mit mondtok. És erre ilyen válasz érkezett feléje:

— Mi nem tudunk helyetted válaszolni, ezt neked kell megtenni.

Volt, aki így mondta:

— … meglépni. Hisz mi láttuk a szenvedésedet. Nagyon nehéz.

Hisz az első szenvedés, azt még nem éreztétek olyan nagynak, hanem a másodiknál, amikor arra döbbentetek rá:

— Hát, ez a testvér, ez nem tud járni! Ezen segíteni kell. Ez be se tud menni.

És ezek nyomot hagytak bennetek:

— Ez alapján hogyan döntsél és válaszoljál, ezt mi nem tudjuk. Mi csak abban tudunk neked segíteni, hogy melletted leszünk, és imádkozunk veled és érted.

Kiválasztott szolgám, testvérem is önmagára gondolt, az ő földi életére, hogy valójában mi lakozott benne, mi volt a betegsége révén.

— És ha ez ilyen fájdalmas lesz, akkor mi lesz velem? — így gondolkodott.

Kérdezi egyiktől, másiktól, de kimerítő, teljes választ, senkitől sem kap. A család is csak annyit tud mondani, hogy:

— Bármit mondasz, melletted leszünk. Mert úgy-e, mikor örülni kellett, örömben lenni, átéltük mi ezt az örömet, akkor ezt mind-mind el tudtuk fogadni, ebben élni, ez mind-mind jó volt. De hogyan értékeljük azt, hogy most ilyen fájdalom, és ilyen borzasztó szenvedés legyen előttünk? Mi lesz veled?

Mikor olyan embertől várta a segítséget, aki mindig azt mondta, hogy: „Én egy felszentelt ember vagyok!”, a koros szolga60, az így válaszolt számára:

— Ó, hát, szenvedésnek mindig lenni kell!

De ő nem tudta teljesen értékelni ekkor még a szenvedést. Hisz nem tudta, hogy valójában mire kell válaszolni.

Elmúlott az idő, hamarosan letelik az óra, és választ kell adni.

Mária:

És félek.

De bemegyek61, és így szólok: Meghoztam a döntésemet. Ha ma lesz az utolsó találkozásom Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal, nem tudom elfogadni62. Hisz félek. Mi lesz velem?

És könnyekkel jelenek meg Előtte.

És könnyekkel jövök e helyre, ahol választ kell adnom.

S ismét jelen a Fény.

De most nem látok senkit jönni a Fényből.

Most a Fény közelít felém, de valami van benne. De még nem ismerem fel.63

— Bocsáss meg nekem!

És igen-t mondok a Keresztre Feszített Jézusnak. Hisz már nem a szép ruhában van jelen előttem!64 És nem jött ki ajkamon az a válasz, amellyel felkészülve jöttem.65

— Igen, elfogadom a fájdalmat, a szenvedést az ifjú testvéreim megmentéséért. Mert hisz ezt kérted tőlem. Kérlek, Te jöjj mellettem, hisz fé…, fééélek!

És íme, eltűnt a Keresztre Feszített Jézus, aki a Keresztről tekintett reám le a szenvedésével, és várta a válaszomat.

És most már ismételten a szép ruhában lévő Jézus van előttem, aki felkészít, hogy hogyan indulok el a fájdalom, a szenvedés útján.

Először gyónásban részesülök, majdan részesülök a Szent Áldozásban, hogy felkészüljek a holnapi meghívott útra.66

— És igen-t mondtam — visszatérve ezt mondom a jelenlévőknek. — Nem tudtam nemet mondani. Ha ti is láttátok volna így a mi Jézusunkat, a Kereszten függve, véresnek, szomjasnak, küszködve. Nem szólt Ő semmit hozzám. Mintha a Szemei szóltak hozzám. És mintha várta tőlem, hogy most már szóljak, mi a válaszom. És nem jött ki az a szó, amivel felkészülve jöttem, hanem az igen-t mondtam el, s kértem, hogy legyen velem, segítsen nekem.

El is jött a másnap67 órája. Itt az idő, indulok az útra. De olyan félelem van bennem, hisz olyan, mintha halottasházba jöttem volna be: mindenki tiszta feketében!

És végigjártam az utat.

Sokan megsirattak, sokan féltek, hogy be is fejeztem az életemet. Hisz úgy érzékelték, hogy meghaltam. Nincs semmi jele, hogy élek.

— Újraéleszteni kellene — így szólnak.

De a többiek nem engedik:

— Hagyni kell! Hisz az Úr Jézus nem mondta, hogy el is viszi Magával. Ő csak a szenvedésre hívta.

És ez után, majdan, lassan visszatérek közéjük.

De segítségre szorulok, hisz egyedül nem bírok elindulni. Hisz mindenem fáj, hisz nagy volt a szenvedésem.

De igen-t tudtam mondani az én Drága, Jó Jézusomnak, aki erre választott ki, aki ezért tanított, aki örömmel és szeretettel szinte megtöltötte szívemet, lelkemet, és megerősödtem, és így készen álltam most már a fájdalomra és a szenvedésre. És most már megértettük a „Fájdalmas Szentolvasó”-nak a titkát, imádságát.

Már meg tudjuk érteni, hogy valójában mi az, hogy Vérrel verejtékezni.

Valóban, tudjuk, mi az: megkorbácsoltatni.

Valóban, tudjuk, mi az: a töviskoszorúban részesülni.

Valóban, tudjuk, milyen a Kereszthordozás és a Kereszthalál.

Már nem csak elmondjuk, és ahogy néha itt is eljárjuk a Golgotát a képek előtt, ami megemlékezés mindarról, hogy én ezt az utat végigjártam. Ez mind arról szól, hogy hogyan tudok rátekinteni arra a képre, mikor a megkötözött Mester felett kimondják a halálos ítéletet, amikor kiszolgáltatják Őt a pogányoknak, amikor a Mester felemelt tekintettel fogadja el, és indul el a katonákkal az úton.

Ezért kell a tanítást úgy értékelni, hogy mit nyújt számunkra, hogyan szeretne Jó Jézus Krisztus Urunk megérinteni szívünkben, lelkünkben, hogyan várja, hogy testvérekké váljatok. A fiatalokat mondotta:

— Ti vagytok az Én kicsi, jövő apostolaim.

Hisz nem véletlen kérte értük a fájdalom-, szenvedést az ő megtérésükért, megváltásukért. Hisz szükség van a jövő nemzedékre, akikre ismételten majd számítani lehet.

Jézus Krisztus Urunk:

De ezért mondottam számotokra is a tanítások révén, hogy szükségem van reátok, testvéreim, az imádságban és az engesztelésben. Szükség van, hogy tudjatok szeretetben, békében és örömben élni, hogy tudjatok megbocsájtani a megbántóitoknak a feloldozás kegyelme révén. Hisz ti várjátok önmagatok részére a feloldozó kegyelmet, akkor részesíteni kellene mindazokat, akik talán tőletek várják e csodálatos ajándékot a kegyelemben.

Amikor beszéltem nektek a tanításban az útról, amelyen végighaladsz. Hisz van a test és a lélek szétválása, amelyet megadtam számotokra, amikor mondottam, hogy mindenki számára eljön ez az idő, hogy a test és a lélek szétválik. A test visszatér a porba, hisz porból lettünk, és visszatérünk oda. A lélek, az kiszáll, és elindul fel, az Örök Hazába.

És mikor ez a test itt maradt, és a lélek kiszállt, találkozik a Fénnyel. A Fény átöleli, és elindul.

A Fény bevezeti egy csodálatos Kertbe. A Kert, amely az Édesanya Kertje. A Kert, amelyben jelen vannak az Édesanya virágai a rózsákban, amelyek illatosak, amelyeket itt lent, a Földön nem lehet látni. A Kert, amely illatozik e léleknek, és szinte a rózsák utat nyitnak, és a lélek elindul, és a rózsák szinte meghajolnak, és köszöntik a lelket.

És végighalad.

Az Édesanya, ki várja az Ő gyermekét a Kert végén, hogy átvezesse őt őrangyalaihoz, hogy találkozzon az őrangyalaival, akik egész életében mellette álltak, akik egész életében óvták és védték és segítették. Az őrangyalok, akikről Mária szolgám így beszélt:

— Az én őrangyalom, az Szent Mihály és Szent Ráchel.

Amikor azt mondottátok:

— Ilyen a főangyalok között nincs is!

De rávilágítottam, hogy hol találjátok meg.68 El is énekeltétek az éneket! Mindjárt elfogadtátok, hogy tényleg, van akkor ilyen őrangyal is.

Az őrangyal, kivel találkozhatsz a lélek jelenlétével, aki tovább vezet, és a Fény sugaraihoz, hogy találkozz a lélek ajándékaival. Hisz azt tanítjuk számotokra, hogy gyűjtsétek a lélek égi kincseit. Ne a földi kincseket! Hisz azok oda, föl nem kellenek.

És íme, itt találkoztok az ajándék-, szeretet-kincsekkel, amelyeket összegyűjtöttetek, ami által nagyobbnak érzitek és biztosabbnak magatokat. S ez által még könnyebben haladsz a Fénnyel.

