Mária — éber állapotban1:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.

IMG_4586  jav. honlapra

Uram, Jézusom, eljöttem Színed elé a mai napban — az örömben és a szeretet jelében, hisz 11 évvel, ezen a napon kiválasztottál a Föld porából. Megtaláltál egy apró porszemben, hogy taníthassál, hogy nevelhessél, hogy vezethessél. Íme, eljöttem Eléd, hogy hálát adhassak mindazért, amit eddig nyújtottál számomra. Mindazért, ahogy tanítottál, ahogy vezettél, ahogy megmutattad számomra az utat — az út, amely a meghívást nyújtotta. A meghívásban elindultam, és igent mondtam. De még akkor nem tudtam, mi vár reám. Most már boldog vagyok, hogy igent mondhattam. Boldog vagyok, hogy Veled járhatom ezt az utat. Nem tudom, meddig leszek még így, együtt, egyek az út-haladásban, meddig nyújtod felém Kezedet, meddig ölelsz át Szerető Fényeddel, de boldog vagyok azért, amit már eddig megadtál.

Segíts és vezess továbbra is, hisz még mindig nem tudom, hogy mi vár reám az út haladásában, tovább. De szeretnék tovább boldogan és örömmel menni a megvilágosított utamon, ahol Te vársz engem ölelésre tárt Karjaiddal.

Uram, Jézusom, a mai nap csak egyetlen egy kérést ajánlok Szentséges Szíved oltalmába, hisz tudod, Földi Helytartónk, ereje elhagyta. A Feltámadás Örömünnep után ágynak esett. De Benned bízva és reménykedve, hogy elfogadod Érte felajánló imánkat, kéréseinket, fohászainkat, és Édesanyáddal együtt segítséget nyújtotok számára, hisz nekünk, akik hű testvéreid vagyunk, és szívünk szeretetével követünk, és felvesszük minden nap a keresztünket, szükségünk van a Földi Helytartóra, Péter utódjára.

A felajánló ima mellett a tanítás lévén mindig elmondom azokat a szavakat, amit Te adtál számomra: legyen meg minden, Uram, Jézusom, a Te Szentséges Szíved akarata szerint.

Mária — önkívületi kegyelmi állapotban2:

A magasból Fény jön felém3, de egész hozzám jön. És félek tőle, hisz nem tudom, miért jön, és mit akar tőlem. Fényből egy gömb jelenik meg. Olyan, mintha rám akarna esni, és félek.4 De a gömb a Fényben színekké változik. A szín foltokban jelenik meg, és az után egy Száj, amely mozog, és amely így szól hozzám nagyon csodálatos, kellemes, bársony-hangon:

— Ne félj. Ne sírj. Meggyógyultál. És megszabadultál bűneidtől.

De ki mondja ezt nekem?5

Nem akarom hallani, mert félek!

És miért pont nekem?6

De olyan könnyűnek érzem magam, mintha lebegnék, mintha talán nem is a Földön lennék.

Mi történik velem?

Nem tudom.

És mi akar ez lenni?

Nem értem.

A Fényben elmegy a gömb, és a Fény is távolodik.

De olyan jó érzés! Nincs kedvem beszélni, nincs kedvem senkire se figyelni. De akik jelen vannak, ezt nem értik. Faggatnak. Szerették volna hallani és látni ők is, amiről beszélek:

— Mondd hát! Mondd hát, mi volt? Miért sírtál? Miért remegsz?

Faggatnak. De nehéz beszélnem.7 Nem tudom elmondani. Nem tudom, valami történt, de nem tudom elmondani.

— Ne sírj! — így szólnak hozzám, és szinte lökdösnek. — Mondj már valamit!

De nem értik, hogy nehéz beszélnem. Nem értik, hogy nem tudom, hogy’ kell elmondani. Nem tudom, mi történt velem. Azért sírok, mert félek.8

— Fény jött hozzám. A Fény. És nem tudtam, mit akar. Nem akarok beszélni.9

Egy kicsit hagynak, és így beszélnek maguk között:

— Majd, ha megnyugszik, akkor biztos, elmondja.

Később ismét faggatnak.

— Valaki szólt hozzám, és azt mondta, meggyógyultam. És azt mondta, megszabadultam a bűn…

Ők faggatnak:

— És ki volt? Milyen volt?

De már helyettem válaszoltak is. Nehéz beszélni.10

Egyszer valami történt velem. Ezt kell elmondanom talán. De hogy mi, nem tudom pontosan elmondani. Itthon, a családdal is megbeszélve s elmondva, hogy egy Fényt láttam. A Fényben egy gömb, az után egy Száj, aki szólt hozzám. De hogy miért mondta, nem tudom. Elmondom számukra is, hogy mit mondott. Értelmetlenül néznek, és csak azt mondják:

— De miért pont te?! De miért pont te?!

Mintha én akartam volna!11 A sírás nagy volt rajtam és bennem.12 De majd holnap biztos, már könnyebb lesz, már nem fogom érezni ezt a különleges érzést.

De másnap is úgy érzem, mintha nem úgy érezném magam, ahogy előtte. Valami nyugalom és béke költözött a szívembe. Nem értem: de miért szólt hozzám ez a Hang? De a Hang olyan csodálatos! Itt, lent, közöttünk, itt, a Földön, ahol élünk, ilyent nem tudok mondani. Sehol sem érzékelem, és sehol sem hallom.

Átmegy ez a felemelő érzés. És már úgy érzem magam, ismét olyan vagyok, mint előtte. Már nem is gondolok a szavakra. Próbálom élni a saját életemet.

De harmadik nap ismét jön a Fény. De már nem félek Tőle, hisz bennem van, hogy nem bántott. Hiszen olyan jó érzés volt! De hogy most miért jön hozzám, azt nem tudom. A Fény mintha átölelne, simogatna és távolodna, és ismét megjelenik a gömb a színeivel, és a Száj. A Száj ismét elkezd mozogni, és ismét, nem, mintha megijednék, csak megilletődnék, hogy ismét szólni fog? De miért?

— Köszöntelek! — így kezdi. — Ne félj. Most a szeretetről szólnék. Add át a Földön élő embereknek, hogy miért nem szeretetben élnek? Miért engedik a gyűlöletet, a haragot, az irigységet, a kapzsiságot, a féltékenységet? Minnél könnyebb élni, ha a szeretet bennetek van!

És amíg beszélt e Hang, ismét boldogság, öröm, mintha felemel.

Mikor már látom, hogy kik vannak mellettem, szinte már várták, hogy kinyissam a szemem, és mindjárt elkezdik, nem is egyesével, hanem szinte kórusban:

— Na, mi volt?! Na, mi volt?! Mondjad már! Hisz most nem sírtál. Most olyan szép volt az arcod, mintha átszellemültél volna.

Körülnézek, és így szólok feléjük:

— Igen, jelen volt a Fény, a gömb és a Száj. A Hang ismét szólt hozzám, de még csodálatosabb és szebb volt, mint először. És azt kérdezte, miért nem tudunk szeretetben élni? Mondjam el mindenkinek, a Földön élő embereknek, mennyivel jobb szeretetben élni, mint haragban, gyűlöletben, irigységben, kapzsiságban, féltékenységben.

Mikor ezeket elmondtam, szétnézve az arcukon, már mindjárt sokan nem is voltak kíváncsiak tovább. Voltak, akik elmentek.

De még mindig nem tudom, hogy ez a Hang kicsoda, és miért szól hozzám.

Másnap ismételten még mindig élt bennem ez a találkozás.

De most múltak a napok, és nem jött a Hang, és nem jött a Fény.

Talán csak ennyi volt.

De május 8-án13 ismét jön a Fény. És most már szinte várom: talán most is szólni fog hozzám valaki? És hamarosan jelen van a gömb, a Száj mozog, és ismét szól a Hang:

— Fontos, hogy tudjatok a szeretet mellett megbocsájtani, mert a szeretet csak akkor van jelen teljesen a szívben, ha jelen van a megbocsájtás.

Megbocsájtás? Meglepődtem, hogy miért erről beszél a Hang. De talán a Hang jobban tudja, mit kell mondania, mint én. Elmondom hát ismételten a jelenlévők felé:

— A Hang azt kéri tőlünk, bocsássunk meg nem csak felebarátainknak, hanem ellenségeinknek, mint önmagunknak.14

Öröm és boldogság van jelen szívemben és lelkemben, és egy csodálatos melegség, amely egyre erősebb és erősebb az egész testemen. De miért van jelen? És mi akar ez lenni? Nem tudom. Gondolkodom, és nem tudom megfejteni.

