Az 1993 óta folyamatosan tartó sükösdi Jézus-jelenések az Egyház tanítása szerint a magánkinyilatkoztatások körébe tartoznak. A magánkinyilatkoztatásokról a „Katolikus Lexikon”1 a következőket mondja:

Magánkinyilatkozatás: „Az apostolok halála után egyes személyeknek adott isteni kinyilatkoztatás. Különbözik a nyilvános kinyilatkoztatástól, melyet Krisztus az apostolok haláláig adott az Egyháznak minden időkre szóló és mindenkit kötelező hitletéteményként s amely a Szentírásban és az egyházi hagyományban foglaltatik. A magánkinyilatkoztatás lehetősége éppúgy kétségen felül áll, mint a nyilvános kinyilatkoztatásé, megtörténtét pedig hiteles esetek bizonyítják (pl. a szentté avatási perekben); ezeknek valósága ésszerűen kétségbe nem vonható. A magánkinyilatkoztatás célja lehet a figyelem felkeltése valamely vallási igazságra, egyesek vagy sokak lelki előmenetelének nagyobb előmozdítására. Így a Jézus Szentséges Szívével kapcsolatos magánkinyilatkoztatások elméleti és gyakorlati tartalma lényegileg nem új, de az Alacoque Sz. Mária Margitnak adott magánkinyilatkoztatás jobban felhívta rájuk az egész földkerekség figyelmét. A magánkinyilatkoztatás nem ellenkezhetik a nyilvános kinyilatkoztatással, mert nem tartozván a hit letéteményéhez, soha új dogmát nem állapíthat meg, és nem támaszthat új s általános hitkötelezettséget. Az Egyház jóváhagyása csak azt bizonyítja, hogy a magánkinyilatkoztatás tartalma nem ellenkezik az Egyházban őrzött hitletéttel s erkölcsi igazságokkal, s egyes esetekben bizonyítja azt is, hogy a magánkinyilatkoztatás történeti ténye ésszerűen elfogadható. Csak akik teljes bizonyossággal tudják, hogy a szóban forgó magánkinyilatkoztatás valóban Istentől való, tartoznak azt hitetlenség bűnének terhe alatt »isteni hittel« elfogadni, de nem eretnekség bűnének terhe alatt.”2

Az emberi nem történetének drámáját a Szentírás — első lapjától kezdve — párharcként értelmezi: az embert üdvösségre meghívó Isten művét a gonosz már a kezdetektől meg akarja rontani. Üdvtörténetünk alapja a Mennyei Atya szerető közreműködése a világ életében, amellyel a teremtett világot a beteljesedés, vagyis az üdvösség felé kormányozza. Azonban mindvégig tevékeny a gonoszság titka is: a sátán, a bukott angyalok fejedelme igyekszik eltántorítani az embert Teremtője mellől, és kísértéseinek hálójával rabul ejteni. A sátán alá van vetve Isten mindenhatóságának, de hatalmat kapott arra, hogy a teremtményeket próbára tegye. Eszközei félelmetesek ugyan (pénz, hatalom, fegyver, hamis eszmék stb.), amelyeket a Szentírás így összegez: „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége”3, de mindezek ellenére a Jézus Krisztus megtestesülése, halála és feltámadása óta legyőzött hatalom biztosan vesztes lesz az üdvtörténet nagy drámájában. Krisztusban megjelent közöttünk Istenünk irgalmas emberszeretete.4 Ő azonban nem csak példát mutatott nekünk, hogy hogyan járjunk az igaz úton, hanem Ő Maga lett az Út: az Ő Személyének titka vezet el minket az Atyához. Az Ő tagjai lettünk az Egyházban, amely — mint Krisztus Titokzatos Teste — az üdvösségre vágyó ember legfőbb élettere.

Jézus Krisztus Urunk megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig.5 Ezt az ígéretét a hét szentség, de főleg a szentmise kegyelmi ajándékainak rendszerén keresztül az imádkozó közösségben („ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”6) és az embertársban („egynek e legkisebbek közül”7) is valóra váltja, hogy a hit egyre terjedjen és egyre több lélek üdvözüljön. A sátánnak a társadalmakra gyakorolt növekvő befolyása embermilliárdok személyes bűneivel lesz egyre erősebb és alakít ki olyan bűnös szervezeteket, amelyek szinte eleve bűnös életre kárhoztatják a fiatal nemzedékeket. Növekedni látszó hatalmával és rafinált, csalafinta kísértésével szemben Jézus jelenlétének ezen eszközei jelentik az egyetlen oltalmat.