Amikor számadást adsz, ismételten, önmagadról, arról, hogy a Lélek hogy működhetett benned, és ez a Lélek a lángban hogyan növekedett benned, hogyan vezetett, hogyan ismerted fel önmagadat e lánggal, hogyan hallgattál a Lélek benső hangjára.

És ahogy mutattam számotokra, próbáld elképzelni, mint ezt a kezet. Jelen vannak az ujjakban a lángok. Ez éltet, testvérem, téged. De mikor eltávozóban vagy a földi életed folyamán, a lángok kezdenek kialudni, pislákolni. A többiek megpróbálnak küzdeni, hogy ismét felgyulladjál. Küzdesz önmagaddal. És hogyan érted meg, hogy talán ez a láng a Szentlélekkel úgy működik benned, hogy megerősítsen, hogy:

— Ébredj! Ébredj!! Haladj Velem! Érezd, hogy benned vagyok.

Mily öröm, mikor ezt mind-mind megélheted, ezen az úton, így, a szakaszokban haladhatsz!69

És mikor már közel vagy, hogy számodra is majdan megnyílik a kapu!

De a kapuig még van út-szakaszod, amelyet a szeretetében, az örömében és a békéjében kell tenned, hogy: „Valójában elég szeretetem volt? Elég szeretetet tudtam árasztani mindazoknak, akik tőlem várták? Békében éltem? Tudtam az életnek örülni?”

Ezért fontos, hogy valójában az életetek folyamán néha így gondoljatok önmagatokra, hogy mi zajlik bennetek, hogy a ti saját lelketek valójában hogyan akarna működni. Hisz, ahogy mondom, ezen idővel mindenkinek végig kell menni. És nem mindegy, hogy hogyan halad rajta, és hogyan várja az ölelésre tárt Karokkal az Édesanya, hogyan vár az őrangyalaid, hogyan vár a Lélek ajándéka, amire odafigyeltél, mert egyszer találkozol Vele. Hogyan vár, hogy hogyan éltél a saját lelkeddel, hogyan tudtad felismerni, elfogadni, érvényesülni vele, és hogyan fogadtad el a szeretetet, az örömet és a békét, és „hogyan akarok a Fénnyel átlépni a megnyitott Dicsőséges Ajtón”. Mert a megnyitott Ajtóban ölelésre tár — Jó Jézus Krisztus Urunk.

Hisz az énekben is azt mondjátok: az út végén Jézus vár.

Örömmel éneklitek e éneket, mert azt mondjátok, hogy: „Indulj az úton”, és „előre nézz. / Nem tántoríthat ezernyi vész”.

Tehát semmitől sem kell félned!

„Mert életed útján végig kell járni”, mert „az út végén” ölelésre tárt Jézus vár!

És hányan és hányan nem akarnak ezen az úton haladni. Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításokban ezt nyújtottam számotokra. Ezt a tanítást így adtam meg szolga által számotokra. De ezt másképp is megadtam számotokra. Ha emlékeztek, ha magatok elé vetítitek azt a tanításomat, amikor azt mondottam szolgámnak, hogy most majd szétválik a test és a lélek. És íme, e rózsaszirom, amelyben helyet kell foglalni.

— Én ebbe beleférek?

Emlékeztek, hogy nevettetek?

Hisz ti nem láttátok, hogy Mária, kiválasztott szolgám mit lát. De olyan csodálkozva és meglepődve figyelte:

— Egy rózsasziromba én hogy’ tudok beleférni?!

De összeszedte magát, elhelyezkedett, összekuporította magát, és belehelyezkedett.

És a rózsaszirom elindult vele.

És énekelt számotokra:

Rózsaszirom, röptében száll.70

Szállj hát velem a habok közt.

Rózsaszirom, röptében száll.

Szállj hát velem a Fény-úton.

Úgy-e, ismerős e dallam?

És kiválasztott Mária szolgámat felvittem a rózsaszirommal a Fény útján az Örök Haza felé, hogy megtapasztalja, hogy milyen szép, és milyen jó itt lenni.

És mikor lenézett, ott látta az élettelen testet:

— Jé! Az az én testem?! Ezért vagyok annyira oda?! Hát, ez semmi! De ez már valami itt fönt, a Fényben, az örömben! Olyan jó! Én nem is akarok innen elmenni.

De hallja, hisz megengedtem hallani számára, hogy mit szóltok ott lent:

— Hát, szükség van még itt rá! Mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz a férjével? Ne akarjál ott maradni! Gyere vissza! Gyere vissza! — és ráztátok a testét.

De a test élettelen volt számotokra, hisz a lélek, amely éltet benneteket, sokan azt mondják, megállt a szív, és meghalt.

Emlékeztek, mikor mondtam e tanítást számotokra, hogy nem a szívvel van itt a probléma. A szív a testhez tartozik. A lélek az, amely nem kimondottan a testté! Mert ez a lélek hagyja el ezt a testet. És ez által ez a test szinte megsemmisül, és semmivé válik. Ez a „test” indul el a Fénnyel, a Fény útján. Ahogy szolgám is elindult, s ahogy örömmel énekelte számotokra:

Rózsaszirom, röptében száll.71

Szállj hát velem a habok közt.

Rózsaszirom, röptében száll.

Szállj hát velem a Fény-úton.

Rózsaszirom, jöjj hát velem,

Jöjj hát velem, jöjj hát velem.

Jaj!

De a test visszafogadja a lelket.

És már a testet nem kell rázni, mert a test újra él.

A test újra önmaga lett.

Ekkor elmondotta szolgám számotokra, hogy mily szép az Örökkévalóság. Mily szép ott lenni. Ha valaki egyszer oda eljut, már soha nem akar visszatérni, már elfelejti mindazt, akik vannak, s akiket itt hagytak.

Mária:

De csak akkor felejthessük el, ha úgy akarjuk, erőlködünk, hogy nincs rá szükség, hisz e pillanatban nekem sem jutott mindjárt eszembe sem a családom, sem a szeretteim.

De Jó Jézus Krisztus Uram reájuk világított, és azt mondotta, vissza kell térnem, hisz szükség van még rám, és e tanítást is át kell adnom, különösképpen azoknak, akik sokszor félnek.

Jézus Krisztus Urunk:

Félnek attól, hogy egyszer majd bekövetkezik az, amit senki nem akar. És azok, akik itt maradtak, és úgy érzik szinte, hogy büntetésképpen, mert talán őket az Isten megbüntette, mert talán azt vitte el, aki a legkedvesebb számára. De ilyenkor Mária szolgám által ezt a tanítást is adtam számotokra:

Ti nem tudjátok, hogy Én és Atyám miért pont azt a testvérünket és azt a gyermeket visszük el a Földről. Hisz ti még nem tudjátok előre talán, mi vár reá. Nem tudjátok, hogy miért kellett neki e földi életet itt hagyni, és elfoglalni a helyét ott fent, amit számára is az Örök Hazában elkészítettem.

Talán Nekem és Atyámnak szüksége van rá — ezen is el kell néha gondolkodni. És talán ott többet tud tenni érte, értetek, imádkozni. Hisz ha még kéritek is az imáitok révén, hogy: „Úgy-e, Uram, Jézusom, nem felejtett el engem az én testvérem?”

Na, most ezt a testvért lehet sokféleképpen értelmezni, mert lehet férj, lehet feleség, lehet édesanya, lehet édesapa, lehet gyermek, lehet unoka. Sorolhatnám végig a szeretteink közül, hogy ki mindenki. Mindenki saját maga tudja, érzi, hogy a felajánló imájában hogyan is helyezze el, hogy: „Uram, Jézusom, az én testvérem, ki már talán ott van az Örök Hazában, elfoglalta a helyet, elfogadja a felajánló imámat, hisz megadod számára, hogy közbenjáró legyen, kik itt maradtunk, segítsen nekünk.”

Hisz oly szép ez a tanítás, amit számotokra megadtam!

De az a tanításom is oly szép volt számotokra, mikor azt adtam meg, hogy jelen van a szőlőtő, a szőlővessző és a szőlőfürt a szőlő szemeiben. Jelen van a búzakalász a búzaszemben. És ezt nem csak akkor, évek folyamán, ahogy megadtam számotokra, ez most a jelenben is érvényes! Hisz néha már talán ez a tanítás nem lebeg a szívetek, a lelketek és szemetek előtt, ahogy megadtam nektek. Hisz azt mondja a tanítás: Atyám a Szőlőtő, Én vagyok a Szőlővessző.72

Én, Jézus Krisztus Uratok pedig így adtam nektek ezt a tanítást, hogy:

Valóban, az Atya a Szőlőtő, Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Szőlővessző. Mert Én az Atyából fakadtam, ti pedig az Atyából és Énbelőlem. Hisz Én az Atyával Egy vagyok.73 És így Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Szőlővessző, aki meghozza a termést a szőlőfürtben.