És ismét, pár nap után, várjuk, hátha jelen lesz a Fény, hátha szól hozzám valaki. De most, ahogy az előbb, egy kicsit váratott. És csak 14-én15 láthattam ismét a Fényt, ismét a gömb és a Száj, amely ismét szól hozzám a Hangban, mintha felemel, mintha mutatna valamit:

— Íme, e gömb, amit nem tudtál megfejteni. Ez a gömb a Földet tükrözi számodra, a színek a Föld megkülönböztetését. Atyám alkotása.

De nem becsüljük, hanem tönkretesszük. És gyűlölködünk, és haragszunk. És nincs szeretet bennünk.

Ismét várják, hogy elmondjam:

— Mi történt? Volt találkozásod? A Fényben szóltak hozzád?

— Igen, a Hang most is jelen volt. És ugyanaz, ami eddig. És a gömb, amit láttam, most már tudom, hogy a Fényben ez a Föld, amelyen élünk. A Föld, amelyet az Atya alkotott.

— És ki mondta ezt neked? — kérdezik.

— A Hang.

— És nem láttál semmi mást?

— Nem.

De ekkor már többen és többen a kérdésre önmaguk válaszoltak a szavakból, az elmondásból:

— Hogyha az Atya alkotása, akkor csak talán Jézus szólhatna hozzá? De ilyen nem-igen van. Biztos, nem jól hallottál valamit.

— De nekem ezt mondták! — próbálom meggyőzni a körülöttem lévőket.

És ismét másnap, harmadnap. Már közel egy hét után kérdezik:

— Na, mi van? Nem szólt a Hang? Nem láttad a Fényt?

Rossz volt hallgatnom, de elfogadtam.

— Nem tudom, hogy miért volt jelen. Nem tudom, hogy ki szólt hozzám. Nem tudom, hogy miért. De majd biztos, kibontakozik. Majd megállapodik — így beszéltünk magunk között.

És 22-én16 ismét megjelenik a Fény. A Fény, amely szeretetet áraszt. A Fény, amelyből már csak a Hang szól. És nem tudom elfogadni, hogy ez a Hang kicsoda, és miért pont hozzám szól. Hisz most már lassan egy hónapja: időközönként látom, időközönként hallom. És nem tudom, miért. De nem érzem magam bátornak, hogy meg merjem kérdezni. De a szeretet, amelyet éreztem, az olyan nagy örömet és boldogságot adott! Már semmi félelem, semmi szorongás nem volt bennem.

És így szólnak hozzám:

— Ha nem félsz, akkor miért nem kérdezed meg, hogy ki az?

— Majd legközelebb — mondogattam.

De a „legközelebb”-ben az volt bennem: majd biztos, megint eltelik, lehet, hogy hosszabb idő, mint eddig. És úgy elaltattam magamban.

De nemsokára, másnap17, itt van a Fény, és szól hozzám valaki — ismét a Hang. És ekkor, mintha bátor lennék, de holott belül nagyon félek, megkérdezem:

— Ki vagy Te, Hang? És miért pont hozzám szólsz?

És a Fény ismételten jön felém. Egyre erősebb. És a Fényben mintha valaki ott lenne. És nem tudom, ki az. És mikor megelevenedik előttem18:

— Uram, Jézusom, valóban Te vagy?! Nem merek Rád nézni. — Ismét úgy érzem, félek. — Valóban Te vagy?

És még nem szól, csak nevet, és boldogság van Arcán.

És úgy érzem, nem bírok szólni.

Kis idő után így szól hozzám:

— Én szóltam hozzád. Én fordultam hozzád kéréssel. Én mondtam számodra, hogy meggyógyultál, és megszabadultál bűneidtől.

És nem tudok szólni.

— Ne félj, hisz testvérem vagy. Ne sírjál, kiválasztottalak a Föld porából. Érezd a szeretetemet, amellyel megajándékoztalak.

És csak néztem, és nem tudtam szólni.

És a Fény és Jézus eltávozik.

Megkérdezi a család, hogy:

— Biztos, hogy Jézust láthattad? Hisz így szólítottad. Nem más volt?

— Én Annak láttam. És a Hang ugyanaz volt, aki eddig.

— És milyen volt? — kérdezik.

— Nagyon szép. És nevetett. És boldog volt. De ne szóljatok, nem tudok beszélni. Nem tudom, mi történt.

De miért pont engem?

— Biztos, hogy ez nem az Úr Jézus lehetett — táplálják belém a szavakat.

Már én is elhiszem. Már azt mondogatom magamban: nem akarok többet se látni, se hallani. Bárki az, hagyjon engem békén!

De a tanácsokat megfogadtam:

— Legyen nálad mindig szentelt víz! Legyen nálad rózsafüzér! Ha a gonosz az, locsold meg, és meglátod, hogy semmi sem lesz!

— Igen. Majd így teszek.

És állandóan, és állandóan ez van bennem: nem akarok látni, nem akarok hallani!19

De a Hang, és a Hang, amely az Úr Jézust adta számomra, elém, az nem figyelt arra, amit én mondok. Ő ismét jön mosollyal, szinte nevetve, örömmel. Fehér ruha van Rajta, mezítláb, derekán arany öv, a haja vállig ér. A magassága? Olyan 180 centi lehet. És szól hozzám:

— Miért nem akartál hallani és látni? Hisz mondtam már, hogy nem kell félned.20

De bennem csak az van jelen, hogy: „Ez nem lehet az Úr Jézus, ez csak a gonosz. Ő adja számodra ezt mind. Nem kell vele foglalkoznod.” — szinte csak ezt hallom, ezt érzékelem szívemmel-lelkemmel, amit mondtak számomra, és nem a Fényt, és nem Jézus Krisztus Urunkat.

És ekkor a rózsafüzért a kezembe veszem, nyújtom Feléje! De nem távozik el. Mintha közelebb jönne! Akkor a szentelt vizet. Felemelem kezem, hogy Reá öntsem. De várja, és nevet. És az után látom, hogy semmi sem változott. Minden olyan, ami előtte volt.

— Te valóban az Úr Jézus vagy? — megkérdezem.

A mosoly és a szeretet van jelen. És elszégyellem magam, és bocsánatot kérek:

— Bocsáss meg nekem, gyarló embernek, hisz féltem. Pedig éreztem a csodálatos szeretetet, ami más volt, mint eddig. Úgy éreztem, mintha nem is a Földön lennék. De hagytam, hogy azt mondják számomra, hogy ez nem Te lehetsz, ezt csak a gonosz és a sátán adja számomra.21 Bocsáss meg nekem.22

És ekkor ismét érzem szívemben és lelkemben, és az egész testemen, mintha valami átölelt volna, mintha felemelt volna. Próbálok szétnézni, de azt látom, hogy talán ugyanott vagyok, ahol voltam. De miért érzem ezt szívemben és lelkemben? És olyan öröm, és nyugalom, és béke szállt rám! És tovább így szól hozzám:

— Kiválasztottalak a Föld porából23, hogy taníthassalak, és hogy nevelhesselek24. Elfogadod-e ezt az utat, amit megmutattam?

És igent mondtam:

— Boldogan haladok ezen az úton, hisz olyan jó itt lenni!

Mikor ismét itt vagyok, kinyitom a szemem, és így szólok:

— Most már biztos, hogy az Úr Jézus az. Kinevetett engem, hogy rózsafüzért tartottam Feléje, és hogy a vízből Rá locsoltam. Nem ment el, nem változott semmiféle formában át. Ugyanúgy volt, ahogy eddig. És csak nevetett. És meghívott az útra. És én megpróbálok rajta haladni, hisz igent mondtam.25 Hogy tanítson, hogy nevelhessen. Elfogadom, mert olyan jó ott lennem. Ott mintha minden megszűnne. Ott nem érzek, és nem érzékelek semmit. Ott csak a felhőtlen boldogság és szeretet és nyugalom és béke van jelen. Elfelejtem, hogy itt mi van, ahol élünk.

És ez után már többször és többször jött hozzám, és elkezdett tanítani. Hisz a tanulatlanságomban nem tudtam, hogy mi az a tanítás. Éjjel tanított26, és mondtam a szavakat a tanításomban Utána.

A szeretet és az öröm és a boldogság volt jelen. És ekkor már nem csak én éreztem, hanem akik eljöttek. Már azt mondták:

— Olyan, mintha nem is a Földön lennénk. Olyan jó így, együtt. Olyan jó, hogy kapjuk a szavakat, a nevetést, az örömet és a tanítást.

