JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2016. február 12. (Nagyböjt 1.)

2. R IMG_6290  jav

Második állomás

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat első fájdalom-, szenvedés Golgotáján. S köszöntöm mindazokat, akik meghallottátok szívetekben hívásomat, hisz a hívást Én, Jézus Krisztus Uratok adtam számotokra, kiválasztott Mária testvérem pedig szavaival szólt felétek, meghívott benneteket, azt mondotta:

– Szükségem van, hogy eljöjjetek, hogy erősítsetek, testvéreim.

Biztos, láttátok, éreztétek és megtapasztalhattátok, hisz a bűnbánat Golgotája, az mindig másképp elevenedik meg előttetek, kik jelen vagytok, és tanúságot tehettek róla. Hisz, ami az első péntek Golgotájában van jelen, az a megemlékezés vállalása, és a bűnbánat Golgotája, az pedig már a szenvedés átélését tükrözi számotokra, és ez által egy kicsit mindig mást nyújtok számotokra a felismerés elfogadásának megtapasztalásában. És ez által érzitek, hogy talán van, ami egy kicsit jobban kiemelkedik, mint a múlt Golgotán a jelenlétben.

És a mai nap tanítása is a Hegyi beszéddel kezdődik felétek és hozzátok. Ma az imának azt a részét emeltem ki, amikor nem kimondottan azt az imát imádkozzuk, amelyre tanítványaimat, és általa benneteket és titeket, testvéreim, tanítottalak. Itt az ima a felajánlás, a kérés, a keresés és a zörgetés részében jött el felétek és hozzátok.1 Hisz hogyan szóltam tanítványaimnak és a nép sokaságának?

– Kérjetek, és adnak nektek. Keressetek, és találtok. Zörgessetek, és ajtó nyílik számotokra. S aki kér, az talál. Aki kér, az kap. Aki keres, az talál. És aki zörget, annak ajtó nyílik.

Ez is egyfajta ima a felajánlásban, ha tudsz hinni, ha tudsz bízni abban, hogy ezek mind megvalósulhatnak a te saját felajánlásod részében. Hisz ezt is imának lehet nevezni, de az imának egy másik változatát a folyamatában. Hisz itt nem azt mondom, amire tanítványaimat tanítottam: Mi Atyánk, aki a Mennyben vagy, s akihez imádkozol. Itt az imának azt a részét adom számotokra, amikor azt mondom, hogy kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtó nyílik.

Na, most hol szeretnél zörgetni: szíved ajtaján, hogy megnyíljon? Vagy Hozzám fohászkodsz, Jézus Krisztus Uradhoz? Vagy az Édesanyához? Hogy zörgetsz: kopogtatsz a Szívem ajtaján, hogy megnyíljon?

Hisz emlékezetes az a tanításotok, amelyet már megélhettetek, hogy a szívetek ajtaján nincsen kilincs, nincs, ki megfogja, és így megnyissa. A szíveteken az ajtót ti saját magatok nyissátok meg a felismerésben, az elfogadásban és a szeretet működésében. S akkor ez az ajtó megnyílik. És ha keresel valamit, mi az, amit a legjobban kell keresni ahhoz, hogy érezd, hogy te hova tartozol?

Szükséged van a szeretetre, szükséged van a békére, szükséged van a kegyelemre, hogy ezek mind-mind a felismerésben jelen legyenek. De ehhez lehet, hogy elkezdesz keresni, és kéred szívedben a Szentlelket, ami benned van, ami működik rajtad és benned, hogy működjön, hogy keressen, és a keresésben azokat, ami a legfontosabb számodra. S akkor utána jön, hogy kérsz: mit szeretnél kérni a szeretet, a béke és a kegyelem mellett? Lehet kérni, hogy: „Uram, Hozzád tartozni szeretnék. A Te testvéred szeretnék lenni. Veled szeretnék élni és haladni. Szeretném felismerni, hogy kövesselek.”

Ezek mind-mind egy kérésnek folyamata. De hogy hogyan és miképpen helyezed el, ez ismét rajtad és bennetek múlik, hogy a szabad akarat cselekvése mit nyújt számotokra, és ez által hogyan ismered fel ennek az imának a jelenét és a mondanivalóját. Mert, úgy-e, hogy ha az imát így is lehet érzékelni, értékelni, másképp tudok figyelni, nem csak önmagamra, hanem a felebarátra és a testvérre, akikkel szeretnénk eggyé válni ebben a csodálatos szeretet-tanításban, hogy a kegyelem reánk áradjon, töltse be szívünket, töltse be lelkünket, és működhessen rajtunk és bennünk.

És akkor hogyan folytatódik ez a tanítás?

Ti tudtok jót cselekedni és adni gyermekeiteknek. Mert aki kenyeret kér tőled, nem követ adsz számára. Vagy, ha halat kér tőled, nem kígyót nyomsz a kezébe.

Ti, ha tudtok jót adni saját gyermekeiteknek, akkor mennyivel jót tud adni a Mennyei Atya számotokra és nektek!

S ez a tanítás pedig ezt próbálja tükrözni, hogy mikor tudod már, mi az a kérés, a keresés és a zörgetés, akkor hogyan ismerem fel a felebarátomat, a testvéremet, a szeretteimet, a családomat? Hogyan tartozok hozzájuk? Hogyan fogadom el? Hogyan próbálok segítséget nyújtani e felismerés által?