És ezen a szőlőfürtön lehet rangsorolni a testvéreimet, hogy milyenek vagytok. Hisz végy kezedbe egy szőlőfürtöt. De ne olyant, amit, szinte úgy lehet mondani a jelenben, hogy nem kimondottan a természetes folyamatában van számotokra. Olyan szőlőfürtöt vegyél a kezedbe, amit a Föld adott, és a Nap érleltetett számotokra. És akkor azt látjátok, hogy: „Talán most így erre ránézek, mily gyönyörű! Szép, ropogós szemek vannak rajta, egészségesek.”

Ezek azok a testvéreim, akik már ismernek Engem, akik elfogadtak, akik követnek, akik elfogadják saját keresztjüket.

Fordítasz egy kicsit a szőlőfürtödön. Látsz rajta kisebbeket? Éretlenebbeket? Savanyúbbat?

Ezeket is lehet rangsorolni, hogy ezeken jelen van az olyan testvér, aki hallott, de még nem ért el a szívéig és a lelkéig, aki még kicsi, de majd idővel talán többet fog hallani, és elindul az úton.

Jelen vannak a savanyú szemek, akiknek az élet nem kimondottan az örömében van jelen, aki csak a szomorúságot és a bánatot tudja nap mint nap hordozni szívében, lelkében, és nem is akarja, hogy az ő szíve édessé váljon a ropogós szőlőszemben. Ő megelégszik a savanyú szemmel. És így éli le az életét.

Még kicsit fordítasz, és jobban nézed a szőlőfürtödet. Látod rajta a félig, és majdan az egészen rothadó szemeket. A félig rothadón még gondolkozol, hogy mit is tegyél. De az egészen rothadót megfogod, és így eldobod, hisz arra nincs szükséged. Hát, azt nem lehet megenni!

A rothadók azok, akik nem is akarják felismerni és elfogadni az Én jelenlétemet, felismerni és elfogadni, hogy Én is taníthatok, Én is küldhetem a kegyelmet, Én is működhetnék bennetek.74

A félig rothadó, az még küszködik, hogy hova is tartozzon, hogy „talán még nem késő, hogy gondolkodjam, hisz még egy szikra jelen van a szőlőszemben, hogy elinduljak, de lehet, hogy amíg vívódom, amíg őrlődöm, hogy mitévő legyek”, addig a rothadó része gyorsabban működik, igyekszik megsemmisíteni azt a pici szikrát is, ami jelen lett, hogy talán elinduljál az igaz és a helyes úton.

Fontos, hogy e tanításra ismételten emlékezzetek, mert most is ugyanúgy ez a tanítás azt mondja számotokra, hogy Atyám a Szőlőtő, Én vagyok Rajta a Szőlővessző. Jelen van a termés a szőlőfürtökben, és „nem mindegy, hogyan haladok és élek az életem útfolyamán”.

Vegyük a búzakalászt: jelen van a megérett, szép búzakalász, amelyet, ha megnéztek, és meg szeretnétek bontani, megnézni valójában, hogy mi is van benne, és mily sok búzaszem, amely együtt elhelyezkedik. Ezek a búzaszemek e keskeny, kis kalászban együtt elférnek.

És ti, földi testvéreim, kik itt is jelen vagytok, a múlt tanításában is, hogyan értékeltétek és értékelitek ezt a tanításomat?

Ti hogyan fértek meg egymás mellett?

A búzaszem nem mondja, hogy: „Én nem ülök temelléd!”, „Én nem szólok tehozzád!”, „Én elkerüllek!”

A búzaszemek szorosan egymás mellett vannak. És élnek. Hisz megértek a terményben, hogy eljussanak egészen az aratásig. Az aratáskor leszedik a termést, learatják, és a búzaszemek ekkor sem mennek széjjel, ekkor sem mondják azt, hogy: „Te menj innen!”, „Látni sem akarlak!”, „Te miért jöttél most ide?!”

Oly könnyű a földi életben ezeket kimondani!

Ilyenkor nézzünk egy búzakalászra, és nézzük, ahogy lebeg előttünk, és nem is akar kiesni egy búzaszem sem belőle, hisz ragaszkodnak egymáshoz.

Ti hogy ragaszkodtok néha egymáshoz?

Hogyan érzitek a szükségét az örömben és a szeretetben és a kegyelemben?

Hogyan érzitek, hogy fontosak vagytok egymásnak?

Ezért mondom, ilyenkor tekintsetek e tanításban a képzelet búzaszemére, a búzakalászra, és gondoljatok arra: „Hát, ha ők megfértek együtt, akkor talán mi is megférünk a testvérekkel együtt. Szeressük egymást. Fogadjuk el egymást. Imádkozzunk egymás testvér… Imádkozzunk mindazokért, akik talán tőlünk várják a segítséget, mert akkor én is egy egészséges búzaszem vagyok ebben a búzakalászban. És belőlem is lehet majdan a mindennapi kenyér.”

Mert ez a búzaszem idővel oda kerül.

Átvitt értelemben mondottam számotokra ezt a csodálatos tanítást, hogy értékeljétek, ne csak a múltban, hanem a jelenben is, hogy fontos az egymáshoz tartozó és kapcsolódó testvéri, felebaráti szeretet a mindennapokban, az örömben, a boldogságában.

Mennyivel könnyebb így az élet!

Hisz az életetek folyamán — a kezdetben, később is, és most a jelenben is tudom mondani — sok minden volt már, amit meg kellett élnetek, küzdenetek, haladnotok, de amin már túl vagytok, azt mind mondhassátok, hogy: „A hátam mögött van. Én most előre nézek, mostani jelenemben, s ebben a jelenben felkészülök, hogy: »Uram, Te itt bennem élsz a szeretetben, a kegyelemben és a tanításban.«”

Mennyire más így az élet az öröm szeretetével!

Mennyire más így nézni felebarátodra a testvérben!

Mert ilyenkor valóban értékelni tudjátok, hogy a búzaszem milyen, és hogyan szeretne egészséges maradni, és haladni az élete útpályáján.

Fontos, hogy ezek a tanítások most a jelenben is előttetek legyenek.

Emlékezzetek reájuk, mert néha talán ezek a tanítások nyújtanak segítséget, kegyelmet és erőt a mindennapjaitokban.

És így haladtunk hónapról hónapra, évről évre a kezdettől a jelenig, mert a szeretet és az öröm ezt nyújtotta számotokra, ezt várta tőletek, hogy merjetek örülni, merjetek örömben élni, ne féljetek, ne szomorkodjatok, ne kételkedjetek, legyen nyitott a szívetek a hitre, az örömre, a szeretetre és a kegyelemre. Mert ha ez mind-mind bennetek van, akkor másképp élitek át a mindennapokat, akkor másképp tudjátok elfogadni mindazt, ami számotokra megelevenedik. Akkor tudtok emlékezni az évekre, tudtok az évekből kiemelni valamit az öröm és a szeretet tükrében. Akkor tudjátok értékelni az útjaitokat. Azokat az utakat, amelyeket közösen, együtt megtettetek, amelyen közösen, együtt haladtatok, amikor énekkel, imával, örömmel, mosollyal mentetek. Amikor éreztétek, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, Te most valóban működöl bennünk, valóban átölelsz bennünket, valóban vezetsz bennünket.”

Mert ha az ilyen utakra gondoltok, akkor eszetekbe juthat az is, hányszor és hányszor adtam tanítást a megvilágosodásban, a bizonyságtételében. Hisz volt olyan utatok, a kezdetben még, amikor lázasan készültetek, hogy: „Mi is most egy nagy útra megyünk.”75

Hisz voltak köztetek, akik már jártak ezen az úton, csak nem így. Hisz együtt, közösen Rómába mentetek, a „szent helyre” — így neveztétek.

Amikor oda érvén, bizonyosságot kaptatok, amikor megtapasztalhattátok. És boldogan mondtátok: „Nem volt nekünk idegenvezetőnk. Nekünk csak a boldog József76, ahogy felkészült, és elmondta. És örültünk neki. De ez mellett Jó Jézus Krisztus Urunk volt a mi Idegenvezetőnk ezen az úton! Ő adott számunkra jelet és bizonyságot.”

Ő adott számotokra különösképpen olyan jelet, és abban a templomban, bazilikában, mindegy, hogyan nevezed, nem ez a fontos, hanem az, amikor szolgám járkálva, és felfedezi a képet77.

Mária:

— Ó, Uram, Jézusom, szinte nyújtod felénk Szívedet!

Nem is tudom, hogy tudunk-e fohászkodni e Szívnél, örülni, énekelni, vagy bármit is elmondani. Magamba roskadva becsukom a szememet, hogy valójában most mi történik. Hisz még, lehetne mondani, a saját hangunkat is alig értjük. De ahogy én ott ülök, sorba ülnek mellém az én testvéreim. És mikor elfoglalták helyüket, kinyitom a szememet, és azt látom, senki nincs rajtunk kívül!

— Ó, köszönöm, Uram, Jézusom! Hisz nem véletlen adod nekünk a Szívedet!

És akkor boldogan énekeltük, hogy: Jézus Szíve, szeretlek én, vezess át az élet tengerén.

Jézus Krisztus Urunk:

Most is elénekelhetitek, örömmel!

Emlékeztek még rá, hogy tudtatok örömmel énekelni?