Azoknak a híveknek ugyanis, akik rendszeresen részesednek a bűnbánat és szentáldozás szentségében, egy imádkozó közösség tagjaiként magukat Istennek ajánlják és törekednek a felebaráti szeretet gyakorlására, a bűnnel szembeni ellenálló képességük egyre erősödik, egyre kitartóbbak lesznek a kísértésekkel szemben, így juthatnak egyre előrébb az életszentség útján.8

Az említett romlási folyamat, amely a gonoszság titkának egyre hatalmasabb jelenlétét eredményezi a társadalmakban, szintén egyidős az emberiséggel.9 Természetes, hogy a kísértések és a bűn az Egyházban is megjelentek.10 A test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége sokszor kísértésbe ejti a keresztényeket, még a lelkipásztorokat is, csalódást és megbotránkozást szülve Krisztus Egyházában, főképpen pedig felemésztve az Egyház szavának hitelét azok előtt, akikhez a missziós parancs révén küldetése szól. Továbbá mindig e bűnök vezettek a legnagyobb tragédiák: az egyházszakadások elmélyüléséhez, mert megakadályozták a testvéri párbeszédet a hittani tévedések tisztázására. Ez történt például 1517 után is, amikor minden eddiginél nagyobb hatású veszteség érte az Egyházat, mivel a reformáció tanai előbb csak a bűnbocsánat és az Oltáriszentség valóságosságát, majd Magát a Szentháromságot is kétségbe vonták. Mivel az emberek szeretik a könnyebb utat választani, a tévtanok rohamosan terjedtek, és az Egyház évek alatt kilencmillió lelket veszített el. Jézus Krisztus továbbra is velünk volt ugyan az Oltáriszentségben és a többi szentségen keresztül, de a hit elvesztése révén ezek az emberek már elveszítették a Krisztussal való egyesülés legfőbb útját.

Ekkor az Isteni Gondviselés új eszközhöz nyúlt a hit megmentésére: a mexikói Guadalupében 1531-ben egy indiánnak megjelent a Boldogságos Szűz. Ez a jelenés mindmáig hatóan meghatározza Latin-Amerika vallásosságának arculatát.

A reformációval elindult szabadelvűség a felvilágosodás eszméibe torkollott. Ezek az eszmék már nyíltan Isten-ellenesek voltak, és mint ilyenek az Egyházra és a hívek üdvösségére minden eddiginél nagyobb veszélyt jelentettek. Ennek megfelelően az égi „külön segítség” most sem maradt el. Az Egyház Édesanyja most is jött és figyelmeztetéseivel vázolta a lehetséges veszélyeket (pl. Párizs: 1830 és La Salette: 1846), útmutatásaival megadta ezek elkerülésének lehetőségeit. Amilyen ütemben terjed a Földön a bűn és az Isten-ellenesség, olyan ütemben szaporodnak Szűz Mária figyelmeztető, útmutató, hiterősítő megjelenései is. Ezek közül a legismertebbek és talán legfontosabbak Európában: Lourdes (1858), Fatima (1917), Garabandál (1961—65), Medjugorje (1981-től napjainkig). Mára oda jutottunk, hogy az emberiség bűnei nyomán nap mint nap szembesülnünk kell az élő világ pusztulásával, sőt megszűnésének veszélyével. A veszély olyan nagy, hogy a Szűzanya Medjugorjében már napi rendszerességgel jelenik meg, hogy így is figyelmeztesse az emberiséget a megtérésre.

A Szűzanya megjelenéseivel párhuzamosan — ha nem is olyan gyakran — Jézus Krisztus Urunk is kapcsolatot teremtett egy-egy földi kiválasztottal, akik az Ő golgotai kínjaiból is rendszeresen elszenvedtek és elszenvednek valamennyit ― ki többet, ki kevesebbet. Ugyanakkor ezek a kiválasztottak sok részletet megismerhettek Jézus Krisztus Urunk életéből is. Közülük a legismertebbek itt, Európában: Emmerich Anna Katalin (Németország), Neumann Teréz (Németország), Pio atya (Olaszország). E tanulmány szempontjából meg kell említeni a Nadzsuban (Dél-Korea) élő Júlia asszonyt, akit Szűzanyánk választott ki, de Jézus Krisztus Urunktól is kap tanításokat, üzeneteket. Ő 1985-ben kezdte működését.