Mert itt nem kimondottan csak az a tanítás, hogy ha kenyeret kérsz, akkor ne követ adj gyermekednek, hanem az, hogy milyen a szíved, hogyan működik a felismerésben, a felebarátod felé, és a szeretet, ha megelevenedik rajtatok és bennetek, amelyet nem lehet megvásárolni, amelyet nem lehet csak úgy ráerőszakolni valakire. A szeretet, amely itt a szívben jelenik meg a felismerés révén és az elfogadásában, s akkor ez a szeretet növekedik, s ebből a növekedésből próbálok árasztani a szeretteim és a felebarátaim körében. S akkor érzem azt, hogy eggyé válhatunk, s egy hullámhosszon működhetünk és haladhatunk. Mert a Mózes-i törvény tanítása, amit a próféták adtak, ez így tud eggyé válni a működés révén. Mert te elvárod, hogy veled jót cselekedjenek, de te, testvérem, akarsz-e jót cselekedni a felebarátoddal, a testvéreddel, a szeretteiddel a mindennapi életben, akikkel eggyé váltok?

Hányszor és hányszor lehet megtapasztalni, hogy „én elvárom, hogy én mit kapjak, elvárom, hogy velem hogy foglalkozzanak, elvárom, hogy én legyek a középpontban”.

És hogy ha ezeket elvárod, akkor te ennek ellenértékében mit próbálsz nyújtani a felebarátnak, a testvérnek, a szeretteidnek vagy a családnak?

A működés, az úgy van jelen, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok adok nektek egy kegyelmi áldást a szeretet által, hogy megerősítselek, hogy érezd, hogy felismertelek, érezd, hogy Hozzám tartozol, és ismerd a küldetés-követésedet. Akkor te ezért megpróbálsz jót cselekedni. Megpróbálsz kiadni önmagadból egy felajánló imát egy szentmisén való részvétellel, egy hálavirággal, egy köszönetnyilvánítással, és érzed, hogy valahova tartozol. És ez egy szeretetet áraszt, s „ezt a szeretetet nem szeretnéd elveszíteni, hanem szeretném megtartani, és együtt élni vele”. És akkor működik, hogy „én mit várok el, s én mit tudok nyújtani”.

Mert ha ti nem ismeritek egymást a felebaráti szeretetben, ha nem fogadjátok egymást el a felebaráti szeretetben, ha nem változtok a felebaráti szeretetben, akkor nem csak kérek és kérek és kérek, és elvárok, hanem próbálok adni, mert a cselekedet csak így tud működni, hogy nem csak a középpontban vagyok, és nem csak az a fontos, amit talán egy testvér szeretne, hanem az is fontos, amit a többiek. Ha egy beszélgetés van, egy imádkozás van, egy közösség van, egy éneklés van, itt mindig ki kell alakítani a megfelelő sorrendet mindabban és mindahhoz, hogy ez a tanítás utolsó szakasza, ha három részre osztod, hogy mit nyújt nektek, hogy „én, ha elvárom, hogy velem hogy cselekedjenek a körülöttem lévők, akkor nekem is ugyanúgy kell cselekednem, feléjük fordulni, szeretettel lenni, és nem csak az, hogy én kapok, és a többivel nem törődöm”. Mert akkor nem működik a kegyelem a szeretet által. Akkor nem tudod felismerni felebarátodat, testvéredet, szeretteidet, családtagjaidat, hanem csak éltek egymás mellett e jelenben, e rohanó világban, ahogy mondottam a múltkor, hogy arra van időd, amire szakítasz, ami fontos. Ha valami nem fontos, bárki bármit mondhat, akkor nem tudsz rá időt szakítani, és azt mondod: „Nem érek rá.” Ez a legkönnyebb, elmondani.

De a cselekedetekben is ez így működik, hogy nem csak várni kell, hogy én mit kaphatok, velem hogy viselkednek, és hogyan vagyok jelen, hanem arra is ügyelni kell, hogy te hogyan vagy jelen, hogyan közelítesz felebarátodhoz és testvéredhez a szeretteidben és a családod körében, hogy megpróbáltok együttműködni és érezni, hogy a szeretet kegyelme így árad reátok e mindennapokban.

A bűnbánat-idő első Golgotáján ezt az imádságot nyújtom számotokra a felismeréshez és az elfogadáshoz.

Tudom, hogy nem ismeretlen már ez a tanításom, hisz már egy másik év folyamán jelen volt, de akkor nem kimondottan a tanítást így nyújtottam számotokra, hogy ez is lehet egy szívből jövő őszinte, átértékelő és átélő imádság abban a működésében, hogy hogyan vagyok jelen e jelenben, hogyan élek e jelenben, hogyan szeretnék haladni e meghívásban, e jelenben, és hogyan fogadom el mindazokat, akikkel szeretnék együtt élni a mindennapjaimban, a felebaráttal, a testvérrel, a szeretteimmel és a családommal.

S ennek reményében megajándékozlak benneteket ma áldással, ami áradjon reátok, töltse be szíveteket és a lelketeket, és erősítsen meg benneteket e megkezdett bűnbánat-időhöz az időben, hogy érezd a felebarátban és a testvérben, hogy ki vagy, és hova tartozol, és hogyan szeretnél élni és haladni e meghívás küldetés-követésében, a mindennapokban.

Ennek reményében áradjon rátok ma e különleges tanítás, ima kegyelmének szeretete és áldása, óvjon, védjen és vezessen, és mutassa meg a fény útját e meghívásban, e küldetésben, e követésben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

E áldásban a Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, kik megnyitottátok, és felkészültetek e befogadásra, hogy működhessen rajtatok és bennetek, és megmutassa számotokra e mai tanítás imádságát, „ami által haladok, élek e jelen életben, amelynek részese vagyok a mindennapokban, a mindennapokhoz”.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2016. február 5.