Jelen lévő testvérek:

Jézus Szíve, szeretlek én,

Segíts át az élet tengerén.78

Ha vihar kél fejem felett,

Legyen oltalmam Szelíd Szíved.

Minden veszélyt elűz egy mosolyod,

Lelkem megnyugszik, ha Veled vagyok.

Jézus Szíve, szeretlek én,

Segíts át az élet tengerén.

Jézus Szíve, szeretlek én,

Segíts át az élet tengerén.

Ölelj magadhoz engemet,

Hogy mindig jobban szeresselek.

Te légy Tanítom, és Jó Pásztorom.

Szívemet, lelkemet Reád bízom.

Jézus Szíve, szeretlek én,

Segíts át az élet tengerén.

Jézus Szíve szeretlek én,

Segíts át az élet tengerén.

Dallal kereslek Tégedet,

Vigasztald meg árva szívemet.

Rózsákat hintek oltárod elé,

Hogy szálljon illatuk az Ég felé.

Jézus Szíve, szeretlek én,

Segíts át az élet tengerén.

Jézus Krisztus Urunk:

A Mária mellett lévő testvér megszólal: „És nézd, jönnek az emberek! Eddig egyedül maradhattunk, e nagy templomban! Boldogan elénekelhettük a Szentséges Szívnek az éneket.”

És itt többen és többen úgy éreztétek, hogy: „Valóban, az Úr Jézus velünk van! Kísér ezen az úton, hisz csodát adott számunkra.”

Hisz azt mondtátok, ez olyan csoda, amit kézzel foghatóan lehetett mondani.

De nem csak ez volt. Hisz emlékezzetek, mikor oda értetek a Lépcsőhöz, hogy végigmentek rajta. Mária szolga végignéz, és így szól:

— Most nem mehetek rajta még.

— De hát most kell mennünk, mert itt vagyunk!

— Én még most nem mehetek.

Akkor elmentetek ott a közelbe, beléptetek a másik templomba. Körbenéztetek, kicsit leültetek, elmélkedtetek, majdan így szól a testvér:

— Most menjünk. Most kell nekem a Lépcsőn menni.

És mikor oda értetek, ismét azt láttátok, még a tetején valakik vannak, de erre teljesen üres.

Mária szolga fel is készül, hogy elindul rajta térdelve.

— De nem csak végigmegyünk rajta, nem csak imádkozunk, ahogy többen és többen gondoltátok és éreztétek. Ezen a Lépcsőn úgy kell végigmenni, hogy átéljük Jézus Krisztus szenvedését a Keresztútban.

Pilátus háromszor hirdeti ki Jézus felett az ítéletet.

Egy lépcső fölfele.

Jézus Vállára veszi a Keresztet, hogy elinduljon a Keresztútján.

S lépcsőről lépcsőre jelen van a fájdalom, jelen van a szenvedés. És egyre többen és többen, akik azt mondjátok, hogy nagyon nehéz. De aki elindult, az azt mondta, hogy: „Én szeretnék most már végigmenni rajta.”

És mikor megtapasztalhattátok a Lépcsőn a Szent Vért, a könnyek és a fájdalom jelent meg rajtatok és bennetek.79

És így haladtatok előre.

És mikor már az utolsó előtti lépcsőhöz értetek, sorba-sorba, akkor láttátok, hogy ismét jöttek, kik tiszteletükkel ők is szeretnének végigmenni rajta.

Ekkor megint azt mondottátok, hogy: „Íme, ez ismét egy csoda volt számunkra. Íme, az Úr Jézus megadta, hogy mi a Keresztút révén haladjunk fel a Szent Lépcsőn. Azon a Lépcsőn, amelyen, Uram, Te is végigmentél Vérverejtékeddel. Hisz könnyekkel, és a Vércseppek, amelyek elhagyták a Testedet.”

De nem csak ez az egy utatok volt, amelyen láthatóan éreztétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária szolgával együtt elkísértelek. Hisz voltak még utak, hisz ha csak az utána való évben emlékeztek meg az útról, amikor szintén örömmel és szeretettel felkészültetek, és indultatok, elfoglaltátok a helyeteket: „Na, az Úr Jézus szeretetének, és áldásával megyünk, és pont ezen a helyen megáldott bennünket. Ezen a helyen indított útnak bennünket. Ezen a helyen mondotta azt, hogy: »Ne féljetek, Én is, most is veletek megyek.«”80

Mert egy kissé szomorúak voltatok, hogy nem volt pap testvér, aki hozzátok szegődött volna. Hisz ha már meghallotta, hogy Sükösd: „Hát, én a szektával nem megyek!” — ez volt a válasz.

De nem tudta, hogy milyen kegyelmekről maradhatott le.

El is indultatok ennek az örömében, szeretetének kegyelmében. Hisz itt kézen fogva imával, énekkel és áldással indultatok el. És azok, kik nem tudtak eljönni erre az útra, csak lélekben kísértek, de az indulás pillanatára, ahogy az elmúlt évben, most is eljöttek, hogy: „Bár megerősítsük a testvéreket, hogy minket is vigyenek el. Ha csak lelkükben tudunk velük együtt haladni, mi ezzel is megelégszünk az örömben.”

És így haladtatok, és így mentetek.

És így vagytok jelen.

És most megemlékezek azért erről a testvérről, mert ma Mária szolgám ismét örült, hogy itt van köztetek.

Reménykedünk, hogy most már majd többet itt lesz. Hisz már múltkor is azt mondotta, és jött, és majd most is.

És ekkor megvan az első megállóhelyetek. Kiültök a prérin, a busz oldalában elhelyezkedve, kényelmesen:

— Hát, ráérünk mi most vacsorázni.

És erre mindenki viszi ki a saját maga elkészített ételét. Szolgám is viszi ki. Azt mondja neki a testvér:

— Most én a kolbászodból akarok enni.

— Jó.

Keresem, keresem, nincs.

— Ó, az otthol maradt!

Erre az a válasz számára:

— Te, együgyű! Hogy tudtad otthon hagyni?!

Na, figyeljétek most.

Erre felmegy a buszra:

— Majd én megmutatom, hogy milyen van nekem! Anya! Gyere, segíts!

Jönnek vissza.

— A miénk is otthol maradt!

Erre Mária szolga viccesen:

— Na, te kétügyű!

És akkor többen kérdeztétek, hogy:

— Min nevettek annyira?

Hát, nem merte a szolgám elmondani.

De így jelent meg.

De bízom benne, felismertétek, ez nem más, mint a baribari bárány81, tudjátok, ő volt az, aki mosolyogtatott benneteket.

Tehát ez az út is így kezdődött, hogy mindjárt öröm, mosoly és szeretet. S akkor tudtatok így haladni, énekkel, imával, felkészülve. Akkor éreztétek, hogy az utaknak van értelme. Éreztétek, hogy az utak által kegyelmet kaptok. Éreztétek, hogy: „Valójában most mi miért is megyünk erre az útra. Valójában mit kapok. Valójában hova térdelhetek le, hova helyezhetem talán a fájdalmamat, talán a bánatomat, talán a szomorúságomat. De viszem az örömömet, viszem a békémet, viszem a szeretetemet, hogy ez által mindazt megkaphassam, amire szükségünk van.”

De ez az út másban is rejtett számotokra ismételten bizonyságot, szeretetet, kegyelmet, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elkísértelek benneteket, Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok veletek, hisz megérkezésetek napjától kezdve ti is részesülhettetek magyar szentmise-áldásban!82 Ami szintén egy kézzel fogható jel volt számotokra, hogy: „Igen, Uram, Te útnak indítottál, Te azt mondottad, velünk leszel, és kegyelmekben részesülhetünk. És éreztük mindazt, napról napra, hogy ami a legfontosabb, a szentmisén való részvétel, abban úgy vehettünk részt, hogy mi is oda tehessük mindazt, ami bennünk van. Elhelyezhettük. Átélhettük a szentmisének ajándékát, kegyelmét, értékét és titkát, ami szintén nagyon-nagyon fontos.”

De itt nem csak ez az egy volt bizonyság számotokra. Itt az is bizonyság volt számotokra, abban a napban, ahogy megérkeztetek, déli órák folyamán, az első nap. Lázasan készülve, hogy: „Mi is itt vagyunk e jelenési helyen! Mily sokan vannak! Készülünk az esti imára, engesztelésre.”

Hisz még sokan nem tudták, hogy valójában teljesen mi történik. Igaz, hogy röviden levázolták számotokra, hogy itt most mi lesz: jön az esti körmenet a gyertyában, és a szentolvasó imádkozása, és a tizedek közötti ének. És ahogy így vagytok jelen, és elindultok, és mikor már felfedezik, hogy ti is e kicsiny ország gyermekei vagytok, a zászló alapján, többen szegődtek mögétek, hogy ők is érezzék, hogy ide tartoznak, ehhez a lobogóhoz, ehhez a nemzethez. És így imádkozva, énekelve. És akkor döbbentetek rá, mikor azt halljátok a negyedik tized után, hogy magyarul szólal meg az ima is a tizedben, és az ének!

S oly boldogan énekeltétek: Mutasd az utat…

Hisz fontos érezni e gyertyában a gyertyafény lángját a szeretetében. És ti is énekeltétek, hogy: Ave, ave, ave Maria!