Szűz Mária Országa, Magyarország, a szentek földje sem maradt ki az Égiek segítő kegyelmi ajándékaiból. Az 1930-as évektől a fent említettekhez hasonló kiválasztottja volt Jézus Krisztus Urunknak és Édesanyjának Kovacsics Mária Natália nővér (meghalt: 1992.). Ő volt az első olyan magyar látnoknő, aki a magyar nemzet kiválasztottságáról és a Magyar Szent Korona üdvtörténeti szerepéről is kapott előre mutató tanításokat (külföldiek korábban is voltak).

1956 decemberében kezdte látnoki működését Klein Antalné született Keller Franciska, aki az Atyától, a Fiútól, a Szentlélektől és Szűz Máriától is kapott üzeneteket az Oltáriszentség tiszteletéről, a magyarság küldetéséről, de még Jézus Urunk földi Eucharisztikus Királyságának magyarországi megalapításáról is.

Az 1960-as években kezdte üzenetközvetítő, engesztelő működését a magyar Erzsébet asszony, aki az azóta világszerte elterjedt Szeretetláng-mozgalmat elindította.

Az égi üzeneteket azért nevezik magánkinyilatkoztatásnak, mert a szó szoros értelmében vett kinyilatkoztatás11, amely az ember üdvösségéhez szükséges dolgokat mint új közlést adja tudtunkra, Krisztus személyében elérte teljességét, és az utolsó apostol halálával lezárult. Ez-után azonban nem szűnt meg teljesen az ilyen jellegű természetfeletti kapcsolat Isten és ember között. A sugalmazás, jelenések stb. továbbra is jelen vannak az Egyház életében, csupán szerepük és súlyuk változott. Itt ugyanis már arról van szó, hogy az Atya, aki Jézus Krisztusban „mindent elmondott magáról”, nem újabb alapvető igazságokat nyilvánít ki, hanem azon munkálkodik, hogy hozzásegítse gyermekeit a már kinyilatkoztatott igazságok tökéletesebb értelmezéséhez és megéléséhez. Sok olyan magánkinyilatkoztatást, csodás eseményt ismerünk, amely nagy hatást gyakorolt az egész Egyház életére. Ezeket a jelenségeket a Gondviselés munkálkodásának szinte természetes jeleként kell elfogadnunk. Nagyon fontos azonban, hogy okosan és a Tanítóhivatal megnyilatkozásaira hallgatva gyakoroljuk a szellemek megkülönböztetését, hiszen sok csodásnak látszó jelenség eredhet a gonosztól, vagy lehet akár emberi mesterkedés eredménye is. Ezért feladata az illetékes főpásztornak, hogy valamennyi hasonló eseményt hosszadalmas és alapos vizsgálatnak vessen alá.

Egyházi elfogadásuk legfontosabb feltételei, hogy:

*  ne vonják kétségbe a kinyilatkoztatás (a Szentírás és a Szent Hagyomány) véglegességét;

*  ne tartalmazzanak semmi olyant, ami azzal ellentétes;

*  feltűnően jó hatással legyenek a hitéletre, vagyis teremjenek jó gyümölcsöket, vagy ahogy Szent Pál fogalmazta: építsék az Egyházat.12

Sokan feleslegesnek tartják a magánkinyilatkoztatásokat, ellenségesen viszonyulnak hozzájuk, még a papság soraiból is, pedig az evangéliumokban nincs szó arról, hogy Jézus Mennybemenetelét követően nem lesz több próféta (Isten akaratát tolmácsoló személy), arról viszont igen, hogy a Szentlélek el fog minket igazítani:

*  Áronnak és Máriának ezt mondta az Úr: „Halljátok beszédem! Ha valaki közületek prófétája az Úrnak, annak látomásban jelenek meg vagy álomban szólok.”13

*  Ámosz prófétán keresztül Isten a következőt üzente: „Bizony, semmit sem tesz az Úr Isten anélkül, hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak! Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna?”14

Ez azt jelenti, hogy Isten semmilyen komoly dolgot nem tesz a választott néppel anélkül, hogy arra prófétáin keresztül ne figyelmeztetné. Az újszövetségi kor választottai a keresztények. A jelen kor prófétái, a látnokok minket figyelmeztetnek.