Jézus Krisztus Urunk:

5.  IMG_6341 jav.

V: állomás

[Köszöntöm] testvéreimet a mai napon, és köszöntöm mindazokat, akik ma csak lélekben kísértétek el kiválasztott Mária testvéremet a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

Ti, akik pedig jelen vagytok, részesüljetek e mai nap tanításának kegyelmében, amellyel ma felétek szólok, hisz ma a tanítás, ahogy ebben az esztendőben elkezdtem, mindig egy tanítást adok számotokra, és az egy tanítás ma arról szólt felétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elküldtem tanítványaimat, és mikor visszaérnek, és jönnek Felém és Hozzám, hogy örömmel elújságolják, hogyan és miképpen cselekedtek, hogyan és miképpen tanítottak, és hogyan és miképpen vettek részt azokon a helyeken, ahol megjelentek.1 Rájuk tekintettem, és így szóltam feléjük:

‒ Jöjjetek, kísérjetek el, hogy együtt elmehessünk a pusztaságba egy magányos helyre, hogy ti is egy kicsit pihenjetek, mert itt, ahol most jelen vagyunk, olyan nagy a sürgés-forgás, jövés-menés, hogy még ételre sem marad idő.

A tanítványok boldogan fogadták el e szavaimat, hogy kövessenek.

De a nép sokaságában sokan voltak, akik figyeltek szavaimra, megfontolták, és elindultak gyalogmenettel a városokból és falvakból. És mire mi bárkába szállva oda értünk a tanítványokkal, ők már jelen vannak, hisz megelőztek, és várták jövetelünket.

Én, Jézus Krisztus Uratok reájuk tekintettem, és megsajnáltam őket, s megesett rajtuk Szívem, hisz, ahogy ott álltak, olyanok lettek, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért oda mentem, leültem köréjük, ők is helyet foglalva e pusztaságban, és elkezdtem tanítani őket sok mindenre.

E tanítást most, amelyet ismételten, ha nem is teljesen szó szerint adtam, ahogy le van írva, de az értelme és a megtapasztalása ez felétek, hogy hogyan vannak jelen a pásztor nélküli juhaim.

Most egy kicsit merüljünk el e tanítás mondanivalójában, mert ha figyelitek, ebben is jelen van a szeretet, a szeretet kegyelme. Mert először szeretettel és örömmel tértek vissza tanítványaim, akik örömmel újságolták, hogy valójában velük mi történt.

Jelen van a szeretet kegyelme a működésben, hogy ha fáradtak vagytok, jöjjetek, hogy egy kicsit ti is pihenjetek. Néha a jelen lévő testvéreimre is lehet mondani: ha fáradtak vagytok, egy kicsit pihenjetek, hogy megerősödve ismét érezzétek, hogy „jelen vagyok, és megint cselekedhetek mindabban, ami nekem van megadva, hogy a küldetés követése valójában mit nyújt számomra, és mit nyújt számunkra”.

Ezekre megint oda lehet figyelni, elmélkedni, átértékelni e tanítás mondanivalóját. Hisz a tanítványok szeretete, öröme jelen van e tanítás által, és bennetek ez a szeretet és ez az öröm hogy’ érinti meg szíveteket és a lelketeket? Hogyan működtök e kegyelem által? Hogyan fogadod el a felebarátodat, testvéredet? Hogyan segítesz mindannak, aki éppen tőled várja a segítségnyújtást?

Hisz tanítványaim is nem csak tanítottak, hanem mindenről beszámoltak, amiért ők elmentek, és amit rájuk bíztam, és örömmel újságolták, hogy mi mindent tudtak tenni, cselekedni és tanítani, hogyan és miképpen fogadták el azokat, akik jelen voltak, és akik figyeltek rájuk.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Pásztor, és a Pásztor figyel az Ő juhaira, hogy ne maradjanak pásztor nélkül. Segítséget küld számukra, de ha nincs segítség, akkor, ahogy itt is láttátok a tanítás megtapasztalásában, Én, Jézus Krisztus Uratok ültem köréjük, Én tanítottam őket sok mindenre, mert nem akartam, hogy pásztor nélkül maradjanak, nem akartam, hogy elvesszenek, ha már szükségük van a kegyelemre, szükségük van a jelenben a szeretetre, és ezért bármilyen áldozatot tudnak hozni, akkor az áldozat, az mindig elhozza bármely testvérem számára a megfelelő kegyelmet és a gyümölcsöt. Mert a kegyelem és a gyümölcs szintén olyanná válik, mint az ima meghallgatása a felajánlásában: nem hiábavaló. Mert hozol egy áldozatot a felebarátodért, a testvéredért, és ez az áldozat a te saját erődön fölüli. És mikor ezt megtapasztalod, akkor érzed, hogy a szeretet és a kegyelem hogy jelenik meg előtted, hogy árad reád, hogy ölel át, és hogyan erősít meg, és hogyan érzed, hogy: „Az áldozatom nem volt hiábavaló, mert éreztem az áldozatom hozatalával a szeretetet, éreztem, hogy örülnek nekem ebben az áldozatban. Érzem, hogy van gyümölcse a működésben. És akkor már öröm és boldogság, hogy én mit tudok kiadni önmagamból a felajánlásban, az áldozathozatalban és mindabban, ami mondanivaló” – a ti saját szavatokkal, most azt mondom el, mikor így beszéltek egymás között, hogy „biztos kedves lehet az Úr Jézusnak vagy az Édesanyánknak, a mi Szűzanyánknak, ha mi ezeket megtesszük”. Mert az áldozathozatalért, ha nem is várod, de idővel jelen van a kegyelem és a gyümölcs, amit megkapsz, amiért akkor lehet, hogy a földig hajolsz, és hálát adsz, mert: „Igen, Uram, Te mindent látsz, Te mindent tudsz, Te mindent hallasz, Te mindent megtapasztalhatsz, hogy valójában ki vagyok a Te testvéredben és e nyájban, ahova tartozom.”