Egyre többen és többen eljöttek, hisz a tanítás mellett megadta a gyógyító karizmát27 a kenet átadásában. És sokan és sokan jöttek és jöttek, mert testükben gyógyulni szerettek volna. De hogy lelkükben? „Azzal nem kell foglalkozni!” — ez volt a válasz.

Hisz Jézus azt kéri tőlem: éljünk békében28, szeretetben29, örömben30, megbocsájtásban. Engedjük, hogy a szeretet megérinthesse szíveinket, hogy átjárhasson rajtunk és bennünk. De az emberek a sokaságában nem törődtek a lelkükkel, nem törődtek azzal, hogy talán imádkozni kell — ők csak gyógyulni szerettek volna testükben: „És a többivel ne foglalkozzunk.”

Ilyenkor szomorúvá vált a szívem és a lelkem — mintha valami megsértette volna szívemet. Következő találkozásnál meg is kérdeztem:

— Uram, Jézusom, miért van jelen ez a fájdalom, ez a szomorúság szívemben és lelkemben?

Így szól hozzám:

— Hogy érzékeld azt, ahogy megbántanak nap, mint nap a Földön a testvéreim.

De a tanulatlanságomban nem mertem nagyon szólni és beszélni, hisz nem is tudtam. De el kellene mondani, mit kér Jézus tőlünk. De hogyan, mikor félek szinte az emberektől, mert mind csak önmagára gondol, és csak gyógyulni akar a testében? És akkor már szinte, mint egy megalakult kis közösség van jelen, akik ekkor már nem nézték sem a napot, sem az órát, jöttek és jöttek, hisz úgy érezték, jönniük kell, mintha valaki hívja őket. És nem törődtek az otthoni munkákkal. Nem törődtek semmivel:

— Nekünk valamiért jönni kell, hisz olyan öröm, olyan boldogság és nyugalom száll ránk, hogy ezért jönni kell! — így beszélnek maguk között.

Egy ember31, aki szintén sokat van jelen, akit annyira még nem ismerek, de már kezdem megismerni a többszöri találkozásunkban, így szól felém:

— Nem kell félned, Marikám, majd én beszélek helyetted. Elmondom én, mindent!

Én örültem: nekem nem kell szólni. Én halkan elmondom, hogy mit kaptam, majd ő elmondja az embereknek. Hangosan csendet teremtett, és elmondta, hogy a gyógyítás a kenetben és a karizmában nem csak azért van jelen, hogy „eljövök, megkapjam, és utána elmenjek”. Ezért nekünk is tenni kell, legkevesebb egy fohász, vagy egy ima, vagy egy hála a köszönetben.

És ahogy ez már kezdett elterjedni, hogy már imádkozni is kell, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk ezt is kérte általam, akkor egy kicsit szinte megszűntek a sokaságból. Ritkultunk: „Hisz ha már nem csak az van, hogy itt vagyok, imádkoznak rám, és elmehetek, ha ezért nekem valamit tennem kell, akkor talán nem jövök.”

Igen, ilyenek vagyunk mi a földi emberben, hogy mindig várjuk a kegyelmet, mindig csak kapni akarunk, de hogy mi is adjunk, az nagyon nehéz.

— Uram, Jézusom, íme, látod, én próbálom átadni feléjük, amit kértél, de nem-igen akarják elfogadni.

Ez után már bevezettük az összejövetelnél az imát a szentolvasóban, hogy imádkozzunk, és ez által érezzük a kegyelmet az ajándékban és a tanításokban. És a testvér, az bátran fogadta és köszöntötte az embereket a nép sokaságában, amikor eljöttek. Én mellette, mögötte szépen megfértem, hisz úgy éreztem, nekem nem kell szólni, hisz nem is tudok, énnekem jó az, ha az Úr Jézussal beszélhetek.

Össze-vissza jöttek az emberek. Nem tudtuk, hogy mitévők legyünk, hogyan a mindennapjainkban.

Jó Jézus Krisztus Urunk ismételten így szól hozzám:

— Alakítsátok meg ti is magatok számára az összejöveteleket az imához és a kenethez. És akkor tudjátok, hogyan legyen az egység az eggyéválástokban.

Megbeszélve egymás között kialakult elsőként a hét két napja, a kedd és a csütörtök, az esti órában, hisz többen és többen arra hivatkoztak, hogy: „Dolgozunk, munkahelyünk van, családunk van, de az estébe nyúló időt már ide tudjuk szentelni, eljönni, és itt lenni, hogy itt legyünk, mert jönnünk kell. Érezzük, hogy jönnünk kell, hogy egyre többen és többen, és többet itt lehessünk.”

Örültek. Boldogok lettek. És már tudták pár hét után a kialakított imanapokat a kenet átadásában. És jelen voltunk a szabad ég alatt. Énekeltünk, nevettünk, boldogok voltunk, különösképpen akkor, amikor a nyelvek adományaként megszólaltunk32. Hisz mindenki szeretett volna valamit kapni, mindenki szeretett volna szólni, vagy hallani, vagy érezni. De sajnos, ez nem adatott meg minden testvér részére a jelenlétben.

A Szentlélek adománya a nyelvekhez szólásában ajándék és kegyelem.

„Páteri popoli…”33

A Szentlélek ajándékaként megszólalva többen és többen nem értették.

Igen, ekkor kérte Jó Jézus Krisztus Urunk: A nyelvek adományaként csak akkor szólj, ha Hozzám szólsz, hisz az emberek, akik eljönnek, nem értik, és azt mondják, megbotránkoztató.34

De a nyelvek adománya a kegyelmében egy csodálatos érzés. Szinte felhevül az egész test, és mintha csak szólni és szólni kellene e örömben, e boldogságban, e kegyelemben.

És ekkor már a tanítások is nap, mint nap jelen voltak a Szentírás részleteiből, a tanításból. Egyre többen és többen figyelték és hallgatták a tanítást, a tanítás részéből részesültek.

Az öröm és a boldogság egyre nagyobb lett. Egyre többen és többen, a hír hallatára, eljöttek. De a hír hallatában egyre többen és többen ismételten csak gyógyulni szerettek volna. És ők a gyógyítót keresik, akihez „privátként szeretnénk jönni”.

— De sajnos ilyen itt nincs — elmondtam számukra.— Itt csak én vagyok, aki imádkozni tudok és imádkoztatni. De hogy történik-e gyógyulás a kegyelmében, azt nem tudom megmondani.

Akkor egy ember így szól felém:

— Hát akkor én most eljöttem, megtettem ezt a hosszú utat!

Akkor neki most nem fog meggyógyulni a lába?

— Azt nem tudom ígérni — így szóltam feléje. — Én csak azt tehetem: letérdelek, Jó Jézus Krisztus Urunkhoz fordulok, felajánlom és imádkozom. De hogy mi történik, azt én nem tudom megmondani. De elsőként a lelkünk gyógyulását kell kérni, és az után a testi gyógyulást.35 Jó Jézus Krisztus Uram erre tanított engem.

Így szól felém:

— Ó, aranyoskám, te ne foglalkozz az én lelkemmel, nézd a lábamat, nekem a lábam fáj!

És elmentek.

És a szívemben36 mintha egy kés fordult volna meg:

— Jövök, Uram, Hozzád. Bocsáss meg neki. Csak azt akartam elmondani, amire tanítottál, és nem fogadta meg. És érzem a fájdalmat, ismét megadtad, hogy Téged hogy bántanak, és hogy megaláznak.

De kedvesen, mosollyal így szól hozzám:

— Ne sírj, ne szomorkodj, hisz vannak ilyen emberek. Lesznek még ettől mások is, és másképp, ahogy eljönnek. Te fogadd őket szeretettel, de előttük ne sírj, ne érezzék azt, hogy megaláztak. Bírd ki, de ide, ha jössz, itt lerakhatod szívedből a fájdalmat.

Köszönöm. Köszönöm, Uram, Jézusom! Köszönöm, hogy elveszed a fájdalmat a szívemből. Ismét Te vállalod és hordozod.37

A tanítás így van jelen, hogy legfontosabb a szeretet, mert ha az jelen van, akkor tudsz megbocsájtani, és tudsz békében és örömben élni. De nehéz ezt elfogadni: a szeretet legyen a szívetekben.

Ekkor már énekeket is tanított Jó Jézus Krisztus Urunk a kegyelem szeretetében. És írtuk.38

Boldogan készültünk Édesanyánk születése- és névnapjára, hogy hogyan is köszönthessük az Édesanyát. És ezután az ének jelen van.