*  Joel próféta által ezt üzente Isten: „…kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok.”15

*  Szent Pál egyértelműen megírja, hogy az újszövetségi korban is szükség van prófétákra: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik a bölcsesség szavait kapja a Lélek által, a másik a tudományét ugyanattól a Lélektől. Más valaki a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, ismét más a gyógyítások adományát az egy Lélek által, vagy csodatévő hatalmat, prófétálást, a szellemek megítélését, a nyelveken való beszédet vagy a nyelveken való beszéd értelmezését.”16 „Az egyházban Isten egyeseket először is apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; másoknak csodatevő erőt adott, vagy a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való szólás adományát.”17

Tehát a prófétálás a Szentlélek egyik adománya a sok közül, ami nincs korhoz kötve. Azt is elmondja az apostol, hogy mindezek az adományok és képességek az Egyház működéséhez szükséges eszközök. Levele 14. fejezetében Szent Pál kifejezetten a prófétálás szükségességéről beszél: „Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok. (…) Aki pedig prófétál, embereknek beszél, az ő épülésükre, buzdításukra és vigasztalásukra. Aki nyelveken szól, önmaga épülésére szolgál; aki azonban prófétál, az egyházat építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább azt, hogy prófétáljatok, mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy az egyház épüljön.”18

A 12. fejezet elején Szent Pál megadja a szellemek megkülönböztetésének alapszabályát: „A lelki adományokra nézve pedig, testvérek, nem akarom, hogy tudatlanok legyetek. (…) Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: »Átkozott legyen Jézus!«, és senki sem mondhatja: »Jézus az Úr«, csakis a Szentlélek által.”19

Szent Pál a próféták hitelességének meghatározása után elmondja azt is, mennyire pontosan adják át a próféták azt az ismeretet vagy kinyilatkoztatást, amit láttak vagy hallottak. Ugyanakkor Szent Pál meghatározza a prófétálások idejét is, vagyis megmondja, hogy meddig lesz prófétálás: „A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. (…) Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok.”20

Szent Pál tehát tudta, hogy az ember Istentől kapott tudását is csak emberi szavakkal tudja közvetíteni, ezért minden prófétálás szükségképpen tökéletlen! Ugyanezt figyelhetjük meg a ma élő látnokok tevékenységének tanulmányozásakor is. Minden hiteles látnoknak vannak kifejezési gondjai azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket látott, mert nem tudja tökéletesen visszaadni azokat. Hiszen jelen állapotunkban, amikor még gondolkodni is csak a tökéletlen szavak segítségével tudunk, nem juthatunk el a tökéletes megértésére. „…tükör által, homályban látunk” és maga Isten is — ritka és különleges kegyelmi pillanatok kivételével — a mi tökéletlen szavaink útján érintkezik velünk. De ha eljön majd a „Tökéletes”, vagyis Jézus Krisztus, akit színről színre fogunk látni, akkor úgy fogjuk megérteni Őt, ahogy van. Figyeljünk arra is, hogy az apostol szavai szerint a prófétálás (és ez alatt bízvást érthetjük a Jézus- és Szűz Mária-jelenéseket is) Jézus második eljöveteléig tart.

Ki tilthatná meg Jézus Urunknak vagy Szűzanyánknak, hogy akkor és ott jelenjenek meg és adjanak magánkinyilatkoztatásokat, amikor és ahol akarnak, illetve jónak látják?

Szent Pál apostol behatóan ismerte a prófétaságot és a jelenéseket, hiszen ő maga is egy Jézus-jelenésnek köszönheti megtérését. Elmondja, hogy Jézus ― Mennybemenetele után ― először: „…megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is.”21

Ismerte Szent Pál az elragadtatásos jelenéseket is. Beszámol egy korintusi emberről, aki elragadtatott a harmadik égig és a Paradicsomba, ahol titkos igéket hallott, melyeket nem mondhatott el.22

Ne feledjük azt sem, hogy Szent Pál apostoli pályafutásának kezdete, Jézus jelenése és az azt követő események mennyire megegyeznek a magánkinyilatkoztatások körülményeivel!

1. Szent Pálon kívül a Damaszkuszi úton Jézus Urunkat senki sem látta;

2. tevékenységét a serdülő Egyház részéről kétségek övezték;

3. elfogadását kezdeti térítő tevékenységének gyümölcseihez, más testvérek tanúságtételeihez kötötték;

4. tanításait egyeztetnie kellett az apostolok (vagyis az Egyház, illetve végső soron Jézus Krisztus Urunk) tanításaival;

5. elfogadás előtt meggyőződtek a gyümölcsökről, vagyis arról, hogy Szent Pál tanítása nyomán sokan tértek meg;

6. a végleges elfogadás az Egyház részéről csak az első Apostoli Zsinaton történt meg.