És ha ezeket megtapasztaljátok, akkor ez a mai tanítás számotokra megmutatja, hogy milyen a szeretet az áldozathozatallal. Mert, úgy-e, itt is, akik figyeltek, s akik hallottak, hogy valójában mit mondott a Názáreti ‒ Én, Jézus Krisztus Uratok ‒ tanítványaimnak:

‒ Elfáradtatok. Jöjjetek, menjünk a pusztaságba, és egy kicsit pihenjetek, hogy legyünk magunkban.

És ekkor elindulnak, úgy-e, gyalogosan. És ez egy áldozathozatal, mert igyekeztek, hogy ők előbb érhessenek oda, mint Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis, ahogy neveztek, a Názáreti, a Mester tanítványaimmal.

És ez az áldozathozatal meghozta számukra a kegyelmet a gyümölcsben, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok nem néztem át fölöttük, nem küldtem el őket, nem szóltam meg őket, hanem közéjük ültem, mert éreztem rajtuk azt a hiányt, hogy valamire vágyakoznak, valami hiányzik szívükből, lelkükből, és ezt a hiányt és ezt a vágyakozást Én most megadom számukra e kegyelem tanítása révén. Hisz ha közéjük ültem, elkezdtem őket tanítani sok mindenre, amire éppen azokban a pillanatokban szükségük volt a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megtapasztaláshoz.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok mindig figyelek reátok, testvéreim, ahogy tanítványaimra. És ha ti szívből és őszintén és szeretettel tudtok felajánlani, tudtok kérni, tudtok áldozathozatalt hozni, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok reátok tekintek, és megajándékozlak benneteket, nem siklok el e kegyelmek mellett, nem nézek át fölöttetek, nem hajtalak el, nem szóllak meg, hanem Szívem szeretetét árasztom felétek a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megerősítéshez, mindahhoz és mindarra, amire a jelenben szükségetek van, ahogy mondottam ennek az esztendőnek a megkezdésében, hogy: „Néha – a ti saját szavatokat használva – e rohanó mindennapi élet világában hogyan is éljek, miként cselekedjek, és hogyan fogadjam el mindazt, amely körülvesz?”

És előtte, az előző év befejezése körül pedig azt mondottam számotokra, hogy ha valóban testvérem vagy, és tudod, hogy mi a küldetésed és a követésed, és hogyan akarod élni életedet, és mire van időd, és ezt az időt hogyan osztod be, az szintén rajtatok múlik. Mert amit szeretnél, és ami fontos számodra, arra biztos, hogy szakítasz időt. És ha ebben az időhozatalban néha egy áldozatot is hozol, mennyivel más a mindennapi élet e kegyelemben, amikor megtapasztalod e szeretet ajándékát, ami felétek árad, ami átölel, ami felmelegít, és ami segítséget nyújt, hogy haladhassatok a mindennapi életben. És akkor boldogság tölti el szíveteket, hogy: „Mi már azok a testvérek vagyunk, akiknek van pásztora, mert Hozzád, Jézus Krisztus Urunk, tartozhatunk, hisz Te vagy a mi Pásztorunk, és mi vagyunk ‒ a Te juhaid, a Te bárányaid? Vagy a jelenben: a Te testvéreid ‒, akik követünk, és akik boldogan haladunk ezen a meghívott úton a szeretet kegyelmében. És nekünk már nem kell a pusztaságba menni, hogy magányosak legyünk. Mi örülünk, hogy ha az áldozathozatalban családiasan eggyé válunk a mindennapi életben, a felajánlásban, a kegyelemben, az imaestében és a tanításokban, mert az áldozathozatal elhozza számunkra a szeretet kegyelmének ajándékát, gyümölcsét, amit megkaphatok, és amire azt mondhatom boldogan: »Köszönöm, mert ez az enyém! Köszönöm, hogy ezzel megajándékoztál, megerősítettél, és tudom, hogy testvéred lehetek ebben a nyájban, és követhetlek a mindennapi életben.«”

És akkor ezt a tanítást a jelenben így lehet értékelni, így lehet felismerni, s így lehet elfogadni, és így lehet ehhez a tanításhoz tartozni, hogy: „Valójában, Uram, ha minket is elküldesz, hogy cselekedjünk, tegyünk, tanítsunk a tanúságtételben, és ha majd visszatérünk ismét Hozzád ‒ a tabernákulumhoz, a szentáldozáshoz, a mindennapi imában? ‒, boldogan elújságolhassuk, hogy valójában velünk is mi történt. És köszönjük, ha meghívsz, hogy menjünk Veled a pusztaságban.”

Ez a pusztaság legyen egy szeretet-hely, Atyám háza, egy imádság, egy ének, egy szentáldozás, egy önfeláldozás, egy áldozathozatal ‒ ezek mind-mind Hozzám tartoznak, amiért köszönetet és hálát mondhatsz, és ez által haladhatunk a mindennapi élet meghívott útpályánkon a küldetés, követés részében. És akkor ez a megerősítő szeretet kegyelme átölel, és megadja szívetek által a meghívást mindabban és mindahhoz, amire szükségetek van e felismerő kegyelemben. És akkor örömmel tudjátok venni tanításomat, amely a mai napon is e jelenben összekapcsol a múlt tanításának szeretetével, hogy a jelen tanítása továbbra is vezessen benneteket e szeretet által a küldetés, követés részében, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

S ennek reményében fogadjátok el ma áldásomat, amelyet kiválasztott testvérem által árasztok felétek.