Örömmel, boldogan, mert akkor valami nagy volt számotokra, hogy ez a rengeteg ember között magyarul imádkozhattatok, és magyarul énekelhettetek.

És ez már szinte, mondhatni azt, hogy elbódított a kegyelemben benneteket.

És ahogy így haladtok a körmenet végeztével, hogy felsorakozzatok, és akkor csak azt veszitek észre néhányan, mert nem mindenki, hogy Mária szolgát kiemelik, és viszik.

— De hova viszik?!

Mária szolga sem akar menni!

A férj-testvér is futkos utána.

— Hova viszik?

Az egyik testvér, az meg nem törődik semmivel:

— Én nem megyek a fáklyámmal! Én is követem, hát, ha ő mehet, akkor én is megyek.

És így haladva fel.

József83, az is igyekszik, hogy bár egy kicsit megörökítsen. De őt is elküldték épp úgy, mint a férj-testvért. Ők aztán nem mehettek oda, akárhogy keresték a kiutakat, mindenhol észrevették őket, mindenhonnan elküldték őket. És nem értették, hogy nem ők kapták a meghívást.

Hisz Én azt mondottam, veletek vagyok, elkísérlek benneteket, részesülhettek a kegyelemben, részesülhettek a szeretetben, és bizonyosságot is nyertek!

És itt azt a bizonyosságot nyerhettétek, hogy Mária szolgámat, mikor elment mellette a két férfitestvér, akiről még akkor senki semmit nem tudott, a Szentlélek megérintette őket, és visszatértek, s megfogták szolgámat, és vitték magukkal.84 És fölvitték őtet85 is a pásztorok közé, és a pásztorokkal együtt összefogott kézzel ő is úgy nyújtotta az áldást, ahogy a pásztorok mondták, hisz fogták a kezét, hiába mondta, hogy ő nem ide tartozik, hiába akart elmenni, őt nem engedték. Ott kellett maradnia. És utána értette meg ő is, hogy ez mily nagy dolog, mily nagy csodás ajándék és kegyelem.

És senki nem akarta sem elrabolni, sem elvinni. Hisz némelyek így gondolkodtak, köztük szolgátok is félt, hogy mi lesz vele, és hova viszik. De semmi más nem volt kitűzve számára, csak hogy látható legyen az a bizonyos jelenlét a szeretetben és a kegyelemben.

És így volt számotokra jelen ez az út.

De innen tovább mentetek. Ott is bizonyosságot szereztetek, különösképpen már az első délelőttjében, mikor oda érve:

— Hisz indul már a menet, és elkésünk.

Sürget József testvér:

— Siessetek! Siessünk! Hisz el fogunk késni.

S akkor értek oda, mikor éppen benneteket sorolnak be mindjárt. Nem kellett nektek se sorba állni, se félremennetek, ti mindjárt, mintha nektek volt az a hely elkészítve. Mindjárt mindenki úgy, mint aki, szoktátok mondani, leengedett. És örültetek, hogy: „Ilyen csodálatos kegyelem megint számunkra!”86

És ezen az úton is a napokban így éltétek meg mindazt, hogy bizonyosság számotokra megadatott.

Csak azt az egyet nem akartátok elfogadni elsőként, mikor Mária szolgám azt mondotta:

— Ma megérkeztünk, sietve mentünk le, hogy ott legyünk az ünnepi szentmisén a felsorolásnál, ha le is maradunk.

Ez volt bennetek.

És aki Mária szolgával együtt haladt a széles úton, Mária szolga így szól:

— Nem tudom, mi van, de valami lesz, hisz oly hevesen ver a szívem, mint aki ki akar ugrani. Valami történik. Valami történik.

És ahogy halad, halad, mintha valaki elfordította volna így az arcát a fejével, és így szólt:

— Azt a Szűzanyát kell hazavinni!

És amikor ezt mind-mind már megéltétek az ünnepben, a szeretetben és a kegyelemben, hát, eljött az idő, hogy kiválasszátok, a trónusra elhozni a Szűzanya kegyszobrát, ami majd itt is elfoglalja a helyét. És mikor Mária szolgám mondotta, hogy „ezt a Szűzanyát kell elvinni”, nem értettetek vele egyet. Nem akartátok elfogadni:

— Hisz ez nem olyan, amilyen Magyarországon volt a vándor-, megjelenő Szűzanya-szoborban.

Nem az, akit láttatok, aki előtt akkor imádkoztatok. Ez egész másképp van jelen számotokra.

Vívódtatok. Bárhova mentetek, bármely boltba tértetek be, szolgám nem-igen szólt felétek, nem-igen mondotta, hogy melyiket vigyétek el — ő mindig csak a nap mint nap haladás, tekintgetés, nézelődés után azt mondotta:

— De azt a Szűzanya-szobrot kell haza vinni.

Erre a testvére megszólal:

— Nem érted? Nincs annyi pénz! Mert nem is olyan!

De már kezdték megérteni akkor, amikor elmentek a gyermekek lakására. Akkor, amikor kicsinyben ugyanezt a szobrot látták a gyermekek házánál. Akkor azt mondták, hogy:

— Hát, talán mégis ezt kell elvinni.

De hogy bizonyosságot szerezzetek, eljött számotokra a Golgota-út napja. Az a nap, ami ünnep, nem csak itt, Magyarországon, hanem a külföldön élő magyaroknál is. És ezen a Golgotán, amelyet a magyar testvérek állítottak fel87, amikor mondottam szolgámnak, hogy ezen a napon és ekkor indulni.

— A legnagyobb melegben! — ez volt a válasz. — Hogy lehet ezen majd ily sokáig végigmenni?!

Vetítsétek magatok elé a fejeket: kinek hogy volt a zsebkendő feltekerve, ki hogy vizezte be magát!

És azt néztétek némelyek:

— De nézd, annak tán még melege sincs! Én meg már — most ne haragudjatok, de a ti szavatokat mondom! —, szinte megdöglök a melegbe’!

Hát így mondtátok.

És nem értettétek meg. És mikor oda értetek, úgy-e, ahhoz a szakaszhoz, ahol az angyal megjelent a 3 gyermeknek, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam felétek:

Látom szívetekben és lelketekben, hogy zaklatottak vagytok. Többen többféleképpen gondolkodtok, és nem vagytok tisztában, hogy „hogyan és miképpen döntsünk, és melyik szobor az, amelyet elviszünk Sükösdre”.

Hisz többen kételkedtetek kiválasztott Mária szolga szavaiban.

És ekkor, ahogy Mária szolgám a Golgotán földre roskadt, és ti körbeálltátok és figyeltétek, ekkor azt mondottam számotokra:

Próbáljátok most magatok elé vetíteni azt a szobrot, amit Mária szolgám kiválasztva rámutatott, hogy azt kell elvinni, hogy milyen.

Erre mondottam:

Nézzétek, mi van jelen. Jelen van az Édesanya Szíve. Jelen van az Édesanya Szíve körül a töviskoszorú, amely szintén nem véletlen.

Most milyen úton jártok?

Nem a Golgota-úton?

Jelen van az Édesanya Keze, amelyet áldásra mutat, és az áldásban a kérésre:

— Áldalak, gyermekem, de kérlek, hogy jöjj Felém.

S mikor ezt mind megértettétek, és mikor azt mondottam, hogy énekeljétek el ezt az éneket is, mert biztosak lesztek, hogy: „Boldogságos Asszonyom, Szűz Mária!”

Figyeld a szavakat a mondatokban, és megértitek.

Most énekeljétek el ismételten, hogy vetítsétek magatok elé, hogy hogyan lett kiválasztva e jelkép-szobor számotokra.

Boldogságos Asszonyunk, Szűz Mária!88

Hozzád száll esdő szavunk, Szűz Mária!

Te látod az életünk, látod, mennyit szenvedünk,

Jöjj, segíts, mert elveszünk, Szűz Mária!

Szívedben is volt tövis, Szűz Mária!

Fájdalom élt Benned is, Szűz Mária!

Szánj meg minket, Jó Anyánk, életünknek zátonyán,

Szép Reményünk, Pátrónánk, Szűz Mária!

Béke Királynője vagy, Szűz Mária!

Hazánkban is békét adj, Szűz Mária!

Mert ez után sóvárgunk, Tisztaságos Asszonyunk!

Békéért imádkozunk, Szűz Mária!

Balsorsunkban is szeress, Szűz Mária!

Szent Fiad elé vezess, Szűz Mária!

Tedd Kezébe életünk, áldd meg a mi nemzetünk,

Légy Szószólónk, légy Vezérünk, Szűz Mária!

Ez után megkönnyeztetek.

Úgy-e, emlékeztek?

És egyre többen azt mondottátok: „Igen, Uram, Jézusom, most már megértettük, hogy valójában miért kell ezt a Szűzanya-szobrot elvinni otthonunkba, hogy elfoglalja Sükösdön trónusát. Mert ez az Édesanya, akiben Szívben is tövis volt, aki tudja, mi a fájdalom, mi a szenvedés, aki tudja, hogy a Magyarország Nagyasszonya, a Magyarok Királynője, aki közbenjár érettünk, aki békét hoz el ennek az országnak, amiért sóvárgunk.”