Édesanyám, Hozzád jövünk,

Hogy köszöntsünk Téged

E szép napnak ünnepében

Nyíló kerted révén.

Te vagy benne Legszebb Virág

Rózsabimbójában.

Köszöntünk hát Téged mostan

Szívünk nyitottságán.

Édesanyánk, Legszebb Virág,

Éljél hát most bennünk.

Nézzed meg, a gyermekeid,

Szépen köszöntünk most.39

Az énekek? E alkalom után többen és többen a Szentlélek kegyelmével megírtuk, hogy köszönthessük az Édesanyát.

A szeretet és a kegyelem tanításában az ima-napjainkon az Örvendetes- és a Dicsőséges Szentolvasót imádkoztuk, hisz mikor a Fájdalmas Szentolvasót imádkoztuk, ismételten így szólt hozzám Uram, Jézusom:

— Ne imádkozzátok a Fájdalmas Szentolvasót, amíg nem értitek, hogy mi a mondanivalója, a fájdalom átélésének titkai. Hisz elmondjátok úgy, hogy nincs bennetek együttérzés és odafigyelés, elmélkedés.

Mikor e kérést ismételten a nép sokasága felé elmondtam, ismét elkezdtek kételkedni:

— Ez a hely nem lehet igaz. Ez csak a sátán műve. Olyan nincs, hogy csak az örömben, az Öröm- és a Dicsőséges Szentolvasót imádkozzuk! Most, hogy a Fájdalmasat, hát jelen vannak benne a titkok! Tudjuk, hogy mit mond számunkra! — így szóltak hozzám.

Ismét bennem is felelevenedett a kétely: talán igazuk van, és talán eddig nem is az Úr Jézus volt, akit láttam? Nem is Ő szólt hozzám? Nem is Ő tanít engem?

Elszomorkodtam, de nem merem mondani, mert félek, hisz előttem lebeg a szentolvasó- és a szentelt víz-jelenet képe.

De nem kellett szólnom, hisz látta rajtam és bennem, és így szólt hozzám:

— Ne félj, és ne kételkedj! Ne váljál kicsinyhitűvé! Eljön az idő, amikor majd megértitek, a Fájdalmas Szentolvasónak mi a tanítása és mi a titka, és hogyan kell elmélkedni. Most a szeretetben erősítelek meg, és most ezt a szeretetnek fogadd el. És öröm és béke és szeretet legyen benned és bennetek.

És ismét felszabadultnak érzem magam, ismét tudok nevetni és örülni, ismét boldog vagyok:

— Biztos, hogy Te vagy, Uram, Jézusom! Nem akarok kicsinyhitű lenni. Nem akarok kételkedővé válni, csak Hozzád tartozni, és Téged követni, hisz meghívtál az útra, az utat megvilágosítottad számomra, és megpróbálok haladni rajta Veled és együtt.

Az engeszteléseinkben együtt vagyunk imában és énekben. De úgy imádkozunk, hogy nincs bennünk átélés, nincs bennünk megértés, csak mondjuk és mondjuk, hogy minél többet és többet el tudjunk mondani.

Egy ilyen napon Jó Jézus Krisztus Urunk a bevezető ima után jelenésében eljön közénk e helyen, ahol sokan vagyunk jelen, és így szól hozzánk:

— Szeretném, ha megtanulnátok szívből és szeretettel imádkozni, nem csak sietve elmondani minél többet, mintha csak mennyiségében imádkoznátok, és nem értenétek, hogy van mondanivalója, van tanítása és elmélkedése a mindennapi imának.40

És ez után megkezdjük a „Mi Atyánk”-ot, amelyre Jó Jézus Krisztus Urunk tanította tanítványait41, és tanítványok által minket:

„Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved. Jöjjön el a Te Országod.” S mikor ezt elmondtuk, megállni és elmélkedni, hogy most mit mondott számunkra ez a 3 mondat: hogy én hiszem, hogy valóban Te a Mennyekben vagy, Mennyei Atya? Hogy én a Te gyermeked vagyok? Hiszem, hogy Szent a Te Neved? És hiszem, hogy egyszer eljön a Te Világod, Országod?

Megadta számunkra, hogy hogyan elmélkedjünk, hogy nem mennyiségében kell imádkoznunk, hanem próbáljuk átélni, elmélkedni és megérteni, hogy mit mond számunkra a mindennapi ima. Mert sokan és sokan elmondjuk, sokszor és sokszor talán egy napon keresztül, de nem figyelünk a szavakra. Nem engedjük, hogy megérinthesse szívünket, lelkünket. Nem engedjük, hogy átjárjon bennünk. És Jó Jézus Krisztus Urunk ezért volt közöttünk, hogy megtanítsa számunkra, hogy hogyan és miképpen kell imádkozni, hogy megérthessük, mi a mondanivalója, mi a tanítása, és mi az elmélkedése.

Öröm és boldogság járja át most már szívünket, hisz már közel 3 órája mondjuk az imát, szinte belefáradunk, és talán úgy érezzük, hogy „boldogok lehetünk, mert biztos, már jól tudunk imádkozni”. Igen. Ez van bennünk, a földi emberben. De Jézus Krisztus Urunk így szól hozzánk az ima jelenléte alatt:

— Látom, szinte már belefáradtatok, hogy odafigyeljetek, hogy elmélkedjetek, hogy valóban együtt és egyformán imádkozzatok, mintha csak egy száj mondaná.

És nem azt mondta számunkra, amit mi vártunk, hogy „köszönjük, és szép és jó”. Csak így szólt:

— Elfogadható.

Ami miatt szomorúvá vált a szívünk, hogy: „Valóban ilyenek vagyunk? Valóban nem tudunk imádkozni? Valóban meg kell tanulni?” De a kérést, amellyel hozzánk fordult, elfogadtuk, és szívünkbe zárjuk, hogy megpróbáljunk elindulni ezen az úton az ima elmélkedésének tanítás-mondanivalójában.

Öröm és boldogság, még mindig járja át szívünket, lelkünket a kegyelem szeretetében. De Jó Jézus Krisztus Urunk, mikor látta rajtam és rajtunk, hogy már az örömtől, a szeretettől és a kegyelemtől valóban megerősödtünk, most már próbálunk megtanulni szépen, egy szálként imádkozni, átélve, elmélkedve, most már mintha összekovácsolódnánk.

A tanítást nem csak számomra, számunkra is már megadja. Egyre többen és többen vannak jelen, amikor arra tanít, hogy a test és a lélek hogyan lett egy; hogy a lélek megkapta a testet, és itt élünk lent, a Földön. De az életünk csak egy vendégélet, hisz nem tudjuk, hogy a lélek mikor hagyja el a testet és indul vissza, ahonnan jött. De a szabad akarat, -cselekvés és a -gondolat, az jelen van bennünk. Rajtunk múlik, hogy milyenek vagyunk, hogyan élünk, hogyan értékelünk, és hogyan fogadjuk el a kegyelmeket és a tanítást.

Elbágyadva a Fényben, elindulni, mintha valahova mennék. És a Fényben, az útban rózsák jelennek meg előttem. De csodálatos illatuk van a rózsáknak! És olyan sok van előttem. De milyen nagyok! Ezek élő rózsák lehetnek? — ezen gondolkodom. Hisz ilyent még nem láttam.

És így szól Jó Jézus Krisztus Uram hozzám:

— Íme, figyeld a rózsáknál az ösvényt, amelyen most jöjj Utánam. De ne térj le az ösvényről! — így szólt hozzám.

Elindulok. De olyan szépek, olyan illatosak! Szeretném megérinteni, de nem tudom, szabad-e. És ahogy haladok, egy pillanatra visszatekintek, és már nem látom az ösvényt, csak a rózsák vannak jelen. Eltűnt. S hol leszek? Hova megyek? De előttem jelen van az ösvény, és haladok rajta. És egy Fény jelenik meg előttem, és a Fényben szintén valaki van, de ez nem az Úr Jézus. Akkor ez kicsoda? És látom a felemelt kezeket: az Édesanya várja gyermekét!

Ez az Édesanya kertje a rózsa-út szakaszában.

A lélek elindul.

De szép! De jó itt lenni!

Köszöntöm az Édesanyát.

És boldog vagyok, hogy itt lehetek!

És megkérdezem Tőle, hogy meg szabad-e érintenem a rózsát. A rózsa, amely puha, élő virág, de mégsem olyan, mint ami nekünk van. Mintha kemény is lenne. Illatos. És nagy bimbójával hosszú, és nagyon erős illatával.