Láthatjuk tehát, hogy Szent Pál esete a magánkinyilatkoztatások és azok elfogadtatásának iskolapéldája. Mivel Szent Pál tanítása részét képezi a végleges kinyilatkoztatásnak, azt mondhatjuk, hogy az ő esete önmagában is kinyilatkoztatás a magánkinyilatkoztatások mellett.23

Az Egyházban mindig voltak próféták24 és a nekik adott közléseket nevezzük magánkinyilatkoztatásoknak. A fentiekből következik, hogy a magánkinyilatkoztatások Isten üdvtörténeti tervének fontos és szerves részét képezik. Az Egyház híveiben időnként alábbhagy ugyanis az Üdvözítő második eljövetelének várása, és ezzel párhuzamosan csökken az éltető remény ereje; a figyelem eltolódik a földi dolgok felé, ezért teret nyer e világ fejedelme, a sátán. A magánkinyilatkoztatások útján azonban minden korban érkeznek olyan jelzések Istentől, amelyek nyomán növekszik a keresztény nép buzgósága és a főpásztorok felelősségérzete.

Természetesen nem minden jelenés, üzenet való Istentől. Vannak olyanok, amelyek egyszerűen ellentmondanak a Jézus Krisztus Urunk által kinyilatkoztatott hitnek, mások félelmet, pánikot keltenek, közeli világvégét jósolnak. Ezek nem az Úr jelei. Ezért kötelezettek az egyházi hatóságok arra, hogy minden látnoki, profetikus jelenséget vizsgáljanak meg. Ha az üzenetekben, jelenésekben és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységi körben nem találnak a kinyilatkoztatás tanításával ellentétest, akkor Szent Pál szavai értelmében azok a Szentlélektől valók, hiszen: „…senki sem mondhatja: »Jézus az Úr«, csakis a Szentlélek által.”25

Az apostol így foglalja össze a prófétálásokkal kapcsolatos egyházi kivizsgálás irányelveit: „A Lelket ki ne oltsátok! A prófétai beszédet meg ne vessétek! Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg! Mindenfajta rossztól óvakodjatok!”26

Két dologról kell még szót ejteni e bevezetőben. Az egyik az, hogy az Isten által nyilvánosságnak szánt magánkinyilatkoztatások hitelességét maga Isten biztosítja a jelenséghez kapcsolt hitelesítő jelekkel. Ezek a jelek lehetnek különféle jövendölések vagy kisebb-nagyobb csodák is.

A másik dolog, amiről itt szólni kell, hogy a magánkinyilatkoztatásokkal foglalkozó szakemberek egyes esetekben a látnokok vagy kiválasztottak működését, üzeneteit csak akkor fogadják el hitelesnek, ha a látnok engedelmeskedik, ha utasításokat fogad el valamilyen egyházi hatóságtól. Ez általában azt jelenti, hogy a hitletéteményt érintő üzeneteknek szövegeit a látnok „köteles” átadni az egyházi hatóságoknak. Ez érthető, hisz ezek nélkül az Egyház nem vizsgálódhat. Vannak azonban olyan üzenetek is, amelyek magánjellegűek, vagy a látnokhoz, vagy más magánszemélyekhez, esetleg csoportokhoz szólnak, és így a látnok ezeket nem köteles kiszolgáltatni. Olyan üzenetek is vannak, amelyek bizonyos ideig titokként kezelendők, ezeket a látnok nem szolgáltathatja ki. Sajnos előfordul, hogy egyházi emberek ilyen üzenetek kiszolgáltatását is követelik, és ha a látnok ezt megtagadja, akkor könnyen rásütik a bélyeget, hogy: nem engedelmeskedett egyházi feljebbvalóinak, tehát ezért nem hiteles. Pedig a látnokot Isten választotta ki, így elsősorban Istennek köteles engedelmeskedni, Neki tartozik elszámolással.

Csomor Lajos


 

  • Programjaink

    • Programjaink

      A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…

    • Zarándokbusz

      Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén és Nagypénteken külön zarándokbusz indul Budapestről Sükösdre. Az autóbusz minden alkalommal déli 12:00 órakor indul az üllői úti stadion (Fradi-pálya) üllői úti oldala mellől. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után, hajnai 02:30-kor indul vissza Budapestre.

    • Évforduló ünnepe 2017. április 25

      Értesítjük a kedves zarándok testvéreket,…