Ezt mind-mind, mikor megértettétek, akkor már nem ellenkeztetek, akkor már azt mondottátok, szinte örömkönnyekkel, hogy: „Igen, Uram, köszönjük, hogy most is a tanításoddal megerősítettél bennünket.”

És így már boldogan, az utolsó pillanatokban tudtátok szinte elhozni Édesanyám kegyszobrát, amely itt, Sükösdön is elfoglalta trónusát.

Amikor elfoglalta trónusát, akkor azt kértem tőletek:

Engeszteljétek az Édesanyám Szentséges Szívét, hisz a Szív nem hiába van jelen előttetek.

De a Szívnél nem hiába van jelen a töviskoszorú, hisz a Szív értetek dobog, ez a koszorú értetek is vállalta a fájdalmat és a szenvedést.

Ezért hát engeszteljétek Édesanyám Szeplőtelen Szívét a megemlékezésben.

És örültetek, köszöntöttétek minden nap örömmel, imával és énekkel.

De eljött az új hónap 13-a, amikor szolgám egyedül foglal itt helyet. Nézi az Édesanya szobrát, ki akkor még itt volt e helyen.89[ Felém fordul, az ő Jézusához:

— Uram, Jézusom, látod, senki sem jött el. Vagy nem értették meg a tanításodat. Fogadj el engem egyedül, ki imádkozom.

Majdan belép egy testvér egy szál virággal:

— Te, Jó Ég! Egyedül vagy? Én meg azt hittem, hogy elkésem.

Mária:

És látja, hogy sírok.

Jézus Krisztus Urunk:

De ekkor már a ház asszonya is tudomást szerzett róla, hogy valami nincs rendben, hisz „nem véletlen sír a Mari”. Hát telefonon szól néhány helyre. Némelyek így válaszolnak: „Hát, most én nem érek rá, más dolgom van!” Hisz mindegyik mentegetőzik. És ahogy így mentegetőzik, egyszer érzi ám a szívében és a lelkében, hogy nem csak az Úr Jézus, hanem az Édesanya is várja — az Édesanya!

Már nem törődött azzal, hogy tán takarít, nem törődött azzal, hogy talán ebédhez készülődött — mindent ott hagyott, hisz: „Hív az Úr Jézus! Hív a Szűzanya! És jönni kell.”

És Mária szolgám mellé akkor már így letérdeltek sorban, és mind mondja:

—Bocsáss meg nekünk, Édesanya! — sírva és könnyekkel. — Hisz mi azt hittük, hogy csak akkor kell köszönteni, mikor Te elfoglalod a helyet. Hisz akkor ünnepélyes keretek között elhelyeztünk, elfoglaltad a helyet. De arra nem gondoltunk, hogy a Te Szentséges Fiad, a mi Urunk, Jézusunk ezt kéri tőlünk, hogy hónapról hónapra jöjjünk össze, imádkozzunk, engeszteljünk, és köszöntsük az Édesanyát. Azt az Édesanyát, akinek a Szíve, hisz azt mondottad, Uram, értünk is dobog. Azt az Édesanyát, aki a mi fájdalmainkat is e töviskoszorúban elfogadta, és értünk is vállalta. Hát, mi is majd hűségesek leszünk.

És akik csak később tudtak erről tudomást szerezni, mert vagy éppen a munkája, vagy más, ami miatt nem tudott itt lenni, ők is azt mondták szomorúan:

— Igen, Uram, Jézusom, igen, Boldogságos Szent Szűz, bocsáss meg nekünk, ha nem jól értelmeztük a Te tanításodat. Hisz nem értettük, hogy ez kimondott egy felkérés volt számunkra, hogy hogyan is engeszteljük az Édesanya Szeplőtelen Szívét imával, énekkel.90

Mária:

De ezután minden hónapban igyekeztünk megemlékezni az Anyai Szívről, felajánlani az Anyai Szívhez mindazt, ami bennünk rejlik. Kérni az Anyai Szívhez mindazt, amire szükségünk van. És hittel és bizalommal, mert ez az Anyai Szív az, amely legközelebbi Közbenjáró Szentséges Fiához, és kiesdekli Szentséges Fiától mindazt, amire szükségünk van a felajánlásban, a kérésben, a fohászban és a mérhetetlen, nagy hálában.

Jézus Krisztus Urunk:

Ezért most a jelenben is így szólok ismételten testvéreimhez, hogy meghívlak, testvéreim, benneteket az Édesanya Szeplőtelen Szívét engesztelni, imádkozni, énekkel köszönteni, és elhelyezni mindazt, ami bennetek rejlik. Hisz a legközelebbi út az Én Szentséges Szívemhez e Édesanya által vezet, akinek a Szíve jelen van előttetek, és akinek a Szívét tudjátok értékelni, tisztelni, és ez által megérteni, hogy: „Valóban, értünk is dobog, nekünk is elhozza azt a kegyelmet, amire éppen szükségünk van. Tőlünk is elfogadja a hála-köszönetet, amit éppen akkor helyezünk el a hit szeretetének bizalma révén.”

Fontos, hogy ez mind-mind a tanításokban, a jelenben is, jelen legyen számotokra, mert ez által lehettek mások, és ez által haladhattok a mindennapi élet-útpályán. Ezért fontos, hogy néha, ahogy mondottam, hogy ha elmész egy zarándokhelyre, mert szükséged van a szeretetre és a kegyelemre, szükséged van arra, hogy megnyílj az Édesanya előtt, hogy érezd a kegyelmet.

Hisz mindenkor megadtam számotokra a tanításomban. De többen és többen a jelen tanítást másképp értelmezték, mikor azt a tanítást mondottam el: ha megtaláltál Engem, szíved-lelkeddel, akkor miért futkosol jobbra meg balra, miért mész ide-oda?91

Ez nem a zarándokútról szólt, hisz erről Én nem is beszéltem nektek. Én arról, mikor még nem tudjátok, hogy most mit is kerestek, és hova mentek, mikor ismét már azt mondod, megtaláltál, Engem: „Uram, és Veled együtt szeretnék élni, és követlek, és haladok Veled!”

És akkor elindulsz ezen az úton, utána visszalépsz ismételten a keresők közé, és ismételten keresel valamit, mert még te, saját magad sem tudod. Ilyenkor jelentek meg sokfele, hisz nem sorolom fel, mi minden van ebben az országban is. Nem beszélve más országokról is. És később rájöttök, hogy „talán nem ez volt az én utam”.

Hányan és hányan kérdezitek szolgámat, hogy: „Én menjek-e oda?”

Nem egyszer hallottátok már szolgámtól ezt a választ:

— Nyisd meg szívedet, őszintén és szeretettel, és imádkozzál az Úr Jézushoz, imádkozzál az Édesanyához. És hogy ha nyitott a szíved, akkor megkapod, hogy hova kell menned.

Akkor érzed szívedben, lelkedben, hogy hova hívtunk.

Szolgám nem fog téged se ide elküldeni, se oda, hisz nem is teheti, mert Én, Jézus Krisztus Ura ezeket próbálom számára nem megadni. Én úgy teszek, hogy ez nem az ő dolga a hivatásában, a küldetésében, a követésében és a tanításában, és a tanítás átadásában, hogy azt mondja, hogy te ide menj, vagy te oda menj. Azt te saját magad tudod.

És ezért adtam ezt a tanítást, hogy aki már elindult az úton a küldetés és a követésemben, hisz hallottátok ezt a tanítást a múltban és most a jelenben, nem egyszer. És ezt azért mondom, mert ha már elindulsz rajta, és haladsz, akkor ne akarj visszatérni ismét az elejére, és ismét keresővé válni, és ismét nem tudni, hogy hova tartozol, és nem tudod, hogy mit keresel.92

Hányan és hányan megteszik a szolgámmal, ha csak most például a betegségüket hozom fel. Kérik a felajánló imában a segítséget. És ha „adj, Uram, de gyorsan!” nem történik semmi, akkor: „Elmegyek ide, mert ezt hallottam. Elmegyek oda, mert ott ezt hallottam. Elmegyek amoda…”

És tesz egy ilyen kört, mert innen indult, és utána ugyanoda tér vissza. És akkor megint Mária szolgámhoz fordul: „Imádkozzál értem!”

Mária szolgám igent mond, hisz mást nem mondhat szíve szeretetével. De volt már, mikor oda hozta Elém:

— Uram, Jézusom, most újra kezd hinni bennem? Elhinni, hogy valóban Te jelensz meg nekem? Most újra van neki bizalma? Vagy most miért jött hozzám?

Hát, mert elment erre, erre és erre a helyre.

Mikor tudom, hogy némely testvér négy meg öt meg hat helyen volt!

És akkor azt hiszi, hogy szolgám nem tud róla. Titokban tartja. Csak akkor lepődik meg, mikor olyan fél mondattal oda helyezi. S akkor rádöbben, hogy: „Valamit tudhat szolga, Mária, hogy én talán itt jártam. De nem merek kiállni teljesen melléje, hogy: »Ne haragudj, elmentem, mert abban bíztam, mert ezt hallottam.«”

És rájön, hogy rajta nem segít, akkor visszatér, és ismételten szolgámhoz fordul.