A tanítás így van jelen számunkra, akik jelen voltak és vannak a szeretet jelében.

De ezzel nem fejeződött be ez a meghívásom az út-haladásban.

Később ismét a Fénnyel haladok, és ekkor az angyalok vannak jelen, akik köszöntenek a harsona-hangjukkal.42

Jó érzés itt lenni, érezni ezt a kegyelmet, hallani a harsonát, a mérhetetlen nagy örömet és boldogságot a szeretet kegyelmében.

De a tanítás, ismételten, később tovább folytatódik, amikor már megmutatja, hogy milyen a fájdalom, és milyen a szenvedés a keresztúti elmélkedésében, majd imával, énekkel megemlékezünk. De Jó Jézus Krisztus Urunk és Jó Jézus Krisztus Uram nem ezt várta tőlem és tőlünk. Megmutatta, milyen a megaláztatás. Megmutatta, milyen a megcsúfolás43, a Vér verejtéke, a korbácsoltatás, a töviskoszorú, az elítélés és a kereszthordozás — 6 héten keresztül, hogy milyen a szenvedés, mi a fájdalom, és mi az igazi Szentolvasó, a Fájdalom titkának átélése.44

Most már tudom, mi a különbség az elmondott imában és az átélt imában45, amit szívvel és szeretettel, átéléssel, vagy amit nem odafigyeléssel, csak elmondunk, hogy elmondhassuk.

S eljön a bűnbánat legnagyobb időszaka46, Jézus bevonulása az ünnep szeretetében. S ez után47 megkérdezi tőlem — és már szolga vagyok, mert szolgának szólított:

— Mária szolga, elfogadod-e az igazi fájdalmat, az igazi szenvedést az ifjú testvéreim megmentéséért? Az ifjúságért kérem.

Szomorú a szívem.48 Földi gyarló ember vagyok. Nagyon nagy ez a kérdés felém, és nem tudom, mit kell válaszolnom. Én is csak magamra gondolok, a földi gyarlóságomra, az emberre és a betegségemre, ami jelen volt előtte. És nem tudom, mit kell tennem.

Kérdezem egyiktől:

— Mi legyen a válasz?

Nem tudnak segíteni.

Kérdezem a papokat, akik csak könnyedén azt mondják:

— Minden embernek szüksége van a szenvedésre!

De talán azt sem tudta, hogy milyen az a szenvedés, amire választ kell adnom.49

Kérdezem a testvéreket a Közösségből, akik így szólnak:

— Bármi lesz a válaszod, mi csak úgy tudunk melletted lenni, hogy imádkozunk, és itt leszünk.

A családom féltett. Ők nem azt mondták, hogy „vállald el”, de azt se mondták, hogy „ne vállald”. Ők azt mondták:

— Mi lesz, ha újra beteg leszel?

És magamra maradtam. És bárkitől kérdeztem és kértem a segítséget, nem kaptam.

Magányosnak, egyedül, elesettnek éreztem magam. És a földi gyarló emberben az ember győzött bennem a gyarlóságomban, az ember, aki meghozza saját maga döntését: nagyon nehéz ez a szenvedés, és úgy érzem, nem bírom elvállalni. Mi lesz velem? — bennem ez pörög le.

— Jövök, Uram, Jézus, Hozzád.50 Jövök, ha ma látlak utoljára, ha ma szólsz utoljára hozzám. Nem érzem magam erősnek. Nem tudom elfogadni.51 Nehéz a szívem. Nehezen jövök Hozzád, Uram, Jézusom.

De Jézus nem úgy van előttem, ahogy eddig mindig.52 Még nagyobb a félelmem. És nem merek Rá nézni53:

— Bocsáss meg nekem. Gyarló vagyok, és félek. Hisz nem Jézus állsz előttem, ahogy mindig. Most a kereszt van előttem. És a kereszten függő Jézus!54 Aki nem szól hozzám. Aki szomjaz. Akit Vér borít.

És mikor már megerősödtem, Reá tekintek a bocsánatkérésem után. És nem szól, csak néz le rám.

— Igen! Igen, elvállalom a szenvedést!55

Nem én akartam ezt kimondani, de valami kimondta velem!56

És mikor kimondom, mintha megkönnyebbültem. És ismét a Szép Jézus van előttem. Eltűnt a kereszt, eltűnt a Szenvedő Arc.57

És ekkor már szól hozzám, hogy:

— Elvállalod a szenvedést az ifjú testvéreim megmentéséért?

— Igen, Uram, Jézusom, elvállalom. De kérlek, kérlek, légy velem, segíts nekem, hisz nem tudom, mi vár reám.

És felkészít a gyónás és a szentáldozás keretében a holnapi nap58 Golgotájára, ami nehéz volt számomra, hisz nem tudtam, mi vár rám. Éreztem a szívemben, mintha fájdalom, mintha nehézség szállt volna rám a félelemben.

De másnap:

— Itt vagyok, Uram, Jézusom, hisz igent mondtam, hogy elinduljak az úton.

És amikor felkészülve, elindulva, ami 6 héten volt jelen a fájdalomban és a szenvedésben, az már csak együtt, egyszerre volt jelen e Golgotai útban.

Mindenki feketében, sírva, mintha sirattak volna valakit. A levegő nem olyan volt, mint máskor. Nem lehetett érezni a szeretetet és a kegyelmet, inkább a félelmet és a sírást.

De Veled, Uram, Jézusom, elindultam az úton, és együtt haladtunk.

És a haladásban, mikor végére jártunk, akkor többen és többen megijedtek, hogy talán ez a befejezés, hisz nem érzékelték a pulzust, a vérnyomást, és azt hitték, elviszel. Sokan és sokan sirattak, és féltek.

Egy pillanat, amikor talán elmentem, de egy másik pillanat, amikor visszatértem.59

És az öröm kegyelme a Feltámadásában volt jelen. Hisz a fájdalom a szeretetében, a jelenlétében, amikor a sírba elhelyeznek. E sírból majd, Uram, (…)60.

A kegyelem megerősített bennünket a szeretetben, hisz érdemes volt elfogadni a fájdalmat és a szenvedést. Mert a fájdalmat és a szenvedést felülmúlta a Feltámadás-Fény Öröme az Új Életben, az Új Kezdésben, hisz boldogan mondhattam a Fényben:

— Krisztus feltámadt! Erősebb az Élet a halálnál!

A zászló meglengett előttem, és a sír kő-, hideg-, ridegségéből kijött Jézus, az Új Élet a Fényében és a Szeretetével.

És már megértettem, hogy miért fontos jelen lenni a szenvedésnek, és a szenvedésben hogyan van jelen az öröm a kegyelmével. Így, elfogadva mindent a tanításban.

Az út a haladásában hónapról hónapra felelevenedett a megemlékezésben és az átélésében, hogy valóban Jézus testvérei vagyunk, hogy valóban elfogadjuk a meghívást, felismerjük, és megpróbálunk haladni rajta. Mert a szeretet, a tanításának középpontja, az mindig jelen van a szívben és a lélekben, csak nem mindegy, hogyan engedjük szívünkbe, lelkünkbe, hogy működjön rajtunk és bennünk.

A tanításokban sok mindent, amit számunkra megadott a felismerésében, a megtapasztalásában és a kegyelmében.

Egyre többen és többen kaptak látást, egyre többen és többen kaptak hallást a bizonyságtételükben. És sokszor az olyan testvér, akire sokan hamar tudunk véleményt alkotni, hogy: „Messze vagy te még Jézustól, mert én, aki imádkozom, és engesztelő vagyok, én vagyok a vallásos a hitemben.”

Jézus Krisztus Urunk:

Az irgalmas Jézus

Az irgalmas Jézus

Sokszor ők vannak távolabb Tőlem, mert aki nem ismert, annak nem volt véleménye. De ha megismert és elfogadott, akkor szeretettel követett.

Mária:

Ebben az esztendőben61 a szeretet után felelevenedett bennünk a fájdalom, a szenvedés a megtapasztalásában. Ekkor már imádkozhattuk boldogan a Fájdalmas Szentolvasó titkait, és megérthettük, hogy a titok-tanítás mit nyújt számunkra a kegyelem megtapasztalt szeretetében. Ebben az esztendőben már többen és többen vannak jelen, és követnek. A tanítás révén elfogadják a zarándokutakat a felemelésében, hisz egy zarándoklat, az fontos, hogy szívből és szeretettel a felajánlással egy legyen. Mert a kegyelmében így van jelen, így nyújt számunkra életet, ajándékot, felismerést, kegyelmet a haladásban.