Áradjon reátok a mai nap áldásom e szeretet kegyelmében, a megtapasztalásban, a felismerésben és az elfogadásban, hogy mi is e Pásztorhoz tartozzunk, és már nem csak kimondott a juh, a bárány, hanem inkább a testvéri felebarátban, az önfeláldozásban pedig felismerjük mindig mindazt, amit megad szívünk, lelkünk meghívása révén, mert ez által árad reánk a gyümölcs a szeretetében, ami által kegyelem működik rajtunk és bennünk.

És így ma a tanítás a szeretetről, a felismerésről, az elfogadásról és a megtapasztalásról szólt felétek ‒ ennek reményében áradjon reátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket e jelen tanításával, és vezessen benneteket a mindennapi életben, hogy erőt merítve, a felismerés megtapasztalásában valóban e Pásztorhoz tartozhassunk a testvéri felebarátban, a meghívás révén.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

A bűnbánat időszakára elsőként szólok bástyáimhoz és a segítő testvéreimhez, kik a felkérésetekben az elmúlt esztendőben igent mondottatok, és az igenben várom, hogy megint úgy cselekedjetek, ahogy eddig tettétek.

A bűnbánat-idő, ahogy ‒ a ti szavatokat használjam? ‒, pedig Mária kiválasztott testvérem elmondotta számotokra ma többször: Ma csak első péntek van, még ez után jön a bűnbánat-idő. De azért elmondotta ő is számotokra, átvéve már a ti szavaitokat:

‒ Igen, most kilenc péntek lesz. Kilenc! Kilenc!

Sokszor hallotta már ezt a számot.

Felkészítitek, nehogy elfelejtse, holott tisztában van vele ő is, hogy mit vállalt, és mit fogadott el a felkérésben.

A bűnbánat-idő, az, tudjátok, egy kicsit mindig más, mint az első pénteki fájdalom, szenvedés Golgotája. Nem a megjelenésben és a megtapasztalásban, hanem néha a jelenben és a tanításban, amelyet számotokra nyújtok és adok.

S ezt kérem tőletek: ismét legyetek felkészültek. Legyetek egyek, hisz a mai tanítást nem véletlen adtam számotokra, amivel megerősítettelek, amivel felkészítettelek, hogy hogyan és miképpen értelmezzétek e tanítást a közelgő bűnbánat-időhöz.

Most pedig szólok mindazon testvéreimhez, akik ma jelen vagytok, és akik ma nincsenek itt, de lélekben elkísértek, és e tanítást és e szavakat úgy is megtapasztaljátok, s megkapjátok, kiválasztott Mária testvérem így szólt Felém:

‒ Uram, Jézusom, én szívem szeretetével meghívtam testvéreimet. De kérlek, Te is add meg a meghívást szívükbe, lelkükbe, hogy eljöjjenek, hogy érezzék e bűnbánat-időnek is a fontosságát, érezzék szívükben, hogy nekem szükségem van reájuk: erőt adnak jelenlétükkel és szeretetükkel.

Én, Jézus Krisztus Uratok elfogadtam kiválasztott testvéremnek e kérését, és most Én szólok hozzátok, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária testvér által. Kopogtatni fogok szívetek ajtaján, és ha figyelsz és felismered, meghallod hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve majd elzarándokoltok, hogy ismét egyek legyetek e bűnbánat-idő ünnepeiben is, hogy érezzétek jelenlétem szeretetét, amellyel megajándékozlak benneteket.

Hisz, ha emlékeztek, és ha visszapergetitek az elmúlt időszakokat, mikor Mária, kiválasztott testvérem Felém fordult, és kért valamit, Én elfogadtam, és megadtam. És ha Én hívlak benneteket, Jézus Krisztus Uratok, ki kopogtatok szívetek ajtaján, és ez a szív megnyílik a felismerés által, és befogad, és elfogadja kérésemet, és eggyé váltok a bűnbánat-időben, mindig valamivel megajándékozlak benneteket: lehet ez kegyelem, lehet ez tanítás, lehet ez szeretet-ajándék, hisz most nem sorolom fel mindazt, aminek már részeseivé váltatok, amiben van kapaszkodnivalótok, ami által érzitek, hogy nincs hiábavaló felajánlás, kérés, fohász, hála, köszönet. És nincs hiábavaló – ha csak a mai tanítást veszem nektek – önfeláldozás a saját idődből. Hisz azt mondottam: arra van időd, amit szeretnél, amit ki tudsz adni önmagadból. Amire nem akarsz időt szakítani, arra biztos, hogy nem tudsz, mert nem tartod fontosnak, s akkor, ha már nem fontos, akkor: „Hogyan és miképpen cselekedjek?” Ez szintén megint minden testvéremnek saját szíve joga a szabad akarata eldöntésében a cselekedetekhez.

Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy szóltam felétek és hozzátok, a meghívást meg fogom adni testvéreim felé szíve kopogtatásában. Ha felismered, ha elfogadod, ha beengeded, akkor tudod, hogyan és miképpen cselekedj, és hogyan és miképpen alakítod ki hozzá idődet e felismerés által.

A mai nap még egy röviden szólok csak a tanításról most külön e részében.

Kéritek, hogy mielőbb legyen pásztorotok, hogy ne maradjatok pásztor nélkül. A mai tanítás is erről szólt felétek.