És ilyenkor valóban, Mária szolga Felém, Jézus Krisztusához így fordul:

— Uram, én elfogadom, hisz Te erre tanítottál. Nekem mindenkit el kell fogadni, és semmit sem mondhatok. De bennem is jelen van ilyenkor az a kétely, Uram, Jézusom, hogy eddig ide meg oda meg amoda elment, úgy, hogy ő azt hiszi, hogy én nem tudom. És én úgy érzem, hogy megingott bennem és felém a bizalma! — Néha könnyekkel!93 — És utána vissza, és úgy, mintha semmi sem történt volna!

Néha ezeken is el kellene, testvérek, gondolkodni, hogy te nem Máriát kéred!

Ahogy mondottam számotokra: Mária egy eszköz! Őneki elmondod a kérésedet. Ő Felém tárja.

Hiszel benne, hogy Én itt vagyok?

Hiszel benne, hogy Én elfogadom felajánlásodat?

Akkor a hit vezessen benned a kegyelemhez és a türelemhez, hogy kivárjad.

Hisz hányszor és hányszor adtam meg azt a tanítást felétek, hogy mikor Mária szolgám felajánlja a kéréseket, a fohászokat, a hálát, nem csak ti vagytok jelen, kiket elhozott és felajánl, nem csak azok, akiket szívében oda helyez!

Ilyenkor Mária szolgám hányszor mondja el számotokra:

— Jelen van a Föld. És a Földön hány ezer ember, aki talán most, ebben a pillanatban fordul az Úr Jézushoz, fordul a Szűzanyához, fordul bárkihez, az Égiekhez vagy az angyalhoz imában, felajánlásában, fohászában, hogy nyújtson segítséget, bármilyen problémájára.

Nem Mária rangsorolja. Sokszor még Én, Jézus Krisztus Uratok sem, hanem az Atyám. De tudok róla, mert Én és az Atya Egy vagyok!

És akkor ilyenkor némelyek Mária szolgámra szinte megsértődtök, és úgy mentek el máshova. És ismételten akkor térsz vissza, mikor úgy érzed, hogy most nagy a problémád, ezen semmi más nem segíthet, csak a szívből jövő, őszinte ima.

Ilyenkor szolgám jogosan tehetné fel ennek a testvérnek vagy ezeknek a testvéreknek azt a kérdést:

Hol voltál talán fél évig?

Hol voltál talán egy évig?

Hol voltál több évig?

Amikor semmit, azt sem tudtuk egymásról, hogy éltek vagy haltok?

Mert megszűntök létezni egymás között.

De amikor problémád jön, és nagy, akkor: „Adj, Uram, mindjárt! Most jövök Sükösdre, mert most hiszem, hogy ő kiválasztott. Most hiszem, hogy ha ő elviszi az én kérésemet, akkor meghallgatásra talál.”

Akkor hogyan hittél akkor, mikor az előtt kérted, hogy imádkozzon?

Mert nem történt meg „adj, Uram, de mindjárt”?!

Akkor el kell fordulnod erről a helyről?

Még ha elfordul, az még a jobbik eset. Az a rosszabb, mikor még hamis vádakat is mond erre a helyre.

Kérlek benneteket, testvéreim, Én a szeretetemet adom nektek, a szeretetemmel tanítalak benneteket, a szeretet útján vezetlek benneteket a kegyelemben. Ezért hát ezt nem így kell értelmezni, hogy: „Most hiszem, hogy itt vagy, Uram, Jézusom, most elhelyezem a kérésemet, és mit tudom én, fél év múlva hátat fordítok, elfordulok, máshol keresek magamnak segítséget, vigaszt. Még, ha kell, jósokat is felkeresek, bárkit, aki segíthet rajtam. Mert talán a gyógyulásomban, talán a családi problémámban…”

Bármit lehet felsorolni, nem akarom részletezni, mi mindent szoktatok Mária szolgám felé tárni, hogy hozza el a Szentséges Szívhez.

De hányan és hányan, mikor nagyon nagy a baj, akkor hisztek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok itt megjelenek?

Akkor kinyitod a szádat, ajkadat, és akkor elmondod a problémádat szolgámnak, hogy hozza el?

De hol vagy olyankor, amikor talán rendben van minden körülötted, amikor talán imádkozni és engesztelni kell, de most nem önmagadért, nem a családodért vagy a szeretteidért, most talán egy beteg gyermekért, vagy amikor pásztorért imádkoztatok, vagy imádkoztok?

Nem tudjátok még, hogy mit hoz a holnap.

Vagy amikor imádkoztok egy közösségi testvéretekért, hogy mielőbb gyógyulást nyerjen, hogy visszatérjen közétek, olyankor is szükség van a testvérekre, akik imádkoznak és engesztelnek, nem csak akkor, amikor ő érzi, hogy problémája van, és „most, ha kell, kétszer-háromszor megjelenek, utána lehet, hogy hónapokig megint e tájra se jövök”.

És akkor csodálkozik, hogy ha talán valamelyik testvér nem teljesen a szeretetében szól hozzája, vagy fogadja. Pedig mindenkinek próbálja szolgám elmondani:

— Mindenkit szeretettel kell elfogadni, örülni.

Szolgám erről nektek nem beszél, egyedül pásztorával szokta néha ezeket megbeszélni, vagy Velem, Jézus Krisztus Urával.

Ezért kell elgondolkoznotok, hogy a tanítások a szeretetében mit nyújtottak számotokra, hogyan jutottatok el a jelenben az Élő Szentlélekhez, az Élő Evangéliumhoz. Hisz e folyamatban mi mindent adtam számotokra! Mily sok volt a tanítás, mikor azt mondjátok néha, hogy: „Ez oly csodálatos volt!”

Bármi, most lehet az tanítás, lehet az kegyelem, lehet az ajándék, lehet az áldás. S ha utána még valami csodálatosabbat kaptok, akkor azt mondjátok, hogy: „Hát, Uram, Jézusom, Te még mindig tudsz nekünk újat, meglepetést, ajándékot szerezni, árasztani, adni?”

Én, Jézus Krisztus Uratok, Én még mindig tudok nektek az öröm szeretetében újat, kegyelmet, örömet nyújtani a mindennapokban. Érezni azt, hogy nem hiába élsz ezen a Földön, nem hiába szólítalak benneteket testvéreimnek, nem hiába mutattam a tanításomban, hogy kikerestelek a porban, felfedeztelek, és azt mondtam: Ni-ni, itt egy fény az apró szemében, a csillogásában, hát, kiemelem, a Tenyeremre teszem, és felemelem, mert szükségem van rá.

Hát, ha nem volna rátok szükségem, akkor megerősítenélek benneteket, ahogy mondani szoktátok, e csodálatos tanítással, e bizonyságtétellel a kegyelemben és a szeretetében?

Akkor érezzétek az ajándékokat, amelyeket nyújtok számotokra, amelyre: „Fontos, hogy felkészülve, örömmel és békével tudjam elfogadni, szívembe zárni, hogy lakozzék szívemben a mindennapokban. Fontos, hogy úgy éljem az életemet, hogy ma vagyok, Uram, Jézusom, de hogy holnap is felvirrad számomra ez a gyönyörű, csillogó napsütés, azt még nem tudjuk.”

Hisz senki sincs biztosítva erről, senki sem mondhassa el biztosan önmagáról, hogy: „Én holnap is jelen vagyok, vagy egy hét múlva is jelen leszek, vagy egy hónap múlva is jelen leszek.”

Mert ha biztosak volnátok, akkor talán jobban és másképp készülnétek és fogadnátok el a mindennapi életet.

Ezért, mivel nem vagytok benne biztosak, ezért Én nyújtom számotokra e kiválasztott szolga által tanításomat, ezért Én hívlak benneteket, hogy szükségem van rátok, ezért Én mondom, hogy meg szeretném érinteni a szíveteket. Nyissátok meg, mint, nem a kezdetben, hanem inkább mondhatom, a közepe táján az évek folyamán, mikor arról beszéltem nektek, hogy ne legyen a szívetek jégcsap! De még a jégcsapot is a Nap fénye meg tudja olvasztani. Én is a szív kegyelmének szeretetével meg szeretném olvasztani a jégcsap-szívedet. De néha úgy elzárkóztok, hogy nem engeditek, hogy hozzá férjek, nem engeditek, hogy a kegyelem ezt a jégcsapot elkezdje melengetni, hogy megolvadjon, hogy kitörjön e jégből ez a szív, hogy érezze, hogy ez a szív él. Érezze, hogy a szeretetre és a kegyelemre van felkészítve. Érezze, hogy ez a szív éltet és vezet a mindennapokban.