Jézus Krisztus Urunk:

Jelen van a testvérek megtapasztalása a tanításban, amikor szolgámat előttetek tanítom és vezetem. És amikor azt adom számotokra, hogy eljön az idő, nem kell félnetek, és nem kell szégyenkeznetek Mária szolgától és Mária szolgáért, hisz a tanításomban és a vezetésemben és a nevelésemben eljön az idő, amikor ki fog állni, és már nem kell számára segítség, hanem tud hozzátok szólni. Amit többen és többen kételkedően fogadtak. De voltak, akik valahol elfogadták, de a gondolat bennük: „lesz idő a türelemben, és kivárjuk”. És voltak, akik elfogadták, és reménykedtek, és bíztak.

És a kegyelem a tanításának megtapasztalására így volt jelen számotokra nap, mint nap, ahogy elmondottam számotokra: egy kőépületet, hogy elkészíthessetek, ahhoz fontos a kő-anyag, amelyet egymás mellé helyeztek, és lassan, de biztosan felépül számotokra. A türelmében lassan így fog szolgám előttetek fokról fokra a lépcső haladásában a tanításom révén felemelkedni. Hisz lesz idő, amikor már nem fog félni, nem lesz félelem, szorongás és gátlás, és kiáll, és szól hozzátok. Eljön az időszak, amikor a tanúságtételében meghívásokat fog kapni. A meghívásokat elfogadva teljesíteni.

Ez még számotokra mind-mind új volt, és nem értettétek, hogyan fog ez valóra válni. De a tanításom így volt jelen előttetek, mikor szolgám megállt itt, mellettetek, és tanítást adott. Példának csak egyet emeljek ki számotokra, amikor megmutattam szolgám részére, hogyan választottam a tanítványaimat Magam mellé, hogy megérthesse, hogy mily fontos, nagy szerep a látás, a hallás és a tanítás. Az első tanítványaim meghívása, amikor Simon, a halász, a munkájával foglalatoskodott62, és benne megelevenedett, hogy:

— Ismét hiába voltunk kint, nem fogtunk semmit. De testvérem? Ha, az nem jön velem halászni, az mindig keresi a prófétákat, és ott van jelen. A Keresztelőt hallgatja? És mások után járkál?

És így van jelen, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok, szólok. Simon testvére jelen van, és figyel. És követ. És a követésben meghív, hogy jöjjek testvéréhez, és mondjam el számára is, amily tanítást adtam itt. De Simon nem akar figyelni. Ő a hálóját nézi, hogyan kell ismét rendbe szednie. Testvére odamegy boldogan:

— Simon! Simon! Figyeld, itt van egy Tanító, egy Próféta! Oly szépen szól hozzánk.

De Simon nem ismeri fel, nem érzi szívében még a jelet. Így szól:

— Hagyjál! Inkább jöjj te is dolgozni! Ma sem fogtunk semmit. És te mindig csak a próféták után járkálsz. Már sok a próféta!

De Én csak figyelek, és nézek. És nem szólok semmit.

Elkészül a háló, hogy ismét elinduljanak dolgozni. Megkérdezem hát tőlük, hogy velük mehetek-e. De Simon így szól:

— Ugyan, ebbe a bárkába be nem száll a Próféta! Ott van egy másik, abba menjen!

De testvére Simonhoz fordul:

— Elfér a bárkában mellettünk. Fogadd már el, hallgasd, hogyan szól hozzánk.

És végül Simon elfogadja testvére győztetését, és beleegyezik, hogy a Próféta velük mehessen. És a Próféta szólt, és csodát tett. És Simon már érezte, neki is mennie kell. Nem a bárka, és nem a háló fontos számára.

A tanítások így voltak jelen részetekre. Most csak egyet emeltem ki részetekre a sokból.

Közeledik Mária ünnepe a névnapjában, a szolgámban. És ekkor megadom számára, hogy egy ajándék lesz, amire vágyódik. És ekkor sokan és sokan vannak jelen, hogy mi lesz az ajándék. Csak a kíváncsiság vezette ide, és a kíváncsiság ölelte át.

És ekkor Én, Jézus Krisztus Ura, nem adtam meg számára az ajándékot, ami miatt többen ismét a kételkedést emelték felül, és utána ismételten szolgámnak is, hogy elültessétek szívében és lelkében. De mivel szolgám már megerősödött a szeretet kegyelmében, most már oly hamar nem fogadta el a kételkedők szavait.

Igen, az ajándékja elmaradt. És sokan és sokan már úgy éreztétek, talán nem is lesz. De az ajándék egy olyan napon volt jelen, amikor senki sem várta, és amikor valójában a nyitott szívű testvérek voltatok jelen az engesztelésben és a jelenlétetekben, amikor csak az elmélkedés és az engesztelés volt bennetek. És Mária szolgának is jelen voltak testvérei.

Már későre járt az idő, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok, jöttem szolgámhoz, és a szolgához az ajándék.

Nehezen tudtad elfogadni kérésemet a meghívásban a szenvedéshez. De elfogadtad, és most Én, Jézus Krisztus Urad, megajándékozlak téged egy olyan ajándékkal, amire már több, mint két évtizede vársz.

Mária:

Meglepődtem, hogy mi lehet ez az ajándék, amire oly hosszú évek óta várhatok.

A meglepetéstől nem tudok szólni. Az ajándék nem volt más63, mint szüleim találkozása, amire valóban sok-sok éve vártam. Különösképpen édesanyámra vágyódtam, hisz még gyermek voltam, mikor elment.64 És úgy ment el, hogy el sem búcsúztam tőle. Csak azt tudom, egy autóban elviszik, és utána, hetek múlva, hogy itt van eltemetve.

Köszönöm. Köszönöm, Uram, Jézusom, Te láttad szívemben a legféltettebb vágyamat, amire csak vágyódtam, és amire sosem tudtam megmondani a miért-re a választ.65

De most már boldog vagyok.66 Most már örülök, mert tudom, hogy a test és a lélek szétválásával a test visszatért a földbe, hisz porból lettünk. De a lélek? Elindult haza, az Örök Hazába, ahol helyet készítettél számukra. Tudom, most már jó helyen vannak. És most már boldog vagyok, hogy megkaphattam ezt a találkozást a legnagyobb szeretet kegyelmében. Most már nincs szívemben, lelkemben fájdalom, türelmetlenség. Nincsenek miért-ek. Most már csak a megértés, a megbecsülés és az öröm van jelen. Ez így mind egy lett a szeretet kegyelmében.

Köszönöm, hogy részesülhettem e csodálatos ajándékban.

És már könnyebben tudom elmondani a testvéreim részére, hogy van élet a halál után. Nem kell félni, hisz ez után elvittél az Örök Életbe67, és megmutathattad számomra, milyen a gonosz találkozása68. Hisz a lélek kiszáll a testből. A test semmivé válik, élettelen. A lélek, amely ismét elindul az út haladásában az Örök Hazába.

Az Örök Haza a Fény szeretete, a kegyelme, a megdicsőülése.

Olyan jó itt! Én már itt akarok maradni. Én nem akarok sehova se menni. Itt mindenki türelmes, megértő, szerető. Nincs gyűlölet, nincs harag, nincs irigység, nincs kapzsiság, nincs féltékenység! A Fény az Örök Hazában az Élet szeretet-kegyelme.

Ha átélhetnénk sorban és sorban ezt a csodát, ezt a kegyelmet, nem is vágyódnánk már vissza a földi élethez, ahhoz az élettelen testhez, ami semmivé válik, ha kiszáll a lélek. Hisz itt a Szeretet-, Fény megdicsőülésében és boldogságában jó maradni.

Elhelyezkedve nem akarok sehova se menni.

Jézus így szól hozzám:

— Menned kell, hisz várnak rád, és küldetésed van. A küldetésedben el kell mondanod a testvéreinknek, hogy van élet a lélekkel a halál után, vagyis a test szétválása után.

Fel kell készülnünk, hogy ide juthassunk. Fel kell készülnünk, hogy megkaphassuk e helyet, amely a kegyelemben elkészített.

De nem akarnék sehova se menni — se vissza, sehova. Itt olyan jó!

De a Fény egyre erősebb, és Jézus így szól:

— Itt az idő, menned kell, hisz várnak. És küldetésed van.

És a Fényben felemel, amely levisz.

De nem akarok menni. Olyan jó! Összehúzom magam, s nem is vesznek észre.

De a Fény erősebb. Átölel, és Jézus harmadszor szól:

— Íme, nézz le, hogy várnak.

És látom testemet, ahogy rázzák:

— Ne hagyj itt! Ne menj el!