De azért Én, Jézus Krisztus Uratok nem hagytalak pásztor nélkül eddig sem benneteket. És ha benned van a hit szeretete a kegyelemben, és ha őszintén továbbra is imádkoztok, felajánlotok és kértek, meghallgatásra talál.

És most itt előttetek azért Én, Jézus Krisztus Uratok köszönöm meg pásztor testvéremnek, aki a saját idejét úgy osztja be, hogy önfeláldozást hoz, hogy itt legyen körötökben. De ezt az önfeláldozást ő is érzi, hogy a szeretet kegyelme pedig átöleli, megerősíti, és ő is ekkor helyt tud állni mindott, ami reá vár.

Tehát ismételten azt mondom számotokra: minden testvérem arra szakít időt, ami számára fontos, és amihez különösképpen még megkapja a kegyelmet a meghívásban, a megtapasztalásban, a felismerésben és az elfogadásban, hogy egyek legyetek.

Többen és többen várjátok, hogy a mikorra mikor lesz válasz.

A válasz majd eljön akkor, amikor nem is várjátok, és nem is gondoljátok. De itt csak röviden annyit mondok, amit már egyszer megadtam számotokra, az évek folyamán lehet, hogy nem is egyszer: senkinek sem ígértem örök életet a Földön. Az Örök Élet a lélek elindulásával, fent van Velem, ahol a helyet elkészítem mindazoknak, akik oda szeretnének visszatérni, ahonnan jöttek és érkeztek a földi életbe.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2016. január 1.

IMG_8737  jav_1

Betlehemünk

Jézus Krisztus Urunk:

4. R  IMG_6294 jav.

IV. állomás

 Köszöntöm testvéreimet e mai napon az ünnepben, a megkezdett új évben. Hisz az új év az Egyház részében már múlt hónapban elkezdődött, de a földi számításotok szerint ti, akik itt éltek, e mai naptól mondjátok: „Új év van. Az év kezdetében elzarándokoltunk erre a helyre, ahol meghívást kaptunk.”

Itt kiválasztott Mária testvérem, pásztoraim így köszöntöttek benneteket, hogy: „Istentől áldott új évet!”

Én, Jézus Krisztus Uratok pedig azt mondom: Atyámtól áldott új esztendőt kívánok nektek Fényem sugarának szeretetével ‒ melegítsen, óvjon, védjen és vezessen e új évben, amelyre többen és többen azon gondolkodtatok: „Vajon ma mi lesz felénk a tanítás? Vajon kell-e félnünk, mi vár reánk?”

Én, Jézus Krisztus Uratok nem egyszer és nem kétszer mondottam el már számotokra, hogy jóslásokba nem bocsátkozom. Én csak annyit szólok ismételten nektek, ahogy régebben mondottam – akkor azt mondottam, körülbelül úgy érezzétek, mint egy kakaslépés nehézségét ebben az esztendőben, ami vár reátok. Ma pedig, e jelenben, e ünnepben azt mondom: ma nem egy, hanem három kakaslépést mérjetek.

Hogy most ki ezt hogyan értékeli, hogyan képzeli el maga előtt a három kakaslépés nehézséget, amit ebben az esztendőben megtapasztaltok, részeseivé válhattok, ez minden testvérem saját szabad akaratának elgondolása, cselekvése, elfogadása és megtapasztalása. De Én, Jézus Krisztus Uratok e új év tanításában először ezt mondom nektek: Ha van szíved nyitottsága, és benne már jelen a szeretet, és a szeretet éltet és erőt ad, és tudsz nyitottan, őszintén imádkozni, felajánlani s kérni, nincs miért félned, mert várhatod a kegyelmet, várhatod a segítséget, várhatod, hogy megmutassam, hogy hogyan és miképpen cselekedjetek, és hogyan és miképpen haladjatok.

Nem a félelem és az aggodalom, a kétely vezessen benneteket ebben az esztendőben sem, hanem ti is olyanok legyetek, mint a mai nap tanítása ‒ hogyan is szólt felétek a tanításom?

Azt mondottam a tanításban, ahogy most írva van számotokra, most e szavakat használom, mert így halljátok, mikor olvassák pásztoraim, hogy: „Abban az időben…”

Én pedig úgy mondom: Várakoztak.1 Várták, hogy valójában mi történik, hogyan és miképpen kell cselekedni. Feszültség alakult ki rajtuk és bennük. És látták Jánost, ki keresztelt, és azon gondolkodnak:

‒ Nem ő lehet a Krisztus?

De még mielőtt ezen gondolkodnak, János válaszol nekik:

‒ Én csak az vagyok, ki vízzel keresztelek. De aki utánam jön, az hatalmasabb tőlem, kinek még saruszíját sem vagyok méltó megoldani. De ha Ő megjelenik, Ő Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni benneteket.

Tehát nem csak azokban az időkben, hanem most a jelenben is érvényes ez a tanítás, hogy hogyan érzitek jelenléteteket, hogyan akartok Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz tartozni a követés küldetésében, a felismerésében és az elfogadásában. Mert fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, erre nyitottak legyünk, és a nyitottságunk szeretetének kegyelme átölel, felmelegít, és erőt ad a meghíváshoz, a küldetéshez és a követéshez, mert a tanítás, az abban az időben mindazokhoz szólt, akik akkor voltak jelen.

De Én azt mondom nektek: a tanítás a mai jelenben nektek, testvéreim, ugyanúgy szól ‒ mert meghalljátok-e hívásomat a küldetéshez és a követéshez? Akartok-e Hozzám tartozni, Velem együtt élni és haladni a mindennapi élet-útpályán?