„És fontos, hogy figyeljek a szívemre, figyeljek önmagamra, a lelkemre.” Ami által Én és ti egy ember vagytok, ami által ti Atyám gyermekei vagytok, ami által így kell haladni a mindennapi élet útpályáján a szeretetében.94

Fontos, hogy mindezekről elmélkedjetek, szívetekbe zárjátok, érezzétek a csodálatos tanításokat. Érezzétek különösképpen mindazt, amit most, a közelmúltban, a jelenben nyújtottam számotokra, mert fontos, hogy az Élő Szentlélek valóban elfoglalhassa itt bent a testet, a szívet. És ez a Szentlélek valóban tudjon működni rajtatok és bennetek. És ez a Szentlélek vezessen benneteket az úton, a szeretetteljes úton. És ezen az úton, ahogy mondottam régebben, nem egy piros szőnyeg van, amelyen csak szinte végig kell sétálni. Ezen az úton vannak küzdelmek, nehézségek, megpróbáltatások. Ezen az úton néha küzdened kell, hogy tudjál haladni rajta.95 Néha talán vissza is csúszol.

De akkor nem szabad elcsüggedni, szomorúvá válni, kétségbe esni!

Hanem még egyszer el kell indulni.

Még egyszer el kell kezdeni küzdeni.

Mert így tudsz haladni előre az úton.

És így, szoktam mondani számotokra, ezt is nem kimondottan a jelenben mondtam, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok mindig azt mondom számotokra: Nem jó sem lent, sem egészen fönt lennetek. Találjátok meg ezt a közép-helyes utat, ahol tudsz szeretetben, örömben és békében élni, ahol el tudod embertársaidat fogadni a felebarátban, ahol tudsz engesztelni és imádkozni, a nap 24 órájából tudsz Nekem, Jézus Krisztus Uradnak és Édesanyámnak is szánni egy kis időt, amikor nem feledkezel meg Rólunk, amikor nem azt mondod, hogy: „Most egy kiegyensúlyozott életem van, és most jól élem, és jól érzem magam, most nincs szükségem arra, hogy talán én egy szentmisén részt vegyek, nincs szükségem arra, talán én most engeszteljek, nincs szükségem talán arra, hogy most talán egy zarándokútra menjek el, mert most én vagyok, és talán nem a középúton, most egy kicsit feljebb érzem magam.”

Mert ezt is elmondottam már számotokra:

Onnan nagyot lehet esni. És még egyszer szinte körömszakadtával tudsz elindulni az úton.

S olyankor, mikor ilyen megtörténik, akkor mit mondtok?

„Hát, engem nem szeret senki. Az én imámat nem hallgassa meg senki. Én akkor hogyan is imádkozzam?”

Ilyenkor Mária szolgám azt mondja a testvér felé, aki jön ily problémájával:

— És hol voltál körülbelül egy éve, mikor olyan jól éltél, s azt mondottad, most kiegyensúlyozott az életed, most neked talán semmire sincs szükséged?

Mert nagyon hamar a jólétben el tudsz feledkezni arról a szeretetről és arról a kegyelemről, amelyre szüksége van minden embertársnak a testvéri felebarátban, hogy „ez vezessen bennünket a mindennapokban, ez nyújtson számunkra szeretetet és kegyelmet, és ez erősítsen meg bennünket”.

Ily fontos, hogy érezzétek e Ünnepnek ajándékát és kegyelmét!

Érezzétek mindazt, amit már oly sokszor megadtam számotokra a tanításban, a jelenlétben, a kegyelemben, az áldásban, a szeretet ajándékában. Hisz már oly sok mindent nyújtottam, hogy zárd be szívedbe, lelkedbe, és érezd, hogy: „Igen, én, Uram, Jézusom, Hozzád fordulok. Én, Uram, Jézusom, elfogadom a mindennapi keresztemet. Én, Uram, Jézusom, Veled együtt haladok. Én, Uram, Jézusom, boldog vagyok, hogy a testvéred lehetek. Én, Uram, Jézusom, boldog vagyok, hogy a Te nyájadhoz tartozhatom. Én, Uram, Jézusom, megköszönöm mindazt, amit adtál nekem, amiben részesülhettem, ami által talán egy kicsit úgy érzem, más vagyok, mert hiszek és bízom Benned.”

És ha ezeket mind-mind meg tudod érteni, szívedbe zárni, akkor érdemes az életnek örülni!

Érdemes az életet élni, és haladni, felismerni és elfogadni, és rádöbbenni, hogy így a fájdalom és a bánat, a szomorúság, a betegség, bármi, amely körülvesz, az mind-mind könnyebb a haladással, könnyebb a mindennapokban.

És így kérlek most benneteket, hogy majd fogjátok össze kezeiteket, hogy érezzétek ma e különleges Ünnep megemlékezésében azt a szeretetemet, azt az áldásomat és azt a kegyelmet, amelyet szeretnék nyújtani felétek, a megnyitott szívű testvéreimhez, hisz nem oly régen átélhettétek az örömteli hajnal Feltámadását. Éreztétek e hajnal, tündöklő Fény ragyogását az áldásban és a kegyelemben és a szeretetben. És most ezért mondom számotokra, hogy induljon el az áldásom e Ünnep megemlékezésében, a kegyelemben és a szeretetében.

Legyen nyitott a szívetek. És e szív nyitottságával fogadjátok el mindazt, ami most felétek áradt, mindazt, hogy most ez a Fény átjárja szíveteket, lelketeket, egész testeteket, hogy ez a Fény a melegségében megerősítsen. És érezd, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, köszönöm, hogy itt lehetek.”

Ennek reményében küldöm kiválasztott Mária szolga által áldásomat felétek.

Áradjon e megemlékezés, Évforduló Ünnepének áldása minden nyitott szívű testvéremhez, hogy töltse be szívét és lelkét e áldás, a meleg Fény tündöklő ragyogásának, kegyelmének ajándéka, amely megerősít benneteket, amely ismételten meghívást ad számotokra, hogy ez által haladjatok a mindennapi élet útpályáján.

És érezzétek a szívetekben és a lelketekben, hogy jelen van az Élő Szentlélek, amely vezetni, segíteni és kegyelmet árasztani szeretne minden nyitott szívű testvéremmel és testvérem felett. Mert fontos, hogy így értékeljétek az Ünnep kegyelmének ajándékát e megemlékezésében.

Ennek reményében most így árad reátok áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme Világosságot nyújtson számotokra, hogy ez a Világosság a helyes úton vezessen benneteket, és erről a helyes útról, amelyet már megtapasztaltatok, és megéreztétek és megértettétek, haladjatok, mert ezen az úton lesz jelen Jézus Krisztus Uratok, aki ölelésre tárt Karjaival várja az Ő testvéreit, hogy átölelje, felmelegítse és megerősítse a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Így szólt hozzátok ma a megemlékezés Ünnepének, kegyelmének ajándéka.

Tudom, hogy sokan sokféleképpen gondolkodtatok. Sokan azt mondottátok, hogy: „Talán, Uram, ma mit fogsz nyújtani számunkra? Uram, ma mivel ajándékozol meg bennünket? Uram, ma mit fogsz e 15 év esztendejéből kiemelni számunkra? Uram, nem baj, hogy mit fogsz hozni, én boldog vagyok, hogy itt vagyok, hogy jelen lehetek e örömnek Ünnepében, hogy együtt ünnepeljünk Veled, Drága, Jó Jézusom!”

Hisz nem kimondottan szolgámmal ünnepeltek, hanem Velem, Jézus Krisztus Uratokkal, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, ha Mária szolgámat ki nem keresem a porban, ki nem emelem, és azt nem mondom számára, hogy szükségem van rád a kiválasztásában és a tanításhoz, akkor nem éreznétek most ezt a csodálatos kegyelmet, ezt a csodálatos együttlétet a szeretet örömében.

Érezni, hogy „a boldogság mily szép, és mily jó, hogy szívünkbe, lelkünkbe elfogadjuk”.

Köszöntelek benneteket most is, testvéreim, e Ünnepben, hogy ez az Ünnep kísérjen ismételten a mindennapokban előre benneteket. És ne érezzétek mindazt, hogy talán néha nehéz a nap, néha szomorú a nap, néha talán úgy érzitek, mintha nem is sütne a Nap számomra, mert nincs szükségem talán még a napsütésre se, mert szomorú vagyok és bánatos.

Mindenkinek süssön a Nap a szívében és a lelkében. És a Napnak fénye, szeretete és a fényének melege, világossága vezessen át a mindennapokban az úton, hisz egyik nap következik a másik után, és „fontos, hogy a napsütés bennünk legyen, szívünkben, lelkünkben, és ez által valóban másképp élem át életemet, tudom értékelni, felismerni, elfogadni”.

Így köszöntöttelek benneteket.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Glória szálljon a Mennybe fel,96

Jöjjön a Földre a béke

És az emberi szívbe a jóakarat!

Ámen. Ámen.

  • Programjaink

    • Programjaink

      A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…

    • Zarándokbusz

      Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén és Nagypénteken külön zarándokbusz indul Budapestről Sükösdre. Az autóbusz minden alkalommal déli 12:00 órakor indul az üllői úti stadion (Fradi-pálya) üllői úti oldala mellől. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után, hajnai 02:30-kor indul vissza Budapestre.

    • Évforduló ünnepe 2017. április 25

      Értesítjük a kedves zarándok testvéreket,…