És már megértem, hogy valóban vissza kell mennem, hisz várnak, és küldetésem van.

És Jézus egy rózsaszirmot hoz, azzal megyek le. Meglepődök. Megnézem: hogy lehet azzal menni? És az angyalok énekelnek:

Rózsaszirom röptében száll.

Szállj hát velem a habok közt.

Rózsaszirom röptében száll.

Szállj hát velem a habok közt.

A fényes út már lefelé

Jár most velem itt, Teveled.

Rózsaszirom röptében száll.

Szállj hát velem a habok közt.69

És a habok, a Fény…

Itt vagyok a testnél. Test, amely élettelen. S ehhez ragaszkodunk ennyire?! Hát, ha ezt sokan értenék, hogy a test semmi, akkor nem sírnának. És el kell fogadnom a testet.

Megpróbálom, Uram, Jézusom, megvigasztalni testvéreimet a bánatukban, a szomorúságukban, hisz megadtad számomra azt a kegyelmet és azt az ajándékot, hogy láthattam a testet és a lelket kiszállni, megtapasztalhattam, hogy a test semmivé válhat, ha a lélek elhagyja. De mégis, a földi gyarló emberben ragaszkodunk hozzája. És ha betegség jelentkezik, félünk. Féltjük önmagunkat, és sírunk. De erősítem és vigasztalom testvéreimet, amikor szomorúak:

— Ne szomorkodjatok, testvérek, hisz Atyának gyermekei vagyunk. Itt, lent, éljük az életünket, mert a lélek egy testet kapott. Megfogant. De ez a lélek-élet vendégként van jelen. Hogy kinek meddig tart, azt nem tudjuk. De legyünk mindig felkészültek, mert nem tudjuk, hogy mikor fejeződik be az élet. És a szabad akarat, -cselekvés gondolataival, hogy valóban oda kerüljek, ahonnan jöttem, és elfoglalhassam azt a helyet, amit számunkra Jézus elkészített. Higgyétek el, testvérek, nagyon szép az a hely. Nekem Jézus megadhatta, hogy ott lehettem a Megdicsőült Fényben az angyalokkal találkozva. Ott nincs ez a rohanó világ. Ott nem gyűlölködnek, nem irigykednek. Ott a szeretet, a béke, az öröm és a boldogság ölel át a Megdicsőült Fényében. És mindjárt másképp érezzük magunkat, ha fel tudunk szabadulni, és ha nem csak mindig magunkra gondolunk.

Jézus ezt a tanítást adta számomra, hogy adjam át a testvéreknek. Sokszor és sokszor vigasztalom, de vannak olyanok, akik azt mondják: én ne beszéljek számukra a lélek-életről. Ő most itt akar jól élni. Ő nem törődik, hogy mi van utána. Neki most van szüksége az életre, vagy a társára, vagy a hozzátartozójára, és az már nincsen. De ha csak egy kicsit megnyitnánk szívünket és lelkünket, el tudnánk fogadni azt a vigaszt, azt a kegyelmet, amit megtapasztalhattam, amit szeretnék átadni minden testvéremnek.

Jézus nem csak az Örök Hazába vitt el, és nem csak a Fényt és a Szeretetet adta számomra, hanem megengedte, hogy elmenjek a gonosszal az ő birodalmába, amiről kellene, hogy beszéljek, de nem szeretek.70 Ezért sokszor és sokszor bocsánatot kérek Uram, Jézusomtól, de nincs kedvem arról beszélni, amit ott tapasztaltam meg. De az öröm úgy párosul együtt, ha az is jelen van most számunkra.

Mintha Jézus lenne itt. Az arc olyan, de nem érzem azt a különleges kegyelmet és szeretetet. Mintha hideg borzolna. És azt kéri, menjek vele. S azt mondja:

— Ezekre71 nincs szükséged!

Szinte kidobja testemből. Nincs jelen sem a szentolvasó, sem a keresztem, semmi. Olyan hideg, ridegség ölelne át.

És már a test a megjelenésében kezd eltorzulni. És már nem Jézus van előttem! De nem ismerem, hisz még sosem láttam.

De ez a félelem, ez a sötétség, ez a hideg! Ez hova vezet?

És most már jön ilyen vörös fény a távolból. De most már meleg is ez a fény. Mintha égetne. És hallom, hogy kiabálnak és sírnak. És mintha kezek vagy valami nyúlna felfele.

Összeszedem magam, nehogy hozzám érjen valaki. Hisz félek. Fázok is. Sötét is van. Az a piros fény, amely mintha égetne, előttem.

És hallom a hangokat:

— Hallgass meg! Segíts! Segíts rajtunk! — szólnak. — Járjál közben értünk!

De félek, hogy hozzám ne érjenek.

És ekkor az a fény a pirosságában megelevenedik, és mintha kettéválna.

És ahogy ott haladunk, így szólnak:

— Ujjaddal enyhíts, enyhítsd kínunkat! Segíts rajtunk!72

De nem értettem, miért mondják nekem.

És akivel megyek, már egy eltorzult arc jelenik meg, aki széttárja kezeit, és gunyoros mosolyával így szól:

— Ez itt az én birodalmam.73 Ez már nem csak a pokol tornáca, hanem maga a pokol, amiről sokan azt mondják, hogy nem létezik. Íme, lásd! Lásd benne az elveszett lelkeket, akik szenvednek, akik sírnak, akik könyörögnek most hozzád, mert mivel te itt vagy, fent, velem, és ők ott, lent, tudják, hogy nem maradsz. És kérik, hogy segíts rajtuk, járj közben értük.

Rossz hallgatni, ott lenni. Félek. Mintha fáznék is, de mintha égetne is. És rossz nézni a szenvedő lelkeket.

Sajnálom őket, de nem tudom, mit tehetek. És távolból a szenvedő lélek hangja így szól:

— Ha visszatérsz, beszélj róla, hogy van pokol. És soha nem késő keresni a megbocsájtás útját, hogy ide ne kelljen senkinek se jönni.74

Fájdalmas volt ezt hallani!

De visszamehetek. Ha már nem érzem ezt a hideget, ezt a félelmet, ezt a sötétséget, akkor talán könnyebb lesz.

Köszönöm a Fényt, amely jelen van! Akkor már eltávozik a félelem, eltávozik ez a hidegség ridegsége és a sötétség. És a félelmem eltávozásában a Fény felmelegít és megerősít, amikor tudom már, hogy itt vagyok, ahol eddig.

És erről nem szeretek beszélni, pedig kellene, hisz tudom, nem azért kaptam, hogy átéljem, megtapasztaljam. De szomorú és félelmetes azt mondani a testvérek felé, hogy soha nem késő megkeresni a megbocsájtás útját, elindulni rajta, és kérni a megbocsájtás kegyelmét. És e szerint megbocsájtani, és fellélegezni és megerősödni. Hisz nem akarják sokan és sokan elhinni, hogy létezik az Örök Élet a kegyelem szeretetében, és létezik a pokol a maga sötét félelmében, ridegségében. Pedig ez jelen van számunkra a tanítás kegyelmének megtapasztalásában, felismerésében. Csak ahogy Jézus mondja számomra: mindenkinek megvan a saját szabad akarat-cselekvése, hogy mit fogad el, mit tart meg, és mi szerint szeretne élni és változtatni, és mi az, ami számára nem kell, és nincs rá szüksége.

Jézus Krisztus Urunk:

Ezek a tanítások, amelyek most felelevenednek előttetek a kegyelmében és a szeretetben, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, kiválasztott Mária szolga által úgy fordulok hozzátok a kéréseimben, hogy mindent meg lehet érteni, el lehet fogadni, és e szerint élni. Semmi olyant nem kérek és nem parancsolok tőletek, ami lehetetlen volna számotokra. A szabad akarat, -cselekvés megadja számotokra mindazt, amire szükségetek van. De hogy könnyebb legyen a választásotok a szabad akarat cselekvésében és a felismerésében, fontos, hogy tudd, hogy a Szentlélek, a kegyelme ajándéka, amely bennetek van, amely megerősít, amely megvilágosítsa számotokra az utat, és ami által kérhetitek a megvilágosodást és a segítséget, az rajtatok és bennetek — hogy mit fogadsz el, és mit tartasz meg, mit távolítasz el önmagatoktól.

Én a tanításokkal segítséget nyújtok számotokra a bizonyságtételben. A tanításokkal segítek a felismeréshez. A tanításokkal megadom számotokra a meghívást a küldetéshez. De minden testvérem saját maga dönti el a szabad akarat cselekvésében, hogy hogyan tovább, és hogyan akar haladni az élet útpályáján.