És ehhez az első lépés az, hogy: „Én is megkeresztelkedem, mert ehhez a nagy családhoz szeretnék tartozni, akinek vezetője…” De Én nem szeretem ezt a szót, hogy „vezetője”. Akinek Én (…) vagyok, Én, Jézus Krisztus Uratok. És ehhez a nagy családhoz örömmel és szeretettel lehet tartozni a felismerés, küldetés követésében.

És akkor, ahogy János keresztelt, és ahogy most a pásztoraim keresztelnek, és bevezetnek benneteket ebbe a nagy családba, hogy oda tartozzatok, hogy Jézus testvéreivé váljatok, mert a pásztoraim így mondják számotokra, mikor bevezetünk valakit ebbe a nagy családba, az Egyházhoz, a keresztséggel.

És akkor is keresztelkedtek Jánosnál. És Én, Jézus Krisztus Uratok is megjelentem, hogy megkeresztelkedhessek, és közben imádkoztam az Atyához, és az Atya jelt adott, hogy: Itt vagyok.

Mert hogyan is szól ez a tanítás?

Hogy: Megkeresztelkedtem, és imádkoztam. Megnyílott az Ég, és leszállott a Szentlélek Rá látható alakban, galamb formájában, és megnyílott az Ég, és szózat hallatszott:

‒ Íme, az Én Szeretett Fiam, kiben kedvem telik!

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, mert ez által kerülsz te is ehhez a nagy családhoz, mert bevezetnek az Egyházba, és Egyház tagjaként, családtagként lehettél, és a küldetés követésében felismered mindazt, ami körülvesz, ami megmutatja a helyes utat a Fény szeretetében.

De a tanítás nem állt meg itt, folytatódott számotokra mindazzal, ahogy ott ismét úgy olvassák nektek majd fel, amikor ezt a részt fogják olvasni: „Abban az időben…”

Én meg azt mondom: Most a jelenben adom nektek, mert most is épp olyan értéke, tanítása és kegyelme van, amit hallotok, mint akkor, mert erőt tudsz meríteni belőle. Mert itt min is van a hangsúly ebben a tanításban?

A gyógyításról.

Hisz hogyan is történt ez?

Tanítványaimmal elmentem a Genezáreti-tó túlsó partjára2, de a tömeg, a nép sokasága követett, nehogy lemaradjanak valamiről is. És ekkor szóltam tanítványaimnak, hogy legyen készenlétben egy bárka a nép tolongása miatt. És ekkor jöttek Galileából, Názáretből, Szidon és Tírusz vidékéről, mert hallották, milyen csodákat teszek végbe.

A hír elterjedt. És a hír hallatára jöttek, hogy megtapasztalhassák a jelen tanúságot.

És sokakat meggyógyítottam, és sokan pedig tolongtak, hogy Közelembe juthassanak, ha másképp nem, csak azért, hogy megérinthessenek, mert abban reménykedtek, hogy ez által is gyógyulást nyerhetnek. Mert volt nekik hitük, és a hitben szeretet. Mert ha nincs hit, és nincs szeretet, akkor hogyan reménykedsz a segítségnyújtásban, a gyógyító kegyelemben? Hogyan reménykedsz, hogy megerősítelek mindabban, amire szükséged van e kegyelem által?

És ha ezeket mind-mind felismertétek, elfogadtátok, és a jelen tanítása szerint élitek a mindennapokban, erőt ad, hogy hogyan lehet kialakítani az életet, néha ebben a ‒ ahogy mondani szoktátok, saját szavatokat használva ‒ rohanó világban.

A világ úgy rohan, ahogy ti hajtjátok.

Ha néha megállsz, ha néha egy kicsit önmagadba nézel, ha egy kicsit elmélkedsz, ha egy kicsit a huszonnégy órából tíz percet tudsz nyújtani Számomra a felismerés elfogadása révén, már nem kimondottan rohanó világban élsz.

Én most csak egy példát és egy nagyon rövid időt mondottam számotokra a huszonnégy óra egy napjából. De minden testvérem, aki mindig azt mondja, „elfoglalt vagyok, nem érek rá” ‒ ezeknek a testvéreimnek ezt tudom nyújtani.

Minden testvérem arra ér rá, amire szeretne ráérni. Mert ha én nem akarok valamire ráérni, akkor bárki mondhassa, bárki kérheti, ez a legkönnyebb, mondani: „Én elfoglalt vagyok, és nem érek rá.”

És akkor ilyenkor van egy kis megállás, egy kis önmagunkba nézés, egy kis megtapasztalás a földi életből. Egy kis gyógyító kegyelemre van szükség? S ilyenkor akkor meg tudunk állni, tudunk várakozni? Tudjuk értékelni az életünket, a napunkat, hogyan és miképpen van jelen a kegyelem? Hogyan és miképpen haladok előre? Hogyan és miképpen tudok belekapcsolódni ehhez a tanításhoz a jelenben?

Ezek mind-mind olyan szavak a tanítás részében, ami nem ismeretlen előttetek, ezeket már mind-mind megadtam, és megtapasztalhattátok.

És akkor nem csak a tolongás, a feszültség, a várakozás és a gyógyítás kegyelmére van szükségem, hanem talán egy kicsit meg tudok állni, egy kicsit önmagamba nézni, egy kicsit érezni a szeretet kegyelmét, egy kicsit ebből a szeretetből árasztani azoknak, akiknek szükségük van a felismerés elfogadásához, hogy létezik ez a szeretet és ez a kegyelem, csak legyen bennem hit, ami megvilágosít mindehhez, ami szinte kézen foghatóan jelen van előttünk.

Mert ha ezek mind-mind így vannak jelen, akkor segítséget kaptok mindarra, ami bennetek zajlik, hisz ma is többen és többen várjátok és vártátok, hogy ez az új esztendő valójában mit fog nyújtani számotokra.

Egyre többen és többen, hogy: „Hogyan és miképpen alakítsuk ki életünket? Mi történik a jövőben velünk, nemzetünkkel, országunkkal, Európával?”

Hányan és hányan erre várják a megfelelő választ.

De a megfelelő válaszhoz Én először kérdést teszek fel, hogy: Te, testvérem, aki azt mondod, elsőként ezt a szavatokat használom, hogy: „Vallásos vagyok.”

Mert ezt olyan könnyedén kimondjátok!

Vallásosságodban van-e hited?

Él-e benned a szeretet?

Kiadod-e a mindennapi felajánló imádat, kérésedet, fohászodat, és nem csak önmagadért, hanem akikért tudod, hogy szükséges, hogy imádkozz?

De amíg ezekre nem tudjátok a helyes választ, addig Én, Jézus Krisztus Uratok sem bocsátkozok semmiféle jóslásokba, ahogy ti mondani szoktátok, és ahogy várni szoktátok.

Én, Jézus Krisztus Uratok felkészítelek, körbeírom nektek, és hogy ha van hited, és van szereteted, amely működik rajtad és benned, akkor fel tudod ismerni mindazt, ami jelen van, és ami körülvesz.

De ne csak várjak, hanem én is adjak önmagamból.

És elsőként legyen megbocsájtás e megkezdett új esztendőben szívünkben, lelkünkben, szeretteink körében, családtagjaink körében, ismerőseink körében, rokonaink körében, szomszédaink körében, a felebaráti körében. Hisz annyi sok mindent föl lehet sorolni! Hogy amíg én nem tartok önvizsgálatot, s amíg én nem tudok megbocsájtani, addig hogyan alakuljon ki ez a világ a megbocsájtó kegyelem révén? Ha csak azt várjuk, hogy nekem bocsássanak meg, és én nem akarok, csak én várom?

A szeretet a kegyelmében nem ezt tanítja és tükrözi számotokra, hanem, ahogy mondottam már a mai napban, nektek is adni kell, hogy ez után várhassatok, hogy valóban öröm- és szeretetteljes legyen az élet e meghívásban, a mindennapokban.

És akkor pásztoraim segítséget tudnak nyújtani számotokra, ha szükséges, és hogy ha felkeresed, hogy szükséged van az ő segítségére, hogy talán tisztán lássak, felismerjek, elfogadjak, és elindulhassak a meghívott úton. Mert mindig vannak olyan pásztoraim, akik figyelnek testvéreikre, hogy hogyan tovább a cselekedetekben, mert a meghívás, a felismerés, a gyógyító kegyelem, a keresztség a szeretetben, hogy bevezesselek Krisztus Egyházába, e nagy családhoz, ehhez szükséges, hogy együtt tudjunk működni, felismerhessük egymást, legyen egymás iránt bizalmunk, és a bizalom a szeretetre épüljön, és a szeretet pedig öleljen át, és így vezessen e meghívott úton az életpályánkon.

És akkor ez az esztendő is elhozhassa számotokra a szebb jövő reményét. De hogy ezt megélni és megtapasztalni, ahhoz sokat kell kiadnotok, először önmagatokból, a felajánló ima révén, a kegyelem, szeretet működésében, a felismerésében, hogy az elfogadása szeretetteljes legyen számunkra a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És akkor ez a mai tanítás, amelyre szoktátok mondani sokszor, ennek a hónapnak a tanítása, ez csak két kis tanítás kiemelése, hogy hogyan és miképpen szeretnék Jézus családjához tartozni, ahhoz a családhoz, ahova bevezetnek, mert segítséget nyújtanak, hogy bevezethessenek, hogy ott élhessünk és eggyé válhassunk.

A másik pedig a gyógyítás kegyelmét tükrözi számotokra, mert ha a lélek is beteg, akkor már a test is beteg, és szükséged van a gyógyító kegyelemre, hogy részeseivé válhassatok, működjön rajtatok és bennetek, és ekkor kiengeszteld önmagad a felismerés elfogadásában. S akkor már tudod, hogy hova tartozol, és hogyan szeretnéd élni az életed e meghívás által a küldetés követésében.

S ennek reményében áradjon reátok ma áldásom. Az áldást a szeretet áldásában, a béke áldásában, a felismeréshez, hogy valóban bevezethessenek benneteket ebbe a családba, az Egyház Élő Családjába, amely nem csak kimondottan a keresztséggel jön el számotokra, hanem már jelen van, s fel kell ismerni, és eggyé válni. Hisz gyermekként, ha felvetted a keresztséget, és talán nem mondták, hogy bevezetnek e családba, de most felnőttként, ha felismered, akkor igenis, elindulhatsz, hogy te is ehhez a családhoz tartozz e bevezetés által.

És akkor kiválasztott Mária testvérem által áldásom, Fényem sugara átölel benneteket, felmelegít, megerősít, hogy ez az áldás ebben az új esztendőben a szeretet kegyelmének ajándékaként áradjon reátok, töltse be szíveteket, és vezessen e családban, a mindennapokban, a mindennapokhoz, a küldetés, követés részében.

Az Atya, a Fiú, a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme elküldi számotokra e szeretet áldását a Fény világosságának melegségével, átölelésével, hogy ismét befogadhasd, és készen állj, hogy tovább tudjál élni és haladni ebben a családban, ahova tartozol.

Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!