E hosszú idő alatt sok mindent adtam számotokra.

E mai nap másképp világítja meg számotokra az Ünnepet. Ez nem azt jelenti, hogy ma nem volt jelen az öröm, a felhőtlen szeretet és kegyelem az ajándékában, mert talán azt érzitek, talán arra gondoltok, hogy miért volt ma ez a nap ilyen szomorú, hisz szolga elég sokszor a felelevenítésében könnyeivel küszködött. De a tanítás így volt jelen, és aki nem részesült akkor a megtapasztalásában, annak most volt számára jelen a megtapasztalás a felismerésében. De teljes ünnep a kegyelmében így lehet jelen, hogy jelen van az öröm, a boldogság és a szeretet. De jelen van számotokra a visszanézés az elmélkedésben és az emlékekben. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, sokszor türelmetlenek vagytok, és már sokszor ti akarjátok megadni rá a választ, hogy milyen lesz, vagy valójában mi lesz számotokra ma az Ünnep ajándéka. De ahogy már máskor is mondottam: újat és más formáját a megvilágításában mindig nyújthatom számotokra. Bennetek és rajtatok múlik, hogy hogyan értékeled az Ünnep-ajándékot a kegyelem szeretetében, hogyan értékeled mindazt, amit ma kiemeltem számotokra.

A 11 év tanítását egy ünnep alkalmával nem adhatom meg számotokra. De az örömet, a kegyelmet és a szeretetet, azt igen. De ugyanúgy, ahogy Mária szolgám a felkérésben elfogadta a fájdalmat és a szenvedést, amit sokan és sokan megkérdeztek tőle, hogy hogyan lehet elfogadni? Szeretetből! Íme, láthattátok a mai nap ajándékát a szeretetében. Hogy a szeretetben és az örömben hogy’ van jelen a fájdalom és a bánat, az elmélkedés, és az elmélkedés révén önmagunk nézése. Én, Jézus Krisztus Uratok, ma is az elmélkedésben tanítást adtam számotokra — a tanítás a felemelésében. De hogy ki és hogyan fogadja el, és mit zár be szívébe, és miből érvényesül, azt Én, Jézus Krisztus Uratok, nem nyújtom számotokra erőszakkal, sem paranccsal. Csak szeretetemmel. A szeretetem jele, amely mindig a középpontja e helynek, hogy ha szívedet meg tudod nyitni a szeretetre, akkor képes vagy befogadni és engedni, hogy működjön rajtad és benned, hogy megvilágosítson, hogy megmutassa az utat. És te, akik azt mondjátok: „Uram, hű testvéred szeretnék lenni, és hűen követni”, valóban, a felismerésben és a követésben az úton haladjatok.

Az út, ahogy már megadtam számotokra, nem egy szép — ahogy mondtam Mária szolgának sokszor, hogy mondja számotokra —, „egy szép, bordó szőnyeg, amelyen csak végigsétálok”. Az út, amelyen jelen van a szeretet, a szenvedés. Ez így párosul együtt és eggyé, és nem megfelezni és szakaszolni, csak így, együtt lehet haladni a szeretet jelében. És az út néha nehéz, néha fájdalmas, néha úgy érzed, hogy nem bírod tovább. Néha úgy érzed, hogy téged senki sem szeret. Néha úgy érzed, hogy téged senki sem hallgat meg, mert a csüggedés, a fájdalom, és úgy érzed, a magadra maradás ezt hozza ki számotokra.

De hányszor és hányszor megajándékoztalak benneteket az áldás szeretet-kegyelmével. Sorolhatnám. Ha csak egy év áldását mondom: van az új év áldása, a bűnbánat-időszakasz áldásai, amely mindig a tanítás-kérésemhez csatlakozik. Van a Feltámadási Fény áldása, amely szinte felemel! Van a mai nap-áldás. Van a Szentlélek-kiáradás-áldás. Úgy-e? Soroljam még az év végéig?

És néha meddig van bennetek? Egy napig? Egy hétig? És elengeditek a szívetekből és a lelketekből, és visszaestek oda, ahol voltatok.

És a tanítás, ami megelevenedik előttetek a kéréseimben? Soha nem olyan, amit nem lehet teljesíteni. Én, Jézus Krisztus Uratok, mindig azt kérem tőletek, amit meg lehet valósítani a kérésemben. De hogy elfogadod-e vagy eltaszítod? Az a szabad akarat cselekvésében így van jelen számotokra.

A mai nap ajándéka a kegyelmében a tanításom volt az emlékben, az emlékezésben.

És most, mielőtt az elmélkedés az emlékben a befejezését nyújtaná számotokra, előtte még e boldog, örömteli énekkel köszöntjük e napot, majd utána áldásom ajándéka szálljon rátok, és Mária szolgámat visszaadom az Ünnep napjába.

Éljetek, örüljetek és vigadjatok, ahogy a Feltámadás kegyelme szól, mert az öröm a szeretetében így lehet teljes a kegyelmében.

Most az ének szívetek szeretetével szóljon: „Évfordulóra készülünk az Ünnep énekében”.75

És mielőtt áldásom szállna rátok, elénekeljük szívünk szeretetével a Sükösd Himnuszát: „Ó, Szentháromság!”76

Eljött a mai nap, Ünnep ajándék-áldása. Kérlek, testvéreim, nyissátok meg szíveiteket, és fogadjátok el kiválasztott Mária szolga által áldásomat az évfordulóban, amely a tanítást nyújtotta számotokra a mai Ünnep kegyelmének szeretetében, hogy érezd, hogy valóban testvérem vagy. Hogy érezd, hogy valóban értetek is vállaltam a kereszthalált. Hogy érezd, hogy valóban értetek is feltámadtam a halálból. Hogy érezd, hogy valóban számotokra is elhoztam a Feltámadás-Fény Öröm-Ünnepén, hajnalán a kegyelmet. Hogy érezd, hogy valóban a mai nap is számotokra az évforduló, szeretetem áldását küldöm, hisz ahogy már mondottam: e hely a tanításokkal, a kérésekkel és a küldetéssel — a Szeretet a középpontja, mert fontos, hogy minden testvérem szeretetben tudjon élni, tudjon megbocsájtani, tudja elfogadni felebarátját jobban, mint önmagát, ahogy ez most, nem rég volt kérésem. És ez által tudd érezni, hogy a kegyelem az ajándékában így lehet teljes számotokra, hogy „ha érzem szívemben, lelkemben a pici Szeretet Fényét az áldásban”, amely erőt ad akkor, amikor magányosnak, elesettnek, szomorúnak érzed magad. De különösképpen meríts erőt akkor, amikor a betegség, a kétely megkörnyékez. Meríts erőt akkor, amikor úgy érzed a kételyedben, hogy: „Engem nem szeret senki, és nem fogadja el az én kérésemet.” És kimondjátok e szavakat, hogy: „én hiába imádkozom”.

Nincsen hiábavaló ima! Ima mindig és mindenkor meghallgatásra talál, de a szabad akarat-cselekvésben engedjétek ti is, hogy az Én akaratom, Jézus akarata győzzön felettetek, Atyámmal és Édesanyámmal együtt.

A Feltámadási Fény után áradjon reátok az évforduló Szeretet-áldása a kegyelem szeretetében, amely világosítsa meg számotokra az utat a felismeréshez és a haladáshoz. A Szeretetem töltse be minden nyitott szívű testvérem szívét, erősítse és védelmezze. És nyújtson számára segítséget, amikor úgy érzi, hogy talán a sötétben van. Mert a Fény, az jelen van, csak észre kell venni, felismerni és elfogadni.

Most a Szeretetem Fényét árasztom rátok a kegyelmében:

Az Atya, a Fiú, a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok. Töltse be a Szeretet mellett szíveteket és lelketeket, hogy a Szentlélek Lángja meggyújtsa a Fényt. Óvjátok és őrizzétek, hogy ki ne aludjék, mert ez a Fény biztos számotokra, és mindig segítséget ad a haladásban.77

  • Programjaink

    • Programjaink

      A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…

    • Zarándokbusz

      Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén és Nagypénteken külön zarándokbusz indul Budapestről Sükösdre. Az autóbusz minden alkalommal déli 12:00 órakor indul az üllői úti stadion (Fradi-pálya) üllői úti oldala mellől. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után, hajnai 02:30-kor indul vissza Budapestre.

    • Évforduló ünnepe 2017. április 25

      Értesítjük a kedves zarándok testvéreket,…